Vajon melyik az a pillanat, amikor egy lakásból otthon lesz? Érdekes helyzetet teremt persze az is, amikor külföldre kerülve meg kell barátkozni a helyi szokásokkal, például Svájcban azzal, hogy nincs függöny az ablakokon. Ma folytatódik Ildikóék svájci kalandja, melyben naplószerűen követhetjük nyomon egy beilleszkedés mindennapjait. (A sorozat első két részét itt és itt olvashatjátok el.)

2013. május 28., kedd

Szofival az élet

Három csodálatos gyermekem van, akik a világ legboldogabb anyukájává tesznek nap, mint nap.

Meg ki is kergetnek belőle gyakran.

Sári és Barni már elindultak az útjukon, remélem, hogy szép lassan egyenesbe jönnek. Sok idő, türelem, kitartás és egy jó erős hát kell hozzá, aki az összes terhüket cipeli. Hogy milyen erős hátam van? – na, arról is mesélek mindjárt, de előbb visszatérek legkisebb gyermekemhez, akitől ezúton kérek bocsánatot, amiért eddigi beszámolóimban alig említettem.

Amikor a Svájcba költözés gondolata felmerült, elsőként az iskolával, óvodával kapcsolatos kutatómunkát kezdtük el. Az iskola „sima ügynek" tűnt, de mint megtudtuk, az ovi másképp működik kint.

Csak 4 éves kortól kezdhetik el a gyerekek, így egyértelművé vált, hogy míg Barni az ovi „első osztályát" tapossa, addig Szofi szépen otthon marad velem. Már akkor dilemmáztam, vajon mi lesz vele, velünk? Őt mennyire viseli meg a változás?

Játszótéri hangulat

Az otthon töltött 8 hónap alatt beszokott egy közösségbe, barátai (szerinte testvérei) lettek, nevén nevezte az óvó néniket, együtt barkácsoltunk Karácsonykor és Húsvétkor, majd egy megható Anyák napján is volt alkalmam részt venni és megtapasztalni, hogy milyen édes, de még mindig mennyire anyás is, ... és ezzel véget is ért a közösségi élet egy időre.

Május 13-a óta újra együtt töltjük a napjainkat. Együtt kísérjük el Barnit oviba, együtt intézzük el a hivatalos dolgokat, együtt főzünk, majd együtt megyünk délben Barniért az oviba, és ez így megy minden nap. Visszalépés? Sokat gondolkodom rajta, de bármikor, ha RÁ nézek, egyértelmű a válasz: NEM!

Egy vidám, kiegyensúlyozott, kedves, önálló kislányt látok körülöttem sertepertélni, aki iszonyúan élvezi és persze ki is használja ezt a remek helyzetet! Naná, hogy egyszer sem ejtette volna ki a száján, hogy esetleg ő is szeretne Barnival oviba menni!

Tudom, nagyon sok összetevője van annak, hogy egy anyuka mennyi ideig tud otthon maradni a gyermekével, de osztom azt a véleményt, hogy ezeknek a kis emberkéknek legalább 4 éves korukig otthon, anya mellett a legjobb, és a mai felgyorsult világban sem maradnak le semmiről.

Alkotás közben

Visszakaptam Szofit újra, akit bármikor, ha már a 13 Barbie-baba és az 5. társas is unalmas, lehet puszilgatni, ölelgetni, gyömöszölni, mint egy „csecsemőt", ahogy néha nevezi is saját magát. S hogy meddig lesz ez így? Azt még nem tudjuk, ezzel a kérdéssel még nem mertem bombázni az óvónőket.

Az a vágyam hát, hogy mindhárom gyerkőc tanuljon németül, Szofinál továbbra is csak vágy, de nem lehetetlen. Szemfüles anyukaként hamar kiszúrtam az óvoda hirdetőtábláján, hogy működnek ún. Spielgruppék(=Játszócsoportok) is, ahol 2-3 éves kortól várják a kicsiket heti 1-2 alkalommal.

Azt hittem, ez amolyan gyermek-anyukás program, de mint kiderült, csak a beszoktatás idején maradnak az anyukák. Amikor a kicsi megszokja a környezetet, onnantól csak a vezetővel, egy segítő anyukával és a többi gyerekkel tölti a kb. 2,5 órát.

Egy csütörtöki napon belekóstoltunk a Játszócsoport életébe. A foglalkozásvezető sajnos arról tájékoztatott, hogy most nincs szabad hely egyik csoportban sem, várni kell. Szofi cuki volt, ahogyan félősen, 2 lépést előre, egyet vissza tempóban felfedezte a játszószoba minden kis szegletét: volt ott babakonyha, boltos pult, hercegnős és más ruhákat kínáló öltözősarok, kézműveskedéshez összetolt asztalok és székek, pihenőkuckó.

Spielgruppe

Nagyon tetszett mindkettőnknek, így 1 óra után csak akkor tudtam a babakonyhából kiimádkozni, amikor a többiek tízóraihoz készültek. Hasonlóan, mint az oviban, az apróságok elővették a saját kis zsákjukat, abból pedig enni-, és innivalót.

És hogy lesz-e folytatás? Csak remélni tudjuk. Most várólistán vagyunk és bízom benne, hogy egyszer megcsörren a telefon és azt mondják, van egy szabad hely, mehetünk! Addig is élvezem Szofikám cseppet sem unalmas társaságát: a közös reggeli sétákat, a tevős-vevős, de nyugodt délelőttöket, a közös Zingózást a nappaliban, a napozást a teraszon, az ölembe bújást olvasás/írás közben, a cserfességétől hangos, vidám buszozást... és amikor azt kéri: „Anya, most énekeljük az Orgonyásat!" (értsd Orgona ága c. dal) és rázendítünk, akkor egyszerre még azt is elfelejtem, hogy séta ide vagy oda, néhány méter megtétele után az ölembe kéredzkedik, összeveszünk, végül mégis ő az erősebb és én csak cipelem, cipelem, cipelem... na, többek között ezért is ilyen erős a hátam!

Összenőve

2013. május 31., péntek

Egy csésze forró tea

Áztatok már úgy bőrig, hogy amikor kinéztetek reggel az ablakon és szakadt az eső, s bár tudtátok, hogy nincs semmi fontos, halaszthatatlan dolgotok, intéznivalótok, mégis kimentetek az utcára? Sőt, nem csak az utcára, az erdőbe, kirándulni? Na, velünk ma pont ez történt! Ezt hívom én tudatos bőrigázásnak!

Úgy kezdődött, hogy mint korábban említettem, Barniék órarendjében a péntek az erdei kirándulás napja. Frau Brütsch, az óvó néni ide is kért szülői segítséget, én erre is szívesen jelentkeztem! Szerdán már kérdezgettem, hogy mit gondol, megyünk-e pénteken az erdőbe, mire azt mondta, csak akkor nem megyünk, ha nagyon rossz idő lesz!

Tegnap este Barni már azon törte a buksiját, vajon lesz-e elég szerencséje, hogy a hét utolsó napját anyával töltse, vagy egyedül kell helyt állnia az oviban. Rendre kérdezgetett, én meg hárítottam, nem akartam megígérni semmit, mondtam neki, hogy várjuk meg a reggelt, akkor látjuk, milyen idő lesz és minden kiderül.

Reggel jött álmosan és újra kezdte: „Anya, megyünk ma kirándulni?" Rögtön rávágtam, hogy „Barnikám, nézd, szakad az eső, szerintem nem megyünk." Azért bennem csak ott motoszkált az a kijelentés, hogy „csak akkor marad el a túra, ha nagyon rossz idő lesz". Most rossz idő van, vagy nem eléggé? Nekem az volt, de Frau Brütschnek? Mit csináljak?

Biztos, ami biztos, előkészítettem hát a hátizsákokat, bele az elemózsiát, innivalót. Szofi még aludt, én vállaltam a kíséretet, az óra meg már 8.10-et mutatott, valamit lépni kellett. Felöltöztünk Barnival és átszaladtunk az ovihoz. Mindenki öltözött, készülődött.

Már mindenki sorban állt

Megkérdeztem Frau Brütschöt, hogy mi a helyzet, mire közölte, hogy bár nincs jó idő, azért 3 perc múlva indulunk! Ha meggondoltam magam, semmi gond, van még egy kísérő, maradhatunk otthon nyugodtan. Hú, hidegzuhany. Egy perc alatt kellett eldönteni, mit csináljunk.

Megbeszéltem vele, hogy hazarohanunk, összepakolunk és utánuk megyünk. Úristen, ez most komoly? Szakadó esőben megyünk az erdőbe? Talán ott nem esik ennyire? Mi értelme van ennek? Te jó ég, vízálló nacim sincs! – futott át az agyamon számtalan gondolat, miközben Barnival szaladtunk haza.

Gyors öltöztetés, fényképező be a zsákba, magamra kaptam Gábor profi, M-es vízálló naciját, a derekánál tekertem egyet rajta és már kint is voltunk a szakadó esőben! Az erdőt egész gyorsan elértük, távolabb már láttuk felszállni a fehér füstöt, de persze nem azért, mert az eső elállt, hanem mert Frau Brütsch már a grillezéshez rakta a tüzet!

Nem számít, ha esik

Mentünk az emlékezetünk után és megtaláltuk őket! Sok kis ázott veréb, akiknek egy csoportja a tűznél melegedett, a vagányabb fiúk fogócskáztak, bújócskáztak, az érzékenyebb lelkű kislányok pedig pityeregtek.

Az óvó néni és a másik kísérő anyuka tüzet varázsoltak, majd esernyővel őrizték azt, hogy a kolbászok megsüljenek! Barni egy percre sem ment el mellőlem, Szofi pedig vigasztalhatatlanul sírt és azonnal haza akart menni! Ehhez csatlakozott még Lilly-Luna is, aki szintén nálam keresett vigaszt. Mit csináljak, mit csináljak?

Ösztönösen cselekedtem: 3 kisgyerek hideg kezecskéjét fogtam és mentünk jobbra-balra, ugráltunk, hol magyarul, hol németül énekeltem nekik, mindent bevetettem, ami eszembe jutott. Őrület, ez tényleg velünk történik?! – gondoltam.

Hát persze, SŐT, szakadó eső ide vagy oda, az óvó néninek még arra is volt gondja, hogy a szétesni látszó gyerekhadnak megtanítsa, hogyan lehet fűrészelni! Kisméretű fűrészt, vékonyabb fát vett elő, és bárki, aki akarta, fűrészelhetett egy kicsit!

Így kell fűrészelni

A kíváncsiság, lelkesedés ki is tartott, míg a kolbik megsültek, aztán már mindenki a tűznél melegedett. Szofi is megnyugodott, vacogva majszolta a sült virslit az ölemben, majd jött Barni is, én meg nem győztem karolni, ölelni, melegíteni őket! Igaz, tiszta víz voltam én is, de az volt most a legkevesebb.

Közben nem hagyott nyugodni a gondolat, vajon miért kellett esőben kirándulni, miért nem lehetett elnapolni? Frau Brütsch erre haláli természetességgel azt válaszolta, hogy ők télen-nyáron, hidegben-melegben, esőben-hóban is kimennek, legfeljebb rövidebb időre.....

Ázva, fázva értünk vissza az ovihoz. Mindenki ruhájából, cipőjéből, hátizsákjából csöpögött a víz, a saras lé, ahogyan segítettem a gyerekeket vetkőztetni. Hálásan néztek rám, majd vidáman szökkentek be a csoportszobába. Frau Brütsch számára nem volt kérdés, hogy mi hazamegyünk, csak bólintott huncutul mosolyogva, majd nagyot kacagtunk, amikor elköszöntünk egymástól és megjegyeztem, hogy „ezt a napot soha sem fogjuk elfelejteni!"

Esernyő alatt sül az ebéd

Otthon, édes otthon: jégcsapgyerekek bebugyolálása, ruhaszárítás, tej és vízforralás, ebéd előkészítése, közben folyamatosan kattogott az agyam: most jó anya vagyok vagy felelőtlen?

Egy csésze kávé és egy forró tea helyre tett.

2013. június 3., hétfő

Lakásból Otthon

Bármennyire is vártuk, a hétvége sajnos nem hozott nagy változást, már ami az időjárást illeti. De a lelkem mégis feltöltődött, mert jó dolgok történtek velünk!

Szombaton végre sokáig aludhattunk, aminek van előnye és persze hátránya is. Előnye, hogy nem kell automatikusan berögzött „tornagyakorlatokat" végezni, hátránya, hogy a délelőtt úgy elszalad, hogy egyből az ebédkészítéshez foghatok.

A hátam, vállam még mindig eléggé fájt, de nem rohantunk sehová, így a reggeli lustálkodásba egy jó kis masszázs is belefért! Közben megbeszéltük a napi programot, hogy a szakadó esőben nincs értelme kimenni, inkább turbózzuk fel picit a lakást, hogy hangulatosabb, otthonosabb legyen.

A lakásunk 110 nm-es, 4,5 szobás, nagyon kényelmes. Sárának és nekünk külön szobánk van, a Kicsik egy szobában alszanak. A konyha pont elég nagy, elszeparált. Külön étkezőnk van, egy szép, tágas nappalink, ezekből 1-1 erkély is nyílik. Bár mi 80 nm-en is ugyanilyen jól meglettünk volna, az itteni szabályok szerint egy 5 tagú családnak min. 4,5 szobás lakás dukál, tehát kisebbet nem is bérelhettünk volna.

Míg tavaly egy rémálom volt a Zürich környéki lakáskeresés, idén olyan szerencsésen alakult, hogy az első megnézett winterthuri lakás összejött! A lakáskeresésben, megnézésben tavaly nekem is volt részem, el se akartam hinni, hogy itt így mennek a dolgok: az egyik lakást este 6 órakor lehetett megnézni. Mikor odaértünk, a ház előtt rengeteg ember toporgott, nem értettem az egészet.

Aztán Gábor megnyugtatott, hogy itt ez a normális, egyszerre jön minden érdeklődő, és akinek tetszik, az megpályázza a lakást. Hát, fura volt egyszerre 20 másik idegennel szobáról szobára sétálni, de nem volt más választás.

A bejárás végén az ingatlanos mindenki kezébe nyomta a jelentkezési lapot és a pályázáshoz már csak egy nagy adag szerencsére volt elsősorban szükség. Nekünk sokáig nem volt, nem értettük, mi lehet a gond, de ha nagyon meg akarom magyarázni, talán az, hogy a sors így akarta.

Ez a lakás viszont telitalálat egyelőre! A kert hiányzik ugyan, de cserébe sokkal többet kirándulunk, utazunk hétvégeken. Nekem, mint nőnek nagyon furcsa volt először, hogy a lakások többségének ablakán nincs függöny. Inkább letekerik félig a redőnyt, hogy ne lássanak be, vagy nem tesznek fel semmit.

Függönnyel azért más

Gábor a lakást szépen kifestve, de csontüresen vette át. Első dolgunk volt a méretek szerint megtervezni, hová mi kerüljön, majd jött a bútorkeresés. 1-2 bútort kivéve, mindent a ricardon vettünk, jó áron, jó állapotban.

Míg Gábor dolgozott, én Magyarországon munka és gyerekek mellett licitálási lázban égtem, hogy a miénk legyen a kinézett portéka. A legtöbb sikeresen összejött, ezt követően már Gábor bonyolította a szállítást, fizetést.

A függöny nálunk nem volt kérdés, mindenképp szerettünk volna. Gábor minden méretet megadott, fotókat küldött a karnisról, akasztóról, majd ezekkel jártam be az érdi üzleteket, hogy mindent megkapjak. A függöny Svájcban állítólag horrorisztikusan drága, ezért hiányzik sok helyen, de ha itthon vettünk volna az összes ablakra új függönyt, hát, az sem lett volna olyan olcsó!

Ezért anyósommal előszedtük az összes megmaradt, de szép függönyanyagot és ő ügyes kezével pár nap alatt nagyon szép ablakra-, és ajtóra valót varázsolt nekünk útravalóul. Két hét után elérkezett hát az idő, hogy ezek is elfoglalják méltó helyüket. Sőt, szombaton remek alkalom kínálkozott arra is, hogy egyúttal feltegyük a lámpákat és felfúrjuk az előszobaszekrényt, aminek a hiányát egyre jobban éreztük.

Mivel a gyerekek mindig az elsők, így most is az ő szobájuk készült el elsőként. A függönyöktől megváltozott a szoba, hangulatosabb, barátságosabb lett. A fúrással viszont megszenvedtünk, mert a mennyezet olyan kemény betonból van, amit Gábor eddig profinak hitt fúrója is csak kitartó munka és az én könyörgésem árán fúrt ár. De legalább a mennyezeti lámpák felkerültek!

Szofi baldachinjánál már Gábor is feladta, már az sem volt hatásos, amikor rám nézett és látta a könyörgő, kérő tekintetemet: hisz már csak egyetlenegy lyuk kellene! Na, akkor én is beletörődtem, hogy várni kell addig, míg szerzünk valami hiper-szuper, erősebb fúrót. De vajon mikor és honnét?

Ugyanúgy elgondolkodtatott, mint az, hogy valahányszor kinéztem, még mindig szakadt az eső és nem értettem, hogyan bír el a svájci föld ennyi csapadékot? És mikor mehetünk már végre kirándulni? Mi lesz az én hegyeimmel? Mert akárhogy is van, hegyvidékről származom és egy idő után hiányoznak a hegyek."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.