Nem egy boldog történet a mai, mert Zsuzsa írása arról szól, miként került németországi (magyar főnök vezette) munkahelyébe egy rossz mozdulat. Természetesen nem szeretnék általánosítani, hiszen emberekként különbözőek vagyunk, de a történet mindenképpen elgondolkodtató.

„Habár sokféle posztot olvastam már itt a külföldön élő magyarok közötti kapcsolatról, engedjétek meg, hogy megosszam veletek személyes tapasztalatomat is.

Németországba költöztem idén májusban. A szerencsések közé tartozó vagyok, kiutazásom előtt már várt egy munkahely. Annyit tudtam, hogy a főnök magyar, a munka pedig virágok ápolása, értékesítése lesz.

Megérkezésem másnapján be is mentem egy megbeszélésre, bemutatkozásra. Megtudtam, hogy a bolt (ami engem leginkább a Magyarországon található kínai üzletek egy sokkal nagyobb változatára emlékeztet, kiegészítve egy hatalmas virágbolttal) a 42 éve itt élő, Magyarországról menekült férfié.

Szeretne nekem segíteni

Néhány perc beszélgetés után kiderült, hogy szülővárosa megegyezik az én szülővárosommal (Bonyhád). Megállapodtunk egy napi négyórás munkaidőben, 900 eurós fizetéssel. Nem kell mondanom, ennek elképesztően örültem a magyarországi viszonyok után... A beszélgetés során elmondta, segíteni szeretne nekem, elvégre én is magyar, ő is magyar, stb.

Elkezdődött az "árbájt", minden héten egyszer meg lettem dicsérve, hogy mennyire jó munkaerő vagyok. Virágokat pakolásztam, locsoltam, ápolgattam, söprögettem, felmostam, vevőkre mosolyogtam.

Igaz, szünet az nem volt. A WC körüli teendőidet is próbáld a munka előtti vagy utáni időszakra időzíteni. Kollégákkal beszélgetni nem lehet, ha pedig egy percre megállsz, már felteszik a kérdést: "Was machts du?" Na de alap némettudásommal nem is vártam a diplomámnak megfelelő állásra, ráadásul örültem, mert mégiscsak a főnök hazai.

A baleset...

Teltek a napok, amikor egyik este (otthon) kifordult a térdem egy rossz lépésnek köszönhetően. Reggel felhívtam a főnököt, hogy nekem sajnos most orvoshoz kell mennem... Akkor már közel egy hónapja be voltam jelentve, ő mégis azt mondta, használjam a magyar egészségbiztosításomat, mert a német biztosítóhoz ugyan be vagyok jelentve, de az átfutási idő miatt még nem érvényes a jogviszonyom.

Hm. Gondoltam én, hát jó, akkor hajrá, irány a röntgen, utána pedig hívom, hogy mi volt. Az orvos két nap táppénzre írt ki, valamint gyógyszert kaptam. Be is bicegtem a munkahelyemre, hogy bevigyem a papírt és szóljak, hogy két nap eltelte után ismét ott vagyok. A főnök bólogatott, hogy oké, akkor hétfőn találkozunk.

...és következményei

Másnap levelet találtam a postaládában, amit a főnököm küldött. Kündigung. Nem értettem, ezért felhívtam. Azt mondta: „Igen, ez felmondás." Kérdésemre, hogy miért, amikor eddig folyamatosan dicsért és azt állította, hogy segíteni akar nekem az itteni élet kezdetében, azt válaszolta: "Mert én így döntöttem, és nem akarok erről beszélni."

Érdeklődtem, hogy ezt miért nem mondta meg a szemembe, annyit mondott: "Mert ez Németország." A német egészségbiztosításom azóta is átfutási idő alatt lehet, mert érdeklődésemre azt mondták, nem tudnak rólam. Aztán kiderült, én már a sokadik magyar vagyok, aki így járt ennél a munkahelynél...

Mosolyogtam egyet és elgondolkodtam: a magyarok tényleg mindenhol ilyen önző, lojalitást nem ismerő, hazug emberek?!"