oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. január 04. 06:55,  Lelki nehézségek az otthontól távol 313 komment

2014. január 04. 06:55 Határátkelő

Lelki nehézségek az otthontól távol

A CNN amerikai hírtelevízió honlapján találtam egy érdekes cikket, amely ugyan a kínai migráns munkavállalókról szól, de úgy gondoltam, vannak olyan vonatkozásai, amelyek számunkra is érdekesek lehetnek. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok.

migráció.jpg

A cikk alapja egy kutatás, amit a Guangzhouban lévő Sun Yat-sen Egyetem professzora, Cseng Ju vezetett, és amely az otthonuktól távol dolgozó emberek helyzetét vizsgálta.

A megállapítások felettébb érdekesek. A legfontosabb tétel, hogy ezeknek az embereknek a lelki egészsége sokkal aggasztóbb, mint azt előzetesen gondolták volna.

Depresszió, szorongás

Cseng Ju és kollégái több mint 800 migránst kérdeztek meg a shenzeni régióban, közülük hatvannal pedig egyenesen mélyinterjút készítettek.

A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek 58,5 százaléka (!) szenvedett depressziótól, 17 százaléka szorongott és 4,6 százalékuk már legalább egyszer fontolgatta az öngyilkosságot.

A megkérdezettek fele 30 év alatti volt, többségük nagyon súlyos anyagi és érzelmi válságot hagyott hátra, sokaknak éltek még egyre idősebb szülei vagy van kisgyereke, akiket nem tudtak magukkal vinni.

Bűntudatot éreztek, amiért nem tudtak róluk gondoskodni, ugyanakkor érezték, érzik azt az anyagi nyomást is, ami a család eltartásával rájuk hárul.

Nem csak Kínára jellemző

Kínában egyébként egészen elképesztő méreteket ölt az országhatárokon belüli migráció, hiszen hivatalos adatok szerint nem kevesebb, mint 260 millió falusi hagyta már el eddig is otthonát és költözött valamelyik városba, ahol jellemzően gyárban vállal munkát.

A jelenség azonban (és ez az igazán érdekes a dologban, ezért is gondoltam, hogy érdekes vitaindító lehet) nem csak Kínára jellemző. Kutatások szerint a világon mindenütt az otthonuktól távol munkát vállalók, vagy külföldre költözők között gyakoribbak a lelki eredetű betegségek, mint azoknál, akik jól megszokott környezetükben maradnak. Különösen igaz ez azokra, akik a családjukat hátrahagyva kénytelenek külföldre költözni.

Megérteni a következményeket

Korábban én is készítettem egy interjút a határátkelés pszichológiájának egyik elismert nemzetközi kutatójával. Cathy Tsang-Feign akkor azt mondta, a határátkelés legkritikusabb kérdése a pszichológiai és érzelmi felkészülés.

„Ha valaki megérti, milyen következményekkel járhat a kulturális sokk, mennyi ideig tart, a változások hogyan hathatnak rá és a kapcsolataira, akkor nem éri meglepetés. Ami még jobb, saját magukkal és szeretteikkel is türelmesebbek lesznek a beilleszkedés időszakában" - fogalmazott a szakember. (A teljes posztot itt olvashatjátok el!)

Cathy Tsang-Feign szerint a legnagyobb kihívás a valódi hangulatváltozásokat és reakciókat összehangolni az általunk elvárt érzelmekkel. Példaként azt hozta fel, hogy amikor egy másik országba költözünk, a kezdeti lelkesedés 3 hét után megszűnik. Hirtelen ránk szakad, hogy hol is vagyunk és hogy nem csak egy rövid vakációra jöttünk.

Közben az otthon maradottaktól azt halljuk, milyen szerencsések vagyunk és milyen izgalmas dolog külföldön élni, miközben azzal vagyunk elfoglalva, hogy folyamatosan emlékeztessük magunkat: ez „életünk esélye".

Van a beilleszkedésnek egy fázisa, amikor mélyen belül a szomorúság és az ingerültség visszahúzó érzése gyötör, amiről ráadásul azt gondolod, hogy nem lenne szabad érezned, és amit nem tudsz másoknak elmagyarázni.

Természetesen nem állítom, hogy a kínai adatokat át lehetne ültetni Európára, vagy akár a magyar helyzetre, de nagyon érdekelne, hogy mit gondoltok a jelenségről, illetve adott esetben ti milyen (akár lelki) nehézségeket tapasztaltatok, és ezekre fel lehet-e készülni.

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kutatás Kína

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr935728387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2014.01.04. 21:59:55

@lexrex: Azert nem feltetlen iteletalkotas. Ha en balnakat akarok tanulmanyozni, akkor nem itelhetem el a politikusokat, hogy nincs az orszagnak olyan terulete, ahol vizsgalhatom oket. Es sok hasonlo van meg.

SzZoole 2014.01.04. 22:01:52

@nyuszigonosz/D/: az az idopont kb.julius vege es augusztusra teheto,de addig meg ugyis beszelgettunk:)))

2014.01.04. 22:02:33

@Mr Long:

Ez a kisebbség. Kérdezd meg az ittlévőket. Rajonganak a hazai politikusokért.

SzZoole 2014.01.04. 22:05:46

@Kövérmadár [swe]: persze persze,hogy micsoda?Te Londonban mosogato,eddig ugy tudtam hogy Svedorszagban mint tokmanybuzi(az esztergalyosok gunyneve volt a 80' 90'-es evekben):)))))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2014.01.04. 22:06:16

@lexrex: Egesz egyszeruen nem hiszem el, hogy valaki a politikai legkor miatt hagyja el az orszagot. Nem es pont. Leszamitva par szerepelni vagyot (Mohacsi Viktoria, a zenesz csavo, aki nyilvanos levelet irt, itt is szerepelt, plusz masok).

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2014.01.04. 22:06:55

@Zoole[uk]: Van aki tanyert mosogat, van aki marofejeket...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.04. 22:08:13

@Mr Long:
Hááát... egyszer volt tengere is Magyarországnak ;)

Olyan területen is nehéz rendes, békés, biztonságos életet élni, ami elvégezhető lenne az országban (pl. akár az én szakmámban is). És mégsem megy a dolog vagy nem úgy, mint mehetne.

Természetesen az ügyvédünk jól él... :)

SzZoole 2014.01.04. 22:09:09

@Mr Long: Te miben vagy jaratos a magason levo felso polcok le mosasaban,mert azert mar magasagi potlek is jar:))))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2014.01.04. 22:10:25

@Zoole[uk]: Hat ket napja pl szelvedot mostam. Asszony meg is jegyezte, amikor visszaultem a kocsiba, hogy meg gyakorolnom kell...

SzZoole 2014.01.04. 22:13:01

@Mr Long: ezert jarok En roman vendegmunkasokhoz az automosoba,mert azok £6-ert tisztara mossak kezzel

2014.01.04. 22:13:33

@Mr Long:

Nem a politikai légkörről beszéltem. A politikusok felelősségéről. Arról, hogy nem tudnak az embereknek jövőképet adni. Mehetnek a dolgok mikro szinten rosszul, de ha van bizalom, hit abban, hogy makro szinten pozitív irányban változnak a dolgok, akkor az emberek nem kezdenek el azzal foglalkozni, hogy elhagyják az országot. De ha évről évre kilátástalanabb a helyzetük, és csak a süket dumát hallják, hogy még tűrjenek egy kicsit, s majd jobb lesz, na az nem jövőkép. És ez a politikusok sara.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2014.01.04. 22:14:54

@Zoole[uk]: En csak tankolas kozben lemostam a szelvedot :P

2014.01.04. 22:18:01

@Mr Long:

Akiket megemlítettél,meg a hozzájuk hasonlók, szívességet tettek/tesznek az országnak ha elmennek. Velük csak sűrűbben voltunk, nem többen.

SzZoole 2014.01.04. 22:18:43

@Mr Long: miert nem toltod fel az ablakmoso tartalyt es akkor az ablaktorlo meg csinalja helyeted

SzZoole 2014.01.04. 22:23:21

@lexrex: a ciganyokra gondolsz?csak azok sajnos az "otthon maradotaknak"vissza is mennek,vagy megondoljak magukat es inkabb el sem mennek mint Gerendas 7 gyerekes Peter.

2014.01.04. 22:25:46

@lexrex: amit felul belinkeltel az FT-rol, a UK-s resz a corporation tax-rol szolt. Jo nagy port kavart fel 2013-ban, nem is ertem, hogy ez a Kertesz miert csak most vette ezt elo. Starbucks, Amazon, Google mind be voltak hivatva a Parlamentbe.

"A britek már '73-as belépésükkor gondoskodtak arról, hogy a Csatorna szigetek a közösségen kívül maradjanak" Ez most mar nem erdekes, mert nekik is kotelezoen jelenteni kell az UK helyi APEH/NAVjanak. Erdekessegkent, amikor evekig ceges reszvenyeket kaptunk, azt Jersey intermediary-n keresztul kaptuk, bevett szokas volt ez eveken keresztul. Most mar mindegy, ugyanis jelentik a reszvenybol befolyo jovedelment.

Svajc is ad mar ki adatot US es UK-nek is. A jo vilagnak vege. Sok ideig volt a nemet fogorvosok es egyeb uzletemberek mekkaja a UBS es a Credit Suisse. Mar nem annyira egyszeru elrejteni a penzt a vilag APEHei elol. Meg mindig lehet, de nem olyan egyszeru az uj szabalyok miatt.
Egy masik megjegyzes, Svajc nem csak amiatt volt nepszeru, hogy a sok orszag adohatosagai szemei elol eldugjak a penzt, hanem egy valoper eseten, ne tudja meg a volt feleseg a pontos bankszamla osszeget. Ez igen vonzo volt sok befekteto szamara :)

Azt hiszem abban kiegyezunk, hogy ha komoly erofeszites lett volna az offshore-ok felszamolasara, mar nem leteznenek.

Amikor megy a kopkodes a cegekre, azert azt ne felejtsd el, ki is a vegso tulajdonos. A cegbe (ha jegyzett) befektet egy rakas kisbefekteto, mint Cougarcat vagy en es egyeb hedge fund, pension fund vagy befektetesi bankok. Ha a negyedeves eredmenyek es az uzenet a befektetok fele nem jo, a piac lehuzza a reszveny arat. Elobb utobb az lesz az eredmenye, hogy menesztik a CEO-t a nagy reszveny tulajdonosok nyomasara (akik akar egy nyugdij alap is lehet, akitol kesobb en a nyugdijamat kapom).

A nagy tulajodonosok (mint pl nyugdij alapok) a cegekre nagy nyomast gyakorolnak, hogy hozzak a szamokat. A nyomasnak az egyik eredmenye az ado optimalizalas. Melyik reszvenyes orulnek neki, ha a kiszemelt cegnek nincs adozas utani profitja es veszt a befektetesen?
Szerintem, ezekkel tisztaban vagy. Fair a rendszer? Nem, de jelenleg ezek a jatekszabalyok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.04. 22:26:39

@Mr Long: pedig az emigracio leginkabb ugy van definialva. "Az emigráció főként politikai okokból történő kivándorlás; emigráns az, aki hazáját politikai okokból elhagyja, önkéntes száműzetésbe megy."

Ha engem kerdel, nalam is ott volt az okok kozt.

2014.01.04. 22:27:29

@Zoole[uk]:

Mohácsinak, Gerendásnak, Kertésznek, meg a hozzájuk hasonlóknak addig felel meg az ország, míg a semmiért eltartja őket.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.04. 22:30:57

@Zoole[uk]:
Múltkor Edmontonban lemosattam az autót a parkolóban egy fekete csávóval.
6font volt és teljesen meg voltam elégedve, a feleségem megjegyezte hogy egy év után kiderült milyen színe van az autónknak:)))))))))))))))))))))))
Ilyen mobil mosókocsit tologat és tök jó munkát végez amíg mi vásárolunk.

SzZoole 2014.01.04. 22:34:57

@lexrex: az orszagban,meg sok olyan ember van akiket a semmiert tartanak

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.04. 22:39:55

@Mr Long:
Nem látod az ok és az okozat közötti összefüggéseket?
Nem a politikusok miatt?
Ok. A gazdasági helyzet miatt.
Azt ki tette olyanná amilyen? Csak nem a politikusok?
A jövőkép hiánya miatt? kilátástalanság miatt?
Ki tette ezt Edward?

2014.01.04. 22:51:11

@charlieharper (UK, de nem London!):

Akik felszámolhatnák az offshore-t -a kormányok-, nem fogják megtenni, mert ők a nagybefektetők, és az oligarhák kezében vannak. A kisrészvényesek, meg folyamatos agymosásnak vannak kitéve, a társadalom egészével egyetemben. Nem látják azt, micsoda károkat okoz a nemzetállamoknak az adóparadicsomok léte. Aminek a levét ők isszák meg.

Jó éjszakát.

Latcho Rom 2014.01.04. 23:06:17

@lexrex: Hmm. Ugye ez egy uj nikk, irtal te ide mas neven korabban is.

rezsoatya (törölt) 2014.01.04. 23:38:46

@diggerdriver: az en voltam! Este ha lattal volna zuhanyozas utan, megtudhattad volna milyen szine van a csavonak... :-))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 01:34:33

@Taxomükke: "otthon eladtuk a házat, a kutyát és a macskát is kihoztuk."
Na speciel marhára kíváncsi lennék, hogy egy magyar macska hogy reagál a külföldre költözést illetően...mekkorák lehetnek pl a nyelvi nehézségek? Azt tudom, hogy egy svéd macskának például fogalma sincs, mi az hogy cicc, hogy ezt hallva oda kéne menni, stb... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 01:40:55

@Elizabeth72: Na hát ez az, én még azt tenném hozzá, hogy az összes eddigit a jelenlegivel együtt, egészen vissza 1989-90-ig.
Gyakorlatilag akinek köze volt az elmútt(sicc) 24 évhez, mint politikai képviselő, vezető azt vagyonelkobzásra és 50 év kőfejtőre ítélném statáriális bírósággal.
A felszabaduló munkahelyekre pedig sima visszahívható, elszámoltatható, de ugyanakkor szakértő munkavállalókat ültetnék, vaskos fizetéssel; viszont ha mutyizáson kapnám őket, nekik is irány lenne a kőfejtő.Két irányból is (korrekt államigazgatás vs egyre növekvő ingyenmunkás a kőfejtőkben...) elkezdene az ország fénysebességgel felfelé törni, az hétszentség... :-|

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 02:01:33

@Kövérmadár [swe]: Álg farmon?Merre? Én is akarok menni, már legalább 4 éve nem láttam rendes* tömpeorrút... :D
(Stokiban a Skansenben volt, de nem volt rajta agancs, anélkül meg mit ér...?)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 02:08:04

@lexrex: Hahh, igazuk van, ha megtehetik, miért ne csinálnák.Aki a helyükben nem ezt csinálná az hazudik... :D Ki az aki szeret önként és dalolva adót fizetni...Persze a másik oldalról nézve meg, aki "ügyeskedik" az ne várjon semmilyen támogatást.Ez a mérleg másik serpenyője.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 02:42:31

@nyuszigonosz/D/: Váó, de király ez a link, köszi.Én is erősen autóbuzi (autóhomár, autóratyi... :D ) vagyok...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 03:53:30

Kanadaiaknak:

index.hu/tudomany/2014/01/03/kanadaban_hidegebb_van_mint_a_marson/

A svéd sarkkör közelében is fotóztam már hőmérőt -34 fokot mutatva...Kicsit néha hűvös van, na... :D

2014.01.05. 07:17:54

@geegee:
Ebbol is lathato, hogy a kanadaiak kemenyebbek, mint a marslakok:) A konyhat ugy futik be Winnipegen, hogy nyitva hagyjak a hutoszekreny ajtajat:) Amugy -37.9C nem is olyan hideg egy kanadainak, megszokta.

2014.01.05. 08:19:20

@shakti_rom:

Úgy gondolod csak egy ember vélekedik így?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.01.05. 08:51:45

@lexrex: le kéne tagadni? (üdv Bangkokból)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.01.05. 08:58:19

@Th's child: mit csinálsz otthon? vagy végleg? csak azért gyanús, mert ha hiányzik minden, ebből arra tippelek, hosszabb látogatásról van szó.

DieNanny CH 2014.01.05. 09:35:04

@Zoole[uk]:

:-D

(ez kb olyan, mikor én karácsonyi vásárra mentem tesómékkal, ott a nagyobbikkal elmentem wc-re, tesóm meg hív, hogy Úristen, nincs meg a kicsi!!! Hol keresse ebben a tömegben!!! Mondom, Nézd meg az egyik sarkon, ahol hókupac van, szerintem ott csúszkál. Nos, ott volt... )

2014.01.05. 09:57:48

@lexrex: amit irsz nem teljesen allja meg a helyet, illetve idejet mult. Vannak ra kezdemenyezesek, hogy bizonyos offshore orszagok adjanak ki adatokat a UK fele, nem tudom mennyire koveted. Ez peldaul a UK kezdemenyezes, a 2013 adoevben mar ervenyben van:
www.out-law.com/en/articles/2013/October/uk-signs-automatic-tax-information-sharing-agreements-with-jersey-and-guernsey/

Agymosasrol beszelni a penz vilagaban, erosen demagog kategoria. Amig egy beketeto szemely szerint profital, addig nem fog a sajat penztarcaja ellen szavazni a kozjo erdekeben. A kozjo csak hosszutavon valosul meg, a befektetes meg rovidtavon profital. Egy atlag befekteto rovidtavon gondolkodik es nem az agymosas miatt, hanem, mert megjosolhatatlan, hogy mi lesz 10-20 ev mulva.

Azt az eredeti 2013 FT cikk is megemliti, hogy a fenti cegek fizetnek UK-ban adot, TBt a dolgozoi utan, munkat adnak, AFAt fizetenek, stb. Egy bizonyos adot nem akarnak befizetni, a "corporation tax"-et. Ezzel nem kicsinyiteni akarom a moralis kotelezettsegeket, de ez egy messzire vezeto dilemma, amihez kellene egy szeleskoru tarsadalami megegyezes. Itt jon az peldaul, hogy miert pont az en cegem nyeresegebol finanszirozzak a szerintem fenntarthatatlan UK szocialis halot, vagy az afghan haborut vagy az uj high speed train service-t, stb. Moralis kotelezettsegrol (megkarositja a nemzetgazdasagot a be nem fizetett ado) nem csak a beveteli oldalon kellene beszelni, hanem a kiadasi oldalrol is. Ebben azert egyetertesz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.05. 10:00:13

@rezsoatya(eng):
Akkor jól álcáztad magad mert olyan pampula szája volt hogy előbb fordult be a sarkon mint ő:))))))))))))))

2014.01.05. 10:00:21

@lexrex: eredetileg sokkal hosszabb valaszt irtam, mint a fenti. Abban tul sok temat feszegettem egyszerre az offshore-okkal kapcsolatban, mert ez egy messzire vezeto tema. Nem akartam nagyon elvinni a temat. Ha akarod privatban folytathatjuk

A lenyeg, hogy nem fekete-feher ez az offshore tema.

Taxomükke (UK) 2014.01.05. 10:07:51

@geegee: A macskánk elég keveset találkozik angol cicákkal, úgyhogy kizárt dolog, mert nem tudom, de a kutyánk már ért angolul (a beszéd még nem megy neki igazán).

Taxomükke (UK) 2014.01.05. 10:09:11

@geegee: Abszolút egyetértek a javaslataiddal.

rezsoatya (törölt) 2014.01.05. 10:09:29

@diggerdriver: az a sok mosogatastol van! Tudod a maradekokat kinyalom... :D

2014.01.05. 10:22:17

@geegee: ne viccelj. Nincs olyan dontes, megha szakertoi kormany hozza se, amivel mindenki egyetertene es mindenkinek jo lenne. Mar az is szep teljesitmeny, ha talasz 2 szakertot, aki ugyanugy gondolkodik arrol, hogy hogyan kellene egy problemat megoldani.

uud 2014.01.05. 10:49:52

itt nem megy el az életkedvem reggel amikor munkába megyek. emberek vannak körülöttem, nem zombik.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.05. 10:57:35

@geegee:
Igen, Älg farmon :)
Gårdsjö älgfarm a neve, Uppsala es Sala kozott van egy Heby nevu telepules es ott.
Sóderbányától nincs messze :)

200kr a belepo, erdemes elore lefoglalni, tegnap tobb, mint 100-an voltunk a 11 oras bemutaton.

Jelenleg 10 szarvasuk van, de epp agancsveszto idoszakban vannak. Ma majd irok rola egy posztot a blogomba, ha erdekel... (ha nem, akkor is irni fogok ;) ).

@charlieharper (UK, de nem London!):
De lehet, hogy a kofejtozes visszaadna az emberek hitet, ami mar onmagaban jelentos javulas lenne. Romar sem egy nap alatt epitettek...

2014.01.05. 11:05:36

@Chang Yai (Burma/Thailand):
Csak néhány hetet vagyok itt, ügyeket intézni. Viszont nem thaiföldre megyek vissza, hanem előbb kis kavargás európában, aztán pedig a cél valószínűleg nepál. Szóval ezért a honvágy.

Budapest meg szerintem szörnyű. Az egyetlen jó dolog benne, hogy vannak kínai büfék -- hiányoznak a jó kis ázsiai arcok.
(Na jó, hazudok, az is jó, hogy nincsenek brutál csótányok.)

2014.01.05. 11:10:27

@Kövérmadár [swe]: igaz. Eszak-Koreaban a kedves vezeto nagybacsijat tepte szet elore kieheztetett 120 kutya, mert a nagybacsi "was dreaming a different dream".

Latcho Rom 2014.01.05. 11:21:50

@lexrex: sokan masiroztok, tudom, de nem ez volt a kerdes.

Latcho Rom 2014.01.05. 11:23:00

@charlieharper (UK, de nem London!): az a rettenet ebben a kamu hirben hogy boven elhiheto.

2014.01.05. 11:26:06

@shakti_rom: bovel elhiszem, hogy megolettek a nagybacsit. Eddig sortuzzel csinaltak a kivegzest. Valami oka csak volt, hogy most mas modszert hasznaltak vagy legalabbis hirdetik, hogy hasznaltak

Latcho Rom 2014.01.05. 11:28:26

@charlieharper (UK, de nem London!): a hivatalos verzio,szerint legeppuskaztak, ha jol emlekszem.

Latcho Rom 2014.01.05. 12:01:12

@charlieharper (UK, de nem London!): Dunno.

lattam egy riportot, a buntetotanorban a fiu az anyjat feljelentette, majd vegignezte az akasztasat, minden erzelem nelkul.
media harsog, hisz ebbol el - fox kulonosen.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.01.05. 12:22:02

@Th's child: Nepál, tényleg, mondtad régebben. majd én is készülök oda látogatóba.
Yangonnak megvan az az előnye, hogy onnan érkezve kevés város fog lepattant porfészeknem tűnni :-) de nekem egyébként meglepően nagyon ugyanolyan volt Pest, mint rége, de mostmár nem bántott, gondolom, mert tudtam, nem kell ottmaradni.
az egyetlen dolog, ami NAGYON nem tetszett, azok a bunkó biztonságiak és határőrök a reptéren, odavissza megtaláltak valami beszólással, de ilyenek, hogy "ebbe a sorba is lehet beállni, hát nem látja, hogy nyitva van?!" méltatlankodó hanglejtéssel. csak az menti meg a seggét, hogy angolul ezt ilyen stílusban gondolom nem tudná előadni.

SzZoole 2014.01.05. 12:55:24

@DieNanny [SZ,CH]: jo nektek ott legalabb van ho

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 15:18:20

@Taxomükke: :D

@Kövérmadár [swe]: Egyre jobbak a te településneveid is... Persze, írjad csak, akár linkelheted is majd, legalább nem felejtem el...

DieNanny CH 2014.01.05. 15:34:24

@Zoole[uk]:

Á, ez december eleji történet. Ráadásul Einsiedelben volt. Sokkal magasabban. Itt már 3 hete nincsen hó.
Amúgy ma jöttem vissza Mo-ról. Kb olyan az idő itt is. Még a nap is kisütött kicsit.

SzZoole 2014.01.05. 15:37:17

@DieNanny [SZ,CH]: En a ma esti 20:30-as geppel megyek,turorudit hoztal?:)))))

2014.01.05. 16:53:34

@shakti_rom:
A Moranbong zenekar a magyar es eszak - koreai nep orok es megbonthatatlan baratsaga jeleul Brahms Magyar tancok muvet jatsza, Pannonia Nagy Taltosa tiszteletre:
www.youtube.com/watch?v=RrZkd4k_QPQ
(1:11:15 - tol)

Latcho Rom 2014.01.05. 17:00:11

@Cascabel: egyenruhas nokre gerjedunk papito? :)

Valamelyik hajnalban - 3am - egy menuhin mesterkurzust neztem a youtubon :) A vall a legfontosabb dinamikaban, technikaban..bar lennek 13 eves..nekiveselkednek rendesen a hegedunek

2014.01.05. 17:16:37

@shakti_rom:
En mar nem gerjedek semmire (esetleg egy jo kubai kavera es Cohibara) Ettol fuggetlenul a zenesz elvtarsnok civilbe oltozve is mutatosak:)

2014.01.05. 17:19:00

@charlieharper (UK, de nem London!):

Az agymosást nem a pénzügyi világra, hanem a társadalmakra értettem. A média, évek, évtizedek óta végzi ezt a tevékenységet.
Ez elsősorban a liberális médiára értendő, bár nem akar lemaradnia a konzervatív oldal sem.

Ami az offshore-t illeti. Tény, hogy történtek lépések s visszaszorítására, de szerintem ezek látszatintézkedések. Amíg az USA-ban, Delaware fővárosában, Wilmingtonban, az Orange Street 1209 alatt 217 000 vállalat van bejegyezve, nem igazán van miről beszélni.
Az adóparadicsomok egyértelműen kártékonyak a nemzetállamok szempontjából. Itt a blogon is többen elmondják, hogy csökkennek a bérek, nem bírják az országok finanszírozni a jóléti kiadásokat, stb. Ez elsősorban az offshore-nak köszönhető.
-elvonja a finanszírozást a jóléti rendszerekből, mert túl "drágának" tarja azokat. Ha az adózás alól kivont, adóparadicsomba menekített pénzeket vissza tudnák az országok csatornázni, vagyis megszűnne az offshore, a jóléti társadalmak újra finanszírozhatóak lennének.
-az adóparadicsomok zsarolási potenciált jelentenek. Az onshore nemzetállamokat lehet velük zsarolni. Adócsökkentésre, és deregulációra lehet őket kényszeríteni.
Ez a két dolog azonban nemes egyszerűséggel arról szól, hogy a vagyont fölfelé, a kockázatot lefelé tolom.
-ellehetetleníti a harmadik világ felzárkózását,mert eltünteti a fejlesztésre szánt pénzeket.

Arról már nem is beszélve, hogy az offshore kiüresíti az államok intézményrendszerét, mert azok tehetetlenül állnak a nemzeti adózás alól kivont pénzek visszavezetése

Latcho Rom 2014.01.05. 17:21:38

@Cascabel: csinosak. majd gondolok rad kedden amikor rapipalok egy jo szivarra, fulemben az ocean suttogasaval, szememben a lanyok merengere porgo seggevel :)

Latcho Rom 2014.01.05. 17:24:51

@lexrex: ossze vannak eskudve kehlek. vagd oket szajon kehlek.

Ugye nem tervezel hataratlepest? :))

2014.01.05. 17:34:16

FOLYTATÁS:

tekintetében.

Lehet folytatni ezt a témát privátban is, de én többek között azért kezdtem el kommentelni ezen a blogon, mert azt látom, nem igazán van rálátás ezekre a dolgokra.
Addig mindenki eljut, hogy itthon minden rossz, kint meg minden jó, de hogy ennek mik az okai, már nem igazán érthetőek.
Már elmondtam, én nem kedvelem a politikusokat. Egyiket sem. De ahogyan Te is írtad,a dolgok nem fehérek és feketék.
Ezt a blogot szerintem nagyon sokan olvassák. Ha pl. mi itt elvitatkozunk dolgokról, azzal elősegíthetjük a tisztánlátást. Akit nem érdekel a téma, átugorja.
Ha meg HA megunja, legfeljebb szól, hogy hagyjuk abba.

2014.01.05. 17:35:34

@shakti_rom:

Nem. Számomra tökéletesen megnyugtató, hogy nem rontod itthon a levegőt.

______________ (törölt) 2014.01.05. 17:50:29

azt hiszem, nekem akkor lennének lelki nehézségeim, ha otthon kellett volna maradnom.
anyagi problémáim nem voltak, de egyszerűen nem tudok és nem akarok olyan emberekkel (magyar választópolgárok) sorsközösséget vállalni, akik a mostani rezsimet hatalomra juttatták, ott tartják, és idén jó eséllyel újra fogják választani.

a cnn cikkcím
('Factory life far from home leaves China's migrant workers vulnerable')
meg szerintem így is hangozhatna:
Factory life leaves workers vulnerable

2014.01.05. 18:15:39

@lexrex: azert ez egy eleg fekete-feher nezopont. Ott bukik el, hogy a kiindulasi pontod az, hogy a jelenlegi kormany kiadasi oldala teljesen kosher, amire a kormany kolt; nyugdij, idejet mult szocialis halo, infrastruktura, allam apparatus, haboruk, stb. Ezeket a kiadasokat kellene fedeznie a bejott adokbol. Ha minden ceg befizetne az adot (corporation tax/income tax), akkor kanaan lenne. Latod, ezzel nem ertek egyet, mert ez a fennallo kiadasi rendszert (mesterseges joleti rendszert, ami UK-ban egyertelmuen elbukott) elteti es tamogatja.

Az offshore helyeket mindig akkor piszkaljak meg, amikor nincs eleg penze az allamnak, hogy a koltsegveteset fedezze. Ennek tipikusan Europaban az oka, a szocialis kiadosok. Az allam bevetelei nem engedik meg ezeket a kiadasokat. Szerinted ezeknek a cegeknek moralis kotelesseguk, hogy a 80-as evek, 90-es evek Ny-Europai szocialis halot/afghan es iraki haborut, stb tartsak fent. Ez meg nekem egyoldalu vita, ha csak a cegek kotelesseget nezed.
Erdemes megpiszkalni az offshoret, de akkor mar piszkaljuk a joleti renszert, aka a szocialis halot is.

"Az adóparadicsomok egyértelműen kártékonyak a nemzetállamok szempontjából. Itt a blogon is többen elmondják, hogy csökkennek a bérek, nem bírják az országok finanszírozni a jóléti kiadásokat, stb. Ez elsősorban az offshore-nak köszönhető. "
A berek csokkeneset UK-ban elsosorban nem az offshore-okkal hoznam osszefuggesbe, hanem ahogy Mirjam vagy mar ezerszer leirta, sokkal tobben versengenek a munkahelyekert, ami viszont nincs tobb. Ezert is volt oriasi hiba a Roman/Bulgar nyitas. Magas munkanelkulisegre meg bejon Xezer mukat kereso.
A bercsokkenest a sajat szektoromban nem latom. Digger is azt mondta, hogy az o szektoraban nincs csokkenes. Az orvosi allasokban sincs bercsokkenes. Tipikusan az alacsonyan kepzett/kepzetlen munkaerot igenylo munkahelyekre vonatkozik ez.
UK-ban volt eros gyartasi ipar, amit Thather szetrombolt. A gyartas tudna felvenni a nagyszamu alacsonyan kepzett/kepzetlen munkaerot, de az megszunt. Nem az offshore miatt, hanem elb@szott allami intezkedesek miatt.

Megegyszer leirom, a nagy offshore cegek jellemzoen fizetnek adot a munkavallaloi utan (kiveve akit offshore-on keresztul foglalkoztat, de maradjunk a nagy tobbsegnel) es AFA-t fizet, beszallitokat tart fenn. Corporation/income tax-tol esik el jellemzoen az allam.

Amint irtam, nekem a fo gondom azzal amit irsz, hogy az alaphipotezised az hogy a jelenlegi joleti tarsadalom, vagyis a szocialis halo jo es igazsagos es ezt kellene fenntartani.
Ez nem azt jelenti, hogy 100%-ig elfogadom az offshore-t, de messze nem csak az elvesztett allami bevetel miatt.

2014.01.05. 18:24:19

@lexrex: bocs, a magyar politikat nem igazan ismerem, marmint azon kivul, hogy Fidesz/MSZP. Igy arrol, nem tudok nyilatkozni.

Latcho Rom 2014.01.05. 18:39:37

@lexrex:

Rossz blogban vagy, ha ezerszer is visszajossz ugyanazzal a propahantaval. Szerintem...

Viszlát.

2014.01.05. 19:05:05

@charlieharper (UK, de nem London!):

A háborúkkal messzemenőkig nem értek egyet. Az, hogy pl. az angol szociális háló jó, és igazságos-e nem tudom. Nem élek ott.
Amit viszont nem értek:

"Corporation/income tax-tol esik el jellemzoen az allam."

Ez miért természetes? Ha az itt posztolóktól, kommentelőktől elvárja a társadalom, az állam, hogy minden jogszabályban előírt adót befizessenek, akkor ez miért nem várható el az offshore cégektől, és a gazdagoktól? Mert nem tartják igazságosnak az angol szociális rendszert? Lehet, hogy Digger se. Akkor Ő se fizessen adót?
Gondolom azért az természetes, hogy az adott ország állampolgárai megveszik az offshore cégek termékeit, igénybe veszik szolgáltatásait. Az meg hogy ezek a cégek fizetnek a munkavállalók után adót, járulékot, fizetik az ÁFÁ-t, mit jelent? Le kellene borulni előttük? A többiek is fizetik, csak ők még a többi adót is. Akkor most ők hülyék?

A Tax Justice Network számításai szerint 2010-ben 21 billió dollárt tartottak a világ leggazdagabb emberei offshore paradicsomokban. Ami után természetesen nem fizettek adót.
Gondolom azért mert ők megérdemlik.

2014.01.05. 19:12:18

@shakti_rom:

Hogy ki van rossz blogon, nézőpont kérdése. Amint látod, én le tudok írni több összetett mondatot, ráadásul egymás után, és érthetően. Te egy egyszerű mondat erejéig sem vagy képes erre.

Én nem próbálom eljátszani a magasabb rendű kultúrlényt, nem provokálok másokat, nem döngölöm a sárba azokat, akik nem osztják a véleményemet. Igaz nem is vagyok szélsőséges neoliberális. Meg szélsőjobboldali sem. Mert e kettő ugyan az az emelet, csak másik ajtó.

Hogy is mondja Konfuciusz:

"Amit a felsőbbrendű ember keres, önmagában találja meg, amit a kis ember keres, másokban találja meg."

DieNanny CH 2014.01.05. 19:19:27

@Zoole[uk]:
"turorudit hoztal?"

Á, dehogy. Évek óta nem ettem... Viszont múlt héten menü volt a túrós palacsinta, tegnap meg túrós tiramisu. Isteni volt!

Latcho Rom 2014.01.05. 19:22:43

@lexrex: Menj mar, var megint az erdesz baratod, nehany lapos idezettel megtuzdelve :-)

2014.01.05. 19:23:42

@lexrex: most komolyan ugy erzem magam, mint egy Democrat vs Republican vitashowban :))
Az offshore szolgaltatas nem olcso. Nagyon nem. Diggernek nem erne meg, nincs akkor jovedelme az itteni bevallott orabere alapjan, hogy neki megerne. A cegeknel is csak a nagyobb cegeknek eri meg, mert eleg koltseges offshore jelenletet fenntartani. Esetleg nem eri meg minden evben, egy Tesco nagysagunak vagy Walmartnak mar megeri.

"A Tax Justice Network számításai szerint 2010-ben 21 billió dollárt tartottak a világ leggazdagabb emberei offshore paradicsomokban. Ami után természetesen nem fizettek adót. "

Ugy erzem most keverjuk az offshore bankszolgaltatast (vagyis az orszagok, amelyek nem jelentenek a sajat orszagod adohivatalanak) es az offshore ceg bejegyzest, vagyis az orszagok, ahol kedvezmenyesen lehet ceget alapitani, mert nem kell bizonyos adokat fizetni. Az utobbira pelda Delaware. Vannak orszagok ahol a ketto egyuttjar es van ahol kulon.

Az offshore bank szamlakon, az a szam, amit irtal, nem csak a cegek, hanem penzmosasbol, terrorizmusbol befolyt osszegeket is takar. Az en legfobb gondom az offshore szamlakkal vagy pl a UAE sovereign fund-okkal. Nem az ado tenyezo.

"Az meg hogy ezek a cégek fizetnek a munkavállalók után adót, járulékot, fizetik az ÁFÁ-t, mit jelent? Le kellene borulni előttük? A többiek is fizetik, csak ők még a többi adót is. Akkor most ők hülyék?"

Ugy latom visszamegyunk az alap kerdeshez. Ez moralis kerdes. Miert kellene a gazdagnak tamogatnia a szegenyebbeket? Ha valakinek van egy jo otlete (offshore-ozom) a masik cegnek is adott a lehetosege es nem hasznalja ki, akkor ki a hulye?
Gyakorlatilag erre vezetheto vissza. Az en ertekrendem mas. Nem itelek el azert egy ceget, mert kihasznal egy legalis lehetoseget, hogy ne fizessen adot. Amelyik kis cegnek mar nagyobb a jovedelme, annak a konyveloje (ha jo konyveloje van) ugyis felajanlja az offshore lehetoseget. En is ezt teszem amennyire csak tudom. Nem szeretek tobb adot fizetni azert, hogy Joe Blogg jobban eljen 2 faluval arrebb.

2014.01.05. 19:40:17

@charlieharper (UK, de nem London!):

"Nem szeretek tobb adot fizetni azert, hogy Joe Blogg jobban eljen 2 faluval arrebb."

Szerintem digger se, Long se, az atya se, sodalisO, se és még sorolhatnám. De megteszik. Töredéke jövedelemből.

Ami a 21billio dollárt illeti, a Tax Justice Network számításai csak a magánszemélyekre vonatkoznak. A vállalatok offshore állománya ebben nincs benne.

2014.01.05. 19:58:35

@shakti_rom:

Erdőmérnök unokaöcsém van.

Nemrégiben láttam egy graffitit. Mintha rólad szólna.

"Egy kicsit beképzelt voltam, de most már tökéletes vagyok."

2014.01.05. 20:01:40

@lexrex: akkor csak rajtuk all, hogy a letezo lehetosegekkel hogyan elnek. En nem itelnem el egyikuket sem, ha Caymanon nyitnanak egy irodat. Ezt tovabbra is moralis kerdesnek tartom, plane hogy legalis.

"Ami a 21billio dollárt illeti, a Tax Justice Network számításai csak a magánszemélyekre vonatkoznak" - nekem a legnagyobb gondom veluk tovabbra is a penzmosas, ebben az esetben maganszemelyek altal. Az ado optimalizalassal szemben viszont elintelem a kemenydrog, prostitucio (kulonosen a gyerek prostitucio) es fegyver kereskedelmet, melynek egy jo resze pihen az offshore bankszamlakon. Ezek a "kereskedelmek" viszont illegalisak is az ado optimalizalassal szemben.

Latcho Rom 2014.01.05. 20:03:20

@lexrex: El is feledtem..

Amikor tegnap "eltartott" emberekrol frocsogtel melyik Kerteszre gondoltal, Akosra vagy a nobel dijjas Imrere?

Szonoki a kerdes, felesleges valaszolni.

2014.01.05. 20:07:26

@charlieharper (UK, de nem London!): " Ezek a "kereskedelmek" viszont illegalisak is az ado optimalizalassal szemben." - ebben a kontextusban a cegekre gondoltam, akik offshore helyen nyitnak irodat, hogy ne kelljen iparuzesi adot fizetniuk. Nem maganszemelyekre, merthogy maganszemelyeknek a vagyon elbujtatasa illegalis.

2014.01.05. 20:41:24

@charlieharper (UK, de nem London!):

Hallottál már a Stabilitási Megtakarítási Számláról?

Tökfőzelék1 (törölt) 2014.01.05. 21:26:56

Az offshore-ról majd még holnap írok, mert ma már fáradt vagyok ahhoz.

Alapvetően @lexrex:-szel értek egyet, de szeretnék majd Charlie válaszaira részletesen reagálni.

Végre ilyen jó témák vannak a HA fórumban, ennek örülök.

Tökfőzelék1 (törölt) 2014.01.05. 21:27:20

@charlieharper (UK, de nem London!):
Charlie, ez egyszerűen nem igaz:

"Amikor megy a kopkodes a cegekre, azert azt ne felejtsd el, ki is a vegso tulajdonos. A cegbe (ha jegyzett) befektet egy rakas kisbefekteto, mint Cougarcat vagy en es egyeb hedge fund, pension fund vagy befektetesi bankok."
Nem ti (és én) vagytok elsősorban a befektetők, hanem a világ leggazdagabb 10%-a (amibe még én sem és szerintem ti sem tartoztok bele).

www.dailygainsletter.com/files/2013/12/Distribution-of-Stock-Market-Wealth-Chart.jpg
images.blatantworld.com/001_full_sized_image/wealth_inequality_distribution_of_total_us_stockmarket_wealth.png

(kicsit régi és USA adatok, de a többi ország is így nézhet ki, UK-ban is nagy az egyenlőtlenség)

A részvénypiacok a leggazdagabbak játszóterei, ezért is olyan káros a nullás kamatkörnyezet az egész nyugati középosztályra, mert a leggazdagabb 10% a legokosabb emberek kezébe (hedge fundok és társaik) adja a megtakarításait (belépési korlát sok helyen 500e-1 millió dollár vagy több), akik legtöbbször túlteljesítik a piacot (bár mostanában annyira nem szerepelnek jól), így megy végbe a vagyonátcsoportosítás a szerencsétlen középosztálytól, akik maguk próbálják kamatoztatni a "kevés" pénzüket bef. alapokban, nyugdíjalapokban, banki betétekben, ezek viszont rendszerint, hosszú távon alulteljesítik a piacot.
A QE és a többi jegybank lazító kamatpolitikája pedig nem szándékolt buborékokat okoz (pl ingatlan mostanában É-Eu sok országában + Ausztrália, de Spanyolo. USA, Írország már kipukkant, az amerikai részvénypiacok is hevülnek már szerintem, 2007 előtt az árupiac volt még ilyen) és az inflációt is megnöveli, ami meggyőződésem, hogy minden nyugati berendezkedésű államban (Ny-Eu, USA, Kanada, Ausztrália, Szing- ban is) nagyobb a hivatalosan közöltnél.

Még írok az offshore-ről hamarosan.

2014.01.05. 21:59:56

@Tökfőzelék1: persze, nyilvan nem a pici befektetok a nagy jatekosok. Az volt a lenyege, amit mondtam, hogy a cegeknek a befektetoit kell megnezni es utana ranezni, hogy a tulajok "kenyszeritik"-e a cegeket bizonyos viselkedeset.

cougarcat 2014.01.06. 00:03:28

@Tökfőzelék1: @charlieharper (UK, de nem London!):

"Nem ti (és én) vagytok elsősorban a befektetők, hanem a világ leggazdagabb 10%-a (amibe még én sem és szerintem ti sem tartoztok bele)."

Ebben igazad van. Én arra gondoltam, hogy még nekem is számit, hogy egy vállalat minél nyereségesebb legyen. Meggazdagodni nem fogok a befektetéseken, de annyit elérhetek hogy a megtakaritásom ne értéktelenedjen el és még nőjön is valamennyire. A banki kamat a béka feneke alatt van, GIC-val, kötvényekkel nem tudok előrejutni, mutual fund-nál a kezelési költség elviszi a hozamot, kénytelen vagyok részvényeket vagy ETF-et venni.

Az offshore-ral kapcsolatban számomra, mint laikus embernek, ez a lényeg :

"Depositing funds in a foreign tax haven is not against the law in Canada, but failing to report any income related to such accounts is."

Az idézet ebből a cikkből való, ezek szerint Revenue Canada utána megy az offshore adócsalóknak, ha tud:

www.theglobeandmail.com/report-on-business/economy/canadian-tax-cheats-come-clean-amid-close-scrutiny-of-offshore-havens/article11185762/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.06. 00:20:10

@cougarcat: vagy de: www.globalrichlist.com. Nem tudom mennyire megbizhato, de cirka 7 milliardan vagyunk a foldon , ebbol siman benne tudunk lennia top 10%-ban.

BTBTBT 2014.01.06. 00:49:23

@tildy[UK]:
Simán. Még a top 0.50%-ban is.

cougarcat 2014.01.06. 00:56:06

@tildy[UK]: Ezt már néztük egyszer, nem tudom mennyire megbizható, hiszen rögtön az eredmény után pénzt kérnek tőlem. :) Akkor én úgy pontositok hogy a fejlettebb országokat nézve nem hiszem hogy a a felső 10 %-ba tartozom, talán Tökfőzelék is erre gondolt. Egyébként meg úgy gondolom hogy az igazán gazdag emberek a felső 1 %-ba tartoznak, legalábbis kanadai viszonylatban.

maganyosan setalo macska 2014.01.06. 13:24:57

@shakti_rom: roma swing, erről nem is hallottam még, mutatsz linket? vagy épp ezért mutattad a snétberger videókat, amit ő játszik, az lenne a roma swing? (őt ismerem, de nem tudtam, h ez külön műfaj)

maganyosan setalo macska 2014.01.06. 13:41:52

@maganyosan setalo macska: (oké, közben a google is tudott mutatni, jó dolog ez)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása