Az, hogy merre indulunk, rengeteg mindentől függ: a nyelvtudástól, az esetleg már kint lévő ismerősöktől, a távolságtól és még sorolhatnám. A brit HSBC bank készített egy listát, melyben elsősorban a gazdasági mutatókat vette figyelembe, azaz azt, hogy a munkalehetőségeket és az életminőséget figyelembe véve merre érdemes elindulni. A lista finoman szólva is érdekes, még ha nem is értek vele mindenben egyet.
A felmérés 34 országot állít sorrendbe, és (mivel nem akarom rabolni a drága szombati pihenőidőtöket) meglehetősen meglepő eredményre jut. Az élen ugyanis Thaiföld és Kína áll (ha a gyermekneveléssel kapcsolatos lehetőségeket nem vesszük figyelembe, ugyanis ez esetben Thaiföldről nem született elegendő visszajelzés a mérhető adathoz).
Azért ízlelgessük ezt egy pillanatig: Thaiföld még hagyján, de azt azért nem látom magam előtt, hogy olyan nagyon szívesen Kínába költöznék. A nagyvárosok európai mércével mérve finoman szólva is zsúfoltak, a környezetszennyezés nehezen elviselhető, és akkor a nyelvi problémákról még nem is beszéltünk.
De ne ragadjunk le az első két helyezettnél, nézzük, mely országok következnek a sorban!
A harmadik helyen Svájc áll, ezt már inkább aláírnám, majd jön a Kajmán-szigetek, Bahrein, Szingapúr, Németország, India, Katar és Tajvan. Nyilván ha mindent összeadunk, a gazdasági lehetőségeket, ellátást, a határátkelőként betöltött státuszt, akkor pragmatikusan tekintve a dolgokat lehet a Kajmán-szigetek a negyedik, vagy éppen Bahrein az ötödik, ám ha minden egyebet is figyelembe veszünk, akkor a magam részéről Németországot, Szingapúrt és még talán India egyes részeit is elfogadnám, beférhetne Tajvan is, de Bahrein vagy éppen Katar (amiről éppen a minap volt poszt) valahogyan nem vonz.
Nézzük a lista alját, mert az szolgál tanulságokkal: az utolsó helyen Egyiptom található, nyilván elsősorban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt, bár a jelentés megjegyzi, hogy az utóbbi időben jelentősen erősödött az idegenellenesség és a populista nacionalizmus is.
Ami ennél még érdekesebb, hogy Egyiptomot nem számítva az utolsó helyek tele vannak nyugat-európai országokkal, ráadásul ezek egy része kifejezetten vonzó célpont a magyarok számára. Az utolsó előtti helytől visszafelé ezek Írország, Olaszország, Egyesült Királyság, Spanyolország és Franciaország.
Ez persze önmagában kész vicc (lehet, hogy beszűkölt a gondolkodásom, de bármikor szívesebben költöznék mondjuk Olaszországba, mint Bahreinbe), de jól mutatja, hogy ha csak a realitásokat vesszük figyelembe, akkor mennyire elmozdult a világgazdaság súlypontja és mennyire drága az élet Európában (mert végül is erről van szó.)
A tanulmány is megjegyzi, hogy a fejlődő gazdaságokban a külföldről érkező (persze elsősorban a jól kvalifikált és – gondolom – angolszász, de legalábbis európai) expatok átlagos fizetése 15 százalékkal magasabb, a megélhetés költségei viszont alacsonyabbak, mint az anyaországban, ami már egész jó életminőséget eredményezhet.
Rögtön más persze a kép, ha gyermekkel szeretnénk külföldre költözni. Ekkor az első helyen Kína található, majd Németország, Szingapúr következik. A TOP10 további országai között azért akad tovább meglepetés: Kajmán-szigetek, Ausztrália, Kanada, Oroszország, Belgium, az Egyesült Arab Emirátusok és Hongkong.
Azért ez már egy emészthetőbb lista, bár engem személy szerint annyira sem Ororszország, sem az Egyesült Arab Emirátusok nem vonz (Kínáról már fentebb írtam).
A tanulmány végkövetkeztetése, hogy aki gyermekkel indulna neki, az a legjobb teszi, ha Németország felé veszi az irányt, de érdemes megfontolni Thaiföldöt is, és én a magam részéről kiegyeznék Svájccal is...
Végezetül egyetlen (nem a fentiekhez kapcsolódó) mondat a végére: a blog 2011. augusztusi indulása óta ez a 800. poszt. Megszámlálhatatlan hozzászólás, és rengeteg értékes történet érkezett ez alatt a szűk 27 hónap alatt, amiért hálás köszönet mindenkinek – és természetesen folytatódik a kaland!
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: