Vasárnap lévén ismét blogokat ajánlok, próbáltam újakat is keresni és szerencsére sikerrel jártam. Úgyhogy ma megtudhatjuk, mihez kezdjünk azzal, aki a kulturális sokk állapotában van. Aztán másfajta sokk is érhet minket egy fülöp-szigeteli csótánykirály képében, végül megtudhatjátok, hogyan készül a wagashi. (No meg azt is, hogy mi az...)

Első választottam a Goldenblogon is díjazott (ezúton is gratuláció) Nők külföldön blog, amely a kulturális sokk állapotával foglalkozott egyik bejegyzésében. A téma érdekes, nálunk is volt már róla nagysikerű írás – a mostani azt boncolgatja, miként vehető észre ez az állapot és (főleg) mit tehetünk ebben a helyzetben.

„Honnan veszed észre, hogy valaki a kulturális sokk állapotában van és nem csak simán undok? :-)

Nem könnyű észrevenni, hiszen a legtöbben már elfelejtettük azt, hogy milyen volt kezdetben, vagy esetleg mi könnyebben átvészeltük.

Szóval, a jelek (a teljesség igénye nélkül):
- A másik ember gyakran levert, szomorú, sokat panaszkodik;
- Könnyen felhúzza magát, „beszól";
- Szidja az országot, annak minden aspektusát: embereket, intézményeket, úgyszólván mindent;
- Gyakran hangzik el ez a szófordulat: „bezzeg otthon";
- Lehetnek mindenféle testi tünetei: itt fáj – ott fáj, mindig fáj valahol;
- El sem tudja képzelni, hogy ebben az országban hogyan lehet élni.

Mit tehetsz, ha a környezetedben valaki ebben a cipőben jár?

Ha az agyadra megy, nincs türelmed foglalkozni vele, akkor a legjobb, ha elkerülöd abban az időszakban, amíg tart ez a krízis. Így nem mondotok egymásnak olyanokat, amiket később mindketten megbántok.

Ha nem tudod – vagy nem akarod – elkerülni, akkor komoly támogatást nyújthatsz neki már csak azzal is, ha megérted és elfogadod, hogy most éppen nehéz helyzetben van. A kéretlen tanácsok ritkán szoktak bejönni, bár van olyan ember, akinek a Csernus-féle sokkterápia az ideális. :-)

Elmondhatod viszont neki, hogy neked mi segített, hogyan sikerült megoldanod a beilleszkedésedet. Aztán, az majd az ő feladata és felelőssége, hogy leszűrje azt, ami számára jó és hasznos."

Ez természetesen csak az írás egyik része, ajánlom, ide kattintva olvassátok el az egészet, érdemes!

A csótánykirály

Ízlés kérdése ugyan, de én még nem találkoztam emberrel, aki kedvelné a csótányokat. Gyermekkorom egyik meghatározó élménye a panelházakban időről időre előbukkanó csótánysereg, ami ellen mindenki hadat viselt, hol több, hol kevesebb sikerrel. De azért olyanhoz, amit most a 90 millió fülöpke blogon olvastam és láttam, még nem volt szerencsém. Nézzük a sztorit!

„Ma hajnalban lementünk barátosnéval az éjjel-nappaliba (...), hátha egy kis kaja-pia és sétálás kombo segít majd az elalvásban de az nem volt benne a pakliba, hogy a boltban találkozunk a csótánykirállyal.

Nem pásztáztam a padlót, inkább a polcokat vizslattam, mikor szólt a barátnőm, hogy nézzek le. Akkora csótány volt pont a lábam előtt, hogy az felülmúlta az eddig látott legnagyobb utcai csótányokat is.

Persze a bolti csótánynak több morzsa jut, esetleg egy-két csöpp red bull is de, hogy eddig még nem szúrt szemet egyik alkalmazottnak sem, azt nem hiszem.

Olyan nagy volt, hogy csótányhoz képest viszonylag lassan tudott csak mozogni - vagy épp akkor fejezett be egy fél karéj kenyeret - ingerelt is, hogy rátapossak, de a csúszósabb papucsomban voltam és féltem elesek rajta." Nem lőném le a poént és a képet sem teszem ide, akinek van kedve és gusztusa, ide kattintva megnézheti, mekkora is egy fülöp-szigeteki csótánykirály.

A wagashi az vajon mi?

Még véletlenül sem szeretném egy orbitális méretű csótánnyal zárni a mai válogatást, úgyhogy a Fülöp-szigetekről ugorjunk át Japánba a Tokyo reloaded blog segítségével és nézzük meg, mi is az a wagashi és hogyan készül!

„Kóstoltam már nihonshút (sakét), találkoztam tokyói geishával, főztem újévi ételeket és megnéztem, hogyan alakul át egy fiatal kabuki színész nővé a színpadon. Nemrég végre bejutottam egy wagashi-workshopra is. Fogyasztói szemszögből már sokat írtam a témáról, így legfőbb ideje volt egy kis gyakorlatot is szerezni!

Az édességek alapanyaga azonos: vörös és fehér babpaszta, amit a sensei diónyi gombóccá gyúrt, majd könnyed mozdulatokkal a hónapnak megfelelő alakra formált, végül néhány egyszerű eszköz segítségével — háromszög keresztmetszetű fadarab, ceruzaszerű botocska, evőpálcika — néhány másodperc alatt rózsabimbóvá, nőszirommá, vagy madárkává mintázott.

Ezt a típusú wagashit nerikiri-nek hívják, ezekből a sensei egy nap úgy 400-t készít, hacsak nincs valami ünnep, mert akkor 5-600 is kikerül a keze alól. Nekem egy úgy negyedóráig tartott, viszont legalább elég ronda lett. Do not quit your day job, mondaná erre az angol, igen bölcsen." Aki szeretné látni mindezt képeken is, és bővebben is olvasna a wagashi-készítés rejtelmeiről, az feltétlenül kattintson ide!

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.