A mai írás kicsit kilóg a blog profiljából, de talán megbocsátjátok majd. Szerzője, Andor pár évvel ezelőtt töltött el némi időt Szíriában, most pedig elküldte története egy részét. Az írás aktualitását talán nem kell külön magyaráznom, ha igazak az előzetes hírek, akkor akár már ma megindulhat az amerikai támadás Szíria ellen. Így talán különösen érdekes, milyen is ez a számunkra messzi és meglehetősen ismeretlen ország belülről.

Az Omajjád mecset

„Szomorú vagyok. Napról-napra HD-minőségben látom Szíria földjét vérrel áztatva-felperzselve, miközben a lánctalpak egyre mélyebb sebeket barázdálnak, mosolygós arcok fakulnak meg az emlékeimben. A tartuszi recepciós, a palmyrai narancsléfacsaró, a damaszkuszi vízipipaárus.

Szíriába utazva egy mese részese lettem, amelybe egy idegen kéz most halált sző, és a géppuskák hangja elnyomja a müezzin imára hívását.

Szíria az elmúlt évtizedben a magyar hátizsákosok paradicsoma volt. A szír-magyar barátság egyik alappillére Bem József emléke, aki a szabadságharc bukása után aleppói pasa lett, majd bő 120 évvel Bem halála után az 1970-es években a magyar légierő őrizte a szír légteret. Kulturális téren sem álltunk csehül a szírekkel, rengeteg arab szakos magyar tanulhatott kint, szír-magyar régészcsoport eredt a múlt nyomába.

A szír vízum megszerzése gyerekjáték volt: csak kérni kellett, és varázsszőnyegen repült a beutazási engedély. A bürokrácia útvesztőiben megfáradt utazók megpihenhettek a szír követségen.

Itt tolong a fél Közel-Kelet

Októberi estén repülök Damaszkuszba. A ferihegyi tranzitban pár utas lézeng WC-t vagy vámmentes svájci csokit keresve. Mellettem ül Hasszan, a Kanadában élő szír, aki a feleségéhez igyekszik Homsba.

Kanada csodás ország - meséli csillogó tekintettel - ott nőttem fel. Imádom a juharszirupot, és úgy korcsolyázok, mint Wayne Gretzky. Inshallah egy nap szerzek az én kedvesemnek kanadai vízumot, és megtanítom korcsolyázni.

A három órás repülés jó részét átbeszélgetem a jobboldalamon ülő anyukával és egy kicsit gügyögök pár hónapos babájával. A csecsemőtől megtanulom, hogy ami magyarul oááá az arabul vááá.

Éjjel három órára elfogy a kajám és a türelmem. Szeretnék már Damaszkuszban lenni, ehelyett vagy kétszázan kuporgunk a reptér szűkre szabott csarnokában.

Az ok: egy Algériába induló gépnek vissza kellett fordulnia, amitől a reptér amúgy is törékeny egyensúlya szétesett, mint egy rosszul elkészített falafel. Itt tolong körülöttem a fél Közel-Kelet, pár lépésre egy iraki lengeti az útlevelét, mint a játékvezető a piros lapot, balra egy katari feszeng, mint a védő, aki a szabadrúgásra vár. Hasszan a kezembe nyom egy kólát, és halkan megjegyzi: a türelem és az olaj tartja egyben a Közel-Keletet...

Öt óra, próbálok szállást találni. A szuk hamadija mellett bolyongok. Az utcák néptelenek, az egyetlen élőlény, aki elsuhan mellettem, egy fürge macska, biztosan aludni siet.

Csodáért nem fizetünk

Úgy látszik, rajtam kívül mindenkinek van hol álomra hajtania a fejét Damaszkuszban. Egy sikátorban mellém pártol a szerencse, egy fehér neonlámpa formájában, amelyen a megváltó funduk szó olvasható.

Az éjszakai recepciós barátságosan int, hogy kövessem az emelet felé. Meg sem állunk a tetőig, ahol egy tagbaszakadt férfi horkol. Kapok egy matracot, és egy nagy vállveregetés után a recepciós visszatér a portájára. Eszembe jut a régi mondás: ,,Damaszkuszban legalább a tető minden vándor osztályrésze...,,

Korán felkelt a Korán, azaz a közeli minaretből felhangzó imára hívás. A recepciós nem fogad el pénzt az éjszakáért, legyintve mondja: ha tudtál aludni az unokatestvérem mellett, az csoda. Csodáért pedig nem fizetünk.

Találomra elindulok az óvárosban, humuszos után kutatva. Az arab országokban egy jól működő orr segítségével minden jó hely megtalálható a legkeszekuszább labirintusok között is.

Az óváros

Reggel a frissen sült khubz illata vezet célhoz, délben a saworma fűszeres zamata, este pedig a vízipipa füstje mutatja a helyes utat. Egy kis zug előtt az ősz tulaj integet, hogy térjek be hozzá. Leültet az egyetlen asztal egyetlen székéhez, és azt kérdezi:

- Al-futur ladíd?

Bólintok, fél szavakban beszélünk, de remélem az adag teljes lesz...

Érkezésem tiszteletére bekapcsol egy ütött-kopott rádiót, melyből egy férfi azt énekli, hogy összetört a szíve. Marokkótól-Irakig minden arab dal kétféle képlettel írható le:

1. Szerelmes vagyok és ezért boldog vagyok.
2. Szerelmes vagyok és ezért szomorú vagyok.

Egyik andalító, mint a marokkói méz, másik keserédes, mint a bagdadi baklava, amelyet megkapott a nap.

A hivatalos nyelv az alku

A reggeli hamar landol az asztalon (alighanem még a reptér hatása alatt vagyok, és azért gondolkodom ilyen repülősen...) Tányéromon joghurt, humusz, lekvár némi sajttal-vajjal és olívával díszítve.

Megindulok az óramutató járásával megegyezően, nagyokat szakítok a friss khubzból, tunkolva tobzódom. Az ősz tulaj büszkén figyeli a reggeli bekebelezését, alighanem az ük-ük-ükapja ugyanígy figyelte a lakmározó Szaladint.

A reggelim

A szuk hamadijá felé veszem az irányt, amely Szíria leghíresebb és a világ egyik legszebb bazárja. A szuk szó az arab világban olyan piacot takar, ahol a csodalámpástól a kínai zseblámpáig minden vásárlóra vár: város a városban, ahol a hivatalos nyelv az alku, Dante után szabadon: Ki itt belép, adjon túl minden edényen...

A hamadiján át szlalomozva érkezek az Omajjád mecsethez, az iszlám egyik legszentebb imahelyére. A VIII. század elején eme háromminaretes mecset lett az Omajjád-dinasztia hatalmának jelképe, itt őrzik Keresztelő János fejét, így ma a vallások közti béke szimbóluma.

A mecsettől nem messze nyugszik a híres Szaladin, pár lépésre a sírbolttól egy magyar család tanakszik:
APA: Ki van itt elkaparva?
GYEREK: Valami Szaladin...
ANYA: Majd otthon azt mondjuk megnéztük, húzzunk...

Amit a magyar család nem nézett meg - Szaladin sírja

Az egzotikus itt utcakaja

Ebédre saworma, falafel és humusz a menü, hozzá Pepsi vagyis Bebszi, ahogy arabul mondják. Ezért nagyszerű a Közel-Keleten enni: ami Magyarországon egzotikusnak számít, az itt utcakaja és fillérekbe kerül. A képen látható bőségtál sem került 300 forintnál többe.

Teli hassal és tárcával indulok vízipipát venni. A szállásomtól egy falafelhajításnyira kapni a környék legjobb argiléjét, tulaja, kinek haja szürke, mint a szénről lehulló hamu, sok éve rakosgatja portékáját a sikátor kövére.

Itt minden feleannyi, mint a szuk hamadijában, de az árak - mint ahogyan az egész Közel-Keleten - képlékenyek és ugye B.u. (Brian után) 28-ban jól tudjuk, mi lesz azzal, aki nem akar alkudni...

A vízipipa-árus

Este hammám.

Damaszkuszban fürdőbe menni bibliai élmény, újjászületéshez hasonló érzés. Aki újjá kíván születni, fehér törülközőt teker csípőjére, kis vizet locsol magára, majd beül a gőzölgőbe, ahol a gőz sűrű és kövér, mint a köd, mely átjárja a fürdőző minden sejtjét és pólusát... aztán jöhet a csontkovácsok terme.

Ők a roppantások mesterei: egyszerre gyengédek és erősek. Lágy mozdulattal helyezik áldozatukat a masszázskőre, és kezdődik a rituálé. Húznak egyet a gerincen, szorítják a vállat, szappanos szivaccsal járják át a testet, amelyet szétszednek, és újra összeraknak. Közben az áldozat nevetve sír vagy sírva nevet. A rítus végén a csontkovács egy szappanos pacsival a hátra engedi útjára újjászületett áldozatát.

- Anta min ajna? - kérdezi a szenet hordó srác, mikor kihozza almás dohányos vízipipám.

- Ana madzsarí - felelem és megkeverem mentateámat.

A srác bólint, mint akinek nagyon is kedvére van a válasz.

Egész este eregetem a füstöt, és figyelem a körülöttem folyó kártyacsatákat. Mindenki kiabál, valaki újabb teáért, más azért, mert elvesztette a játékot. Ha megéhezem, egy 10 év körüli srác némi baksisért elszalad perecért-pisztáciáért.

Szép kerek világ ez.

Elmúlik éjfél, és útra kelek, de nem aggódom.

Csak találok egy tetőt, ahol álomra hajthatom a fejem!..."

Damaszkusz felett az ég

Arab szószedet:

Inshallah: ha Allah is úgy akarja
szuk: piac
funduk: hotel, szálloda
khubz: a kenyér arab megfelelője
scwaurma: a gyros eredetije
al-futur ladíd: ízletes reggeli
argile: vízipipa szír dialektusban
Anta min ajna?: Honnan jöttél?
Ana madzsarí: Magyar vagyok.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig.