oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 21. 06:47,  Magyar magyarnak... 322 komment

2013. június 21. 06:47 Határátkelő

Magyar magyarnak...

Nem egy boldog történet a mai, mert Zsuzsa írása arról szól, miként került németországi (magyar főnök vezette) munkahelyébe egy rossz mozdulat. Természetesen nem szeretnék általánosítani, hiszen emberekként különbözőek vagyunk, de a történet mindenképpen elgondolkodtató.

Kündigung.jpg„Habár sokféle posztot olvastam már itt a külföldön élő magyarok közötti kapcsolatról, engedjétek meg, hogy megosszam veletek személyes tapasztalatomat is.

Németországba költöztem idén májusban. A szerencsések közé tartozó vagyok, kiutazásom előtt már várt egy munkahely. Annyit tudtam, hogy a főnök magyar, a munka pedig virágok ápolása, értékesítése lesz.

Megérkezésem másnapján be is mentem egy megbeszélésre, bemutatkozásra. Megtudtam, hogy a bolt (ami engem leginkább a Magyarországon található kínai üzletek egy sokkal nagyobb változatára emlékeztet, kiegészítve egy hatalmas virágbolttal) a 42 éve itt élő, Magyarországról menekült férfié.

Szeretne nekem segíteni

Néhány perc beszélgetés után kiderült, hogy szülővárosa megegyezik az én szülővárosommal (Bonyhád). Megállapodtunk egy napi négyórás munkaidőben, 900 eurós fizetéssel. Nem kell mondanom, ennek elképesztően örültem a magyarországi viszonyok után... A beszélgetés során elmondta, segíteni szeretne nekem, elvégre én is magyar, ő is magyar, stb.

Elkezdődött az "árbájt", minden héten egyszer meg lettem dicsérve, hogy mennyire jó munkaerő vagyok. Virágokat pakolásztam, locsoltam, ápolgattam, söprögettem, felmostam, vevőkre mosolyogtam.

Igaz, szünet az nem volt. A WC körüli teendőidet is próbáld a munka előtti vagy utáni időszakra időzíteni. Kollégákkal beszélgetni nem lehet, ha pedig egy percre megállsz, már felteszik a kérdést: "Was machts du?" Na de alap némettudásommal nem is vártam a diplomámnak megfelelő állásra, ráadásul örültem, mert mégiscsak a főnök hazai.

A baleset...

Teltek a napok, amikor egyik este (otthon) kifordult a térdem egy rossz lépésnek köszönhetően. Reggel felhívtam a főnököt, hogy nekem sajnos most orvoshoz kell mennem... Akkor már közel egy hónapja be voltam jelentve, ő mégis azt mondta, használjam a magyar egészségbiztosításomat, mert a német biztosítóhoz ugyan be vagyok jelentve, de az átfutási idő miatt még nem érvényes a jogviszonyom.

Hm. Gondoltam én, hát jó, akkor hajrá, irány a röntgen, utána pedig hívom, hogy mi volt. Az orvos két nap táppénzre írt ki, valamint gyógyszert kaptam. Be is bicegtem a munkahelyemre, hogy bevigyem a papírt és szóljak, hogy két nap eltelte után ismét ott vagyok. A főnök bólogatott, hogy oké, akkor hétfőn találkozunk.

...és következményei

Másnap levelet találtam a postaládában, amit a főnököm küldött. Kündigung. Nem értettem, ezért felhívtam. Azt mondta: „Igen, ez felmondás." Kérdésemre, hogy miért, amikor eddig folyamatosan dicsért és azt állította, hogy segíteni akar nekem az itteni élet kezdetében, azt válaszolta: "Mert én így döntöttem, és nem akarok erről beszélni."

Érdeklődtem, hogy ezt miért nem mondta meg a szemembe, annyit mondott: "Mert ez Németország." A német egészségbiztosításom azóta is átfutási idő alatt lehet, mert érdeklődésemre azt mondták, nem tudnak rólam. Aztán kiderült, én már a sokadik magyar vagyok, aki így járt ennél a munkahelynél...

Mosolyogtam egyet és elgondolkodtam: a magyarok tényleg mindenhol ilyen önző, lojalitást nem ismerő, hazug emberek?!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr275371650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 07:03:32

Szomorú a történet, de nem szabad általánosítani.
Lehet, szerencsésebb lett volna bemenni és könnyített munkát kérni.
Ha csak 2 napra írtak ki, akkor azért olyan nagy baj nem történhetett.
Ezen viszont megakadt a szemem:
"ha pedig egy percre megállsz, már felteszik a kérdést: "Was machts du?" "
Ez a való világ. Itt nincs 5 percenként cigiszünet, letye-petye-lefetye.
A munkaidőt munkával szokás eltölteni, ez a természetes.

nyuszigonosz 2013.06.21. 07:29:28

Szóval nem voltál bejelentve.

_Jeff_ 2013.06.21. 07:31:23

@tilmir: mert te sose forumozol munkaidoben, ugye?

NIKI LAURA 2013.06.21. 07:36:36

Besxaras,most szalltam le a geprol,mi var itthon:szel,arviz,kanikula,halom szamla....
Meg Orban a kormanyfo?

2013.06.21. 07:43:47

Azt hiszem, hogy ma biztosított minden ahhoz, hogy több száz v. akár félezer hozzászólás is létrejöjjön, ez a magyar magyarnak a farkasa téma kimeríthetetlen potenciállal rendelkezik.

Amúgy meg egy jó tanács: ne bízz senkiben, és akkor nem fogsz csalódni.

orange85 2013.06.21. 07:44:01

"Kollégákkal beszélgetni nem lehet, ha pedig egy percre megállsz, már felteszik a kérdést: "Was machts du?""

már itt ott kellett volna hagyni, vagy legalábbis új lehetőségek után nézni.

"azt válaszolta: "Mert én így döntöttem, és nem akarok erről beszélni.""

hm, így is lehet.meg úgy is, hogy olyat verek rá, hogy elszédül.

2013.06.21. 07:45:02

@NIKI LAURA: Tudsz te ennél jobbat is, ez most elég vérszegényre sikeredett.

orange85 2013.06.21. 07:45:46

@NIKI LAURA: áh,kár volt hazajönnöd.nincs itt semmi csak posvány.

NIKI LAURA 2013.06.21. 07:47:30

Na akkor elmondom,hogy volt nalam ez par napja,Kanadaban.
Kivancsisagbol meghirdettem az itteni 'Aprodban.(kijjiji) munkat keresek.
Felhivtak tobben(alberta)'majd en valasztottam,igaz 50 km re volt.
Kerdezte,mennyit akarok,mondom ingyen megyek egy hetre,aztan dontson.
Nem modtam,hogy 2 het mulva haza kell mennem,ez olyan proba fele.
Egy het utan nyujtja a csekket,napi 8 ora x25 dollar,ebbol kb +5 beifizet taxba,tehat neki 30 ba an..Mondom neki ez ingyen volt,de nem erti,ez jar..mondja.
Jojjek jovo heten,harom het mulva plusz benefit,fogorvos,gyogyszer.

Semmi trukkozes,itt ilyenek a munkaltatok.

Zka77 2013.06.21. 07:48:04

@nyuszigonosz: igen, nekem is egyből ez jutott eszembe.

zopilote 2013.06.21. 07:59:23

@NIKI LAURA:
Szerencses vagy! Itt hatalmas arviz Calgaryban, 100 ezer embert lakoltattak ki, egesz falvakat a kornyeken. A Trans - Canada Highwayt elvitte a viz Banff elott, tobb kilometeren. A felujitasi munkaknal meg majd visszavagok a "Was machts du?" -ert: 100 $ - t kerek a burzsujtol csak azert az 5 percert, hogy megmondjam, elvallalom e:) (es elore tudom, hogy nem fogom elvallalni) :)

La Pantera 2013.06.21. 08:08:09

egyébként machst nem machts, ha már német...

NIKI LAURA 2013.06.21. 08:11:15

@zopilote: vazeg,errol nem tudok,bar meg tegnap elott is szakadt Airdrie-ben,de kilakoltatasrol nem hallottam!
Calgary,egy nap 4 èvszak,,de jobb voltmint ami itt fogadott,40 fok...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 08:12:20

@NIKI LAURA: Ok, de neked nincs nyelvi problémád.
:)
Ha valaki nem beszéli a nyelvet, az mindig magában hordozza a lehetőségét, hogy ilyen vége lesz...
Ha nem volt bejelentve, az valóban nem korrekt.
De!
Nem minden külföldön élő magyar vállalkozó ilyen.
:)
Hozzánk július 1-től jönnek otthonról, és tegnap postáztam nekik az engedélyeket.

2013.06.21. 08:16:16

@tilmir: Szerintem a magyar vállalkozók többsége viszi az itthon felvett "értékrendet", maximum ott nem trükközik meg keres kiskaput, mert nincsen rákényszerítve.

pamut 2013.06.21. 08:17:55

@NIKI LAURA: Te miért akartál egy hétig ingyen dolgozni?

VHB 2013.06.21. 08:19:51

@NIKI LAURA: Aki egy hsz-ben képes azt írni, hogy

"Nem modtam,hogy .." majd "Semmi trukkozes,itt..."

azt itt szétszedik. Komponisták, fénygyerkőcök meg a nikilaurák :)

Szevasz mester!

Azt hittem már rég leszervezted a Zero2Hero munkaügynökséget és toborzod a gipszkartonozó-hordákat. Hiányzott már a tanya, ugye?

peacefroggg 2013.06.21. 08:22:09

Érdeklődtem, hogy ezt miért nem mondta meg a szemembe, annyit mondott: "Mert ez Németország."

Meg a munkavállalóval való normális bánásmód és korrektség is Németország, ha már.. (meg sok másik ország is)

orange85 2013.06.21. 08:24:38

@peacefroggg: ha többen voltak akkor miért nem engedi rá az illetékes szerveket?

Liz007 2013.06.21. 08:36:18

Egy ismerősömmel Németországban szóról-szóra ugyanez történt, csak ott német főnökkel. Szállodában dolgozott, munkahelyi baleset, térdműtét, táppénz - a műtétje másnapján jött a felmondás, és mivel németéknél általában fél év a próbaidő, semmit nem tudott csinálni. Maradt táppénzen amíg rendbejött, (mert legalább neki érvényes volt a német betegbiztosítása) majd továbbállt pár házzal és talált máshol munkát. Sajnos ott ez így megy - ha próbaidő alatt hiányzol, a legtöbbször másnap a postaládádban van a felmondás azonnali hatállyal. Más kérdés persze, hogy ettől fogja mehetsz kilincselni a helyi munkaügyi hivatalba segélyért, ami NEM csak egy év ledolgozott munkaviszony után jár (nem akarom adni a tippeket, ötleteket, de azért nem árt tisztában lenni a jogainkkal, mint EU-s munkavállaló).

Amúgy a drága főnökkel én simán közölném, hogy viszed az összes munkahelyi papírodat az Arbeitsamt-ba bejelentkezni, mivel nincs munkahelyed és most intézze el azt a biztosítást, amíg nem késő, mert ő fogja nagyon megütni a bokáját, ha esetleg (természetesen ezt Te fel sem tételezed, csak azért szólni akartál) mégse jelentett volna be a német betegbiztosítónál, adóhivatalnál. Egyébként biztosítási számot, adószámot kaptál? Ha nem, akkor kezdhetsz gyanakodni...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 08:40:39

@Philosoraptor: Ezt nem tudom. Mi otthon is mindenkit bejelentettünk.

pappito · http://pappito.com 2013.06.21. 08:50:25

már bocs, de ez az egész nem azért történt így, mert a faszi magyar, hanem azért mert egy büdösgyökér. (42 éve ott él, az már német amúgy is)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.21. 08:58:45

Feleségemnek volt egy jó állása.
Aztán lett egy magyar fönöke.
Aztán már nincs állása.

pappito · http://pappito.com 2013.06.21. 09:01:43

@diggerdriver: ja ez velem többször előfordult Magyarországon :)

VHB 2013.06.21. 09:04:28

@diggerdriver: Ebből az következik, ha a feleségnek külföldi lesz a főnöke, akkor nem lesz a feleséged többé? :)

andaluzkutya 2013.06.21. 09:04:48

@Philosoraptor: "Amúgy meg egy jó tanács: ne bízz senkiben, és akkor nem fogsz csalódni."
Ez igaz, viszont cserébe egy csomó jó dologból is kimaradsz. Én pl. nagyon sok emberben megbízom, meg bennem is nagyon sokan megbíznak és ebből rengeteg előnyöm származik. De tény, hogy kezdetekben nem árt óvatosnak lenni, amíg kiderül, hogy megbízhatsz valakiben.
Amúgy meg bár kifogásolható a főnök viselkedése, de tudtommal próbáidó alatt (egy hónap az mindenképpen az) bárkit indoklás nélkül ki lehet rúgni. Akár igazságtalanul is. Más kérdés, hogy volt-e egyáltalán írásbeli szerződés, meg ugye nem valószínű, hogy az egyén be volt jelentve...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.06.21. 09:05:45

Olvasom a facebookos "tipikusmagyar" kommenteket es az a kerdes merul fel bennem, hogy aki szerint ez tipikus magyar viselkedes, az ezzel azt akarja mondani, hogy o is igy banna a honfitarsaval adott esetben? Vagy ezek a tipikusmagyarozok mind kivetelt kepeznenek a tipikusmagyar viselkedes alol? Mert ha ennyi kivetel van, akkor talan nem is annyira tipikus a posztbeli fonok viselkedese...

think different 2013.06.21. 09:06:11

@diggerdriver: a főnökömnek volt egy jó nője...

Aztán elvesztettem az állásom, de megérte :)))

orange85 2013.06.21. 09:07:38

@diggerdriver: a magyar főnöknek nincs már állása?:-))
valamilyen szinten irigyellek:-)

2013.06.21. 09:09:49

@andaluzkutya: nem voltal tegnap. Pedig orvosi tema volt tobb szaz kommenten keresztul. egyedul tanato volt orvos.
Gyerekenkel vedooltas, farfekveses szules. Ha jol lattam, mar a gatmetszes szuksegessenel tartunk.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.21. 09:13:11

@NIKI LAURA: trükközés nélkül jöhetsz hozzám egy hétre ingyen dolgozni, ígérem, nem adok csekket.

tanato 2013.06.21. 09:14:06

@charlieharper: Köszi már én is szólni akartam,hogy vajon merre jártak az itt kommentelgető orvosok tegnap?

Len.Mag 2013.06.21. 09:21:54

Nekem már ott gyanús lett volna, hogy még használjam a magyar eg.biszt. kártyámat. Ekkor érdeklődtem volna a dokinál, vagy ha még semmi okmány nem volt (gondolom nem volt, ha biztosítás sem), akkor a megfelelő szervnél.

Ha jól értem, hétvégén kaptad meg a felmondást? Azt ugye nem posta kézbesítette? Képes lett volna bedob(at)ni?
Mo.-n ugyebár hivatalosan át kell venned, úgyhogy csak a tértivevénnyel érnek valamit.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 09:25:10

@Len.Mag: Nem feltétlenül van összefüggésben az egészségbiztosítás a bejelentéssel. Nálunk 90 napig dolgozhat valaki úgy, hogy a magyar biztosítását használja.

A felmondást nem szükséges tértivevénnyel küldeni próbaidő alatt. Akár be is dobhatja. (mondjuk, nem etikus, de az már egy másik kérdés) :(

Len.Mag 2013.06.21. 09:31:56

@tilmir: Ja igen, nem fogalmaztam egyértelműen:
Eredendően én is azon ütköztem meg, hogy ha már arra járt, miért nem volt képes a posztolóval szemtől szemben leülni.

És csak mellékesen jegyeztem meg, hogy Mo-n nem lenne egy munkáltatónak ilyen könnyű dolga. (Elvileg azt is megteheted, hogy nem veszed át a küldeményt, aztán kiíratod magad, persze ez sem etikus. Ezt egyébként egy tanár sietett a hallgatói tudomására hozni...)

Még az jutott eszembe - nem tudom mennyi ideje dolgozott ott a hölgy -, hogy vajon munkaszerződés volt-e már. Azzal nem lehetne valamit (jogilag) kezdeni, ha létrejött a szerződés, és nem követte bejelentés?

Mrs. Clayton 2013.06.21. 09:33:37

@Réka ‎: a minap láttam fészen egy felmérést, abban épp azt fejtegetik, h a magyarok szeretik azt hinni, h ha vki talál egy pénztárcát azt a másik biztosan elteszi, míg ők biztosan visszaadják, magyarul mindenki lop csak én nem
ezért van az, h ha a politikában/bhol mutyiznak az tök természetes, inkább azzal van a baj, h engem kihagynak belőle

nyuszigonosz 2013.06.21. 09:34:39

@Len.Mag: Szerintem randa feketemunka volt az egész.
Próbaidöben tényleg nem szükséges megadni a felmondás okát, de: de akkor is kell egy próbaidös szerzödés. Ami ezt is tartalmazza. Meg persze sok minden mást is.
Nagyon naiv volt a poszt írója.
Amúgy ha ez most májusban kezdödött és ebben a hónapban lett a felmondás, akkor még mindig bemehet a munkaügyi hivatalba, adóhivatalba: azok majd legalább leverik a munkaadón az ezesetben nem fizetett szociális, beteg és nyugdíjbiztosítást az ott ledolgozott idöre.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.21. 09:37:27

Embertelen munkakörülmények, nem is értem, hogy tudtad elviselni. 4 óra meló szünet nélkül és a vécére menést is előtte vagy utána kell elintézni. Robotok ezek a németek nem emberek, mindig ezt mondom.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 09:38:37

@Len.Mag: De igen, fentebb írta valaki, hogy fel kell jelenteni az Arbeitsamtnál.
Sok esetben az a baj, és ezt próbálják kihasználni a munkaadók (legyen az helyi vagy magyar), hogy az egyén külföldi, nem mer/nem tud intézkedni.

Amikor kijöttünk én is elhelyezkedtem. Októbertől dolgoztam, jött a Karácsony. A szabim pont arra volt elég, hogy a két ünnep között ne kelljen bemennem. Ezért dec. 24.-én még dolgoztam, meló után indultunk haza (képzelheted). Jóformán a szilveszteri koccintás után meg vissza, hogy kezdeni tudjak január 2.-án. A postaládában várt a felmondásom, amit dec. 22.-én kelteztek...
Szerinted? :)
A tulaj echte svájci volt....

nyuszigonosz 2013.06.21. 09:38:52

@én már a fény gyermeke vagyok: Hát négy órás munkaidöbe bizony nincs belekalkulálva a fizetett szünet.

Len.Mag 2013.06.21. 09:41:19

@nyuszigonosz: Nagyon nem vagyok otthon a Németországos témában, meg nem is vonz az egész nyelvterület, de van pár ország, ahol nem írják meg egyből a szerződést, hanem ki van kötve, hogy X ideig meg kell kapnod.
Más kérdés, hogy én még akkor sem mernék szerződés nélkül elkezdeni dolgozni, ha ott ez a szokás, már ha egy mód van rá...

Len.Mag 2013.06.21. 09:42:33

@tilmir: Nem sokat veszíthettél vele... Bár tudom, hogy ez abban a helyzetben cseppet sem vígasztaló.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 09:51:07

@Len.Mag: Valóban, és nem is a munka elvesztése miatt voltam bosszús, hanem az eljárás miatt.

pappito · http://pappito.com 2013.06.21. 09:57:24

hú nikcsi visszatolta a bringát a pusztára? és igazi repülőgépen gyött, mint a gazdagok nyugaton? micsoda csodálatos élete van neki...

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.21. 09:57:56

Én is sokat hallok a németországi magyar munkaadók jóindulatáról. Sokan, ha meghallják, hogy magyar a főnök vmilyen munkahelyen, inkább tovább keresnek...

M. Péter 2013.06.21. 09:58:01

@tilmir: Az EU-n belül az alapszabály az, hogy ott kell fizetni a tb járulékot és ott kapja az ember az ellátast is, ahol dolgozik, nem számít, hogy van egy Európai Egészségbiztosítási Kártyaja. Szerintem Svájcra is ugyanez vonatkozik, csak a magyarok szeretnek ügyeskedni. Nekem 5 évre érvényes brit kártyám van, ez nem jelenti azt, hogy 5 évig legálisan kezeltethetném magamat a brit tb terhére más országban dolgozva, bár gyakorlatban alig hiszem, hogy észrevennék.

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.21. 09:58:41

annyi, hogy németbe nagyon gyorsan tudsz munkát keresni.

VHB 2013.06.21. 09:59:16

@én már a fény gyermeke vagyok:
A megalázó fizetést kifelejtetted.

VHB 2013.06.21. 10:00:45

@siskalaszlo: Úgy érted, hogy 15sec alatt?

VHB 2013.06.21. 10:02:02

@VHB: áhh leesett! Bizonyos szakaszokon nincs sebességkorlátozás az autópályákon.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 10:07:34

@M. Péter: Ahogy írtam, 90 napig nem. Ez nem ügyeskedés, hanem jogszabály.
Amennyiben a munkavállaló 90 napot meghaladóan dolgozik, akkor köteles megkötni a svájci Krankenkassát.

nyuszigonosz 2013.06.21. 10:09:22

@VHB: Hát nem is azt írta, hogy találni is gyorsan lehet. :)))

nyuszigonosz 2013.06.21. 10:12:06

@Len.Mag: Én sem kezdenék dolgozni rendes munkaszerzödés hiányában. Hiszen akár munkabaleset is történhet akár az elsö nap is.

váj mí 2013.06.21. 10:12:35

Zsuzsa kedves, fogd össze a kis papírjaidat és ballagj el szépen az Arbeitsamtba velük. Főnök bácsit nagyon csúnyán meg tudjuk daszni ám ilyen trükközések miatt. Persze, ha tudnak róla, ugye.

andaluzkutya 2013.06.21. 10:25:40

@charlieharper: @tanato: Elnézést, hogy nem voltam, de néha dolgozni is kell:) Vannak napok, amikor még a posztot sincs időm elolvasni napközben, este meg már késő, mert addigra van több száz komment... Na, a mai nap nem ilyennek ígérkezik: nincs hely új betegnek, akik vannak, azok nagyrészt jól vannak, úgyhogy csak lógatom a lábam:)
Amúgy a gátmetszés egyébként se a szakterületem:)

montroyal ( CAN qc) 2013.06.21. 10:27:55

@zopilote: franko ma erkezunk es menni akarunk Banff fele ...

pappito · http://pappito.com 2013.06.21. 10:33:07

@montroyal: onnn való a Banffi hajszesz? :)

2013.06.21. 10:43:00

@NIKI LAURA: en mar komolyan aggodtam, hogy ujabban miert nem vagy benne az elso 10 kommentben :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.06.21. 10:44:01

"Szünet nem volt."

Négyórás munkaidőbe szünetet is akar. Ez is sok mindent elárul.

2013.06.21. 10:45:45

@Réka ‎: pontosan igy van, en peldaul nagyon kulonleges vagyok

Gizi06 2013.06.21. 10:51:29

En nem csak az Arbeitsamtra mennek, az adohatosagok mindig halasak egy nevtelene bejelentesert, plane az ilyen kisebb kaliberü csaloknal...

peacefroggg 2013.06.21. 10:56:17

Komolyan beleköttök a szünetbe? Nem láttam, hogy azt írta volna a posztoló, hogy óránként negyed órás szünetet akart, miért rögtön ez a rosszindulató feltételezés? 4 órában nem lehet megállni? Ha 8 órát dolgozik valaki, akkor szerintetek az első 4 órában nem tarthat szünetet? Ha számítógép előtt dolgozna, akkor előírás lenne a szünet (más kérdés, hogy betart(at)ják-e), de ha virágokat rendez akkor már nincs megállás?

nyuszigonosz 2013.06.21. 10:59:30

@peacefroggg: Megállni bizonyára lehet.
Csak igen sokan a szünetet azzal párosítják, hogy kávéivás is legyen, cigizés is, szomszéd boltba bebámulás is, pletyó meg ücsörgés is....

2013.06.21. 10:59:42

ja nekemis ez jutott eszembe, hogy szunetet elvarni egy dolog, de 4 ora alatt azert barkire rajohet a huggyantas. Ha egy ilyen gyoker fonok nem tudja tonkretenni a boltot, akkor az sem fogja, hogy 3 percre eltunik a viraglocsolo delikvens. Vagy ossze kellett volna kotnie a viraglocsolast a pisimisivel?

nyuszigonosz 2013.06.21. 11:05:58

@Whave: WC-re szerintem nyugodtan mehetett, hiszen a vízlocsoláshoz is kellett vizet hoznia, bizonyára volt ott vécé is. ;)

2013.06.21. 11:07:20

@nyuszigonosz: azt irta, nem, es hat miert irna barki valotlansagot erre a blogra es/vagy a kommentekbe? :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 11:09:43

@NIKI LAURA:
Svédország is ilyen, ahogy tapasztaltam. Itt senkinek sem kellesz, ha ingyen akarsz dolgozni, mert azt nem lehet. :)

@flash.gordon:
Ha nem is szünetet, mert azért na... de egy pisiszünet hagy férjen már bele. Ezek olyan 2 perces dolgok, amik senkinek sem kellene, hogy fájjanak.
De akkor egy köztes megoldás: 4 óra fizetés jár, de 4:15-öt vagy bent. Így van napi 15 perc szabadon eltölthető szüneted pisilni, kakilni, akár még cigizni is. Az a 15 perc így is, úgy is összejön, mert esetleg átadod a műszakot, úgyis előbb vagy bent, úgysem esik ki a kezedből a seprü 4:00-kor.

Nálunk pl. napi 8 óra a munkaidő (ennyit fizetnek). A műszak hossza 8:42. Ebből van egy 18 és egy 12 perces szünetünk, illetve van 12 perc átfedés a másik műszakkal (műszakátadás, de ilyenkor beszélgetés van, nem effektív munka). És közben annyit picilünk, amennyit akarunk.

@Réka ‎:
Szerintem az inkább a tipikus magyar munkaadókra vonatkozik, ami alól nyilván nagyon sok kivétel is akad.
Főnöknek lenni is képzettséget kíván, ugyanakkor sok olyan is akad, ahol kis vállalkozás képzetlen gazdája vitte többre. Embert vett fel, de nem képezte magát, hogy hogyan is kell vezetőnek lenni.

Közös, "kis" hazánkban is van nem is egy rossz hírű magyar cég, ahová akkor sem mennék dolgozni, ha nem lenne más lehetőségem (jó, akkor talán). Stockholmban is tudok egy olyan vállalkozóról, aki elég sokat ül, mert valahogy csak nem sikerül korrektül csinálni a dolgokat. Ha pedig az államot átb@ssza, akkor a dolgozókat is.

@tilmir:
Ez a levélben felmondás szerintem gáz. Nem tudom nálunk hogy csinálják, de... vájrunk csak, nálunk ki sem rúghatnak :D
Réka?!

tanato 2013.06.21. 11:10:08

@andaluzkutya: Jogos, a szülészet tényleg egy sötét terület a nem szakember részére,rengeteg a hibázási lehetőség, és ott egy hiba következménye akár 70-80 évig is tarthat.Ráadásul a szülések 80%- tényleg spontán nem igényel/ne/ eü.ellátást.De hogy melyik az a másik 20 azt előre meg nem lehessen megmondani.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 11:17:01

@nyuszigonosz:
Ha már szóbajött: nékünk a 18 és 12 perces szünetben lehet csak enni, netezni, cigizni, kimenni a műhelyből (pl. haza, ha ott laksz a környéken).
Ezen felül viszont bármikor lehet kávézni (bögre kézbe, irány az automata, kávészerzés, vissza a géphez -> 3 perc) vagy pl. WCre menni.

A kávézás itt nemzeti hagyomány :) Reggelente 5:30 és 7 között pedig sokszor kell az ébresztő nedű :D
Inkább a 3 percek menjenek kárba, mint a gépet csapjam oda vagy megsérüljek, mert még kókadt vagyok.

El periodista 2013.06.21. 11:31:14

Srácok!
Most komolyan: azzal foglalkoztok, hogy 4 órás munkaidő alatt a posztoló szünetet akart? Sztem a pisilésnek bele kell férnie, tetszik vagy sem. Vagy "öntözze" meg a virágokat ott helyben? Azt is lehet...
Posztoló naiv volt - megszívatták. Sajnos van ilyen. Valóban érdemes próbát tenni a helyi munkaügyön, feltéve, ha be tudja bizonyítani, hogy valóban dolgozott ott (aka van erről bármilyen papírja), ellenkező esetben veszett fejsze nyele...
A céget meg legyen szíves nevesíteni, elkerülendő mások csőbe húzását. Nem rosszindulatból, csak a pontosság kedvéért. Mitől fél, tán kirúgják?
Az igeragozásba meg ne kössünk már bele, ez itt nem erről szól!

smile750 2013.06.21. 11:34:09

Érdekes, és egyben szomorú történet, de nem szabad általánosítani. A 42 éve "elmenekült" üzlettulajdonos bácsit be tudnám sorolni egy kategóriába, de nem szeretnék indulatokat szítani. Ráadásul itt ismét csak megmutatkozik az a kiszolgáltatottság, ami a nyelvtudás, és a helyi szabályok, bürokrácia ismeretének hiányából ered. Ha nem tudod, hogy mihez van jogod, és mire számíthatsz bizonyos esetekben, akkor könnyen érhet kellemetlen meglepetés. Ez a magyarozós, farkasozós téma pedig már lerágott csont. Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak mint más (kelet-európai) nemzet képviselői, csak annyi a különbség, hogy az angolul, vagy németül alig tudó magyar inkább magyarokkal találkozik, tőlük vár segítséget, így magyar tisztességtelen emberek fognak tudni a bizalmába férkőzni, és átverni. Egy olyan történetet sem hallottam, hogy "kimentem angliába, nem beszéltem a nyelvet, a szlovákokhoz fordultam segítségért, azok meg lehúztak". A legtöbb embernek nincs tapasztalata a más nemzetiségű, hasonló helyzetben levő emberek sorsáról, a közöttük levő hasonló esetekről, nem olvassa a bolgár/román/szlovák, stb... határátkelő blogot. Amikor Görögországban dolgoztam, ott a görögök hasonló eseteket meséltek, mint itthon mi, hogy külföldön hogyan húzzák le a saját honfitársaik az oda frissen kiérkező, tapasztalatlan, és naiv munkakeresőket. Románoktól is hasonlókat hallottam (itt az UAE-ben sok van azokból is.
Az is érdekes, hogy sokaknak, akik pont azzal jönnek, hogy a magyar mennyire nem segíti egymást, a következő reakciójuk az, hogy meg vannak a sértődve ha tőlük kér tanácsot, vagy segítséget egy honfitársuk. Volt itt több olyan poszt is, ahol a posztíró megemlítette, hogy segítséggel sikerült szállást, vagy munkát szereznie, aztán meg felháborodott azon, hogy akárhány magyart megismert kint az mindenki azt kérdezi, hogy nem tud-e munkát. Akkor ez most hogy is van? Ugyanennyi posztban említik azt is, hogy sérelmezik ha egy honfitársuk megkérdezi, hogy mennyit keresnek. Miért baj ez? Ha akarja az ember megmondja, ha nem akkor meg nem. Nem az kéri a másik, hogy adj belőle, csak érdeklődik, hogy abban a szakmában esetleg mennyit lehet keresni, és lehet, hogy ez fogja elindítani, hogy mondjuk kitanulja azt, és munkát keressen benne, én pedig már ennyivel is segítettem őt, hogy információt adtam. Szóval a segítség relatív fogalom. Lehet, hogy sokszor a segítségre várónak vannak túlzott elvárásai, és meg van sértődve ha valaki nem ad neki egyből egy zsíros állást, ahol persze keveset kell dolgozni, lehetőleg nyelvtudás nélkül, és amikor ez nem jön össze akkor jön "a magyarok nem segítenek egymásnak".

nyuszigonosz 2013.06.21. 11:40:35

@Kovermadar: Ez a normális.
4 órás munkaidöben nincs fizetett szünet, de mint fentebb is írtad: az ember ígyis úgyis pár perccel hamarabb odaér, és gondolom itt sem csapta le a fizetett munkaidö utolsó másodpercében a virágot a földre...

Nekem amúigy is az tünt még fel: hogy nem szabadott beszélgetni ?
Olyan különös az egész.

2013.06.21. 11:43:55

@smile750: egy semmikepp sem reprezentativ pelda, de pelda.

Nottingham kornyeken van a Bootsnak egy igen nagy gyartelepe, jo sok kelet-europai munkast vesznek oda fel, mindenefele kulonosebb nyelvtudas nelkul. A legenda szerint ket komolyabb felvetelizteto HR-es van, egy lengyel, es egy magyar. A lengyel holgy minden porcikajaval segiti honfitarsait a futoszalag melle allni. A magyar holgy amolyan (Reka kedveert :) ) TIPIKUS magyar HR-es mentalitassal, ott tesz keresztbe a magyar jelentkezoknek, ahol csak tud.

De ez csak egy legenda, tan meg Nottingham se letezik, csak ugy kitalaltak.

nyuszigonosz 2013.06.21. 11:44:25

@smile750: Lényegében megint a nyelv nemtudásánál vagyunk, és az azzal összefüggö elöírások nem ismerése, nem értése.
Mert ugyanúgy lehúz/hat No-ban a német tulaj is.

smile750 2013.06.21. 11:50:18

@Whave: A történeted lehet teljes mértékben igaz, viszont mint írtad nem reprezentatív, mert mindössze 2 személy összehasonlításáról van szól. Nem feltétlenül nemzetiségfüggő a dolog, hanem egy szerencsétlen, és sajnálatos helyzet, hogy AZ a magyar személy olyan amilyen. Ez persze nem segít azokon akiknek árt. A megoldás az lenne, hogy nem szabadna túlzottan másokra hagyatkozni, és kiszolgáltatnia magát az embernek senkinek, sem magyarnak, sem külföldinek.
De lehet, hogy én vagyok extra szerencsés, és ismerek egy csomó önzetlen, jószívű magyart.

2013.06.21. 12:05:20

@smile750: Tegyuk hozza, hogy a lengyelekrol altalanosan elterjedt velemeny, hogy inkabb segitik, mint hatraltatjak es kihasznaljak egymast. Jo lenne, ha mi is inkabb ezzel tudnank kitunni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 12:07:38

@smile750:
Megaztán a rossz példa jobban is megmarad.
Ha találkozik az ember 100 rendes magyarral, az OK. Ha találkozik ebből 2 tisztességtelennel, akkor az megmarad és a 101.-ről már lehet negatív véleménye lesz alapból.

Lehet ezért kezelem én is a legtöbb embert gyanakvással az elején (nem csak magyart, mindenkit). Sajnos ez van, biztos ezért vagyok nehezen barátkozós és magamnakvaló.

négyzet 2013.06.21. 12:16:23

4 óra munkába nem jár szünet, ez sok helyen, mon is így van. de kérdés, hogy mit értünk szünet alatt, a rendes szünet a reggelizős, ebédelős, legalább 20 perces szünet. a pisi nem az. sajnos vannak cégek, ahol nagyon köcsög módon állnak ehhez, pedig a négy órás visszatartás egészségtelen és senki nem lesz tőle hatékonyabb. más kérdés, hogy vannak, akik a pisiszünetet kihasználják cigizésre, beszélgetésre, miegymás, és lehet, hogy miattuk alakult ki a szigor.

andaluzkutya 2013.06.21. 12:16:36

@Whave: "a lengyelekrol altalanosan elterjedt velemeny, hogy inkabb segitik, mint hatraltatjak es kihasznaljak egymast"
ezt az elméletet bedobtam egy lengyel ismerősömnek, aki hangosan felnevetett és azt mondta, hogy a lengyelek is igyekeznek lehúzni a másikat, ha a másikat le lehet húzni. Ez az ismerősöm pl. szándékosan kerüli a lengyeleket, hogy nehogy rajtuk keresztül ítéljék meg őt...
De ez csak egy lengyel volt, tehát nem reprezentatív minta:)

vazzup 2013.06.21. 12:18:17

Ezzel csak az a baj, hogy ez Magyarországon is sajnos nagyon elterjedt, nem kell ehhez külföldre menni.
Tisztelet persze a kivételeknek!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 12:22:54

@négyzethálós:
Akkor bele kell írni a szerződésbe, hogy pisi-kaki mehet, de csak az.
Ha a dolgozót közben dohányzáson, beszélgetésen kapják, akkor fegyelmi vagy mi ilyenkor a visszatartó erő.

Aztán aki kijár WC-re, de közben minden OK, akkor nincs semmi. Ha meg rajtakapják, akkor mehet a levesbe.
Megfelelő szabályozottság nélkül persze egyszerűbb tiltani aztán lesni, hogy miért fészkelődik a kollega vagy miért lett a hatékonysága a fele, mert azzal foglalkozik, hogy fejben tartsa.

Ezek alapvető dolgok kellenének legyenek, mert a dolgozó is ember, nem csak a manáger úr. A beszélgetés és dohányzás pedig okkal nem alapvető, az is igaz.

2013.06.21. 12:23:48

@andaluzkutya: hat, ilyenek ezek az altalanosan elterjedt velemenyek :)

En csak 1-2 lengyelt ismerek idekinn futolag, meg par magyart, akik viszont mar odahaza is a haverjaim voltak. De miutan nem fuggok egyikuktol sem, nem tudom a sajat velemenyem sem megalkotni ezen a segitek-hatraltatom teren. Csondben figyelek. :)

VHB 2013.06.21. 12:24:23

@Whave: Teljesen légbőlkapott infó. :) Ahol a K EUR munkavállaló megjelenik ott rögvest érdemes az áruvédelembe invesztálni.
www.cctv-information.co.uk/i/Boots_on_the_Right_Track_with_SmartTrack

smile750 2013.06.21. 12:29:52

@Whave: Igen, annak én is nagyon örülnék.
Másfelől viszont én is próbáltam már 3 ismerősömet is beajánlani a cégnél, jobban mondva be is ajánlottam, de egyiket sem vették fel. Az egyik eljutott odáig, hogy jelentkeztek nála, de a végén őt sem vették fel, még a személyes interjúig jutott. Lehet, hogy az ő szemükben én is "rossz" vagyok, mert nem segítettem. Aztán van egy tucatnyi másik aki szintén szeretné/szerette volna, hogy segítsek munkát találni nekik itt. Volt olyan aki a barátaival együtt akart jönni, persze a minimális feltételek megléte nélkül. Na, nekik akkor sem tudnék segíteni ha megszakadnék. Itt a szakképzetlen munkaerőnek fizetnek havi 200$-t, és olyan körülmények között laknak, hogy fehér ember oda nem szívesen tenné be a lábát. Pedig a cégnek még "referral program"-ja is van, így még pénzt is kaphatnék ha valakit sikerülne idehozni. Sőt, van most egy új munkája a cégnek Szingapúrban, és oda dupla referral bonus-t fizetnek. Viszont ehhez tényleg ismerni kell azt akit beajánl az ember, főleg, mert nálunk személyes felelősségvállalást kérnek, így ha a beajánlott ember valami rosszat csinál, akkor annak én is kárát látom. Így idegeneket nem tudok beajánlani, az ismerőseim között meg nincs aki megfelelne.

négyzet 2013.06.21. 12:30:34

@Kovermadar: ezt azért elég nehéz ellenőrizni, hiába írják le, mi jár, mi nem. ha valaki kummantós, ahhoz kell néhány beszélgetést intézni, ami ugyan kellemetlen, de az meg úgysem megy, hogy egyen leírjuk, hányszor lehet pisilni egy nap.

pedig a posztolónak nem is a gyártósor mellől kellett kimennie, amikor a szünetet elég rendesen össze kell hangolni, és be kellene állítani valakit a helyére akkor is, ha csak pisilni megy. és úgy tűnik, nem is kasszázott, pedig az a másik, amikor áll a sor, a kasszás meg szorítja, amíg bírja, mert nincs váltás. persze amikor elmegy végül pisilni, akkor a sorban állók anyáznak...

asszem megint megtaláltuk a témát. :)

2013.06.21. 12:39:50

@smile750: jo hat persze, nekem is volt mar, hogy regi ismeros felkeresett, hogy valami rokona itt lakik Londonban es tudnek-e neki segiteni allast keresni. Persze, miert ne, kuldjon oneletrajzot meg mittomen, ugyis allandoan megkeresnek Linkedin-en, szivesen lepasszolok dolgokat, a szivem arany, a lelkem gyemant.

Erre kiderul, hogy a muki ketkezi munkat vegzett regebben es most is azt keres, angolul nem nagyon beszel de azt majd a munkahelyen megtanulja, stb. Felreertes elkerulese vegett, nem nezem le semmilyen mertekben a ketkezi munkat, de megis, mi a jo eletet tudnek segiteni neki? Azt hittem, szakmabeli, es ezert fordulnak hozzam, hisz ezen a teren nyilvan van egy kis networkom, stb.

Visszairtam hogy szerintem mit erdemes kijavitani a CV-jeben, meg hogy csak azt tudom ajanlani, hogy kilincseljen meloert, ne otthonrol kuldozgesse hogy o szeretne kitchen porter lenni, az ezekben a poziciokban nem tul hatekony. Szepen megkoszonte, oszt kesz, de vajon mit vart, mi lesz? :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 12:43:14

@négyzethálós:
Nálunk ez így van meghatározva:
- Szünet műszakonként kétszer van: 9:00-9:18 és 11:30-11:42 (illetve ennek mintájára délutános műszaknál). Ezzel a dolgozó rendelkezik, bármit csinálhat.
- A munkaidőben a cég érdekében kell munkát végezni. Ha éppen nincs mit csinálni, akkor rendet tenni a gép körül és hasonlók.
- Munkavégzés közben van néhány szabály, biztonsági illetve produktivitási céllal (nincs netezés a telefonon, hacsak nem a munkához kell valami -> volt már ilyen), zenehallgatás csak egy dugóval, hogy halld, ha az olyan hülyék, mint én összetörik magukat és segíteni kell...

A WC használat nincs szabályozva. Ha kell, akkor kell. A kávézás jellemzően szünetes tevékenység, de nem szólnak, ha máskor jön el az ideje.

A dolog nyitja szerintem ott van, hogy az ember nem akarja feszegetni ezeket a határokat (én biztosan nem), nem akar visszaélni azzal, hogy nem biztos, hogy lebukik. Nálunk legalábbis nem vettem ezt észre.

2013.06.21. 12:46:22

@andaluzkutya: A világ sajnos igazságtalan, néha "igazságtalanul" rúgják ki az embereket, sajnos ez ellen nincs mit tenni. Szerintem tartani kell mindenkivel azt a bizonyos pár lépés távolságot, amíg nem bizonyosodsz meg arról, hogy megbízható. Hurrogjatok le, de ha kimegyek külföldre, biztos, hogy széles ívben kerülöm a magyar főnökséget, túl rosszak a tapasztalataim.

2013.06.21. 12:48:57

@Jess G: Hofi mondta egyszer: A korrupció az, amiből én mindig kimaradok. :))))

Azt a felmérést tegnap néztem meg, érdekes volt.

2013.06.21. 12:50:11

@tilmir: Ti korrektek vagytok/voltatok, a többség meg nem az, részben mert rá van kényszerítve, részben meg ilyen a természetük. Ha más is csal meg kiskaput keres, akkor én miért ne.... Persze ezzel csak a legális vállalkozásokat teszik tönkre.

2013.06.21. 12:52:55

@Philosoraptor: nekem multis (kozep)vezetokkel elegjo tapasztalataim voltak. Normalisak voltak, segitokeszek, jo szakemberek. Aztan egyszercsak jott folejuk a hierarchiaba egy feleloskereso, fegyelmivel fenyegeto, kollegakrol aktakat vezeto (!), csoportokba besugokat ulteto (!!!), kepmutatasra es vallalati politikara mindennel jobban ugyelo egyen, aki kizarolag erofitogtatassal volt kepes "vezetni", es minden megvaltozott :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 12:57:06

@Philosoraptor: Tudom-tudom, nem egyszerű kérdés ez. Én "beszari" vagyok, inkább alszom nyugodtan.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.21. 12:58:13

Most viszont elindulok "szép hazámba". Ha szerencsém van, éjfélre otthon vagyok.
:)
További jó eszmefuttatást.

2013.06.21. 13:00:14

@tilmir: Ez nem beszariság, ez lenne a normális hozzáállás.

Más: Építőiparral foglalkoztok, csak német nyelvtudással vesztek fel embert?

2013.06.21. 13:25:26

Na tessek, egy pozitiv elmeny, osszetartas meg minden. Magyarul rendeltem a Subwayben, igy a holgy egy ingyen sutit is hozzarakott a szendvicshez :)

négyzet 2013.06.21. 13:30:08

@Kovermadar: tehát nálatok sincs szabályozva a pisiszünet, nagyon helyesen. hát pont ez az. ezért lehet visszaélni ezzel mindkét irányban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 13:57:41

@négyzethálós:
Szerintem alapvető dolgokkal nem illik visszaélni. Ha ezzel visszaél egy munkaadó, akkor azt fel kell jelenteni. Ha egy dolgozó, akkor ki kell rúgni.

Mint a legtöbb dolog esetén, kölcsönös tiszteletben tartáson alapul a jó viszony.
"Engeded, hogy pisiljek, cserébe nem élek vele vissza".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.21. 14:13:23

@NIKI LAURA: nem veletlen, hogy nem ertette, itt felenk sem dolgozik normalis ember 1 orat sem - nem egy hetet - ingyen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.21. 14:18:36

@Len.Mag: hat itt ha ma feladok egy levelet /varosn belulre/ pentek van
az szombaton, holnap, megerkezik a cimzetthez
de nem tudom nemetorszagban jar-e a posta szombaton

Shanarey 2013.06.21. 14:21:10

Hogy is volt az a bizonyos reklám?

Hány éves vagy királylány? És még hiszel a mesében?

Ez a be nem jelentős dolog, igen nagy mértékben működik Magyarországon. Ennek örömére külföldön is hagyja magát becsapni valaki?

Miért nem érti meg a dolgozó, hogy a tájékozódás az nem csak annyi hogy hol fogok lakni, mit dolgozok, mennyiért. A kérdés csoporthoz az is hozzátartozik hogy szerződés, egyéb papírok, hol lehet reklamálni, stb.

zopilote 2013.06.21. 14:31:06

Kanadaban altalaban 3 reszre van felosztva egy 8 oras muszak: 2 fizetett kaveszunetre,
ami 15 perc es egy 30 perces ebedszunetre, amit nem fizetnek. Mi 7 - kor kezdunk a je-
lenlegi cegnel, ahol dolgozom. 9:30 - kor van az elso kaveszunet, es elotte 15 perccel
valaki kozulunk beugrik az autojaba es bemegy kaveert az 5 percre levo repterre. Mikor
viszszaerkezik a friss kavekkal, akkor kezdodik a kaveszunet. Neha meg fel ora elteltevel
is beszelgetunk, es fel vagyunk haborodva, ha a velunk dolgozo tulaj valamelyik fia beszol,
hogy illo lenne mar visszamenni dolgozni:) Delben van 30 perc ebedszunet, ami altalaban
45 percre sikeredik. A szunetek kozott egyszer - ketszer kimegyunk cigizni, de van olyan e-
pulet, ahol lehet munka kozben is cigizni. A delutani kaveszunetet nem vesszuk igenybe,
igy 3: 15 - kor mar nem is vagyunk a melohelyen. De amikor dolgozunk, hozzuk a profitot
a cegnek:) De vannak cegek, ahol nagyon szigoruak, pl nem orara, hanem masodpercre fi -
zetnek:( 1 perc kesesert mar kirugjak az embert. Mar most tudom, hogy ezt a ceget miert
fogom otthagyni: kotelezo a vedosisak es nem lehet radiot hallgatni:)
Most pedig irany a gyapotfoldek:( 15 perc alatt beerek, 7 elott 5 perccel mar ott vagyok, bar
most az eso miatt csak 100 - al tudok menni:( Miutan beertem, meg 2 cigit elszivok, utana
atoltozok:) A tobbiek mindig kesnek.

nyuszigonosz 2013.06.21. 14:53:55

@hagyma: Jár. És szintén 24 óra alatt kikézbesítik, akárhová megy az ország területén.

Alaister Grand 2013.06.21. 15:01:30

@Réka ‎:

Egy - már többször újra elvégzett - felmérés szerint az emberek kb 70%-a gondolja azt, hogy ő jobb, több, okosabb, tisztességesebb stb, mint a többi ember...

DieNanny CH 2013.06.21. 15:27:23

@NIKI LAURA:

Nem mentél kávézni Montroyallal? (meg volt még valaki. Tucano?) Calgaryban voltak.

Szelid sunmalac 2013.06.21. 15:32:06

@La Pantera: Egyebkent nem machts hanem machst. Ha mar javitgatunk rosszrol jora.

afazekas 2013.06.21. 15:33:29

Van egy vicc h
külföldi egy magyart alkalmazzon, mert szorgalmas, jól dolgozik, de kettőt sose, mert mindig azt lesik mit csinál a másik. :)

Szelid sunmalac 2013.06.21. 15:36:50

@Len.Mag: Nemetorszagban jobb munkahelyeken jobb allasokra elkuldik neked elora pdf-ben, atnezed, megbeszelitek telefonon, ha valami nem stimmal, majd elkuldik neked levelben. Sot! Van ahol a szerzodes melle a rad vonatkozo jogszabalyokat, belso szabalyzatot is elkuldik, felatlatszo, ezusttel dombornyomott papirra, merevitett boritekban, hogy ne gyurodjon, felbelyegzett valaszboritekkal, es kulon egy masik levelben a reszleg igazgatojanak a teljesen kezzel irt levelet, amiben kifejezi oromet, hogy naluk fogsz dolgozni. Ra par hetre mar kapod az infokat, hogy hol, mit tudsz beszerezni, hol lesz a betanitasod, ki lesz aki a munkahelyen majd segit stb.

DieNanny CH 2013.06.21. 15:39:08

@flash.gordon:

Nekem az volt a fura itt a svájci Krippében, mikor szóltak délben, hogy szünetem van. Mondom: Tessék?! És mit csináljak?
Úgy magyarázták el, hogy ha 7 óránál többet dolgozok, akkor 30 perc pihenés kötelező. (Nem a 7. óra után, hanem a munkaidőn belül.)
Szóval, ez nekem itt nagyon szokatlan volt.

NIKI LAURA 2013.06.21. 15:40:46

@zopilote: altalaban 80'es 100 a speed limit,es ha mar egy ticketed van,a biztosito emeli a dijat.
En nekem a state farm eloszor 240$ mondott,majd alkudozas utan 100 lett a havidij,na meg az autot elkuldtek egy inspectionra,mert 13 eves.
Sehol nem lattam annyi rohadt autot,mint itt...ugyanis itt nincs muszaki vizsga,csak a rendszamot veszed meg evente,aztan hajra!

NIKI LAURA 2013.06.21. 15:41:48

@DieNanny: nem,mert haza kellett jonnom,igy is szopatott a British vagy 8h Londonba.

nyuszigonosz 2013.06.21. 15:44:31

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: A poszt író munkahelye az kategóriákkal lejjebb volt....
Szerzödésnek akkor is kellett volna lenni.

Szelid sunmalac 2013.06.21. 15:46:39

@nyuszigonosz: Persze. Mondtam is, hogy jobb helyeken mukodik igy. De egyetertunk, szerzodes mindenhol kell, hogy legyen.

Mrs. Clayton 2013.06.21. 15:53:06

@DieNanny: és ilyenkor eldobtok kést, villát, kanalat? a gyerekekre meg ki vigyáz? v azok fél órát elvannak magukban? esetleg az óvónénik elvonulnak a sarokba kicsit kifújni magukat, míg egyik szemük azért a gyerekeken van?

geeeteee 2013.06.21. 16:03:02

A posztot olvastam, a hozzászólásokat nem. Ha volt már, akkor bocs, ha még nem, akkor a jelszó: ARBEITERKAMMER.
Jobban tudják a jogaidat, mint te, és nem muszáj tag légy.

Mondjuk az esetedben tét szinte semmi. Kifizettek? Visszamennél oda?

geeeteee 2013.06.21. 16:21:21

@smile750:

Érdekes, és egyben szomorú történet, de nem szabad általánosítani. A 42 éve "elmenekült" üzlettulajdonos bácsit be tudnám sorolni egy kategóriába, de nem szeretnék indulatokat szítani. Ráadásul itt ismét csak megmutatkozik az a kiszolgáltatottság, ami a nyelvtudás, és a helyi szabályok, bürokrácia ismeretének hiányából ered. Ha nem tudod, hogy mihez van jogod, és mire számíthatsz bizonyos esetekben, akkor könnyen érhet kellemetlen meglepetés. Ez a magyarozós, farkasozós téma pedig már lerágott csont. Nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak mint más (kelet-európai) nemzet képviselői, csak annyi a különbség, hogy az angolul, vagy németül alig tudó magyar inkább magyarokkal találkozik, tőlük vár segítséget, így magyar tisztességtelen emberek fognak tudni a bizalmába férkőzni, és átverni. Egy olyan történetet sem hallottam, hogy "kimentem angliába, nem beszéltem a nyelvet, a szlovákokhoz fordultam segítségért, azok meg lehúztak". A legtöbb embernek nincs tapasztalata a más nemzetiségű, hasonló helyzetben levő emberek sorsáról, a közöttük levő hasonló esetekről, nem olvassa a bolgár/román/szlovák, stb... határátkelő blogot. Amikor Görögországban dolgoztam, ott a görögök hasonló eseteket meséltek, mint itthon mi, hogy külföldön hogyan húzzák le a saját honfitársaik az oda frissen kiérkező, tapasztalatlan, és naiv munkakeresőket. Románoktól is hasonlókat hallottam (itt az UAE-ben sok van azokból is.
Az is érdekes, hogy sokaknak, akik pont azzal jönnek, hogy a magyar mennyire nem segíti egymást, a következő reakciójuk az, hogy meg vannak a sértődve ha tőlük kér tanácsot, vagy segítséget egy honfitársuk. Volt itt több olyan poszt is, ahol a posztíró megemlítette, hogy segítséggel sikerült szállást, vagy munkát szereznie, aztán meg felháborodott azon, hogy akárhány magyart megismert kint az mindenki azt kérdezi, hogy nem tud-e munkát. Akkor ez most hogy is van? Ugyanennyi posztban említik azt is, hogy sérelmezik ha egy honfitársuk megkérdezi, hogy mennyit keresnek. Miért baj ez? Ha akarja az ember megmondja, ha nem akkor meg nem. Nem az kéri a másik, hogy adj belőle, csak érdeklődik, hogy abban a szakmában esetleg mennyit lehet keresni, és lehet, hogy ez fogja elindítani, hogy mondjuk kitanulja azt, és munkát keressen benne, én pedig már ennyivel is segítettem őt, hogy információt adtam. Szóval a segítség relatív fogalom. Lehet, hogy sokszor a segítségre várónak vannak túlzott elvárásai, és meg van sértődve ha valaki nem ad neki egyből egy zsíros állást, ahol persze keveset kell dolgozni, lehetőleg nyelvtudás nélkül, és amikor ez nem jön össze akkor jön "a magyarok nem segítenek egymásnak".

A Csimborasszó pedig az, amikor a komát a reptérről munkába vittem, koszt-kvártély egy évre, mert megengedhetem, aztán csak nem mozdul magától, pedig a rezsijét is fizetem.. Szó nélkül kivárom, sőt még örülök is neki, hogy kerül akár medencés házra is, és megy oda. Drukk, boldogság, vidám az élet. Hoppá, kétszer annyit kell dolgozni? És akkor most sértődjek meg, mert nincs ideje rám? Kisbaba, család, hajtás a pénz után.

DieNanny CH 2013.06.21. 16:31:18

@Jess G:

Nem. :-)
Felváltva van a szünet. 12:30 és 14:00 között a legtöbbje alszik, úgyhogy elég, ha 2 ember van szolgálatban, a többiek meg felváltva lépnek le.
De van, hogy sikerül pl 10:30 és 11:00 között is egynek elmennie szünetre, mert van másik 2, aki a gyerekekre néz. (Ilyenkor általában az megy szünetre, aki a legkorábban jött.)

váj mí 2013.06.21. 16:33:47

@tilmir: Első szinten Artbeitsamt, megdasszák. Ha nagyon kivagy rá, akkor az adóhatóság is...
Én ugye most sem vagyok ász németül, de amikor Bécs mellett döntöttem, az volt az első, hogy átnéztem a vonatkozókat jogilag meg kötelezettségileg.

Hm, te most haza-haza utazol?

geeeteee 2013.06.21. 16:37:35

""
Lánc, lánc, eszterlánc
szerző: Kosztolányi Dezső
A szegény kisgyermek panaszai (ciklus)(1910)

Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna,
kisleányok bús körében
kergetőzöm én ma.
Nincs semmi aranyom,
jobbra-balra löknek,
körbe-körbe, egyre körbe,
láncán kis kezöknek.
Merre menjek, szóljatok,
hátra vagy előre?
Az erdőbe megbotoltam,
egy nagy, csúnya kőbe.
Voltam én is jófiú,
Istenem, de régen,
csigabigát én is hívtam
künn a régi réten.
Verset mondtam én is ám
gilicemadárra,
magyar gyerek gyógyította,
török gyerek vágta.
Jártam az erdőben is
csillagot keresve,
aranykapun én is bújtam,
és aludtam este.
Nézzetek rám, húgaim,
éjjel most nem alszom,
bámulom a holdvilágot,
véres már az arcom.
Nézzetek rám, lelkeim,
a cipőm levásott,
körmeimmel, kárörömmel
csúnya gödröt ások.
Szánjatok meg, szíveim,
rongyos a kabátom,
szédül a lánc, szédül a tánc,
már utam se látom.
Szeretem a láncot én,
de úgy fáj e sok lánc,
szeretem a táncot is én,
csakhogy ez pokoltánc.
Engedjetek innen el,
hagyjatok magamra,
este szépen süt a lámpám,
este jó a kamra.
Hagyjatok szaladni még,
tündérekbe hinni,
fehér csészéből szelíden
fehér tejet inni.

""

Addig örüljünk, míg segíthetünk, és nem magunk szorulunk másra.

zobod 2013.06.21. 16:44:44

Miért nem jelentetted fel? A német hatóságok simán eltaposnák.

nosuti 2013.06.21. 16:53:38

erre nagyon nem is lehet mit írni.

sajnos jobban képben kellett volna lenni. így utólag meg már ez van...gondolom úgysem nyomod fel sehol

nosuti 2013.06.21. 16:54:35

jelentem a billundi reptér szar
lehet inkább a legolandbe kellett volna mennem

geeeteee 2013.06.21. 16:56:41

@zobod: Ennyire a szakszervezet elég diszkrét. Ráadásul a tét sem látszik. Ennyiért taposni? Meg kell tanulni még tíz több szót németül és továbbállni.

geeeteee 2013.06.21. 17:23:43

@váj mí: Szólíts csak Gézának....

váj mí 2013.06.21. 17:29:21

@geeeteee: Ha Szőcs a családnevet, leköplek ;)

BTBTBT 2013.06.21. 17:29:22

@Liz007:
Ez nagyon erdekes - negativ ertelemben. Angliaban nem rughatnak ki, ha hatarozatlan ideju, foallasu munkaviszonyban probaido alatt megbetegszel, es tappenzre kell menned. Legalabbis normalis helyeken nem.
Az ugynokseg az mas, mert ott akad olyan hely, ahol betegallomanyt (sick pay) sem fizetnek.

geeeteee 2013.06.21. 17:37:57

Nem egy nagy film, de a Getno az a feladat, amire fel kell készülni. Sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni, de a mondanivaló átjön. Mondom úgy, hogy átéltem. Szinte. Futnom azért nem kellett. A kártérítéses dolog meg a családi viszonyok hasonlóak.

geeeteee 2013.06.21. 17:44:07

@Kovermadar: Ennyi az őszinteség díja. Vagy inkább a naívitásé. Nem bánom.

Pitykeőrmester 2013.06.21. 17:46:30

Ezt is annyiszor megbeszéltük már,hogy ha az ember külföldre megy/jön/kényszerül akkor felejtse már el a kapaszkodót jelentő magyar főnököt. Nem fog segíteni megtanulni az adott ország nyelvét (neki nem célja, hogy beszélj idegenül. Sőt! Amint beszéli valaki a nyelvet máris meg tudja magát védeni. Ez neki nem jó.), nem fog segíteni elintézni a papírmunkát (főleg, hogy a célja, hogy ne legyen papír.) Aztán ott marad az ember biztosítás, esetleg fizetés nélkül kiábrándultan, elfáradva, kimerülve és anyagilag lemerülve. Semmiféle kapaszkodót nem jelent a magyar munkáltató viszont aki eddig magyarnak dolgozott az át lett baszcsizva. 100 és 100 esetet hallottunk, olvastunk erről. Az a baj a magyar főnökökkel (tiszt.kiv.), hogy mindenhol ugyanúgy próbálnak "okoskodni", mint otthon. Mindnehol próbálnak kijátszani minden szabályt és sajnos azt nem tudják úgy, hogy a munkavállalónak jó legyen.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 17:46:47

@geeeteee:
Világért se!

Mi a helyzet bellybutton ügyben?

geeeteee 2013.06.21. 17:52:15

@váj mí: Tévedni emberi dolog. Erdélyt én az Idővallatóból értettem meg, és értlek téged.

váj mí 2013.06.21. 17:56:37

@Pitykeőrmester: Németországban csak a munkavállaló terhére teheti ezt meg. És ezt csak olyan munkavállalóval teheti meg, aki csak a főnök által közölt kötelezettségeit ismeri. És nem tudja, hogy a német állam, olyan szinten bassza meg ezt a "magyaros-trükközős" gyakorlatot, hogy akár tönkre is mehet.
Egy ilyen mini-virágos, mint a posztbeli, például simán. Csak hát Zsuzsának kell lépnie, senki meg nem teszi helyette.

váj mí 2013.06.21. 17:58:40

@geeeteee: Biztos vagy te ebben? ;)

geeeteee 2013.06.21. 18:05:57

@Kovermadar: Nem emlékszem. Szimbolika.

Az én sorsomban komoly szerepe van.

Pitykeőrmester 2013.06.21. 18:09:54

@váj mí:

Aki nem beszél nyelvet, az nem fog ilyet meglépni. Pedig még időben van vele. Nem ismerem egyébként a német szabályokat, de úgy gondolom, hogy a szerződéseket munkakezdéskor meg kellene kapni. Én amikor itt kezdtem a szerződésem a kezemben volt talán az első munkanapomon. A biztosítást pedig külön kellett intéznem, amikor az azt intéző iroda időpontot adott nekem. Ezeken végig kell menni, aki nem teszi az bizony át lesz verve.

De van egyáltalán munkaszerződése a posztolónak vagy az sincs? Mert, ha nincs, akkor nincs is mivel kilincselnie az Arbeitsamtnál.

Pitykeőrmester 2013.06.21. 18:11:38

@Pitykeőrmester:

Ja azt elfelejtettem írni, hogy én nem német területen dolgozom. Ezért nem ismerem mit kell ott tenni.

váj mí 2013.06.21. 18:15:59

@Pitykeőrmester: Feltételezem, nem volt annyira idióta, hogy szerződés nélkül kezdett volna el dolgozni. És feltételezem, a munkaadója sem volt annyira idióta, hogy ne szerződtette volna legalább próbaidősre. De az a tény, hogy hetek alatt sem jelentette be a biztosítónál, már alap egy alapos vizsgálatra, és baszott nagy büntetésre a főnök bácsinak...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 18:25:58

@geeeteee:
Tudtam!

Poker + alkohol + bellybutton = geeeteee féle szentháromság :)

geeeteee 2013.06.21. 18:26:20

@váj mí: Pedig a belépő igenis csak egy pacsi. Ezt te is tudod.

váj mí 2013.06.21. 18:33:46

@geeeteee: Nem, Németországban nem pacsi. Amelyik főnök ezt meg meri kockáztatni, az simán hülye.

geeeteee 2013.06.21. 18:39:27

@Kovermadar: Ugyan. Ez ennél sokkal egyszerűbb.

Az isten az emberrel egy. Empátia? Ezt szokták a fejemhez vágni. De akkor se növök fel. :D

geeeteee 2013.06.21. 18:48:50

@váj mí: Felkeltettél bennem egy bizonyítási kényszert, amire én csak azt tudom mondani, hogy ugyanannyi időd volt rá, mint nekem.

váj mí 2013.06.21. 18:52:14

@geeeteee: Tudtommal én senkinek sem akarok bizonyítani semmit sem. Már rég nem .. Ha te igen, akkor örülök, hogy hozzájárulhattam, bár azt azért kifejthetnéd, hogy mivel is, egészen pontosan?

BTBTBT 2013.06.21. 18:52:53

@diggerdriver:
"Feleségemnek volt egy jó állása."
:DDD

@andaluzkutya:
Te milyen orvos vagy? Csak a tegnapi téma miatt.

@charlieharper:
@tanato:
Még mindig megy az eszmecsere, és már 830 felett van a kommentszám.

BTBTBT 2013.06.21. 18:55:23

@flash.gordon:
Furcsa, hogy a német-magyar vállalkozónál még pisilni sem lehet elmenni 4 órában.
Angliában ugyanerre a munkaidőre 15 perc szünet jár. 5 órától félóra. Ha be vagy jelentve.
Feketén viszont pofa laposba, és hajtás van.

andaluzkutya 2013.06.21. 19:00:32

@Barátusz: Hát nem nőgyógyász:) Pszichiáter vagyok, jelenleg szenvedélybetegekkel foglalkozom annak ellenére, hogy nincs sajátélményem függőség terén, leszámítva azt, hogy éppen borozgatok:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 19:00:53

@geeeteee: @váj mí:
Olyan remekül elbeszélgettek egymással, hogy az már-már könnyfakasztó!
Egy szó nem sok, de annyit sem értek az egészből :)

geeeteee-nél is midsommar vagy? :)

váj mí 2013.06.21. 19:02:15

@geeeteee: Álmodozni állítólag jó dolog ;)

DieNanny CH 2013.06.21. 19:02:33

@Barátusz:

Hű, tényleg? Megyek vissza!

váj mí 2013.06.21. 19:05:03

@Kovermadar: Hm, szerinted én mennyit értek? ;). Nekem valahol a bizonyítási kényszer és a személyem közti kapcsolatnál tűnt el a vezérfonal. No de, ki mondta, hogy egy párbeszédben mindkét félnek tökéletesen értenie kell a másikat? ;)

2013.06.21. 19:06:50

@andaluzkutya: oh, tudtommal egyik commentelo sem nogyogyasz. Megis nagyon eleven diskurzus volt a szulesrol/gatmetszesrol, stb.
Mintha nem tudnad, hogy itt mindenkinek van velemenye mindenrol, teljesen fuggetlenul a tematol (szcientologia - gatmetszes axis) :)

zomg · http://lixnix.tumblr.com 2013.06.21. 19:09:39

ahahah mennyire tipikus fogalom nelkuli magyar kislany. a fonok meg egy ilyen tokas kommenista parttitkar. komolyan magyarorszagra csak egy kamerat kell vinni es maris lehet forgatni filmet arrol hogy miert szar a harmadik vilag posztkommenista resze.

váj mí 2013.06.21. 19:09:43

@DieNanny: Minek, teljesen elszabadultak az "ősasszonyok". Reménytelen ...

andaluzkutya 2013.06.21. 19:12:00

@charlieharper: Mivel nem szakmai fórum, így szerintem nem gond, ha bárki bármiről elmondja a véleményét. Mondjuk gátmetszés kérdésében talán minimálisan vagyok tájékozottabb, mint az itteniek többsége... A szcientológia talán jobban érint (bár itt egyáltalán nem), de tegnap semennyi időm nem volt olvasgatni, nemhogy bekapcsolódni.

tanato 2013.06.21. 19:12:45

@Barátusz: Hát persze hogy megy, az eü.olyan mint a foci,ahhoz mindenki ért.Főleg a szülészet.

tanato 2013.06.21. 19:13:36

@Barátusz: Hát persze hogy megy, az eü.olyan mint a foci,ahhoz mindenki ért,főleg a szülészethez.

BTBTBT 2013.06.21. 19:15:34

@DieNanny:
Érdemes, mert jó kis véleményeket, netes tudást meg saját tapasztalatot ütköztetnek. :)

geeeteee 2013.06.21. 19:16:18

@váj mí: Igazad van, tegyem be köldökig.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 19:16:25

@tanato:
Szülészet?
Kuki be ... 1..2..3..4..5..6..7..8..9 hónap ... baba ki.
Az ősember sem értett hozzá, mégsem halt ki az emberiség. Túl van ez bonyolítva!

Egyszerű, mint az 1x1, geeeteee után bellybutton! :)

BTBTBT 2013.06.21. 19:17:43

@Kovermadar:
18 meg 12 perces szünetek, illetve a munkaidő 8 óra és 42 perc. Hihetetlen ez a svéd precizitás! :)

váj mí 2013.06.21. 19:18:04

@geeeteee: Ahham, legfeljebb kívülről;).

tanato 2013.06.21. 19:22:00

@Kovermadar: Világos,tényleg mindenki érintett vagy az elején vagy a 9 hónap végén,

geeeteee 2013.06.21. 19:22:42

A gátmetszés relatív. Sógorom kacsintott, mennyit fizettél egy plussz öltésért?

2013.06.21. 19:23:04

@geeeteee: remelem hamar meggyogyulsz

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 19:26:16

@Barátusz:
Ne is mondd :)
Ráadásul fél év után szóltak, hogy a 18 perces szünet az nem 25 perces :D
Hoppá, gondoltam... félretájékoztattak a kollégák :)

Ezt fejtsd meg:
40 órás munkhetem van papiron. 2 műszakban dolgozom.
Délelőtt 5:30-14:12, délután 14:00-22:30.
Mindkettőből kiesik 30 perc a szünetek miatt.
Eddig megvan?
Délutános műszakban pénteken nem dolgozunk!
Így tehát dolgozunk 5*8 óra 12 percet, majd 4*8 órát. Ez összesen dolgozom 73 órát két hét alatt. Ez heti ... 36,5 óra.

OK, gondolom valahol, valamit kompenzálnak a szörnyű délutános műszak miatt.

Erre kiderül, hogy Karácsony után 2 napot megadnak még munkaszünetnek. Kérdeztem, hogy miért. Erre az a válasz, hogy ezt év közben LEDOLGOZZUK!

Namost akkor itt valami nem stimmel. 40 helyett 36,5 óra úgy, hogy 1 év alatt további 2 napot ledolgozunk plusszban.

@charlieharper:
A fentiben tudsz segíteni? Mert bárhonnan nézem, az én matektudásom itt már kevés...

geeeteee 2013.06.21. 19:29:18

@váj mí: Ott kanyarogna a fehér folyóm. Csodálatos érzés.

BTBTBT 2013.06.21. 19:38:09

@andaluzkutya:
Attól még orvosabb vagy sokunknál.

@charlieharper:
Azért jó néhány többgyerekes anyuka is bekapcsolódott a diskurzusba. Férfiként sosem lesz annyi tapasztalatunk, mint nekik.
Persze az is furcsa, amikor egy saját tapasztalattal nem rendelkező nő osztja az észt.

@tanato:
Eddig azt hittem, mindenhez értek. (Csak vicc, de aki akarja, vegye nagyképűségnek.) A foci nem tartozik bele. Akkor inkább a szülészet? :D

@Kovermadar:
Eszméletlen. Ehhez tényleg charlie szükséges!
Nálunk van egy teaszünet délelőtt, egy ebédszünet 12-1 táján, és egy másik teaszünet délután. No brainer.

aberdon 2013.06.21. 19:50:58

@Kovermadar: ez sin-cos tétel aztán meg deriválni kell... :)

andaluzkutya 2013.06.21. 19:51:43

@Barátusz: Ez igaz. De ha most hirtelen le kéne vezetnem egy szülést, nem tudom ki lenne nagyobb zavarban, a kismama, vagy én... Bár a szakmám miatt elégmegnyugtatóan tudok beszélni, akkor is, ha lövésem sincs, mit kéne csinálni, úgyhogy alighanem én lennék az idegesebb:)

geeeteee 2013.06.21. 19:53:04

@charlieharper: OK. Nagyon nem mentem utána, ne fájjon a fejem.
628kB. RSA. Keygenerator, coder-decoder. GUI. Out of standard.
Lesz ebből nyugdíjam? A Big Number-rel kezdődött.

Persze, kész algoritmusok. :D

geeeteee 2013.06.21. 19:58:12

unsigned short * y1T = (unsigned short *)
calloc( TMeret, sizeof(unsigned short));
y1T[TMeret-5]=y1/10000;
y1T[TMeret-4]=(y1/1000)-(y1T[TMeret-5]*10);
y1T[TMeret-3]=(y1/100)-((y1T[TMeret-5]*100)+(y1T[TMeret-4]*10));
y1T[TMeret-2]=(y1/10)-
((y1T[TMeret-5]*1000)+
(y1T[TMeret-4]*100)+
(y1T[TMeret-3]*10));
y1T[TMeret-1]=(y1%10);
unsigned short * xT = (unsigned short *)
calloc( TMeret*2, sizeof(unsigned short));
xT[(TMeret*2)-5]=x/10000;
xT[(TMeret*2)-4]=(x/1000)-(xT[(TMeret*2)-5]*10);
xT[(TMeret*2)-3]=(x/100)-((xT[(TMeret*2)-5]*100)+(xT[(TMeret*2)-4]*10));
xT[(TMeret*2)-2]=(x/10)-
((xT[(TMeret*2)-5]*1000)+
(xT[(TMeret*2)-4]*100)+
(xT[(TMeret*2)-3]*10));
xT[(TMeret*2)-1]=(x%10);
unsigned short * szorzat = (unsigned short *)
calloc( TMeret*2, sizeof(unsigned short));
Szoroz(y1T,Hanyados,TMeret,szorzat,10);
free(y1T);
free(Hanyados);
unsigned short * eredm = (unsigned short *)
calloc( TMeret*2, sizeof(unsigned short));
unsigned short * cs = (unsigned short *)
calloc( TMeret, sizeof(unsigned short));

nyuszigonosz 2013.06.21. 20:03:08

@Pitykeőrmester: Hát lehetne mit tenni, de a poszt írója nincs itt, így van olyan érzésem, hogy nem fog semmit sem tenni.

geeeteee 2013.06.21. 20:03:57

Folyamatosan pináztam közben.

2013.06.21. 20:13:46

@geeeteee: te vagy a Boncz Geza?

váj mí 2013.06.21. 20:22:10

@Kovermadar: Vagy nem ... vagy ide mindig bepiálva írogat :DDD

váj mí 2013.06.21. 20:30:38

@Kovermadar: Csak? Én mind a hármat megtippeltem volna ;).

istvan_h (törölt) 2013.06.21. 20:33:09

Mosolyogtam egyet és elgondolkodtam: a magyarok tényleg mindenhol ilyen önző, lojalitást nem ismerő, hazug emberek?!"

A válasz röviden: nem!
Azért nem, mert minden nemzetben vannak önző, lojalitást nem ismerő hazug emberek. És aki külföldre megy szerencsét próbálni az számitson arra, hogy bizony az ilyen emberek pont azt használják ki, hogy minden nemzet fiai egymással keresik a kapcsolatot leghamarabb és előbb engedik őket a saját bizalmukba.

nyuszigonosz 2013.06.21. 20:49:14

@istvan_h: Én sem hiszem, hogy a magyarok önzö, lojalitást nem ismerö, hazugok lennének.

Hazug, kihasználó, becsapós, lehúzós emberek mindenhol vannak.
Meg vannak az "áldozatok". Ezek nem azok az emberek, akikkel egyszer történik meg ilyen vagy hasonló dolog, de tanulnak belöle és nem hagyják magukat a továbbiakban kihasználni, hanem azok, akik mindig és mindenhol ismerösbe annak ismerösébe, valakibe, akárkibe akarnak kapaszkodni ha kiteszik a lábukat otthonról, és ezáltal kihasználhatóak, becsaphatóak.

Aztán van a panaszkodás.

geeeteee 2013.06.21. 21:00:12

Nagyon jó érzés istennek lenni. Szerényen, köldökböködősen.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 21:14:43

@geeeteee:
:D

Varázspálcádat félik szerte a világon!
Varázspálcád nem ismer könyörületet!
Varázspálcád mind fölött, egy pálca, hatalmas!
Köldökök és hónaljak rettegik minden rándulását...

váj mí 2013.06.21. 21:45:54

@Kovermadar: @Shanarey: Szakadjatok le a szemüveges, vézna, ragyás homlokú varázslókölykös filmekről, mielőtt még megártanának ;)

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.21. 21:59:13

Kár, hogy most (is) rengeteget kell dolgoznom (persze túlórapénzért + este ingyen hami-hamiért :-)) és nem tudok napközeben részt venni a beszélgetésben.

A psoztról: szerintem az egy idióta, aki nyelvtudás nélkül kimegy, aztán meg csodálkozik, hogy átverik.

Mrs. Clayton 2013.06.21. 22:12:28

@Tökfőzelék1: nem azért, de aki akkora ász, az másokkal dolgoztat és nem maga túlórázik, mindezt kva sok pénzért, de péntek du-tól sztem csak a szegények dolgoznak
én ilyen nagyképű vok

Pitykeőrmester 2013.06.21. 22:14:07

@váj mí:

Szerintem meg a szükség nagy úr, és bizony sokan beleesnek abba a hibába, hogy elkezdenek dolgozni mindenféle szerződés nélkül. És így gyakorlatilag semmi nyoma, hogy valóban ott dolgozott. Ha elmegy az Arbeitsamthoz úgy, hogy nem volt papírja max körberöhögik és még meg is büntetik. A főnöke meg azt is letagadja, hogy valaha is látta a posztolót.

Rozsdás bökőt, hogy ha volt is szerződése nem kapott belőle másolatot, így most nincs mivel menni reklamálni.

Pitykeőrmester 2013.06.21. 22:16:04

@Jess G:

:DDD

Otthon sosem dolgoztam hétvégenként. Meg is kerestem a majdnem 100 ezer forintot. Idekint azért dolgozom néha hétvégén is. Picikét többet keresek. Mondjuk nem vagyok gazdag, de szegény sem.

váj mí 2013.06.21. 22:34:50

@Jess G: :DDD
Az ingyen hami-hami lesz a megoldás, bármit is jelentsen az ;).

váj mí 2013.06.21. 22:37:08

@Pitykeőrmester: Én ugye azt melózom, amit, de azt szerződéssel. Nagyon meglepődnék, ha akadna olyan főnök, tulaj, aki a kiskereskedelemben vagy a vendéglátásban kockáztatja a lebukást és a bírságot, amikor gyakorlatilag a "kirakatban" dolgoztat.

váj mí 2013.06.21. 22:38:55

@diggerdriver: Nem nagyon vagyok otthon a témában, a színészek jó részét nem ismerem. De túl sok varázslókölkös film, és így járhatsz ;)
9gag.com/gag/aRQQ62y

Mrs. Clayton 2013.06.21. 22:40:26

@váj mí: én kajáért vendégségbe se megyek el, nem hogy dolgozni, mekkora proliság már ez :-D
mondjuk az is biztos, ha gondot okoz megvenni, v megfőzni, akkor érthető, h péntek este dolgozik

váj mí 2013.06.21. 22:51:26

@Jess G: Vagy ha nincs, aki meghívja egy péntek esti hami-hamira, az is lehet gond :D
Hm, viszont van egy íratlan szabály - "Don't fuck the company"... szegény, amikor majd rádöbben, hogy csak a macsek marad neki ;).

váj mí 2013.06.21. 22:53:45

@diggerdriver: Mármint számomra? Hm, olyan nincs, kedv és hangulat kérdése mikor, mit szeretnék megnézni.
A sorozatok közül viszont a Bones jópofa.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.21. 23:03:43

Beszéljünk a filmekről...
Nem szeretem az úgynevezett kultfilmeket. Nekem nem humor a Gyalog galopp és nézhetetlen a Ponyvaregény. Nem szeretem a művészfilmeket de szeretem a filmművészetet.
Nekem a filmművészet európai a filmgyártás amerikai.
Kedvenceim a cseh és magyar filmek de nem a 60-as évek előttiek.
Csak azt a filmet vagyok hajlandó jó filmnek nevezni amelyik még három nap múlva is eszembe jut.
Szerintem a jó filmet színészek és rendezők csinálják és nem a pirotechnikusok meg a maszkmesterek.
Nem nézek horrorfilmet de még olyat sem ahol az emberi szenvedést túl naturalisztikusan ábrázolják.
Nekem a három legjobb film:
Cinema Paradiso
Sörgyári capriccio
A nő illata

Az utolsó nem tévesztendő össze az Al Pacino féle mérhetetlenül gagyi amerikai szeméttel az asszony illatával.
A nő illatában Vittorio Gassman a főszereplő!!!

váj mí 2013.06.21. 23:13:33

@diggerdriver: Hm, nem hiszem, hogy érdemben hozzá tudnék szólni. Legutóbb az Abigélt láttam, azelőtt meg talán az első Airport filmet, ami még Hailey regénye alapján készült.
Inkább az olvasós fajta vagyok, filmekből a sorozatok, mint említettem, a Bones, Criminal Minds ilyesmik... rövidek, gyorsan lezárul a cselekményszál, és ami a legfőbb, ha tízszer szakítják félbe a bambulásukat, akkor sem tragédia, mert általában nem filozofálni akarok rajtuk, hanem kikapcsolódni ...

morsels (törölt) 2013.06.21. 23:23:51

@váj mí:
Szerinted ha azt csinalnad Magyarorszagon, amit most, akkor be lennel jelentve?
Szerzodes, meg minden?
:-)

morsels (törölt) 2013.06.21. 23:28:12

@diggerdriver:
American History X
Requiem for a Dream
City Of Gods

(ami csak hirtelen eszembe jutott, de idovel biztos jutna eszembe mas meghatarozo is... mondjuk nem is ertek a filmekhez)

váj mí 2013.06.21. 23:29:22

@Shanarey: Az ember soha se veszítse el a csüggedését, ugye ;)

váj mí 2013.06.21. 23:31:18

@morsels: Németországról volt szó.
A magyarországi példálózásod értelmetlen, több szempontból is.

Shanarey 2013.06.21. 23:34:59

@váj mí:

Az is esélytelen.
:-)))))))))))

morsels (törölt) 2013.06.21. 23:35:34

@váj mí:
Nadehat akik Magyarorszagrol mennek, azok csak magyar tapasztalattal rendelkeznek. Es igen, sokszor elveszettek.
Aztan majd a tapasztalattal ok is olyan okosak lehetnek, mint peldaul te. A posztolonak peldaul megvolt az elso tapasztalata. Persze jol le lett baszva, hogy milyen hulye.

váj mí 2013.06.21. 23:37:46

@Shanarey: Ja, hogy ma ilyen napod van? Szójjá' ... ;).

váj mí 2013.06.21. 23:40:55

@morsels: Írtam már korábban, amikor először mentem Bécsbe, az volt az első, hogy előtte tájékozódtam mik a kötelezettségeim, a jogaim és a feltételek. Ezt a posztoló is megtehette volna, mondjuk a neten nemcsak cuki kiscicák vannak.
Ennek ellenére én basztam le, sőt javasoltam neki, hogy ugorjon be a megfelelő hivatalokba. Aztán csinál, amit akar.

2013.06.21. 23:41:47

Hat most oszinte leszek. Nekem az derul ki a posztbol, hogy posztolonak nem volt hasznalhato nyelvtudasa vagy munkatapasztalata, emellett nem volt jo hozzaallasa a munkahoz, igy amikor a baleset tortent, az mar csak utolso csepp volt a poharban es kirugtak. Ha ez tobb magyarral is megtortent, akkor az valoszinuleg azert volt mert sok magyar probalkozik kulfoldon nem megfelelo nyelvtudassal es munkatapasztalattal, es meg a munkahoz is rosszul allnak hozza. El tudom kepzelni hogy a fonoknek mar elege volt az ilyen munkaerobol, es ezert intezte a kirugast a fent leirt modon. Lehet hogy tevedek, de szerintem ez tortent. Kicsit gyanusak az ilyen panaszok hogy munkatarsakkal nem lehet beszelgetni meg nem lehet szuneteket tartani... Bocs de a legtobb munkahely ilyen, legalabbis ahol en dolgoztam.

Es ha csak 4 orat dolgozott az illeto, mit csinalt a szabadidejeben? Masik munkat keresett? Intenziven nemetet tanult? Mert ha ezek kozul az egyiket csinalta volna, mar egy honap utan is jobb helyzetbol indult volna mikor a kirugas erte. De el tudom kepzelni hogy 'elvolt' a kis 4 oras munkajaval meg a 900 euroval, es nem tett semmilyen erofeszitest hogy stabilabb helyzetbe keruljon Nemetorszagban. Ezert pedig kar a magyar fonokot hibaztatni. Ezt nem szeretem a magyar mentalitasban, hogy mindig masokat hibaztatnak ahelyett hogy kezbe vennek az emberek a sajat sorsukat.

morsels (törölt) 2013.06.21. 23:41:57

@váj mí:
Hat mert te ilyen kis okos vagy.
Nem is veletlen, hogy barmihez hozza tudsz szolni es minden szavad arany.

Shanarey 2013.06.21. 23:44:21

@váj mí:

???

Beszélhetünk könyvekről is
:-)

váj mí 2013.06.21. 23:46:37

@morsels: Hiába baszogatsz most, tudod, hogy igazam van.
Ha nem kedvelsz, az egyrészt a te bajod, másrészt, ki kérte, hogy hozzám szólj?

váj mí 2013.06.21. 23:48:56

@Shanarey: Ó, hagyd csak, nem fontos. Már megint betalált egy 'értelmes', nagyon unom őket. Ez most azért baszogat, mert előrelátó voltam, holnap meg majd azt a posztolót fogja baszogatni, aki nem volt. Sapka ...

Shanarey 2013.06.21. 23:49:14

@morsels:

Miután a NET, tele van az efféle átvertek, kirúgtak, nincs munkám, nincs nyelvtudásom sztorikkal. A lehetőség a tájékozódásra adott. Ha valaki nem él vele az az ő dolga, de akkor ne rakja fel ide és no komment.

morsels (törölt) 2013.06.21. 23:49:41

@Mirjam2:
Igazad van. Vegulis neked kene irnod egy posztot, ami altalanos ervenyu minden hataratkelore.
Pontokba szedve peldaul:

Alapveto:
1. Tudd a nyelvet.
2. Legyen szerzodesed.
3. Tudd, hogy mi mibe kerul.
4. Hogyan lehet tovabblepni.
5. Vedd kezedbe a sorsodat.
Hibak:
1. Kalandor:
2. Zumm bele.
3. Segitseget varo
4. Magyarokat keres
5. Marol holnapra
6. Elkepzeles nelkul
7. Lila goz nelkul

Persze lehet finomitani a listan, de erted, hogy mire gondolok. Egyfajta altalanos szabaly, egy lista, hogy ami alapjan el lehet kezdeni informaciok utan kutatni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 23:51:38

@diggerdriver:
A remény rabjai
Mártírok
A jövő hírnöke

Sorozatból: eredeti Dallas, Jericho, talán az O.C.

Érdekes, hogy én pl. nem tudom végignézni a magyar filmeket. Nem értem őket, nem az én világom. Apám szerette őket, államdóan Kabos filmeket nézett...

morsels (törölt) 2013.06.21. 23:52:06

@váj mí:
En nem baszogattalak, csak kerdeztem. Aztan ezen megsertodtel.
Bar szerintem nem tudod igazan megmondani, hogy mi az, ami szerinted baszogatas volt.

morsels (törölt) 2013.06.21. 23:54:21

@Shanarey:
Nyilvanvalo, hogy altalaban ilyen tortenetekkel van tele a net. Alapvetoen az emberek szivesebben osztjak meg a problemajukat, egyfajta segitseg keres es/vagy tanulsagkent. A sikertorteneteknek meg ugye megvan az a hatranya, hogy azt is kikezdi valaki, belekotnek, hogy vihette volna tobbre is, meg mi a faszt gondolt, nem is sikeres... igen, ez a net.

Es amit ti csinaltok, az is a net. :-)

morsels (törölt) 2013.06.21. 23:55:29

@Kovermadar:
Sorozatbol:
1. Game of Thrones
2. Revenge
3. Borgias

Most. Jelen pillanatban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.21. 23:55:44

@morsels:
Marha nagy tevedesben vagy!
Minden szava "faszom"! Es nem arany ;)

andaluzkutya 2013.06.21. 23:57:08

Én valamiért nem tudom elítélni azokat, akik így vágnak neki a határátkelésnek (nyelvtudás, szerződés, stb. nélkül), mivel előfordulhat, hogy még így is lényegesen jobbak a lehetőségeik, mint előtte voltak. Inkább dicsérjük a vállalkozószellemet:) Mondjuk érdemes persze ott helyben nekifeküdni a nyelvnek, helyismeretnek, hogy ez ne minden héten forduljon elő, csak egyre kevesebbszer.

váj mí 2013.06.22. 00:00:24

@morsels: Hagyj lógva, légy szíves, ma nincs kedvem hozzád, antiszociális a hangulatom, és abba már nem férsz bele.
Különben azzal baszogattál, hogy én hogy mertem előrelátó lenni, és a gyatra némettudásom ellenére átnyálazni a vonatkozó osztrák cuccokat, hogy ne járjak úgy, mint a mai posztoló.

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:02:36

@andaluzkutya:
Igy van. Teny, hogy sokkal nehezebb a kezdes... joval tovabb tart, mire jut valamire. Az is lehet, hogy elete vegeig mosogatni fog egy konyhaban.
De a ketsegbeeses nagy ur.

Persze ertem en, hogy a legtobben azert varjak a kovetkezo posztot, hogy sajat magukhoz hasonlitsak a tortenetet es huzhassanak egyfajta egyenleget. Hogy hozzajuk kepest a posztolo mennyire 'sikeres'. Es ez eltolti oket egy erzessel, aminek aztan racionalis uton probalnak hangot adni. Es valakive valnak.

Vannak kivetelek persze. De az atlag hozzaallasa eleg konnyen kategorizalhato. Egyfajta ego-pumpa, onbecsules-novelo, egyre faszabbnak erzik magukat. Annyira, hogy mar el is hiszik, hogy barmihez hozza tudnak szolni, hiszen ok mar 'megcsinaltak'. Nincs lehetetlen :-)

andaluzkutya 2013.06.22. 00:02:37

@morsels: Én még régen Mo.-n megpróbáltam "pozitívan" beszélni, pl. ha megkérdezték tőlem, hogy hogy vagyok, azt mondtam, hogy jól, és hogy mennyire jó dolgok történtek velem mostanában (ez nem kamu volt, tényleg jó dolgok történtek velem). Az emberek reakciója erre általában az volt, hogy ez a figura itt felvág nekik, és milyen nagyra van magával.
Ez egy ilyen kulturális dolog Mo-n, hogy érdemes panaszkodni, különben egyedül maradsz:)

Shanarey 2013.06.22. 00:02:37

@morsels:

Én konkrétan a lehúzós történetekről beszélek, azzal van tele a net évek óta. Mégis rengetegen csak akkor tévednek oda amikor a baj megtörtént.

"Nem írok nem olvasok, én Magyar nemes vagyok"
Erről van szó, avagy szimpla butaság, lustaság?

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:04:16

@váj mí:
En egy szoval nem irtam azt, hogy te hogyan mertel elorelato lenni. Sot, azt irtam, hogy te ilyen okos vagy. Elorelato.

En csak azt irtam, hogy sokan csak magyarorszagi tapasztalattal indulnak utnak. Valami miatt. Ami miatt persze le lehet oket baszni.

Shanarey 2013.06.22. 00:04:34

@váj mí:

Antiszociális?

Olyat én is tudok, legalábbis szokták rám mondani.
:-)

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:07:49

@andaluzkutya:
Ebben van igazsag :-)
Egyszer beszelgettem egy baratommal, hogy hol jobb.
Es kozben a szulovarosomban ultunk.. Pecs, Jokai ter.
Imadom azt a varost a mai napig. Es mondtam a baratomnak, hogy nem tudnam megmondani. Azt tudom, hogy mas. Nehez megfogalmazni, hogy mi az, ami elhetonek szamit.
Vagyis persze, munkalehetoseg, rendezett kornyezet, kozbiztonsag, "kultura" (vagy csak nyari fesztivalok, altalaban nyuzsges), ezek igy egyutt. Nadehat mindenbol lehet feladni egy kicsit ugye. Az igaza kerdes az az, hogy mikortol valik valami elhetetlenne.

Szerintem.

váj mí 2013.06.22. 00:07:50

@morsels: Nayah, csak ne lett volna ott az az ironikus felhang ...
Mindegy, nem érdekes. Ha valaki csak a saját kárán hajlandó, akkor így jár, általában.

váj mí 2013.06.22. 00:09:06

@Shanarey: Én most teljes üzemmódban abban vagyok. Nagyon rám fér már az a kis szabi. Embert nem akarok látni ...

M. Péter 2013.06.22. 00:10:28

@tilmir: Én csak olyat találtam, hogy 3 hónapon belül szerződést kell kötni valamelyik betegbiztosítóval, és visszamenőleg az 1. naptól fizetni kell. 3 hónapnál rövidebb munkavállalás esetén lehet mentességet kérni, ha az embernek van legalább a svájcival egyenértékű biztosítása, de ezt kérelmezni kell, és a kantonnak jóvá kell hagyni. Olyat sehol sem írnak, hogy elég lenne az európai egészségbiztosítási kártya, mert ha az embert elkezd dolgozni Svájcban, akkor onnantól kezdve a svájci tb hatálya alá tartozik, és a más országban kibocsájtott európai egészségbiztosítási kártyája már nem érvényes.

"Versicherungspflichtig sind namentlich auch ausländische Arbeitskräfte, die unselbständig erwerbstätig sind und deren Aufenthaltsbewilligung weniger als drei Monate gültig ist, sofern sie für Behandlungen in der Schweiz nicht über einen gleichwertigen Versicherungsschutz verfügen. Das gilt auch für Personen, die während längstens drei Monaten in der Schweiz erwerbstätig sind und nach dem Freizügigkeitsabkommen oder dem EFTA-Übereinkommen hierfür keine Aufenthaltsbewilligung benötigen."

Shanarey 2013.06.22. 00:11:15

@váj mí:

Miután ügyfelekkel foglalkozol nap mint nap, így meg lehet érteni.

Ám jön a kérdés:

Akkó meg mit kerese itten?
:-))))))))))))

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:13:46

@váj mí:
Tudom en is, hogy van az a mondas, hogy mas karan kell tanulni.
Nadehat csak emlekezz az itteni posztolokra (akiknek a szintje joval magasabb, mint a legtobb helyen). Mindenki egyedi, mindenki individualista, soha senki nem hallgatna senkire. Mindennek utana jar.

Namost ok vagy nem hibaznak, vagy a sajat karukon tanulnak ugye. Mas logikus kovetkeztetes nincs.

Es igen, szerintem az emberek nagy resze csinal hulyeseget. Mert ha nem igy lenne, akkor nem lennenek emberek, akik ezt kihasznaljak. Es ehhez meg csak nyelveket nem tudo, kepzetlen magyar munkakereso sem kell igazan, eleg megnezni a Lehman Brothers-eket.
A kar, amit a hulyeseg okozhat az persze valtozo es a megitelese is sok mindenen mulhat.

Peldaul en is csinaltam nagy hulyesegeket.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.22. 00:15:11

@morsels:
Borgias jo volt, kar, hogy vege lett es be sem fejeztek.
Jo kis sorozat meg a The Walking Dead is. Most nezem a Person of Interestet, illetve neztem a Fringe-et is, de a 4. evad eleje mar tul kusza volt, igy felfuggesztettem.

váj mí 2013.06.22. 00:17:29

@Shanarey: Ha látnám is a bandát, már rég nem lennék itt ;).
Különben megyek is a fenébe, ideje ...

Shanarey 2013.06.22. 00:18:33

@váj mí:

Egy jó antiszociális ilyenkor az Ebay-en keres golyószórót, vagy hasonló egyebet.
:-)

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:20:10

@váj mí:
Te, most tenyleg tenyszeruen.
Kurvaknak vana recepciosa. Ezen erzekenykedhetsz, meg figyelhetsz ironikus felhangokra, dehat a teny attol meg teny.

Es ha csak a tenyeket figyeled (legalabbis abbol, amit en irtam), akkor nem az ironiat hallottad volna ki a tulfejlett erzekenysegeddel, hanem egy osszehasonlitast. Hogy masok a szokasok a ket orszag kozott es nem tudhatod, hogy eleve milyen magyarorszagi tapasztalatokkal erkezett meg oda, ahova.
Erre pont jo pelda volt a te munkakorod Magyarorszagra athelyezese.
Az alkalmazkodas van akinek konnyen megy, van akinek nehezebben.

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:22:08

@Kovermadar:
Egyebkent a kedvencem a Big Bang Theory.. de az sitcom, nem olyan sorozat, amirol szo volt :-)

váj mí 2013.06.22. 00:23:00

@morsels: Szerintem téves az alapfelvetésed, mármint az, hogy nem hallgatnak senkire. Még én is szoktam olyat...
De úgy vélem, ha valaki egy tök idegen országba költözik, az egyik alapvető dolog, többek között, hogy utánanézzen, pontosan hova a fenébe is megy? Én most speciel, lefeküdni...
Jóccakát!

Shanarey 2013.06.22. 00:24:23

@morsels:

Nos nem áthelyezhető, a jelenlegi törvények, és a New York-i egyezmény okán.

Amúgy a legutóbb lebukott hasonló cég bejelentett alkalmazottakkal dolgozott. Legalábbis akik a telefont kezelték, be voltak jelentve.

váj mí 2013.06.22. 00:26:51

@morsels: Az én munkaköröm Magyarországon egyrészt értelmetlen, másrészt törvénytelen. Ezért ezt így kár volt leírni.
Ha meg abból indulunk ki, hogy pl. a posztoló az otthoni munkakörnyezethez szokott, akkor mi baja? Átverték, mint otthon szokás. Persze, ha a neten nemcsak cicákat meg pornót nézne, hanem a vonatkozó német törvényeket is, akkor nem tudták volna átverni a fejét.

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:28:36

@Shanarey:
Ezzel azt akarod mondani, hogy ma Magyarorszagon nincsnenek kurvak, esetleg nincsenek megszervezve?

Az, hogy ilegalis, az mas kerdes. Nadehat pont ezert mas a tapasztalat is, nem?

Shanarey 2013.06.22. 00:31:03

@morsels:

Nem, de értsd úgy ahogy akarod.

Vitázol, de érvek nincsenek.

Rossz napod volt?

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:32:07

@váj mí:
Persze, torvenytelen.
Mint oly sokminden mas. A kornyezet az egyik legfontosabb tenyezo, mint ahogy azt az elobb emlitettem. Pont az alkalmazkodasi kepessegunk miatt. Egy uj kornyezetben majd mindenki elveszettnek erzi magat. Amihez vannak akik hamarabb, vannak akik kesobb, vannak akik soha nem szoknak hozza. Meg persze ehhez is hozza lehet szokni (marmint az uj kornyezetbe valo beilleszkedesbe), ezt is lehet tanulni, de ez is tapasztalat kerdese. Sajat tapasztalate.

Pont ez a lenyege annak, amit mondani probalok.

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:34:33

@Shanarey:
Szoval vannak Magyarorszagon is kurvak. Meg korulottuk.
Ami azt jelenti, hogy teljesen maskepp mukodik az egesz Magyarorszagon, mint Nemetorszagban.
Lesznek, akik ezt ki fogjak hasznalni? Hat persze. Lesznek, akik a magyarorszagi tapasztalataikat fogjak felhasznalni? Lesznek.

Milyen mas ervet varsz?

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:36:46

@Shanarey:
Mondjuk ennyi erovel az angol no megerdemelte a pofont a villamosvezetotol. Tudhatta volna, hogy mivel jar, ha lelep a villamos ele.
Tajekozodnia kellett volna :-).

Shanarey 2013.06.22. 00:45:13

@morsels:

A kategória amiről beszélsz, nem releváns.

A poszt írója egy virágboltba ment melózni.
Váj Mí posztját anno olvastam, és abból nem az jött le hogy oda akart menni dolgozni, csak az hogy ott kapott munkát, és amúgy be van jelentve.

Az Angol csaj azt a pofont megérdemelte. Ám hogy pontosan mi történt, azt senki sem tudja csak a résztvevők.

A Dr. House nagy igazsága, az hogy mindenki hazudik.

Netán neked milyen érzés lenne ha valakit elütnél, csak azért mert az illető nem nézett körül? Más kérdés az hogy ezt nehéz bizonyítani. A közlekedés már csak ilyen. Elvben ez könnyű, de ha láttál már embert meghalni, balesetben szemtanúként, akkor talán érted miről beszélek.

morsels (törölt) 2013.06.22. 00:52:06

Melyik kategoria nem relevans?

Egyebkent ha eszrevetted, en nem kategoriakrol beszeltem, hanem viszonyitottam elethelyzeteket. Ha nagy szavakat akarnek hasznalni, akkor azt mondanam, hogy szituaciok absztrakt jelentese az, ami alkalmazhato mas kornyezetekben; aminek az eredmenye pont az, hogy hogyan alkalmazza az adott szemely a tanult reakciokat egy szamara teljesen ismeretlen kornyezetben. Milyen gyorsan es konnyen kepes az adaptaciora.
Ez messze nem kategoriazals, epp ezert a relevans jelzo ertelmezhetetlen.

Igen, mindenki hazudik.
Az ide kommentelok 99%-a erosen elitelte a pofozkodast. Tudom, nem erdekel, hogy nem leszel nepszeru, ha te mas allaspontot kepviselsz, vegulis... ez csak a net :-)
En szemely szerint sajnalom a villamos vezetojet, nade akkor sem tehetett volna ilyet.

Viszont ami miatt ezt megemlitettem, az nem azert volt, hogy kielemezzuk :-). Egyszeruen csak tajekozodnia kellett volna es akkor elkerulhette volna a pofont.

Shanarey 2013.06.22. 00:59:54

@morsels:

Nos az utolsó mondatodban van a lényeg, és ez áll a poszt írójára is.

A népszerűség sosem érdekelt. Ha érdekelt volna, az életem is másképp alakul.

A villamosvezető, a pillanat hevében cselekedett. Voltam már olyan helyzetben hogy én is közel kerültem egy efféléhez. Az ami a villamos vezetővel akkor történt talán magyarázható a meleggel, és az eseménnyel, a jó ég tudja. De ha már annyira nem szép dolog a pofon. Melyik a halálosabb a pofon, avagy a villamos általi gázolás? A nagy büdös egó, nem véd meg a villamos vagy egyéb közlekedési eszköz ellen.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.06.22. 01:24:30

@Kovermadar: Nézd, a ledolgozott 4 óra után meg előtt annyit kotlik a rötyin amennyit akar. De a 4órát töltse munkával. Pláne próbaidő alatt.

@DieNanny: Papirforma szerint Magyaro-n. is úgy van, hogy nyolc órára jön fél óra kajaszünet, amit le kell dolgozni és azt vmikor 10 és dél között adják ki. Ha betartják.

@Barátusz: Hát nem minden ország egyforma de azt sehol nem tűrik, hogy próbaidő alatt betegácsiba menjél. Ha feketén dolgozott akkor meg menjen az illetékes szervekhez panaszkodni.

BTBTBT 2013.06.22. 01:36:44

@flash.gordon:
Mo.-on 8 órára jön félóra kajaszünet? Akkor tényleg szar lehet ott. Kérdés, hogy melyik cégnél, mert nagyoknál biztos, hogy van egyórás ebédidő.

A meghatározott munkaórákra járó szünetnek az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy próbaidőn vagy-e, vagy már véglegesítettek. Attól ugyanazt a munkát végzed el - feltételezhetően - ugyanúgy.
Ahol meg még vécére sem engednek el 4 óra alatt, azt a helyet ott kell hagyni.

Az a "sehol sem nem tűrik" elég erős, mert legfeljebb nem tetszik nekik, de nem tudnak sokat tenni ellene. Pláne ha tényleg lebetegszel, vagy mint a poszterina, kisebb baleset ér.
Ráadásul ha már egy nagyobb cég annyit invesztált a felvételedbe (van annak jócskán költsége onnantól, hogy elkezdik hirdetni az állást), akkor nem az lesz az első dolguk, hogy megszabaduljanak tőled, hanem hogy behord az "áradat", és ne megint arra kelljen időt, energiát és pénzt költeni, hogy másvalakit felvegyenek. Annak eshetőségéről, hogy az angolban "unfair dismissal"-nak nevezett dologért még be is pereld őket.

Tolerancia? Ismerősen cseng arrafelé?

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.06.22. 01:53:56

@Barátusz: Nézd, nem tudom, hogy máshol, hogy meg de konkrétan Magyarországon itt Ausztriában és a cikk alapján Németországban is nem kell megindokolni ha a delikvenst ki akarják rúgni próbaidő alatt. Tehát nem azt fogják mondani, hogy a betegácsi miatt rúgták ki, hanem egész egyszerűen nem mondanak semmit. Ez nem azt jelenti, hogy ez a törvényszerű de az esetek nagy hányadában így van, mivel igen sokan a próbaidő alatt jönnek rá, hogy nem ilyen lovat akarnak és ezért elmennek betegállományba.

A meghatározott pihenőidőknek valóban nincs köze (papíron), hogy próbaidőről van szó vagy sem. De nekem azért minimum furcsa lenne ha valaki 4 órát dolgozna de ez idő alatt is rögtön az foglalkoztatná mi jár neki,, hogy pihenhet ahelyett, hogy a munkáját végezné.Nyilván a vécére nem menetel sem ennyire konkrétan hangzik el, hanem finom célzások formájában.

Azért arra kíváncsi lennék konkrétan hol van egy óra kajaidő. Mondjuk az irodában le is lehet rögtön dolgozni, de több műszakos /2-3/ munkarendnél kizárt, hogy ennyi kajaszünet legyen.

BTBTBT 2013.06.22. 01:54:23

@Tökfőzelék1:
"rengeteget kell dolgoznom (persze túlórapénzért + este ingyen hami-hamiért)"
Kinek vagy a rabszolgája?

@diggerdriver:
"Szerintem a jó filmet színészek és rendezők csinálják és nem a pirotechnikusok meg a maszkmesterek."
Ezek szerint akkor mind a Gyalog Galopp, mind a Ponyvaregény jó film? :)
Légyszives, definiáld a "kultfilm"-et.

A 3 kedvenc (régi) filmed alapján felvetődik a kérdés: láttad a "Megáll az idő"-? :)

@Mirjam2:
"Hat most oszinte leszek."
"nem volt jo hozzaallasa a munkahoz" - a posztból éppen az ellenkezője derül ki
"Kicsit gyanusak az ilyen panaszok hogy munkatarsakkal nem lehet beszelgetni meg nem lehet szuneteket tartani..." - ha te mondod, ilyen hely nem is létezhet, meg amúgy is a "hülye" poszterina a hibás, a munkáltató meg egy ma született bárány
"a legtobb munkahely ilyen, legalabbis ahol en dolgoztam." - tudjuk, hogy neked aztán rengetegféle munkatapasztalatod van az íróasztal meg egy számítógép mögé kucorodva.

Ha csak ilyesmikre futja, inkább ne legyél őszinte. :)

BTBTBT 2013.06.22. 02:09:38

@morsels:
"a legtobben azert varjak a kovetkezo posztot, hogy sajat magukhoz hasonlitsak a tortenetet es huzhassanak egyfajta egyenleget. Hogy hozzajuk kepest a posztolo mennyire 'sikeres'."
A mindennapi életben is hasonlítgatják egymáshoz magukat az emberek, hiszen a sikertelenség hiánya, a siker vagy a másiknál hatékonyabb előrejutás normális embereknél igencsak stimuláló. (És ezzel nem a másikon gátlástalanul átgázolásra célzom.)

"Egyfajta ego-pumpa, onbecsules-novelo, egyre faszabbnak erzik magukat. Annyira, hogy mar el is hiszik, hogy barmihez hozza tudnak szolni, hiszen ok mar 'megcsinaltak'. "
Te nem érzed magad jobbnak/ügyesebbnek/talpraesettebbnek, ha látod, hogy volt annyi eszed, hogy elkerülted azt a hibát, amibe a másik simán belesétált, és nem a saját károdon tanulsz?
Mindenkinek van valamennyi tudása mindenről, de a tapasztalataiból következően senkinek sem ugyanaz a tudása van, tehát legtöbben elmondják a sajátjukat. Néhányan meg linkelgetnek ezt-azt, ami csak arról árulkodik, hogy figyelmes információkeresők.
Persze itt is vannak "vetítőgépek", akik mindenkinek megmondják, hogy ők mindenkinél jobban tudnak mindent, és a másik egy oltári nagy hülye, és ez a fajta arrogancia - pláne egy nick mögük kiugatva - időnként igencsak bicskanyitogató.
Ha ezzel az ellened korábban kifakadó nőneműre célzol, akkor nem szóltam. :)

BTBTBT 2013.06.22. 02:21:01

@flash.gordon:
"azt sehol nem tűrik" - az általad említett "sehol"-on volt a hangsúly, arra reagáltam. Az lehet, hogy Mo.-on meg Ausztriában nem tűrik, de a világ annál kicsit nagyobb.

Ahogy itt korábban említettem valakinek, Angliában egyrészt minden esetben meg kell indokolni az elbocsátás okát, illetve betegállományból nem rúghatnak ki.

Most nem mondod komolyan, hogy ha 4 órás próbaidős vagy, akkor eszedbe sem juthat megkapni az errefelé járó 15 percet? Országonként más a szemlélet, mert amíg Mo.-on igyekeznek kihajtani az ember belét is, és ha szünetre megy, akkor "lóg" (nem az, hogy esetleg levegőhöz jut), addig például errefelé arra van a szünet, hogy a munkavállaló - kikerülve a kevesebb-több hajtásból helyretegye az erőforrásait, és újult erővel menjen vissza a posztjára a szünet végén.
És ez nem megideologizálás. A munaerő akkor fog jobban teljesíteni, ha nem rabszolgaként vagy egy darab szarként kezelik.

Miért kizárt 2-3 műszakos munkarendnél az egyórás kajaidő? A délelőttös/délutános/éjszakás is a maga 8 órás műszakjára megy be, tehát abba legalább 40 percnek, de inkább 1 órának allokálva kell lennie. Vagy ha a cég/gyár nem fizeti az ebédidőt, akkor 9 órás a műszak, hogy a nyolcat azért ledolgozzák neki.

Abban egyetértünk, hogy a lógósok a világ minden táján igyekeznek kihasználni az adott munkahelyi rendszert, de ha otthon úgyis kirúgják, aki próbaidőn táppénzre megy, akkor mi értelme a betegácsinak (hiszen nem olyan lovat akart)? Semmi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.22. 02:24:45

@Shanarey: mivela villamos altalai gazolas nem tortent meg, es akkor sem tortent volna meg, ha elmarad a pofon, ezert en spec nem ertem a parhuzamot.
Kozfeladatot ellato szemelt meg semmilyen esetben ne pofozkodjon.
( A not meg buntesse meg a rendorseg szabalytalan atkelesert, de ne onbiraskodjon mar senki)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.22. 02:27:00

@Shanarey: "Az Angol csaj azt a pofont megérdemelte. "
Uristen, mi az hogy megerdemelte? Mert bemutatott? Ha en bemutatok neked, akkor jogos ugy leutnod, hogy eleredjen az orrom vere? Vagy azert, mert piroson ment volna at? Ez meg a rendorsegre tartozik.

SENKI SEM ERDEMEL POFOZKODAST.
Akkor sem, ha epp hulye volt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.22. 02:32:49

@Barátusz: kosz. Inkabb nem mondok semmit, vagyis de . Tudom amit tudok, lehet hogy gyerekem nincs, de atmentem mar par dolgon. Nem publikus, de van gyerekhez koze.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.22. 02:35:05

Es ez ritka rossz mentalitas. Hatba tamadas, hatalmasat csalodtam benned. "Persze az is furcsa, amikor egy saját tapasztalattal nem rendelkező nő osztja az észt."
Fogalmad sincs semmirol, de legalabb beszolthattal.

2013.06.22. 02:51:08

@morsels: Mit irjak en? Te mar megirtad, minden benne van! :) Most mar csak annyi kene hogy oriasplakat formajaban elhelyezzek magyarok altal latogatott repulotereken.

2013.06.22. 03:02:53

"Mosolyogtam egyet és elgondolkodtam: a magyarok tényleg mindenhol ilyen önző, lojalitást nem ismerő, hazug emberek?!"

Hát ebből az egy esetből ilyen messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Mindenféle tapasztalatom volt Kanadában magyarokkal, rossz is jó is. (Ugyanigy nem lehet elitélni semmi más nációt valakinek a rossz tapasztalata és abból következő szubjektiv véleménye miatt!)

Normális munkáltató tudja hogy a termelékenység nem azon múlik hogy hány percet dolgoztál le, hanem azon, hogy milyen intenzitással és minőséggel végzed a munkát.

A munkahelyemen (egy minisztérium) szorgalmazzák a szüneteket meg az itt előforduló társalgást, barátkozást. Úgy gondolják hogy ez hozzájárul a közösség összekovácsolásához ami elősegiti a csapatmunkát és kollaborációt. Mindez pedig pozitivan hat a termelékenységre és kreativitásra. Ettől függetlenül amikor dolgozunk akkor nyomatni kell, ez az elvárás.

Zsuzsa, tegyél magadnak és honfitársaidnak egy szivességet, jelentsd fel ezt a munkáltatót. Amúgy meg örülj neki hogy megszabadultál tőle.

2013.06.22. 03:09:43

@Barátusz: Miert kevesbe relevans a tapasztalatom, csak azert mert irodaban dolgozom?

2013.06.22. 03:11:17

@montroyal: A fenébe! Calgary flooded! :( De gondolom ott nem sokat időznétek amúgy sem...

Shanarey 2013.06.22. 03:43:30

@tildy:):

Tildy, a pillanat hevében történt ami történt.

Azt hogy ott és akkor mi történt, max 3 ember tudja. A villamos vezetője, az angol csaj és a barátnője. Egy pillanatra gondolj bele a sofőr lelkiállapotába pls. Netán abba is belegondolhatsz, hogy egy efféle szituáció, az utasokkal mit tehet. ha a villamosvezető fékez az normál esetben nem probléma, de ha vészfékez, nos az a "ne tudd meg" kategória. A villamosokon úgynevezett sin fék is van amely ha működésbe lép akkor egy méteren belül megállítja a villamost akkor is ha az 50-el megy. Ez annyit jelent hogy az utasok egyharmada a kórházban köt ki, hiába ül, hiába kapaszkodik. Azt írtam megérdemelte, nem pedig azt hogy a villamos vezető jogosan cselekedett. Mint fentebb írtam párszor közel kerültem efféle szituációhoz, de sosem történt meg.

De miután van saját tapasztalat bőven, emiatt el tudom képzelni milyen érzés lehetett. A rendőrség nagyon ritkán büntet gyalogost, mert ha sűrűn tenné, az jó lenne a költségvetésnek, de nem tenne jót a közhangulatnak. A rendőrség pedig jelenleg sem népszerű.

Shanarey 2013.06.22. 03:45:37

@tildy:):

Megütni nőt, nem szokásom. 13 év házasság alatt nem történt meg, és a válásom sem efféle módon zajlott. Nem helyeslem, de megértem az amit a villamos vezető akkor tett.

zopilote 2013.06.22. 04:19:17

@cougarcat:
Calgarybol csak repulovel lehet kijutni:( Minden fontosabb ut le van zarva, a varosba nehez be - ill kijutni, legfeljebb eszakrol, Edmonton felol, de ugy tudom, Red Deer - en is arviz van. Ket eselye van: vagy visszamenni Montrealba ( ha egyaltalan elindult) vagy innen Calgarybol repulovel tovabbmenni vagy Kelownaba vagy Vancouverbe. Calgary arviz nelkul sem egy nagy latvanyossag:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.22. 05:48:12

@morsels: ami nalad alapvetonek szamit az nekem minusz gyokkettoben volt
es most meg....
hat sosem ereztem ilyen jol magam a boromben, pedig nagyon sokszor jol erzetem:)
nincsenek torvenyek
az mondjuk egyertelmu, hogy otthonrol kotott szerzodessel, felsofoku nyelvtudassal es felsofoku vegzettseggel, egyszerubb kezdeni, de utana meg kiderulhet, hogy a felesged kurva es baszhatod a boldogsagodat
az elet furabb a szarnal

Sose halunk meg
Farkasokkal tancolo
Ponyvaregeny

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.22. 05:50:26

ja es ha mar ideztem belole a + 1 a
Volt egyszer egy amerika

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.22. 05:57:52

@Shanarey: megerdemelte?
anyadat utotte volna?
itt nem uszna meg borton nelkul, otthon meg felhaborodnak, hogy elbocsajtottak
persze vegulis le is szurhatta volna....

2013.06.22. 06:25:11

@zopilote: Kissé szokatlan ilyen árviz Calgary környékén. Kár mert Montroyal és párja Banff és Jasper útvonalat akarta bejárni. De esetleg a Sziget még kárpótolhatná őket ha Victoriától továbbmerészkednek Tofino felé. Fingers crossed for you Calgarians. :)

DieNanny CH 2013.06.22. 06:37:15

@diggerdriver:

Válaszolhatok? Star Wars IV., V., VI.

DieNanny CH 2013.06.22. 06:46:56

@morsels:

Mi a különbség a sitcom és a sorozat között?

2013.06.22. 06:48:32

@hagyma: Nem vagy egyedül, én is "kalandor" voltam, az ősidőkben nem volt más lehetőség. Nem volt multi, globalizmus, google információ vagy Skype interjú. Volt kurázsi, szerénység és rugalmasság és visszatekintve nem cserélnék senkivel mert a Nagy Kaland miatt vagyok ma az ami. A boldogság különben is egy fura állapot, nagyon szubjektiv, nem végleges, nem abszolút és nehezen meghatározható.

2013.06.22. 06:52:31

@morsels: nincs top3, de ezeket kedvelem
The Big Blue es ugy altalaban Luc Besson filmek.
Apocalypse Now
300
Tarantino filmek
G-dfather
Star Wars
Face off
Donnie Brasco
Life of Pi

DieNanny CH 2013.06.22. 06:55:35

@flash.gordon:
"Papirforma szerint Magyaro-n. is úgy van..."

Ezt nem tudtam. Már csak azért sem, mert a Mo-i oviban 7 órát dolgoztam naponta, a plusz 1 óra a felkészülésé volt, amit legtöbbször otthon csináltam. Így visszagondolva, mivel életemben Mo-on csak 1 munkahelyem volt (7 évig), eléggé burokban éltem... 20 perc séta reggel, napi 3x étkezés, minden papírmunka elintézve, du 20 perc séta haza...
Csoda, hogy 2000-ben, mikor még semmi lehetőségem nem volt az előre tájékozódásra, senki sem vert át Ausztriában.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.22. 08:08:52

@DieNanny: assze az, hogy a sitcom egy belső helyszínen játszódik, és helyzetkomikumra épül (situation comedy), a sorozat meg rendes film, csak részletekben.

DieNanny CH 2013.06.22. 08:16:33

@Babette_:

Aha. Tehát mondjuk a Rém rendes... egy sitcom. Jól értem?
Meg a Família Kft. is az volt?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.22. 09:30:14

@flash.gordon: nem tudom, de angliaban az is belefer, hogy szabira megyek probaido alatt... es a probaidon ugyanazok a felmodasi feltetelek mindket fel reszerol, mint nem probaidon.

BTBTBT 2013.06.22. 10:58:30

@tildy:):
Ezt jol felreertetted, mert bar neked sincs gyereked, de nem rad celoztam.
Te hatarozottan megvedted az allaspontodat, meg akkor is amikor ezert foldbe akart valaki dongolni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.22. 11:05:38

@Barátusz: meg is lepodtem a dolgon, mert nem ilyennek ismerlek innet. Elnezest, sikerult megint magamra vennem.

BTBTBT 2013.06.22. 11:09:58

@Mirjam2:
A kerdeseddel mar mar valaszoltal is magadnak, de segitek: Talan eppen azert, mert egy irodaban dolgozol, nem egy viragkotodeben vagy egy gyorsetteremben.

BTBTBT 2013.06.22. 11:17:52

@tildy:):
Semmi gond. Orulok, hogy tisztazodott.

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.06.22. 12:06:57

@Jess G: hidd el tejelnek érte elég sokat
amúgy a 2. lakásra gyűjtök már, úgyhogy tényleg rohadtul nem éri meg dolgozni péntek este is...

te amúgy mit dolgozol, hogy ilyen nagyképű vagy?

@Barátusz: világcégnek

M. Péter 2013.06.22. 12:38:36

@flash.gordon: Nálunk 3 év a próbaidő, utána véglegesítjük az új alkalmazottakat. Egy kicsit irreális és törvényellenes lenne, hogy 3 évig ne mehessen betegszabadságra a dolgozó.

BTBTBT 2013.06.22. 12:43:32

@M. Péter:
3 ev probaido? Az extremul hangzik? Mifele munkakor az, ha szabad kerdezni?

BTBTBT 2013.06.22. 12:44:26

@Tökfőzelék1:
Es hogy jon a kepbe a vilagceg ingyen hamija, mikozben te a 2. lakasodra gyujtesz? Teljesen "hiheto".

nyuszigonosz 2013.06.22. 12:46:37

@M. Péter: Mondjuk ez a próbaidö ez eléggé változó valami, munkahely és munkaadó függö dolog.

Ezért érdemes a szerzödést elolvasni,m megérteni és megbeszélni a munkaadóval.

Ettöl függetlenül bizony vannak olyan munkaadók, akik sosem terveznek senkit sem véglegesíteni, de még csak éves szerzödést sem akarnak senkinek sem adni, hanem mindenkit még a próbaidö alatt kidobnak. Tipikus ez pont ezekre a pár órás munkahelyekre is.

nyuszigonosz 2013.06.22. 12:49:14

@Barátusz: Ja hat, nekem is lassan az az érzésem, hogy itt szinte mindenki nem csak mindentudó, hanem pár órás ilyen-olyan tevékenységgel röpke 1-2 év alatt lakóparkokat mondhat magaénak.... :))))
Én ezek szerint nem ezen a Földön élek. :)))

2013.06.22. 12:50:02

@Barátusz: ugy, hogy egy csomo junior pozicioban bakoknal expense-eled a vacsoradat, ha este is dolgozol. Minden orszagban es banknal mas a hatar.

BTBTBT 2013.06.22. 12:57:07

@nyuszigonosz:
Azt elhiszem, hogy akadnak itt eletukben/munkajukban sikeres emberek dogivel, mivel a siker relativ, es egy call center-es is lehet elegedett, bar mas nem csinalna azt a munkat.
Meg az is hagyjan, hogy mindenhez kicsit ertok is vannak szep szammal, de ez a sok "gazdag" nem irigylesre melto. Egy nick mogul konnyu milliomosnak lenni.
Kedvencem az a figura, aki nemreg azt irta az egyik poszthoz: "Jelenleg 6-8 ezer fontot keresek havonta. Majd megirom a posztomat, ha ez folmegy havi 10-re." Muhaha!
Azert van itt nehany, akirol elhiszem, hogy van egzisztenciaja, megsem uvolti vilagga ketpofara.

@charlieharper:
Ertem, de a kiindulo kommentjeben Fozi smiley-kkal nyomatekositotta, hogy pentek este tulorazik a cegenek.
Nem vagyunk egyformak, de nekem nem erne ennyit egy 2. lakas.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.22. 13:26:29

@Barátusz: csaxolok a mekdonalsz is vilagceg:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.22. 13:28:25

@tildy:): ezt mar tegnap akartam mondani, ezt az inget nagyon magadra kaptad, pedig allasponttol fuggoen a celzas mehetett rad is, de vajmire is
es most kiderult utobbi tortent

BTBTBT 2013.06.22. 14:00:38

@hagyma:
Valoban az. Es ott is van ingyen kaja. Meg lehet pentek este tulorazni is. :DDD

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.22. 14:13:29

Tényleg normális az, hogy ha a próbaidő alatt az ember lebetegszik, tényleg igazolható módon, akkor már érthető, hogy kidobják? Értem, hogy törvényes, de emberileg azért ez elég alacsonyan van.....
egyébként örülök annak, hogy ha mondjuk egy erősebb menstruáció alatt (izé, ha már gátvágás is volt....) óránként kell vécére mennem, akkor ehhez nem kell engedélyt kérnem senkitől, vagy magyarázkodnom senkinek.... nem gondoltam volna, hogy ez mekkora nagy privilégium :-)

Shanarey 2013.06.22. 15:06:12

@hagyma:

Nem érted a lényeget, nem baj.
A helyszín Magyarország, azon belül Budapest. (Nem az USA)
A cselekmény az ami, az igazság nem egyértelmű.

De ha már így megkérdezted, az anyám nem szokott rossz helyen közlekedni, és a villamossal sem vitatkozik. És a tiéd?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.23. 03:38:16

@Shanarey: Te nem erted a lenyeget
egy not nem utunk, meg onvedelemtol eltekintve ferfit sem, lehet az feleseg gyermek, vagy idegen
nincs olyan, hogy megerdemli
aki nem tudja ennyire sem kontrollalni magat, az ne vezessenn villamost /azt is tudom, milyen stresszes a melo, de ez nem mentseg
erre nincs mentseg
az igazsag egyertelmu, idegbol az utcan felpofozott egy not
ez amugy siman garazdasag is es konnyu testi sertes

nem ezt kerdeztem, nem erted, azt kerdeztem akkor is ilyen megerto lennel ha anyadaty pofoztak volna fel, vagy a felesegedet?
ne ragadj le a villamosnal
valaki a nyilt utcan megutott egy idegen not

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.23. 04:11:36

@Shanarey: amugy mpst egy kicsit raneztem az ugyre es a hozzaszolasok nagy szazaleka vedi a parasztot
tobb mint aki nem
na ez Magyarorszag
lesz meg ennel lejjebb?
es a cipokepu behivja a showjaba
a vegen hos lesz belole
beszaras

zsu.zsa 2013.06.24. 17:04:12

Egy másik posztnál kiderült számomra, hogy hiányoztam a poszt megjelenésekor néhány kommentelőnek. Itt vagyok, és igyekszem mindenki kérdésére válaszolni. Volt szerződésem. Azóta a biztosításom is rendeződni látszik. Nem teljesen nyelvtudás nélkül indultam neki a nagyvilágnak (angolul beszélek, a németet értem és társalgási szinten beszélem). Azért költöztem ide, mert a párom német, itt lakik. Segítséget nem vártam egy magyartól sem, nem is kértem. Örültem viszont a lehetőségnek, hogy akkori munkaadómmal egymásra találtunk, mert kedvesnek tűnt. Nem kerültem a munkát (tudom, sokan csak követelnek, de nem tesznek semmit - én nem ezek közé tartozom). Az volt meglepő számomra, hogy pont egy magyar rúgott belém. Nem a segítségét vártam, hanem azt, hogy ne okozzon szándékosan problémát nekem. De megtette. Ezek után igenis kerülni fogom a magyarokat, mert számomra ez tnulság volt azzal szemben, hogy a németek vele ellentétben befogadtak és ők viszont segítenek is mindenben. Egyelőre... ;)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása