oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. november 15. 06:49,  Egy nem tervezett sikertörténet 307 komment

2013. november 15. 06:49 Határátkelő

Egy nem tervezett sikertörténet

Vannak váratlan sikertörténetek is az ember életében: például amikor az ember némi túlzással „csak úgy" feliratkozik egy PhD-hallgatókat kereső listára, majd egy kap egy telefont, és mire kettőt nézne, már Ausztriában találja magát. Ez történt Andrással, aki Facebookon küldte el történetét, ami így nem lett túl hosszú, de tanulságos.

Ausztria, Graz.jpg

„Egy teljesen másik aspektus, avagy mégis kolbászból van a kerítés. Én magam sosem akartam külföldön dolgozni, persze az eshetőségét sohasem zártam ki.

Ezen a nyáron végeztem az ELTE Meteorológus szakán, és mivel otthon csak kihalásos rendszerben lehet munkahelyet találni, mind a Meteorológiai Szolgálatnál, mind a másik nagy felvevő piacnál, a Honvédségnél, borúsan láttam a jövőt, talán majd elmegyek valahova doktori iskolába havi 95.000 bruttóért.

A lottó ötöshöz képest...

Ekkor jött egy email, egy newsletterről - ahova korábban „miért ne" alapon iratkoztam fel -, egy email, ahol pont az én szakmai tapasztalatomnak megfelelő PhD hallgatót kerestek.

Sokat nem gondolkoztam rajta, megírtam a CV-m, kísérőlevelemet, végül is a lottó ötöshöz képest nagy esélyem van. Na, vissza is hívtak március 15.-én (tudjátok, akkor jöttek a labanc hókotrók megmenteni a seggünk).

Gondoltam, ez egy jel. És valóban. Két héttel az interjú után közölték, hogy engem választanak! Már csak a szakdolgozat befejezése és egy államvizsga választott el attól, hogy elkezdjek Grazban dolgozni, mint kutató.

Innentől kezdve nagyon motivált lettem a tanulmányaim időbeli és tisztességes befejezésében. Így rendben meg is történt. Szakdolgozat, néhány vizsga és már itt is voltam Grazban, pikk-pakk.

Vártam a pökhendi osztrákokat

Elkezdtem dolgozni az egyetem egy kutatóintézeténél, már vártam a pökhendi osztrákok lenéző stílusát, de hiába. Nálunk tudományos fejlesztőknél szó sincs ilyesmiről. Bárkit bármiről kérdeztem, mindig udvariasan kielégítően válaszoltak, remek hangulat van jelen a csapatomban.

A munkámban teljes mértékben szabad kezet kaptam, bár olyan határidőket is, amik egyértelművé tették, hogy itt lazsálásnak helye nincs. De miért is akarnék lazítani, egy olyan területre jöttem kutatni, ami mindig is érdekelt, nagyon up-to date, és van benne perspektíva, potenciál.

Munkaidőm 100%-ban rugalmas, főnököm megfogalmazása szerint: nem gond, ha pénteken elmész haza délben, de szintén nem gond, ha vasárnap is bejössz dolgozni. Óriási szabadság és felelősség hullott a kezembe egy pillanat alatt, ami bevallom felvillanyozott.

Gyökértelenül jöttem el

Kevés negatívumot tudok felsorolni a kiköltözésem miatt: ezek között is a legfontosabb persze a régi barátok hiánya. De 5 óra alatt otthon vagyok, ha úgy adódik. Ami az itteni kevés barátot illeti: sokszor járunk el a kollegákkal is szórakozni. Valahogy így megy ez.

Kvázi gyökértelenül jöttem el otthonról, de ez az egyetem utáni PhD társaság olyan közeg, ami nagyon hasonlít rám, és még az otthon is közel van. Szóval vannak itt nem tervezett sikertörténetek is. Ne csak a legrosszabbakat lássuk."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria Graz

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr945634561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.11.15. 06:57:57

"már vártam a pökhendi osztrákok lenéző stílusát,"
Miért?

További sikereket!

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.15. 07:13:21

egy vessző hiányzik belőle

andaluzkutya 2013.11.15. 07:22:32

@Babette_: Hiányzik a szó eleji nagybetű és a pont a végéről:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 08:01:45

Tegnap meg lettem kóstolva hogy a tárgytól eltérö tartalmakkal tömöm az oldalt.
Felkérem a tisztelt kommentelöket hogy ma ehhez a poszthoz hozzanak össze minimum 500 kommentet csak és kizárólag a poszthoz hozzászólva.
Köszönöm.

eagles 2013.11.15. 08:10:29

Mindig örülök, ha a felvezetésben azt olvasom, hogy a poszt Ausztriáról fog szólni. Aztán mindig csalódom. Rövid, semmitmondó dolgok. A kommentelők között is ritkán látok olyat, aki osztrákban lenne. Mindenki ingázik? Mindenki mosogat, takarít, és nincs kedve, ideje szólni?

Ami viszont feltűnt, mennyien élnek Svájcban. Lehet, hogy rossz célállomást tűztem magam elé?

Most pedig, ahogy zopolite szokta mondani, irány a gyapotföldek.

bpetya75 2013.11.15. 08:16:50

@diggerdriver:

Te most komolyan megsértődtél? Többen is folyamatosan offolunk. Nincs abban semmi rossz. Nem gondolod, hogy a kedvedért kivételt teszek?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.11.15. 08:17:25

@Quercus58:
"Ami viszont feltűnt, mennyien élnek Svájcban. "

Nagyon sokan.
:)
1500 fős falu, 5(!) magyar család.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 08:20:04

@bpetya75:
Én sem csinákok más mégis engem kóstoltak be.
Persze hogy nem gondoltam komolyan.

morsels (törölt) 2013.11.15. 08:23:28

@diggerdriver:
Te most duzzogsz?
Te, a te jarmuved nagyobb. Na.
Igy jo?
:-)

bpetya75 2013.11.15. 08:24:39

@tilmir:

Mert volt benne némi előítélet, amit a tapasztalatai alapján sikerült levetkőznie.

2013.11.15. 08:27:12

@diggerdriver: nem az offolas miatt lett neked beszolva

@Quercus58: arra tippelek, hogy azert nincs az ausztriai eletrol comment, mert nagyon hasonlo a magyarhoz az eletstilus. Foleg egy ingazonak. Borsodbol nem hiszem, hogy ingazni fogsz. De ha mondjuk elkoltoznel Babette fele, akkor mar igen.

Erdekes tema ez a meterologiai kutatas.
Ha valaki tudja, mi az a uveges epitmeny a kepen?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.11.15. 08:29:17

@bpetya75: Most nem akarok 3 éves játszani, de erre megint azt kérdezem: miért?
:D
Bennem fel sem merül, hogy az osztrák pökhendi...

rumitom 2013.11.15. 08:31:17

@Quercus58: ahogy a csalad otthoni resze oregszik en is kacsingatok ausztria fele, de, az en szakmamban relative keves a freelancer allas, es az orszag illetve a cegek meretebol adodoan keves olyan volumenu project van amik nalam szoba johetnenek. persze ahogy en is oregszem mar az alkalmazotti statusz sem all olyan messze tolem.
Ausztriaban azonban kollektiv szerzodesek vannak amik egyreszt biztositjak, hogy midenki rendes fizetest kapjon, masreszt meg limitalva van a fizetes merteke, ami a nemetorszaginak is a toredeke.
de ez csak az en teruletem.

Pernilla 2013.11.15. 08:33:42

@charlieharper: és különben is, Nóri Novotni már jól megmondta, milyenek az osztrákok. Nincs hozzáfűznivaló! :D

bpetya75 2013.11.15. 08:37:20

@Quercus58:

hataratkelo.blog.hu/2012/10/15/ingazni_ausztriaba#more4848760

Nyúlz cimbora poszt jóval informatívabb. Bár Ő is ingázik, de nem mosogat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 08:40:14

@morsels:
''Dizöz elvrársnö mutassa be müvészetét,,

dradix [freibürger] 2013.11.15. 08:40:19

Ein bisschen kurz, aber interessant!
Tetszik az első kép. És csatlakozva, engem is érdekelne (Nyugat-)Ausztria élete. Esetleg síoktatók, vagy sícentrumokban dolgozók is írhatnának.
És gratulálva a szerző ügyesen megragadott véletlenül szembejövő (de hangosan dudáló és villogó) szerencséjéhez, egy régi klasszikussal szeretnék neki kedveskedni:

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&ved=0CDQQtwIwAA&url=http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DdPU_uCW7q68&ei=xc2FUob6AtPT7AaY6IDQCw&usg=AFQjCNE-TLOwRvYDdV7WJM2QsPFTUBQY_A&sig2=35r-Hmq6WQEkRf9IJwTBcg&bvm=bv.56643336,d.ZGU

bpetya75 2013.11.15. 08:42:20

@tilmir:

Én pedig sokszor hallottam róluk ezt. Tegnap is volt efféle utalás az osztrák nőkkel kapcsolatban. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a srác nem a "Baszd meg a fűnyíródat!" stílusban viszonyult hozzájuk, hanem fel bírt tűnni neki, hogy normálisak ;-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.11.15. 08:44:00

@bpetya75: Ok, vágom. :)
Jó lenne, ha előkerülne és elmondaná a saját verzióját.

2013.11.15. 08:45:12

@diggerdriver: ha nagyon vulgaris akarnek lenni, akkor azt mondanam, hogy pull that stick out of your a.s

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.15. 08:51:48

@diggerdriver: te kis sértődős. ha nem lennének ellenkező információk, azt hinném, hogy huszonéves lány vagy, nodepláne Nóri.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 08:55:26

@bpetya75:
Nem.
Koltai Róbert filmjéből.
Éljen Május Elseje.

bpetya75 2013.11.15. 08:55:43

@Babette_:

Te kis koncepciózus. Látom doki reggeli beszólása óta is csak a pontot vetted fel az eszköztárba ;-)

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.15. 08:58:21

@bpetya75: á, csak mert a szaros telefonon nem tudok kommentelni néha. mindenhol máshol bejelentkezve mutat, csak az aktuális posztnál nem, olyankor néha segít, ha valahova máshova beírok valamit.
ez a valami ma egy pont lett.

bpetya75 2013.11.15. 09:03:15

@diggerdriver:

Ja hogy a Csocsó! Rá kellett keressek, mert így nem ugrott be ,-)

morsels (törölt) 2013.11.15. 09:03:41

@diggerdriver:
Most nem azert, de te jatszod el a primadonnat :-)

bpetya75 2013.11.15. 09:05:48

@Babette_:

Úgy vagyok az okostelóval, mint 20 éve a mobillal voltam. Addig jó nekem, amíg nincs. Asszony már kapott egyet a cégétől. Na ez a veszély nálunk nem fenyeget ;-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.15. 09:08:58

@diggerdriver:
Nabasszus, de hisztis lettel :D
Pedig tegnap jogos volt a kritika...

De csak azert allok melled, mert meg soha az eletben nem szoltal be masnak... :)))))))

@charlieharper:
Meg szerencse, hogy nem akarsz :D

@morsels:
Lehet, hogy nagyobb a jarmuve, de akkor is rizzsel megy! :)

Len.Mag 2013.11.15. 09:18:19

De jó, na ez engem is teljesen felvillanyozott. :)

Mégis milyen konkrétumokat írhatott volna? Mennyi a fizu? Nem hiszem, hogy innen olyan sokan pályáznának meteorológus phd posztra. :)
Szerintem ezekkel ő sem foglalkozott, kapott egy remek lehetőséget, ezt felesleges lett volna túlgondolni.

Azt írta, hogy az emberek a sztereotípiákkal ellentétben milyenek (több ismeerősöm dolgozott együtt osztrákokkal és én is tartanék tőlük azok alapján, amit elmondtak)

Len.Mag 2013.11.15. 09:30:22

@tanato: Na, megint remek hírünk kelhet Európában.... :(

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.15. 09:31:27

@bpetya75: én sokáig ellenálltam, de már alig kapni normális billentyűsöket. legutóbb használtan sikerült vennem egyet, de már nem mobil, szinte folyton a töltőn kéne lógnia.
aztán csomagot váltottunk, és hozzá az ingyen készülék olcsóbb volt, mint venni a billentyűshöz egy aksit.
így történt.
legalább meg tudok nézni hirtelen dolgokat anélkül, hogy a laptopot kéne hurcolnom meg nyitogatnom, meg wifit keresnem, ami nem hátrány, amikor iskolában vagyok.

bpetya75 2013.11.15. 09:39:29

@peacefroggg:

Érdekes építmény. Sanszos, hogy ide még el is juthatok ;-)

@Babette_:

Vitathatatlanok az előnyei. Attól tartok, hogy nekem azért lesz majd rá szükségem, hogy ne maradjak le olyan hamar a gyerekeimtől kütyütudományilag.

tableno 2013.11.15. 09:46:33

Nekem nagyon tetszett a poszt (még ha kicsit rövidke is), és szívből gratulálok a szerzőnek! Így kell ezt csinálni, keresni a lehetőséget, hogy az ember azzal foglalkozhasson, amit szeret. Ami az osztrákokat illeti, nekem NAGYON rossz véleményem van róluk, tapasztalatból, úgyhogy teljesen megértem a posztoló fenntartásait. Az meg külön örvendetes, hogy pozitívan csalódott bennük.

VHB 2013.11.15. 09:51:55

Lemaradtam a tegnapi csörtéről, összefoglalná vki? (Digger vs az egész világ)

tableno 2013.11.15. 10:02:14

@VHB: nem tudom, én nagyjából követtem az eseményeket, szerintem nem volt túl komoly..

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.15. 10:02:41

@VHB:
Az ugy tortent, hogy digger latvanyosan felemelte a hangjat az ellen a prudseg ellen, ami nincs is jelen a Hataratkelon. Aztan mosrels jelezte fele, hogy nincs itt semmi latnivalo, viszont fura, hogy ennyit lovagol a teman (nos avatarok, noveres tamogatasa, ilyenek...) Vegul digger ugy megsertodott, hogy colibatust fogadott itt mindenki elott es bizony tobbet nem OFF-ol...

Kb. ennyi a tortenet... azota van egy durcidriverunk :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.15. 10:03:13

@charlieharper: "Ha valaki tudja, mi az a uveges epitmeny a kepen?"

Eddig te vagy az egyeduli akinek rajtam kivul megragadta a fantaziajat az az ize. :) Kinyomoztam (volt vagy 2 es fel perc)! :D

Murinsel-nek hivjak, egy mesterseges "sziget", valojaban inkabb egy lebego platform ami ket hiddal kapcsolodik a ket parthoz. Kavezo es jatszoter van az amfiteatrum jellegu fedett kozponti reszben. Nagyon zsirlézernindzsa! :)

bpetya75 2013.11.15. 10:03:13

@VHB:

Nem volt ez azért világháború. DD szex-messiáskodott kicsit és volt aki rászólt, hogy izéhozé. Kábé ennyi.

2013.11.15. 10:04:41

@VHB: digger annyit lovagol a szexualprudsegen, mint Maxval a homo-pedo-feminaci-nosminknelkul es morsels szova tette.

bpetya75 2013.11.15. 10:05:38

@Don Kartasch:

Le vagyol maradva. @peacefroggg: már linkelte a témát ;-)

bpetya75 2013.11.15. 10:06:43

@VHB:

Lassan egész jól kiértékelhető ponthalmazod lesz a válaszainkból :-D

2013.11.15. 10:07:25

@diggerdriver: szo szerint jelentese, hogy huzd ki a botot a s.ggedbol. Jelentese, hogy hagyd abba a durcazast.

bpetya75 2013.11.15. 10:08:10

@tableno:

Fura tőled ilyet olvasni. Ez azt jelenti, hogy csak gyökér osztrákkal volt dolgod?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.15. 10:08:40

@bpetya75: "Le vagyol maradva. @peacefroggg: már linkelte a témát ;-)"

Dogoljek meg, megirtam a kommentem mar vagy egy oraval ezelott csak a blogmotor ellenem dolgozik.

tableno 2013.11.15. 10:09:50

@bpetya75: na jó, akkor téma ejtve. Beszélgessünk inkább a köcsög osztrákokról! :-D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 10:10:56

@Kövérmadár [jävla invandrare]:
Mondtam már hogy minden nap verem a feleségem?
Most már ezt is tudjátok.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 10:11:27

@tableno: Ott nepszerubb a homo-pedo vonal vagy inkabb colibatusban elnek?

bpetya75 2013.11.15. 10:11:42

@Don Kartasch:

Mesélj inkább arról, hogy neked melyik 4 betű jött ki a tegnap ajánlott személyiségteszten.

@tableno:

Én egyet sem ismerek. És te? ;-)

2013.11.15. 10:11:50

Elhittem a bevezetonek, hogy ez a tortenet tanulsagos lesz. Nem lett az.

2013.11.15. 10:16:01

@Don Kartasch: a tegnapi teszted a Myers Briggs volt. Nekem kb 2 evente kell kitoltenem es minden munkahely valtasnal is.
A kerdesek pont ugynazaok, de altalaban 100 folotti kerdes van. Utoljara egy 6 hete toltottem ki egyet es az alapjan kell majd offsiteoznom a tobbi kollegaval.

@tableno: en csak olyan osztrakkal talakoztam Ausztriaban benzinkuton, akik szigoruan nem beszelnek semmilyen nyelven csak nemetul. Na, de velem nem csesztek ki. Mondtam nekik, hogy "Vignette anschluss" mutattam nekik az ujjaimmal, hogy hany napra es hogy "tags, please". Megertettek!

bpetya75 2013.11.15. 10:16:33

@Whave:

Mert nem figyeltél eléggé. Két tanulság is van. Az egyik, hogy minden lékbe be kell lógatni a horgot, ki tudja, hol harapnak jobban a halak. A másik, hogy nem szabad beleragadni az előítélteinkbe.

Nem kell megköszönnöd ;-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.15. 10:17:28

@bpetya75: A betukre nem emlekszem, de a legelso volt azt hiszem a sorban, "Epitesz".
Amolyan "szorakozott professzor" tipus, ami fedi a valosagot. :) De legalabb kevesen vagyunk ilyen zakkantak (2-3%-a a tarsadalomnak). :DDD

2013.11.15. 10:18:57

@bpetya75: szerintem ez a kommented lehetne itt egy onallo, vitaindito cikk, az eddigi tendenciak alapjan :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 10:19:31

@charlieharper:
Na. Fejlödök.
Le tudtam forditani.
Csak nem értettem.

tableno 2013.11.15. 10:20:48

@bpetya75: Mondjuk úgy, hogy eddig ahányszor Ausztriában jártam, mindig rossz szájízzel jöttem el. Mindig lenézőek és bunkók voltak, pedig a némettudásom sem hagy maga után kívánni valót.

Ezen kívül a haverom főnöke Pesten osztrák, na annál nagyobb gennyládát még nem hordott a hátán a Föld!

London2009 2013.11.15. 10:22:34

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Durcidriver! Ez nagyon cukiii! Pont nem illik rá! : ) De szerintem semmi baja diggernek. Csak azt akarja, hogy kicsit foglalkozzunk vele itt ma reggel, ha már a poszthoz nem lehet sokat hozzáfűzni. Megjegyezném, hogy még mindig áll az ajánlatom, hogy Sámánkát itassuk le és verjük meg azon nyomban ha elkezd szónokolni, de még azóta sem ugrott rá...no digger? Ebben a felfokozott idegállapotban sem? : )

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.15. 10:23:38

@bpetya75: Neked mi lett?

@charlieharper: Pont ezt beszeltuk a hazi sarkannyal tegnap (nagy a pofam, mert tudom hogy ma nem lesz ideje blogot olvasni :D) hogy miert nem csinaljak meg ezt a tesztet minden egyes munkahelyen meg normalisan mukodo (tehat nem a hazai) munkaugyi kozpontokban???

Szerintem lenne ertelme. Igy nem kapna valaki gyartosori munkat, amikor nem birja a monotonitast es nem tennek be kreativ munkakorbe amikor o azt szereti ha megmondjak neki hogy mit csinaljon.

Ha lenne sajat cegem es uj embert keresnek en tuti megcsinaltatnam mindenkivel ezt a tesztet (vagy valami ugyanilyet). Nyilvan ha direkt kerdeseket teszek fel az interjun (mennyire szereted a sok kihivassal jaro, kreativ, problemamegoldo munkakort?), akkor ha az illeto inteligensebb egy veszett mokusnal ugyis tudni fogja hogy az adott munkakorhoz mit kell mondania, hogy nekem tetszen a valasz. De egy ilyen komplexebb kerdoivet mar nem biztos hogy elso blikkre at fog latni, igy lanyos zavaraban kenytelen lesz oszintenek lennie.

bpetya75 2013.11.15. 10:25:22

@Whave:

Részemről nincs akadálya. Úgyis két napja irigykedek tanatora, amiért teljesen el tudott terelni egy egész napi kommentfolyamot :-D

@tableno:

Gondoltam, hogy egy magadfajta szabadgondolkodónak komoly oka van ennyire negatívan nyilatkozni.

@Don Kartasch:

Az én kategóriám a férfiak 8%-ára illik, a nőknél több, mint 10%-ra.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 10:27:53

HAHA!
Megcsinaltam a tesztet es ENTP lettem.
Nehanyan "kozulunk": Tesla, Edison, Dr Emmett `Doc` Brown, Tony Stark, Garfield (ez a szakiranyom jelkepe a volt sulimban :DD)

VHB 2013.11.15. 10:30:33

Köszi mindenkinek a választ. Úgy tűnik, hogy nem folyt vér.

2013.11.15. 10:31:05

@Mr. Long [Svedorszagban is elismert mernok]: @Don Kartasch: linkeljetek be nekem legyszi, tegnap delutan lemaradtam :)

morsels (törölt) 2013.11.15. 10:33:15

@charlieharper:
Valamikor 15 eve csinaltam eloszor ezt a tesztet. Erdekes volt, bar van jopar szemelyisegi teszt, de ez jonak tunt.
Aztan ra 5 evre ujra megcsinaltam, egeszen mas jott ki. Kesobb megcsinaltam ujra es akkor mar gyakorlatilag azt tudtam kihozni belole, amit akartam. Elegge konnyu felismerni es ugy valaszolni a kerdesekre.
Gondolom neked sem okoz gondot 2 evente megcsinalni :-)

bpetya75 2013.11.15. 10:33:28

@Don Kartasch:

Ez: lelektanitipusok.net/tipusok/sp/esfp/jellemzes

A habzsolást leszámítva a rövid leírás pontos. A hosszabb már nem annyira.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 10:34:06

@tableno: :D Jartunk Koszegre turazni (irottko 35) es neha atmentunk leka varahoz is. Ellenben eloszor aikor ot voltunk nagyon kihalt volt minden, esos szutyok ido. Lementunk a var melletti tohoz, de ott meg ilyen koponya,, megsikoly arc faragasok voltunk. Az egesznek volt egy kenyelmetlen nyomasa rajtunk. Aztan meglattunk par kunyhotetot a domboldalon a fak koronaka kozt, a kemenyekbol felszallo fustel es ugy dontottunk, hogy inkabb be a kocsiba es vissza Magyarorszagra! :D Megnyugodtunk, amikor atmentunk a regi ellenorzo ponton :DDD

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 10:34:56

@morsels: De ezek szakmailag kozel allnak hozzam :D Tesla, Edison, Garfield

morsels (törölt) 2013.11.15. 10:40:13

@Mr. Long [Svedorszagban is elismert mernok]:
Ja, ertem :-)
Az igazsag az, hogy az asztrologiat is igy lehet eladni :-)

De kivancsi vagyok andaluzkutya velemenyere.
(tudom, hogy a Myers Briggs rendkivuli nepszerusegre tett szert egy idoben, bar talan nem veletlen, hogy tobbnyire HR-es korokben. kivancsi lennek hogy egy szakember hogyan latja)

tableno 2013.11.15. 10:41:56

@bpetya75: Nekem az a privát elméletem, hogy az osztrákoknak van egy jól fejlett kisebbségi komplexusuk a svájci és német szomszédokkal szemben - na ezt kompenzálják az ex-Monarchia geopolitikailag szerencsétlenebbül járt utódállamainak polgáraival szemben.

rumitom 2013.11.15. 10:47:07

@Don Kartasch: nekem egyszer kellett meg vagy 10 eve egy komplex személyiség tesztet kitoltenem egy pénzügyi munkára. kihoztak hogy én vagy a legtökéletesebb típus a munkakorhoz. nem lett igazuk, vagy csak nem vártam meg hogy igazuk legyen. circa 3 hónap után odébb alltam

rumitom 2013.11.15. 10:50:10

@tableno: érdekes. nekem csak jó tapasztalatom van :) van sok ismerősöm is es 25 eve nincs olyan év hogy legalább par napot ne töltenek ott akár nyáron vagy telen. idegenforgalmban nagyon ott van. a legtökéletesebb minőségét kapom mindig, pontosan olyan formában ahogy elvárom

tableno 2013.11.15. 10:52:03

@tilmir: Mert gazdagabbak (manapság már nem akkora a különbség, de régen nagy volt).

tableno 2013.11.15. 10:55:26

@rumitom: Igen, ezt másoktól is hallottam, úgy tűnik összekapták magukat. De az a helyzet, hogy amikor utoljára Ausztiában nyaraltam (jó régen), megfogadtam hogy soha többé, és ezt be is tartottam... :)

repülünkamátólaholnapig 2013.11.15. 10:58:13

Azt az üveges izét, az europa kulturális fövárosa cím kapcsán húzták fel a folyó közepére. Van benne egy bár, meg valami kiállításféle ha jól emlékszem. A kedvenc épületem Grazban a fordított tehéntőgy. Az meg valami kongresszusi központ, de most pontosan ezeknek lusta vagyok utána nézni. Nekem tetszett Graz, szivesen élnék ott. Egyrészt könnyebben rendelsz a kocsmában magyarul mint osztrákiul (németül), másrészt mert hangulatos város.

andaluzkutya 2013.11.15. 11:02:19

@Babette_: Ez jó taktika én is gyakran alkalmazom: írok vagy mondok valamit, amiről kiderül, hogy ebben a formában könnyen bele lehet kötni és persze bele is kötnek, utána közlöm, hogy a másik nem értette meg a mondandóm spirituális szintjét, ezért kötött bele. Van még egy ember, aki ezt gyakran csinálja, bár ő beleírja azt is, hogy keretalkotó vagy keretalkotás:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 11:04:24

@morsels: Itt lehet talalni okos kovetkezteteseket az egesz tortenetel kapcsolatban: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9215741

rezsoatya (törölt) 2013.11.15. 11:04:44

@Mr. Long [wannabe wannabe]: "ez a szakiranyom jelkepe a volt sulimban"

Nekem meg kocsog volt a jelem az oviban! :D

a poszthoz: gyokertelenul jott el, hat nem is gyoker a posztiro! :-)

@diggerdriver: ne sirj, Andaluzkutya atirja az aktadat!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 11:07:32

@repülünkamátólaholnapig: En is jartam igy egy osztrak kavezoban... Redelni akartam ket lattet, ezt megertette a csaj, csak amikor a sutiket angolul kertem, angol nevvel :) akkor akadt problema. Mondtam magyarul asszonypajtasnak, hogy nem lesz suti, ha nem tudunk kerni nemetul, erre a csaj szolt, hogy jo lesz magyarul is. :D

andaluzkutya 2013.11.15. 11:08:25

@Mr. Long [wannabe wannabe]: Én nem tudtam kitölteni ezt a tesztet, mert a válaszok kb. 10%-ánál tudom egyértelműen valamelyik mellé tenni az x-et. Hogy mást ne mondjak én csendesen visszahúzódva vagyok a társaság motorja:) Viszont szívesebben tanítanék gyakorlati tárgyat. Viszont tudatosan vagyok ösztönös, meg minden. A legtöbb kérdésnél arra jutok, hogy a hangulatomtól függ, hogy éppen melyik. Van aki ezt jó érzéssel ki tudta tölteni?

2013.11.15. 11:13:45

@Mr. Long [wannabe wannabe]: ez a foto, tobbet mond, mint egy Myers Briggs szemelyiseg teszt

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.15. 11:14:02

@andaluzkutya: nem spirituális, hanem poén akart lenni. hát tehetek én róla, hogy nem értetted? ne aggódj, mások se értették:)

de csak akkor magyarázom el, ha nagyon-nagyon szeretnéd, mert a magyarázat a poén halála.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 11:14:41

@charlieharper: A kaszat egy masik jelkeptol loptam, az osi rivalistol :D

2013.11.15. 11:17:01

@andaluzkutya: pont ugyanez volt a bajom vele, regebbrol mar ismertem a tesztet, akkoriban nagyon raertem es kitoltottem tobbszor egymas utan, varialva hogy melyikre mit valaszolok (persze csak ott, ahol tobbet is igaznak ereztem).

3-4 teszt eredmenyeit osszevetve, kumulalva mar kezdett stimmelni a kep, szoval van hova fejlodnie ennek a cuccnak :D

andaluzkutya 2013.11.15. 11:17:11

@Babette_: a magyarázat azért a poén halála, mert amit magyarázni kell, arról gyakran bebizonyosodik, hogy annyira nem is volt vicces.
De nem baj, én tudok élni ezzel a gondolattal, hogy nem mindent értek, te med remélem örültél a poénodnak:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 11:20:19

@charlieharper:
Na. Fejlödök.
Le tudtam forditani.
Csak nem értettem.

andaluzkutya 2013.11.15. 11:20:51

@Babette_: amúgy most már mindegy, egy fiókba kerültél sámánnal:)

rezsoatya (törölt) 2013.11.15. 11:21:03

@Mr. Long [wannabe wannabe]: igen, egybol Rad ismertem! :D

Ez egy mezogazdasagi Garfield, vagy tudja a halal... :-)

2013.11.15. 11:29:07

@andaluzkutya: volt valami hasonlo tesz tobb, mint 10 eve. Kitoltettek velunk, akkor meg Eszak-Amerikaban dolgoztam. Leult velunk valami h r consultant, hogy csoportban kiertekeljen minket es segitsen. Jo volt a gondolat, meg a gyakorlatok is. Egy gond volt, skot volt a HR consultant. Az a fajta, aki meg nem nagyon elt Skociatol tavol es akkor is csak azert jott ki, mert egy Hr cegnek sikerult leszerzodnie egy masik HR ceggel, ahol o dolgozott.
A resztvevok ameriaiak voltak tobbsegeben. Az ido nagy resze azzal telt, hogy forditottam a kollegaimnak az angol nyelvhez kozelallo horgest, angolra.
Tobbet nem hoztak skot HR consultant.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.15. 11:31:38

@Whave: lelektanitipusok.net/tesztek/teszt_94

@bpetya75: "Az én kategóriám a férfiak 8%-ára illik, a nőknél több, mint 10%-ra."

Egysegben az ero! :)

@Mr. Long [wannabe wannabe]: "HAHA!
Megcsinaltam a tesztet es ENTP lettem.
Nehanyan "kozulunk": Tesla, Edison, Dr Emmett `Doc` Brown, Tony Stark, Garfield (ez a szakiranyom jelkepe a volt sulimban :DD)"
"De ezek szakmailag kozel allnak hozzam :D Tesla, Edison, Garfield"

Mert Tony Stark aztan smafu mi? :DDD

@rumitom: Szerintem az ember szemelyisege is valtozik/fejlodik amugy idokozben. Vagy mondhatnam ugy is hogy "kiforr". Nekem 3-4 evvel ezelott, amikor csinaltam, meg a "Kezmuvesek" kategoriat hozta ki, ami nagy vonalakban meg mindig igaz ram, csak az elmult par ev alatt a problemamegoldas, alternativ utak keresese, az egesz kreativitas alle zusammen erosebb es fontosabb lett. Mig az emberektol egyre inkabb elfordulok (kvazi visszafele fejlodik az EQ-m. :DD). Gondolom ezert is kerultem at mostanra az "Epitesz" kategoriaba.

rumitom 2013.11.15. 11:31:50

@andaluzkutya: a kérdések harmada ilyen, a toobbinel nem gond. lehet te nem vagy tisztában magaddal doki? :p

rumitom 2013.11.15. 11:36:47

@Don Kartasch: én stabil ESTP vagyok vmi kossal megerősítve, csak hogy a csillagok állását is figyelembe vegyük. valszeg mar maradok is

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 11:43:58

@Mr. Long [wannabe wannabe]: Kíváncsiságból megcsináltam én is ! :-P
Hát....mittomén....olyan asztro TV-s kicsit !:-) Ez lettem! :-P
lelektanitipusok.net/tipusok/sj/esfj/jellemzes

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 11:49:42

@sodalisO: "Észreveszi az emberek mindennapi igényeit, és megpróbálja azokat kielégíteni." Itt leragadtam :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 11:55:19

@Don Kartasch: Nem o az a draftsman assistant gyerek? :DDDDDDD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 11:55:24

@Mr. Long [wannabe wannabe]: Ugyeugye? Mondtam én!:-DD
De azért éles elméddel átlátsz a szitán, már látom !!! :-PP Óvatosan kell használni a virágnyelvet, mert többször észrevettem, hogy jó érzékkel olvasol a sorok között.:-)))))))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 11:55:24

@Mr. Long [wannabe wannabe]: Ugyeugye? Mondtam én!:-DD
De azért éles elméddel átlátsz a szitán, már látom !!! :-PP Óvatosan kell használni a virágnyelvet, mert többször észrevettem, hogy jó érzékkel olvasol a sorok között.:-)))))))))))

LyukasBogrács 2013.11.15. 12:09:44

"megmenteni a seggünk"

Mi is tudunk angolul, a tukorforditas itt nem meno.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.15. 12:20:17

@rumitom: "csak hogy a csillagok állását is figyelembe vegyük"
Hat mondjuk az asztrologiat - a pszichologiaval ellentetben - viszont humbuknak tartom. :)

@Mr. Long [wannabe wannabe]: "Nem o az a draftsman assistant gyerek? :DDDDDDD"

Az lesz az! :) Isteni kavet tud fozni es olyan ugyesen hasznalja a fenymasolot mint senki mas! :D

Az megvan amugy hogy Robert Downey sajat elmondasa alapjan is Elon Musk-rol formazta meg a karaktert? :)

BTBTBT 2013.11.15. 12:22:55

@repülünkamátólaholnapig:
Grazban en is elnek. Kar, hogy nagyon regen jartam ott.

@andaluzkutya:
Nem vagy egyedul. En sem tudtam kitolteni - pedig meg pszichologus sem vagyok -, de sokszor lehetetlenseg ket (tobbnyire ellentetes) valaszbol az egyikre voksolni.
Kartacs Ur le is tolt erte. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 12:25:14

@Don Kartasch: Termeszetesen olvastam es talan toled, de lehet mashonnan :D

andaluzkutya 2013.11.15. 12:26:56

@rumitom: Aszongya:
1.: lehet mindkettő is. Ha a társaság olyat csinál, amihez kevésbé van kedvem, akkor a második, ha olyat, amihez van, akkor az első.
2.: Ez talán a legegyértelműbben az első.
3. Vannak érzelmeim, de következetes és logikus vagyok. Mondhatnám, hogy az érzelmeim következetesek (mivel érzelmileg stabil vagyok). Amúgy meg leszarom, hogy tisztelnek-e, vagy sem:)
4. nyilván eltervezem, hogy mit akarok csinálni, de ha közbejön valami, akkor alkalmazkdom, és mint a GPS mondaná: újratervezés.
5. igyekszem mély barátságot kialakítani a hozzám legközelebb állókkal, de ugyanakkor törekszem arra, hogy minél több embert megismerjek valamilyen szinten, mivel számomra a legtöbb ember izgalmas.
6. tökmindegy, hogy egy program kötött-e, vagy sem, ha számomra érdekes.
7. álmodozó típusú emberekkel remekül lehet álmodozni, reális emberekkel nagyon jól lehet beszélgetni más dolgokról.
8. belehalnék, ha minden napom ugyanúgy nézne ki, akárcsak abba, ha semmi állandóság nem lenne benne.
9. van, amit tudnak, van amit nem.
10. szerintem mindkettő fontos.
felsoroljam a többit is?:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 12:31:02

@andaluzkutya: nekem a kedvenceim:
65. Az, hogy időben befejez egy munkát, azon áll, hogy
a) elkezdte időben tehát még marad is ideje a leadás előtt
b) az utolsó pillanatokban sokkal gyorsabban képes dolgozni
A b valasz mernok betegseg :DDD

70. Ön szerint melyik a nagyobb hiba
a) ha valakiben nincs elég melegség
b) ha valaki túl sok melegséget mutat
Ez Maxval kerdese szerintem :DDDDDDDD

andaluzkutya 2013.11.15. 12:35:06

@Mr. Long [wannabe wannabe]:
A 65-ös logikailag hibás, mivel ha befejezi időben, az azt jelenti, hogy időben elkezdte, még akkor is, ha a végén sokkal gyorsabban kellett dolgoznia, nem?
A 70-es meg értelmezhetetlen, mert az, hogy valaki meleg, vagy nem meleg nem tekinthető hibának. Ha valaki melegen érzi jól magát, hát legyen meleg, ha meg valaki hidegen, akkor legyen az.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 12:37:50

@andaluzkutya: Te kulonben most a teszt keszito szemelyiseget kutatod? :)

rumitom 2013.11.15. 12:41:08

@andaluzkutya: :) a valaszaim nekem is pontosan ugyanezek - lennének, ha szó szerint venném a kérdést. ha viszont elvonatkoztatsz és nem akarod a kérdések fekete-feherjere a reális szurket rahuzni, megpróbálhatsz a saját altalonas viselkedés mintad alapján válaszolni. adott szituációban nyilván maskeppp viselkedik az ember. de többségeben mégis ugyanúgy. nem így van?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 12:43:46

@andaluzkutya: "belehalnék, ha minden napom ugyanúgy nézne ki, akárcsak abba, ha semmi állandóság nem lenne benne." Mondjuk a reggeli felebredes. Ha az nincs, nagy valoszinuseggel belehalsz.

rumitom 2013.11.15. 12:48:22

@andaluzkutya: a megfogalmazás nem mindig szerencsés, node miért kell mindent szó szerint venni?
a meleg meg gondolom angol forditasbol hátramaradt.

2013.11.15. 12:49:38

@andaluzkutya: na szerintem ez azert mar szorszalhasogatas :) itt pont egyertelmu, hogy mit probal leszurni a teszt, mi kozott probal kulonbseget tenni. "ON SZERINT", a ketto kozul, nem pedig hogy egyetemesen melyik a hiba. Szerintem pl a ketto kozul az a rosszabb, ha valaki jatsza a jo arcot, a segitokesz megbizhato embert, mikozben mondjuk egy fereg a hatad mogott. Ezzel szemben sok embert ismerek, aki ridegnek tartja azt vagy szabalyosan kiborul azon, ha a masik nem nyalja oriasi mosollyal csillogo tisztara a beszelgetopartnere segget.

morsels (törölt) 2013.11.15. 12:51:53

@rumitom:
Ezzel csak az a baj, hogy ilyenkor az emberek mindig hajlamosak 'szepiteni' sajat magukat.

andaluzkutya 2013.11.15. 13:00:40

@Whave: a te példádban azt állítod, hogy aki játsza a segítőkészt, az egy féreg a hátad mögött. Ilyen esetben nyilván szerencsésebb, ha inkább rideg és nem féreg. De mi van akkor ha valaki segítőkésznek mutatkozik, barátságos, és tényleg az? Vagy a másik rideg, de pl. korrekt és megbízható? Szerintem mind a kettő jó lehet.

@rumitom: ha nem veszem szó szerint, akkor úgy értelmezem, ahogy én akarom, ezáltal nem a kérdésre válaszolok, hanem arra, amire válaszolni szeretnék:)
A kérdésekben szereplő élethelyzetek annyira általánosak, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ugyanúgy fogok viselkedni ezekben. Ezzel az erővel azt is kérdezhetnék, hogy kit választanék feleségnek: egy szőkét, vagy egy barnát?

BTBTBT 2013.11.15. 13:03:15

@andaluzkutya:
Az 1.-nel eleve gond az, hogy nem tudni, milfele (ismeros-ismeretlen) tarsasaggal kapcsolatban kerdezik.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.15. 13:07:24

@morsels:
Arrol nem is beszelve, hogy van olyan torzskommentelonk, aki ki sem tudja tolteni, mert csomo fontos kerdes hianyzik belole:
1) Hogyan viszonyul a prudseghez?
a) Ellenzem, a szexrol beszelni kell!
b) Hulyeseg, a szexrol beszelni kell!
c) Mi az a pridseg?

2) Szokott feltolteni felnott tartalmat az internetre?
a) Igen, szinte minden nap.
b) Igen, egyutt valasztjuk ki a fiammal a kepet.
c) Miva´? Prudnek nezek ki?

3) Hogyan viszonyul a kritikahoz?
a) Fontosnak tartom, hogy masokat kritizalhassak.
b) Fontos, de csak akkor, ha engem nem kritizalnak.
c) Csak a prudseget kritizalom!

4) .
a) Csocsos
b) Faros
c) Mindketto
d) Prud

5) ..
a) Szembol
b) Hatulrol
c) Egyszerre mindketto
d) A vegen a legyet is!

Igy mas sokkal ertelmezhetobb lenne szerintem a teszt es az igazan fontos dolgokat is szamitasba lehetne venni...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.15. 13:09:05

@andaluzkutya:
Engem inkabb ne... :)
En mar egy eletre el vagyok kotelezve!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 13:09:44

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Háát ne haragudj, de ezek tipikusan pasas által feltett kérdéscsoport, összeállítás, lényegretörő de nem elég alapos, felületes, kicsit igénytelen is. Én tuti máshogy állítanám össze, de hát én nő vagyok te meg férfi !!!! :-))) That is a big difference!!! :-DDD

2013.11.15. 13:10:22

@andaluzkutya: lehet jo, ezert is nem az a kerdes, hogy melyik jobb. Hanem, hogy _szerinted_ melyik a jobb. En ovatos vagyok, nem bizok idegenekben, nem erdekelnek kulonosebben az erzelmeik, es egyaltalan nem varom el, hogy o kivancsi legyen az enyemekre, sot a nagy erdeklodes szamomra mar intruziv. Szamomra egyszeruen nem attol lesz valakinek pozitiv megitelese, hogy baratsagos, mosolygos, szocialis, de termeszetesen ez nem zarja ki azt, hogy joban legyek vele. Csak nem ez alapjan dontok es kategorizalok, nem tartom sokra a nagy szivelyesseget, es ez bizonyara elmond rolam valamit.

Sok fura kerdes van a tesztben, de ez szerintem meg mindig nem az :)

Evain 2013.11.15. 13:10:56

@andaluzkutya: azért ha megnézed, van egy csomó ellenőrző kérdés is benne, tehát ha egy tipizálós kérdőívet töltesz ki, akkor ezek együttesen fogják meghatározni a végeredményt.
Mondjuk nem egy mélyinterjú szintű kérdőív, az tény. :D

Kíváncsiságból megcsináltam én is, és mélységes szomorúsággal vettem tudomásul, hogy egyetlen celebrity sincs az ismert személyiségek között! Ellenben volt két királynő, két élsportoló, két elnök és két iparmágnás. :D Pedig esküszöm Tony Starknak jobban örültem volna. :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 13:11:19

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Ugy elkezdtem rohogni, hogy mindjart fordithatok a kollegaknak... Koszi!

rumitom 2013.11.15. 13:17:18

@morsels: nyilván, de a legtöbb kérdés nem a jó/rossz tengely körül forog. így nincs is miért egy képzelt idealhoz szépíteni magát.

rumitom 2013.11.15. 13:20:11

@andaluzkutya: így van. es ha neked a szőke a zsanered a helyes válasz ez lesz. ettől meg lehet barna feleseged mert nyilván egy sor mas dologtól is függ. de ha alap eesetben jobban bejönnek a szokek maris tudsz válaszolni. minden ilyen altalanosito, másmilyen nem is lehetne

morsels (törölt) 2013.11.15. 13:22:03

@rumitom:
Ohh, az nem szamit.
Ilyen tesztnel jobban aramlik az emberekben a csi, a csakrajuk kitagul es dontogetik az empatia hatarat.
Fogadni mernek, hogy egy adott szituacioban az esetek 80%-ban maskent viselkednenek, mint amikor oszinten es melyen magukba neznek :-).

morsels (törölt) 2013.11.15. 13:23:59

@rumitom:
Na es akkor egeszen pontosan mit lehet leszurni ebbol?
Hogy a szoke a zsanere, de attol meg barna is lehet a felesege?

morsels (törölt) 2013.11.15. 13:25:00

@Kövérmadár [jävla invandrare]:
Irj egyet sodalisnak is, mert diszkriminalva erzi magat :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.15. 13:28:16

@sodalisO: @Mr. Long [wannabe wannabe]: @morsels: @diggerdriver:

Akkor ime, egy atgondoltabb kerdes:
N) Melyik slagert hallgatja a legszivesebben?
a) Tipi-tapi dino - Szandi
b) "Mert nyalni csak ugy lehet, ha elvezzuk az izeket" - Bikini
c) Szeretsd a testem - Cool Head Clan

Illetve egy valodi, DPI* kerdes:
M) Hogyan viszonyul az elojatekhoz?
a) Kotelezove tennem nemi eroszak eseten is!
b) Ha´ hogyne! Elobb dugunk, majd jatszol utana!
c) Az asszony megverese is annak szamit?

Evain 2013.11.15. 13:31:11

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Bammeg, most én jártam úgy, mint Mr Long. :D

rumitom 2013.11.15. 13:35:53

@morsels: hat ebből a kérdésből csak ennyit :) több kérdésből többet. személyiségi jegyekre rakerdezo kerdesekbol meg meg többet.
egyébként pont ezért szeretik ezt a tesztet mert nem nagyon lehet manipulálni

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.15. 13:36:42

DPI = Diggerdriver fele Prudsegi Index...

Eszembejutott meg 1-2 informatikai vonatkozasu kerdes, de kicsit hagyom pihenni Diggert... :)

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 13:38:54

@Kövérmadár [jävla invandrare]:
:))))))))))))))))))))

Miért pont itt kell megbeszélni mások vélt vagy valós személyiségét, egy személyiségteszt kapcsán???
Miért pont egy határátkelős blogon???
Miért nem a meteorológiáról beszélgettek???
Itt pld hűvös, borongós az idő, esőre áll, de fúj a szél, lehet, hogy elfújja az esőfelhőket. De az is lehet, hogy nem. Felétek milyen az időjárkálás?
Maradjunk a témánál, kérem, nem itt kell megbeszélni a személyiségzavarokat!

:)))))))))))))))))))))))))

Evain 2013.11.15. 13:41:08

Jut eszembe, aki megcsinálta a tesztet, megnézte a "Humor" tabot is a jellemzésnél? Olyan "nehogymárazthiddjófejvagy" féle leírások. :D

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 13:42:46

@Kövérmadár [jävla invandrare]:
:DD

Írhatnál egyet nekem is.
Kíváncsivá tettél.
:)))))

Shanarey 2013.11.15. 13:57:11

Ez a teszt, mi a rosseb?

Na mindegy, aki ezt kitölti, annak egészségére, én nem töltöm ki, mert idegesít. A világ nem fekete és fehér, ez nem a bíróság hogy igen nem.

Ha akartok más témát:

www.origo.hu/itthon/20131111-sajat-kezebe-vette-a-nyomozast-az-atvert-telektulajdonos.html

Magyarország, én ezért sem szeretlek.

andaluzkutya 2013.11.15. 14:12:15

@rumitom: akkor a kérdés az legyen, hogy az utcán inkább két hasonló alkatú nő közül inkább a szőkét vagy inkább a barnát nézem meg. Természetesen digger válasza az, hogy mindkettőt, de erre pl. már én is jobban tudnék válaszolni. De ha házasságról van szó, akkor nem az számít, hogy szőke vagy barna. Ugyanígy a kapcsolatok kialakítása, egy helyzethez való viszonyulásom is rengeteg mindentől függ.
Amúgy nem arról van szó, hogy döntésképtelen vagyok, komolyabb pszichológiai teszteket minden további nélkül ki tudok tölteni.

20.-ashoz:
Igen, gyakran mutatok be embereknek. Utána meg ők mutatnak be. Akkor most melyik?:) Sőt, miután bemutattam, én leszek a társaság motorja, mivel igyekeznek elkapni, így szükségem lesz sok felületes barátra:)

M. Úr 2013.11.15. 14:14:57

@Quercus58:
Én Bécsben élek, nem ingázok, szakmámban dolgozok (szoftverfejlesztek). Majd egyszer talán megírom én is a történetem, de így másfél év után még korainak érzem.

Amiért ritkán látsz normális osztrák posztot, annak az oka lényegében az amire gondoltál. A vendéglátósként, vagy végzettség nélkül itt dolgozók nem úgy élnek mint az átlag ausztriai pógár. A mosogatónak nincs pénze erre, az ingázó meg ugye csak dolgozni jár át, nem tapasztal semmit az itteni kultúrából.

Sokmindenről lehetne írni (majd egyszer...), ha valami konkrétum érdekel, kérdezz.
Néhány fontos dolog:

Havi nettó 1000 euró alatt csak szenvedni fogsz!

A kiköltözéshez kell kb. 2000 euró, akkor is ha már fix állásod van itt. Lakást találni az alsó árkategóriában (havi 600 alatt) nagyon nehéz! WG szobát 300-400 körül már könnyebb. 3 havi kaució szinte mindenhol szükséges.

A németet akárhogy is tanultad Magyarországon, itt hetekig-hónapokig nem fogsz megérteni egyes akcentusokat (pl. Wienerisch, Waldviertelisch, Voralbergisch). Angolul sokan tudnak, de csak a legfiatalabbak (30 éves korig) beszélik szívesen.

Bécsben sok az eső és néha hónapokig viharos szél fúj.

Az emberek kedvesek és nyitottak, ha fehér bőrű vagy akkor nem néznek le.

Ha be akarsz illeszkedni, járj el valamilyen edzésre, szakkörre, tánctanfolyamra, amihez kedved van.

Az osztrák nőt onnan ismered meg, hogy a haja nem a homloka tetején kezdődik, hanem jóval hátrébb, valahol a fejtető közepe körül.

BTBTBT 2013.11.15. 14:15:46

@Kövérmadár [jävla invandrare]:
"Elobb dugunk, majd jatszol utana."
Te kesz vagy! :DDD

Irnal egyet nekem is? Ha mar ugyis annyira raersz. Koszi.
Meg Dr. Kutyanak is. Arra mindannyian kivancsiak lennenk. :)))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 14:27:23

@sodalisO: Idezek a jellemzesembol: "Az ENTP lelkes és érdekli őt, hogy mindekét fél elégedett legyen és fejlődhessen a szexben is. Nagyon figyelmes tud lenni, bele tud merülni a szexbe. Inkább a sponteneitást értékeli, mint a betervezett együttléteket, és nagyra értékeli a kalandokat és új ötleteket. Inkább a fizikai élvezetek fontosak számára, mint hogy érzelem kimutatásnak tekintse a szexet." :P

andaluzkutya 2013.11.15. 14:27:37

@Barátusz: az nehezebb lesz. Dugásról mindig könnyebb vicceseket írni:)

BTBTBT 2013.11.15. 14:32:21

@andaluzkutya:
Melyik lesz nehezebb? Rolad vagy rolam irnia?
Ne becsuljuk ala Madar iroi venajat. :)

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 14:32:34

@diggerdriver:
Bár a tegnapiak után lehet, hogy pont ideje egy kis önmagunkba-tekintésnek :)))
Pláne, hogy szakszerű segítség is rendelkezésünkre áll: vétek lenne kihagyni :)))
Tehát elemzés indul, mediátor: dr. andalúz.
Amolyan nyílt nap, csoportterápia, vagy mi....
(igaz, eddig is megvolt ez a feeling :D)

montroyal ( CAN qc) 2013.11.15. 14:34:04

ami nekem lejott a postbol ez a tanulas, beiratkozas akarmire , Mo-on talan azert mert nincs munka itt viszont, mert nem akarnak dolgozni ( tudom kicsit eros de tendencia) ... tehat tanuljunk barmit majd csak lesz valahogy , ha nincs perspektiva megyunk mast tanulni .. tulajdonkeppen ez pozitiv , de az uj generaciora kicsit negativ is

a lanyom fiuja egyetem utan direct master utana direct doctoriat ... anelkul hogy egy munkahelye lett volna ...
jo nekek miert ne legyen konnyebb nekik .. csak ezert nem talalok egy szakmunkast ... a TV-ben kampany van a szakmunka ertekessegere es biztatjak a fiatalokat szakmunkat tanulni..

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.15. 14:34:56

@Barátusz: @macamuca:
Ehhez melyebb ismeretek szuksegesek, szerintem... de lassuk erre raismertek-e:

Q) On barati vacsorara erkezik a Sohoba. Hogyan probalja megtalalni az asztaltarsasagat?
a) Telefonszamot cserelek a tobbiekkel (HINT: ez biztos nem!)
b) Megprobalom kiszurni a tomegben azt, aki magyarul eszi a steak-et.
c) Leulok a masik magyar srac melle, majd miutan megittam a soromet, szo neluk tavozom.

Illetve alljon itt ket, informatikai jellegu tesztkerdes:

I1) Ujratelepitettek Onnek a Windows, de csak otthon veszi eszre, hogy nem mukodik a hang. Mit tesz?
a) Ketsegbeesek es igenybe veszem a 72 oras, ingyenes helpdesket.
b) Feladatom az utolso kenetet is a gepnek.
c) Megnezem a csatlakozot, hatha nem mindig a rozsaszinbe kell dugni kicsi-Jack-et.

I2) Melyik allitas jellemzo leginkabb a Windowsra?
a) Nemtombazmeg, kifele nyilik, ezert nehez megpucolni...
b) Pornofuttatasi kornyezet.
c) Nem tudom, de nem szereti a gyerekmeset.

BTBTBT 2013.11.15. 14:39:11

Annak van jelentosege, hogy a vegeredmeny kepen balkezes a sisakos pacak?

@andaluzkutya:
Kozben megcsinaltam ezt a tegnapi tesztet. Persze a korabbi fenntartasaimat felreteve, mert vagy 25%-ban (ellenorzo kerdeseket is beleertve) kenytelen voltam valasztani az "igen-nem/ilyen-olyan" ellenteteibol.
Bizonyos teruleteken ram jellemzo eredmenyek szulettek.

@macamuca:
Akarsz rola beszelni?... :)

andaluzkutya 2013.11.15. 14:40:25

@macamuca: akkor siessetek, mert mindjárt lejár a munkaidőm és véget ér a rendelés:)

montroyal ( CAN qc) 2013.11.15. 14:41:01

@diggerdriver: Le tudtam forditani.
Csak nem értettem

kis tortenet erre a holgyeknek kedvezve..

egy no balesetbe elveszti a fulet a korhazba felajanlanak egyet neki de sajnos csak ferfi ful van .. nem baj az is jo lesz csak legyen...
par het mulva felulvizsgalat , a doki megkerdi hogy van megelegedve az uj fulevel?
_ nagyon jo ! mindent hallok... csak semmit nem értek ...

morsels (törölt) 2013.11.15. 14:42:14

@Kövérmadár [jävla invandrare]:
"hatha nem mindig a rozsaszinbe kell dugni kicsi-Jack-et"

Najo, ezen hangosan felrohogtem :-)

BTBTBT 2013.11.15. 14:43:14

@Kövérmadár [jävla invandrare]:
En.
Digger.
tildy/Long/Kartacs? A harmadik mindharmukra igaz lehet.
Vagy ez mind diggere?

Termeszetesen a talalkozonal a b) vezet celra, ha mar nincs telefonszamcsere! :) (Reszemrol lenne. Elozetesen.)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 14:47:02

@Barátusz: mi?

Az a jo Angliaban, hogy gyakran esik az eso es utana olyan jo kotoraszni a felazott foldben. Jol cuppog, puha es nedves...

Evain 2013.11.15. 14:50:18

@macamuca: jó, kezdem én, akire ezt hozta ki:
gyakoriság: népesség 8,5%, férfiak 10,5%, nők 6,5%
imo potenciális diktátor figyel itt be :D Erre mint mond a doktor úr? :D

@Kövérmadár [jävla invandrare]: bakker, így jár, aki melóhelyen olvasgat, próbálom vinnyogva visszafolytani a röhögést, mert nem csak közvetlen kollégák ülnek az irodában, és viselkedni kell. :D

morsels (törölt) 2013.11.15. 14:52:28

@Evain:
Ohh, mindenki individual.
A tobbiek meg mind birkak :-)

eagles 2013.11.15. 14:57:08

@diggerdriver:

"Mondtam már hogy minden nap verem a feleségem?"

Veri az ördög a feleségét.

Evain 2013.11.15. 15:00:20

@morsels: thja, végülis a hozzám hasonlóakból "mindössze" 560 millió szaladgál a sárgolyón, és azoknak is a nagyobb része is pasi. :P
Birka mint Maxval? :D

eagles 2013.11.15. 15:03:10

@M. Úr:

Kösz. Ha lesz kérdésem mindenképpen fölteszem.

talján sógor 2013.11.15. 15:05:44

Tetszik a posztoló hozáállása. Idejében felismeri, hogy a diplomájával szinte lehetetlen lesz a szakmájában elhelyezkednie, ezért keres magának Ausztriában más lehetőséget. Kíváncsi lennék, mi az elképzelése a következő lépésről, de a grazi PHD + tapasztalat nyilván jól fog mutatni a CV-jében.

Hasonlókat mesélt tegnap Don Kartasch a barátnőjéről. Végzettsége szerint egyetemen lenne a helye, de tapasztalat/helyi ismeretek híján nem tudott oda bekerülni. Nem kezdte el sajnáltatni magát, hanem "szőnyegbombázásos módszerrel" talált magának önkéntes munkát gyerekek mellett. Rögtön hármat is, mert nem elégedett meg heti 10 órával. Igaz, hogy most nem kap pénzt a munkájáért, de gyakorlatot szerez, ami kell később a rendes álláshoz. Nagyon becsülöm, akinek céljai vannak és tesz is érte, hogy azokat elérje.

eagles 2013.11.15. 15:13:36

A meteorológus egy szép szakma. És megbízható.
Hajszál pontosan meg tudják mondani milyen idő volt tegnap.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 15:18:15

@macamuca:
Én a magam részéről hajlandó vagyok önkritikát gyakorolni.
Hibát követtem el.
Nagyon nagy hibát.
Nem számoltam azzal hogy itt a blogon lehetnek más nemi identitású kommentelök is.
Öket kihagytam a szórásból.
Néha kellett volna feltenni chippendale fiúkat is mert így ök jogosan érzik kirekesztve magukat.
Vak voltam hogy a tegnapi vita folyamán ezt nem vettem észre.
Rá kellett volna jönnöm hogy itt nem a szexualitás a probléma hanem a HETEROszexualitàs.
Mea culpa mea maxima culpa.
:)))))))))))

eagles 2013.11.15. 15:21:04

@diggerdriver:

Előbb-utóbb össze fogsz "melegedni" maxal.

Shanarey 2013.11.15. 15:22:40

@Quercus58:

Az hagyján, de azt is képesek megmondani, hogy 400 évvel ezelőtt mikor volt a legmelegebb. Ám ha a 10 perc múlva esedékes időjárás iránt érdeklődik az ember fia, akkor a választ csak ügyvéd jelenlétében adják meg, és a válasz érvényességi ideje 8 perc.

morsels (törölt) 2013.11.15. 15:23:43

@diggerdriver:
Szoval szerinted homoszexualis vagyok? :-)
"When you find yourself in a hole, stop digging."
(mondom ezt egy diggerdrivernek)

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 15:24:10

@Kövérmadár [jävla invandrare]:
Q: elvagyok magammal, a hangok jó társaság, végigesszük az étlapot

I1: saját torokból pótolom a hangot/annak hiányát, bevetve teljes szókincsemet és hangerőmet

I2: Windows = az informatika Alzheimer-e. (mindennapos rácsodálkozások, folyamatos állapotromlás)

:))))))))))))))

@Barátusz:
várj, lemegyek alfába.... laza vagyok, szétesem.... Kezdheted az "összelapátolásomat".
:))))

@andaluzkutya:
Miiiii? Már ennyi az idő? És még annyi mindenről nem volt szó...
(szerintem bőven lenne velünk tennivalód, még túlórázhatnál is rajtunk. /utóbbit nem félreérteni, mielőtt valakit érzékenyen érintene a megfogalmazás!!/)
:))))

eagles 2013.11.15. 15:26:07

@diggerdriver:

A következő egy hétben csak gyerekről, vagy lóról tegyél föl képet. Azt mindenki szereti.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 15:28:00

@morsels: megkerdeztem a sracokat, nem tudjak miert, de posh szonak tartjak. Egy idosebb (45 eves) kollegat is megkerdeztem, szerinte nem posh es o hasznalja ezt a szot. Szoval a tokom sem tudja.

@diggerdriver: A prud homoszexualis az milyen? Csak misszionriusban? Es semmi a popiba?

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 15:28:30

@diggerdriver:
"Mea culpa mea maxima culpa."
Nomost a zasszonyt vered, vagy magadat??
Ő téged?
Mindhárom?
Irigyellek, változatos az életed :))))))))))))))))))))

(ja, és csatlakozom hozzád, virtuálisan: megyek, és előszedem a kukoricát....)

rumitom 2013.11.15. 15:29:12

@Quercus58: elakarod vinni hardcoreba?

morsels (törölt) 2013.11.15. 15:30:28

@Mr. Long [wannabe wannabe]:
Csak azert kerdeztem, mert gondoltam valami miatt angliaban ez posh szo, amit szerettem volna tudni, hogy miert.
De ha a kollegaid sem tudjak, akkor ugy latszik erre nem fog feny derulni.

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 15:32:27

@Quercus58:
Pedofíliaaaa??
Animal-szex???

:)))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 15:32:34

@morsels:
Véletlenül sem mondanék olyat hogy homoszexuális vagy.
A buzi szót használnám de azt sem teszem.
Volt gyerekszobám.
:)))))))))))))))))
Már csak röhögni tudok magamon milyen hülye vagyok hogy belementem ebbe a vitába.
A mai avatart kizárólag neked ajánlom.
:))))))))))))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 15:36:34

@morsels: Egy daily mail cikk szerint posh, meg egy forumon megoszlottak a velemenyek, majd elment abba az iranyba, hogy hol hasznaljak a tea szot a vacsorara... :)

Ginix 2013.11.15. 15:39:10

de honnan tudják a hírességekről, hogy ilyenek? most ezen gondolkodom...

@Határátkelő: lehetek prémium kommentelő? köszönöm

morsels (törölt) 2013.11.15. 15:39:22

@Mr. Long [wannabe wannabe]:
Azert nem ertem, mert ahogy en vettem ki (igen, kerestem a google-ban is, de ahogy mifelenk hasznaljak, ugy ertem), a dinner az a formalis, a supper az a casual etkezes. De nem akad ki senki azon, hogy epp melyik szot hasznalja. Sosem hallottam azt, hogy a supper az posh lenne.

eagles 2013.11.15. 15:44:16

@diggerdriver:

Figyejjé csak! Ha gyerek lesz, szép legyen. Ne úgy mint a viccben.

Egy bombázó nő utazik a vonaton, ölében egy iszonyatosan randa gyerekkel. A szemben ülő férfi nézi őket egy ideig, majd megszólal:
- elnézést,de már csak megkérdezem: hogyan lehet egy ilyen gyönyörű nőnek, ilyen csúnya gyereke?
A nő nem szól semmit, csak elkezd keservesen sírni.
A férfi elszégyelli magát, és kimegy a fülkéből. Kisvártatva beül egy idősebb úr.Egy darabig szótlanul nézi a sírdogáló nőt,majd megszólítja:
- nem bírom nézni hölgyem ahogy sír. Hozok magának egy kávét a büfékocsiból.A majomnak meg egy banánt.

BTBTBT 2013.11.15. 15:51:17

@Mr. Long [wannabe wannabe]:
Ja, Madar 3. Windows-os szovegevel kapcsolatban. Mert ott a kifele nyilo ablakokra is van referencia, es azt ti harman taglaltatok annyira.

@macamuca:
Hol maradnak a szaftos reszletek?
Tegnap te is azokat hianyoltad, nem? :)))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 15:54:40

@Kövérmadár [jävla invandrare]: @Barátusz: B, mert az enyemet meg lehet pucolni, gyerekmeset meg nem nezek.

Shanarey 2013.11.15. 16:01:00

@andaluzkutya:

Nem.
Részemről nincs efféle igény hogy lássak képet azokról akikkel itt beszélgetek.

Valódi kutyára gondoltam.
Mint például ez a fotó:
kepfeltoltes.hu/view/131115/Pit-Bull-Named-2013-Hero3-590x331_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2013.11.15. 16:04:22

@andaluzkutya: en pl Diggerrol annyit tudok, hogy egy NagyMagyarorszagos zaszloval a hatan maszkal a Sohoban es a pub kozepen szavalja a Szozatot. Nem kell foto. Felismernem foto nelkul is a Sohoban.

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 16:05:49

@Barátusz:
milyen szaftos részleteket hiányoltam???
:)

Evain 2013.11.15. 16:14:18

Mai nap legjobb játéka! Átküldtem a barátnőmnek, hogy töltse már ki, visszaküldte a linket ezzel:
INTJ - "Lángelmék"
[ Racionalisták ]
Népesség Férfi Nő
Gyakoriság: 1.5% 2.5% 0.5%
A csúcs, hogy Hawkingot is ide sorolja. Azóta a Nobel díj átadásának részleteit egyeztetjük. :D:D:D

eagles 2013.11.15. 16:31:09

Petya, ezt láttad már? Büntető jogász mint nemzeti park igazgató.
Lehet,hogy már tudnak valamit?

nol.hu/belfold/20131115-buntetougyek_es_vezetovaltas

nyuszigonosz 2013.11.15. 16:52:51

Elolvasva a posztot az jutott eszembe, hogy egy meteorológus, hát az biztosan nagyon érdekes dolog, annak, akit érdekel, de neki soha nem kell felelösséget vállania azért amit mond: mármint idöjárás elörejelzésért. :-))
A meteorológus elmond valamit és az idöjárás meg azt csinál, amit akar.

A belinkelt teszt: nem tetszik, mert én nem ilyen fekete-fehér, igen.-nem kategoriákban gondolkozom, élek , vagyok.

BTBTBT 2013.11.15. 16:55:28

@Mr. Long [wannabe wannabe]:
Biztosan meg lehjet pucolni a tiedet, te te is resze voltal annak a diskurzusnak.
Mi a helyzet az regota a kedvencekben hagyott porno-linkgyujtemenyeddel? :)

@macamuca:
Latom, mukodik a szelektiv emlekezet. :)
Idezzek a tegnapibol?

@nyuszigonosz:
Szoval te is 3D-s vagy, nem ketsiku fekete-feher?

eagles 2013.11.15. 16:59:01

@nyuszigonosz:

Csak abban az előrejelzésben lehet megbízni,amit Lajos mond. De csak akkor, ha előtte megtörtént a csapadékvételezés, vagyis elpusztított legalább 2 liter asztali vöröst.

BTBTBT 2013.11.15. 17:01:43

@nyuszigonosz:
"Doktor ur, mintha mostanaban kicsit bizonytalan lennek. Vagy megsem?" :)

morsels (törölt) 2013.11.15. 17:27:34

Nezzetek meg ezt.
Egzotikus orszagok, joadag vajmi, meg amiben o dolgozik.
www.imdb.com/title/tt1327628/

BTBTBT 2013.11.15. 17:28:05

@Evain:
A valaszok limitaltsaga miatt kifogasolt teszt szerint nekem olyanok jutottak, mint - George Washington, Carrie Nation, Bernard Montgomery meg jo nehany hires szinesz es filmes.
A vicc az egeszben, hogy ennek ellenere azt irtak az eredmenyem reszekent, hogy "Nem ajánlott foglalkozások: művész, zenész, író, színész,"
Szoval azzal kapcsolatban, hogy mennyire erdemes ezt komolyan venni: no comment. :)

bpetya75 2013.11.15. 18:07:55

@Quercus58:

Épp ma említették értekezleten. Szép buli...

A másik érdekes, amit ott hallottam, hogy egy belső levelezés továbbítása miatt az egyik fejesünk járhat bíróságra becsületsértés miatt. Egy kolléga továbbította neki valami önkormányzati jogász kérdéseit, a fejes meg a válasza végén keresetlen szavakkal kifejtette az illető jogász kvalitásairól alkotott véleményét. Csakhogy a kolléga olvasatlanul továbbküldte az egészet a jogásznak. S lőn harakiri.

bpetya75 2013.11.15. 18:15:46

@morsels:

A vérről, meg a disznófülről eszembe jut egy papó világháborús visszaemlékezése, amikor a rongyos zászlóaljjal ment a finneknek segíteni a ruszkik ellen. Lekésték a bulit, de azért a finnek megvendégelték őket. Pontosabban kaptak pár disznót, így rittyentettek egy kis disznótort. Állítólag amikor a finnek meglátták a vér és a fül elfogyasztását, csöppet elhültek. Papa szerint valami olyasmi látszott rajtuk, hogy "De jó, hogy ezek nem ellenünk vannak!"

morsels (törölt) 2013.11.15. 18:29:16

@bpetya75:
Lehet, hogy ez csak nekem erdekes, de mar tobb kollegammal jartam ugy, hogy nekik a disznolab, vagy a csirke zuza/sziv kutyaeledel, aztan meselem nekik, hogy Magyarorszagon meg ra neznenek furan, amikor csigat, bekacombot, polipot, kagylot, meg ilyesmit eszik :-).

Persze ha az ember kicsit megpiszkalja, akkor kiderul, hogy itt is meg a szulok, nagyszulok meg hasznaltak minden alkatreszet a csirkenek, disznonak, csak mostanra lett ilyen kifinomult az izles.

bpetya75 2013.11.15. 18:33:00

@morsels:

Én erre nem a kifinomult ízlés eufemizmust használnám ;-)

Ennike (DK) 2013.11.15. 18:34:39

Mi az, hogy "gyökértelenül jöttem el?" Az ember gyökértelenné válhat, annak érezheti magát, de, hogy, úgy jönni el...
Egyébként le a kalappal azok előtt, akik nem keserednek el a kilátástalanságtól, hanem azon vannak, hogy lehetőséget teremtsenek, és éljenek vele.
Nem irigylem a mai fiatalokat, kőkeményen kell küzdeniük, csak keveseknek sikerül úgy igazán, még jó, hogy itt sikertörténeteket olvasunk, sokan csak tengnek lengnek sajnos.

Ennike (DK) 2013.11.15. 18:34:46

@morsels: Én szeretem az édes tésztákat, de a belsőségekkel, vérrel, pacallal ki lehet kergetni a világból. Érdekesek a kombik is, mint tojásos nokedli,krumplis tészta, meg a gyümölcsleves, is, főleg, hogy egyik nagyanyám, a meggylevest meg almalevest rántással csinálta...nem hiába, gyerekkoromba, csak teát akartam mindig "enni", meg rágógumit...

Mihez, szólók én is hozzá...

DieNanny CH 2013.11.15. 18:36:39

Én ISTJ lettem. Felügyelő, gondviselő. Szóval, jó pályát választottam.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 18:43:13

@DieNanny: uuuu de megverem a telefonomat! szoval nekem a villamosmernokot ajanlott palyanak irta :)

@bpetya75: az kemeny! :DDDDDDD

morsels (törölt) 2013.11.15. 18:43:28

@Ennike:
A kerdes az, hogy mivel lehet meglepni a kulfoldieket.
Peldaul a fozeleket nem ismerik egyaltalan. Tok mindegy, hogy mibol keszul.
Vagy a meggyszosz.
Vagy peldaul a marhafarok (okoruszaly) leves, ami nekem szemely szerint a kedvencem :-)

Namost a kinaiak masok, ok megesznek barmit, legfeljebb a fuszerezes kulonbozik :-)
Egy kollegam akart meglepni. Gyakorlatilag pacal, csak nem ugy, ahogy mi csinaljuk. Azt hitte, hogy elkepedve fogok ranezni, de aztan meglepodott, hogy egyutt ettuk palcikaval :-).

DieNanny CH 2013.11.15. 18:44:54

@Mr. Long [wannabe wannabe]:

Amúgy másik álmom az építészmérnöki volt. De szakközép 4-ben már nem tanultunk fizikát, meg szüleim amúgy se bírták volna fizetni az egyetemet.

morsels (törölt) 2013.11.15. 18:46:20

@bpetya75:
Ohh, van a masik veglet, aki azt hiszi, hogy a boltban megvett csomagolt hus nem is allatbol van :-)
De ismertem olyat, aki sajat maga lotte a pulykat, esetleg szarvast, de a szivet peldaul nem ette meg. Csak a szin hus, abbol is jobb.

morsels (törölt) 2013.11.15. 18:47:27

@Mr. Long [wannabe wannabe]:
En mindig repulogep szerelo szerettem volna lenni. De nem jott ossze :-)

Parajpuding 2013.11.15. 19:00:10

Ez valóban lottóötösnek beillő szerencse. A világ leghaszontalanabb képzettségével és szakmájával jó helyen, jó körülmények között, gondolom jó fizetésért, az tényleg Fortuna csókja. Őszintén gratulálok a főhősnek!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 19:06:20

@morsels: azert az angol levesek nem kulonboznek nagyon a magyar fozelekektol. ja de, mi nem turmixoljuk le a fozit.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 19:09:54

@morsels: es azt adta ki a teszt? mert en villamos vagyok :) de a hajoepites vonz.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 19:17:21

@Parajpuding: nem olyan haszontalan. a reggeli velemenyuk a lehetseges idojarasrol egy csomo beszelgetesre ad lehetoseget napkozben!

morsels (törölt) 2013.11.15. 19:21:23

@Mr. Long [wannabe wannabe]:
Hat ez az. A fozelek rantas alapu, a kremlevesek meg turmix + tejszin. Teljesen mas.

morsels (törölt) 2013.11.15. 19:30:40

@Mr. Long [wannabe wannabe]:
Persze lehet viccelni ezzel, de sok helyen fontos, ha nem letszukseglet a meteorologia, meg a meteorologiai szolgalat. Peldaul repules, hajozas, de tajfunok, hurrikanok eseteben elorejelzesek, ilyesmi.
Nyilvanvalo modon teged nem fog erdekelni a dew point amikor az irodadban ulsz es nem vittel magaddal esernyot, de attol meg egyaltalan nem haszontalansag az, amit csinalnak.

lüke 2013.11.15. 19:42:44

cést la vie,
meme de moine

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 19:47:48

@Barátusz:
Idézz :)
(Tényleg nem rémlik. Hiába, az idő szalad...:D)

@Ennike:
Ahhoz szólsz hozzá, ami érdekel. Mint mindannyian.
Üdv a fedélzeten :)

@morsels:
Vendég a kínai étteremben:
-Ez miből van?
-Ma'ha.
-És ez?
-Se'tés.
-Hát az?
-Cí'ke.
-No és az ott?
-Kutya.
-Miiiiii????
-Jó, akko' cí'ke.

"A fozelek rantas alapu, ..."
Már amelyik. Sárgaborsó, krumpli igen. Zöldbab-, zöldborsó-, vegyesfőzelék habarással készül, ráadásul ízlés dolga (a végső ízt befolyásolja), hogy tej vagy tejföl kerül a rántáshoz/habaráshoz.

Kezdek kíváncsi lenni erre a tesztre: rendező szerettem volna lenni, suliba felvettek, de jött a "de"...
Kikeresem, megnézem, nekem mit dob...

morsels (törölt) 2013.11.15. 20:02:18

@macamuca:
Igazad van, a habarashoz hasonlo eljaras van, csak mast hasznalnak hozza. Tobbnyire corn starch liszt helyett. Es hat ettol mas az ize. De a rantas az teljesen ismeretlen szamukra.
Viszont egyszeruen nem csinalnak zoldbab, zoldborso fozeleket habarassal sem.

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 20:18:33

Nah, ezt dobta a gép:

lelektanitipusok.net/tipusok/sj/estj/jellemzes

Lehettem volna rendező,
nem ily billentyű-verő
szegény
leány.

Vagy ilyesmi...
:)))

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 20:23:37

@morsels:
No, sajnálhatják, hogy nem csinálnak zöldfőzelékeket. Részemről nagyon szeretem ezeket, a száraz zöldségből (pld bab, sárgaborsó, lencse) készülteket már nem annyira. Utóbbiak készülnek rántással, emiatt nehezebb, laktatóbb ételek (pont ez a rántással készítés célja...), én meg épp azért kedvelem (az ízükön túl) a főzelékeket, mert könnyűek. Kérdés persze, ki milyen munkát végez, illetve milyen az étvágya/ízlése.
:)

M. Péter 2013.11.15. 20:25:01

@macamuca: A menzai főzelék meg 90% rántás néhány zöldségdarabbal.

Latcho Rom 2013.11.15. 20:27:50

@charlieharper: Olyan ez a sztori mint a meghabarodott 56-os torontoi magyaré, aki a ruszki zaszloval jart a nagy kanadai-orosz meccsekre 72-ben.
Nagy sikere volt :-) Nem vicc.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 20:28:30

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131115/2012-05-11_162327_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Rövid de remek posztot olvashattunk.
A posztolónak szerencséje volt, ha megnyerte hadd vigye.

Néhány szót azért ejtenék Graz-ról.
Egy hatalmas konzorcium székhelye a Magna Steyr-é
Ez a cég az autók teherautók összkerékhajtásának a specialistája.
Extrém körülmények közé szánt expedíciós járműveket is gyártanak valamint katonai teherautókat, ez mellett rengeteg autógyár modelljeit náluk szerelik össze. Mint például a Chrisler Voyagert, Aston Martint, Saab 9,3 cabriót, Dodge, Mercedes G modelleket.
A legendás Mercedes G osztálynak a motorja és a műszerfala Mercedes a többi Steyr.
Ez a cég a Steyr Puch autó és motorgyárnak az utódja.
Ennek az autógyárnak volt tesztpilótája Almási László. Igen, az az Almási László.
A húszas években szervezett egy expedíciót Egyiptomból Szudánba.
Volt szerencsém egy antikváriumban megvenni az erről az útról szóló korabeli könyvét. A címe Autóval Szudánba.
Motorkerékpárokból is különlegeseket gyártottak.
Hozzáértőknek mondom hogy kétütemű ikerdugattyús motorokat fejlesztettek ki.
Két henger közös égéstér és Y alakú hajtókar.
Gyártottak 4hengeres boxermotorokat is.

Ha már Ausztria.
Emlékezzünk meg egy másik magyarról a BMW Steyr-ben lévő dízelmotor fejlesztő központjának vezetőjéről Dr Anisits Ferencről.
Harminc éve kezdett el a BMW dízelmotort fejleszteni és bár jókora lemaradásban volt olyan gyártóktól mint a Mercedes vagy Peugeot mégis Anisits Ferenc zseniális mérnöki tudásának köszönhetően ilyen rövid idő alatt a csúcsra kapaszkodtak.
Ma BMW dízelek lierteljesítményben, tartósságban, fogyasztásban etalonnak számítanak.

@charlieharper:
Szóval az úgy volt Charli hogy most ahol dolgozok a Site Manager egy 30-as éveiben járó angol.
Egy végtelenül rendes korrekt de ugyanakkor szigorú ember.
Időnként megjelenik bejárja a területet mindenkivel kedvesen elbeszélget és lebassza azt aki nem tartja be a biztonsági előírásokat.
Néhány hete odajött hozzám és mondja hogy látta sokat fényképezek megkérhetne e hogy küldjem el neki a képeket.
Mondom persze add az email címed aztán küldöm.
Na, hétvégén összeállítottam öt emailt mindegyikben öt képpel.
Az ötös csoportokba véletlenszerűen betettem egy-egy válogatott képet az avatarjaim közül. Mindegyik csoportba egyet. Az utolsó csoport utolsó képe pedig ez volt.
kepfeltoltes.hu/130728/2011-07-15_211804_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Hétfőn megyek dolgozni, egy félóra múlva jön a művezető fuldoklik a röhögéstől azt mondja ilyet még nem látott senki ott hordozzák irodáról irodára a képeket és mindenki rólam beszél.
Később jött David is már messziről mutatja mindkét hüvelykujját feltartva vigyorogva.
Most úgy néz ki hogy jövő héten vége ennek a melónak és visznek tovább másikra.
Ha a két meló között időben nagy különbség akkor megyek velük.

morsels (törölt) 2013.11.15. 20:28:31

@macamuca:
Amirol az ember nem tud, az nem is hianyozhat neki, igy nincs mit sajnalni sem :-).

Latcho Rom 2013.11.15. 20:29:36

@macamuca: Csinaltam itteni franciaknak magyaros fozeleket, csak pofakat vagtak, ok csak a roux-t(habarast) szeretik..ami nem rossz - levesekbe.

tableno 2013.11.15. 20:38:05

@diggerdriver: mi ez itten kérem?! Nőőőőőőt akaroook, de azonnal!!!!

eagles 2013.11.15. 20:42:12

@diggerdriver:

Úgy látom, ma jó helyen ástál. Nem csak csontot találtál.

macamuca [IHUN] 2013.11.15. 20:42:18

@M. Péter:
Pontosan.
Sok gyerek, kevés pénz/alapanyag, pocsék kaja.

@morsels:
Jogos.

@diggerdriver:
A szerdai vacsoránk :))))))) Némi káposztával töltött ecetes almapaprikával, puha fehér kenyérrel lekísérve, citromos sörrel öblítve :))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 20:47:35

@Mr. Long [wannabe wannabe]: Háááááátttt, cukorfalat!!! Azért ez nem annyira ...khm hogy is mondjam, na ! :-P
" Inkább a fizikai élvezetek fontosak számára, mint hogy érzelem kimutatásnak tekintse a szexet." :P

eagles 2013.11.15. 20:53:09

@bpetya75:

Vannak itt még érdekes dolgok. Az erdészeti munkákat egy takarító cég nyerte el közbeszerzésen. Aztán fölhívott a nyertes többek között engem is, nem vállalnám-é el tőlük. Persze harmada pénzért. Valahogy nem volt kedvem. Ahogy öregszem, egyre nehezebben viselem, ha hülyének néznek.
Persze ez az előző garnitúra alatt is így működött.

2013.11.15. 20:53:13

@diggerdriver: elhiszem, foggalmam sincs mi zajlik az epitoiparban. Az a foto meg buntet

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 20:59:11

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Sokkal ez sem lett jobb! :-))
Ez a tipikus, szimpla,jaj, nem írom le milyen emberek szintje! Nekem ezek még viccnek is a rossz kategóriát súrolják.....
"Mondja a komplikált" lényegretörően>> ...enni kell, sza....ni muszály, ba....ni meg nagyon jó?! ...../ sikítás és elrohanok balra.....

andaluzkutya 2013.11.15. 21:01:18

@Babette_: Szívem szerint engednék a kérésednek, de hát a tudomány az tudomány, szakmai hitelemet veszíteném el, ha a "megrendelő" kénye-kedve szerint módosítanám a kutatási eredményeket:) Tehát ott maradsz abban a fiókban:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 21:06:52

@tableno:
Amarcord.
Nagy kedvenc
Fellini egyetlen nézhető filmje.

morsels (törölt) 2013.11.15. 21:10:03

@sodalisO:
Jol ertettem, hogy te most a magassarkuddal ratapostal kovermadar IQ-ra?

Egyebkent biztos tevedek, de az olyan nok, akik hozzas hasonlo fotokat tesznek fel, mint kedvenc (amit az avatarjaidban hasznalsz), azok altalaban olyan 160cm magasak es 80-90 kilosak. A legnagyobb problemajuk altalaban az, hogy hol vehetnek maguknak szexi fuzot :-)
(mint irtam, biztos tevedek)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 21:11:29

@charlieharper:
Azóta minden hétvégén összeállítok egy ugyanolyan csomagot.
Négyben csöcsös nők az utolsó email utolsó képe mindig valami hasonló horror:))))))))))))))))

morsels (törölt) 2013.11.15. 21:11:43

@Babette_:
Szerinted ez meg fog hatni egy pszichologust? :-)

morsels (törölt) 2013.11.15. 21:14:24

@diggerdriver:
Kar, hogy nem techsupportot csinalsz. Aztan csak kuldened a csocsos noket mindenkinek. Mass email.
Biztos az is mukodne :-)

2013.11.15. 21:15:04

UUuuu a meteorologia az de izgi :) Amikor gyerek voltam enis az akartam lenni, azt hittem azzal lehet sokat utazni meg az urbe is menni, emlekszem mekkora csalodas volt amikor kiderult, hogy a muholdakon nem is szolgalnak emberek :D

Nadekomolyan.... Ezzel lehet sokat utazni? Elmenni kutatni a tajfunt Mikroneziara vagy pl. reptereknek elorejelzeseket csinalni az orosz tajgan vagy "shipping forecastolni" az eszak-atlanti logisztikanak meg ilyesmit? Marmint... ha en ezzel foglalkoznek, tuti nem Grazig mennek el, szoval hajra hajra. :D

andaluzkutya 2013.11.15. 21:15:27

@Babette_: Az én szakmámban nem feltétlenül következik a jó munkavégzésből az ügyfél/megrendelő elégedettsége. Még egy örihari-t már fel se veszek:)

@morsels: amúgy pszichiáter, ami ha lehet, még egy fokkal rosszabb:)

morsels (törölt) 2013.11.15. 21:19:05

@andaluzkutya:
Elnezest doktor ur, tenyleg nagyon nem mindegy.
Te meg gyogyszert is adhatsz arra, amirol fogalmad sincs, vagy hogy mi fog tortenni :-))

(de tenyleg elnezest)

eagles 2013.11.15. 21:24:58

@bpetya75:

Hát a gazdád lesz bajba, ha az önkormányzati jogász hivatalos személynek minősül, és a levelét egy hivatalos eljárás részeként küldte. Akkor ugyan is a becsületsértés közvádra üldözendő.

andaluzkutya 2013.11.15. 21:47:28

@morsels: elég, ha a gyógyszer tudja, mit kell tenni:)
(amúgy én személy szerint korlátozottan hiszek a pszichiátriai gyógyszerek erejében. Nem haszontalanok, sőt, van amikor nagyon jó eredményeket lehet velük felmutatni, de sokmindenre fölöslegesek, amire használják)
Tudom, Babette_, kimaradt egy vessző:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 21:47:40

@morsels: ne baszogass mar! nem mondtam, hogy haszontalan. nalunk is van meterologus a csaladban es phd hallgato o is :)
akinek valaszoltam az szidta oket!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 21:53:14

@morsels: Bizony erőteljesen tévedsz és nem kicsit ! 173 cm vagyok és 57 kg. Nem is vagyok gátlásos, bármit felvehetek, mert nem karikalábú és dobseggű vagyok.És bizony, hogy fel is veszek,és élvezem ahogy jönnek a visszajelzések. A kövér nőktől a gonosz és irígy tekintetek, hátamba a nagykés, a pasiktól meg a legelésző vizslatás, vagy egy kis szájsarki vigyor. Az én koromban azért ez egész jó happy hormon mindennapra!!! Puszi apunak meg anyunak innen a messziből, fasza a genetikánk.
Szóval , tévedtél! :-))) De hát van ilyen!

morsels (törölt) 2013.11.15. 21:59:14

@sodalisO:
Namost a megkerdeztem volna, hogy milyen magas vagy, hany kilo, mekkora a melled es hogy mennyire folyatjak a nyalukat a ferfiak miattad, akkor mit irtal volna?
Mondjuk ettol fuggetlenul kicsit el vagy szallva magadtol, de ez a szemelyes velemenyem :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.11.15. 22:01:15

@diggerdriver: :-)))) Nem is te lennél, ha mäst raktäl volna föl... :-)))))
@M. Úr: Ird meg, mert most még ugy lätsz dolgokat, mint egy kezdö, és szerintem ezeket az informäciokat keresik itt sokan. Az edzés / tänc stb megällapitäsoddal nagyon egyetértek!
@macamuca: Nälunk konkrétan 4fok van. Pär napja hajnalban volt -4,5 is...ülésfütést mär ki sem kapcsolom az autoban. :-)
@andaluzkutya: Én ISTP lettem... Nälam is volt olyan, hogy vagy egyiket sem vagy mindkettöt välasztottam volna. Én pl utälom az értelmetlen és hosszu célokat, amiket a munkahelyem ad, mert itt divat célokat kitüzni. Pfff Nem lätom be, hogy mi értelme van egy 3. evakuläcios tervnek, mindezt 1éven keresztül elkészitve, majd Power Pointban prezentälni, és végül az ezt is megcsinältam fiokba betenni...Elkezdtem, idöben, de szerintem nem fogom befejezni.
@Mr. Long [wannabe wannabe]: Jo a képed! :-)
"Par sor utan joerzessel mindent kitoltok" = Pár sör után jó érzéssel mindent kitöltök? Bort, pálinkát stb? :-)
@Kövérmadár [jävla invandrare]: De lüke vagy! :-))))
@Quercus58: Hät itt majdnem leköptem a monitort vizzel! :-) Pedig madärson mär edzett elötte. :-)
@Shanarey: Mär a lo emlitése is tulzäs volt töle... :-)
@morsels: :-) És a receptek is ugy kezdödnek, hogy végy xgramm csirke/pulykamellet...mintha az ällat csak abbol ällna. :-)
@Parajpuding: Nem haszontalan! Mindig lehet rola beszélni, ergo az ember képes ugy kapcsolatot teremteni idegenekkel, hogy csak és kizärolag a munkäjärol beszél.:-)

morsels (törölt) 2013.11.15. 22:02:16

@andaluzkutya:
Nem mondtam en sem, hogy haszontalanok lennetek:-).

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.11.15. 22:12:29

@sodalisO: Téged soha nem zavar(t) a legelészö pillantäs? Mert egy elismerö mosoly az OK, de amikor tényleg azt tapasztalod, hogy az illetö a melleiddel beszél...na az annyira nem vicces. (vagyis egyszer az volt, amikor az öcséim haverjänak én nyitottam ajtot. :-) )

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 22:21:27

@morsels: Jaj de cuki vagy ! Tényleg jó, hogy itt igaziból nem ismerjük egymást. Így aztán lehet bárkinek, bármit odatolni..
Miután feltételezted rólam, hogy kövér vagyok és alacsony sonkalábú kucumaca ezért írtam le az igazat.
Arról igazán nem tehetek, hogy alkatilag jó génekkel rendelkezem. Ennyi, ezt nem lihegem túl de azért már szégyellni hadd ne kelljen...főleg ne a szép, elhízott, duzzogó nők körében...tudom, ott az ilyenek mint én közutálatnak örvendenek...dehát evvan, nem kell párolt zöldbabot zabálnom, meg almát-sajt kúrával 4 hétig.....tolhatom a csülkös pacalt, meg a kenyeret kilószámra.
Nem vagyok elszállva magamtól, de szeretek NŐ lenni, minden nyűgével és áldásával.
Az meg , hogy élvezettel öltözködöm, meg minden női picsaságot használok, szerintem egyéni dolog.Kinek, mi! Nekem ez is többek között, mert élvezem, örömet okoz, jó kedvem lesz, és jól érzem magam, egész más napi 10 órát letolni egy angol fodrászatban, ha közben még egy ápolt és igényes nőnek nézek ki. Ugyanis egész nap a tükör előtt állok, 10 órán keresztül látom magam. És azért nekem is vannak rossz napjaim...../ Most lehet örülni!:-))))

morsels (törölt) 2013.11.15. 22:22:06

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Tudod mi az igazan vicces?
Hogy itt, a virtualis vilagban is eleritek azt, hogy a melleiteket bamuljak.
:-)

Latcho Rom 2013.11.15. 22:23:34

@diggerdriver: Ha te lofaszokban utazol ma, majd en csocsolok. Kiskoruak maradjanak tavol tole.

kepfeltoltes.hu/131115/life_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

morsels (törölt) 2013.11.15. 22:23:35

@sodalisO:
Azt hiszem itt az ideje, hogy charlieharper megmutassa ezt a forumot a lanyanak :-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 22:24:49

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Hát a legelésző pillantás nem, jókat el szoktam magamban kuncorázni, meg beszélek az illetőhöz. / Úgy ,úgy apukám, kuksoljál csak, jó volna mi, kis tapinyunyu?!! Esélyed sincs ,!!!/ Aztán ezeken meg még többet kuncogok magamban. Jól el vagyok na!
Viszont a bunkó, primítív beszólogatásra azonnal ugrok és anyázva, vörös fejjel küldöm el azonnal, ordítok mint a bengáli tigris válogatás nélkül, csak azért is, hogy én még jobban alázzak, nehogy már ő....:-DDDD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 22:25:34

@morsels: Helyes, úgy kell nekik, ha annyi eszük van !!:-PPPP

morsels (törölt) 2013.11.15. 22:34:25

@sodalisO:
Tudtam, hogy ez tetszeni fog :-).

fizikusmanó 2013.11.15. 22:43:54

Üdv,
Meg akarod mondani hogy melyik az a bizonyos newsletter?
Szívesen feliratkoznék.

Bocsi ha már valaki kérdezte, de nem néztem át mind a 285 bejegyzést, főleg h nagy része nem is a cikkel, hanem valami mással foglalkozik...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.15. 22:45:59

@morsels: no para! csak pont rossz hangulatban voltam es le kellett vezetnem, igy tulreagaltam. asszonyon megsem tolthetem ki a mergem. nem vagyok politikus, sem tamogatoja a csaladon beluli eroszaknak. :DDDDDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 22:48:02

@sodalisO:
Azanyámúristenit:))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 22:52:54

@shakti_rom:
Ez mi?

Amúgy neked mint a világ dolgai után érdeklődő embernek, mondanám hogy a képen nem veszel észre valami furcsát?
Mármint az avatarképemen?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.15. 22:54:44

@diggerdriver: 3 lábú szamár ??Ez látszik nagyon!!:-))

eagles 2013.11.15. 22:55:29

@diggerdriver:

Csak nem arra gondolsz, hogy ötlábú a zebra?

Latcho Rom 2013.11.15. 22:56:10

@diggerdriver: Mai junkmail, s ket szamla.
Egy a jehovaektol, egy a valamelyik tamogasd a kis Bee Boo-t, havi 15 dollarral.

Nem nyitottam ki, eddig.

eagles 2013.11.15. 22:56:31

@sodalisO:

Ja. A harmadik lába teleszkópos.

Latcho Rom 2013.11.15. 22:57:43

@diggerdriver: Majd.
30 deka csaszarhus figyel ram, friss olasz zsemlekkel.

Latcho Rom 2013.11.15. 22:59:38

@diggerdriver: " világ dolgai után érdeklődő embernek"

Milyen kis krudysan irsz ma tokomoccse :-))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.15. 23:12:27

@sodalisO:
Nézd meg a csíkozását.
Sokka vékonyabbak sűrűbbek mint a Bőhm zebrának.
Ez egy Gravy zebra a legszebb zebrafajta.
Valamikor a 20-as években majdnem kipusztították mert a gyönyörű csíkozású homlokának a bőréből a jampik ciőt csináltattak.

kepfeltoltes.hu/131115/2011-08-28_092248_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/131115/2011-08-28_093006_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.11.15. 23:35:08

@morsels: :-)))))))
@sodalisO: Bär nem vagyok elhizott, de akkor is irigyellek! :-) És ezt most komolyan mondom!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.16. 00:02:18

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Figyelj Cica! Volt az életemben egy melegítős, felkapok valamit és csak leszaladok a boltba vagy főzni....elég hosszú időszak volt....úgy néztem ki néha mint egy Géza, vagy Jancsi, vagy Mari vagy Rózsika, a falu végéről...
Aztán utána jött valami, ami rendesen mellbe vágott....örökre.....és elkezdtem értékelni, átgondolni..és mint mindenki ilyen vagy hasonló esetben sok mindenre rájöttem. Az egyik az volt, pl, hogy mennyire rövid az életem...a második: nőnek születtem, és mindent megteszek annak érdekében, hogy úgy is nézzek ki. a 3. nem pocsékolom többet az időmet haszontalan, felesleges dolgokra, csak olyanokra, amiktől én is jól érzem magam.
Nem könnyű, de erre most már mindig figyelek.....:-)))))

blackhairlady 2013.11.16. 02:59:06

@Kövérmadár [jävla invandrare]: Te kesz Vagy Madar, akkorakoat rohogok a tesztkerdeseiden, hogy a gyerekek kijottek a szobajukbol megnezni, hogy milyen stand-upot nezek:DDDDD

DieNanny CH 2013.11.16. 09:45:54

@morsels:

Ez bizony "csupán" egészséges önbizalom!

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.11.16. 10:09:02

Uhhh most értem haza... csak hogy tudjátok, 2:59-kor írom ezt a kommentet, már szombaton

látom senki nem vette észre az előző poszt kommentjeinél, hogy a keleti nők kurvaságát a nyugati országokban többen is igazolták...

ilyenkor persze elmaradnak a kommentelők, jellemző...

bpetya75 2013.11.16. 19:41:16

@Quercus58:

Mész ám a picsába Öreg! Nem vagyok én Gyagyás Tódi a Gumimacikból. Nincs gazdám.

eagles 2013.11.17. 07:33:11

@bpetya75:

Elnézésed kérem, nem állt szándékomban megsérteni.
Mi itt gazdának hívjuk a főnököt.

bpetya75 2013.11.17. 15:11:50

@Quercus58:

Nem mondod? A kisebbség is így szólít meg, ha akar valamit?

Egyébként nem sértettél meg, csak nem cizelláltam túl a reakciót. Bocs ;-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása