Folytatjuk a családi, baráti kapcsolatokat feltérképező sorozatunkat, melyben ezúttal a spanyolországi viszonyokról olvashattok országfelelősünk, Roxi tollából.

„Spanyolországban a családnak kultusza van.

Ezt úgy kell érteni, hogy a család, mint fogalom szent dolog, mindenekfelett áll. Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy ez még mindig egy katolikus ország, még akkor is, ha rengeteg egyéb nemzetiség lakik itt nagyon nagy számban.

A gyerekeknek mindig mindent megadnak. És pont. Ez éppen akkora előny, mint hátrány, ugyanis gyakorlatban ez azt jelenti, hogy elkényeztetik a gyerekeket, mindig, mindent szó nélkül megadnak nekik, és bármit csinálhatnak, minden rájuk van hagyva.

Ahogy tetszik

A nevelés itt a klasszikus „laisser faire", így a gyerekek üvölthetnek, rohangálhatnak, játszhatnak egészen hajnal 1-ig. Itt nem igazán találkoztam olyan esettel, hogy a gyereket lefektetjük fél nyolckor. Ugyan már!

Azt még hozzá kell tenni, hogy mindez az első napos naptól kezdve az utolsó napig, amikor kint lehet lenni az utcán (nincs annyira hideg, bár egyes területeken nincs olyan nap, amikor hideg van), akkor mindig, minden az utcán zajlik.

Az emberek reggeltől estig az utcán vannak, ha nem sportolnak, akkor pedig üldögélve beszélgetnek egy kávéházi teraszon, ha ez nincs, akkor a téren a padokon. A gyerekek meg körülöttük ugrálnak.

Itt a gyerekeket nagyrészt mindig mindenhova viszik a szülők, főképp az anyukák. Láttam már alig pár hetes csecsemővel sétálgató anyukát a Carrefourban, ez itt természetes.

Generációk együtt

Az idősebb korosztályt is nagy tisztelet övezi. Spanyolországban magas az átlagéletkor, az emberek nyugdíj felett kezdenek el élni, utazgatni, túrázni, stb. De mind a társadalom, mind pedig a család különösen megbecsüli az időseket. Itt ők nem a babysittert helyettesítik, hanem aktívan részt vesznek a család életében, miközben megvan a maguk élete.

Azt is tudni kell, hogy Spanyolországban nem ritka, hogy 3 generáció együtt lakik, itt eleve a „gyerekek" gyakorlatilag a házasságkötésük idejéig a szülőkkel élnek.

Most a válság kapcsán különösen így van ez, hiszen a fiataloknak egyszerűen nincs pénzük önálló életet kezdeni, tegyük gyorsan hozzá, nem is mindig akarnak, elvégre milyen kényelmes, hogy anyuka kiszolgálja őket.

Mégis sok a válás

A fentiek ellenére Spanyolországban az egyik legmagasabb a válások aránya a többi európai országhoz képest. Valószínűleg ez azért van így, mert a fiatalok általában 24-26 évesen megházasodnak, sokszor rögtön az első szerelmükhöz mennek hozzá.

Az első gyereküket a nők 30 éves kor előtt szülik, bár ez most elkezdett felfelé tolódni, a minap láttam egy TV-műsort amiben arról panaszkodtak, hogy ma az a tendencia, hogy átlagban 31 évesek a nők az első szüléskor.

Természetes a segítség

A barátságok igazából ugyanolyanok, mint Magyarországon. Az igaz, hogy itt ne várja el az ember, hogy a munkahelyén majd meghallgatják a magánéleti gondjait, de bármikor el lehet menni a kollégákkal ebédelni, vacsorázni, munka után beülni valahová.

Ezen kívül nagyon, de nagyon segítőkészek. Én itt ebből a szempontból sem találkoztam negatívummal, itt akár külföldi vagy, akár nem, akkor is segítenek, mert ez nekik természetes.

Nekem az itteni barátaim nagyrészt volt, vagy jelenlegi kollegák, ugyanolyan multikulti közeg, mint ahol dolgozom, illetve, mint ahogy Magyarországon is volt. Van köztük francia, argentin, olasz, és még sorolhatnám.

Érdekes, hogy ezek a barátságok, annak ellenére, hogy kollegák voltunk, mindig a munkahelyváltás előtt vagy után alakultak ki, valószínűleg azért, mert közös volt bennük, hogy a szerződésünk járt le, így a hasonló szituáció jobban összehozott minket.

Inkább étteremben, mint otthon

Azt is meg kell szokni, hogy kevés kivételtől eltekintve az emberek nem hívják meg egymást a házukba, lakásukba, hanem inkább egy étteremben ülnek össze egy vacsora mellett.

Kivétel a nyári barbecue-k, ahol nagy társaságok szoktak összeverődni, de sokszor ezt is egy külső helyre szervezik. Ennek több oka is van. Egyrészt a spanyolok, bár nagyon nyitottak, azért mégis, a lakásuk az ő privát szférájuk, ráadásul, különösen a fővárosban nagyon sokan laknak kis lakásokban, ahol hely sem lenne a vendéglátáshoz.

Meg hát kényelmesebb beülni egy bárba, nem kell mosogatni és készülődni. (szegények, mindig oda lyukadok ki, hogy lusták, pedig higgyétek el, ez így egyáltalán nem igaz).

A válság ezt annyiban változtatta meg, hogy itt is vagy a beülések, összejövetelek ritkábbak, vagy pikniket szerveznek, ahová mindenki visz valamit, vagy ha étterembe, vagy szórakozni mennek, akkor öt pohár helyett mondjuk hármat isznak meg. És csak megjelenik az otthoni vendéglátás is.

Összességében én azt tapasztaltam, hogy olyan nagy különbségek nincsenek, persze Spanyolország is elég nagy, márpedig én életvitelszerűen Madridra, illetve a mostani lakóhelyemre tudok rálátni, lehet, hogy például Andalúziában, vagy északon Galíciában máshogy mennek a dolgok. De a család itt is család és a barátok is ugyanolyan barátok, mint Magyarországon."