oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. augusztus 29. 06:48,  Szírfelirat 424 komment

2013. augusztus 29. 06:48 Határátkelő

Szírfelirat

A mai írás kicsit kilóg a blog profiljából, de talán megbocsátjátok majd. Szerzője, Andor pár évvel ezelőtt töltött el némi időt Szíriában, most pedig elküldte története egy részét. Az írás aktualitását talán nem kell külön magyaráznom, ha igazak az előzetes hírek, akkor akár már ma megindulhat az amerikai támadás Szíria ellen. Így talán különösen érdekes, milyen is ez a számunkra messzi és meglehetősen ismeretlen ország belülről.

Omajjád mecset cím.jpgAz Omajjád mecset

„Szomorú vagyok. Napról-napra HD-minőségben látom Szíria földjét vérrel áztatva-felperzselve, miközben a lánctalpak egyre mélyebb sebeket barázdálnak, mosolygós arcok fakulnak meg az emlékeimben. A tartuszi recepciós, a palmyrai narancsléfacsaró, a damaszkuszi vízipipaárus.

Szíriába utazva egy mese részese lettem, amelybe egy idegen kéz most halált sző, és a géppuskák hangja elnyomja a müezzin imára hívását.

Szíria az elmúlt évtizedben a magyar hátizsákosok paradicsoma volt. A szír-magyar barátság egyik alappillére Bem József emléke, aki a szabadságharc bukása után aleppói pasa lett, majd bő 120 évvel Bem halála után az 1970-es években a magyar légierő őrizte a szír légteret. Kulturális téren sem álltunk csehül a szírekkel, rengeteg arab szakos magyar tanulhatott kint, szír-magyar régészcsoport eredt a múlt nyomába.

A szír vízum megszerzése gyerekjáték volt: csak kérni kellett, és varázsszőnyegen repült a beutazási engedély. A bürokrácia útvesztőiben megfáradt utazók megpihenhettek a szír követségen.

Itt tolong a fél Közel-Kelet

Októberi estén repülök Damaszkuszba. A ferihegyi tranzitban pár utas lézeng WC-t vagy vámmentes svájci csokit keresve. Mellettem ül Hasszan, a Kanadában élő szír, aki a feleségéhez igyekszik Homsba.

Kanada csodás ország - meséli csillogó tekintettel - ott nőttem fel. Imádom a juharszirupot, és úgy korcsolyázok, mint Wayne Gretzky. Inshallah egy nap szerzek az én kedvesemnek kanadai vízumot, és megtanítom korcsolyázni.

utcakép.JPG

A három órás repülés jó részét átbeszélgetem a jobboldalamon ülő anyukával és egy kicsit gügyögök pár hónapos babájával. A csecsemőtől megtanulom, hogy ami magyarul oááá az arabul vááá.

Éjjel három órára elfogy a kajám és a türelmem. Szeretnék már Damaszkuszban lenni, ehelyett vagy kétszázan kuporgunk a reptér szűkre szabott csarnokában.

Az ok: egy Algériába induló gépnek vissza kellett fordulnia, amitől a reptér amúgy is törékeny egyensúlya szétesett, mint egy rosszul elkészített falafel. Itt tolong körülöttem a fél Közel-Kelet, pár lépésre egy iraki lengeti az útlevelét, mint a játékvezető a piros lapot, balra egy katari feszeng, mint a védő, aki a szabadrúgásra vár. Hasszan a kezembe nyom egy kólát, és halkan megjegyzi: a türelem és az olaj tartja egyben a Közel-Keletet...

Öt óra, próbálok szállást találni. A szuk hamadija mellett bolyongok. Az utcák néptelenek, az egyetlen élőlény, aki elsuhan mellettem, egy fürge macska, biztosan aludni siet.

Csodáért nem fizetünk

Úgy látszik, rajtam kívül mindenkinek van hol álomra hajtania a fejét Damaszkuszban. Egy sikátorban mellém pártol a szerencse, egy fehér neonlámpa formájában, amelyen a megváltó funduk szó olvasható.

Damaszkusz.JPG

Az éjszakai recepciós barátságosan int, hogy kövessem az emelet felé. Meg sem állunk a tetőig, ahol egy tagbaszakadt férfi horkol. Kapok egy matracot, és egy nagy vállveregetés után a recepciós visszatér a portájára. Eszembe jut a régi mondás: ,,Damaszkuszban legalább a tető minden vándor osztályrésze...,,

Korán felkelt a Korán, azaz a közeli minaretből felhangzó imára hívás. A recepciós nem fogad el pénzt az éjszakáért, legyintve mondja: ha tudtál aludni az unokatestvérem mellett, az csoda. Csodáért pedig nem fizetünk.

Találomra elindulok az óvárosban, humuszos után kutatva. Az arab országokban egy jól működő orr segítségével minden jó hely megtalálható a legkeszekuszább labirintusok között is.

óváros.JPGAz óváros

Reggel a frissen sült khubz illata vezet célhoz, délben a saworma fűszeres zamata, este pedig a vízipipa füstje mutatja a helyes utat. Egy kis zug előtt az ősz tulaj integet, hogy térjek be hozzá. Leültet az egyetlen asztal egyetlen székéhez, és azt kérdezi:

- Al-futur ladíd?

Bólintok, fél szavakban beszélünk, de remélem az adag teljes lesz...

Érkezésem tiszteletére bekapcsol egy ütött-kopott rádiót, melyből egy férfi azt énekli, hogy összetört a szíve. Marokkótól-Irakig minden arab dal kétféle képlettel írható le:

1. Szerelmes vagyok és ezért boldog vagyok.
2. Szerelmes vagyok és ezért szomorú vagyok.

Egyik andalító, mint a marokkói méz, másik keserédes, mint a bagdadi baklava, amelyet megkapott a nap.

A hivatalos nyelv az alku

A reggeli hamar landol az asztalon (alighanem még a reptér hatása alatt vagyok, és azért gondolkodom ilyen repülősen...) Tányéromon joghurt, humusz, lekvár némi sajttal-vajjal és olívával díszítve.

Megindulok az óramutató járásával megegyezően, nagyokat szakítok a friss khubzból, tunkolva tobzódom. Az ősz tulaj büszkén figyeli a reggeli bekebelezését, alighanem az ük-ük-ükapja ugyanígy figyelte a lakmározó Szaladint.

reggeli.JPGA reggelim

A szuk hamadijá felé veszem az irányt, amely Szíria leghíresebb és a világ egyik legszebb bazárja. A szuk szó az arab világban olyan piacot takar, ahol a csodalámpástól a kínai zseblámpáig minden vásárlóra vár: város a városban, ahol a hivatalos nyelv az alku, Dante után szabadon: Ki itt belép, adjon túl minden edényen...

A hamadiján át szlalomozva érkezek az Omajjád mecsethez, az iszlám egyik legszentebb imahelyére. A VIII. század elején eme háromminaretes mecset lett az Omajjád-dinasztia hatalmának jelképe, itt őrzik Keresztelő János fejét, így ma a vallások közti béke szimbóluma.

A mecsettől nem messze nyugszik a híres Szaladin, pár lépésre a sírbolttól egy magyar család tanakszik:
APA: Ki van itt elkaparva?
GYEREK: Valami Szaladin...
ANYA: Majd otthon azt mondjuk megnéztük, húzzunk...

Szaladin.JPGAmit a magyar család nem nézett meg - Szaladin sírja

Az egzotikus itt utcakaja

Ebédre saworma, falafel és humusz a menü, hozzá Pepsi vagyis Bebszi, ahogy arabul mondják. Ezért nagyszerű a Közel-Keleten enni: ami Magyarországon egzotikusnak számít, az itt utcakaja és fillérekbe kerül. A képen látható bőségtál sem került 300 forintnál többe.

Ebéd.JPG

Teli hassal és tárcával indulok vízipipát venni. A szállásomtól egy falafelhajításnyira kapni a környék legjobb argiléjét, tulaja, kinek haja szürke, mint a szénről lehulló hamu, sok éve rakosgatja portékáját a sikátor kövére.

Itt minden feleannyi, mint a szuk hamadijában, de az árak - mint ahogyan az egész Közel-Keleten - képlékenyek és ugye B.u. (Brian után) 28-ban jól tudjuk, mi lesz azzal, aki nem akar alkudni...

vízipipaárus.JPGA vízipipa-árus

Este hammám.

Damaszkuszban fürdőbe menni bibliai élmény, újjászületéshez hasonló érzés. Aki újjá kíván születni, fehér törülközőt teker csípőjére, kis vizet locsol magára, majd beül a gőzölgőbe, ahol a gőz sűrű és kövér, mint a köd, mely átjárja a fürdőző minden sejtjét és pólusát... aztán jöhet a csontkovácsok terme.

Ők a roppantások mesterei: egyszerre gyengédek és erősek. Lágy mozdulattal helyezik áldozatukat a masszázskőre, és kezdődik a rituálé. Húznak egyet a gerincen, szorítják a vállat, szappanos szivaccsal járják át a testet, amelyet szétszednek, és újra összeraknak. Közben az áldozat nevetve sír vagy sírva nevet. A rítus végén a csontkovács egy szappanos pacsival a hátra engedi útjára újjászületett áldozatát.

- Anta min ajna? - kérdezi a szenet hordó srác, mikor kihozza almás dohányos vízipipám.

- Ana madzsarí - felelem és megkeverem mentateámat.

A srác bólint, mint akinek nagyon is kedvére van a válasz.

Egész este eregetem a füstöt, és figyelem a körülöttem folyó kártyacsatákat. Mindenki kiabál, valaki újabb teáért, más azért, mert elvesztette a játékot. Ha megéhezem, egy 10 év körüli srác némi baksisért elszalad perecért-pisztáciáért.

Szép kerek világ ez.

Elmúlik éjfél, és útra kelek, de nem aggódom.

Csak találok egy tetőt, ahol álomra hajthatom a fejem!..."

Damaszkusz felett az ég.JPGDamaszkusz felett az ég

Arab szószedet:

Inshallah: ha Allah is úgy akarja
szuk: piac
funduk: hotel, szálloda
khubz: a kenyér arab megfelelője
scwaurma: a gyros eredetije
al-futur ladíd: ízletes reggeli
argile: vízipipa szír dialektusban
Anta min ajna?: Honnan jöttél?
Ana madzsarí: Magyar vagyok.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Szíria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr315482623

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lyukak a tér-idő kontinuumban 2013.08.29. 15:47:49

Szánom-bánom, de eltűntünk. Elvesztünk a tér és idő zeg-zugaiban. Nem mentegetőzöm, inkább elmondom mi történt ezalatt, legyen ez az évforduló közeli bejegyzés tematikája. Szóval, engedélyek megvannak, meg kell, hogy kövessek mindenkit aki eset...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bonjour 2013.08.29. 16:23:08

@csello70:
na, kis szusszanas

ja, koszonom a dicseretet, bar ez csak egy tobbertelmu parodia volt a posztolonak.

Nememet most hagyjuk, jol van a genitaliam (=elsodleges kulso nemi jegyek) koszonik szepen. Es hetero vagyok.

De meg besorolodom, en meg az ultra szbadsagvagyo lelkemmel ezt nem szeretnem. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.08.29. 16:24:17

tetszett a poszt, köszönöm az írónak.
a középiskolai legjobb barátnőm is ilyen szír-magyar gyerek volt, a nyarakat kint töltötte, nagyon sokat mesélt, képeket mutatott, zenéket hozott. az ő apja adta ki egyébként a kilencvenes években azokat a bizonyos vízumokat. akkoriban nagyon furcsállottam, hogy ő negyven év alatt egyszer sem ment haza, amennyire képben vagyok, azóta sem, soha. mostanság már talán kicsit értem, miért és hogyan juthat el idáig az ember. a lány csak a nagyszüleinél tanult arabul, az ő apja is majdnem tökéletesen megtanult magyarul.

Bonjour 2013.08.29. 16:25:11

Jo kommentelest a tovabbiakban, ki kell kapcsolnom a kommunikacios kütyüm.

tanato 2013.08.29. 16:31:46

@dradix: Már elküldtem a blo. hu-n.egyébként örülök,hogy egy újabb kollégánk lépett a HÁ-kommentelőinek sorába.Bizony abban az időben a külföldi diákok még magyarul végezték el itt az egyetemet,ezáltal szorosabb kapcsolat alakult ki köztük és a magyar lakosság között.És értelemszerűen emiatt sok vegyes-házasság is létrejött.Egyébként emlékezem milyen otthonról kapott malomkeréknyi lepénykenyérrel és mézédes szinte már csömör olajosmagvakkal gazdagon megrakott süteményekkel kínáltak minket a szíriai gyerekek.

rumitom 2013.08.29. 17:09:47

@zopilote: ez szep, es persze igaz is :)

rumitom 2013.08.29. 17:13:30

olvasom a fanyalgo kommenteket. csomo szepirodalmi mu ilyen "nyalas".
nekem nagyon bejott az iras hangulata. nagyon eredetiek es "plasztikusak" a hasonlatok. olvasas kozben 3D-ven volt elottem elottem minden, szagokkal, fenyekkel mindennel egyutt. szerintem is jo iro lennel/vagy

zopilote 2013.08.29. 17:27:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
" ha az ember behúzza a fejét, nem tudja levágni azt a fejsze "
Azt hiszem, ez a " magyar tragedia " nyitja, a megalkuvas. Sokat gondolkoztam ezen, hi-
szen megboldogult apam is szinte ugyan ezt az elvet kovette: a Horty hadsereg hivatasos
katonaja, a II. vh. - t a hatorszagban, Budapesten dekkolta ki, fegyvertelenul, mint a
hadsereg ellatoja. Nyugat fele menekulve az oroszok elkaptak Mosonmagyarovaron, 4
ev hadifogsag Sziberiaaban es Szocsiban. Hazaterte utan komcsi lett, tuzertiszti akade -
mia, tuzerezred parancsnok 56-ban. Ellentmondo parancsok, laktanyajat szethordjak a
felkelok, atoltozik civilbe, kivaras majd hadbirosagi targyalas, felmentik, visszaall a had-
seregbe, alezredeskent nyugdijas, 30 evig elvezi, a rozsainak es gyumolcsfainak elt, bol-
dogan es nyugodtan. Halala elott bevallja, utalta a Horty rendszert, de a komcsikat is:(
Egy vilag dolt ossze bennem. Halalanak hire Virginiaban ert, epp a Potomac folyon hor-
gasztam. Nem tudom, kinek volt igaza: neki e vagy nekem, aki vilag eletemben a kalan -
dot, valtozatossagot kerestem, hatarokon, orszagokon, foldreszeken keresztul. Apam i-
lyen idos koraban a nyugdijat elvezte, en meg azon dilemmazok meg most is, hogy hol
lenne jobb elnem: Magyarorszagon, Newfoundlandon, Californiaban, Mexikoban, Ko-
lumbiaban vagy Francia Guayanaban, mint zoldesegtermelo, kabszerkereskedo, FARC
guerilla, illegalis aranybanyasz vagy DEA informer:)
PS: 5 percenkent telefonalnak, hogy mikor megyek mar dolgozni:( Tegnap is felvettek,
elvittek dolgozni, nem tudtam azt mondani, hogy "F... off, leave me alone! " :(

zopilote 2013.08.29. 17:42:21

@Len.Mag:
En meg 30 ev idegenben eles utan is elerzekenyulok, amikor a pilota bemondja, hogy megerkeztunk Magyarorszag legterebe. Elosszor el is bogtem magam, pedig nem vagyok egy Piskota Gyuri:) ( ettol fuggetlenul elerzekenyulok mindig, amikor egy hataron kelek at, latom magam elott a szoke kis parasztgyereket, ami voltam es amive lettem: egy kalndos eletu ven proli) Ezt nevezik evolucionak? Vagy devolucionak? Ki tuggya?:)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 17:44:13

@zopilote:

Hát nem tudom...

Alapvetően ez egy nehéz kérdés.

A Balkánon ez a hozzáállás a török hódítás hatására alakult ki. Ha nagyon ugráltál, leöltek a törökök családostul (ez még a jobb eset, mert rosszabb esetben kiirtották az egész faludat is), ha meg meghajtottad a fejedet, akkor békén hagytak, sőt akár sikeres, gazdag ember is lehetted belőle.

Érdemes a korabeli dolgokat megnézni. A mai emberek nem is hiszik el sokszor. Pl. az utolsó nagy törökellenes felkelés idején Bulgáriában (1876) a bolgárok túlnyomó többsége a felkelés ELLEN volt, s a felkelőket jellemzően "lumpenek", "bajkeverők", "lusta ingyenélők", "miért nem mennek inkább dolgozni?", meg hasonlókkal illették. Persze aztán a felkelők a felszabadulás után (1878) hősök lettek, de csak UTÓLAG... :-)

Szóval itt valahol meg kell húzni a határt.

rezsoatya (törölt) 2013.08.29. 17:56:32

@zopilote: ez a "tegnap felvettek, elvittek dolgozni" ez ugy hangzik, mint amikor a kocsmaban ket ember beszelget: kepzeld, ma elmentem egy munkahelyre es felvettek! Mire a masik: ugy kell neked, minek maszkalsz!?

2013.08.29. 17:59:33

@Sexual Harassment Panda: majd lehajozom oda es megnezem hol dgozol. Megkostolom a foztedet.

zopilote 2013.08.29. 18:15:31

@rezsoatya:
Felreertheto voltam: 6 honapja dolgozom egy cegnek, eleg sokat, legtobbszor szombat - vasarnap is, heti 60 - 70 orat. Tegnapelott elromlott a fek a kocsimon, meg akartam javittatni. A cegem mondta, hagyjam a kocsit, majd ok felvesznek reggelente es elvisznek a munkahelyre, sok a munkank es nincs szakember. Nekem ez nem jo, nem szeretek mashoz alkalmazkodni, meg mar unom is a munkat:( Ma is olyan indokkal nem mentem be, hogy viszem a kocsit a muhelybe:) Ez nem tetszik nekik.

Shebelle 2013.08.29. 18:16:35

@négyzethálós:
Nekem is egyértelműen férfinak tűnt a posztoló, csak belegabalyodtam saját magamba :D

és nekem is tetszett

rezsoatya (törölt) 2013.08.29. 18:21:31

@zopilote: nem voltal felreertheto, azt vettem, hogy szo szerint "vesznek fel"...
Ha megteheted, hogy unjad a munkat, a te dolgod! :-)
En szeretem, amit csinalok.

Bonjour 2013.08.29. 18:23:14

nem sok komment lett, mig en tavol voltam :)

Shebelle 2013.08.29. 18:25:58

@Brioche:
Nagy vagy! Köszi. És nem ismerem. Ő a második a listámon. Ugyanis ma jött az ötlet, a cikk vagy a hozzászólások hatására. :)
Szóval bármilyen világrészt bejáró, utazó, felfedező hölgy érdekel. Akár a mai korból is, ha valamilyen oknál fogva "érdemleges".

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 18:26:28

@charlieharper:
Itt vagyok, csak csendesebben szemlélem az épületes vitát.

Nem is értem miért panaszkodsz hiszen négy gyönyörű nő lesz a házadban.
Gondolom mind a kedvedbe akar járni, beleértve a mamát is. Biztos nincsenek kétértelmű megjegyzései, csak az a baj hogy még mindig nincs meg az orvosi diplomád igaz?

Eddig remek utazásaid voltak az idén, itt az ideje visszatérni a realitásokhoz.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 18:29:45

@rezsoatya: Nem. Ő már nem jön, de jön a feleségem keresztlánya három hónapra. Érdekes lesz.

zopilote 2013.08.29. 18:30:46

@rezsoatya:
Maskulonben volt a kocsmas jelenethez hasonlo szituaciom nekem is: a 80-as evek kozepen egy uj kanadas megkert, menjek el vele munkat keresni. Konnyen raalltam, bizva abban, hogy ugysem lesz. Tevedtem, masnap mennunk kellett dolgozni: ennek " oromere " jol berugtam es egesz ejjel bogtem, szidtam az aldott jo segitokesz szivemet:)

2013.08.29. 18:32:35

@ctboy: 4 no? Nem, csak a lanyom, felesegem es khmmm, az anyos. Minden ok nakatok? Voltatok nyaralni? Mikor lesz uj bejegyzes a blogodon?

zopilote 2013.08.29. 18:33:09

@Kovermadar:
Meghalni nincs idom ( es erom ) nem hogy posztot irni:)

Shebelle 2013.08.29. 18:35:34

@Nemzeti Dohányos:
nem azt állítom, hogy csak a férfi nem képes a rombolásra, gyilkolászásra stb. Nyilván megvan mindkét nemben. De valljuk csak be őszintén: melyikből is van több gyilkos, pedofil, szatír stb?! Pedig a nők többen vannak, az arány mégis a másik nem felé húz. Vajon miért?! Ezen is lehetne filózgatni.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 18:38:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nem akartam ebbe az Amerika a hibás gondolatfolyamba beleszólni, de azt hiszem van egy kis félreértés abban hogy mi miért történik.
Arab riportok szerint (az itteni National Public Radio-ban hallottam) ha nem következik be valamilyen külső intervenció, Szíriában a két oldal 100 évig fogja gyilkolni egymást.
Obama nem akart beavatkozni, Líbiában se és Szíriában sem. Mert nem lehet jól kijönni ebből a konfliktusból.
Ami most történik, az leginkább az oroszok és a lehallgatási ügy miatt lényeges.
Az oroszok, befogadták Snowdend-t csak hogy bosszantsák Obama-t most erre készül a válasz a moszkvai csúcstalálkozó előtt.
Maga a konfliktus senkinek nem hiányzik, inkább figyelemelterelő akció. (Sajnos)

Shebelle 2013.08.29. 18:44:27

@ikaljan:
Köszönöm az információt. Erről nem tudtam. Vajon miért nem hallatját hangjukat...
A kíváncsiság talán hajtana, de a tisztelet nem, legalábbis még nem. De ez egy hosszú történet.

Shebelle 2013.08.29. 18:51:45

@zopilote:
Köszönöm, megnézem :)

zopilote 2013.08.29. 19:02:03

@rezsoatya:
Megtehetem, hogy unjam a munkat:) Sajnos karacsonyig ki kellene huznom ennel a cegnel, biztos penz, biztos munka, csak a pressure - t nem szeretem:( 4 ember munkajat vegezzuk ketten a haverommal, aki odavitt. Minden munkat elvallalnak, maskulonben elvesztik a jo fovallalkozoiakat. De embert nem lehet kapni, marmint megbizhato, kozepes szakmunkast. Mas cegnel sokkal tobbet kereshetnek, de nem szeretem, ha hajtanak, szunet nelkul dolgoztatnak. Itt nem szolnak, ha orankent, felorankent elmegyek cigizni, a kave - es ebedszuneteket sem tartjak percnyi pontossaggal, szoval tobb a pro, mint a con:) Ettol fuggetlenul szeretem, amit csinalok, ha adnak ra idot:) Jo munkahoz ido kell:) Ha 5x annyit fizetnenek, akkor sem dolgoznek jobban, de ha harmadat, akkor sem rosszabul:) Altalaban nem a penzert dolgozom, hanem az alkotas oromeert:) Ha nagy penzt szeretnek, kenderrel foglalkoznek:)

Shebelle 2013.08.29. 19:06:50

Visszatérve csak annyit szeretnék hozzáfűzni h. még a nagy Leslie L. Lawrence is ír romantikus regényeket több női álnéven is.

zopilote 2013.08.29. 19:16:41

@Kovermadar:
Igertem posztokat mas blogokra is, pl a mexikoi kartellekrol, a San Patricios zaszloalj tragediajarol ( ir katonaszokevenyek atalltak a mexikoi oldalra az amerikai - mexikoi haboru idejen), a droghaboru " hosi halottainak " temetojeben tett latogatasomrol, hogy csak nehanyat emlitsek. Sajnos perfectionist vagyok ilyen tekintetben, csak tokeletes munkat szeretek kiadni a kezembol, ezert bele sem kezdek:) Plusz a lustasag, mint fo erenyseg is kozrejatszik:(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.29. 19:21:42

@Shebelle:
Keress rá Samuel Baker feleségére.
Ö magyar utazó
volt igaz a férjével együtt utazott
Elképesztöen kalandos élet.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 19:22:49

@charlieharper: Bocs, azt hittem két lány boldogít.
Egyébként így hogy apósod is ott lesz nem ér a dolog. Hiszen ő elveszi a pampogás élét.

Meddig tart a kóser idill?

Volt egy kis Mexico és egy kirándulás Maine-be. Mind a kettő remekül sikerült. Közben kislányom magyarul tanult otthon.

zopilote 2013.08.29. 19:26:02

@ctboy:
Merre jartal Mexikoban? Tetszett?:) Lehet erezni a droghaborut? Szerintem nem veszelyes hely, kulonosen turistaknak.

BTBTBT 2013.08.29. 19:33:47

@csello70:
Bizony nem vagyunk egyformák.
Ám szimplán nemekre leosztani a tetszést kár lenne. Az olvasottság, a beállítódás és az ízlés, illetve ezek részletes vagy teljes hiánya inkább mérvadó.
Csak magamról tudok nyilatkozni, de ha ezzel a fejjel és tudással nő lennék, ugyanúgy kínzóeszköznek tekinteném az ilyen stílusú írásokat. :)

2013.08.29. 19:36:57

@ctboy: nem. A 3 eves, fiu. Sept vegeig tart az orom Alig varom mar az oktobert! Addig tiszta torokbetegek gyulekezoje a haz. Decemberben meg mi megyunk le CTba.

Lanyod megtanulta a jelenlegi magyar szlenget?

DieNanny CH 2013.08.29. 19:47:21

@Shebelle:
Sőt, Nemere István is. Olyan Júlia-Romana-stílusút... :-/

rumitom 2013.08.29. 19:50:03

@Sexual Harassment Panda: a legszebb, hogy itt nulla hir erteke van Szirianak. Mondjuk szerencsetlen az idozites, a hetvegen kezdodik a college football, azzal pedig nehez errefele vetekedni cimlapsztorit illetoen.

Egyebkent itt senki nem erti mit keres amerika irakban vagy afganisztanban, se azok akik jartak ott (mint katonak) se azok akik azt sem tudjak hol van. Es mindez a del egyik bastyajaban, Alabamaban, ahol meg nem talalkoztam olyannal akinek ne lenne sajat fegyvere.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 19:52:54

@zopilote: Cancun-ban voltunk és nem először.
Nekem Mexico és Quinatana Roo kedvenc helyem. Semmi nyoma a drogháborúnak.
Igazából még egy későbbi Merida-i letelepedésen is elgondolkoztam.

Az egyik pincér elhívott bennünket ebédre a családjához, nagyon kedves volt mindenki, de nem hittem hogy 40 perc busz útra a paradicsomi állapotoktól ekkora életszinvonalbeli kontrasztot fogunk látni. kb, borsodi falu szegénysor.
6-an (apa anya + négy gyerek) egy illegálisan épített szoba konyhában

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 19:55:35

@charlieharper: Meg bizony. Öt hét sokat használ. Most hajlandó magyarul is válaszolni ha kérdezed.
Tanulsz Te is afrikaans-ul? Itt a remek lehetőség.
Vagy sokat kell túlóráznod ilyenkor?

rumitom 2013.08.29. 20:16:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: de ez utobbi esetben Bajororszag is orszag, vagy Kalifornia esazosszestobbi...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 20:20:42

@rumitom:

Bajorország és Kalifornia semmilyen szempontból sem ország.

zopilote 2013.08.29. 20:22:25

@ctboy:
Kedvelt hely kanadai es amerikai expatriateknek Mexikoban a Chapala lake kornyeke, Guadalajara mellet es San Miguel Allende nevu varos.
Az embertelen nyomor meg engem is mellbevag, soha sem tudom megszokni es elfogadni. De az eszmeletlen gazdagsag is elegge szembetuno.
Vasarnap talalkoztam vegre mexikoban elo kanadai magyarokkal, jol elbeszelgetunk. 2 honapra jottek fel, embertelen meleg van lenn ilyenkor naluk Oaxacaban az ocean partjan. De ok is panaszkodtak a Calgary nyarra, hogy a + 25C es a napsutes szinte elviselhetetlen itt:) A recessziot erzik lenn, feleannyi kanadai, amerikai es europai turista erkezik 2008 ota. Epitettek 2 kissebb szallodat, de alig megy, csak nyaron, a mexikoi tobbet kolt, mint a kulfoldi:) Az olcson vasarolt kaveultetvenyukbol es az olcso munkaerobol ( 10 dollaros fizetes 1 napra a helyi lakosnak ) elnek leginkabb ( 40 acres, 10 ezer dollarert vettek)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 20:22:55

@DieNanny:

Nemere az Romana-Bianca-Tiffany, de kicsit még rosszabb is, mert a röhejes stíluson kívül még "mondanivaló" is van benne, jellemzően valami lapos közhelyes ökörség.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.08.29. 20:28:19

@rezsoatya: "Kora reggeli fanyalgoknak: az iras olyan volt, mint az arab vilag...
Tetszett!"

igy van, teljesen egyetertek. Az arab vilag teljesen mas, mint a mi racionalis nyugati vilagunk. Ott pl. sok ferfi kedvelt elfoglaltsaga, hogy verseket ir. Volt egy tanitvanyom, irani ormeny - bar o nem arab, de abban a vilagban elt sokaig, es most is verseket ir, 60 ev felett...:) Kepzeljetek el az arabeszkeket (Arabic fashion), a cirkalmas,dekorativ elem valahogy emlekeztet engem az o vilagukra...koltoi, erzelmes, es ezek az erzelmek mindket iranyban angyon messze tudnak kilendulni. Egy racionalis embernek ez lehet, hogy visszatetszo, vagy primitiv. Mind masok vagyunk:)

nyuszigonosz 2013.08.29. 20:29:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Miért gondolod, hogy nem?
Californiát nem tudom.
Bajorország viszont: szabad állam, saját költségvetés, eltérö oktatási szint a többi 15 szövetségi köztársaságtól. sok más rendelkezés, és elöírás, mint a többiben.
Egészen más életszínvonal, ráadásul a bajorok nem németek. :-))
Ök mások.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 20:37:53

@nyuszigonosz:

Nem közvetlen alanya a nemzetközi jognak.

S közjogilag nem különálló egység.

Tehát nem ország.

2013.08.29. 20:43:46

@ctboy: meghagyom nektek az USA szerepet kibeszelni. Ma Maxvellel sem ertek egyet az elemzeseben.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 20:45:32

@zopilote: "Chapala lake kornyeke, Guadalajara mellet es San Miguel Allende nevu varos"
Igen ezekről én is hallottam, Merida, QR, Champeche,QR jobban tetszene. Ezek igazi nagyvárosok, tengerparttal, egyetemekkel, régi gyarmati villákkal sugárutakkal. Viszont van Walmart, Home Depot és egy közeli repülőtér ha vissza kell menni az USA-ba.

Azért még nem annyira komoly a szándék hogy pár napot ott töltsek mint felderítő.
Azt írják a klíma remek 10 hónapban a 12-ből. Van még idő törni a fejem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.29. 20:47:37

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/130829/2010-12-28_152543_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/130828/2013-08-22_200034_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Azt hittétek mi? Perverz disznók:)))))))))))))

Latiatok feleim szümtükkel mi történt ma?
Kritizálni merészeltem egy posztot. Skandallum.
Úgy látom itt csak kollektíve lehet kritizálni. Sámánt, Ana Bogdanót.
Na de hát mi volt ez? Rezsőfaternak teljesen igaza van olyan írás volt mint az arab világ.
Elsőre mindkettőről a merénylet meg a terrorizmus jut eszembe.
Témánknál maradva merénylet a jóízlés ellen. Természetesen mindenkinek megengedett hogy áradozzon róla de akkor én is jogot formálok hogy véleményt nyilvánítsak eme szellemi környezetszennyezésről.
Először nem tudtam hogy miért van benne ez az émelygés mikor olvastam.
Aztán rájöttem.
Kedvenc íróm Fekete István írt ilyen stílusban. Csak míg az a tiszta búza addig ezt még az ocsú szóval sem illetném mert annak van valami köze a búzához. Maradjunk a konkoly jelzőnél.
Mint néhányan itt kivesézték valóban egyszerű vagyok mint a faék. Nem olvasok Nícsét még Kantot sem.
Megengedhetem magamnak hogy ne tetszen Pikasszó de tetszen id Markó Károly.
Én leragadtam Arany János költészeténél és nem olvasok Babitsot. Mert egyszerű vagyok.
Az ilyen magas művészet mint a mai poszt nekem nemes egyszerűséggel szar. A szarra pedig senki kedvéért nem fogom azt mondani hogy csokoládé puding.
Van akinek az én írásom szar és akkor mi van?
Ez nem összehasonlító elemzés emberek írásstílusáról hanem a mai poszt bírálata.

Aki pedig azt a mondatomat hogy a háború kisebb csapás mint ez az iromány komolyan veszi az hülye.

Mindenesetre annak örülök hogy megint sikerült jót mocskosamerikázni ma mert az most olyan trendi.

Éppen tegnap mondtam hogy milyen jó hangneműek a hozzászólások de ezt cáfolandó azért Pink Elefánt a porcel… bocs Pink Elefánt fórumtársunknak azért csak sikerült egy anyázást kipréselnie magából.
Kivánom neki hogy az ő Édesanyja legalább olyan hosszú életű legyen mint az enyém volt mindezt erőben egészségben boldogságban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.08.29. 20:50:56

@nyuszigonosz: "Miért gondolod, hogy nem?
Californiát nem tudom."

California az USA egyik "allama", de ez csak a magyar forditas miatt lehet zavaro. Egy state es federal government mas es mas funkciokat lat el.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 20:54:34

@charlieharper:
Nem áll pedig messze az igazságtól Maxval.
Döbbenetes, hogy mennyire nem érdekel ez az egész konfliktus senkit errefelé.
Az itteni kommentár volt az egyetlen amit erről hallottam ma, a reggeli rádióriporton kívül, ahol pár idióta politikus akar tőkét kovácsolni belőle.
"Miért az ENSZ-hez fordul Obama, miért nem a Kongresszussal (velünk) beszéli meg mit tegyünk?"

Már annyira közömbösek itt a háborúkkal kapcsolatban, hogy szinte csak a költségvonzata merül fel. Miért kell erre pocsékolni már megint.
Kezdődik az iskola, a sport, nincs választási kampány. Senki nem foglakozik Sziriával. Még annyira sem mint a tűzvésszel a Yosemite nemzeti parkban.
"Az óriás fenyőket hogyan mentik a tűzoltók"

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 20:55:12

@Zsuzsi65:

S az arab az kiejezetten nyugati pl. Indiához képest.

Nézz indiai filmet. Indiában évente DUPLA annyi filmet gyártanak, mint az USÁ-ban, ez nem vicc! De ezek a filmek esélytelenek Európában.

A legjobb esetben normál történet.

De a hagyományos filmek... na ott az idegen szája tátva marad. .Egy átlagos kétórás filmben úgy 5-6 alkalommal ok nélkül dalra fakadnak a szereplők és még 2-3 alkalommal táncolnak.

S vannak paródiák is melyek az indiai filmeket parodizálják, ezek néha marha jók... bár ez valójában amerikai, de jól ellesték a stílust.

www.youtube.com/watch?v=uyJc_lKULos
www.youtube.com/watch?v=nqtjQohQbYE

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 20:59:05

@Zsuzsi65:

Mint ahogy Anglia és Skócia sem ország, annak ellenére, hogy angolul a nevül country.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 21:01:02

Kuldok egy kis amerikai izelitot.
Sajat fenykep. Ilyenbe is beleszalad itt az ember.

American Woman 2013

kepfeltoltes.hu/view/130829/2013-08-25_14.42.40-2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.29. 21:02:29

Ezek Fekete István idézetek.
Ezekhez képest írtam amit írtam.

„Ott suhog felettük kérlelhetetlen, fásult egykedvűséggel, aki átlép mindenen, akit át nem lép senki, akit sem elhagyni, sem megelőzni nem lehet, aki nem kérdez, de nem is válaszol, nem nevet, de nem is sír, aki nem született, de nem is hal meg, aki végtelen és örök, s ez az úr: az Idő.”

„Nem mozdult semmi, csak az Idő ballagott időtlen útján a végtelenségnek, maga mögött hagyva a perceket, napokat, éveket. Újra nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az erdő. Visszajött a pinty ezüstciterájával, nevetett a falu száz csillogó ablakszeme, nevettek az emberek a téli estéken, amikor mindent betakart a hó, békésen pipáltak a kémények, mert az erdő úgy is adott, amit adhatott.”

„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.”

„Bolond ember összeroskad,
ha benéz hozzá a múlt,
okos ember újat szerez,
s eldobja, mi vízbe hullt.”

„Amikor felébredtem, már reggel járt a kertben. Leseperte az éjszakát a völgyekbe, és megintette az órát, hogy jó lesz csendesebben viselkedni... A szívem is elhalkult már, mint a többi órák, melyek csak akkor járnak kemény léptekkel az idő útján, ha egyedül van az ember.”

„Jó lett volna bizonyos dolgokra emlékezni és bizonyos dolgokat elfeledni, de nem lehetett, mert az idő életnyi pocsolyájában múlhatatlanul ott voltak tündéri szigetek és rothadó zátonyok, melyek egyszerre és egymás mellett mulatoztak, ha az emlékezet kinyitotta vaksi szemét.”

„Örökké! - mondta a kislány, azután csak nézték egymást, és nem gondoltak arra, (...) hogy ezt a szót milliárd ember mondta ki előttük hittel és hazudva, imádva és bemocskolva, és ennek a szónak nem ártott semmi, mert mindig újraszületik, mert az emberré lett embernek ez volt az első értelmes szava.”

„Odakint éjszaka van már: hallgatnak a fák, elült a szél a sötétség dús párnáján, elpihentek a száraz levelek; halkan becsukta öreg naptárját az emlékezet is, és csak az idő ballag a végtelenség néma országútján.”

Fahim 2013.08.29. 21:02:56

Kedves hozzászólók!

Én írtam a posztot.

Nagyon köszönöm a pozitív hozzászólásokat, örülök, ha vissza tudtam adni valamennyit ama békebeli Damaszkuszból.

Köszönöm az építő jellegű kritikákat, minden normális hangnemben megírt negatív vélemény is sokat segít.

,,Nem, az író veszett el benne. Örökre és végérvényesen.
Még Csák Norrisz se találná meg benne.,,
Ezen jót röhögtem, megtisztelő Csák Norriszal egy mondatban szerepelni:)

Nem vagyok arab szakos(bár magánúton tanulok fuszha arabul), hátizsákos utazó vagyok, aki Afrika, és a tágabb értelemben vett Közel-Kelet szerelemese(tágabb értelem alatt Afganisztánt és Pakisztánt értem).

Nem szeretném a bizonyítványomat magyarázni, de szerintem a legtöbb utazó, akinek volt szerencséje Damaszkuszban járni, hasonlóan jól érezte magát, mint én, egy magyar embernek belecsöppenni abba a forgatagba egészen meseszerű volt. Sok embernek Szíria volt az elérhető egzotikum(Irán mellett), és nem csak a hátizsákosoknak. Szerencsés vagyok hogy nekem is megadatott.

Magyarországon sokszor hallottam holland és svéd turistákat arról beszélni, hogy milyen olcsó nekik Budapest. Ugyanez történt Szíriában, napi 10-15dollárból főúri módon lehetett utazni, egy átlag magyar megtapasztalhatta milyen úgy külföldön lenni, hogy nem kell az árrakat néznie.

A vízum beszerzés is inkább jelképes procedúra volt(jó ellenpélda Líbia, egy hónapba tellett, míg a tranzit vízumot megadták Kairóban csak, hogy egyet említsek)

,,tudtok olyan nőről aki beutazta arab világot?! Igaz úgy általában kevés női utazó volt/van a világban.,,

Nehéz kérdés éppen ezért nem is tudok erre egyértelmű választ adni.
Személyesen ismerek olyan nőket, akik egyedül utaztak Iránban(bár Irán nem az arab világ része, de a Közel-Keletnek igen) és Szíriában és semmilyen problémájuk nem volt. Marokkóban, Tunéziában, Egyiptomban, Libanonban és Szíriában is találkoztam nyugati országokból származó nőkkel, akik egyedül utaztak, Pakisztánban pedig megismerkedtem egy (kicsit dinka) dél-koreai csajjal, aki biciklin járta a világot. Együtt mentünk Kvettában az iráni követségre vízumért, én 2nap alatt megkaptam a tranzitot, neki 3nap volt plusz egy AIDS tesztet is kértek tőle.
Összességében biztos, hogy egy férfinak egyszerűbb a Közel-Keleten utaznia, viszont nőként is kivitelezhető.

Önmagában az arab világ, mint fogalom megtévesztő, mert azt sugallja, hogy egy homogén tömbről van szó, holott az arab világ inkább szimbolikus jelző. Annyira nem egységesek az arab országok hogy nem is nagyon értik egymást.

Akit jobban érdekel Szaladin és a keresztes háborúk, azoknak ajánlom Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel című remekművét.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.29. 21:03:12

@ctboy:

A legtöbb embert eleve nem érdekli a téma.

Azoknak a keveseknek meg, akiket érdekel, nem meglepetés, hogy lesz beavatkozás.

Így aztán senki számára sincs szenzáció.

nyuszigonosz 2013.08.29. 21:16:53

@Zsuzsi65: Remélem nem azt gondoltad, hogy ne tudnám hol és mi California. :-))
Nem a Holdon élek és általános ismereteim vannak. :-))
Még C-vel az elején is. :-))

A Californiát nem tudom - mondatom csakis annyit jelentett, hogy azt nem, miért nem ország.
Már tudom.

2013.08.29. 21:19:03

@ctboy: az oroszokat illetoen nem ertek egyet. Dehat, nem kell mindig egyeterteni.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.08.29. 21:24:56

@charlieharper: Persze hogy nem baj ha nem értünk egyet, csak én még azt sem tudom mivel nem.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.08.29. 21:43:04

Picit temaba is vag. Ezt lattatok mar?

www.youtube.com/watch?v=gkcNxqSHFjQ

En leultem tole. Nekem ennyi idosen azt hiszem az volt a legnagyobb valtas az eletemben hogy az addigi Lego City-jeimet felvaltotta a Lego Technic... o meg... wao!

OK, lehet a szajaba adtak a valaszokat, de nekem nem ugy tunik...

2013.08.29. 22:04:41

@ctboy: A follow the money reszt kihagyta az elemzesebol es sok mast is, csak egy pelda
today.ucla.edu/portal/ut/PRN-russia-s-support-for-assad-regime-228392.aspx

First, strategic interests are at stake. In Tartus, Syria hosts the sole remaining Russian naval base on the Mediterranean, currently being refurbished by 600 Russian technicians after long disuse. To have to give up this Middle Eastern beachhead would be a shame, as far as the Russians are concerned.

Second, although limited, Russia has real commercial interests in Syria. Contracts to sell arms to Damascus — both those signed and under negotiation — total $5 billion. Having lost $13 billion due to international sanctions on Iran and $4.5 billion in canceled contracts to Libya, Russia's defense industry is already reeling. Besides arms exports, Russian companies have major investments in Syria's infrastructure, energy and tourism sectors, worth $19.4 billion in 2009.

Ladislav 2013.08.29. 22:04:57

Érdekes, hogy két napja majd az egész nyugati világ, élükön usa, anglia és a franciák, kardcsörtetve a szíriai beavatkozás mellett volt, de most, hogy megjelentek az orosz hadihajók a szír kikötőben valahogy megnyugodtak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.08.29. 22:06:04

@puhacica:
Szívesen.
Azért érted már hogy miért volt a mai ámokfutásom?

www.citatum.hu/szerzo/Fekete_Istvan

puhacica 2013.08.29. 22:12:53

@diggerdriver: oooo, a merci miatt? :) amugy ertettelek eddig is, de talan ezt a kerdest nem is nekem szantad.

2013.08.29. 22:14:20

@puhacica: ezt ismered puacica? Ezeket a macskakat kedvelem
www.tigerhaven.org/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 22:16:09

@Zka:
Betette neked a baklava?! Hu basszus, nem fajt nagyon? ;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.08.29. 22:19:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Nézz indiai filmet. Indiában évente DUPLA annyi filmet gyártanak, mint az USÁ-ban"

Igy van, Bollywood-i filmek tomkelege lathato a neten ill. itteni csatornakon is:) tenyleg angyon tavol all a mi vilagunktol:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.29. 22:21:47

@zopilote:
Kar, mert szivesen olvasnalak! Meg akar konyv formajaban is.

Erdekes, hogy a hataratkeles egy olyan tema, amirol nagyon szivesen olvasnek konyveket. Innen, az itteni emberektol. Persze nem az Anna Kurnyikova feleket, hanem az erdekeseket...

Remelem tenyleg megkapom hagyma konyvet dedikalva!

puhacica 2013.08.29. 22:22:58

@charlieharper: :) hatalmas puhacicak! hat ha valamiert feladnam a munkam, az valami ilyesmi lenne, allatokkal ugyanis szivesen foglalkoznek.
m.youtube.com/watch?v=J11uu8L8FTY

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.08.29. 22:24:52

@nyuszigonosz: "Remélem nem azt gondoltad, hogy ne tudnám hol és mi California. :-))
Nem a Holdon élek és általános ismereteim vannak. :-))
Még C-vel az elején is. :-))

A Californiát nem tudom - mondatom csakis annyit jelentett, hogy azt nem, miért nem ország.
Már tudom. "

OK:)) egyebkent Kalifornia (K-val, magyarosan:))) szamomra orszag az orszagon belul, mar csak a nagysagat tekintve:)) (ok, tudom, hogy vannak torpeallamok is:)))

puhacica 2013.08.29. 22:32:51

@Kovermadar: de meg milyen konnyu. :) jo utat nektek! tesom Barcelona mellett lakik, szerintem csucs az a varos, kar, hogy csak egy napotok lesz ott. bar az el camino se lehet szar program. :)

Latcho Rom 2013.08.29. 23:00:55

Probalok valaszolni annak a joembernek aki delelott azt irta hogy szegyen volt az amerikai bombazas jugoszlaviaban, nem lelem...

Nem volt mar jugoszlavia, a szerbeket bombaztak szanaszet. Szegyen hogy olyan keson, azota tobb magasrangu ensz katona ongyilkos lett, a szegyen miatt hogy a szerbeknek asszisztaltak a Srebenicai tomeggyilossaghoz.

Ruszkik az obolben, angol ellenzek leszavazta, mit lepsz most Obi?

Latcho Rom 2013.08.29. 23:02:11

@puhacica: Szoktam magam a got negyedbe almodni :)

puhacica 2013.08.29. 23:17:27

@shakti_rom: a barrio gotico! <3 ha tudnek spanyolul, percig nem gondolkodnek, hogy hol eljek. :)

Shebelle 2013.08.30. 09:11:49

@Fahim:
Köszönöm az információkat. S gratulálok mégegyszer a cikkhez, s az utazgatásaidhoz is. E picit irigy is vagyok :) , a Bátorságodért!!! Kár hogy ez nem kapható, s pénzel meg nem vehető. Még szerencsére!
Hát szívesen elbeszélgetnék azzal a koreai biciklis csajjal...., biztos sok érdekeset tudna mesélni. S hogy nem volt ki mind a négy kereke?! Csodálkozol, két keréken?! :) Naná hogy kicsit őrült minden utazó, felfedező. Máskülönben ülne a négy fal között.

Az arab világ mint olyan... sejtettem hogy páran kijavitanak, de tudom hogy nem túl helyes megnevezés, viszont érthető.
Sok jó kilométert kivánok még a továbbiakban és szívesen olvasnám a történeteidet valahol. Esetleg egy blog?!

Shebelle 2013.08.30. 09:20:10

@shakti_rom:

Lehet hogy rám gondoltál?! Bár nem ezt írtam.

"Én már ott csalódtam az emberiségben, a világban mikor engedte lebombázni volt Jugoszláviát. Meglehetett volna oldani másképp is, ha akarták volna.... s gyanítom most sem akarják."

Viszont igazat kell adnom neked abban, hogy már a népirtást is megakadályozhatták volna, nem lett volna szabad engedni hogy eddig elfajuljon.

Ja hogy szerbeket bombáztak?! Talán a bomba válogat s tudja ki bűnös ki nem . SOk civil odalett! Főleg azok.

Most is mi történik Sziriában, Törökországban, Pakisztán, Korea(halálra itélni valakit azért többek közt mert bibliát találtak nála?!) és stb és stb. Mi ez ha nem szégyen az emberiségre nézve?!

csak ennyit akartam.

Shebelle 2013.08.30. 09:22:25

@DieNanny:
köszi. igen igen én tudom, de sok férfi nem tud róla, s így amiről nem tud, azt hiszi nem is létezik :D

Shebelle 2013.08.30. 09:26:05

@diggerdriver:
Nagyon köszönöm :)
Rákeresek :)

És mindenkinek köszönöm, akinek esetleg nem sikerült válaszolnom, megható milyen sokan segítenek s ötleteket adnak. :)

Fahim 2013.08.30. 13:54:19

@Shebelle: @Shebelle: Köszönöm:)

Októberben megyek újra Afrikába, lehet, hogy onnan blogolok majd

Én az eddigi utazásaim alatt azt tapasztaltam, hogyha az ember fog egy hátizsákot és elindul, akkor a körülmények is segítik, például éppen akkor indul a busz az állomásról, amikor odaérsz, én nem kell három órát várnod, aztán aki a buszon melletted ül, meghív ebédre(számomra Ázsia volt messze a legbarátságosabb kontinens).

Egy kicsit tényleg őrültek az utazók(a szó legnemesebb értelmében), ugyanakkor Mo-n sokan gondolnak veszélyesnek olyan régiókat, amelyek valójában biztonságosak, sőt barátságosak.

Ilyen hely a Balkán, nem egyszer hökkentek meg ismerőseim hogy: miért megyek én Boszniába meg Szerbiába?! Pedig a legnagyobb veszély ezekben az országokban az, hogy a torkomon akad egy csevap:)

mommmmo 2013.08.30. 15:32:44

A meseszep arab vilag, ahol az "idegen kez halalt szo"... Aki ismer a blogrol, tudja, hogy kedvelem az arabokat, de hogy ez mekkora hulyeseg... Hogy minden kozel keleti problemanak valami idegen kez az oka, mert amugy ok elnek boldogan az 1001 ejszaka meseit.

mommmmo 2013.08.30. 15:37:58

Azert mert az arusok idemosolyognak meg oda, meg ott van a torzsi klani alapokon nyugvo tarsadalmuk, ami rohadtl nem ud megbirkozni a modern kor kihivasaival, szoval a mosolygas ide oda alatt az egesz terseg kabe egy puskaporos hordo. kiveve azt a par orszagot, ahol meg megvan a csaladi osszetartas.

Fahim 2013.08.30. 15:59:19

@mommmmo: Tetszik vagy nem, de Szíriában több ország csap össze. Kicsit úgy mint a hidegháborús afrikai háborúkban.

A kormányerők oldalán Irán és a Hezbollah(Libanon)
A kormány erők ellen pedig olyan alakulatok harcolnak akiket szunnita államok támogatnak.

Érted már?

Fahim 2013.08.30. 16:03:16

,,kiveve azt a par orszagot, ahol meg megvan a csaladi osszetartas.,,

Ezt a mondatot nem tudom értelmezni.

mommmmo 2013.08.30. 16:12:27

@Fahim: igen, igy mar van ertelme, kossz, hogy pontositottal. Mert ebbol a felutesbol a szokasos "USA csinal mindent" osszeeskuveselmeletre asszocialtam.

A szunnita siita alawita konfliktusnak sem filozofiai gyokere van, hanem az, hogy az alawitakat a siita kozel keleti elit tamogatja, a kornyezo szunnita vilag pedig kotelessegenek erzi hogy "szunnita testvereiket" felszabaditsak az irani iranyultsagu Aszad rezsim alol.
De ez nekem ugy tunik, hogy nem csupan kulfoldiek muve, hanem annak a folyomanya, hogy a szuk alawita elit kirekesztette a hatalombol a szunnita tobbseget, hiszen az effele versegi alapokon nyugvo hatalmi szerkezet mindig kirekeszto, es igy mindig konfliktust szul. Csak ott stabil ideig oraig, ahol tok homogen a tarsadalom, de ez mar eleg keves helyen van ugy.

mommmmo 2013.08.30. 16:16:42

@Fahim: az emirsegi tapasztalat beszel belolem, ott az UAE allampolgarok annak a parezer sivatagi beduinnak a leszarmazottai, akik 80 evvel ott koszaltak, homogen szunnita tarsasag es szegrol vegrul mind rokonok.

Fahim 2013.08.30. 16:32:48

@mommmmo: Isten őrizz, a falat kaparom amikor valaki előáll az ,,arab tavasz a nyugat műve,, kezdetű rigmussal.

,,az UAE allampolgarok annak a parezer sivatagi beduinnak a leszarmazottai, akik 80 evvel ott koszaltak, homogen szunnita tarsasag,,

Itt a hangsúly azon van hogy a lakosság legnagyobb része szunnita(plusz nem élnek olyan körülmények között mint mondjuk egy átlag egyiptomi), a családi összetartás tapasztalataim szerintem minden Közel-Keleti országban megvan.

mommmmo 2013.08.30. 17:16:57

@Fahim: igen. Plusz hiszed vagy nem, az egesz orszagban van kabe 50 csaladnev. Es minden ilyen klan kepviseloje ott van a nagytanacsban, amely az orszag ugyeirol dont.

mommmmo 2013.08.30. 17:19:59

Bar ott is van rangsor a csaladnevek kozott, pl az Al Alik nemreg telepultek at Iranbol, ezert mar eleve alig rughatnak labdaba, szoval kepzelem mi megy ott, ahol tenyleg vallasi etnikai diverzitas van.

Fahim 2013.08.30. 17:29:32

Sőt, a legfinomabb vízipipa dohány is(al-fakher) az Emirátusokban készül:)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.30. 18:24:12

@rumitom:

Bajorország közjogilag különáll Németországtól?

zopilote 2013.08.30. 20:09:18

@Fahim:
" ugyanakkor Mo-n sokan gondolnak veszélyesnek olyan régiókat, amelyek valójában biztonságosak, sőt barátságosak. "
Ez igy van, de meg E - Amerikaban is. Peldaul Mexikot a hirekre alapozva rendkivul veszelyes helynek tartjak, kozben sokszor biztonsagosabb, baratsagosabb, mint az USA vagy Kanada. Kulonosen turistaknak.

Fahim 2013.08.30. 21:29:30

@zopilote: Egyszer Isztambulban a szállásomon kérdezte tőlem három amerikai lány hogy kimehetnek e a Kék mecset mellé sétálni(este 8körül)

Számukra egész kelet Afganisztán meg a tálibokról szólt.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása