oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. július 18. 06:44,  Hétköznapok a kerítés mögött 306 komment

2013. július 18. 06:44 Határátkelő

Hétköznapok a kerítés mögött

Svédország után Dél-Afrikába vezetett Kátya és férje útja, ami azért elég nagy kulturális és életmódbeli váltás. Így aztán különösen érdekes, milyen a sokak által „legdélibb európai országnak" tartott Dél-Afrikát egy ilyen váltást követően. Lássuk!

cím_47.jpg

„Bár Zebralánynak nemrégiben két remek írása is megjelent Dél-Afrikáról (itt és itt olvashatjátok el), úgy érzem, van néhány gondolat, amivel kiegészíthetem az ő írásait.

Három hónapja költöztünk Dél-Afrikába, Durbanbe a férjemmel. Mindketten kutatóként dolgozunk, az előző két évet Svédországban, Malmőben töltöttük, erről annak idején írtam is itt, a Határátkelőn.

Az ottani életünkkel kapcsolatban nem sok okunk lehetett panaszra, bár az volt az első hosszabb időszak, amit külföldön töltöttünk, így a kultúrsokk minden fázisát végig jártuk, ami sokszor igen nehéz volt.

Az egyetlen dolog, amit képtelen voltam megszokni, a rettenetes klíma. Úgy tűnik, ráadásul kifogtuk az elmúlt 100 év két leghidegebb évét, én pedig, lévén napimádó, rettenetesen szenvedtem a meleg hiányától.

1_14.jpg

Így megegyeztünk, hogy ha lejár a két éves szerződése, lehetőség szerint valami számomra elfogadhatóbb klímájú országba költözünk egy időre, így esett a választás Dél-Afrikára.

Gyönyörű, de veszélyes

Nagyon érdekes volt, mennyire eltérő ennek az országnak a megítélése pl. Svédországban és Magyarországon. A svédek, akik megengedhetik maguknak általában, hogy évente egyszer elutazzanak valami távoli országba akár, szinte kivétel nélkül rendelkeztek személyes tapasztalattal, mindenki arról beszélt, mennyire gyönyörű Dél-Afrika, és milyen jó lesz nekünk itt.

Ezzel szemben a magyar ismerősök általában csak a hírekből ismerték az országot, és mindenki furcsán nézett ránk, hogy miért akarunk olyan helyre költözni, ahol ennyire pocsék a közbiztonság. Valójában mindenkinek igaza volt: az ország tényleg hihetetlenül gyönyörű, a közbiztonság viszont tényleg csapnivalóan rossz.

2_8.jpg

Bonyodalmak a vízum miatt

De ne menjünk ennyire előre! Először is, magyarként, ha az ember itt akar élni, szükséges vízumot szereznie. Azonban mióta vége az apartheidnek, bizonyos kvóták szerint töltik fel az állásokat, javarészt helyi feketékkel.

A férjem szerződésébe például azt is bele kellett venni, hogy a munkaadó igazolja, hogy az adott állást nem lehetett helyi munkaerővel betölteni. Ez a rendszer azt eredményezi, hogy a munkavállalói vízumot nagyon-nagyon nehéz megkapni.

Bár a férjem 2 éves szerződést kapott egy helyi egyetemtől, ők is azt javasolták, meg se próbáljunk munkavállalói vízumot kérni, mert sosem kapnánk meg, így végül egy éves látogatói vízummal jöttünk ki, amit majd meg kell újítanunk.

Ez viszont így sok visszás helyzetet eredményezett a továbbiakban, ugyanis itt minden hivatalos ügyintézés elején az embernek ki kell csapnia a vízumát az asztalra, és ez alapján alakul az ügymenet. Elvileg tehát VAGY látogató, VAGY munkavállaló itt valaki, így a mi helyzetünk sok bonyodalmat okozott.

Az első banknál például elutasítottak minket a bankszámla nyitásakor, a másodiknál is be kellett dobni valakinek a valakijét, hogy mozgassa hátulról a szálakat.

3_8.jpg

Önkéntesként is nehéz

A vízumrendszernek köszönhetően én itt nem dolgozhatok, és ezt nagyon-nagyon szigorúan veszik: az útlevelembe be van pecsételve az is, hogy csak a férjemet kísértem el, és se munkát nem vállalhatok, se tanulnom nem szabad itt. Gyakorlatilag azt is írhatták volna, hogy háziasszonynak jöttem ki.

Kezdetben nem aggódtam emiatt, zoológusként úgy gondoltam, kapva kapnak majd utánam a nemzeti parkok, hogy önkéntesként náluk dolgozzak. Aztán rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, ugyanis a parkok, amikből rengeteg van itt, pénzt csinálnak ebből is.

Nyugaton, főleg Amerikában igen népszerű nyaralási forma, hogy a fiatalok néhány hetet töltsenek önkéntesként valami egzotikus helyen, például egy afrikai rezervátumban, és ezért kemény dollár ezreket fizessenek.

teherautó szobrokkal.jpg

Így hát érthető, hogy nem vagyok túl vonzó munkaerő, hiába kínálom ingyen a szaktudásomat, ha van olyan is, mégpedig sokan, akik fizetnek, hogy dolgozhassanak.

Vagy a multi, vagy a különleges tudás

Úgy gondolom, ide kerülni leginkább vagy egy multi alkalmazottjaként, vagy valamilyen kutatás/oktatás résztvevőjeként lehetséges. Nem tartom valószínűnek, hogy bárki ideköltözzön, és a saját szakállára kezdjen el állást keresni, a fent említett kvóták, illetve vízum rendszer miatt.

Valami speciális szakképesítés nélkül pedig különösképp lehetetlennek tartom, hogy bárki munkát kapjon itt, csupán mondjuk az angol nyelv ismeretével, mivel angolul szinte mindenki beszél itt, és a munkanélküliség igen magas, 25 százalék körül jár most.

A kvalifikációt nem igénylő munkákért 1-2000 randnál többet nem lehet kapni havonta, míg egy jobb, kvalifikált állásért 10.000 rand fölött kezdődnek a fizetések.

helyiek.jpg

Ha már a nyelveknél tartunk, megemlítem, hogy itt az angol és az afrikánsz mellett 9 másik, törzsi nyelv is elfogadott hivatalos nyelv, ilyenek például a zulu vagy a szothó, de a hivatalos ügyintézés nyelve szerencsére az angol maradt, ez azért némiképp egyszerűsíti az életet.

Tömegközlekedés, ami nincs

Ha mégis bárki arra adná a fejét, hogy ide költözzön, készüljön fel rá, hogy autóra lesz szüksége AZONNAL. A tömegközlekedés az országban gyakorlatilag nem létező fogalom, amennyiben az ember fehér. A helyi feketék számára létezik ugyan egy taxinak hívott kisbusz-hálózat, de ez nem túl biztonságos, én még fehéret soha nem láttam ilyenen utazni.

Szóval autót kell venni, vagy bérelni, amihez viszont az ember meglepő mélyen kell, hogy a zsebébe nyúljon. A bérlés ára havonta a létező legkisebb autók esetében 5000 rand körül jár, az autók vételára az európai duplája nagyjából, esetleg több.

Ez számunkra is igen sokkoló tapasztalat volt, az otthon eladott autónk árának több mint kétszeresét fizettük ki itt egy két kategóriával gyengébb kocsiért, de nem nagyon volt választásunk.

Persze a magánszemélyektől vett autók sokkal olcsóbbak, mint a szalonból vásároltak, de a kockázat nagyon nagy. Igen gyakoriak az átverések, akár az autó múltjával, akár az állapotával kapcsolatban.

krokodilos tábla.jpg

A magyarországi jogsival nem érdemes próbálkozni itt, de az otthon is kiváltható nemzetközi jogosítványt mindenhol elfogadják szerencsére. Ha megvan az autó, már csak biztosítás kell rá, ez havi 3-800 rand környékén jár, típustól, lakhelytől függően.

Más arányok

Mivel ez az ország hatalmas, a távolságokat nem szabad európai értelemben kezelnünk. Itt nem meglepő, ha az emberek kocsiba vágják magukat vasárnap, és 150 km-t autóznak egy jó étterem kedvéért.

A 3 milliós lakosú Durban, ahol mi lakunk, hatszor akkora, mint Budapest, tehát városon belül is elképesztő távolságok lehetnek. Ehhez még vegyük hozzá a tömegközlekedés teljes hiányát, és megkapjuk az óriási forgalmat.

A legtöbb volt angol gyarmathoz hasonlóan itt is baloldali közlekedés van érvényben. A sofőrök elég udvariasak, bár gyorsan hajtani mindenki szeret. Engem speciel a frász kerülget az itteni forgalomtól, de mások azt mondják, viszonylag jól kiszámítható.

Ennek ellenére igen sok a baleset, amiket túlnyomórészt az utasokat szállító minibuszok okoznak. Hivatalosan ugyan csak 100-al mehetnének, de biztos, hogy még 120-nál is kielőznek bárkit gátlástalanul, miközben a járművet általában csak a szentlélek tartja össze.

szemetes majmokkal.jpg

Az egészségügyről

Az itteni egészség-biztosítási rendszer hasonló az amerikaihoz, csak szerencsére nem olyan drága. Nekünk diák biztosításunk van, ez havonta fejenként 333 rand, ezért az ország összes magánkórházában ellátnak minket, és előzetes bejelentés után gyakorlatilag mindenféle járóbeteg ellátásban és szakrendelésben részesülhetünk.

Szerencsére személyes tapasztalataink még nincsenek, de azt mondják, a helyi magánkórházak nagyon magas színvonalúak. A biztosításon spórolni nem érdemes, mert az állami kórházakba bekerülni nem olyan élmény, amire bárki vágyna szerintem.

Tíz éves elmaradás

Bár azt mondják sokszor, Dél-Afrika a legdélibb európai ország, fejlettségére utalva, azért ez sok szempontból nem igaz. A távközlés például olyan, mintha 10 évvel le lennének maradva.

Az internet és telefon árak az egekben járnak, mi például 500 randot fizetünk az 1 Mb/sec-es netért, ami sokszor fél napokra is elfelejt jelet sugározni. A műszaki cikkek hasonlóan drágák, nagyjából plusz 20-30%-ot biztos rászámolnak az európai árakhoz képest. Külföldről rendelni sem érdemes, mivel elég komoly vámot csapnak még hozzá, ezt sajnos saját bőrünkön tapasztaltuk. Az élelmiszerárak viszont nagyjából olyanok, mint Magyarországon, és a választék nagyszerű, mindent lehet kapni.

elefántok.jpg

Drágák az ingatlanok

A szállással kapcsolatos kérdésekben –szerencsére- nem igen vagyok járatos, mivel mi kaptunk szolgálati lakást. Amennyire tudom, igen húzósak itt az ingatlan árak, ha az ember a megfelelő környéken akar élni. Megfelelő alatt biztonságost értek, járőrszolgálattal, ménkű magas elektromos kerítéssel, riasztórendszerrel. E nélkül sajnos itt nem nagyon lehet élni.

A fehérek és a feketék ennek köszönhetően külön-külön városrészekben élnek, a fehérek általában óriási kertes házakban a kertvárosokban, míg a feketék a lepukkant belvárosi lakásokban, vagy pici kunyhókban a külvárosi negyedekben. Ehhez itt Durbanben még hozzáadódik az indiai lakosság, a majdnem egymillió főnek hála ez a legnagyobb indiai város indián kívül.

Nyilvánvaló a szegregáció

Ahhoz úgy érzem, még nem élek itt elég ideje, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le a helyi emberekkel kapcsolatban. Az biztos, hogy az apartheidnek nincs még olyan rég vége, hogy ne élne a lenyomata mindenkiben, és ne határozná meg még most is sokak gondolkodásmódját.

A különböző nációk közti szegregáció nyilvánvaló, és szerintem kölcsönösen tartanak a feketék és a fehérek egymástól még mindig. Nehéz nyitni, mi például nagyon szeretnénk mindenkivel barátkozni, de nehéz reálisan felmérni egy-egy helyzetet, hogy valóban veszélyes-e, vagy a fehérek paranoiája mondatja velük, hogy ezt vagy azt semmiképp ne csináljuk.

Például nagyon nem ajánlott a feketék által lakott falvakban megállni kocsival, de magyarországi barátaink számtalanszor csinálták ezt, és csak pozitív fogadtatásban volt soruk a feketék részéről.

Az indiaiak szerencsére nyitottak és érdeklődőek, legalábbis velünk szemben, és miattuk sosem kellett aggódnunk. Míg a fekete kollégákkal a kötelező „hello, hogy vagy?"-on szinte sosem lehet messzebb jutni, az indiaiak kifejezetten keresik a társaságunkat, úgy tapasztaltuk.

naplemente_2.jpg

A csodás természet

Persze nem szabad elfelejtkezni Dél-Afrikáról beszélve az elképesztő természeti értékekről. Lépésenként botlik az ember itt újabb rezervátumba vagy nemzeti parkba, városon belül is több km hosszú kanyon rendszer húzódhat, mint itt nálunk Durbanben, gyakorlatilag annyi a néznivaló, hogy arra egy élet sem lenne elég.

Minket ez bőven kárpótol a kerítés mögött eltöltött hétköznapokért, de azért nem hiszem, hogy sok évet le tudnék itt élni ilyen formán. Néhány évig tartó kalandnak viszont nagyszerű az itteni élet, ha az ember képes túl lépni olyan idegesítő apróságokon, mint a bürokrácia, a közbiztonság, vagy az itt élők munkamoráljának kérdése."

Ha kíváncsiak vagytok még Kátya történeteire, olvassátok a blogját!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Dél-Afrika

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr155412033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hardenberg 2013.07.18. 19:48:44

Alja, büdös niggerek, tönkretették ezt a fehérek által felépített és hajdan civilizált országot. Őslakos ott pár bozótniggeren kívül senki nem volt, a búrok tették lakhatóvá, építették ki a civilizációt. Addig volt élhető és civilizált az az ország, amíg aparheid volt. Most szabadesésben zuhan lefele!

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.07.18. 19:54:08

@james80: Nem egészen, a BRIC-ből lett BRICS 2010-ben, hogy csatlakozott Dél-Afrika. De az utóbbi időben megint sok olyan cikket láttam, ahol az S elmarad.
Mindegy, nem ez a lényeg. Arra lettem volna kiváncsi, aki ott él, mit lát az esetleges fejlődésből.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.07.18. 19:55:15

@calabria007: Ezek jó cikkek voltak, köszi. És most már értem, mire gondolsz, mikor azt mondod, vizfej.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 19:58:33

@Amarante: de most majd 2 ev mulva gazdagabbak leszunk es a szunyoglarvak kemia kapcsolatank ismereteitol

ertem en hogy kutatas
ertem en hogy szafari
hetkozben meg kerites
feketek
szegenyseg, bunozes

hat koszi
ha veletlenul holnap nyernek egy 2 hetes szafarit delafrikaba, lehet hogy gondolkodnek rajta 2 napot mielott eladnam, de 2 ev
30 eve mentem volna

Ronnie_27 2013.07.18. 20:01:41

@fannie:

Fonetikusan írva valóban brics, de BRICH-nek kell írni, Magyarország is tagja. :-)

Ronnie_27 2013.07.18. 20:04:23

@Ronnie_27:

Bocsánat, ez nem fonetikus, hanem magyar kiejtés szerinti.

2013.07.18. 20:28:52

@hagyma: te a szafari amúgy nem rossz, bár ismerősök is inkább Kenyába járnak, fene se érti miért....

délafrika addig működött míg a fehérek terelgették, lásd még Haiti...

2013.07.18. 20:36:07

@hagyma: szunyogokrol az ismeretem. Kek lampa az udvarra, aram agyonvagja.

2013.07.18. 20:39:56

@Kovermadar: :)))))) látod! csóró fekát még a víz is húzza

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 20:43:02

Na szóval...

@filia Bachi:
Szuper a poszt nagyon jól írsz csak így tovább.
Borzasztóan irigylem mindkettőtök szakmáját, fantasztikusan érdekes terület mindegyik.
A férjedé még külön kiemelkedően érdekes.
A mit az agyatlan rovarok tudnak feromon téren ahhoz az úgynevezett fejlettebb létformák a halvány lila fingban sincsenek. Csodálatos tudomány csodálatos távlatok a kutatás terén.
Mindennél csak az csodálatosabb hogy az őslakosok hogy tönkrevágtak egy fantasztikus természeti adottságokkal rendelkező országot.@én már a fény gyermeke vagyok:

Hülyeséget írtál a rinocéroszról.
A rinó benne van az öt legveszélyesebb vad között Afrikában.
Vaksi állat és indok nélkül támad függetlenül a nemétől persze a borjas tehén az ingerlékenyebb. Ez a támadás kimerül egy rohamban legtöbbször elég félreugrani.
A képen egy fehér, más néven szélesszájú orrszarvú látható.
Az elefánt után a második legnagyobb szárazföldi állat.
Az ajkai hosszan egyenes vonalúak mert így alkalmazkodott a fűevéshez.
A másik a fekete vagy keskenyszájú orrszarvú aminek csúcsos ajkai vannak mert így könnyebben lehúzza a leveleket a cserjék ágairól.
A tülök az orrukon nem egyéb elszarusodott összeállt szőrcsomónál.
A látásuk nem nagyon jó de a velük szimbiózisban élő madarak amik a parazitákat szedik le róluk azok látnak helyettük is és időben riasztanak.

A zsidókérdésről.
Nem vagyok zsidó. Zsidónegyedben, zsidó házában lakok. Soha semmi antiszemitizmus nem volt, és nincs bennem.
Viszont objektíven tudom jellemezni őket mind a jó mind a rossz tulajdonságaikat. Ha lesz egy izraeli poszt majd megteszem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 20:59:23

Vannak olyan rovarok amik egy légköbméter levegőben megérzik a másik rovar egy molekulányi feromonját.
Amelyik másik rovar esetleg tíz kilométerre van.
Ha különböző kártevők feromonjait mesterségesen elő tudnánk állítani akkor ezek a kártevők manipulálhatók lennének. Mivel minden növényi kultúrában a rovarkártevők a legszámottevőbbek ezeknek a kutatásoknak óriási jelentősége van.

Csaxólok:))))))))))))))

2013.07.18. 21:28:08

@diggerdriver: kanosak ezek a rovarok, na :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 21:29:37

@diggerdriver: ah
mi genmanipulaljuk a novenyeket a rovarok ellen

csaxolok:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 21:36:00

@diggerdriver: peldaul a kujkoricat, meg gondolom a krumplit is
nem vagyok szakember, de szakember mondta a tiviben,, hogy a meindenfele fertozesek es rovarok ellen vanaz egesz gen manipulacio fo reszben
en ehhez nem ertek
mondjuk ez az egyetlen feher folt a tudasanyagomban

mojoking77 2013.07.18. 21:39:39

@hardenberg: Tudod az a legszornyubb, hogy az agyament frocsogesedben (amit gondolom kulonbozo forumok olvasasa kozben tettel magadeva) sajnos van egy ket rejtett feligazsag is. De sebaj, csinald csak nyugodtan, biztos jobban erzed magad tole

mojoking77 2013.07.18. 21:43:43

@hagyma: Furcsa vagy, de ezt mar beszeltuk parszor. Miert zavar az teged, hogy masok a vilag egyik legszebb orszagaba mennek, ahelyett, hogy a jo kis tespedt North Carolinat valasztanak uj lakhelyul, ahol se Krueger, se Durban, se Fokvaros, de meg vizumot sem kapnak.....
Ha valaszthatnek, en is inkabb huznek vissza megint egy evre (NY/Kalifornia/Grand Canyon nagyon jo, ez teny. A tobbi? .... Inkabb hagyjuk, csak megsertodsz, hogy nem ertekelem elegge.)

Muscari 2013.07.18. 21:43:45

@diggerdriver: feromoncsapdak mar ma is leteznek, csak dragak. Egyebkent teljesen helytalloak az ertesuleseid. Csaxolok :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 21:50:15

@hagyma:
A génmanipuláció is megérne egy értekezést.
Az a baj hogyha azt látja valaki leírva hogy génmanipuláció meg hogy a kártevők ellen az egyből a rovarkártevőkre gondol.
Pedig például pont az általad emlegetett kukoricának igen kevés rovar kártevője van. Ami van az ellen pont nem éri meg a költséges génmanipuláció.
Általában a termésátlagok növelése vagy zöldségeknél a hosszú frissentarthatóság indolkolja a génmanipulációt.
Sajnos ez a tevékenység korunk első számú közellenségévé vált.
A növénynemesítés már önmagában génmanipuláció.
Csak igen lassú és hosszadalmas folyamat.
Ugyanazt már egy laboratóriumban napok alatt el lehet végezni.
Mondok egy példát.
Mexikóban féltve őrzik a kukorica génbankját többek között az első kukoricafajtát aminek a termése akkora volt mint egy cigaretta szál.
Egy cső kukorica.
Hasonlítsuk össze a mai kukoricával.
Több ezer év telt el a nemesítéssel.
Sokat lehetne erről még beszélni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.18. 21:50:51

@Muscari:
Feromoncsapdák már évszázadok óta léteznek... de nem mondom meg melyik élőlény zsákmányul ejtésére találták ki :)

Muscari 2013.07.18. 21:51:10

@hagyma: ez ma mar joval szerteagazobb, nagyon sok GMO noveny van, de a Monsanto kukoricaja a leghiresebb vagy inkabb hirhedtebb. A rovarrezisztencia mellett javitjak pl. a novenyek szarazsagtureset, fokozxak a termeshozamot es meg ezer dologra jo. Lehetne. Vagy megsem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 21:54:45

@Muscari:
Na például azok a feromoncsapdák pont az olyan tudósoknak köszönhetőek mint a mai posztoló férje.
Minden tiszteletem az övé.
Rendkívül érdekes tudományág.
A kívülálló körülbelül annyit lát belőle mint Hagyma.

Muscari 2013.07.18. 21:57:39

@diggerdriver: oh, te gyorsabb voltal...
Igazabol ez egy baromi nagy biznisz, a problema ott van h a teljes vertikumot nehany multi tartja a kezeben a vetomagtermesztestol kezdve a nov.vedoszer gyartasig. A vita, ami errol folyik a vilagon az gazdasagi es nem tudomanyos sikon folyik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.07.18. 22:00:09

@hagyma: kar, jobb lenne, ha utananeznel.

Bar az is igaz, a monsanto az egyik legkocsogebb ceg, le.sz.rjaka ha szomszedod kukoricafoldjerol porzodott be veletlenul a te kukoricad, izethetsz. Veletlenul kikelt nehany elhulott kukoricabol egy kukorica? Fizess. Egyik legundoritobb dolog, amit valaha lattam.Arrol nem is beszelve, hogy abszolut nem ismert a hosszutavu elettani hatas, es meg lehetne sorolni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:01:22

@mojoking77: Te voltal mar itt az apalcheben, folyok tavak, hegyek nemzeti parkok, medve hegyek hegyi oroszlanok,rengetg hal, kaprazatos madarvilag
szinte a varos is az erdoben van, bent a varosban flangalnak a vadpulykak, mokusok, neha medvek
\NY nekem tul nagy
mar pestet is utaltam eger utan
a nyugati part nem vonz, masok az erkolcsi normak sok allamban

namos del-afrikaval nekem nem az a bajom hogy szep-e, vagy nem
biztos szep, de ahol en elek az is szep, megha nincs is szafari
del-afrikaval a klima lenne a bjom, de az a kisebbik, a nagyobbik, en nem szeretnek racsok es keritesek mogott elni, nem szeretnem ha felnem kellene az utcan setalva este 10 utan, nem szeretnem felnem kellene a kocsimban
nekem annyit nem er meg egy orrszarvu, itt kimegyek a hegyekbe
es itt meg medvekkel talalkozom
nekem ez eleg, meg en mar letelepedtem

engem nem zavar, barki barhova megy, elhiheted, csak megkerdeztem, miert, de miutan elolvastam a kommenteket megkaptam a valaszt, engem nem gyozott meg, de ez irrelevans
erezzek jol magukat
/azt furcsallom, hogy ugy mentek ki, hogy eaz egyikuknek nincs meloja, a masikuknak meg latogatoi vizuma van, en ugy gondoltam, hogy a kutatokat mindenhol varjak
pl. amerikaban tuti mindketten kutathatnanak
ertem en hogy nincs szafari...
madehat minden szafarit meg lehet unni

megsertodni meg nem szoktam
attol, hogy valaki engem aranyhal ertelmi kepssegunek tart, meg nem lepek be jehova tanujanak hidd el

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:02:04

@Kovermadar: Oket nem erteni kell, ha erted, hogy mondom:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:04:15

@diggerdriver: hat velem nem, mert tenyleg nem ertek hozza
en azt mondtam amit valami okos mondott, mondjuk nem hiszem, hogy@tildy:): Te is a terulet szakertoje lennel, de amerikabol szarmazik az karos es szar, kiveve az internet:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 22:07:38

Azt hinnénk hogy a divatos tiltakozó akciók mint például a génmanipuláció ellen vagy az atomenergia ellen azok korunk találmányai. Pedig nem.
A korabeli sajtó már a gőzpöfögészeti tovalököde (gőzmozdony) ellen is felháborodott cikkeket írt mintahogy a sajtó hatására hoztak olyan törvényt is anno hogy minden nem állati erővel vont jármű (autó) előtt egy embernek kellett menni piros zászlóval.
Most csak annyi változott hogy kitárult a világ és amin Amerikában felháborodnak ugyanarról néhány percen belül Európában is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:07:42

@Muscari: nem ertek, hozza
engem nem zavar
egyelore meg nem csokkent rohamosan az atlageletkor itt es senkinek sem nott harom keze
amennyi meg nekem meg hatravan....
mindenestre en - mi mast tehetnek - megbizom az itteni kutatokban es az egesz ilyen engedelyeztetesi folyamatokban

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.07.18. 22:09:08

@hagyma: termeszetesen nem vagyoka terulet szakertoje, de amennyire lehet , probalom magam kivonni a "mergezo" elelmiszerek alol. Nem eszek mekiben sem, pl, rendszeresen fozok, gyumolcslevet tobbnyire sajat keszitesut iszok.

Egyebkent a WIKI szerint itt vannaka z elonyok, hatranyok, donts, ahogy gondolsz.

Előnyök:
a gyomirtás totális gyomirtószerekkel könnyen megoldható;
a gyomirtás a más gyomirtókkal szemben rezisztens gyomokkal szemben is hatékony;
vetésforgó nélkül, monokultúrában is termeszthető;
a vetőmag és a hozzávaló gyomirtó egy csomagban kapható;
moly- vagy bogár-kártétel esetén, vegyszerezés nélkül többlettermés nyerhető;
a különböző genetikai fejlesztések ma már egyazon fajtában egyesítve is kaphatók;
megtakaríthatók a permetezési és vegyszer-költségek.
Hátrányok és kockázatok:
kialakulnak a totális gyomirtókkal szemben rezisztens gyomnövény-változatok;
kialakulnak a kukorica Bt toxinjaival szemben rezisztens moly- és bogár-változatok;
a szél által terjesztett pollen (virágpor) a szomszédos, hagyományos állományokban is termékenyít, ez a hagyományos fajták termelőinek és különösen a biotermesztőknek gazdasági kárt okoz (az ő termékeiket is GM-tartalmúnak kell megjelölni, piaci veszteségüket a GM termelőnek kell megtérítenie);
hiányoznak a tapasztalatok a totális herbicidek talajra és élővizekre gyakorolt hatásairól;
a Bt toxint a növény minden sejtje termeli, mennyisége kb. 1500-2000-szerese a hasonló permetezőszer engedélyezett dózisának, ez élelmiszerbiztonsági aggályokat vet fel;
a talajba szántott növényi részekben lévő toxin lassabban bomlik el, mint a hasonló permetezőszer toxinja;
nincsenek tapasztalatok a Bt kukorica tartós termesztésének hatásairól, főként nem a Kárpát-medencéből, noha az egy elkülönült biogeográfiai régió, de egyes tanulmányok szerint védett lepkék állományait veszélyezteti;[22]
a GM vetőmag drága;
a hagyományos gyomirtás a kukoricában kellően eredményes;
a kukoricamoly hazánk területének nagy részén nem okoz kárt, ezért nem védekeznek ellene, és így megtakarítható költség sincsen;
a kukoricabogár lárvák kártételen ellen a vetésforgó megbízható védelmet nyújt;
a GM hibridek termelőjének évente új vetőmagot kell vásárolnia, előző évi terméséből nem vethet;
a GM hibridek termelése jelentős adminisztratív terhekkel és járulékos beruházásokkal jár (tanfolyam végzése, külön terménytároló stb.);
a legújabb hibridek már több bakteriális gént együttesen tartalmaznak, ezek együttes hatása azonban nem kellően ismert;
a GM fajták termesztésének esetleges engedélyezése a hazai növénynemesítők és a hazai vetőmagtermesztés bukását eredményezné, ami hazánk gazdasági kiszolgáltatottságához vezetne;
jelenleg inkább a GMO-mentes termékekre van piaci igény, a hazai agrárexport vásárlói értékelik Magyarország „GMO-mentes” státuszát.
Összességében természetesen nem az érvek és ellenérvek darabszáma számít. Ez a hazai esettanulmány segíthet megérteni azokat a dilemmákat, amelyek a GM fajták bevezetése vagy tiltása kapcsán világszerte felmerülnek, amelyek fő csoportjai: gazdasági hatás, pl. évről évre új vetőmag vásárlásának kényszere, az emberi egészségre gyakorolt hatás, illetve az élővilág többi részére, pl. talajlakó szervezetekre gyakorolt hatás. Ezen felül, mivel a génmódosított növények alkalmazása általában az ipari mezőgazdaság részeként történik, ez utóbbira vonatkozó összes kritika vonatkozik a génmódosított növényekre is.[23]

calabria007 (törölt) 2013.07.18. 22:09:17

@fannie:

a fene se tudja, hogy mit lát mindenesre a fehérek jelentős része már nyúlcipőt vett

az ottmaradtak többsége se jószántából maradt ott...

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=pFj0HdW2iDs#t=94s

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=xISFxedkhl8#t=58s

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:11:11

@diggerdriver: ah
itt tobben haborognak az abortusz ellen mint a genmanipulalt kukorica ellen
hat ja, a vonatra azt mondtak ha valaki felszall nem fogja tulelni, nem birja a teste
igen, a kocsik elott elofutok voltak
ha most is igylenne a magyarok mennenek londonba elofutonak
en meg ide mondjuk:)

calabria007 (törölt) 2013.07.18. 22:14:07

@tildy:):

hát akkor lássunk egy _szakértőt_ is:)

Dr. Györgyey János - Tudomány, áltudomány és hisztéria a génmódosítás körül
www.youtube.com/watch?v=BqpGtBqq_XY

mojoking77 2013.07.18. 22:15:22

@hagyma: "NY nekem tul nagy
mar pestet is utaltam"
Volt kint par ismerosom, ok is hasonloan gondolkodtak . Tok furcsa volt, en imadom NY-ot (Legalabb is Manhattant, Harlemet, es Queens egy reszet...). Sokkal jobban "zavar" pl. Jersey, es az a tipikus gazdag kisvarosi almosito feeling, ami pl egesz Morristownt belengi. Nem vagyunk egyformak... :))
Del Afrika teruletileg nagyobb mint Franciaorszag, gyakorlatilag mindent megtalasz benne, barmit is keresel (jo, ha sielni akarsz menni, akkor be kell autozni az orszag kozepen fekvo Leshotoba, na... )
Mas kerdes, hogy le en sem telepednek, de ehez azert szemelyes nagyon negativ tapasztalat is "kellett".
Azert a CNN nezese is el tudja venni neha az ember kedvet az eletttol. Csak NY-ban napi szinten legalabb 4-5 gyilkossag tortenik, amit a hirek is emlit... Nem beszelve Zimmermann ugyrol, az NFL-es csokarol, pont lattam megy a pere a coloradoi sracnak is....
Del Afrika kevesbe felkapott kornyekein (Garden Route-George-Hermanus) nem hogy ketrecek nincsenek, de meg keritesek se. Es az allando rendori keszenlet sem lathato, mint itt..
De vegul is mindegy. Gondolom a velemenyed mar eleg reg kikristalyosodott azokkal szemben, akik Afrikat valasztjak az USA helyett, nem az en posztom meggyozni az ellenkezojerol...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 22:15:58

@tildy:):
Az egyik leggyakrabban emlegetett vád a génmanipuláció ellen az hogy nem tudják a hosszútávú élettani hatásait.
Kérdem én hogy a növény vagy háziállat nemesítők mikor vizsgálták ebből a szempontból az új fajtákat?
A mangalicát?
A Zala Gyönge szőlőt?
A kopasz barackot?

Muscari 2013.07.18. 22:16:22

@hagyma: en sokszor sajnallak, mert elebe mesz a pofonnak. Az is igaz, hogy nehany ember eloszeretettel kot beled, es most nem a ket fent szolo olvtarsra gondolok. Sot oket meg kedvelem is, ugy, ahogy szerintem te is ude szinfoltja vagy a blognak. Csak Tildyvel kell allamdoan szetultetni benneteket ;-)
A B kozep meg csak majd most jon, ha jonnek ma... Ugyogy en szerintem megyek Mentalistat nezni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:17:39

@tildy:): bocs,d etenyleg nem erdekel a tema
es en neha eszek a mekiben, mint fel magyarorszag
es a gumolcslevet veszem a boltba, a floridai 100-osat szeretem
nem tudom genmanipulalt narancsbol van-e?

nagyon ritkan fozunk, de pl a mi hotelunk konyhajanak egyik sarkalatyos pontja, hogy kisebb farmokrol, minosegi termeket vasarolva mukodik a konyhaja
ahogy elnezem az erkezo arut ez igaz is lehet
szerencses helyzetben vagyunk, hogy keveset koltunk kajara
nagyon sokat szamit
nem csak a penz az ido is
ma is hoztam negy dobozzal, kivalo izu mind
szoval megmondom oszinten nem vagyok tudatos etkezo, megeszek mindent, alig van par kaja amit nem szeretek
/na Maryrol nem is beszelek, egy zabagep, de meg nem dagadt:)/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.07.18. 22:24:15

@diggerdriver: Valoszinuleg vannak ra kutatasok, na meg nem tegnap kezdtuk enni.

Mondjuk ami miatt nekem nagyon ellenszenvesek, foleg a Monsanto es egyeb cegek viselkedese. Hiaba nem vagy hibas, kiba.szatjak veled a teljes evi termest, ha ugy tartjak jonak, holott kozod nem votl a cegukhoz. Csaka szomszed gazda volt f.sz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:25:42

@mojoking77: OK
de nekem nagy NY
en termeszetkozelben akarok elni es most ottelek
hegyi levego csobogok tavavk folyok hegyek
ha hazamegyek Mary es egyebb allatfajokon kivul nem akarok mast hallani
ez mar most is meg van reszben, de most keresunk hazat a hegyoldalban

azert ha megnezed azokat a gyilkossagokat, az elkovetoket es az aldozatokat, mar a fotok alapjan kovetkeztethetsz a varso melyik reszn, kik es miert
na arra nem szabad menni
Zimmermann nem tudom hogy jon ide, minuszos hir sem lett volna ha -feher-feher
fekete-fekete
vagy fekete- feher a felallas
ez van

sajnos mindig van nehany amokfuto idiota, de ez meg norvegiaban is megesett
@Muscari: engem nem kell sajnalni
Isten ments
amit esetleg Te pofonnak gondolsz, azon jokat vidulok

tudod altalaban itt tudom meg milyen vagyok en es milyen amerika
a gaz az, hogy nagyon sok ellentetes velemeny van, igy meg keresem onmagamat es meg kellene mar ismernem amerikat is
Tildyvel semmi bajom, bar nem fogekony az ironiara:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:27:52

@calabria007: dogoljek meg, ezt meg fogom nezni ha lesz egy oram
vasarnap?
utana majd osztom az eszt:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 22:32:09

@hagyma:
Na.
Azért van amiben egyetértünk.
engem kicsit sem érdekel hogy élelmiszer címszó alatt mennyi kőolajszármazékot eszek meg.
Élelmiszer terén egy dolog számít.
Ízlik vagy nem.
A többi a lőtéri kutyát sem érdekli.
Például ezt az alig negyven deka füstölt főtt malacfület ma toltam be az arcomba a legnagyobb megelégedésemre.
Lefojtottam egy hideg Guinness-el és most hülyeségeket irkálok ide:))))))))))))))))

kepfeltoltes.hu/130718/20130712_190858_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

mojoking77 2013.07.18. 22:33:38

@hagyma: "minuszos hir sem lett volna ha -feher-feher
fekete-fekete
vagy fekete- feher a felallas"

LAtod EZ a nagy baj. Ugyanezt mondjak a kollegak is, en meg csak pislogok ki a fejembol...
Szerinted otthon mekkora hir lett volna, ha egy onkentes G.I Joe odamegy egy fiatal srachoz (tok mindegy a szine), belekot, majd agyonlovi, es a birosag felmenti bizonyitekok hianyaban.....
Norvegiaba sem megyek.... :))) (rohadt draga, es nagyon rossz a sor..)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 22:34:54

@tildy:): Tudod a probléma ott van hogy egy egész tudományágra ráhúzták a vizeslepedőt teljesen megalapozatlanul.

Muscari 2013.07.18. 22:35:40

@hagyma: akkor megnyugodtam :-)
Tenyleg bantja sokszor az igazsagerzetemet, na :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:39:40

@mojoking77: ez nem igy azjlott, ahogy lattam a birosagi kozvetitest a srac tamadta meg es onvedelem volt
ezt gondolom soha nem tudjuk meg, de azert az eskudtek , nalunk kicsit tobb informacio birtokaban felmentettek
aki arra gondol, azert mert feher /felig s[panyol amugy/ olt meg feketet, azert mentettek fel
na az a tevut
azt meg fenntartom, az altalam felsorolt felosztasban pl. Obama soha nem szolalt volna meg....

/ha elcseszte az eskudtszek, elcseszte, de hogy nem azert mentettek fel, amit az afroamerikaiak allitanak /egy reszuk/ mert feher olt feketet
ez a faszsag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:41:32

@Muscari: kosz:)
/ legkozelebb veggyel meg:)/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.18. 22:43:39

@hagyma:
A rohadt életbe. Megint egyetértek. Kezdek megrémülni:))))))))))))

Ez örök csámcsognivaló volt van és lesz az USA-ban hogy most a bőrszín miatt vagy nem.
Ugye volt olyan is hogy fekete ölt fehéret és felmentették O.J Simpson.

mojoking77 2013.07.18. 22:45:29

@hagyma: Maga az onvedelem all nagyon gyenge labakon. A gyereknel meg egy ceruza sem volt, plusz ranezesre volt vagy 60kg. Az ember meg utana ment, mert gyanus volt neki az ifju feka.. Vegul is kvazi "reszletkerdes",OJ Simpson is meguszta...
A feketeknek amugy kvazi az elso, es legerosebb kartyajuk a vilag minden pontjan, hogy ha valami nem ugy mukodik, ahogy azt ok elkepzeltek, hogy "biztos azert, mert fekete vagyok..." En is unom de ennek ellenere, a fenti esetet akkor is emberolesnek tartom....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 22:48:11

@diggerdriver: a feketek reszerol
feherek sosem tuntetnek, ha fekete ol feheret
pedig gyakoribb
bar a leggyakoribb a fekete-fekete felallas

/ketten voltak ott, az egyik halott, a masik azt mond amit akar, de ugy belegondolva, ha meg akar olni egy afroamerikait egy esos ejjelen, ahol senki mas nincs, akkor lelovi es eltunik, nem jelentkezik be radion, met telefonon elotte es utana
nem logikus
nem tudom
csak azt tartom fent, nem a feher szine miatt mentettek fel

mojoking77 2013.07.18. 22:52:28

@hagyma: Elfogadom, bar az ember elethez valo jogat ezek szerint mashogy latjuk. De ez mar kotekedes lenne reszemrol, amit nem szeretnek. Maradjunk a kozos nevezonel, biztos, hogy nem a borszine miatt mentettek fel....

calabria007 (törölt) 2013.07.18. 22:54:56

@mojoking77:

ugyan már miért állna gyenge lábakon?

Trayvon Martin was a wannabe Gangsta
www.youtube.com/watch?v=IqbIZqznaX0&feature=c4-overview&list=UUIjuLiLHdFxYtFmWlbTGQRQ

Peter Schiff mondjuk nagyon rádurrant erre az ügyre...

Jó néhány alkalommal foglalkozott ezzel ezen kívül is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 23:01:50

@mojoking77: igen ez akkor kozos nevezo
O meg azt allitotta, hogy a sajat eletet vedte, amihez joga van...
nekem van fegyverem
ha komoly veszelyben ereznem magam, tamadas erne, vagy Maryt es nalam lenne, mint ahogy nincs, lelonem
pedig egy csirke nyakat nem vagnam el
itthon tartom
ha valaki betorne az ajtot, teszem azt ejjel
gondolkodas nelkul lelonem
/mondjuk elotte megneznem Mary itt van-e mellettem az agyban es nem csak elhagyta a kulcsat es berugta az ajtot/
na ez nekem a furcsa a pristorius storyban
az elso, hogy valami gyanus, felkoltom az asszonyt, csendre intem, eloveszem a slukkert es szetnezek
dehat lehet ok 60 meterre tavoli szobaban aludtak
kivancsi vagyok a perres is az iteletre is

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.07.18. 23:02:20

@diggerdriver: Hat ha etikusak lettek volna, talan maskepp allnanak hozzajuk is.

mojoking77 2013.07.18. 23:03:25

@calabria007: 2:30-nal abbahagytam... Bocs, ez kb olyan mint Nancy Grace megnyilvanulasai.... A wannabe Cop pontosan azt jelenti, mint otthon a polgarorok. Nincs meg se a kepesitese, se a kepessege, hogy rendor legyen, de minden vagya a hatalom ami a rendoroknek van...... Mindegy, ahogy hagyma mar leirta, hogy pontosan mi tortent, azt csak a pogar tudja egyedul, mi pedig talalgathatunk ha akarunk. Legrosszabb esetben labon lohette volna. Ahogy tette is volna, ha meglett volna a kepzettsege hozza....

mojoking77 2013.07.18. 23:08:25

@hagyma: En is. Es sajnalom a hulyegyereket, akar mi is tortent valojaban. (Ott ugyanis szinten soha nem lesz biztos eredmeny..).
Teny, hogy ha valaki egyszer arra ebred, hogy valaki van a lakasaban, aki raadasul fegyveres is lehet (sot valoszinu), teljesen mashogy fogja latni a dolgokat (Ezert is mosolygok mindig, mikor emlited, hogy ilyen esetben te megveded vele a csaladodat). Ugyanis ket eset lehet.
I. B#$%hatod a pisztolyt, mert bepanikolsz,
II. Epp ugy mint Pistorious, (mar ha igy tortent), elokapod a skulot, es arra fele losz, ahonnan a zaj jon..
(En a masfeledik eljarast alkalmaztam.. Iszonyat szerencsem volt)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 23:12:26

@mojoking77: mi egy agyban alszunk Maryvel
lehet ez konzervativ megoldas
barmi gyanus, eloszor fele nyulnek
amugy arra felebrdek siman, ha kimegy pisilni
semmikeppen nem lonnek at egy ajton, vagy vakon a sotetben
a fegyvert elovennem, miutan Maryt bedugtam az agy ala vagy a gardrobba
vagy kozben

en nem hiszek neki, szamomra eletszerutlen, de majd a birosag dont

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 23:14:32

@mojoking77: es akkor benne van, hogy nem lennek jo eskudt mert a pasi kifejezetten unszimpatikus
/tudom, ugy kell mondani
antigyogyszersz, de igy szoktam meg/

mojoking77 2013.07.18. 23:16:35

@hagyma: "a fegyvert elovennem, miutan Maryt bedugtam az agy ala vagy a gardrobba
vagy kozben"
Emberunk meg megiszik egy Sam Adams-t kozben a konyhaban... :)
Nekem is buzlik a dolog, de az is amit a vad akar a nyakaba varrni.. Valahol a ketto kozt lehetett a valosag. Az biztos, meg ha artatlannak is nyilvanitjak, az eletet a karrierjet mar nem rakja helyre meg egyszer...

mojoking77 2013.07.18. 23:20:49

@mojoking77: Az a baj, hogy a betoro pont ugyanugy meghallja, ha felkelsz, mint ahogy te ot.Abban a pillanatban dont, hogy kifele indul, vagy feled. Ha kifele, es nem allsz pont az utjaban, akkor OK. Ha nem, akkor kurva gyorsan kell elovenned/betaraznod/csore toltened a pisztolyt, mert o mar valoszinuleg tul van ezeken a lepeseken....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 23:22:56

@mojoking77: nem tudok mast mondani
eloszor 30 centivel arrebb teszem a balkezem
ha nincs ott Mary ideges leszek
ha ott van, akkor indul az akcio
ha nincs, akkor plane, de akkor tudom, hogy O nincs itt velem a szobaban
na haggyuk
bar del-afrikahoz passzol
/igen, az agy jobb oldalan alszom/

mojoking77 2013.07.18. 23:30:33

@hagyma: Hat, adja az eg, hogy ez a vita orokre a teoretikus sikon maradjon... En a balon. Probaltam eroltetni ,hogy tobb kutatas is kimutatta, hogy akkor alszik mindenki melyebben, ha a ferfi van az agy ajto feloli oldalan, de felesegem csak mosolygott, hogy o eleg jol alszik igy is... :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 23:34:34

@mojoking77: akkor fel is tettuk ejszakara a fontos kerdest
ki, melyik oldalon alszik?:)
legyen az del afrika vagy london, bar ott forditva kell felfogni

Tildy?:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.18. 23:39:40

@mojoking77: maradjon, de tenyleg vicces az agyamtol 3 meterre a sarokban tenyleg figyel egy remington
mondjuk ez vadaszpuska, de szukseg eseten hasznalhato masra is
hogy sosem lovom le Maryt az hetszentseg, de hat en enm vagyok ilyen star meg ilyenek

calabria007 (törölt) 2013.07.18. 23:46:35

@mojoking77:

abban igazad van, hogy mi max csak találgathatunk, hogy mi történt, ellenben az ügy tálalása finoman fogalmazva bűzlik...

e tekintetben engem Schiff videói igencsak meggyőztek

What if Trayvon Martin was White and George Zimmerman was Black?
www.youtube.com/watch?v=yvScyDBNvpI&feature=c4-overview&list=UUIjuLiLHdFxYtFmWlbTGQRQ

calabria007 (törölt) 2013.07.18. 23:48:35

@mojoking77:

ezek az un. megélhetési "polgárjogi" emberkék vhol tényleg röhejesek:)

úgy szálltak erre az ügyre, mint dögkeselyűk a tetemre:)

calabria007 (törölt) 2013.07.18. 23:51:47

@mojoking77:

ismerek olyan egyént aki több csőre töltött fegyvert tart a lakás különböző "stratégiai pontjain":)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.19. 00:19:23

@hagyma:
En alszom az ajto es Nori kozott (de meg az agyon :) ). Ez pedig az agy... honnan is kell nezni? Fekvo helyzetben a bal oldala.
Ugye a menetirany ezesetben poziciofuggo ;)

pappito · http://pappito.com 2013.07.19. 00:20:51

@fannie: "Nem csak olaj van itt, nemrég hozták nyilvánosságra, hogy már a szovjet időben találtak egy hatalmas gyémánt lelőhelyet Szibériában"

Hát az nem egy, hanem inkább tizenöt bánya és jó egy-két évtizede Oroszország a legnagyobb gyémántexportőr. Utána Kongó, Ausztrália, az oroszok ötször annyi gyémántot bányásznak, mint délafrika. Kicsit lemaradtál.

monddazigazatmar 2013.07.19. 00:22:13

"Míg a fekete kollégákkal a kötelező „hello, hogy vagy?"-on szinte sosem lehet messzebb jutni, az indiaiak kifejezetten keresik a társaságunkat, úgy tapasztaltuk."
Hát, majd rájössz. :D
Minden délafrikai világosabb szinu szeretne lenni, meg olyan társaságba tartozni. Azért spóbál spanolni veled a szines. A fekete meg általában egyszerű mint a faék, szoval őt őszintén nem érdekled, mint ahogy semmi sem :D

Az autóárakat pedig nagyon elnéztétek. Kb. annyi mint itthon, valami kereskedő nagyon durván átbaszhatott :D
A vizumnak meg jól nézz utána, mert simán kitoloncolnak. Nem tudom, hogy milyen az a látogatói vizum ami egy évig érvényes, kicist gyanusan hangzik, nagyon kérdezz utána. A borderhoppingot is ismerik.

"Például nagyon nem ajánlott a feketék által lakott falvakban megállni kocsival, de magyarországi barátaink számtalanszor csinálták ezt, és csak pozitív fogadtatásban volt soruk a feketék részéről." - Na, itt felröhögtem. Tipikus, "egy hónapja itt vagyok, és már mindent jobban tudok a búroknál is" hozzáállás. Paranoiások a délafrikaiak, de jobb ha rájuk hallgatsz. Sok ilyen pozitiv fogadtatás után jön egy kevésbé pozitiv, azt pedig nem élitek tul. A másik része a dolognak, hogy ugyan minek odamenni, megállni?

kzolika 2013.07.19. 00:26:45

Az élelmiszerárak viszont nagyjából olyanok, mint Magyarországon, és a választék nagyszerű, mindent lehet kapni." Van Turo Rudi, vecsesi savanyusag, csulok, kovaszos uborka, Rigo Jancsi, meg ilyenek??? :-)

pappito · http://pappito.com 2013.07.19. 00:38:50

@diggerdriver: "Egy cső kukorica.
Hasonlítsuk össze a mai kukoricával.
Több ezer év telt el a nemesítéssel."

amit ma GM-nak hívunk az nem olyan, mint a keresztezés. Hasonló a célja, de más a folyamat. A sok évszázados keresztezés (mind amilyen Mo-n elhozta a lófogú fajtákat vagy a tritikálét) során nem fordul elő, hogy a sarkvidéki halak génjei belekerülnek a gabona génkészletébe. Vagy nem kezd el a növény olyan anyagot kiválasztani ami elriasztja a kártevőt. A hagynmányos keresztezésnek köszönhetjük (meg a talajjavításnak) hogy milyen elképesztő hozamokat képes elérni egy-egy növény, ami mondjuk 100 éve a tizedét is csak szerencsés években hozta.

És persze ott van a licencelt vetőmag amiből kikel a növény, de a növény magja már terméketlen, és újra kell vásárolnod a vetésre valót, nem tudod megtermelni magadnak. Vagy azok a vetőmagok amelyek csak egy bizonyos cég által előállított aktiválóanyaggal permetezve hajtanak ki.

Tényleg sokat lehetne beszélni róla, és kéne is, de az ostoba démonizálással kizárják a normális vitát, még a szakemberek is képesek vörös fejjel üvöltözni egymással, az egybites ojságírók meg ostobábbnál ostobább cikkeket irkálnak. (pl, a grönpiszes liba propaganda-marhaságai a tegnapi indexben, gyakorlatilag minden sorába bele lehet kötni, de az már nem fog megjelenni sehol, ugye)

A hosszú távú hatásokkal lassan azért tisztába kéne jönni, tekintve, hogy az egész világ gmo szóját zabál és kb. harminc éve csinálnak gm növényeket. (az usában a paradicsom, repce, stb.) Azt nagyon könnyű kommunikálni, hogy fujj monsanto!

pappito · http://pappito.com 2013.07.19. 01:04:10

a poszthoz visszatérve, délafrika csodás kulináris élmény, a világ egyik legjobb sütije a malva pudding, de a húsételeik is bazijók és van az a maize meal (pap?) ami olyan mint a polenta amit sülthús-szafttal tolnak, az is remek takarmány

Boerewors, indiai kaják... nyamm

Ezüst Utazó 2013.07.19. 01:07:55

@diggerdriver: Ez nagyon guszta, receptet kérek!!!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.07.19. 01:30:01

Egy nagyon diplomatikus megfogalmazas a GM novenyekrol:) (eleolvasva a cikket, nekem inkabb az elonyok jottek le jobban, szemben a sok "potencialis" vagyis nem bizonyitott veszellyel.
www.csa.com/discoveryguides/gmfood/overview.php

"Conclusion

Genetically-modified foods have the potential to solve many of the world's hunger and malnutrition problems, and to help protect and preserve the environment by increasing yield and reducing reliance upon chemical pesticides and herbicides. Yet there are many challenges ahead for governments, especially in the areas of safety testing, regulation, international policy and food labeling. Many people feel that genetic engineering is the inevitable wave of the future and that we cannot afford to ignore a technology that has such enormous potential benefits. However, we must proceed with caution to avoid causing unintended harm to human health and the environment as a result of our enthusiasm for this powerful technology."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.07.19. 01:32:12

@diggerdriver: @tildy:):
ez tenyleg jo
en megneztem
az a vicc, hogy analfabtakent kbb ezt gondoltam
www.youtube.com/watch?v=BqpGtBqq_XY

2013.07.19. 01:35:51

A kutatói munka rendkivül izgalmas lehet, és teljesen mindegy milyen országban, mert az ilyen emberek már eleve a tudománynak élnek.

Dél-Afrika szép ország, sajnos sokak számára nem élhető, és ezért a dél-afrikai szakemberek tömött sorokban húznak el Kanadába (meg más országokba is). Gondolom őket kevésbé érdekli az éghajlat ha arról van szó, hogy milyen társadalomban élnek.

Évekkel ezelőtt a dél-afrikai kormány felrótta a kanadai kormánynak, hogy elszipkázzuk tőlük az orvosokat magasabb fizetésekkel. A válasz az volt, hogy "ez a ti bajotok" erre ők "ti kis rasszisták" mire ezek "bagoly mondja verébnek". Igy most ha orvost keresel akkor leginkább dél-afrikait találsz, már több tartományban is... Már irtam többször hogy az enyémet nagyon kedvelem - kitünő modor, felkészült szakmailag, minden tesztet megad, az akcentus meg csak hab a tortán.

mojoking77 2013.07.19. 01:51:26

@kzolika: Vecsesi kaposzta, pipa.
Csulok, pipa. (Oktoberfest Biert is arultak szeptember vegen Fokvarosban egy Paulaner sorozoben)
Kovaszos uborka, pipa.
Rigo Jancsit meg otthon sem ettem legjobb tudomasom szerint.

Cserebe a tejaruktol konnybe labad a szemem (bar ez ugyben hala a jo egnek a franciak es az amerikaiak is jok.)

A turo, cottage cheese nem teljesen egyforma, de amugy nagyjabol minden van, sot a legtobb cuccban vernek minket....
Bocs

is 2013.07.19. 08:03:25

@poszt: "A férjem szerződésébe például azt is bele kellett venni, hogy a munkaadó igazolja, hogy az adott állást nem lehetett helyi munkaerővel betölteni. Ez a rendszer azt eredményezi, hogy a munkavállalói vízumot nagyon-nagyon nehéz megkapni."

Egy kis útmutató: ha Magyarországon akarsz munkát vállalni, és nem vagy EU-állampolgár, akkor pontosan ugyanez a feltétel: csak akkor, ha nincs alkalmas magyar a feladatra.

isssti 2013.07.19. 08:32:17

Tökjó a cikk, csak kár, hogy a helyi pénzben megadott árak teljesen értelmezhetetlenné teszik a pénzügyi részét..

pappito · http://pappito.com 2013.07.19. 10:01:14

@fannie: ne olvasd az index tudomány rovatát, komolyan. olyanok szerkesztik akik alapvetésekkel sincsenek tisztában, a lopkodott motyót viszont alapismeretk hiányában képtelenek pontosan lefordítani

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.07.19. 10:04:42

@isssti: Mikor én forintban írtam az árakat engem azért szóltak meg hogy miért nem helyi pénzben írom :)))))

calabria007 (törölt) 2013.07.19. 15:32:14

@Bicepsz Elek:

szvsz

ezt a búrok kikérnék maguknak:)

a feketék is...

mojoking77 2013.07.19. 15:32:22

@isssti: No, ezen meg en is tudok segiteni. Nezd meg az arakat, oszd el tizzel (plusz minusz par szazalek), es mar meg is kaptad az euros arakat. Bocs, ha esetleg fontban voltal kivancsi :)

isssti 2013.07.20. 12:39:49

@mojoking77: Kinek mi.. ;o)
Én biztos mindkét pénznemben jelezném, így mindenki értené miről beszélünk..

isssti 2013.07.20. 12:46:04

@mojoking77: Sajna én Ft-ban gondolkozom - szerintem vagyunk még így páran itt.
Senki sem lehet tökéletes..

calabria007 (törölt) 2013.07.21. 12:20:28

@isssti:

az árakat csak az ottani bérekkel együtt lehet értelmezni

calabria007 (törölt) 2013.07.21. 12:22:07

@is:

Dél-Afrikában azonban országon belül is megy ez a játék, lásd "black empowerment"...

en.wikipedia.org/wiki/Black_Economic_Empowerment

isssti 2013.07.21. 18:45:18

@calabria007: ez is igaz, de hozzáteszem: meg az összehasonlító Ft-árral..

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása