oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. január 20. 06:47,  A nulláról felkapaszkodva Bécsben 338 komment

2014. január 20. 06:47 Határátkelő

A nulláról felkapaszkodva Bécsben

Mindig jó ausztriai történetet kapni, hiszen ahhoz képest, hogy milyen közel van és milyen sok magyar dolgozik ott (akár csak ingázóként is), viszonylag kevés az osztrák poszt. Norbáj mai története ráadásul azt is megmutatja, hogy érdemes az utolsó (az ő esetében talán az utolsó utáni) pillanatig kitartani, mert bármikor sikerülhet.

Ausztria, Bécs, étterem.jpg

„Az érthetőség kedvéért egy kis előzmény: 2012 decemberében véget ért egy 5 éves kapcsolatom. Már korábban is felmerült bennem a gondolat, mi lenne, ha... Viszont az akkori párommal ez megvalósíthatatlan volt, most már belátom, szerencsére.

Az élet fintora, hogy 10 napon belül mellém sodort egy lányt, akivel csak barátként ismerkedtünk egymással, de nagyon sok hasonlóság van közöttünk, és az ő lelkesedése rám is átragadt, aztán együtt terveztük a kijövetelt.

Nos, az igazság szerint morális okai vannak, hogy nem akartam már tovább otthon élni, egyszerűen nem éreztem már jól magam. Idegesít, hogy értékek nélkül élünk, önző emberek vesznek körül, akik minden rossz érzés nélkül eltapossák a másikat.

Kereskedelemben dolgoztam összesen 12 évet, mert az iskola mellett is avval foglalkoztam, és bocsánat, de gusztustalan, ami abban a szektorban (is) folyik, és mindezt havi 80 ezerért.

Utánam a vízözön

Nyeltem egy nagyot, legyen, egy német tanfolyammal visszahoztam a régi tudásnak a töredékét, felvettem hitelt, és indulásra készen álltam.

Ekkor jött az első baj, mert akivel kijöttem volna, kapott egy jónak ígérkező lehetőséget Magyarországon, amit elfogadott, szóval egyedül maradtam. Tudtam nincs visszaút, felmondtam, amit lehetett felégettem magam mögött, bevetettem sóval, mert nem akartam tovább így élni, és utánam a vízözön, elindultam.

Bécsi kalandjaim a munkáig

Saját autóval jöttem ki, öreg, de megbízható kocsi, megrakodva főleg élelmiszerekkel, amennyit össze tudtam spórolni, 587€-val a zsebemben (segélyt kaptam utána még 214€ értékben).

Szerencsémre találtam egy olcsó szállást 225€-ért, és a tulajjal le tudtam beszélni, hogy kaució nélkül, max. a kocsit megkapja, ha baj történik. :-D, illetve amint van munka, fizetem.

Már Magyarországon elkezdtem pályázni, aztán itt is ezt folytattam tovább, mert nem értettem meg jól a telefonbeszélgetéseket, ezért sem volt igazán bátorságom, mert úgyis felesleges, ha nem értjük meg egymást.

Alig kaptam visszajelzést, és hamarosan elment az első hónapom úgy, hogy alig léptem előre valamit. Volt kártyás telefonom, rendben, akkor megpróbálok telefonálgatni boltoknak, hátha lesz valami.

Szerencsémre a Billából visszahívtak, rendben, első állásinterjúm németül, rengeteget készültem rá, nagyon jól ment, elindult egy jónak ígérkező folyamat, ahol 5 fordulóig eljutottam, ott 3 jelölt maradt velem együtt, de sajnos az utolsó körben kiestem.

Mélyponton

Evvel nem csak még egy hónapot vesztettem, hanem megtört a lelkesedésem, mert nagyot hibázva a végén beleéltem magam, hogy sikerülhet. Mélypontra kerültem, elfogyott a pénzem lényegében, kajánál is bajok voltak, vissza kellett még inkább fognom mindent, hogy egy minimális esély még maradjon.

Szerencsémre az egyik lakótársamon keresztül kaptam egy építkezésen egyszeri munkát, és nagyon rendes volt az ember, mert mondta, hogy jól dolgoztam, és meghív kajálni. Na, ekkor ettem valami értelmeset, ha a gyorsétterem annak számít, kicsit több mint két hónap után...

20€-t kaptam, amiből fel tudtam tölteni a telefonom, jól van, irány az ams, nézzünk potenciális helyeket! Egyik sem jött be, telefon kilőve, közben munkaerő-közvetítőkön keresztül is próbálkoztam, és már személyesen is mentem önéletrajzzal, hátha lesz valami.

Hát nem lett, eljött a 3. hónap vége, ekkor a totális mélypont, kaptam az aggódó hívásokat otthonról, hogy nincs elég kajád, gyere haza, a kapcsolattartó barátom is mondta: veszélyes, amit magaddal csinálsz, gyere haza.

Nem volt szinte semmi pénzem, kaja alig, készültem, a kocsiban is el lehet aludni, nem lesz gond. Beszéltem a szállásadóval, mi van, mondta, hogy sokat segítettem neki, meghitelez egy hónapot.

A legnagyobb dilemma

Életem dilemmája volt, ha hazamegyek, akkor kocsi nélkül, stoppal, mert nem lenne pénz benzinre, a leégetett romokból kell kiinduljak, egy több, mint félmilliós adóssággal a nyakamban, vagy maradok, szinte kaja, és pénz nélkül, plusz adóssággal, amit nem is biztos, hogy vissza tudok fizetni.

Nem volt egyszerű, de eldöntöttem elhagyom a szülőhazám, rengeteget megtettem, hogy itt álljak, a lehetőségek kapujában, amit már majdnem be tudok rúgni, ha lenne erőm hozzá :-D, persze megelégszem, ha beléphetek rajta, nem adhatom fel, előre!

Megemeltem a tétet

Újratervezés következett, végigtekintettem mit tettem idáig, mik voltak a hibáim, mit kell korrigálnom, mi az új irány. Telefon nélkül nem megy, kell egy, de ingyen?! Lehetetlen! Vagy mégsem?

Felfedeztem, hogy sok helyen adnak telefont kétéves előfizetéssel, az első hónapban ingyen, na ekkor éreztem, hogy az élet rulettasztalán meg kell emeljem a tétet, hát megtettem.

Korlátlan osztrák beszélgetés, net, minden a rendelkezésemre állt, amit rögtön elkezdtem kihasználni, kopjon le az ujjam, hajrá! Félelmetes mennyiséget eltelefonáltam, a rekord egy nap alatt kb. 3200 hirdetés átnézése, és kb. 200 telefon.

Villámcsapás: sikerült!

Csak nem akart összejönni, kezdtem elveszteni a reményt, kb. 5 nap, és nem lesz mit ennem, napi újság, pizzafutár, saját autóval, hát az van, kell, jöjjön a büntetés a magyar rendszám miatt! Állásinterjú hétfőn, jól van, felvettek, szombaton kezdek, mi van?! Villámcsapásként vágott belém, hogy sikerült!

Megyek haza boldogan, csöng a telefon, felveszem, felvettek egy étterembe, holnap szerződés, utána kezdek, azta, az még jobb! Bemegyek, kérdezik, én kerestem pincér állást? Rávágom persze, utána gondolkodom, hogy a Kellner az nem mosogatót jelent. :-D

Hozzák a szerződést, jelzem a főnöknek, hogy nem annak jelentkeztem, és nincs tapasztalatom, mire a válasz, nem gond, németül tudsz, mert beszélünk egymással, a többi majd jön, hoppá, na, ez a hozzáállás!

Itt kezdtem el dolgozni, nem panaszkodásból, rengeteget szenvedtem a némettel, sokféle kiejtés, minden újdonság, szóval nem egyszerű, de nem érdekelt, ha elértem a célom, akkor irány tovább.

Adósság kifizetve és a magánélet is alakul

Meg is lett az eredménye, mert segédpincérként kezdtem, felküzdöttem magam és két hónap után pincér lettem. Azóta eltelt még 4 hónap, minden adósságom, kaució ki lett fizetve, sőt vettem egy autót is, amit felújítottam.

Az élet fintora, hogy még ami korábban nem működött, az is elkezdett javulni. A már említett lánnyal folyamatosan kapcsolatban maradtam, és pár hónapja, amikor majdnem feladtuk, hogy nem lehet ebből semmi, pedig ritka szép kapcsolat, megkapta a gyújtólángot.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Ez az én esetemben sem volt másképp, hisz a lány végig támogatott lelkiekben, és segített átvészelni a nehéz pillanatokat. Lehet, kellett ehhez nagy elszántság, de igazából a párom nélkül nehezen írhatnám le Nektek ezeket a sorokat.

Szegény ugyanúgy érzi magát otthon, mint én is, így eldöntötte, hogy kijön, és költözzünk össze májusban, addig pedig megy a spórolás, hogy utána ő is azt tudja mondani, amit én nektek:

Megérte."

UPDATE: A kommentekre Norbáj hosszabban is reagál, amit csütörtökön olvashattok. 

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: turizmus Bécs Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr745770741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.01.21. 00:52:04

@charlieharper (UK, de nem London!): 'A Labour angol, matek es IT teszthez akarja kotni a segelyt'

Huha. Mi lesz azzal a rengeteg angol munkanelkulivel akik nem mennek at a teszten - deportaljak oket Romaniaba??

2014.01.21. 01:25:50

@tableno:
Latod, ezert hianyolom Hagymat:) Jo kis "punching bag" volt:)
@shakti_rom:
Ne bacsizz kerlek, erre az egyre erzekeny vagyok:) Az itteni farmerok altalaban nagyon tehetosek. A High River-i kozepiskolanal vezetett el az utam nap mint nap amikor meg dolgoztam, lattam a farmerok 16-18 eves gyerekeit kijonni az iskolanap vegen, legtobb vadiuj pick up truckkal: 40-60 ezer dollaros Toyota Tundra, GMC Sierra, stb. 16 eves lanyok is ilyenekkel jarnak.

Shanarey 2014.01.21. 01:26:51

@shakti_rom:

Nem tudom milyen tudat módosítót használsz de ha már a hatása alatt állsz, inkább ne kommentelj.
Neked, tegnap is sikerült többször mellényúlni.

Mi a rossebnek kellene nekem Skóciában osztrák előfizetés?
Van itt nekem kettő mobilszámom, és megvan még az otthoni mobil számom is.

Részemről csak érdekelne hogy is van ez, mert itt is van ilyen de nem olyan egyszerűen, havi 20 fontos előfizetéssel, és persze kellenek hozzá igazolások hogy az illető tudja is fizetni.

Norbáj 2014.01.21. 02:27:41

@Shanarey(SCO):
Ama csodálatos előfizetés nem bonyolult, bár inkább írtam egy következő posztot a trolloknak. Ha érdekel, akkor figyelmedbe ajánlom pl. az A1, T-Mobile osztrák oldalát, na ott mindent megtalálsz erre vonatkozólag. Természetesen németül nem árt tudni ezekhez. Ha figylemesen olvasol, semmi sem ingyenes, csak az első hónapban nem kell fizetni érte. Egyébként 3dolog kell, Personalausweis, österreichische Bankommatkarte, Meldezettel.
Ezt rühellem a magyarokban -hamár írok- hogyha valaki őszintén leírja, ami megtörtént vele, akkor jönnek az irígykedők, meg a trollok, meg a sok idóta a baromságaival, mert ők a kib..ott okosok, na persze, gratula nekik...

Latcho Rom 2014.01.21. 03:48:58

@Cascabel: maybe just for the show. monthly payements..does it means wealth? nem feltetlenul

rezsoatya (törölt) 2014.01.21. 05:21:06

@Shanarey(SCO): (anno) ket honapja eltem az UK-ban es epp Skociaban. A T-mobile-nal kotottem szerzodest, bankkartya kellett mindossze, hozza a cimet bemondasra elfogadtak, nem kellett semmi igazolas. Unlimited hivas az osszes UK szamra, unlimited SMS, es internethasznalat. Es ingyen hozzam vagtak egy Galaxy 2-t. Es az elso honap vegetol kellett fizetni a havidijat. Miert ne lehetne Ausztriaban is hasonlo csomag?
@talján sógor: ne menj pityeregni, nem bantottalak, csak a lelkivilagodat elkepzelem, ahogy egy posztot elolvasva pontrol pontra azt nezed, mibe lehet belekotni... ez olyan magyar... :-P
Tokfozelek, Niki Laura hozzaszolasaira pedig nem is reagalok, @Norbáj: szerintem Te is hagyd oket a francba, nem ernek annyit!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.21. 05:47:00

@diggerdriver: Úristen, de gyönyörű...nincs még több kép róla?
Ilyen szépet a természet csak a jókedvében tud alkotni. :P

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.21. 06:55:33

@QUERCUS:
Es tudod mi a rossz benne? Ketto is van:
1) en meg lehetek oreg, shakti viszont mar sosem lesz fiatal;
2) en meg meghalhatok szex kozben ;)

@diggerdriver:
Pontosan! :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.21. 07:49:36

@rezsoatya(eng):
Így van Fater.
Ha top upos még bankszámla sem kell.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 07:56:24

@M. Péter:

Így van.

Külön vicces dolog, hogy a kommunizmus előtt TÖBB nem-fehér volt a hatalomban, mint a kommunizmus alatt. Batista mulatt volt, világos mulatt, míg a Castro-család hófehér.

tableno 2014.01.21. 08:13:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: ez nem lep meg, hiszen az oroszoknál rasszistább nép kevés van...

2014.01.21. 08:19:37

@Mirjam2: elkuldik oket valami "skills course"-ra. Lehet, hogy keverem es ez a skills course Theresa May agyszulemeny

tableno 2014.01.21. 08:22:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: hát Castroékat ők tartották hatalomban pár évtizedig, nem? A kubai kommunizmust is nagyrészt a szovjetekről mintázták.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 09:12:50

@tableno:

Nem, nem így volt. A kubai kommunizmus mindigis független volt a szovjetektől. Ezért is nem bukott meg a szovjet bukással egyszerre.

HUN_Sector 2014.01.21. 09:21:44

Aham értem. Tehát a posztolónak nem volt piacképes tudása, ezért pfujj Magyarország, milyen köcsög itt mindenki, na megy nettó 80-at kap... Kiment oda, ahol móka és vidámság az élet, mert mindenki Teletubbi, és a szaktudást nem igénylő munkával hajj de szép a világ...

Jobb szeretem azt olvasni, amikor valaki itthon is meg tud állni a lábán, kimegy és odakint is. Szakmailag képzett és nem mosogatófiúnak/felszolgálónak/pizzasütőnek/mekisnek menekül ki.

Behajtó70 2014.01.21. 09:21:57

@Kövérmadár [swe]: ahogy meg en latom: A svedek mindenkit leneznek, a bevandorlo csak here, azert van , hogy valaki a szar munkat is elvegezze! Csak jo a sved marketing, pedig az egyik legrasszistabb nep. Emellett Stockholmban siman virit az ut mellett a gizgaz, pl a legdurvabb allergetikus novenyek, kosz van, tomeg van, es gyakorlatilag nem erzi magat otthon az ember. Pl Londonban nem ereztem magam kulfoldinek, Stockholbol meg azt se tudtam hogy menekuljek.

nyuszigonosz 2014.01.21. 09:31:04

@Norbáj: Nos, egy érdekes írás a tiéd.
Hollywood köszön belöle.
MIkor minden ajtó becsapódott és az ég is elszürkült feletted, fogtad az öreg négykereküt meg a hamuban sült pogácsát és nekiindultál a világnak. Megváltani saját magadat.
Éheztél is, meg a lelked is fázott, de mindezen sikerült tültenned magad, mert emlékeidben élt egy hölgy kedves mosolya.
Mindent megtettél, kicsavartad magadból az energia utolsó citromcseppét is, és egyszeribe megváltozott a világ körülötted: a csoda megtörtént! Eltüntek a felhök az égröl, elöször csak óvatosan, de elért a napsugár téged is, felmelegítette a lelked és
mára már biztos léptekkel haladsz a fény felé.
Ha így igaz, így igaz.
Nézd, én nem cáfolom, hogy ilyen is van/lehet, mint a te történeted.
Részletkérdések ugyan maradnak az olvasóban, és ezért is kérdik meg.
Nem az a troll, aki kérdez töled valamit.

Norbáj 2014.01.21. 10:10:25

@nyuszigonosz/D/
Az nem gond, ha megvan valakinek a véleménye, nem is baj, ha valakinek nem tetszik, viszont annál inkább gond nekem, ha valaki/k elkezdenek magyarkodni. Mit is jelent ez? Ha valaki erőfeszítést tesz, hogy jobb legyen az élete, az vagy ok, vagy pedig lehülyézik, viszont az igazi csavar akkor jön, amikor el is ér valamit. Mert akkor szétcincálják az embert minden gondolkodás nélkül, és nem a józan ész hataráin belül, hanem előtör a jó magyar irígység.
Pl. Tarjánnál, mert azt írja, hogy kaució nélkül találtam szállást, ez a mondat mutatja a helyzet komolyságát, és égetően kiérződik, hogy mire megy ki a játék.
Kérdezni lehet, de ne hozzuk a bunkó, szarozós formát! Meg eleve levelet úgy kezdeni, hogy hazug vagyok, meg balfasz, ilyenkor csak megerősítve érzem magam, hogy eljöttem Magyarországról.
@HUN_Sector:
A piacképes tudásom megvolt, elboldogultam otthon, nehezen, de ment, viszont ismét a kedvenc szavam a magyarkodás, amikor a munkahelyen mennek a pletykák, meg ő 10Ft-al többet kapott, akkor k...ja a főnököt, meg egymás hátbaszúrása, hogy érvényesülni tudjon a semmire, pedig egy hajóban evezünk, akkor miért nem tudjuk támogatni egymást, vagy kicsit jobbá tenni a másik napját?!
Miért kell tipikus magyarnak lenni, széthúzni, és értéktelen, bunkó, senkiházi köcsögöknek lenni?!
Ezt nem bírtam, ezt írtam le, mert sajnos hányok a saját nemzetem viselkedésétől, én nem tudok ezzel azonosulni! Aztán lehet ezért is szídni, ide lőjjetek!
Lehet engem anyázni, de Kedves Magyarország ideje felébredni!
@rezsoatya(eng):
Igazad van, teljesen, csak ritka hülye ember vagyok, mert még vannak érzéseim, amit nem tudott kiölni belőlem ez az ország, és bántott a dolog, hogy ennyit ér a szavam, de igazad van, én befejeztem, értelmetlen tovább erről írnom. Ha valaki értelmesen is tud kérdezni, arra válaszolok, de az anyád, meg a hazug szarozósra nem kívánok több karaktert pazarolni.

tableno 2014.01.21. 10:16:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: a frászt volt független. Évi több milliárd dollár "baráti" segélyt kaptak. Össze is omlott a gazdaságuk a 90-es évek elején.

DieNanny CH 2014.01.21. 10:22:16

@charlieharper (UK, de nem London!):

Egy időben jártam az ausztriai Oberwaltersdorf Fontana lakóparkjába talarítani (ez egy luxuslakópark) egy orosz milliomoshoz, és a felesége megkért, hogy ne az emeleti mosdót használjam, hanem a földszintit... Khm. Kicsit néztem...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 10:28:41

@tableno:

Önállóan jutottak hatalomra. A szovjet segítség későbbi volt. Most is hatalmon vannak, szovjetek nélkül is. S a szovjetekkel a viszonyuk szövetség volt, nem csatlósi viszony, mint a magyar eset.

tableno 2014.01.21. 10:38:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: tudom, hogy önállóan jutottak hatalomra. Tudom, hogy most is hatalmon vannak (most épp venezuelai pénzből). De a szovjetek nélkül nem tudták volna kihúzni az egész hidegháborút az USA-tól 100 kilóméterre. És de, ugyanúgy csatlósok voltak, csak ők önként, mi meg nem.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 10:44:54

@tableno:

Hányszor mondott ellen Kádár a mindenkori szovjet vezetésnek? Soha.

Hányszor mondott ellen Castro a mindenkori szovjet vezetésnek? Sokszor.

nyuszigonosz 2014.01.21. 11:02:33

@DieNanny [SZ,CH]: Mert a személyzet nem használja/ használhatja a család vécéjét.
Arra van - általában a bejárathoz közel - egy vendég vécé. :-))

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 11:05:28

@tableno:

Az angolai bevatkozás. Nicaragua. Atomfegyver Kubában. Kultúrpolitika. Szöuli olimpia.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.21. 11:13:14

@Behajtó70:
Stockholmban en sem elnek, de igazabol egyetlen 8-10e fonel nagyobb varosban sem. Kell a fenenek a sok ember. Inkabb videk es autozas.

Tehat szar munkanak szamit a mernok, orvos, marketinges vagy akar a technikus is... sosem hittem volna :)

(a feketek kepzettsege pedig milyen kvalifikalt munkara lenne eleg? Persze, hogy ok nyerik meg a takaritast/rakodast)

tableno 2014.01.21. 11:14:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: na várjál. Angola ok (bár az sem volt a szovjet érdekek ellenében). Nicaraguát a szovjetek is támogatták. Na de atomfegyver Kubában? Nem épp arról volt szó, hogy pont a szovjetek akartak oda atomfegyvert telepíteni (Castro egyetértésével, persze)? Majdnem ki is tört miatta a harmadik világháború. Amikor Hruscsov végül megállapodott Kennedyvel, az Castronak nem tetszett, de semmit sem tehetett az ügyben, bele kellett nyugodnia, hogy a nagyok játszmájában kuss a neve.

nyuszigonosz 2014.01.21. 11:19:20

@Norbáj: Nos, akkor sok szerencsét a továbbiakban.
Kérdés, amire nem kell válaszolni: mi van hölggyel?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 11:20:39

@tableno:

Angolába Castro bement, szovjetek megkérdezése nélkül. A szovjetek kényszerből kerültek a helyzetbe.

Nicaraguában a szovjetek a helyi komcsikat támogatták, Castro meg a szandinistákat.

A szovjetek elvitték az atomot Kubából, Castro tiltakozott ez ellen.

Norbáj 2014.01.21. 11:32:54

@nyuszigonosz/D/:
Köszönöm.
Értelmes kérdésekre mindíg is szívesen válaszolok. :-D
Szépen alakul a kapcsolatunk, egyre több érzelem bontakozik ki, ezért mindinkább szenvedünk egymás hiányától, mivel maximum csak 2x tudunk találkozni havonta. Viszont ez valahogy megerősit, és erőt ad a tovőbbiakban. Ő pedig egy banknál dolgozik, viszont hasonló problémákkal küzd otthon, mint én is tettem, de neki tavaly nem úgy alakult az élete, hogy velem tudjon tartani. Viszont mostmár szerencsére ez sokat változott, így ő is ki szeretne jönni, csak ahhoz pénz kell, mert lakásbérlés 5-600€, meg kaució. Szóval spórolni kell kicsit.

tableno 2014.01.21. 11:43:38

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: ezt mondom én is. Tiltakozott, he hiába. Pofázni azt hagyták, meg belemehetett pár világforradalmi kalandba, de igazából úgy táncolt ő is, ahogy Moszkva fütyült. Ha igazából felbosszantotta volna a macit, egyszerűen felfüggesztik a nekik nyújtott "baráti segítséget". Persze az oroszoknak nagyon jól jött egy kommunista állam Uncle Sam hátsó udvarán, úgyhogy Castrot hosszabb pórázon tartották, mint a k-európai csicskásaikat, akik között szintén voltak komoly különbségek, hogy kinek mit szabadott és mit nem. Magyarország például gazdaságpolitikában kapott sokkal nagyobb mozgásteret a többieknél (pl IMF-tagság már a 80-as években), Ceaucescu nem vonult be Csehszlovákiába 68-ban, stb.

HUN_Sector 2014.01.21. 12:17:51

@Norbáj: Ne hidd hogy külföldön mások az emberek, ez nem magyar specialitás. hanem az ember alapból ilyen. Sok külföldivel dolgoztam együtt, ez mindenkiben ugyanúgy megvan egyazon kultúrkörön/valláson belül. Minden emberben más a szintje, de megvan bennük. Talán egy buddhistánál nem, de azok meg nem NY-E-ban tobzódnak.

talján sógor 2014.01.21. 12:19:41

@Norbáj: Kedves Norbaj,
nekem nincs az eg vilagon semmi problemam veled, enmiattam azt csinalsz, amit akarsz, de talan nem veletlen, hogy a kritikara (amit orbitalis baromsagnak nevezel) ilyen hevesen reagaltal. Tovabbra sem hiszem el egyetlen szavadat sem, de ettol meg mindketten nyugodtan fogunk aludni. Ettol meg nem biztos, hogy hazudsz, csak szerintem nem mondasz igazat. Kivancsian varom a kovetkezo posztodat, addig is minden jot.

tableno 2014.01.21. 12:25:37

@talján sógor: "nem hiszem el egyetlen szavadat sem" - gratulálok, ez igen építő és hasznos kritika.

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2014.01.21. 13:20:24

Becsülendő kitartás, én erre a szintre már biztos nem mentem volna le. Mondjuk ezért nem is indulok el, mert tartok tőle, hogy ezt kéne megélnem, ennél meg az is jobb ami most van itthon. Hát igen, a veszélyes langyos pancsi.

talján sógor 2014.01.21. 13:20:30

@tableno: biztos nem lattad, tegnap este leirtam, hogy mit miert nem hiszek el. Ettol meg mas elhiheti.

Határátkelő 2014.01.21. 13:24:29

@talján sógor: kedves sógor, most már nagyon sokszor leírtad, hogy nem hiszed el, ez mindenkinek bevésődött, talán most már kár rá több szót vesztegetni.

tanato 2014.01.21. 13:32:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Bementek Etiópiába is a kubaiak,és emlékezem az akkori Usa elnök/nem tudom ki volt éppen akkor/ felszólította a szovjet vezetést hogy ne küldjön több kubai katonát Afrikába.

Latcho Rom 2014.01.21. 13:36:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Hany rubelt kapott evente Kuba a ruszkiktol? Na ugye - amiket irtal azok csak kozmetikai dolgok.

Chavez nincs tobbe, Kuba valtozik, lassan becsukhatod a regi brossuraidat. Szerintem...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 13:57:02

@shakti_rom:

A szovjet segítség mennyiben cáfolja azt, amit én írtam?

tableno 2014.01.21. 14:03:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: annyiban, hogyha egy ország teljes és egyoldalú gazdasági függőségben van egy másiktól, akkor nem lehet egyenrangú "szövetséges", csak csatlós. Castroék csak annyit értek el, hogy az egyik Nagy Testvért (USA) felcserélték a másikra (SZU).

Latcho Rom 2014.01.21. 14:07:54

@tableno: Jol tettek.

Egy rem szimpatikus amerikai parral beszelgettunk mexikoban, minnesotabol jottek - kerdeztuk toluk Kubat is, mehetnek mar oda...stb..csend lett, nem akartak errol beszelni, annyira fajo pont nekik, a lazaknak/ertelmeseknek is, nemcsak a bigott jobbereknek.

Baldessarini 2014.01.21. 14:11:12

@www.aonang.hu (TH): pedig de! Az enyém szöszi, göndör, és te is ismered.

Dimitrij Medvegyev. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 14:19:15

@shakti_rom:

A tények mást mutatnak. Kuba sosemvolt csatlósállam, ezen a gazdasági függés nem változtatott.

Latcho Rom 2014.01.21. 14:26:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Maszatolsz...azt irtad hogy Kuba nem volt szovjet fuggo, ezt megcafoltam.
$ talks, bar nem tudom hogy muxik-e bulgariaban.

tableno 2014.01.21. 14:26:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: igazad van, Kuba szabad ország, szabad emberekkel, és azt csinálják, amit szabad... :)

tableno 2014.01.21. 14:49:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: az, hogy a kubai külpolitika is kb annyira volt szabad és független, mint a kubai emberek. Észak-Korea, na az már igen! Dzsucse van, senkitől sem függnek. Ööö izé, de, csak Kínától, akik ugyanúgy az USA sakkban tartására használja fel őket, mint anno a szovjetek Kubát. Persze a Kimek is néha megcibálják kicsit a sárkány bajszát, de épp csak annyira, hogy azért ne zárják el a gázcsapot, mert akkor nekik harangoztak. Ugyanez volt a helyzet Kuba és a SZU viszonyában. Lehetünk néha csintalan kisgyerekek, de a végén úgyis az lesz, amit a papa mond...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 15:17:29

@tableno:

Dehát nem igaz. A kubai politika önálló volt a szovjettől. Sokszor egyezett, a hasonló érdekek miatt, deHavannába nem ment sosemutasírás Moszkvából. S igen, megesett az is, hogy Kuba kénytelen volt a szovjeteket támogatni gazdasági okból, de bizony alegtöbb esetben nem ez történt. Castro mindig tudta, hogy a szovjetek le fogják nyelni önállóskodását, ideológiai okokból, s ezt ki is használta. Szóval nem csatlósállam volt Kuba, mint amilyen Mo. vagy BG volt.

NemNick 2014.01.21. 15:22:04

Én meg csak elolvastam és gratulálni szeretnék Norbáj-nak. Nem a posztért - a bátorságért meg az egyenesbe rakott életért.

Nem is tudja, milyen sok mindenkinek fontos üzenet ez...

tableno 2014.01.21. 15:33:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "a szovjetek le fogják nyelni önállóskodását, ideológiai okokból" - egy bizonyos pontig. De a nagypolitikában kőkemény nagyhatalmi érdekek vannak, amik simán felülírják az ideológiát. Lásd a kubai rakétaválság esetét.

Norbáj 2014.01.21. 16:16:59

@NemNick:
Szia!
Danke dir! Vagyis köszönöm neked, ezért írtam, hogy más esetleg erőt tudjon ebből meríteni, ahogy én is tettem, mielőtt elindultam volna.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 17:52:52

@tableno:
viszont az ember így tanul.
ha megégeti a kezét a tűzben, többet nem nyúl bele.
ha megmarta egy kígyó, óvakodik a kígyótól.

csak az embernél nem lehet ezt alkalmazni...de legalábbis ha kimondod, megbélyegeznek.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 17:54:18

@Kövérmadár [swe]: csak hogy ha pl munkáltató vagy, és nem veszel fel cigány embert, bírságra is számíthatsz...

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 17:56:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: ó, ott remek kis négeres viccek vannak, még nevetni is lehet rajtuk, ha az ember nem veszi a lelkére...

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 17:59:27

@tableno: én nem élvezem, de azt tudom negligálni.
a szívből jövő, őszinte gondolatot, miszerint ez a blog nem nekem íródik, azt már nem.

Latcho Rom 2014.01.21. 18:00:05

@Babette_: Ha kimondod a belyeget. Mindjart elsirom magam mucika :-)

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 18:06:46

@Norbáj: nehogy lelkedre vedd, nekem se szokták elhinni, hogy 2000 forinttal indultam el a vakvilágba, oszt mégis itt vagyok:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 18:07:19

@shakti_rom: egy ilyen férfi, mint te, nem sír :P

Norbáj 2014.01.21. 18:18:51

@Babette_:
Dehogy veszem, köszi, csak hiába figyelmeztetett a Párom, hogy vigyázz, mert jönnek majd a negatív kommentek, nem gondoltam volna, hogy ilyen erősségű lesz. :-D
Viszont én itt vagyok, nekem ez a fontos, hogy a trollok meg irígykednek, hát így jártak...
2000Ft-al kimenni? Ez is mutatja, hogy az akarat csodákra képes, gratula ehhez!

Shanarey 2014.01.21. 19:01:41

@Norbáj:

Nos a kérdésem két okból történt, bár a linket nem tetted be.
Az egyik hogy ezzel igazold hogy Talján sógornak nincs igaza, a másik van egy bátyám aki mostanában szeretne oda kitekeredni, és netán ez őt is érdekelné.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 19:06:44

@Norbáj:
szerintem ez még itt gyönge is volt.D
de ez ezzel jár,

ne KI, hanem EL. másik városba. szállás, munka, támogatás nélkül. csak ami a szakadt autómba fért, azt vittem.

Norbáj 2014.01.21. 19:07:18

@Shanarey(SCO):
Akkor a linkek:t-mobile.at/aktuelles/alle-smartphones-um-0-euro/index.php
www.a1.net/handys-telefonie/smartphone-neuheiten-bestseller
Bocs, kicsit sok volt a troll, aztán úgy éreztem ez is abba az irányba tendál. Nem fogom itt magamat védeni, megírtam egy hosszabb levelet, abban minden részlet benne van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.21. 19:10:13

@Babette_: Milyen férfiről beszélsz???
@shakti_rom: személyi száma másféllel kezdődik.
:))))))))))))))))))))))))))))))))
Azért vándorolt ki mert szégyellte.

Norbáj 2014.01.21. 19:13:05

@Babette_:
Hát igen, nem egyszerű dolog, amikor az ember a semmiből meglépi ezeket, de látom hasonlóan toltad te is, mindent az autóba, visszapillantók leszakítva :-D, és EL!
Kíváncsi lennék a történetedre, nem tudom, hogy fennt van-e itt, mert nem emlékszem mindegyikre, de érdekelne.

Shanarey 2014.01.21. 19:14:45

@Norbáj:

Nekem a Német nem erősségem (ezért is nyomulok ott ahol), a tesómnak viszont jó lesz, neki a Német az ami nekem az Angol.
Köszi.

Shanarey 2014.01.21. 19:19:46

@rezsoatya(eng):

Nekem ez az előfizetési forma nem játszik, majd ha lesz kit korlátlanul hívogatni, akkor igen. Netezni pedig jobb szeretek számítógépen.

Na meg van két okos telefonom, és mindkettő tud valamit amit a másik nem, így most egy darabig nem szükséges nekem egy újabb.

S hogy mennyit telefonálok U.K területen belül 10 font az több mint két hónap nekem.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 20:15:06

@diggerdriver: szeretnél te olyan férfi lenni, mint ő

:PPPPPP

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.21. 20:16:07

@Norbáj: pontosan így.

nem nincs fenn, csak városhatár van benne, nem állam:D

Latcho Rom 2014.01.21. 20:16:34

@Babette_: probalkozik a szerencsetlen, mar pc videokat is hoz ide :))))

Latcho Rom 2014.01.21. 20:18:04

@Shanarey(SCO): van neked minden shanana.

adjon mar neki valaki egy ingyenes sms szajtot, had kommenikaljon o is :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.01.21. 20:32:20

mondjuk attól dobtam egy hátast, hogy mennyi pénzt sikerült seperc alatt elkölteni sms-re és telefonálásra Magyarországon.... meg ez az egész kártyafüggő dolog, nanemár. x családtag csak telefonnal együtt tudott nekem értelmes konstrukcióban kártyát venni (ok, másnak amúgy is kellett a tel, én meg fogtam a kártyát és minden faxni nélkül bele a thai/indonéz/burmai/maláj szabadon használható szimpla kis okostelefonomba, miközben meglepődött családtagok néznek, hogy jéééé, ilyen is van?!)
szóval ehhez képest sok helyen kb ingyen vágják már a reptéren az emberhez a jó kis sim-kártyákat. vagy 8 dollárért olyat, amiből 7 dollár lebeszélhető, 1000 ingyen sms, meg két hónap alatt nem sikerült elfogyasztani a szintén velejáró 3G adatforgalmat.
van még ahol divat a magyar szinten lenyúlós mobilszolgáltatás?
az, hogy az én burmai sim-kártyám 100 dollár volt, az nem játszik. mert mivel két éve még egyáltalán nem volt ilyen, ennek mindenki úgy örül, mint majom a farkának. ja, ez a feketepiac. a másfél dolláros igazi hivatalos árúakat lottón sorsolják ki a szerencséseknek.

DieNanny CH 2014.01.21. 20:45:55

@nyuszigonosz/D/:

Csak én ezt előtte egyik családomnál sem, meg a családok barátainál sem tapasztaltam...

M. Péter 2014.01.21. 20:57:10

@rezsoatya(eng): Valószínűleg valamelyik credit reference agency-nél utánanéztek, hogy tényleg ott laksz-e.

M. Péter 2014.01.21. 20:58:20

@Chang Yai (Burma/Thailand): Még olyan is van, hogy ingyenes SIM kártya 50 penny egyenleggel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.21. 22:20:11

@Babette_:
Mi van dobtad az erdészt egy kóklerért?
Hamar váltottál.
:)))))))))))))))))))))))))

Shanarey 2014.01.22. 00:31:45

@shakti_rom:

Már megint drogoztál, hogy nem kopsz le rólam?
Az nem lenne baj ha normálisan szólsz hozzám, de ez neked, úgy látszik nem megy, mivel úgy szóltam neked vissza ahogy te beszóltál nekem. Sebaj, magadat minősíted ezzel.

cougarcat 2014.01.22. 04:14:27

@Norbáj: Köszi hogy megosztottad a történeted, tisztelet jár neked amiért kiverekedted magad abból a nehéz helyzetből. Csak egy pár fanyalgó talált meg, az igazán nem számit itt soknak. :) A blogot sokkal többen olvassák és szerintem elérted a célod, már ami mások ösztönzését illeti. További sok sikert kivánok.

cougarcat 2014.01.22. 04:20:54

@Chang Yai (Burma/Thailand): Nekem úgy tünik az itteni mobilszolgáltatás elég drága. Ha nem lenne kedvezményes csomagom féláron a munkáltatómtól, akkor szivhatnék rendesen.

Norbáj 2014.01.22. 08:03:13

@cougarcat:
Köszönöm, a dícsérő szavaidat!

2014.01.22. 08:04:40

@Shanarey(SCO):

Ennek a fazonnak egyetlen célja van. Leamortizálni a blogot. Ez eléggé egyértelmű. Naponta beleköt emberekbe, megpróbálja elüldözni őket.
A kérdés az. Nem látja, vagy nem akarja látni ezt a bloggazda.

2014.01.22. 08:07:03

@diggerdriver:

Nem ismerem egyik úriembert sem, de a kommentjeik alapján ez olyan, mintha téliszalámiról váltanék száraz kenyérre.

dzsibuty 2014.01.31. 16:40:00

Szia Norbáj!
Nekem szimpatikus, amit írtál!
Privátban hogyan tudnék írni neked?
Köszi!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása