oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 26. 06:52,  Mindenki féltett, mégis elindultam 556 komment

2013. május 26. 06:52 Határátkelő

Mindenki féltett, mégis elindultam

Aki rendszeresen követi a blogon megjelenő történeteket, alighanem emlékezik még Ókidlire, aki tavaly küldte el (meglehetős vihart kavart) történetét Németországból, ahol au pair-ként dolgozott. Most ismét írt, ezúttal isztambuli tapasztalatait mesélte el, egyebek mellett az is kiderül, mi a dolga egy tesztlopónak...

Törökország, Isztambul, cím.jpg

„Egyszer már voltam au pair: Észak-Németországban töltöttem egy fél évet egy kétgyerekes családnál. Nagyon enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem éppen szép élményekkel gazdagodtam.

Mégis nekivágtam még egyszer, mert au pairként viszonylag egyszerű megismerni a világ egy másik darabkáját, új kultúrákkal, nyelvekkel, emberekkel megismerkedni. Három hónapot töltöttem Isztambulban egy német-török családnál és most erről szeretnék beszámolni.

Aggódó szülők

Mielőtt elindultam, fogalmam sem volt, hogy mire számítsak. Persze ott vannak a sztereotípiák, amik nem feltétlenül igazak, de valamelyest jó kiindulási pontot nyújtanak, ha az ember olyan helyre megy, ahova ugyan turisták milliói mennek évente, ám majdnem ugyanennyien is vándorolnak ki az országból.

A szüleim jobban örültek volna, hogy ha egy nyugati, "biztonságosabb" országot választok, mint pl. Svájc, Ausztria vagy Németország, mindenki féltett, de meghoztam a döntést, éreztem, hogy nekem most ott a helyem, alig vártam, hogy belevethessem magam a városba, amit majdhogynem kétszer annyian laknak, mint Magyarországot.

Persze első dolgom volt kint élő magyarokkal felvenni a kapcsolatot. Szerencsére nekem kizárólag jó tapasztalataim voltak a kint élő magyarokkal. Összejött egy nagyon vegyes csapat, mind foglalkozást, mind korosztályt tekintve: tanárok, Erasmus-diákok, egyéb ösztöndíjasok. Együtt mentünk mindenhová, kisebb kirándulásokat szerveztünk, hihetetlenül jól éreztük magunkat, segítettük egymást, ahol tudtuk.

Az emberek

De nem csak a magyarokkal értettem meg jól magam, a törökök eszméletlenül kedves és segítőkész emberek. Amikor vittem a gyereket óvodába, állandóan segíteni akartak az aluljáróknál vagy a lépcsőknél, folyamatosan mosolyogtak a kislányra, még a fiatalok is hihetetlenül gyerekbarátok. Ha azt látják, hogy a buszmegállóban lévő térképet bámulod és külföldiül tanakodsz, kérés nélkül odamennek segíteni és alap, hogy a buszon mindenki átadja az időseknek a helyét.

A férfiak tipikus macsók, nagyon szeretnek udvarolni vagy csak úgy odavetni egy-egy bókot. Szívesen ismerkednek másokkal, ha pedig külföldi nő vagy, akkor nagyon érdekes leszel számukra, hiszen egy „európai" nő egészen más értékrendet képvisel a fejükben, mint a török nőké.

Ahogy egy nagyon jó ottani barátnőm, Márti mondta: a török pasik számára két féle nő létezik: a török nő, akivel házasodni lehet és az európai nő, akivel pedig ágyba bújni.

A fejkendőnek és a hosszú szoknyáknak pontosan az a funkciója, hogy eltakarja a női idomokat, a török nők gyönyörű hosszú haját és ezáltal ne keltsen feltűnést és bűnös gondolatokat a férfiakban.

Nagyon kell arra figyelni, hogy mellőzzük a miniszoknyákat, a kivágott felsőket és a kihívó viselkedést, mert az ő felfogásuk szerint ha nem árulsz semmit, akkor nem is rakod ki a kirakatba (ami valljuk be, logikus).

Engem ezalatt a három hónap alatt, de az ott élő barátnőimet 7 év alatt sem érte semmilyen kellemetlen helyzet a férfiakat illetően, ugyanis ha nem adod senki alá a lovat, akkor nagyon is értik a nemet.

Az árak

Isztambul az árait tekintve nagyon-nagyon vegyes. A bazárok tele vannak ruhákkal, cipőkkel, ételekkel, itt nagyon olcsón be lehet szerezni a dolgokat. Eredeti H&M-es, C&A-s, Zarás stb. dolgokat lehet 3,5-10 líráért (1 líra=130 Ft) venni, de cipőből, táskából és kiegészítőből és hatalmas a választék és ezek nagyon olcsóak. Hajgumikat, csatokat, gyűrűket, karkötőket lehet már fél líráért is venni.

Ami nagyon drága az az alkohol. Egy fél literes sör a boltban 4,5 líránál kezdődik, ezt kocsmában 8-9 líráért lehet megvenni, egy üveg bor pedig 20 líránál kezdődik.

Törökország, Isztambul, bazár.jpg

Közlekedés

A közlekedés az árakat tekintve becsapós dolog, ugyanis egy vonaljegy 2 lírába kerül csupán, ám ahhoz, hogy eljuss egyik pontból a másikba, biztos, hogy minimum kétszer-háromszor át kell szállni. Ott nincs havi bérlet (csak diákoknak), hanem van egy kártya, amire automatákban és kisebb trafikokban pénzt lehet tölteni, majd ezeket kell lecsipogtatni minden egyes alkalommal. A kártya érzékeli az átszállást, és ha ez egy órán belül történt, akkor a második útért már nem kell teljes árat fizetni (kb. 1.70 lírát).

A közlekedés nagyon sokrétű, ugyanis vannak autók, buszok, metrobusok, minibuszok, dolmusok, kompok, taxik, metrók és villamosok. Ezek közül talán a minibusz és a dolmus a legérdekesebb: ki van írva rájuk, hogy milyen útvonalon mennek és mi a célállomás, ezeket bárhol leintheted, ha van hely még benne, akkor megáll, beszállsz, megmondod, hogy meddig utazol, odanyújtod neki az út árát, majd ha ki akarsz szállni, akkor előrekiáltasz.

Hihetetlenül praktikusak, ugyanis ezeknek fix útvonaluk van, ám ha valahol baleset történt vagy dugó alakult ki, akkor ugyanúgy folytatják az útjukat a kisebbnél kisebb utcákon (nem számít, hogy behajtani tilos vagy hogy piros a lámpa). Szabályok vannak ugyan, de nem igazán tartják be: senkit sem érdekel, hogy piros a lámpa, ha senki sincs az utcákon és a sebességkorlátozó táblákat sem szokták figyelembe venni.

Kicsit káoszszerű az egész, viszont szuperül el lehet jutni mindenhova ezen közlekedési eszközök kombinálásával. Ha át szeretnénk jutni az európai részről az ázsiaira, vagy fordítva, akkor érdemes a kompot választani, ugyanis azok mindig pontosan és gyorsan közlekednek, viszont nem lehet kihagyni éjszaka a kivilágított Boszporusz-hídon való átutazást.

Specialitások

Aki bele akarja vetni magát a török konyhába, azt előre figyelmeztetem, hogy készüljön fel a plusz kilókra! Nyilván mindenki ismeri a dönert vagy a kebabot, a baklavát, de ezeken kívül olyan sok török étel van, hogy nem tudtam 3 hónap alatt mindent kipróbálni. Rengeteg húsos étel friss zöldségekkel, mutatós édességek, péksütemények, halételek, levesek. Érdemes kipróbálni minél többet, nekem nagyon ízlett minden!

Italok terén a török háztartásban elengedhetetlen az ízesítetlen fekete tea. Ahova csak megy az ember, mindenhol ezt isszák idősek és fiatalok egyaránt. Tulipán alakú teáspoharakban kínálják és lehet kérni erősen, közepesen erősen vagy gyengén is. (Nekem meg kellett szokni az ízét, de azóta itthon is cukor és citromlé nélkül iszom a teát.)

A legmeglepőbb italuk talán az ayran, ami egy enyhén sózott és felvizezett natúr joghurtnak felel meg. Nagyon finom, de azért gyorséttermi ételekhez nehezemre esett ezt inni, holott ez náluk teljesen természetes.

Vallás

A török népesség jelentős része muszlim, de Isztambul egy hihetetlenül színes város, tele van mecsetekkel, ugyanakkor rengeteg keresztény templomot és zsinagógát is lehet találni. Napjában ötször imádkoznak a muszlimok, ezt végig lehet követni bárkinek, ugyanis a mecsetekből szóló müezzin hívja imára a hívőket.

Nem egyszer voltunk szemtanúi, hogy a bazárban a müezzint hallva letakarták árujukat az eladók és indultak imádkozni. Talán a müezzin teszi fel arra a bizonyos i-re a pontot és ad egy igazi keleti löketet még.

Isztambul cicái

Nem hiszem, hogy bármelyik posztban is olvastam volna állatokról szóló részt, de ha Isztambulról beszélünk, akkor egyszerűen muszáj őket megemlíteni, hiszen szerves részét képzik a városnak. Akármerre jár az ember, macskákba botlik.

Míg Magyarországon az utcán sétálva talán látunk egy-két kóbor cicát, Isztambulban ezt a mennyiséget 2-3 perc alatt lehet látni. Lustán kifekszenek az utca közepére, hozzádörgölőznek a piros lámpánál álló emberekhez, nézelődnek a fűben, de boltok kirakatában is ott ülnek a cicák.

Bármikor oda lehet menni megsimogatni őket, ugyanis hozzá vannak szokva, etetik és szeretgetik őket. Nem félnek az emberektől, mert tényleg senki sem bántja őket, már az iskolában is tanítják, hogy az utca állatait gondozni kell. És ezt mindenki meg is teszi.

Életemben nem láttam ilyen nagydarab macskákat, nagyon jó életük van, egészségesek és szépek, és én csak ámulok, hogy a parkokban odatelepednek egy-egy ember ölébe és kölcsönösen kedveskedik egymásnak ember és állat.

Turisták

Rengeteg turista érkezik a városba és az ottaniak fel is vannak készülve rájuk: a látnivalók környékén beszélnek angolul, de az egész városban segítőkészek a turistákkal szemben.

A jövőben odalátogatóknak mindenképpen ajánlanám, hogy a standard látnivalók után, mint Hagia Sophia, Kék mecset, Topkapi palast, Elsüllyedt palota, Fűszer bazár, Dolmabahce palota, Sapphire tower, Istiklal utca és még nagyon hosszan sorolhatnám, mindenképp menjen át az ázsiai oldalra, ugyanis egészen más oldalát mutatja meg a város, mint a nevezetességekkel teli európai oldal.

A nyelv

A török nyelv ugyan nyelvtanát tekintve hasonlít a magyarhoz, nekem mégis hatalmas nehézségeim akadtak vele. Jó nyelvérzékkel rendelkezem, de a török szavakat nagyon sokszor el kellett ismételni, mire meg tudtam jegyezni. Eltelt kb. két hónap, mire megszokta a fülem a nyelvet és elkezdtek rám ragadni a szavak és a kifejezések.

Mivel csak rövid ideig maradtam, így nem láttam értelmét nyelvsuliba járni, főleg mivel egy tanfolyam többe került, mint egy havi zsebpénzem és a szülők nem fizették volna. A mindennapi boldogulásoz szükséges kifejezéseket azonban sikerült elsajátítanom.

Veszélyzóna

Annak idején az apuka nekem azt mondta, hogy Isztambul pontosan olyan, mint bármelyik nagyváros, akár mint Budapest: nagyváros, amit fel kell fedezni, viszont vannak olyan részei, ahol nem érdemes éjszaka egyedül sétálgatni. Teljesen igaza volt, ugyanezt tapasztaltam.

Soha nem éreztem magam veszélyben, sosem féltem az utcán még éjszaka sem, mert ha az ember ésszel teszi a dolgokat, akkor nem történhet olyan nagy baj. Érdemes a szegény negyedekbe is ellátogatni, mert Isztambul részei annyira különbözőek, mint ha nem is egy város lenne az egész.

Vannak nagyon modern, felhőkarcolókkal és bevásárlóközpontokkal teli negyedek, vannak látnivalókkal teli óvárosi részek, de ott vannak az omladozó házakkal teli szegény kerületek is.

A család

Ha már au pairként éltem Isztambulban, akkor csak illik pár szót a családról és a munkámról is mondanom. A szülők török származásúak, viszont Németországban nőttek fel, sőt, az anyuka már ott is született.

Egy négyéves kislányra kellett vigyáznom, akit reggelente oviba kellett vinnem, délután pedig hazahoznom, illetve besegíteni egy kicsit a házimunkába pl. kiteregetni, beszedni a ruhákat, mosogatógépet ki- és bepakolni illetve egy héten kétszer felporszívózni, egyszer pedig felmosni. Fizikailag nem voltam leterhelve, a hétvégéim kivétel nélkül szabadok voltak, inkább lelkileg volt nehéz ez a három hónap.

A szülők nagyon rendesek voltak velem, mindig segítettek, programokat ajánlottak, tudtam, hogy bármikor fordulhatok hozzájuk bármivel. Az egyetlen nehézség a kislánnyal volt, ugyanis még életemben nem láttam ilyen furcsa gyereket.

Nyilván az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy egyke volt, így alapból nem kellett soha semmin osztozkodnia, de még egy au pairt is fizettek neki a szülei, hogy lényegében elszórakoztassák és kiszolgálják a gyereküket egész nap.

Ha gyurmázni van kedve, akkor elő a gyurmával, ha barbizni akar, de én még nem vagyok kész a rajzommal, akkor is össze kell rámolni és irány babázni. A kapcsolatunk egy hatalmas hullámvasút volt: vagy olyan tündérke volt, hogy majd megzabáltam, majd a következő pillanatban gyilkos szemekkel nézett rám és kiküldött a szobájából, egy óra múlva pedig már megint jött és bújt hozzám.

A szülők is adták alá a lovat, ugyanis amikor a kislány hisztizett, csak mosolyogtak, hogy milyen kis viccesen játssza a drámakirálynőt. Bármi is történt az oviban, a mérgét, csalódottságát vagy dühét mindig rajtam élte ki, úgyhogy nem volt egy könnyű eset és akkor szépen fogalmaztam.

Tesztlopó voltam

A munkaköri leírásomban nem szerepelt mielőtt kimentem a családhoz, de idő közben más feladatoknak is eleget tettem: tesztlopáson vettem részt. Az apuka a vezetője a törökországi Deichmannak és folyamatosan képzik az eladókat mindenféle esetekre, többek között lopások kivédésére is.

Bizony tesztelik is az eladókat, amit - mint kiderült - mindig az aktuális au pair csinált: be kellett menni a kiszemelt boltba egy speciális táskával (nem adnék tippeket, hogy mi a „nem csipogás" titka), nézelődni, majd doboz nélkül belecsúsztatni egy pár cipőt és kijönni. Mindezt egymás után hatszor.

Az a lényege az egésznek, hogy másodjára feltűnik-e az eladóknak, hogy már jártam az üzletben és hogy reagálnak-e a megfelelő módon (pl. a nyomomba szegődnek, megkérdezik, hogy miben segíthetnek stb.).

Volt, hogy egymás után hatszor tudtam elhozni egy-egy pár cipőt, de volt, hogy egyből a nyomomban voltak és egy cipőt sem tudtam elvinni a közben máshol rám várakozó apukának. Lebukás esetére a zsebemben volt az apuka névjegye, amin rajta állt, hogy tesztlopás folyik. Az első alkalommal eléggé paráztam, de utána már-már rutinszerűen mentem lopni.

Összegzés

Mindent egybe vetve annak ellenére is mínuszban jöttem ki, hogy a lakhatásom és az otthoni étkezésemet a család állta. A havi 250 euró, amit zsebpénzként kaptam semmire sem volt elég: rengeteget kellett közlekedésre költeni illetve a nevezetességekbe való belépő sem túl olcsó.

De nem bánom, mert ez a három hónap fantasztikus volt és nagyon remélem, hogy még vissza tudok majd menni oda és újra átélni ezt a mediterrán, keleti érzést."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: au pair Törökország Isztambul

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr325318295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.26. 07:09:08

Mindig vegyes érzelmekkel olvasom a bébi sintéres írásokat.
Így voltam vele most is.
Az országról leírt tapasztalatok (bár 3 hónap meglehetősen kevéske egy másik ország megismerésére), kifejezetten jó volt.
Amit nem értek, mi a csodának 3 hónapra munkát vállalni? Ennyi idő alatt még a családot sem lehet megismerni.
Lehet rosszul tudom, de itt általában éves szerződést kötnek.
Következő: furcsa gyerek. Ha valaki nem ért gyereknyelven, mi a bánatnak erőlködik vele?
Ezeket a gyereket és szülőket minősítő részeket nem lehetne kihagyni?
Kicsit olyan érzésem van, hogy minden szülő és gyerek hülye, csak az au-pair a helikopter.
Ezt most nem csak az írónak címeztem, de szinte az összes ilyen jellegű írás konklúziója ez.
:(

NIKI LAURA 2013.05.26. 07:11:39

A torokok a nokkel,detto mint az arabok.
Perverz,gatlastalan,pofatlan faxkalapok.
Kulonosen a szoke "few pounds"kategoriaval.

geeeteee 2013.05.26. 07:14:00

Eszembe jutott a güvecs meg a bárányünnep.

Van egy mondat, ami magyarul és törökül majdnem ugyanaz, a jelentése is.

Zsebemben sok alma van. :)

Yok problem.

HakapesziM 2013.05.26. 08:40:31

Csípem a törököket. Azon kevés országok egyike ahol tényleg tudnék élni. A nyelv, időjárás, kaja, minden tetszik, persze csak turistaként voltam néhányszor, de azért tisztában vagyok a történelmi, politikai árnyoldalakkal is.
Amilyen idegesítőek nyugaton, odahaza annyira jófejek. Nem szeretem a nyugati, osztrák - svájci, stb. "élérevasalt" tilalomországokat. Amikor legutóbb ott jártunk, asszonnyal megbeszéltük, ha megérjük a nyugdíjat (aminek korhatára addigra biztos lesz vagy 90 év), lehet, hogy Törökországban fogunk letelepedni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.26. 09:15:23

(tilmir szűrve a gecibe') Na, ritka eset van: nincs hiányérzetem az ismertetővel kapcsolatban (talán csak az életkor). Józan, részletesen és sokirányúan tárgyilagos, izgalmasan informatív leírás, kiviláglik, hogy azért látogattad meg azt a várost, amiért egy egészséges érzelmiintelligenciával, s természetes érdeklődéssel felvértezett (ezek külön-külön is ritkák) ember indul neki világotlátni. Köszi, hogy megírtad.
"Az első alkalommal eléggé paráztam, de utána már-már rutinszerűen mentem lopni." :DD Gyorsan tanul.

Mrs. Clayton 2013.05.26. 09:18:00

@tilmir: azért gondolhatod, h egy idegen gyerekkel, akit nem a te értékrendszered szt akarnak nevelni, magyarul hagyják a szülei, h hisztizzen, illetve h eleve a gyerek irányítson, ebben a szituban egy gyerekvigyázónak nem lehet könnyű, hiszen eleve céltáblának rakják az elkényeztetett gyerekük elé
ebben én nem látok rinyálást csak a puszta tényt, az ilyen szülők igenis elcseszik a saját gyerekük életét, meg arra a kis időre a bébicsőszét is

La Pantera 2013.05.26. 09:28:27

@Jess G: más gyerekét az ember mindig nagyon jól tudná nevelni:)

james80 (törölt) 2013.05.26. 09:32:25

A sárga veszedelem tarolása előtt, elég sokat jártunk Törökországába ruhákért , így az olcsó "Eredeti H&M-es, C&A-s," kijelentésen nagyon-nagyot nevettem. A törökök általában tényleg kedvesek , de meglepően agresszívak tudnak lenni egymással is.

Mrs. Clayton 2013.05.26. 09:36:17

@La Pantera: sztem itt nem erről volt szó, a lány nem szidta a szülőket,pusztán megállapította, h a gyerek hisztis és így nem volt könnyű dolga
azért nem kell ahhoz agysebésznek lenni, h ezt vki észrevegye, ettől függetlenül a saját gyereket sem egyszerű nevelni

tanato 2013.05.26. 09:36:56

Érdekes,jó cikk,nem szokványos,formabontó írás,én pl. még nem hallottam hogy pont keleti irányban megy el egy magyar lány au-pairnek.

2013.05.26. 09:41:43

@tilmir: A legtöbb bébisintér posztoló tényleg magáévá teszi ezt az attitüdöt, de maga a jelenség azért erősen függ a családtól is, legalábbis szerintem.

tanato 2013.05.26. 09:54:48

Kérdés a posterinához:Otthon németül beszéltek egymással vagy törökül?A kislány német anyanyelvű volt vagy a posterina tud esetleg törökül?A házban volt még takarítónő is az au pairen kívúl hogy csak minimális házimunkát kellett végeznie?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.26. 10:07:59

@Philosoraptor: Meg az alanyétól is... én úgy gondolom nem mindenki alkalmas bébi szitternek sem. (általánosságban)
Sajnos, ezt még meglehetősen kevés közvetítőcég vizsgálja.
Egyébként nekem van több ismerősöm, aki bébi sintérkedik és nagyon jól kijönnek a családdal és a gyerekkel is.
Igaz, az elején tisztázták oda-és vissza az elvárásokat, és működik a dolog.

aberdon 2013.05.26. 10:11:39

Azért az poén, hogy Isztambulban is elektronikus kártyás tömegközlekedés van. Ez úgy feltűnt. :D

Amúgy jó poszt, bár 3 hónap tényleg kevés.

VHB 2013.05.26. 10:12:15

@tanato: "Eltelt kb. két hónap, mire megszokta a fülem a nyelvet és elkezdtek rám ragadni a szavak és a kifejezések."

Három hónapot volt kint, ebből én arra következtetnék, hogy a német volt a társalgás nyelve.

nyuszigonosz 2013.05.26. 10:12:56

Az olvasás alatt újra Istanbulban jártam. Jó volt.

tanato 2013.05.26. 10:14:06

@tilmir: Pontosan,az elején kell tisztázni az elvárásokat.Bár ennek ellenére szerintem mindenképpen van egy alá-fölérendeltségi viszony az au-pair és a kisgyermekes fiatalasszony között,ami tényleg nehezen emészthető még a legjobb viszonyok esetén is,főleg hogy a szolgálat 24 órás,folyamatos.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.26. 10:23:50

@tanato: Természetes. Senki sem állítja, hogy ez egy könnyű munka. Sőt...

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.26. 10:24:12

Emlékszem, régen milyen jókat beszélgettem Burhan bácsival a boszporusz híd alatt a bőriparról. Aztán jött a telefon, hogy a bébicsősz megint nem bír a gyerekkel. Hazarohantam és megneveltem az a kis négyéves görényt. Az ember feleljen meg legalább az alapvető igényeknek. Ez a deichmannos fickó elmehet a halál faszára.

tanato 2013.05.26. 10:28:31

@tilmir: Igen a munka is lehet nagyon megterhelő,bár ez tényleg a családtól illetve a munkát elrendelő asszonytól függ,de szerintem ami csípi a legtöbb au-pair szemét az a mindenképpen kialekuló alá-fölé rendeltségi viszony.

La Pantera 2013.05.26. 10:32:17

@Jess G: én se mondtam, hogy szidta őket, csupán arról van szó, hogy egy kívülálló általában tuti biztosan tudja, mit kéne csinálni a gyerekkel és hogy a szülők hol rontják el, amikor meg megszületik a saját gyerek, akkor rájön, hogy a gyereknevelés baromi nehéz és fárasztó, az ember nem tud mindig rászólni, mindig következetes lenni, stb.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.26. 10:37:41

@tanato: A másik, amire próbáltam utalni (lehet rosszul), gyerekekkel foglalkozni nagyon nagy felelősség, még ha csak napi pár óráról is van szó.
Nem mindenki alkalmas rá (a félreértések elkerülése végett általánosságban írom, nem a poszterina vonatkozásában).
Ha jól tudom, vannak olyan ügynökségek, akik már ezek alapján is szűrik a jelentkezőket.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 11:00:44

@NIKI LAURA:
Kivételesen egyetértünk!

Bár azt a nőt sem értem, aki odamegy egyedül. Gondolom pasit fogni megy, mert máskülönben minek tenné ki magát ilyesminek?

Azt is észrevettem, hogy az erőszakosság és a barátságosság majdhogynem ugyan azt jelenti. Eddig csak Egyiptomhoz és Tunéziához volt szerencsém, mint arab országhoz, de arra elég jó példa volt, hogy miért ne akarjak soha a büdös életben még egyszer arab országba menni.

Turistaként pihenésre vágyom és nem élethalál harcra a boltosokkal, akik olyan baromi kedvesek, hogy erőszakkal rángatnak be a boltjukba, ültetnek le, itatnak meg, majd miután 120. alkalommal sem értik meg, hogy nem veszünk semmit, jól felháborodnak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 11:06:32

@tilmir:
Az biztos. Én pl. egyáltalán nem lennék alkalmas rá :) Kifejezetten idegesítenek a gyerekek :)

Elizabeth72 2013.05.26. 11:07:09

Szerintem jo kis iras volt, szinte ott jartam en is es abszolut kedvem lett hozza, hogy egyszer odamenjek nyaralni:)
tilmir, mas orszagokban is hagyjak a gyereket hisztizni, oszinten szolva en is hagyom....altalaban magatol abbahagyja. Baby sitterkedesben meg ugy gondolom a szulok allitjak fel a mercet...En is voltam mar, es nekem sem tetszett egy csomo mindent, de nem en voltam a szulo...Aztan olyan is volt legutobb, hogy minden tokeletesen rendben ment...Egyszeruen ne talaljal ki stereotipiakat erre. Ez a lany ugy boldogult ahogy tudott es szerintem jol allta a sarat. Ha hibazott is, nem akkorat, hogy meg kelljen itelni.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.26. 11:10:29

@Kovermadar: Én pl. egyáltalán nem lennék alkalmas rá :) Kifejezetten idegesítenek a gyerekek :)

Ez valami genetikai izé lehet. Nem lehet, hogy anyukádnak idegesítő kisfia született és onnan van?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.26. 11:12:40

@Elizabeth72: Szerintem félreértettél valamit...
:)
Ha figyelmesen olvastad volna, amit írtam akkor többször hangsúlyoztam, hogy általánosságban írok a jelenségről. Egy mondat alapján nem is szeretnék "ítélkezni". Nem is lehet...
Másrészt a poszterina írta, hogy hisztis volt a gyerek és nem fordítva, nem értem, hogy miért írtad...
:)

Elizabeth72 2013.05.26. 11:16:33

Bocs de ha te nem erted, akkor nem az en kepessegemmel van a baj...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 11:19:20

@Elizabeth72:
Ezt a nővéremék oldották meg a legjobban. Ha a gyerek hisztizett, beküldték a szobájába, hogy erre senki sem kíváncsi, dühöngjön egyedül.
Fél óra után jött mindig vissza, kipihenten :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.26. 11:24:37

@Kovermadar: pontosan, ha nincs rá közönsége nem válik rutinszerűvé, sőt, a magánnyal társítja, az meg kinek kell?

Elizabeth72 2013.05.26. 11:30:50

Az eyem meg kicsi, a boltban vetette magat foldre, az anyam idegbajt kapott es velem veszett ossze amikor momndtam neki hagyja ott nyuodtan. Kisvarosban elunk mindenki figyelt, mi tortenik...aztan a gyerekem felkelt, es utanunk jott:D Ebbol nem kell nagy ugyet csinalni,minden gyerek megcsinalja ezt...

2013.05.26. 11:50:18

A török pasik csak addig pofatlanok, amig azt egy nö hagyja. Teny, hogy több mindent megengednek maguknak egy külföldi növel szemben, mar csak azert is, mert ugy gondoljak, hogy annak a csaladja (vagy ö maga) nem fog nekik nehez pillanatokat okozni.

2013.05.26. 11:52:05

Amugy nagyon jol összeszedett kis iras lett ez, sok hasznos infoval, tehat gratulalok a szerzönek!

Ingi 2013.05.26. 12:12:49

Sosem gondoltam volna, hogy valaha is kedvet kapok Törökországhoz :)

@Kovermadar: Az erőszakosság vs barátságosságnak Magyarországon is megvan a megfelelője, mikor a nagymamák hányásig tömik a kedves gyerekeket és unokákat :D Persze mindezt a szeretet furcsa, erőszakos megnyilvánulásaként. Ha azt mondod elég volt, megsértődnek, hogy biztos nem finom, vagy nem szereted őket viszont :D De ezt biztos mindenki ismeri.

2013.05.26. 12:19:02

De jo kis poszt igy vasarnapi ebedfozeshez! Nagyon tisztelem a szerzot hogy bekuldte, azok utan hogy miket kapott (tobbek kozott tolem) a multkori nemetorszagi poszt utan. Ez a poszt szamomra nagyon erdekes, nagyon jol megirt; a szerzo ertelmes, talpraesett, nyitott embernek tunik es remelem sikeres karrierje lesz valamilyen teruleten. Viccen kivul mondom, nem tud a Deichmannos apuka valamilyen allast szerezni neki? Ugy ertem nem mint au pair, hanem igazi munkat. En a posztolo helyeben megkeresnem, mondanam hogy beszelek nemetul, angolul, torokul is megtanulok, es beletanulok valamilyen komolyabb munkaba.

Minden cinizmus es rosszindulat nelkul mondom, hogy szerintem nem gyerekekkel kene foglalkoznia - ahogy o maga is beismerte az elso posztban, nem igazan neki valo ez a terulet. Ez nem baj, sok embernek nincs erzeke a gyerekneveleshez, gyakran azoknak sem akiknek van par sajat gyerekuk. En a posztolo helyeben valamilyen mas karrierre probalnek koncentralni.

2013.05.26. 12:24:52

@Kovermadar: Akkor a noveredeknek szerencsejuk volt. En is bezartam keteves hisztizo gyereket a szobajaba. Teljes erovel elkezdte a fejet az ajtoba verni, alig tudtam bejutni hogy leallitsam. Ugyanez a gyerek rendszeresen levetette magat a foldre nyilvanos helyeken, es teljes erovel utotte a fejet a padloba. Volt olyan hogy korulottunk allo nok sikoltoztak mikor meglattak! Tulelte a gyerek is meg en is, de az biztos hogy nem mindig egyszeru gyereket nevelni. Nem is valo mindenkinek; en veled ertek egyet, nem muszaj hogy mindenkinek gyereke legyen.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 12:35:14

@Ingi:
Igaz, van a családban is ilyen anyuka :) Egyszerűen nem érti meg, hogy nem.

Mi ezt úgy csináljuk, ha vendég van, hogy egyszer kérdezünk, majd ha nem, akkor szóljon, ha mégis. Felnőtt emberek el tudják dönteni, hogy mikor kérnek valamit és mikor nem :)
Mondjuk én rossz házigazda vagyok :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 12:36:53

@Mirjam2:
Nem lehet, hogy valami gond volt a gyerekkel? Azért ha ilyeneket csinál...

Ingi 2013.05.26. 12:45:46

@Kovermadar: Csakhogy aki szülő, annak a szemében nem lesz soha felnőtt ember az ő "drága kicsi kisfia/kislánya". 50+ évesen sem :D

Robert N. Danahi 2013.05.26. 12:58:51

meglepő módon tényleg jó lett a poszt. Az aupairkedés és babysittengelés is meló. SŐT! Ezt csak olyan tudja, és ismeri el, aki maga is volt az. * De azért azt hozzátenném, hogy a török férfiak az európai (különösen magyar) főként szőke nőkért odavannak. Presztizs ilyen nőt elvenni és átszokatni a török kulturára és muzulmán életre.

2013.05.26. 13:06:46

@Kovermadar: Ott a pont!

@Robert Noel Danahi: Ha meg csak atszoktatasrol lenne szo, de meg török keresztnevet is adnak nekik, ami szerintem mar tulzas.

A multkor mondja nekem a ferjem nagybatya:
- Te, Petra, miert nem veszel fel török keresztnevet?
- Nekem a nagymamam adta a nevemet a születesemkor, es azt a halalomig szeretnem viselni.
- Akkor vegyel fel egyet masodik keresztnevkent.
- Nem, köszönöm szepen, nekem egy is eleg.
- ...

Robert N. Danahi 2013.05.26. 13:08:24

@PetraBee: Azsssszép, amúgy török férjed van?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 13:35:00

@PetraBee:
"Átszoktatás"

Normális az a nő, aki képes hozzámenni egy arabhoz, hogy utána kvázi tulajdonjogot szerezzen felette a férfi?

BTBTBT 2013.05.26. 13:36:21

Elolvastam a poszterina németországos írását is, ahol 6 hónapig volt, és így érthető, hogy a törököknél miért csak 3 hónapot töltött. Belefér a BA/MA közötti egyéves kihagyásba.

Az jó dolog, hogy pozitív hangvételű a poszt, de a kétharmada olyan, mintha egy útikönyvet készült volna írni a szerzője.

Mondja meg nekem valaki, hogy miért ment megint au pair-nek az, aki már előzőleg is kijelentette, hogy sosem volt odáig a gyerekkért?

Kötve hiszem, hogy az isztambuli bazárban eredeti - és olcsó - H&M-es cuccokat árulnak. Az ital meg azért (is) drága, mert muszlim országról van szó, ahol a vallás nem igazán kultiválja az alkoholos italok fogyasztását.
A török pasik pedig éppen azért gerjednek annyira a külföldi (lengébben öltözködő és esetenként igencsak jó) nőkre, mert vallásilag is sok számukra ilyen szempontból a tiltás, meg a török nők be vannak csomagolva mindenféle szövetbe.

BTBTBT 2013.05.26. 13:37:15

gyerekkért=gyerekekért

BTBTBT 2013.05.26. 13:41:05

@Kovermadar:
Ez az egyik leginkább zavaró dolog a vallásukban: a nő alárendeltsége, bármekkora tirpák is legyen a férje.
És angol, iszlámra áttért nőket is ismerek.
Szerelem? Gyengeség? Lustaság?

Annál, aki születésétől fogva így volt nevelve, még valamennyire meg is értem, hogy miért "jó" neki, hiszen életében nem látott másmilyen példát, és követi az egyetlen utat, amit - sokszor - a család kijelölt számára.

geeeteee 2013.05.26. 13:49:30

Mérey Tibi mondta ricsinek mindig: Már Közel-Keleteztem mikor te még a matchboxokat tologattad. Wichser.

Írjak egy Road Train Romantica-t? Több kiváncsi kell, mint amilyen lusta vagyok, meg részeg. :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 13:51:08

@Barátusz:
Lehet.
Elviselni egy idiótát, aki meg akarja azt is mondani, hogy mit gondoljak, miben higgyek, hogy hívjanak, hogy viselkedjek, stb...
Nincs a serpenyőnek olyan súlyos másik oldala, hogy ez egy értelmes embernek megérje.

Aztán nagy kérdés, hogy ha átmenetileg jó is, vajon 10 év múlva is ugyan olyan jó lesz? És akkor vajon van még visszaút?

Aztán az is lehet, hogy vannak kivételes arab pasik, akik nem kezelik a nőt tárgykánt. De vajon ez látható-e a házasság előtt?

geeeteee 2013.05.26. 13:56:01

Jani haverja, jártál már akkor is arraffele, mikor még egy óriási fakapu volt a határ. És elvittek fodrászhoz, mielőtt beengedtek. ND ND 1 -es rendszámmal. Legújabb FH12-essel. :D

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 13:56:08

@NIKI LAURA:

Az elhízott nők hatalmas sikerekről tudnak beszámolni Törökországban, ez tény. A bajor parasztasszony típus a török nőideál.

Orosz vicc volt annak idején:

Betelefonál a jereváni rádióba egy hallgató:
- A feleségem túlsúlyos, hogyan tudnám lefogyasztani?
- Vegyen neki hullahop karikát, azzal tornázzon!
- Már próbáltuk, de az asszony nem fér bele a karikába.
- Hát, sajnos akkor nem tudunk segíteni.
Kis idő múlva betelefonál egy török hallgató:
- Szadista örmények! Ne kínozzátok a gyönyörű nőket! Ha nem tudjátok őket megbecsülni, küldjétek át őket a határon hozzánk.

BTBTBT 2013.05.26. 13:58:06

@Kovermadar:
Nem tartom alapból idiótának az iszlám vallású férfiakat, bár rengetek nagyon-nagyon sötéttel volt alkalmam találkozni és közelebbről megismerni. Meg voltak ilyen vallású kolléganőim is, tehát első kézből is sokat megtudtam a háttérről.

A kereszténységről konvertált nők nekem leginkább gyengének, céltalannak tűntek ezzel a választásukkal.

Az előbb beleolvastam a magyar wikis "iszlám" bejegyzésbe, és röhejes, hogy akárki is írta, a nyugati kultúrát hibáztatja azért, mert maradinak tekinti az iszlámban élő nők helyzetét. :)

geeeteee 2013.05.26. 14:02:45

Meg az is eszembe jutott, nem volt olyan számla, amit nem tudtunk nyomtatni, Schlüsselfeld, Geiselwind, kivánságműsor.

BTBTBT 2013.05.26. 14:05:07

@PetraBee: Köszi a linket, bár nem konkrétan Ankaráról írtam.
Azért látszik, hogy egyetlen kép kivételével nem látni kendőt sem a nőkön, tehát azok lehetnek, akik nem veszik komolyan az iszlámot.

Londonban az röhejes, amikor egy a vallás alapján a haját, mint a szépségét fejkendővel elrejtő ázsiai csaj szűk farmerben és dekoltált topban mászkál mindenhová.

geeeteee 2013.05.26. 14:06:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Négykézlábra kell állítani, úgy minden nő karcsú. Nem is kérdés már, hol kell megfogni, egyértelmű, merre a dereka.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 14:12:41

@Barátusz:
Amit én az iszlámról tudok:
- szeretnek robbantani;
- szeretnek lefejezni embereket;
- tárgyként kezelik a nőket;
- erőszakosak.

Biztosan nem minden muszlim ilyen, de miután nincsen egyikre sem ráírva, hogy éppen robbanni készül-e, így a legjobb, amit tehetek, hogy igyekszem elkerülni mindet.

Valószínű, hogy ugyan az a rossz beidegződés van bennem, mint a cigányokkal kapcsolatban is.

Egész egyszerűen számomra testidegen a kulturájuk és lehet ebből fakadóan képtelen vagyok megbízni bennük (elfogadni őket).

Aztán ok lehet még a megrögzött ateistaságom is, ami megint nem nagyon passzol a kifejezetten szigorú iszlám szabályokkal.

geeeteee 2013.05.26. 14:16:39

@PetraBee: Tájszont akkor hagytam ott, mikor az autómentőről át kellett volna üljek tipperre a Karrara contracton. Bukta az egészet, az arkadasai derékig fűben állva, stoned, csontrészegen. Ramadan.

2013.05.26. 14:17:22

@Kovermadar: Nem, teljesen normalis gyerek, tartom a kapcsolatot a csaladdal (az angol csalad akiknel au pairkent laktam Londonban tobb mint tiz evvel ezelott) es semmi gond a gyerekkel, iskolaba jar stb. Az emberek sokszor nem is hiszik milyen nehez kisgyereket nevelni (nem rad gondoltam, te vegiggondoltad es ugy dontottel ez - legalabbis egyelore - nem valo neked, amit megertek). Hat sokszor nem konnyu, a gyerek nem jatekbaba, az biztos. Es altalaban egyedul van az ember a gyerekkel, nincsenek jelen mas felnottek akikkel meg lehetne osztani a felelosseget, a stresszt.

BTBTBT 2013.05.26. 14:19:50

@geeeteee:
Valóban az, de az a már inkább a szexualitással kapcsolatos.
Az iszlámban pedig azért burkolják be a nők testét (különös tekintettel a fejükre), hogy a szépségük (sok esetben csúnyaságuk) ne legyen látható, és nehogy a férfiember könnyen "kísértésbe essen".

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 14:22:24

@Mirjam2:
Biztos vagyok benne.
Nekem még magammal sem sikerül néha eleget foglalkozni :)

Arra már rájöttem, hogy nagy előnye egy növénnyel szemben, hogy tud hangokat is kiadni, így relatív nehéz éhenhalatni. Nekem a növénytartás egy fájó pontom, sosem élik túl, de ez lehet normális, lévén mégiscsak hímnemű vagyok :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 14:25:17

@Barátusz:
Kezdek belezavarodni a dologba.

El kell dugni a nőket, hogy nehogy kisértés legyen a vége. De közben mégis tárgyként tekintenek rájuk, akkor meg mi a gond a kisértéssel?
Ha tárgy, akkor nosza rajta, ott az utca közepén is akár, nem baj, ha másé, az autóját is biztos kölcsönadná Ahmed, Mohamednek.

Ha pedig mégsem, akkor mégis miért a tárgyként kezelés? Miért a sok szabály?

Vagy titkon mindegyik tudja belül, hogy állatok és ha ott lenne a látható nő, nem tudnák elfolytani az ösztöneiket?

Bármelyik oldalról nézem az egyenletet, az jön ki a végén, hogy a nők a vesztesei az iszlámnak, a férfiak meg mindent kitalálnak, hogy ez így is maradjon.

BTBTBT 2013.05.26. 14:26:17

@Kovermadar:

Eléggé sztereotipikus, amit az iszlámról gondolsz, és ezzel nem téged támadlak vagy a vallást védem.
A fanatikusok tényleg robbantanak, a nőknek mindenkor alárendelt szerepe van (olyat is ismerek, akinek az úgynevezett arranged marriage jutott), a személyes higiéniájuk legtöbbször alulról súrolja az európai sztenderdet.
A barbarizmus inkább vidékre - és a saját országaikra - koncentrálódik, és a fanatikusabbak "kedvence".

A vallások kordában tartó szerepe pedig önmagában visszatetsző, a kereszténységé is.

Én sem bízom az enyémtől gyökeresen eltérő értékrenddel rendelkező emberekben. És ehhez még csak vallásosnak sem kell lenniük.

geeeteee 2013.05.26. 14:27:58

@Kovermadar: Mondok neked olyat, amiért ezeket elcserélnéd. Bizalom, adott szó. Írás nélkül nyugodtan hivatkozhatsz rá. Másik érdekes szokás, hogy hátrahagysz igazi pénzt. Nem is kell, nagy összeg legyen, máris barát vagy. Rajzszeggel feltűzöd. 500 Euro életre szól.

BTBTBT 2013.05.26. 14:29:00

@Kovermadar:
A tárgyként kezelés az ellenőrzés formája, és mivel gyerekkoruktól így vannak nevelve, és nem kerülnek ki a hatás alól, "engedelmesebbek" is lesznek a nők.

Mondjuk az is gáz, hogy ellőgépnek vannak sok helyen, mert az iszlámban divat a nagy család. A bengáliak 5-10 gyereket is összehoznak. Nevelés zéró. Az olyan hordótestű, mozogni alig bíró nőket meg jobb is, ha betakarják.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 14:29:23

@Barátusz:

Többféle iszlám hagyomány van, s az öltözködési szokások pedig nemzeti alapon is elkülönülnek.

Pl. Iránban nem szokás a teljes beburkolás, csak idős nők csinálják, fiatalok szinte sosem.

A legradikálisabb viselet jellemzően európai muzumánoknál van, akiket beszervezett valamelyik radikális iszlám irányzat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 14:33:34

@Barátusz:

Személyes higiénia? Na, pont ez nem igaz. Alapvetően ez az iszlámban vallási kötelesség is, míg a kereszténységben nem az.

Amikor Spanyolországból kiűzték a nem-keresztényeket (1492-ben a zsidókat, 1502-ben a muzulmánokat), sokan áttértek, hogy maradhassanaak, de mindig gyanú volt velük szemben, hogy csak látszólag tértek át, s megfigyelték őket. Az egyik gyanús jel az volt, ha túl gyakran tisztálkodtak.

Latcho Rom 2013.05.26. 14:39:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Pontosan. s a legtoleraansabb Iberia muszlim hatalalom alatt viragzott.
Buta ember aki az iszlamot a vad, jihadista untolerans nyulvanyaival keveri.

geeeteee 2013.05.26. 14:40:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A nyakat takarják el.
Fel se tűnik, hogy iszlám, de evvel tetten érheted.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 14:49:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez jol hangzik es mar sokszor elmondtad csak eppen a hetkoznapi eletben nem latom jelet

geeeteee 2013.05.26. 14:52:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Erről nem sikerült bizalmas párbeszédbe keveredjek, de feltételezem, hasonló a hindukhoz. Nincs WC papír, slaggal, puszta kézzel. Nincs betyárkörte, paksimogyoró. Érthető, ha a hosszú körmökkel fenntartással vagyok?

2013.05.26. 14:54:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igy van, ez is csak egyike az iszlammal kapcsolatos rengeteg teves sztereotipianak hogy minden muszlim no teljesen be van oltozve. En jartam mar egy par orszagban (Azsia, Kozel-Kelet) es meg sehol nem lattam ezt hogy pl. kislanyokon fejkendo van, kiveve itt Londonban, ahol a - jellemzoen feher - ujonnan megtert muszlimok beoltoztetik mar az oteves kislanyt is. Ez nem az iszlam miatt van hanem mert egyesek butak es nem gondolkodnak; hulyek meg mindenhol vannak, minden vallas kepviseloi kozott, illetve nem vallasos emberek kozott is.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 14:56:08

@geeeteee:

Terjed a muzulmán nők között a leggings tunika-szerű felsővel és fejkendővel. Na most, egyes radikális muszlim csoportok ki is átkozták ezt a viseletet, mondván: formailag muszlim, de mondandóját illetően provokatív, így antimuszlim... :-)

malawiummah.com/article/92678/leggings--hijab.html

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 15:00:40

@geeeteee:

Alapvetően az a szokás, hogy szarás után meg kell mosni a seggedet. Azért vannak azok a kis alacsony mosdóalkalmasságok a rendes muszlim családok fürdőszobájában.
commons.wikimedia.org/wiki/File:Bidet_top.jpg

2013.05.26. 15:03:50

@hagyma: Ha arra gondolsz, hogy azsiai vagy kozel-keleti emberek szerinted koszosabbak mint az europaiak vagy amerikaiak, akkor elmondanam, hogy azokban az orszagokban ahonnan ok szarmaznak sok hazban nincs folyoviz, illetve csak korlatozott mennyisegben. A minden nap 24 oraban elerheto folyoviz, foleg melegviz, luxus, ami a vilag lakossaganak a nagy resze szamara nem elerheto. Ezert ha valaki ilyen orszagokbol szarmazik, lehet hogy nem ahhoz van hozzaszokva hogy annyiszor furodjon meleg vizben mint te. Ez nem azt jelenti hogy te jobb ember vagy, csak egyszeruen szerencsesebb vagy mert mindig olyan orszagban eltel ahol volt folyoviz, melegviz.

Azok az indiaiak, arabok, akiket en ismerek es itt nottek fel Angliaban, nagyon-nagyon tisztak es egyertelmuen gyakrabban tisztalkodnak mint az atlag europai ember. Indiaban is nagyon tisztak az emberek ahhoz kepest hogy milyen nehezen tud a tobbseg pl. vizhez jutni. Mikor meg nem volt europai haztartasokban folyoviz - nem is olyan regen - az europai emberek sokkal koszosabbak voltak mint az atlag indiaiak, arabok.

tanato 2013.05.26. 15:05:24

@PetraBee: Kérdésem a cikkhez kapcsolódóan:mennyire gyakori hogy tehetős török családok európai bébiszittert tartanak?Egyáltalán a gazdagabb családok ott inkább európai típusú bejárónőt vagy a harmadik világra jellemző bentlakásos háztartási alkalmazottat tartanak háztartási segítségnek?

geeeteee 2013.05.26. 15:07:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Mondom, a fedett nyak a lényeg.

A seggük biztos tisztább. Az európai eljárás, törlöd papírral az első negatív leletig. A franciák ezt pl. lazán kezelik.

Német barátnőtől tanultam, féllábbal belépsz a kádba, aztán ugyanazt megcsinálod, kislaggolod.

tanato 2013.05.26. 15:07:28

@Mirjam2: Itt Magyarországon,főleg a tanyavilágban sok helyen nincs még folyóvíz.Aszerint is tisztálkodnak,hiányosan a benne lakók,ahogy egy lavórban lehetséges.

BTBTBT 2013.05.26. 15:09:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
2006 óta a nyugat-európai személyes tapasztalatom nem azt támasztja alá, amit a tisztaságukról írsz. És attól, hogy a tisztaság szabály náluk, még a gyakorlatban nem valósul meg.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy mind büdös, mert nem (de akad bőven), vagy hogy egyik sem fürdik.

Az elmaradott közel és távol-keleti régiók falvaiban, ahol a fürdőszobát hírből sem ismerik, és alacsony higiéniai szinttel egybekötött "minek fürödjek naponta, ha úgyis száll a por"-mentalitás dívik - nos, arról inkább ne is beszéljünk.

Nyugaton meg kis üvegek vannak ott, hogy szarás után segget mossanak.

2013.05.26. 15:09:56

Aranyos lehetsz es nagyon fiatal a cikk alapjan. Az europai no fele iranyulo figyelmet jol erzekelted,,de nem a megfelelo szemszogbol.A muzulman ferfi szamara az europai no nem csupan ketlabon jaro útlevelet jelent,hanem könnyűverunek és főleg olcsónak tartják.a muzulmán nőkért ugyanis fizetni kell a családnak egy nem kis összeget és eltartani,az európai pedig minimum el tartja magát,maximum a muzulmánjat is és a legjobb az európai nővel való kapcsolatban,hogy bármit meg lehet vele tenni,hiszen senki nem fogja megvédeni,a családja nem fog kellemetlenkedni,ha Ali csalja,veri,elhagyja,nem fizeti a megélhetését.
Tehat könnyű préda,nem tobb. Az európai nők többséget megcsak szépnek sem tartják,mert elől,hátul laposabb az mediterrán társaiknál és a hajuk ,szempillajuk sem olyan suru. Szerencsére az európai nők többségének jól fejlett önbizalma van ahhoz,hogy ebből valamit is megsejtsen

geeeteee 2013.05.26. 15:11:42

@tanato: A tehetős török családok nem maradnak Törökországban.

Aki mégis, az nagyon gazdag. Nem ragaszkodnak európai bébicsőszhöz. Otthon van az asszony, nem is egy.

2013.05.26. 15:11:46

@tanato: Pontosan; es persze relativ hogy mi 'hianyos', mivel Magyarorszagon a tobbsegnek van furdoszobaja ahol meleg folyoviz van, az o szempontjukbol hianyosnak tunik a lavorbol, hidegvizzel valo tisztalkodas.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 15:12:54

@Mirjam2:

Ez a neofitizmus jelensége. Megvan ez keresztényeknél is.

Az egyik angol nyelvű ortodox keresztény fórumon szoktak lenni időnként vicces történetek az újonnan megtért hívőkről.

BTBTBT 2013.05.26. 15:17:33

@Mirjam2:
Abban egyetértünk, hogy hülyék a vallásosak között is vannak, de generációk óta Londonban élő muszlimoktól tudom, hogy a kislányok néhány éves korukban megkapják azt a fejkendőt. Ebből következően nem tűnik helyi sajátosságnak a dolog.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 15:19:38

@geeeteee:

Én sem. Kubában a felső osztálynál és a középosztálynál kötelező kellék ez a fürdőszobában. Így sok mai lakásban megvan. Nekünk is volt 1-1 mind a 4 fürdőszobánkban. Más kérdés, hogy én sosem használtam, nem tudtam legyőzni európai parasztos szokásaimat...

2013.05.26. 15:23:06

@Barátusz: 'Nyugaton meg kis üvegek vannak ott, hogy szarás után segget mossanak.'

Ez hol van? Nekem az a tapasztalatom, hogy mind Indiaban ahol nyugati tipusu WC van, mind Nyugaton indiai csaladoknal, van egy extra csap a WC-hez csatolva amit arra hasznalnak hogy lemossak az intim reszeket miutan vegeztek. Lasd: manonthelam.com/nature-calls-greener-clacker-cleaner-bidet-versus-toilet-paper/
Ez egyebkent higienikusabb es kornyezetbaratabb megoldas mint a WC papir.

2013.05.26. 15:26:58

Kevesen tudjak,hogy az iszlám szerint,ha egy muzulmán európai embert érint,beszennyezodik és tisztázatlanna válik,mert számukra mi tisztatalan lények vagyunk...ezért a mecsetben kell mennie megtisztulni ,ha hozzánk értek véletlenül....persze a muzulmán férfi konnyen félre teszi ezt az igen fontos,bar a kulvilag szamara kevesse zengedezett vallási elvet,egy helyes európai nő kedvéért:))

Nő és az öltözködés, azért én kevés olyan torok,arab nőt láttam a haladó ok között foleg,aki ne olyan szabasu holmikban jarna,ami meginkabb kiemeli az alakot,mint egy sima farmer polo verzio,probald ki vegyel fel karcsusitott szabasu tunikat a farmerodra es erre egy karcsusitott mellig ero farmer vagy borkabatkat,mindjart nagyobbnak fog kinezni a feneked es ez lenne a cel az o kulturajukban is, a fejkendokkel pedig lehet jatszani elonyosre módosítva elonytelen arcformakat,ja es en meg nem lattam olyan csajt arrol a videkrol,akin ne lett volna több kiló muszempilla megtámogatva mega mennyiségű szempillafestekkel ,szem ceruzával...akar a sarki fűszereshez való lemeneshez is

geeeteee 2013.05.26. 15:27:13

@Mmj Drtmmj: Írtam már, a nyak a lényeg, annak is a hátsó része, magyarul talán tarkó. Ha az meztelen, akkor az a nő kurva. Még azért is fizetni kell, azt tevébe számolják.

Írok túlzó példát. Fedett nyak, monokini. Azt aranyban mérik.

BTBTBT 2013.05.26. 15:27:47

@Mirjam2:
Munkahelyi vécékben láttam számtalanszor.

A képen látható zuhanyrózsával aztán mindenhová lehet spriccelni a vizet. Meg aztán törülgetni is.

Ha az ember rendesen kitörli a seggét papírral, akkor nem hiszem, hogy fertőzésveszély vagy bármi gond fennállna, ha aztán rendszeresen (naponta egyszer) megfürdik, éppen ezért feleslegesnek érzem, mind vallási, mind higiéniai szempontból, amit csinálnak. Európai mentalitás?

Nem mellesleg érdekes lenne megtudni, hogy milyen sűrűn mosnak például fogat. (Eddig nekem sem jutott eszembe megtudakolni.)

2013.05.26. 15:27:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igen, es ez az elet minden teruleten megvan, pl. azoknal akik nemreg lettek vegetarianusok vagy kornyezetvedok stb.; az elejen fanatikusok. Ez az emberi termeszet sajatossaga, nem kimondottan az iszlamrol, keresztenysegrol vagy a kornyezetvedelemrol szol. Mindannyian tudjuk mi tortent mikor nehany lelkes hivo lekezdte terjeszteni pl. a marxizmust... Pedig a marxizmus sem alapvetoen hulyeseg, vannak benne jo gondolatok amiket erdemes megfontolni, de nehany tulsagosan lelkes koveto sajnos rossz hiret keltette az egesz ideologianak.

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.26. 15:29:31

@NIKI LAURA: pont mint a cigányok, akik be szoktak szólogatni az út menti építkezésekről

2013.05.26. 15:31:51

Bocs ön korrekciót csinál a program,de remelem érthető volt a beírásom,őrizd meg aranyos naivitásod és habár csodálatos ország a m. Pasikkal nagyon vigyázz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 15:33:02

@Mirjam2: en semmi ilyesmire nem gondoltam
de jol kifejtetted mit gondolhatok:)
bircanak jegyeztem meg, hogy diszkriminalva minket feher kereszteny embereket, ha elojon a tema mindig leirja, hogy a vallasuk miatt nalunk tisztabbak es tobbet furdenek
erre kozoltem, hogy az atlagembernel ez tuti nem valos, amit most meg is erositettel
amugy sem mondanam egy vallasra egy nepre egy csoportra, hogy ilyen vagy olyan, de vannak jellegzetessegek mindenhol
nem mondtam, hogy az arabok, vagy a torokok retkesek, de azt sem gondolom, hogy tobbet furdenenek egy magyarnal, vagy amerikainal

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.26. 15:33:48

@Tökfőzelék: meg a bulikban mondják mindig, hogy "de édes vagy bébi, mit szeretsz, gyere el velem"
ezektől hánynom kell

2013.05.26. 15:34:45

@geeeteee: figyelj nekik a fehér ború európai nő az
Függetlenül mindentől

BTBTBT 2013.05.26. 15:35:15

@Tökfőzelék:
Neked is beszóltak már, vagy láttad, ahogy másnak?

geeeteee 2013.05.26. 15:37:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Életemben nem volt bidém, de ha két zuhanyozás között le kellet üljek, akkor ott volt a kád széle utána.

A Road Train Romantica-ban majd írok szebbet.

2013.05.26. 15:38:07

@hagyma: ezt nem mondanám,mert Isztambul híres a víz korlátozásáról történetesen,vannak periódusok,amikor csak egy két órára juthatnak a háztartások vízhez

A mecsetben a kezet könyvek is csapvíz alá tartani ritualet nem neveznek tisztalkodasnak csak pazarlasnak

2013.05.26. 15:39:17

@Barátusz: 'generációk óta Londonban élő muszlimoktól tudom, hogy a kislányok néhány éves korukban megkapják azt a fejkendőt.'

Haaat... ezt nehezen hiszem. Egyreszt szinte soha nem latok Londonban azsiai kislanyokat fejkendoben (altalaban feherek, neha feketek, de szinte soha nem azsiaiak); masreszt azsiai orszagban meg nem lattam soha. Laktam Indiaban olyan helyeken ahol a felnott muszlim nok az egesz arcukat eltakartak, de a lanyok sosem.

Az egesz letakarasnak az a lenyege hogy a no szexualisan vonzo a ferfiak szamara, ezert kell eltakarni a testet hogy a ferfi ne vonzodjon feleslegesen (hogy ez jo otlet vagy sem az mas kerdes). Ha egy ferfi egy oteves kislanyhoz vonzodik, ott nyilvan valami nagyon nem stimmel, es a fejkendovel szinte azt szimbolizaljak hogy a kislany potencialisan szexualisan vonzo, ami eleg abszurd es egyaltalan nem mainstream iszlam. Azsiaban altalaban kb. akkor kezdik el betakarni oket mikor hazasulando korban vannak, ami kb. 15-18 eves kor. Es egyre inkabb az a tendencia a fiatal nok koreben, foleg varosokban, hogy egyaltalan nem hordanak lepleket, fejkendot.

Pl. van egy kozeli baratnom aki indiai muszlim, kb. tiz eve el Londonban, egeszen a kozelmultig takarta az arcat hazon kivul. Az elmult evben mar nem takarja; azt mondja elgondolkodott rajta es rajott hogy felesleges, csak szokasbol csinalta eddig de attol nem lesz jobb muszlim. Szerintem inkabb ez a tendencia, es a nemreg megtertek koreben jellemzo a teljes beoltozes, kislanyok beoltoztetese stb.

2013.05.26. 15:40:02

Könyekig csapvíz alá tartani írtam volna ,ha nem javítana ki mindent a vacak gép

BTBTBT 2013.05.26. 15:40:02

Szeretném megérteni a dolgot (esetleg a poszterina is felfedhetné a homályt), azért kérdezem meg ismét:
Mondja meg nekem valaki, hogy miért ment megint au pair-nek az, aki már előzőleg is kijelentette, hogy sosem volt odáig a gyerekkért?

geeeteee 2013.05.26. 15:43:53

@hagyma: A török fürdők, nemde?

Általánosban tanultuk a juhász toalettjét. Egykorúak lehetünk, talán még emlékszel rá. Rendben is van, de inkább választom a jobbat.

Legyen, van akinek a tetves, parókás hagyományok jönnek be.

Mrs. Clayton 2013.05.26. 15:45:09

@Mirjam2: pont az előbb a Primarkban láttam egy ilyen kislányt néztem is rá értetlenül, feketék voltak egyébként, kb akkora hülyeség, mint amikor az amerikai kislányokat meg Marilyn Monroenak öltöztetik és szépségversenyre viszik

2013.05.26. 15:45:31

@Barátusz: Nem ertem a kerdest - ugyanolyan gyakran, vagy nem gyakran, mosnak fogat az azsiaiak mint a nem azsiaiak. Egyebkent azt tudod hogy sok azsiai szerint a WC papir hasznalat undorito es nem higienikus? Ez mind csak szokas kerdese, kulonbozo nepeknek kulonbozo szokasai vannak es mindegyik idegenkedik a masiktol.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 15:47:11

@Mirjam2:

Ez így igaz. Aztán a neofita betegség kétféle eredménnyel zárul:
- az új hívő kiábrándul új hitéből,
- felhagy az extrém dolgokkal és normál hívő lesz belőle.

Az egyik valódi történetben az eredetileg amerikai baptista srác, amikor ortodox lett, többek között odament a paphoz és megkérdezte tőle a szabó nevét, ahol a reverendáját csináltatta. A pap döbbenten visszakérdezett:
- Dehát, Bill testvér...
- Nem Bill, hanem Barszanufiusz - vág közbe Bill, ugyanis sikerült magának ezt az extrém nevet választania keresztelésére, s eldöntötte, hogy használni is fogja minden helyzetben.
- Szóval, Barszanufiusz testvér, te nem vagy pap, minek neked reverenda? Az emberek papnak hinnének, megtévesztenéd őket, ugye nem ezt akarod?
- Isten ments, persze, hogy nem. Jó, hogy szóltál, atyám, mert majdnem bűnt követtem el!
De Bill nem bírt magával. A legközelebbi misén valami olyan öltözékben jelent meg, hogy gond nélkül szerepelhetett volna valamilyen, a XVII. századi orosz muzsikok életéről szóló filmben. Közben felháborodott tekintettel nézte a farmernadrágos-pólós másik hívőt a templomban.
Aztán eltelt 3 hónap. s Bill lenyugodott, s rájött: a farmergatyás-pólós férfi és a legginges-tunikás nő nem istentelen ateista kémek a templomban. S ő is elkezdett normál ruhát viselni. S már Billnek mondta magát.

Ami a marxizmust illeti, nem értek egyet. Alapvetően téveszme, nem látok benne jót.

BTBTBT 2013.05.26. 15:48:44

@Mirjam2:
Azt tisztázzuk először, hogy kit tekintesz ázsiainak. Illetve milyen sűrűn jársz Tower Hamlets-ben?
Nem arc teljes eltakarásáról írtam, hanem a fejkendő (headscarf/hijab) kiskorban való viseléséről. Olyat még nem láttam, hogy a niqab-ot (arcot eltakaró kendő) gyerek hordta volna.

Az általam leírt példa nyilvánvalóan nem általános jellegű, különösen nagyszámú muszlim közösség esetén, és nem arról szólt, hogy bárki is szexuálisan megkívánna egy ötéves lánykát. A szerénységre, erényességre nevelés célzatával adják rájuk, ők meg viselik.
Persze akad olyan, is, aki csak a mecsetbe veszi fel/adják rá, illetve olyan is, aki imádja viselni.

2013.05.26. 15:48:59

@geeeteee: japan wc-t probaltal mar? Europai wc es bide combo. Jon belole a seggmoso, megszaritja es rafuj utana illatositot. Mindezt gombnyomasra.

BTBTBT 2013.05.26. 15:49:59

@Mirjam2:
Arra céloztam, hogy ha annyira kényesek a végbelük tisztaságára, vajon a fogaikkal hogyan állnak? Mert bár - szerencsére - a seggükbe nem látok be, de volt alkalmam brutálisan elhanyagolt fogazatokkal találkozni.

2013.05.26. 15:50:40

@Jess G: +1, es szerintem ezek nagyreszt feketek vagy feherek akik nemreg vettek fel az iszlamot. Komolyan mit akarnak ezzel sugallni, hogy ha nincs fejkendo a kislanyon, akkor felnott ferfiak vonzodni fognak hozza? Ha tenyleg vonzodnak a kislanyhoz, az szerintem regen rossz, es ilyen alapon kisfiukhoz is vonzodhatnak, akkor oket is oltoztessuk be?

Jo a parhuzamod azokkal a szulokkel akik kb. kurvanak oltoztetik a kislanyt, sosem ertettem ez kinek jo. (Maximum azoknak a vallalatoknak akik eladjak pl. a kislanyoknak szant provokativ ruhakat, sminket.)

2013.05.26. 15:52:02

@Barátusz: Miert, nem lattal meg europai embert brutalisan elhanyagolt fogazattal? Egyebkent pl. azsiaban nincs ingyen orvosi, fogorvosi ellatas.

geeeteee 2013.05.26. 15:52:50

@Barátusz: Pénzért.

Ráadásul ott sok minden belefér.

Láttam régen egy filmet. "Éjféli express." A valóság durvább.

2013.05.26. 15:56:07

@Mirjam2: mit vonzódnak? 10 éves elvált asszonyok vannak
Nem hallottad nudzsud esetet?
A vallásra hivatkoznak,ugyanis alias 7 éves volt ,amikor a próféta elvette feleségül!!!!!!!!

BTBTBT 2013.05.26. 15:56:30

@Mirjam2:
Légyszíves olvasd el még egyszer a kérdést.

Az európai ember nem feltétlenül annyira kényes - vallással vagy anélkül - a segge higiéniájára.
A dentálhigiénia nemcsak az ingyenes/fizetős orvosi ellátás függvénye. Az egyén megszokása is sokat nyom a latba.
Olyankor is, amikor egyes muszlimok - a törvényeik ellenére - rendszeresen isznak alkoholt.

BTBTBT 2013.05.26. 15:57:00

@geeeteee:
Az "Éjféli expressz" nem éppen egy bébisintérről szólt.

2013.05.26. 15:57:13

Aisha--akartam irni

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 15:57:26

@Mirjam2:

Az ókori Rómában a papírt ilyen célra csak gazdag elmebetegek használták. A papír marha drága volt akkoriban Rómában. Az emberek az írnivalójukat alapvetően viasztáblára írták hegyes vesszővel, s csak a nagyon fontos dolgokat írták tintás tollal papírra, pl. leveleket, könyveket. (Pl. az iskolákban még a gazdag gyerekek is csak viasztáblákat használtak. Abszurd pazarlásnak számított volna, hogy valaki tanulási céllal papírt használ)

Így aztán más módszer kellett a segg megtisztítására. A legelterjedettebb módszer a kagylóhéjjal való enyhe kaparás volt. Ez olcsó volt, hatásos - nem marad piszok - s simán kidobták a használt kagylóhéjat. A gazdagabb réteg ezen kívül olívaolajba áztatott ronggyal is megtörölte magát a kagylókaparás után. Szegényebbek nem pazarolták ilyesmire az olajat.

Nekem van a fürdőszobámban egy darab kagylóhéj, a fogmosópohár mellett áll. Nem használom, csak emlékként van, így tisztelgek Róma emléke előtt.

BTBTBT 2013.05.26. 15:59:29

@charlieharper:
És mi van akkor, ha túl nagy a víznyomás? Akkor már beöntésnek számít?

2013.05.26. 15:59:55

@Barátusz: Nem tudom ki mondta ezt neked a szerenysegrol stb. de az eltakaras a szexualis vonzalommal fugg ossze (pl. ferfiaknak is szerenysegre kell torekedni es megsem takarjak el a testuket). Veletlenul pont mult hetvegen voltunk Whitechapelben ahol kivalo aloo tikkit vettem a sarki arusnal :). Gyakran jarok arrafele mert ott szoktam ruhakat es kendoket venni magamnak.

Azsia valoban tag fogalom, en Indiaban eltem eletvitel-szeruen, mashol csak turistakent fordultam meg; ahogy elmondtam, sehol nem lattam hogy kislanyok fejkendot viselnenek.

2013.05.26. 16:00:16

@Mirjam2: a fog nagyon érdekes kérdés,fog tisztító gyökereket tagnak,csökkenti a szuvasodast okozó bakikat

2013.05.26. 16:03:36

@Barátusz: tisztázzuk számos muzulmán országban azért legális a pedofília,mert a vallás érvelését elfogadtak,miszerint aisha a próféta felesége 7 éves volt,amikor ,amikor a próféta feleségül vette és 11 éves ,amikor nemi életet kezdett vele,

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 16:04:13

@geeeteee: van aholo mar feltalaltak a bidet....

BTBTBT 2013.05.26. 16:04:39

@Mirjam2:
Az eltakarás nemcsak a szexualitással és a pubertással kapcsolódik össze. Keress rá a neten is az okokra, hogy miért viselhetik ilyen korban a kislányok a fejkendőt, bár én nem onnan vettem.
Ráadásul a Whitechapel táján igencsak sok ilyen lánykával lehet találkozni.
Utálom a w.-i zöldséges piacot. Olyan mocskos, zsúfolt jellege is van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 16:05:12

@geeeteee: a torok furdokbe nem a koznep jart

BTBTBT 2013.05.26. 16:06:55

@Mmj Drtmmj:
Nem tudom, hogy muzulmán országban legális-e a pedofília, de a vallási támogatottság fontos lehet számukra ebben a kérdésben, és Ázsiában amúgy is divat korán házasítani a kölköket.
Mondjuk az őskorban sem húszévesen álltak össze a párok, főleg mivel a várható élettartam jó esetben csak a 25-28 évet érte el.

geeeteee 2013.05.26. 16:07:23

@Mirjam2: A fogpótlás mai napig státusszimbólum. Keleten nem ér semmit egy californiai fehér, lehet akármilyen drága.

Fémszínű cuccok, drágakőberakás. Ez nekem is idegen.

2013.05.26. 16:08:07

@Mmj Drtmmj: Tradicionalisan valoban bizonyos novenyeket ragtak Indiaban, es ez a mai napig olcsobb megoldas mint a fogkefe-fogkrem-viz kombo ami sokaknak elerhetetlen. A novenyeket (pl. neem) ma mar 'beepitettek' fogkremekbe, az en tapasztalataim szerint mar csak nagyon szegeny / egyszeru emberek hasznaljak meg mindig az eredeti novenyt fogkefe-fogkrem helyett.

2013.05.26. 16:09:32

@geeeteee: Nekem sotet boru embereken neha nagyon tetszik a fembol keszult fogpotlas; feher boru embereken tenyleg furan nez ki, kulonosen az arany.

PannonBoy 2013.05.26. 16:10:33

Ez a "tesztlopó" foglalkozás eléggé kiakasztott. Először amikor a felvezető sorban olvastam, azt hittem, hogy olyan foglalkozás, ahol szabadalmakat, kutatási eredményeket kell eltulajdonítania, és némi kémkedéssel is jár a feladat.
Ehhez képest, amikor olvastam, hogy valójában mi is a feladata, igencsak meglepett. Szerintem a "tesztlopó" kifejezés nem is helyes, a próba-lopó lenne a megfelelő (mint ahogy próbavásárlás létezik). De amúgy, ez nem egy olyan foglalkozás, amire egyáltalán büszkének kellene lennie. Ha kicsit is törekvőbb lenne, akkor azt írta volna, hogy biztonsági rendszer tesztelő.
Sokat elmond az ottani helyzetről, ha ilyen munkakör szükséges...

geeeteee 2013.05.26. 16:12:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Tegyél a polcra macskát is.
A macska mindíg tiszta.

2013.05.26. 16:14:42

@Barátusz: Ha utalod a piacot Whitechapel-en es szerinted 'mocskos', akkor ne jarj oda, senki nem kenyszerit. Egyebkent semmivel nem mocskosabb mint barmelyik masik piac Londonban.

Az eltakaras egyertelmuen szexualitassal fugg ossze, kulonben miert lenne az hogy ha nincsenek jelen ferfiak, a nok nem takarjak el magukat? En mar jartam muszlim noknek szervezett hazibulikon ahol mindenki teljesen ki van oltozve, gyonyoru ruhak, hajviselet, smink stb., szigoruan csak noknek; es ez nagyon vallasos kozegben van.

geeeteee 2013.05.26. 16:15:47

@PannonBoy: Magyarban a személyzet a legnagyobb ellenség.

2013.05.26. 16:17:13

@Mirjam2: nem igaz ,párizsi elegáns negyedekben lakó muzulmánok szájában is láttam mar ráadásul 22-25 éves ec francia identitású,ott született fickók is rágják ....igen a luxus negyedekben,konkrétan utána fordultam a gyereknek,amikor láttam,hogy zárja a luxus ingatlanát ugrik a sportkocsijaba és rágja....
nagyon egészség tudatosak az europai emberrel ellentétben ezt meg lehet tanulni tőlük

és a magyarokkal szemben az európai muszlimok keményebben őrzik a hagyományaikat ,mint az óhazában elok

nyuszigonosz 2013.05.26. 16:21:37

@Barátusz: Nem hiszem, hogy jön a poszt író hölgy.
Tudod mit? Miután ezt elolvastam, elolvastam azt a szerencsétlen elözö írásást is.
Fejlödött azóta, söt elönyére a stílusa is és a hozzáállása is.

Szerintem azért ment megint bébiszitternek, mert: ez szallással és étkezéssel járó valami. És ha bejön a dolog, megismer egy új várost, jól elvan. Ezesetben bejött a dolog.

nyuszigonosz 2013.05.26. 16:22:42

@PannonBoy: "Tesztlopó" - gondolom klattyintás-generátorként kellett pont ezt kiemelni.

2013.05.26. 16:23:14

@Mirjam2: a korán írja,hogy az a nő,aki tiszteletet akar ,köpönyegét húzza a fejére
Engem zavar,hogy valakit a ruha ért kell tisztelni , nem onmagaert

2013.05.26. 16:23:15

@Mmj Drtmmj: 'There is always one' aki ezzel jon hogy Aisha milyen fiatal volt. Ez regen tortent, azota valtoztak az idok. Te pl. tudtad hogy 1875-ben emeltek az 'age of consent'-et 12-rol 13 evre Angliaban? www.bbc.co.uk/history/0/20097046

Na most mennem kell, nyugodtan szidjatok tovabb magatok kozott az iszlamot :) Nem azt mondom hogy az iszlam tarsadalmak tokeletesek, de a legtobb kommentelo hozzaallasa annak a klasszikus esete hogy 'mas szemeben a szalkat is' stb.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 16:23:39

Nalunk a muszlimok arca lathato csak. Egeszen kicsi lanyok is lepedobe vannak tekerve. Mondjuk ezek szomaliai muszlimok, arab muszlim not nem sokat lattam itt, ha igen, akkor europai ruhaban vagy hasonloban.

De sok olyan is van, aki szemmel lathatoan arab, de megis kereszt van a nyakaban.

Alairom, hogy sztereotipiak es rossz sajat tapasztalatok, amik miatt nem kedvelem oket. Nekem meg a magyarok is kicsit eroszakosak :)

2013.05.26. 16:27:07

@Mirjam2: egyáltalán nem!
Az európai gondolkodás letisztult,egyenes logikus mivoltA Utkozik a keleti el olvass vamberyt

nyuszigonosz 2013.05.26. 16:30:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Egy ismerösöméknek van ilyen. Rohadt drága volt, és millió mindenféle állítható rajta. A víz melegsége a hátsó fél mosásához a levegö melegsége a szárításhoz, meg a fene tudja mi minden. Na, pár hétig müködtették, aztán megunva az egészet, kikapcsolták az összes funkciót.
Mire kellett nekik? Tudomisén... csak.

2013.05.26. 16:31:56

@Mmj Drtmmj: Igen de olyan ertelemben, hogy ha nincs beoltozve, akkor szexualisan vonzo es a vele talalkozo ferfiak a szexre fognak gondolni es nem a szemelyisegere fognak koncentralni. Ezzel szemely szerint en sem ertek egyet, de azt probalom magyarazni hogy a beoltozes a ferfiak es nok kozotti szexualis vonzalommal fugg ossze.

Egyebkent ezt egy teljesen mas oldalrol is meg lehet kozeliteni. Miert elvaras a modern nyugati kulturaban hogy a nok szexualisan vonzova probaljak tenni magukat a ferfiak szemeben? Miert 'meno' az ha pl. miniszoknyat, sminket, kivagott ruhakat hordanak? Tudom erre az az erv hogy ez nem kotelezo es a nok akarnak igy oltozkodni, de ez muszlimok kozott is pontosan igy van; egyszeruen tarsadalmi elvaras hogy a nok eltakarjak magukat, es ha nem teszi valaki, esetleg nem lesz olyan jo a tarsadalmi megitelese. Ugyanez tortenik a nyugati nokkel akik nem oltoznek ugy hogy szexualisan vonzoak legyenek. Es persze vannak muszlim nok akik szivesen oltoznek be; ugyanigy vannak nem muszlim nok akik szivesen hordanak miniszoknyat, de nem mindenki.

A megoldas az lenne ha a tarsadalom elismerne hogy a nok ugyanugy autonomiaval rendelkeznek a testuk felett mint a ferfiak, es nem abbol a szempontbol itelnek meg oket hogy szexualis objectek a ferfiak szamara. Ok, mennem kell es nincs idom arra hogy leforditsam angolbol magyarra amit gondolok, szoval jobb ha abbahagyom itt.

geeeteee 2013.05.26. 16:32:13

@Barátusz: Gyerekeket vezettek-e benne?

2013.05.26. 16:33:03

@Mirjam2: erre szoktuk mondani,a tények bizony makacs dolgok

A pedofília ennek a vallási érvelesnek köszönhetően legális több országban,pl yemen Pakisztán

Ezzel az a gond,hogy,ha meg elvi szinten sem szögezzük le,hogy a pedofília tilos,mert vallási láb léte alatamaszthato,akkor bizony elindul egy lavina

geeeteee 2013.05.26. 16:37:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Abba is meg lehet törölni, nem is nehezebb, de nem fogja letakarítani. Ráadásul még örül is neki.

Mit gondolsz a háziasításokról, hogy kezdődhetett?

2013.05.26. 16:39:35

@Mirjam2: teljesen másként látom

Az európai nő egyenlő,ezért úgy öltözik,mint az európai férfi,farmer póló pl

Az iszlám azt mondja a nő és férfi nem egyenlő,hanem egyenlő jelentőségű a társadalom (fenntartása) szempontjából
Na ez marha nagy különbség,tehát a nő alárendelt szerepben van ,nem tesz azt amit akar

De a maga véleményem leírtam, a muzulmán nők sokkal szexibben öltözködés mint az európai nők!!!!! És most nem a satort a fejükön hordó kreol beszélek,hanem a többségéről!!!!!!
Rengeteg festék a szemen,feneket hangsúlyozó viseletek,ár formát módosító magasított kezdők ok ravasz abban ebben is nem olyan nyíltak ,mint az európai identitású no

2013.05.26. 16:42:20

Borzasztó hogy a gépem korrigálni engem,de remelem értitek mi lett volna ott,ha nem javítja ki,nem tudja valaki,hogy tudom kikapcsolni

nyuszigonosz 2013.05.26. 16:44:47

@Mmj Drtmmj: a nyelvet kell átállítani.
Mármint amelyiken írsz.

2013.05.26. 16:46:23

A keleti kultúrában évszázadok ismert a un. Szín lelkes muveszete
Tehát az,hogyan kell manipulálni
Pl bele olvastam egyszer egy Fatima könyvébe,nekik ugyanis a mecsetben adnak olyan könyvet,hogyan manipulálják fejünket ....teljesen komoly....a mű teljes részletességgel taglalta a várható élet helyzeteket...felbukkan egy másik nő stb.....és adott egy olyan alkalmazott pszichológiai módszert a csajnak,amivel be tudja adni a férjnek,hogy valójában ő akarja,amit a csaj......

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 16:46:44

@Mirjam2: vedheted oket napestig....
nem feher embernek valo viselkedes es vallas
csak nem ertem minek mennek europaba meg amerikaba
maradjanak otthon az O felsorendu vallasukkal es kulturajukkal

2013.05.26. 16:47:55

Atallitas után is ezt teszi velem

Fentebb színleles művészetet akartam írni
Aminek a keleti kultúrában kb olyan pozíciója van,mint az európai kultúrában az olaj festészetben

miegysmàs 2013.05.26. 16:48:37

Egy kis olvasnivalo TÖRÖKORSZAG-rol

hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6r%C3%B6korsz%C3%A1g

hu.wikipedia.org/wiki/Mustafa_Kemal_Atat%C3%BCrk

En nemreg jartam Isztambulban,a praktikus nyelvek amiket ott hasznos tudni a törökön kivül,kb. ebben a sorrendben orosz,arab es csak utana az angol.
Nekem ugy tünt,hogy az arab orszagokbol erkezökkel vmifele fentartassal viseltetnek ök is,arra,hogy ez miert lehet,nem sikerült rajönnöm.

geeeteee 2013.05.26. 16:49:51

@Mirjam2: Fordítva is igaz. A pocak vonzóbb. Mesterségesen gerjesztett igények az ellenkezőjét próbálják sulykolni. Hallottad már azt, hogy tekintélyes?

Have you ever heard: Plenty of guts?

miegysmàs 2013.05.26. 16:52:24

"Kevéssé ismert tény, hogy Törökországban élnek magyar származásúak is. Mind Bolu, mind Antalya tartományban van egy-egy Macarköy, azaz „magyar falu”. Mardin tartományban pedig a nusaybini magyar muszlimok élnek."

2013.05.26. 16:53:04

@miegysmàs: ezt jól tapasztaltam,hasonló élményeim voltak turisztikai látványosságok színhelyén,ahol az arab turisták kertek arabul is mutassa be a helyet ne csak angolul és törökül az állami idegenvezető és gúnyosan közöltek velük,hogy tanuljak meg valamely nyelvet

Reptereken meg cirkusz van mert felszólítják férjet,hogy azonosítás végett járuljon hozza ,hogy feleség feledje fátylat ,férj megtagadja,vám tiszt pocakot vág,egyebet nem tehet

Egyébként a torok városoknak oktatják,hogyan lehet a szem formájáról azonosítani ez nem vicc

geeeteee 2013.05.26. 16:53:57

@miegysmàs: Nem jut eszembe a neve az efendinek. Szekuláris állam. Minden TIR parkolóban kint van a képe.

Atatürk.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 16:54:02

@hagyma:
En is igy latom. Ha vonzo Europa vagy Amerika, akkor legyen vonzo a kultura is.
Nem tudom ertekelni, mikor a jovevenyek at akarjak formalni a mar meglevot a sajat szajizuk szerint.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 16:57:29

Ezekszerint a torok egy felvilagosultabb (lazabb) arab.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 16:57:38

@Mmj Drtmmj:

A pedofiliával a fő gond, hogy hatalmas tévképzetek vannak róla.

Néhány tény a pedofiliáról:
- Nem valamiféle gonoszság, hanem egyszerűen egy hibás szexuális orientáció (mint a homoszexualizmus), azaz veleszületett betegség.
- Nincs minden sarkon egy rejtőző pedofil, ahogy ezt a bulvármédiák igyekeznek beállítani, sőt: a pedofilia kifejezetten ritka.
- A pedofilek nagy többsége elnyomja magában az egészet, azaz a pedofilek zöme passzív pedofil.
- A pedofil nem véres, agresszív alak, hanem jellemzően pont az ellenkezője: bátortalan, infantilis személyiség.
- Az a férfi aki egy fejlett 12-13 éves lány után érdeklődik, az minden, de NEM pedofil.
- A pedofiliát a magyar jog nem bünteti. A megrontást bünteti.

Egyébként egy sor kultúrában a hagyomány az volt, hogy a szex korhatára nem életkortól függött, hanem a serdültségtől. A serdületlen gyerekkel való szex a legtöbb kultúrában tabu volt, talán csak az ókori görögök voltak a nagy kivétel: ott a pedofil szex kifejezetten jónak számított, különösen annak homoszexuális verziója.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 16:58:49

@Mmj Drtmmj:
Ez gondolom oprendszer fuggo. Egesz pontosan milyen tablet?

geeeteee 2013.05.26. 16:59:55

@Mmj Drtmmj: A tízparancsolatban is megvan. Az úttörők tizenkét ponjában is.

2013.05.26. 17:02:56

@Mmj Drtmmj: 'Az európai nő egyenlő,ezért úgy öltözik,mint az európai férfi,farmer póló pl'

Ez hulyeseg, illetve elfogultsag a nyugati kulturaval szemben. Aki farmert, polot hord, semmi smink stb., azt sokan lenezik mivel nem vonzo, nem 'jo no'. Persze nem mindenki nezi le. Ez ugyanugy van muszlimok kozott is; ha nem oltozik be egy no, akkor van aki lenezi ezert, de persze nem mindenki. Az elv ugyanaz: ferfiak ugy erzik nekik joguk van meghatarozni hogyan oltozzenek a nok. Nem nepszeru a nyugati ferfiak koreben egy no aki miniszoknyat, kivagott ruhakat stb. hord? Dehogynem. Ez ugyanaz a ruha amit ferfiak hordanak? Nem. Szerinted minden no szeret kivagott ruhaban, miniszoknyaban jarni? Elarulom, nem - sokan azert hordjak ezeket a ruhakat hogy a ferfiak elismerjek oket.

2013.05.26. 17:04:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Teljesen hibás elképzelés a kriminológia a pedofil elkövetők jelentős többségénél leírja a cselekmény erőszakos voltát

Ugyanis nem csak a 12 éves kislányt meg kívánó férfivel van gond pszihologiailag,hanem azzal,hogy a 12 éves kislány nem kívánja meg a 30 -60 éves bácsikat ,tudod? Ő a védelemre szoruló jogaalany ezért kell a jognak teljes szigorával lesulytania az elkövetőre,mert visszaél a gyermek ártatlan lelkével és bizalmával

Na erről ennyit

Nem várom a választ erre

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 17:06:10

@Mirjam2:
Jah, bar ha egy no nem festi magat Europaban, azert ritkan kovezik meg. Szaud-Arabiaban meg minden szarert koveznek.

geeeteee 2013.05.26. 17:08:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szerintem te pedofíl vagy. És szenvedsz tőle.

Köcsög görögök.

A Thor-on próbáld.

Fel kellene jelentsünk? Tartsad meg fantázia szinten.

2013.05.26. 17:11:48

@Kovermadar: Szaudi extrem pelda. Vannak olyan helyek Amerikaban ill. Europaban ahol veszelyes muszlim ruhat hordani noknek mert inzultusok erik oket. Es olyan orszagok is vannak, pl. Franciaorszag, ahol torveny bunteti hogy bizonyos tipusu muszlim ruhat hordjanak a nok. Nagyon sok nyugati orszagban erosen korlatozott lehetosegei vannak olyan noknek akik ragaszkodnak a muszlim ruhahoz, es ez ugyanigy van egyes muszlim orszagokban forditva, azaz nyugati ruhat viselo nok lehetosegei korlatozottak. Konnyebb jo allast, ferjet talalni nyugati orszagban olyan nonek aki szexisen oltozkodik, sminkeli magat stb.? Igen.

2013.05.26. 17:13:15

@Kovermadar: A torokok nem arabok. Arabok a kozel-keletrol szarmaznak, mig a torokok kozep-azsiabol, mint a magyarok is - tehat genetikailag, es mellesleg ugy tudom nyelvileg, a torokok sokkal kozelebb allnak a magyarokhoz mint az arabokhoz.

2013.05.26. 17:14:20

@Mirjam2: nem értünk egyet és a gondolataid cáfolnam azzal,hogy a metró szexualitás megjelenésével a férfiak smink,haj vagy mellkasi látható,általad kivágott kent emlegetett viselete pontosan ugyanolyan mértékben jelen van

A muzulmán nő meg szexistabban öltözik,mint az európai nő,csak ő mást hangsúlyoz,náluk a fenék és a szem hangsúlyozása számít annak,ami nálunk európainak a láb és mell mutogatasa

Próbáld ki a muzulmán lányok kedvelt viseletét,a farmerodra vedd fel a. Csípő vonalat hangsúlyozó szabású tunikat és az ugyancsak általuk kedvelt négy ponton karcsusitott mellet derékig erő fel sőt,ez a viselet a fenekére tereli a hangsúlyt- több elismerő pillantást fogsz kapni,mint,ha csak a mellet és a lábad mutogatod miniben

A kultúra lényege a színleles,képmutatás,nem az egyenes tiszta helyzetek megteremtése,úgy betartani a szabályt,hogy meg kerüljük egy picit ez a mesés kelet világa nem több

PannonBoy 2013.05.26. 17:17:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem túl hiteles megállapítás, kifejezetten már attól is, hogy a pedofíliát a homoszexualitással egy kategóriába sorolod. Míg köztudott, hogy a homoszexualitás nem betegség, hanem egy orientáció, addig a pedofília bűncselekmény.

A pedofília esetében feltételezzük, hogy szexuális aktus az illető fő célja, így a puszta érdeklődést (igaz, hogy a törvény ezzel nem foglalkozik, csupán a megtörtént aktussal / kísérlettel) nem igazán lehet értelmezni: "Az a férfi aki egy fejlett 12-13 éves lány után érdeklődik, az minden, de NEM pedofil."

Minek érdeklődne utána, hogyha nincs mögötte szexuális szándék? Értelmezhetetlen...

2013.05.26. 17:19:42

@Mirjam2: bocsánatot kerek,a francia példához szeretnem hozzátenni,hogy a törvény bünteti ugyan,igaz,de a szaudiak létrehoztak egy alapot,ami kifizeti a szabályokat sértő nok bírságát europaban azzal az indokkal a no hordjon,amit akar,szóval a gyakorlatban igenis látni olyanokat,akik ezt hordják,teve nagy ívben a szabályokra
Ezzel mutatva meg nekünk,hogy u gyan ok márpedig nem fogjak tisztelni az európai kultúrát és jogszabályokat

Mi alkalmazkodunk hozzájuk

Erre példa,hogy Londonban muzulmán erkolcsrendseszek zaklatják a miniszoknyat hordó nőket !!!!!!!!!!

Ezek az un. Mutawa-k és ez kérem nem vicc

geeeteee 2013.05.26. 17:19:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem, azt vették észre, hogy az árva kölykök hordták az élősködőket. Az ausztrál ősemberektől tudom, ha van kutyád, akkor nem téged bánt a légy. Ez annyira friss tapasztalat, mivel nem háziasítottak semmit eddig.

miegysmàs 2013.05.26. 17:21:12

@Mmj Drtmmj:

En etteremben tapasztaltam,hogy az arab csalad egy kis rendetlenseget hagyott volna maga utan,nehany leesett sültkrumpli.......a pincer ezt szamonkerte rajtuk,összeszedette velük,es egyaltalan nem volt kedves.
Egy masik helyen volt alkalmam vegignezni,ahogy az üzletben elöször orosz,majd arab turistakat szolgaltak ki,az elöbbiekkel kedvesek voltak,segitökeszek,az utobiakkal inkabb türelmetlenek,es nem tul kedvesek.

Az utazas elött elég sokat olvastam az orszagrol,es Atatürk-röl,mindenkepp figyelemremelto,hogy ez az ember,mekkora valtozasokat tudott keresztül vinni,es a tenykedesenek következmenyei mennyire meghatarozoak meg a mai napig is.
Elötte bevallom öszinten,meg soha nem hallottam rola.

2013.05.26. 17:23:09

@miegysmàs: igen nem szeretik ott őket kétségtelen tény
Törökország adatunk idején kijelölte az utat a torkos égnek cél a nyugati értékrend ,tehát érthető,hogy elhatárolódik az egyen is

2013.05.26. 17:26:35

@Mmj Drtmmj: Na ne mar, a ferfiak tenyleg ugyanannyi sminket hordanak, ugyanolyan kivagott ruhaban jarnak mint a nok, es azert hogy a nok vonzodjanak hozzajuk? Te is tudod hogy ez nem igaz. A nok mindenhol a vilagon, minden emberi kulturaban, alarendelt helyzetben vannak es a ferfiak elvarasainak valo megfeleles hatarozza meg az oltozkodesuket. Ez teny, legalabbis minden elismert tarsadalomtudos igy gondolja, ez nem az en egyeni velemenyem.

2013.05.26. 17:29:52

@Mmj Drtmmj: 'Erre példa,hogy Londonban muzulmán erkolcsrendseszek zaklatják a miniszoknyat hordó nőket !!!!!!!!!!'

Tenyleg, mondd mar el hol van ez Londonban, hadd menjek oda hogy engem is zaklassanak egy kicsit!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:31:36

@Mmj Drtmmj:

Ez így fából vaskarika. A jogalkotó eleve erőszakosnak minősít minden szexet, ami 14 éven alulival történik, Azaz ezért minden ilyen szex per definitionem erőszakos.

Azonban a lényeg más: az elkövető szinte sosem erőszakos. A pedofil emberek kifejezetten infantilisek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:33:11

@Mmj Drtmmj:

"a 12 éves kislány nem kívánja meg a 30 -60 éves bácsikat"

Ez nem igaz. Megfigyelt jelenség, hogy gyerekek idősebbekkel akarnak szexuális tapasztalatot szerezni. S ez különösön lányoknál fordul elő.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:35:42

@PannonBoy:

"Míg köztudott, hogy a homoszexualitás nem betegség, hanem egy orientáció, addig a pedofília bűncselekmény."

Melyik országban bűncselekmény a pedofilia? Mo-n nem az.

Mindkettő orientáció, mindkettő hibás orientáció. Az meg hogy mit nevezünk betegségnek csak politikai kérdés.

2013.05.26. 17:36:20

Mindegyikben,Próbáld ki a muzulmán negyedek bármelyikében,hogy miniben mész a salafistak elott és majd megkapod

Franciaországban ,Belgiumban nem lehet a parkban bikini én napozni,mert sérti őket

Gyere el ide és próbálj meg bikini én napozni

Bármelyik parkot választhatok,rad bízom:))

Én nem aprót ám el,válaszd a legnagyobb parkot Párizsban vagy Brüsszelben,
Remelem kísérletező kedvű vagy és bator

miegysmàs 2013.05.26. 17:36:32

Ezt a muzeumot nagyon joszivvel ajanlanam mindenkinek aki tervezi,hogy megnezi Isztambult

www.istanbulmodern.org/en

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:39:36

@PannonBoy:

"A pedofília esetében feltételezzük, hogy szexuális aktus az illető fő célja, így a puszta érdeklődést (igaz, hogy a törvény ezzel nem foglalkozik, csupán a megtörtént aktussal / kísérlettel) nem igazán lehet értelmezni: "Az a férfi aki egy fejlett 12-13 éves lány után érdeklődik, az minden, de NEM pedofil."
Minek érdeklődne utána, hogyha nincs mögötte szexuális szándék? Értelmezhetetlen..."

A magyar jog tiltja a 14 alulival folytatott szexet. Neve: megrontás. Kész, ennyi. A jogalkotót nem érdekli, hogy aki elköveti az pedofil-e vagy sem. Pedofilnek lenni nem bűncselekmény.

A fejlett, 13 éves, minden szempontból nőnek kinéző lánnyal való szex UGYANOLYAN megítélés alá esik, mint a 8 éves serdületlen gyerekkel való szex. S az elkövető kora sem számt: a 14 éves fiú, aki 13 éves barátnőjével szexel UGYANAZ, mint a 40 éves férfi aki 8 évessel.

geeeteee 2013.05.26. 17:40:28

De az vagy, különben nem kérdeztél volna vissza.

2013.05.26. 17:41:06

@Mirjam2: várj egy pillanatot,te nem láttad,hogyan öltözködnek most a fiatalok,azért neeee maaaar,kinn az alosnadrag,női szabású mellszorvillantos póló és smink. Nem mondd nekem mar,hogy te meg ott tartasz,hogy ezek nőknek nem akarnak tetszeni......?.....

A nők elnyomás bán élnek mindenhol,de nem mindegy annak mértéke

2013.05.26. 17:43:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem vitazom egy pedofil lap

Ha kérdéseid vannak ne hozzam fordulj,hanem egy képzett pszichológus hoz

Nekem ehhez nincs gyomrom

További útmutatást igénye eseten olvasgasd ,amit fentebb írtam

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:45:20

@Mmj Drtmmj:

Igen, manapság ez a helyzet. Az emberek nem is merik a témát felvetni.

2013.05.26. 17:45:43

@Mmj Drtmmj: Hulyesegeket irsz. Pl. egesz veletlenul miniszoknyaban voltam mult heten Whitechapel foutcajan, ami a 'leginkabb muszlim' varosresz Londonban, es mindenki nagyon kedves volt velem vasarlas kozben, semmilyen atrocitas nem ert. Wembleyben lakom ahol a lakossag nagy resze azsiai, sokan muszlimok, minden nap miniszoknyaban megyek az irodaba es meg soha semmilyen inzultus nem ert. Ezzel szemben muszlim ruhat viselo baratnoimet szokta inzultus erni Londonban, kulonosen egyet aki az arcat is eltakarja. Engem is ert mar verbalis inzultus feherek reszerol mikor fejkendoben mentem valahova Londonban.

2013.05.26. 17:47:14

@Mirjam2: ezek marhaságok
Nagyon buta nő lehetsz

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:47:49

@Mmj Drtmmj:

A pedofilia betegság (mint ahogy pl. a homoszexualzimus is), azonban miért lenne betegség a témáról beszélni?

2013.05.26. 17:47:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igen, ez erdekes, a 'pedofilia' vagy barmilyen fiatal koruakkal es szexszel kapcsolatos tema abszolut tabu a modern nyugati kulturaban, pedig egy csomo tisztazatlan kerdes van ezzel kapcsolatban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 17:50:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: szerintem igyal valamit es doljel le, majd gondolkozz, miket beszelsz
mert olvasni elegge dobbenet
johetsz azzal a baromsaggal, hogy ugyanaz ha ket tini lefekszik, mintha egy 40 eves egy 8 evessel / szerintem jogilag sem ugyanaz, de haggyuk/
de a tarsadalmi megitelese, az erkolcsi normak stb.
hat nalad lehet ugyanaz normalis ertekiteletu embernel nem
es jobban meg is merik az utobbi esetet, teljesen jogosan
mert kibaszott nagy kulonbseg van ha ket kamaszt elkap a hev es a lany meg nincs 14, mintha egy 40 eves durvan megeroszakol egy 8 evest
8 eves korban nincs beleegyezes, mert azt sem tudja , mirol van szo....

felbaszol itt ezen a szep vasarnap delutanon
majd nyuilatkozz igy, ha a 8 eves lanyodat megdugja egy 40 eves kreten, hogy hat, O csak jo szandeku es infantilis
en tok jo fejnek tartalak, de neha akkora baromsagokat tudsz mondani, hogy innom is kell egy sort, pedig meg csak del van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 17:52:07

@Mirjam2: igen
pl az is tisztazatlan kerdes, ha valaki elmegy randira miniszoknyaban akkor a batyjanak joga van -e levagni a fejet, hogy megvedje a csaladja tisztesseget
van ahol ez termeszetes

2013.05.26. 17:52:48

@Mirjam2: nem tudom mi késztet erre a primitív vitatkozni kultúrára rá,lehet,hogy ,csak ennyi telik tőled:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:52:53

@Mirjam2:

Igen, s ez a normális.

A feminizmus az emberiség kihalását okozná, ha tényleg elterjedne. Valójában azonban sehol sem terjed, még Skandináviában is csak látszólag terjed: a férfiak bólogatnak rá, majd titokban megnézik a jól öltözött, sminkelt, kellemesen nőies nőket, s a férfiutánzat férfiellenes feministákra rá se néznek.

2013.05.26. 17:56:09

@Mirjam2: figyelj mar Miriam,azért mert történetesen nem a te fejed vágta le egy salafistak algériai srác a heten,hanem egy brit katonáit,akkor az mar meg se történt,te ekkora hülye lennél...eredetileg mi itt a tapasztalatainkat osztjuk meg

Na egy ritka buta magyar nővel több van Londonban,azzal,hogy odamentem,ennyi

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:57:55

@Mirjam2:

A mai formában ez a tabu egyenesen a késő-középkori boszorkányüldözésre emlékeztet. Tavaly láttam erről egy érdekes svéd dokumentumfilmet, mely a boszorkányüldözés és a pedofilüldözés közti párhuzamokat elemezte:
- a lakosság meg van győződve, hogy sok a boszorkány/pedofil, pedig valójában kevés,
- óriási veszélynek van az egész beállítva,
- a bélyeg örökre rajta marad, akit egyszer meggyanúsítottak, nem lehet a vádat lemosni, a lakosság, a szomszédok nem hiszik el ezt akkor sem, ha az egyházi bíróság felmentette a boszorkánysággal vádlottat ill. a büntetőbíróság a pedofilgyanúst,
- abszolút civilizálatlan hozzáállás az átlagember részéről a gyanúsítottakkal szemben.

2013.05.26. 17:58:19

@hagyma: ez találat
Tetszett az intellektuális humorod

M. Péter 2013.05.26. 17:59:10

@Kovermadar: Az amerikába bevándorló európaiak nagyon jó példát mutattak az őslakosok kultúrájának tiszteletére.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 17:59:17

@hagyma:

"johetsz azzal a baromsaggal, hogy ugyanaz ha ket tini lefekszik, mintha egy 40 eves egy 8 evessel / szerintem jogilag sem ugyanaz, de haggyu"

Az USÁ.ban lehet, de Mo-n nem.

vannak országok, ahol a bíróság nézi a korkülönbséget is, de a magyar jogban ilyen nincs.

2013.05.26. 18:00:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: 7 milliárdnál állunk ránk férne egy kis csökkenés,hu ha azt a feminizmus meg tudna oldani Kína mar bevezette volna

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:00:32

@hagyma:

"majd nyuilatkozz igy, ha a 8 eves lanyodat megdugja egy 40 eves kreten, hogy hat, O csak jo szandeku es infantilis"

Ez óvodás érvelés. Komolytalan.

Shanarey 2013.05.26. 18:02:50

@tilmir:
Más gyerekét nevelni, a szülök szeme láttára, nem hiszem hogy egyszerű feladat.

@NIKI LAURA:
Te pedig kedves vagy és aranyos, mint egy böjtölő rinocérosz.
:-)

2013.05.26. 18:03:27

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: egy 12 eves lanynak nem normalis egy 60eves ferfit megkivanni. Nem is ertem, egy ertelmes ember hogyan irhat le ilyet. Meg elmeleti szinten sem, sem overengineered teoretikus szoveggel sem.

2013.05.26. 18:03:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: marha nagy gond van vele,okoz pár válságot,háborút,különben ok a dolog;))csak nem fenntartható így,hogy meg nincs terraformalva a mars

geeeteee 2013.05.26. 18:05:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Jobb, ha ezt abbahagyod. A bolgár börtönökben van protectív?

2013.05.26. 18:06:39

Ne suppedjunk mar bele a pedofíliával,Törökországból komolyan ennyi jött le,tényleg.....neeeee mar

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:08:20

@charlieharper:

Persze, alapvetően nem normális. Azonban vannak esetek, melyekben más a helyzet. Szerintem pl. az sem normális, amikor a 45 éves férfi elvesz egy 20 éves nőt, de ez is megesik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 18:08:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: magyarprszagon is tol-ig van
itt tuti rarphadna a muanyaglakat, de otthon is a maximumot kapna az egyik esetben es a minimumot a masikban /8-40, 13-14 eves kapcsolat/
ezt Te is tudod nagyon jol
ez nem ovodas erveles , ez az elet, bizony lehet szeretni a ciganyokat es az arabokat is, mindaddig mig nem a szomszedodba koltoznek es nem anyadat robbantjak fel a bostoni maratonin
tudom, ez az erveles ovodas es demagog
es nem mind olyan
de erdekes modon tobben vannak....
mondjuk a pedofilia "feher" problema, mert ott nagyon buntetik, mig bizonyos nepcsoportoknal elnezobbek a csaladok, india, arabok, ciganyok, mas a szexualis kultura
a mi kulturkorunkben pedig megengedhetetlen bun
ez van

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:10:06

@geeeteee:

Mit kellene abbahagynom?

Sajnos még nem jártam bolgár börtönben, így nem tudom milyenek ott a körülmények.

Shanarey 2013.05.26. 18:11:18

@Kovermadar:
Nem a gyerekkel van a gond, hanem a szülővel aki ezt nem tudja kezelni.

Nem csak körbeugrálni kell tudni a gyereket, hanem leállítani ha hisztizik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 18:11:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az normalis
egy 20 eves mar donteskepes es ilyenkor mar a 20 eves dontese sokkal inkabb, mint a 45 evese:)
szamtalan oka lehet, altalaban a penz
de nem 12, foleg 8 eves korban

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:12:35

@hagyma:

"magyarprszagon is tol-ig van
itt tuti rarphadna a muanyaglakat, de otthon is a maximumot kapna az egyik esetben es a minimumot a masikban /8-40, 13-14 eves kapcsolat/
ezt Te is tudod nagyon jol"

Nyilván van mérlegelési joga a bírónak, s nyilván ezt is figyelembe veszi, de nem számít más bűncselekménynek. Ugyanis vannak országok, ahol eleve a jog szerint esik más.más megítélés alá a korkülönbség függvényében. De Mo-n nem ez a helyzet.

2013.05.26. 18:12:40

@Mmj Drtmmj: maxval nem hisz a tulnepesedesben. Nem mindenben kell vele egyeterteni. O abban hisz, hogy a nepesseg novekedes lelassul. Szerintem mar igy s tul sokan vagyunk fold/ivoviz/elelemre. Mindenkinek mast jelent a kenyelmes elet es a kenyelmes adag.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:14:15

@hagyma:

"mondjuk a pedofilia "feher" problema, mert ott nagyon buntetik, mig bizonyos nepcsoportoknal elnezobbek a csaladok, india, arabok, ciganyok, mas a szexualis kultura"

A cigány kultúra is bünteti. Csak a cigányoknál a korhatár a serdülés, s nem a 14. év betöltése. Alapvetően a gyerekkel (serdületlennel) való szex szinte minden kultúrában tabu.

2013.05.26. 18:14:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: na a szociológia ezt. Prostitúció kategóriába sorolja konkrétan
Az előny megjelenési formája itt a biztonság teljes komplexicitasa nem csupán egyszeri anyagi ellenszolgaltatas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 18:16:18

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: maradjunkk annyiban, hogy masok a buntetesi tetelek orszagonkent, de a peldadban felhozott pelda eseten az egyik esetben a minimumot fogja kapni a masikban a maximumot
amugy nem vagyok jogasz es nem is fogok utananezni, de szerintem mas elbiralas ala esik agy 8 evessel elkovetett szexualis kapcsolat, mint egy 13 evessel
szerintem a magyar jog is ismeri a pedofiliat
mas a liliomtipras, 14 alatt
es mas a gyerekkoru megrontasa
de ezt csak gondolom, majd erre teved egy jogasz

montroyal ( CAN qc) 2013.05.26. 18:16:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Melyik országban bűncselekmény a pedofilia? Mo-n nem az.

ha gyakorlatban tortenik mint sokszor hallunk ovodaban, iskolaban csak erintes fogdosas (hozzaer a seggehez ,vallahoz ) buntetik.( ezert noiesedett el a tanari szakma mert ha rossz jegyet ad a ferfi tanar megnezheti magat a kislanyok bosszujatol) ha virtualisan mint birtoklas v terjesztes gyerekporno v szexualis jellegu anyag azt is buntetik .. ha gyàrt ilyent meg sulyosabb... ez canadaban van

2013.05.26. 18:17:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ne marhaskodj,akkor nem vagy olvasott ember
Széltében hosszában tárgyalja a napi sajtó

Nem tudom milyen lapok vannak a közelében,de ,ha tudsz szerezni egy világgazdaságot HVG-, T economistot száll stréber jó urnát le sor T máris. Közelebb juthat az a temahoz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 18:17:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a serdulest a z elso mentsruacio hatarozza meg vagy a pinaszor kinovese?

2013.05.26. 18:17:28

@Mmj Drtmmj: Persze, legalabb olyan gyakran elofordul hogy muszlimok lefejeznek embereket Londonban, mint az hogy en vegigsetalok miniszoknyaban az utcan es semmi nem tortenik. Tiszta eletveszely Londonban maszkalni...

2013.05.26. 18:18:49

@charlieharper: na halódó ilyen alakot,van egy pedofília provokátorok,aki érvelni nem tud ,csak ellentmo ndani

Ingi 2013.05.26. 18:18:56

A tesztlopás témához:
Itt Magyarországon az Auchanban is van hasonló, a pénztárosokat kb hetente tesztelik, ún. "csapdakocsival". Belsősök is, de külsős cég is meg van bízva, róluk senki nem tudja, hogy kicsodák. Bár ott nem a lopástesztelésen van a hangsúly (bár az is benne van, pl. mivel a vásárló maga méri le, amit mérni kell, figyelni kell, hogy az-e és annyi-e), hanem hogy betart-e minden szabályt a dolgozó, mosolyog-e, köszön-e, stb. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:19:09

@hagyma:

"ez nem ovodas erveles , ez az elet, bizony lehet szeretni a ciganyokat es az arabokat is, mindaddig mig nem a szomszedodba koltoznek es nem anyadat robbantjak fel a bostoni maratonin "

Na, pont ez az óvodás érvelés.

Az hogy pl. szeretem az amerikaikat/ugandaiakat/magyarokat, nem jelenti egyben azt, hogy szeretnék amerikai/ugandai/magyar szomszédot.

Például bevallom: sosem költöznék cigány szomszéd mellé, de elutasítom a cigányság megbélyegzését. Azért nem akarok cigány szomszédot, mert egy rakás cigány szokás számomra idegen, s nem szeretném ezeket a közvetlen közelemben megnyilvánulni.

2013.05.26. 18:20:00

@Mmj Drtmmj: Hat nem tudom, pl. a SOAS-on kutatoi munkam soran nem minositettek primitivnek a vitakulturamat, de lehet hogy csak udvariasak voltak :)

Shanarey 2013.05.26. 18:20:22

@Kovermadar:

Netán akkor többet kellene tudnod az iszlámról.
De a vallás felvételét nem javaslom, mert dögunalom lesz az életed.
:-)

2013.05.26. 18:22:04

@Mirjam2: mondjuk a heten három ilyen eset volt,hogy fundik lekaszaboltak 3 embert ,de téged ne zavarja nak ám a tények
Jobb ha nem tudod,mert akkor számodra nem létezik

Majd,ha egyszer történik veled valami, akkor majd tudni fogsz róla:))

2013.05.26. 18:24:14

@Mmj Drtmmj: Bocs de mik marhasagok? Nem kell nekem semmit elhinni, barki aki Londonban lakik menjen vegig miniszoknyaban Whitechapel foutcajan es nezze meg mi tortenik. (Elarulom: semmi nem fog tortenni, senkit nem erdekel. Maximum ha jo no, paran vegigmerik hatulrol.) Es mitol vagyok buta, attol hogy Wembleyben lakom es miniszoknyaban jarok dolgozni?

montroyal ( CAN qc) 2013.05.26. 18:25:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: viszont egy pelda eset a heten tortent
egy gyagya fiatal ferfi( gyerek) nezegette a strand keritesen at a kislanyokat es a rendorseg oriasi ugyet csinat belole ( volt mar esete) letartoztattak birosag .. ES??? felmentettek mert ; mit csinalt ? ja akat valamit csinalni!!! ES ? MEGCSINALTA??
itelet; menjen haza fel van mentve nem kovetet el buncselekmenyt!!
rogton a nagy hirt felkavart terroristakra gondoltam vonatott akartak robbantani.. semmilyen elokeszulet nem tortent .. de a rendorseg szerint sok aldozat lett volna ... es lett? csinaltak valamit? NEM de jol el fogjak itelni oket peldat adva hude harcolunk a terrorizmus ellen ...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:26:14

@hagyma:

Alapvetően ez azért ennél sokkal bonyolultabb.

A korkülönbség fő oka:
- a fiatal nő biztos, stabil férfit akar,
- a középkorú férfi megijed saját öregedésétől, s fiatal lánnyal igyekszik a dolgokat "helyrehozni".

A pedofilia meg egész más eset. A pedofilia egyszerűen egy betegség. Nagyon szar betegség, van egy pedofil haverom, így közvetlenül ismerem a jelenséget. Gyakorlatilag a szexuális élet folyamatos szenvedés nála.

A szakemberek szerint a pedofilek szexuális fejlődése leáll 10-12 éves korukban, sosem alakul ki fejlett szexualitásuk, így amikor felnőtté válnak, idegenkednek más felnőttektől, nem keresnek szexet a hasonló korosztállyal. Ezért keresnek az ő saját 10-12 éves belső életkorukhoz illő partnert, ezért érdeklődnek gyerekek iránt. Mert szexuálisan ők is gyerekek.

2013.05.26. 18:27:55

@Mirjam2: az angol egy legendásan udvarias nép:)nem tudtad?
(Nálad azért udvariasabb ,maradjunk annyiban)
Te pedig ez esetben nemcsak egy buta lány vagy, hanem meg szerencsés is:)
Mert a debate neked nem ment volna közép suliban ,az tuti:)

Nevezzük primitívnék vagy szerencsétlen felutesnek,javaslom spongyat rá ,te ilyen vagy

Mutasd meg,hogy tudsz civilizált az viselkedni és akkor beszélgetésünk tovabb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 18:28:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hat errol beszelek
en is ezert nem szeretnek
meg arabot sem
es en is elutasitom a ciganbysag megbelyegzeset es a muszlimok megbelyegzeset
ez amerika alapelve
sokkal inkabb mint bulgariaje vagy magyarorszage!!!
szarmazas, vallas, borszin miatt senkit nem kulonboztetunk meg!!!!!!!
ez fontos es jogos
de az ovodas ervelesem sem eleg hogy lekoltozz egy faluvegi ciganytelepre
khm.
/amugy a marxuzmus egyaltalan nem hulyeseg:)/

2013.05.26. 18:28:16

@Mmj Drtmmj: Sajnos, mint minden nagyvarosban, igy Londonban is elofordulnak eroszakos buncselekmenyek, rablasok stb. Orultek is vannak, mint pl. ez a ket pasi akik az iszlam neveben meggyilkoltak valakit. Ettol meg nem itelem el az egesz muszlim kulturat.

2013.05.26. 18:29:34

Kövér madár

Nem lehet kiiktatni
Ötleteid va n...?...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 18:30:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem is olvasom tovabb
nekem egy pedofil, NEM lehet haverom
es nem hiszem, hogy betegseg
dugni akarnak es keresik a legvedekezeskeptelenebb aldozatot

2013.05.26. 18:33:44

@Mirjam2: Miriam

Figy. Próbálj figyelni - nem azt írtam,hogy nem hiszem,hogy te nem vagy népszerű miniben a muszlimok között

De épelméjű nő nem megy be közéjük miniben,mert
- szexuálisan tulfutottek
-tényleg vannak mutassák minden európai nagyvárosban

De,ha te muzulmán negyedben elő férfiak ki provokált kedvesség erre vágysz a mind dél,akkor nem tudok mit hozzáfűzni mar bocs:)

2013.05.26. 18:34:45

@hagyma: @maxval, a gondolkodni próbáló birca:
pedofil nem csak 12 evesekre hajt. Teljes business van naluk sokkal fiatalabbakra is, 6-8 evesekre.
Betegseg, karos. Nincs ezen mit finomkodni.
Oket kasztraltak a svedek? Azt tudom, hogy ciganyokat kipakoltak, hogy ne lehessen gyerekuk, de azt nem tudom, hogy a pedokkal is csinaltak e.

2013.05.26. 18:34:49

Mutawa -tirtam font mutassák helyett

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:35:15

@hagyma:

Tényekről felesleges vitázni. A BTK elérhető ingyenesen a neten, olvasd el, nem kell nekem hinned.

Magyarországon e téren a következő bűncselekmények vannak:

megrontás (201-202.):
- 14 éven alulival közösülés,
- 14 alulival fajtalankodás 18 éven felüli részéről.

tiltott prostitúció (202/A.)
- 18 éven alulival szex pénz ellenében.

tiltott pornó (204.)
- 18 éven aluliról felvétel készítése vagy birtoklása

2013.05.26. 18:35:54

@Mmj Drtmmj: En mar csak ilyen primitiv vagyok. Beszelgess valaki massal :)

Mivel van egy par diplomanak nevezett papirom, meg egy par kutatasi munkaert kapott fizetesi csekkem is ami azt bizonyitja hogy a vitakulturam nem teljesen kezdetleges, maradjunk annyiban hogy egy ismeretlen velemenye a Hataratkelon nem izgat fel tulsagosan.

Shanarey 2013.05.26. 18:37:38

@Mmj Drtmmj:
Ha azt is leírnád milyen masináról nyomod, és milyen software, az sokat segítene
:-)

2013.05.26. 18:38:30

@Mirjam2: én nem mondtam ,hogy elítélem

De európaiként másként látom

A fejemet megismerésére és gondolkodásra használom

Látom az alapvető különbségeket és a visszásságokat is

Ajánlani szeretnem neked egy feleket magyar zsenit elolvasás rá. A Vámbéry út leírását keleten
Csodálatos,hogy ez a 16 nyelven beszélő nyelv zseni hasonló módon látta ütközni a két kultúrát 150 éve,mint én ma

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:39:36

@montroyal:

Igen, így van. A gond az, hogy a dolgok kezdenek paródiává válni. Az oka ennek az, hogy széles körben elterjedtek ezek a tévhitek a pedofiliával kapcsolatban. A legtöbb ember komolyan elhiszi, hogy az emberek nagy része valamilyen formában pedofil, pedig ennek a valósághoz semmi köze: a valóságban az átlagembert nem érdekli szexuálisan a serdületlen gyerek.

2013.05.26. 18:39:48

@Shanarey: tablet Mac,számot nem tudok

Számos korrekció. Ellenére is a komment küldés gomb nyomása után is javítja onhatalmulag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 18:40:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mondtam, hogy nincs kedvem utananezni
de, mint emlitettem volt a biroi gyakorlat szerint kicsit mas a megiteles, ami normalis
/azert ugy tunik mas a tetel ha a 14 alulival 18 folotti koveti el/
ez eleg szetszort beidezes a BTK-bol
engem meg nem is erdekel
nekem nem kell elolvasnom a BTK-t sem , sot a PTK-t sem, hogy tudjam mi torvenyellenes es mi nem
ezt ugy az ember megszokja, megeli, szulei, olvasmanyai iskolai reven
/nem mondom, volt amit nem tudtam, itt pont az emlitettek hianya miatt, de gyorsan belejottem, mert az alapelvek ugyanazok itt is, csak a buntetesi tetelek masok/

miegysmàs 2013.05.26. 18:40:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Bocsanat,nem lehetne a sajat blogodon a pedofiliaval foglalkozni?
Raadasul mar nem is elöször kerül ide ez a tema,örülök neki,hogy ennyire foglalkoztat,de a mai poszthoz semmi köze nincs.

Shanarey 2013.05.26. 18:41:12

@hagyma:

Gondolom ismered a történetet arról, hogyan foglalták el a törökök a Budai várat.
Na ez megy most nagyban és sokkal lassabban. Világszerte.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:44:12

@montroyal:

Mert a terrorizmus előkészülete önmagában is már bűncselekmény. A tiltott szexre való előkészület meg nem az.

Szóval ha leírom a blogban, hogy mit tervezek mikor felrobbantani, akkor bajom lehet ebből. De ha azt írom le, hogy milyen csodás szép a szomszéd 6 éves kislány és milyen jó lenne vele a szex, az szimpla fantázia és nem büntetendő.

tanato 2013.05.26. 18:45:48

@PetraBee: Köszönöm az infót,nagyjából én is így képzeltem el inkább keletebbről jövő lányokat alkalmaznak bentlakásosként,nyilván bejárósnak meg helyi külvárosiakat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:46:17

@miegysmàs:

Előjött a téma, ezért vitázunk. Mit minden más téma esetében is ez a helyzet.

A pedofilia leginkább azért foglalkoztat, mert sok a róla elterjedt tévhit. Egyébként csak egy szimpla betegség.

2013.05.26. 18:48:43

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nagyon erdekes ez a parhuzam a boszorkanyuldozes es a pedofilia kozott. Ugy tunik, van valamilyen mely, emberi / tarsadalmi igeny erre hogy legyen egy tarsadalmi reteg akitol felni kell. De ezt inkabb nem probalom meg itt a Hataratkelon megvitatni, ugy tunik nem ez a megfelelo kozeg - valojaban attol rettegek hogy mindjart leleplezodom mint muszlim feminista pedofil :)

2013.05.26. 18:49:37

@Mirjam2: azzá mar mindenkinek van
Welcome to the club:)
Diplomával intelligenciát nem osztanak
Nem kedvelem a dicsekvo embereket
A teli buzakalasznak lehajtva a feje,csak az üres mered gőgös en felfele
Nem szeretnélek állásinterjún tartani,nem kertem a személyes adataidat:)

Ahogy gondolod,nem kell beszélgettünk

Én a magam részéről úgy éreztem nem találtad el a megfelelő tónusú a sorozatos hülyeség sz használatával,mielőtt én teljesen udvariasan és elvileg próbáltam reagálni

Azt észrevettem,hogy a szövegértés érdek is gond van,mert ha azt írom barátságosan,hogy én jelentős különbséget látok itt és itt,akkor te ezt úgy érted elítélem az egészet

Abban egy picit igazat adok nekik,hogy a médiában túlzás aza fajta meztelenkedes,ami a nyugati kultúrában jelenvalo
De ok ugyanolyanok,csak máshol,más jelenti számukra ugyanazt

Ahogy a te európai öltözködés ebben a Mini a felhívás a keringő red,náluk a k. Erős szem festék és a fenék csípő hangsulyozasa

2013.05.26. 18:49:52

@Mirjam2: Ugy ertettem, hogy a parhuzam a boszorkanyuldozes es a pedofiloktol valo retteges kozott.

miegysmàs 2013.05.26. 18:50:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem tudom megertetted-e?
Alapjaban kedvelem altalaban a hozzaszolasaidat,de nem lehetne ezt a temat hanyagolni itt?
Nem azert mert nem erdekes,csak miert pont itt?

Ha ez igy megy ,targyaljuk mar ki,hogy hany 60 ev feletti nönek,es milyen gyakran van orgazmusa?

2013.05.26. 18:50:58

Sajnos a gépem átírják,amit írok,tok más jön ki,mint ,amit be írtam,szóval ez ma nem jön osszze

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:51:53

@charlieharper:

"Teljes business van naluk sokkal fiatalabbakra is, 6-8 evesekre."

Igen, tudom. Szinte minden szex témára van üzletág. A pedofil meg eleve speciális, mivel jellemzően tiltott. Ez akábítószer kategóriája a szexiparágban.

Az én pedofil haverom is elítéli a pedofil üzletágat. Azt állítja, hogy az üzletágat nem pedofilek működtetik, hanem szimplán pénzéhes gátlástalan alakok.

2013.05.26. 18:52:37

@Shanarey: nem található ezen a felületen a javítás kioktató gomb és csak ezen a felületen kapcsol be

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 18:54:06

@miegysmàs:

Ez egy blog, s sokszor nagyon sok téma előjön. Több megoldás van:
- nem olvasod,
- moderátor töröl.

Alapvetően nem szeretem az olyan blogokat, ahol a témához görcsösen ragaszkodnak. Ez nem ilyen.

tanato 2013.05.26. 18:55:46

@Mirjam2: Inzultus fehérek részéről:Írtam már itt is hogy egy Franciaországba férjhezment volt gimis társam aki tanárnőként dolgozik Lyonhoz közel,büszkén mesélte,hogy nem szereti az arabokat sok franciához hasomlóan és egyszer egy Plázában,amikor egy talpig feketébe öltözött,csak a szeme kilátszódó arab nő kérdezett tőle valamit,odavágta neki hogy fantomokkal nem tárgyalok.Ez is egy verbális inzultus szerintem.

2013.05.26. 18:57:35

@Mmj Drtmmj: En mar csak ilyen bekepzelt, primitiv ember vagyok. Ez van, sajnos mar nem tudok megvaltozni :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 18:58:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nezd, nem vagyok benne
bar jo lenne "kutatni" es ertelmezni

az oskozossegben is voltak pozitivumok es a marxizmus attol messze fejlettebb
en emberparti vagyok
amit itt / bocs ott/ terjesztettek, hogy mindenki kepessegei es szuksegletei szerint, stb. az mar inkabb leninizmus es kommunizmus/
viszonrt bennem van egy olyan dolog, hogy nem adnek 10 millio forintot egy focistanak es 100 ezret egy jo komuvesnek havonta
meg akkor is ha a komuvest nem nezik 10 millioan
az ertekrendek el vannak csuszva
\aki az atlagnal sokkal "okosabb" jut penze, ideje tanulni, stb. az nagysagrenddel tobbek keres, mint egy hetkoznapi ember, aki epiti a hazat es takaritja a budijat
ez igy nincs jol
igazsagosabb adorendszerrel lehetne ezen javitani, namost az a vicc, hogy a szulohazamban bevezettek az 1 kulcsos rendszert, itt meg a republikanusok elzerkoznak az extra adoktol
szoval ez nem az en palyam
engem annyiban nem erint, hogy mi Maryvel az abszolult kozeposztaly vagyunk, nem kell tartanunk az elszegenyedestol sem, meg a milliomossa valastol sem
valahogy a belso ertekrendem, az erzelmeim nehezen viselik, hogy dolgozni akaro es tudo emberek sem jutnak elore, mig rengeteg ugyeskedo "uzletember"-nek mondott valaki, sportolo es muvesz meg dozsol
itt is otthon is

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:00:16

@Mirjam2:

A svéd filmben is ez volt. Konkrét XVII. századi eseteket mondtak. A falu azt is kiközösítette aki felvetette, hogy XY esetleg talán mégsem boszorkány. Az ilyen vélemény hangoztatója nagyon gyorsan maga is a boszorkány kategóriában találta magát.

Egyébként eddig, amikor BÁRHOL felvetettem, hogy a pedofil kérdés nem úgy van, ahogy azt a médiákban nyomják, átlag 10 esetből 10-szer azzal végződött, hogy én is rohadék pedofil vagyok, ezért "védem" őket. Arra, hogy hogyan "védem őket" sosem kaptam választ. Volt aki azt is "kiderítette" rólam, hogy azért vettem feleségül direkt nálam idősebb nőt, hogy ezzel leplezzem pedofiliámat... :-)

2013.05.26. 19:01:14

@tanato: Igen, ilyen inzultusokra gondoltam, es ezek rendszeresen erik a muszlim ruhat viselo noket Europaban. Nem azt mondom hogy ez nem ertheto valamilyen szinten (sok europai embert irritalnak a muszlim noi ruhak, kulonosen ha az arc is el van takarva), de kepmutatas azzal ervelni hogy a muszlimok inzultaljak az europai noket, amikor ez Europaban inkabb forditva mukodik.

tanato 2013.05.26. 19:02:25

@Shanarey: Nézzétek meg most a magyar RTl-en futó török sorozatot Szulejmán a címe és a nagy hódító 46 éves uralkodásának történetét dolgozza fel kalandfilmsorozat formájában 100 egynéhány részben.Természetesen sok magyar vonatkozású történettel pl. Mohács Buda bevétele stb.Bár inkább főleg magánéleti kalandjai a fő vonal.Pl. én sem tudtam hogy egy janicsárok által elfogott orosz rabszolganő lett a kedvenc felesége aki 4 fiút szült neki köztük a következő szultánt Szelimet aki Ciprus meghódítójaként.részeges Szelimként vonult be a történelembe.

miegysmàs 2013.05.26. 19:03:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A te sajat blogodat is hasznalhatnad erre,nem kell a Hataratkelöhöz görcsösen ragaszkodnod.

En meg ezt az egy blogot olvasnam,annak okan,hogy külföldön elek,es erdekel,masok hol elnek,hogy erzik ott magukat.......

Te meg lathatoan rendszeresen kommentelsz mas felületeken is,nem lehetne,hogy masik felületet valassz az ilyen temakhoz?

Kezd ez a blog konkreatan elvezhetetlenne valni,ugy tünik nehanyan kisajatitottak sajat jatszoterüknek.

Es elnezest kernek,de nagyon nem erdekelnek az akkor ne olvasd es baratai valaszok.

tanato 2013.05.26. 19:04:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hajaj főleg a HÁ,néha olyan irányokba megy el hogy szinte hihetetlen.

Shanarey 2013.05.26. 19:04:04

@tanato:

Elég ha az anyám nézi.

Szappanopera akkor is ha török.

tanato 2013.05.26. 19:06:43

@Shanarey: K.va izgalmas,fordulatos,alig várom már a szerde este 9.30-at.Most jár éppen a sorozat Rodosz szigetének ostrománál ,valamin a török és az orosz nő összecsapásánál a szultán kegyeiért.Később az orosz feleség sugallatára a török asszonytól való fiát meg is fogja öletni a szultán.

tanato 2013.05.26. 19:09:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A marxizmus a maga 200 évvel előtti idejében tényleg reális és haladó meglátás volt,mert a nyugati gyári dolgozók tényleg szörnyű körülmények között vegetáltak.Csak később vált irreálissá amikor, a feudalista Oroszország ellenzéke kisajátította magának,amely országra ez nem volt alkalmazható,hanem egy nagyon sötét diktatúra jött ki belőle.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:11:00

@miegysmàs:

Pedig a megoldás a "ne olvasd". Szabadság, ez a neve, ismerős? Én pl. bizonyos emberek neve láttán átmegyek a következő hozzászólóra, mert tudom, hogy az illetők nem szoktak érdekeset írni. A "szűrés" gombot viszont sosem használom, mert azzal magamtól vennék el.

2013.05.26. 19:11:15

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez nem csak egy szimpla betegseg. A betegseg egy influenza, a pedofilia annal joval tobb. Az aldozat eletet (a masik 6-8 eveset) teljesen tonkreteszi, orok eletre. En meg ilyeneket ismerek.
Soha nem tudnek pedofillal baratkozni.

2013.05.26. 19:12:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igen, tarsadalmi hiszteria alakult ki a pedofil-kerdessel kapcsolatban, csakugy mint a boszorkany-kerdessel kapcsolatban annak idejen. Erre szamtalan peldat lehetne felhozni, pl. az az eset ahol lanyok tevesen vadoltak az apjukat azzal hogy molesztalta oket, es a nyomozas soran olyan mertekben agymosott lett az apa, hogy reszletes vallomast tett (amit evekkel kesobb visszavont; errol ebben a konyvben olvastam: www.amazon.co.uk/Born-Liars-Cant-Without-Deceit/dp/1849164258). Pont ugyanugy mint annak idejen a boszorkanyperekben. De tenyleg nem szolok hozza ehhez a temahoz tobbet, mert ugyis csak az lesz az eredmeny hogy a tobbi kommentelo szerint en is 'eretnek' pedofil vagyok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:14:26

@tanato:

Ezzel sehogy se értek egyet. A marxizmus a maga idejében is téveszme volt. Semmire nem hozott megoldást, S az orosz verzió az eszme hű alkalmazása volt, nem annak elferdítése.

2013.05.26. 19:17:24

@Mirjam2: az bizony nem jó ,az élet maga a változáshoz való alkalmazkodás

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:19:25

@charlieharper:

Persze, ez így van. Súlyos betegség.

Keresztény vagyok, s nem vethetek ki senkit csak azért, mert beteg. Homokos haverom is van. S ismeri ő is nézeteimet a homoszexualizmusról. A pedofil haverom egyébként is passzív pedofil, azaz sosem volt pedofil szexe. vannak legális pótlékok. S az ember keresztény, saját orientációját betegségnek tartja ő is.

Aktív pedofillal én sem barátkoznék, de hozáteszem: "büszke meleggel" sem.

2013.05.26. 19:21:30

@tanato: Ez hasonlo az iszlam tortenetehez; annak idejen nagyon halado ideologia volt es van benne egy csomo hasznos elem, de sajnos ma sok ember / orszag ragaszkodik hozza fanatikus modon ami megkeseriti egyes emberek eletet. Az a problema az ilyen dolgokkal hogy van egy karizmatikus ember / latnok / zseni / profeta, mint pl. Mohamed vagy Marx, ok elinditanak valamit, de a korulottuk levo emberek, illetve foleg a kovetoik par szaz ev tavlatabol, mar nem latnokok / nem zsenik es nincs meg a tarsadalmi intelligenciajuk ahhoz hogy ertelmesen, ember-kozpontuan alkalmazzak az ideologiat.

PannonBoy 2013.05.26. 19:21:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Mindkettő orientáció, mindkettő hibás orientáció. Az meg hogy mit nevezünk betegségnek csak politikai kérdés."

Nem politikai kérdés, hanem orvostudományi döntés. Az, hogy mi betegség és mi nem, az orvostudomány határozza meg, és nem a politika.

Valamint nem igazán értem a ""Az a férfi aki egy fejlett 12-13 éves lány után érdeklődik, az minden, de NEM pedofil." vs. "A magyar jog tiltja a 14 alulival folytatott szexet. Neve: megrontás. Kész, ennyi. A jogalkotót nem érdekli, hogy aki elköveti az pedofil-e vagy sem. Pedofilnek lenni nem bűncselekmény."

Itt fogalmilag nem tiszta a dolog számomra. Logikailag így néz ki nálam: érdeklődés 14 éven aluli iránt -> pedofília -> megrontás

Tehát, a 14 éven aluli iránt való érdeklődés valószínűleg megrontással fog végződni.

2013.05.26. 19:22:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az a baratod egy nagyon boldogtalan ember lehet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:22:53

@Mirjam2:

Igen, ma már szabványos vád lett ez. Amikor a nő el akarja venni a gyereket a volt férjtől, ma már alapvád, hogy az apa pedofil vérfertőző. Korábban még csak a iszákos erőszakos állat volt a szabványvád, ma már az pedofilség is bejött.

2013.05.26. 19:23:45

@Mmj Drtmmj: Hallottal olyan fogalomrol hogy 'ironia'?

glinolid 2013.05.26. 19:24:59

@HA, ennyi. Amig ez az abberralt alak letezhet Indexen es annak forumain, addig nem olvasom az Indexet es nem hasznalok Indexes szolgaltatasokat sem. Viszlat egy birkamentes Indexen!

2013.05.26. 19:25:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Termeszetes kovetkezmenye a hiszterianak, es persze ez tipikusan olyan dolog amit szinte soha nem lehet bizonyitani, akarcsak a boszorkanysag.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:25:33

@charlieharper:

Képzelheted mekkora lelki teher lehet: az ösztöneid olyasmire késztetnek, amit racionálisan nem akarsz. Mint a kleptomán, aki nem akar lopni, csak ebben az esetben az egész sokkal súlyosabb.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:28:37

@PannonBoy:

Az orvostudomány akkor vette le a homoszexualizmust abetegségek listájáról, amikor politikai nyomás érkezett e tekintetben. Nem úgy történt, hogy sokat kutattak, majd rájöttek, hogy "hűha, de hiszen ez nem betegség".

2013.05.26. 19:28:44

@Mirjam2: nekem nem imponál egy olyan allitolagos diplomas,aki a határátkelőn erzi szukseget annak,hogy allitolagos diplomai szamat fitogtassa es ezzel magyarazkodjek kezdetleges vitakulturaja miatt

Eleve arrogancia feltételezni,hogy a vitapartner nem rendelkezik nálad komolyabb végzettséggel

Bevallom,én meg olyan diplomás nőt,főleg több diploma után kozel a 30 hoz nem láttam,aki meg abban a korban is miniben nyomná

Valami nem stimmel

Én téged a hozzászólásaidat alapján pincér nőként,babisinterkent latlak magam elott

De lehet,hogy emberismeretem nem elég széleskörű

De egy bizonyos iq felett és diploma felett miniben nőt nem láttam és magam sem hordok,bár legendásan jó lábaim vannak
De úgy érzem,hog y két dr után inkább kalap,mint Mini:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:31:54

@glinolid:

Szóval majd jössz másik nickeden. Oké, várunk!

Egyébként a blog.hu és az index fórum az két teljesen külön rész, semmi köze egyiknek a másikhoz, persze azt leszámítva, hogy azonos cégcsoport részei.

tanato 2013.05.26. 19:33:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Na akkor maradjunk annyiban,hogy Engelsék megsajnálták az abban a korban élt munkások szörnyű sorsát és akartak rajtuk segíteni.sajnos nem rajtuk múlott hogy a dologból egy szörnyű még a mai napig is élő/É.Korea,Kuba stb./diktatórikus eszmerendszer született.

2013.05.26. 19:33:48

@Mirjam2: hogyne,amikor arról írsz,hogy kutatsz egy irodában:)
Laboratórium vagy workshop helyett:) egy miniben:))ez valóban íronikus:))
És akkor is,amikor fizetési csekk erről írsz és nem kutatói osztondijrol:))))
Remelem,hogy megtalálod a miniszoknyadban azt,amit kutatsz Londonban hahahhaa

2013.05.26. 19:34:08

@Mirjam2: ha egy 6 eves kislannyal valaki aktust letesit, azt nem lehet bizonyitani? Ezt mondod itt? Jol ertem?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:35:07

@PannonBoy:

"Itt fogalmilag nem tiszta a dolog számomra. Logikailag így néz ki nálam: érdeklődés 14 éven aluli iránt -> pedofília -> megrontás
Tehát, a 14 éven aluli iránt való érdeklődés valószínűleg megrontással fog végződni."

Nézem a csodaszép kolléganőmet, nem akar szexet velem - valószínűleg nemi erőszak lesz a vége,

Sokat olvasgatok a neten drága fotóalkatrészekről - valószínűleg egy fotószaküzlet kirablása lesz a vége.

tanato 2013.05.26. 19:35:38

@Mirjam2: Az iszlámhoz, a kereszténységhez, stb.Az elején haladónak indultak,aztán a későbbi követők a saját céljaikra használták ezzel tönkretették őket.

2013.05.26. 19:36:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igen ez az erdekes az egeszben. Nyilvan szinte mindenki egyetert abban hogy a felnottek-gyerekek kozotti szex elitelendo. De az hogy a pedofilia tabu tema, paradox modon pont azt akadalyozza meg hogy fejlodes legyen ezen a teren. Hiszen teny hogy vannak olyan felnott emberek akik szexualis vonzalmat ereznek gyerekek irant, ez nem az o hibajuk, nem dontes kerdese. Ha tenylegesen teszneki is valamit azert hogy gyerekekkel keruljenek kapcsolatba, az mar dontes kerdese es elitelendo. Elorelepes az lenne, ha ezek az emberek akik ilyen vonzalmat ereznek, megkereshetnenek pl. egy orvost, pszichiatert vagy valami hasonlot, es segitseget kaphatnanak. Ez mindenkinek jo lenne, hiszen minel tobbet tudunk ezekrol az emberekrol - pl. hogyan lehet felismerni oket, miert alakul ki bennuk ez a vonzalom - annal jobban el lehetne erni azt hogy tenylegesen minel kevesebb gyerek valjon pedofilok aldozatava.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:38:00

@tanato:

Ez az amivel nem értek egyet.

Marxék megoldási javaslata a létező problémára AKKOR SEM volt megoldás. Ellemben egészen más, Marxéval ellentétes megoldások jónak bizonyultak.

Ami pedig Lenin alatt történt, az nem ellentétes semmiben Marx eszméivel, hanem azok hű megvalósítása.

2013.05.26. 19:38:09

@tanato: hogy is szol a legenda? Marx az eleteben nem volt egy gyarban sem? Csak esszeket irt rola.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 19:39:07

@Mmj Drtmmj:
Ha Mac, akkor kizárásos alapon iPad lesz.
Ebben az esetben:

Settings -> General -> Keyboard -> Auto-Correction (OFF), eselteg még a Check Spelling (OFF) is szóba jöhet.

2013.05.26. 19:40:03

@charlieharper: Lehet bizonyitani, ha tenyleg megtortent, de nem hiszem hogy a valo eletben ez gyakran tortenik meg (szerencsere). Viszont ugy tunik nekem hogy egyre gyakrabban vadolnak ezzel ferfiakat, illetve szinte sakkban tartjak oket egy esetleges vaddal. Pl. nemreg olvastam egy cikket ferfiak ellen iranyulo csaladon beluli eroszakrol. Vannak olyan esetek, mikor egy no egy kapcsolatban fizikailag es lelkileg bantalmaz, megalaz egy ferfit, es a ferfi nem mer kiszallni a kapcsolatbol, mert a no azzal fenyegeti: fel fogja jelenteni hogy molesztalta a gyerekeit.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 19:41:28

@Shanarey:
Nincsen az a pénz, amiért én híve lennék bármilyen vallásnak is :)

Van pont elég korlát a törvények által, nem hiányzik nekem egy képzelt mumus dirigálása is (akit ráadásul még sosem látott senki).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:42:02

@charlieharper:

Engelsnek volt egy gyára. Végülis a haszonból élt Marx is, de facto Engels tartotta el a Marx-családot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 19:42:47

@Mirjam2:
Azért ha egy férfi gyereket csinál egy ilyen nőnek és el is veszi, az meg is érdemli :)

2013.05.26. 19:43:15

@Kovermadar: de rendes vagy nagyon szepen koszonom

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 19:43:17

@tanato:

A kereszténységgel való példa nem jó eleve. A kereszténység most sem más, mint kezdetben.

2013.05.26. 19:48:45

@Mirjam2: akkor a pasi eleg hulye ,mert nagyon egyszeru a pszihologusnak kideriteni a gyerekkel valo beszelgetesbol megpedig ugy,hogy a gyerek eszre se veszi mit kerdeznek tole

Egyebkent egy ilyen fogalmilag kizart,mert,ha anyuka megker egy gyereket erre az elmebetegseg ,de a lebukas 100 %

Szoval eleg elszigetelt esetek lehetnek,ha egyaltalan vannak

Nem gondoltam volna ekkora himsoviniszta vagy no letedre
Vagy pasi vagy?
Egy himsoviniszta miniszoknyas,aki kedveli az iszlamot
Wow ilyet meg nem lattam

Shanarey 2013.05.26. 19:49:26

@Kovermadar:

Na, nekem pont ez a bajom a vallásokkal.
Ha azt hallom vallás, vagy valamely vallás nevét hallom, nekem csúnya összeesküvés elméletek jutnak eszembe.

Ahhoz képest hogy az emberiség milyen "sötét" volt amikor ezek a dolgok kezdődtek, érdekes a szöveg ami a User manuall, lásd: Biblia Korán Tóra stb.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 19:49:50

@charlieharper:
Akkor ezért nincs itt ennyi cigány :)
Egyre jobban szeretem ezt az országot :)

2013.05.26. 19:50:43

@Mirjam2: igen, van ilyen. De most konkret pedokrol van szo. Ami bizonyithato, amikor egy kisgyereket valaki megeroszakol. Ezt a boszorkanyuldozeshez hasonlitani?! A boszorkany mit csinal? Ramolvas egy atkot. A pedo mit csinal; megeroszakol egy gyereket.

Ha majd lesz gyereked mas zenet fogsz muzsikalni.

2013.05.26. 19:59:51

@Mmj Drtmmj: Kosz a szinvonalas kommentedet. Gondolom nem hallottal meg arrol hogy pl. kormanyszervek vagy partok kutatasra alkalmaznak tarsadalomtudosokat, akik irodaban dolgoznak es fizetest kapnak. Ja es a nok miniszoknyaban dolgoznak az irodaban. Tenyleg nagyon nehez elkepzelni, ne is eroltesd magad.

BTBTBT 2013.05.26. 20:00:19

@Mirjam2:
Komolyan mondom, már megint ott tartunk, hogy a sarkított véleményeden kívül nem fogadsz el semmit.
Te, aki a múlthéten véletlenül a whitechapel-i piacon jártál, azt "tanácsolod" nekem, aki majdnem 2 évet dolgoztam arrafelé, hogy ne járjak oda, ha az "mocskos", és semmivel sem mocskosabb a többi londoni piacnál? Vicces vagy.

A muszlim nők tradicionálisan nem hordják a kendőt otthon, (tehát ettől férfi még láthatja őket - otthon) csak ha elhagyják azt a zárt közeget, mert a haj eltakarása a szépség elrejtését hivatott szolgálni.
Ugyanez érvényes a muszlim kislányok fejkendős viseletére is. Csak azért, mert te nem hallottál róla, még jócskán létezik. Dolgoztam is olyanokkal, akiknél ez szokás volt. De ahogy korábban is írtam, nem kötelezően az mindenkinél.

Érdekes muszlim nők számára szervezett buli lehetett az, ahová téged, egy fehér nőt beengedtek. (Arról ugyanis nem regéltél, hogy az angol barátod ellenére az iszlám vallás gyakorlója lennél.)
Száz szónak is egy a vége: nemcsak az létezik, amiről te hallottál, és a nőkkel kapcsolatosan nemcsak az általad képviselt nézetek élnek.

2013.05.26. 20:02:36

@Kovermadar: Ebben a peldaban olyan esetek voltak, ahol egy ferfi egyutt elt egy novel akinek korabbi kapcsolatbol voltak gyerekei. Ez manapsag nagyon gyakori 'csaladmodell'.

BTBTBT 2013.05.26. 20:06:01

@nyuszigonosz:
Tényleg javult a stílusa és a szemlélete. Nyilván nem akarta, hogy megint ekézzék.
És ahogy az ide vonatkozó kommentemben írtam, a hat hónap után ez a három még mindig belefér abba, amit errefelé gap year-nek mondunk. Ám ezúttal szállás és kaja mellé még egy kis teszlopás is bejátszott.
Igazán nem a káröröm miatt, de kíváncsi lettem volna a poszterina arcára, amikor apuka előadta neki a dolgot.

2013.05.26. 20:07:53

@Barátusz: 'Érdekes muszlim nők számára szervezett buli lehetett az, ahová téged, egy fehér nőt beengedtek.'

Mindenfele szinu nok voltak ott, pl. angol es skot nok akik felvettek az iszlam vallast. Muszlimok altalaban nem rasszistak, sok Hataratkelo-kommentelovel ellentetben. De nem kell nekem elhinni, nyugodtan higgy amit akarsz.

Persze hogy nem csak az en velemenyem letezik, de ez a te velemenyedre is igaz.

2013.05.26. 20:12:59

@Barátusz: 'A muszlim nők tradicionálisan nem hordják a kendőt otthon, (tehát ettől férfi még láthatja őket - otthon)'

Bocs de ez nem igy van. Akik kendot hordanak, azok otthon is felteszik a kendot (illetve az arcukat is eltakarjak) ha olyan ferfi van jelen aki nem a ferjuk es / vagy apjuk, fiutestveruk, fiuk. Ha nekem nem hiszel, kerdezz meg barmilyen muszlimot errol. A beoltozesnek az a lenyege hogy meggatolja a szexualis vonzalom kialakulasat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 20:13:53

@charlieharper:

Nyilván nem bizonyított boszorkányokról és bizonyított pedofil megrontókról van szó. A jelenségről van szó.

BTBTBT 2013.05.26. 20:14:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Bocs, de abban kicsit el vagy tájolva, hogy egy 12 éves lány nem 30-60 éves pasikkal akar szexuális tapasztalatot szerezni.
Ha 17-19-et írsz, azt még elfogadom. Európai viszonylatban.

tanato 2013.05.26. 20:17:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Az alap,a magántulajdon túlhatalmának korlátozása,az azért nem elvetendő dolog még mostanság sem.Lenin mondjuk még belevitte az orosz sajátos kapitalizmus előtti narodnyik értékrendjét és az egyszemélyi diktatúrát, ezért is vált bukásra álló dologgá a téma.

tanato 2013.05.26. 20:19:27

@charlieharper: Gyárosk voltak mindketten persze,azért is látták át a rendszert,pl. Leninnel szemben aki úgy emlékezem pedagóguscsaládban nőtt fel és már a bátya is hivatásos fegyveres forradalmár volt.

2013.05.26. 20:21:03

@charlieharper: Ha egy kicsit objektivebben tudnal gondolkozni errol a temarol, rajonnel, hogy azok akik hisznek a boszorkanyokban, meg vannak gyozodve rola hogy a boszorkany tenyleges, komoly kart okoz, pl. megbetegit, megol mas embereket, kart okoz a termesben stb. A te szempontodbol a boszorkany rohejes tema, de annak idejen a kozepkori Europaban ez komoly dolog volt, es ma is az egyes kozossegekben, pl. Afrikaban. Senki nem vitatja hogy gyerekeket szexualisan zaklatni az egyik legkomolyabb buncselekmeny, ez minden normalis ember szamara nyilvanvalo. Eppen ezert nem kene ezzel trivializalni, hogy a media azt a benyomast kelti mintha minden sarkon pedofilok leselkednenek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 20:23:05

@Kovermadar:

Olyan fórumra írni, ahonnan nem akarnak kitiltani??? :-)

Tudod, mind G. B. Shaw, aki nem alacsonyodna le, hogy olyan klubban legyen tag, ahová hozzá hasonló alakokat felvesznek. (Azt hiszem, Woody Allan is mondta ezt.)

Viszont blogokból nem szoktak kitiltani. Gondolom ennek oka az, hogy szinte mindig igazam van és ráadásul igazamat mindig nagyon olvasmányosan adom elő... :-)))

De nem mondok teljesen igazat: ha jól számolom, ki vagyok tiltva itt a blog.hu felületén:
- egy sötétzöld-alarmista blogból, miután vázoltam, hogy a zöld eszme megbukott,
- egy szvinger blogból, miután bizonyítottam, hogy a szvingerek látens homokosok.

Még ki volt tiltva az Ateista Klub blogból is, de aztán a Brendel visszavett, mert rájött, hogy különben nincs kivel vitáznia.

Havonta párszor ki szokott tiltani az Örülünk Vince blog is, de másnap visszavonják mindig.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 20:25:14

@tanato:

Nem. A marxizmus minden társadalmi baj okát a magántulajdonban látja, s a megoldást annak megszüntetésében.

Korlátozásról szó sem volt soha Marxnál, a korlátozás már a marxizmusból kinőtt, de Marx alaptételeit elvető szociáldemokrácia találmánya.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 20:27:31

@Barátusz:

Tinédzser lányok között tömeges jelenség a 30-hoz közeli barát. A legtöbb lány ebben a korban komolytalannak tartja a saját korosztályát.

Nyilvánvaló, hogy az 50 évnyi korkülönbség atipikus.

2013.05.26. 20:29:07

@Mirjam2: par szazeve igy velejedtek Europaban es azt hittek, higy a Fold lapos. De a pedofiliat, ami gyerekeket egy eletre tinkretesz es boszorkanyuldozest hasonlitani, butasag. Ha egy kicsit lenne empatikus erzeked a szulok fele te is latnad. Lehet ezt bagatelizalni is, biztos talalsz erre partnert a neten.

2013.05.26. 20:30:31

@tanato: igen, de Marx nem ment soha a gyarba, mig Engels igen

tanato 2013.05.26. 20:32:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Persze bukott az eszme,de azért valamit elindított,pl. az általad is említett szociáldemokráciát,bár azért a romboló hatása jóval nagyobb lett ez tény.Érdekes hogy még mindig tartja magát néhány országban Kuba É.Korea és időnként lábrakap még latin -Amerikában is.

tanato 2013.05.26. 20:32:42

@charlieharper: Ja és ő volt a reálisabb kettőjük közül.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 20:37:16

@tanato:
Ezt fejtsd ki, mert félreértettem szerintem :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.26. 20:37:20

Fogalmam sincs mennyi egy lira, legalabb huf valtot oda lehetett volna irni.

2013.05.26. 20:39:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: mi az az Orulunk Vince! Azmilyen temaban utazik? Freestyle?
Azt is irtad, hogy az aranyhorcsogosrol kitiltottak, mert megkerdezted hogyan es hany percig kell sutni az aranyhorcsogoket.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 20:41:27

@tanato:

De ez nem igaz.

Egy részről, a munkásmozgalom kezdetekor Marx csecsemő volt, azaz az egésznek SEMMI köze a marxizmushoz. A munkajog mint olyan a XIX: századi eleji Angliában kezdődött. Akkor lett felismerve, hogy nem lehet szimplán polgári joggal szemlélni a munkaviszonyt, mert a 2 fél nincs egyenlő helyzetben, ezért szüksége KÜLÖN állami jogi szabályozás a munkaviszonyra. Valamint liberális alapon született az a felismerés, hogy a szakszervezet nem összeesküvés, hanem a bérmunkások jogos társulása. Amikor ez meglett, Marx még sehol nem volt, gyerek volt, még nem írta meg a Kommunista Kiáltványt.

Aztán a marxizmus egyszerűen a munkásmozgalom egy részét a maga hatása alá hajtotta. A marxizmus alapja pedig eleve téves volt.

Más részről, maga a kapitalizmus logikája termelte ki a munkások jogait sok tekintetben. A logika egyszerű: egyre több a termelés, kell tehát vásárló, ezért éhbéren alkalmazni a munkásokat nem jó, hiszen nem fognak vásárolni. Az eredmény: a tőkésnek is rossz lesz. Azaz tőkés önérdek, hogy a munkás kapjon magasabb bért és legyen több ideje, hiszen a tőkésnek ez a vesztesége később nagyobb hasznot hoz neki magának.

BTBTBT 2013.05.26. 20:42:54

@Mirjam2:

Nem én voltam, aki megpróbálta leszólni a másikat, hogy csak az ő véleménye igaz. És most sem én próbálom ezzel a "bocs, de ez nem igaz"-zal. :)

Mint mondtam, éveken át dolgoztam muszlimokkal is, úgyhogy mindenféle szakirányú egyetemi végzettség nélkül is sokat megtudtam tőlük/róluk. Többek között azt is, amit az otthoni kendőfeltét hiányáról leírtam fentebb.

Mi köze a rasszizmusnak ahhoz, amit a muszlim nők bulijával kapcsolatban kérdeztem? Szerintem semmi. De te tényleg nem lehetsz képben: ugyanis ha nem is a nyilvánosság számára bevallottan, de "deep down" mindenki rasszista. Csak egyeseknek olyan jó puffogtatni azt a frázist, "hogy én nem is". :)

Az a mondatod pedig kész vicc, amit Mmj Drtmmj-nek írtál: "A nok mindenhol a vilagon, minden emberi kulturaban, alarendelt helyzetben vannak es a ferfiak elvarasainak valo megfeleles hatarozza meg az oltozkodesuket."
Aham. Párválasztás rémlik?
Nyilván azért rakja ki a melleit egy nő vagy villogtatja a lábait a rövid szoknyában, mert meg akar felelni a férfiak elvárásainak, és nem azért, hogy odavonzza őket, és kiválassza a számára legmegfelelőbbet.

Neked nem furcsa, hogy a végzettséged meg az eszed ellenére sokszor mennyire sarkított véleményt formálsz?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 20:44:12

@tildy:):

Egy líra = egy leva. Innen már gondolom könnyű lesz neked... :-)

BTBTBT 2013.05.26. 20:46:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Éppen ezért írtam 17-19-et, ha még rémlik, de a 12 éves mióta tinédzser lány? Azt a kivételektől eltekintve nem érdekli annyira a szex, hogy megpróbálja.
Abban egyetértünk, hogy a tinédzser lányok általában szellemileg érettebbek a korabeli fiúknál, de azt nem tudhatjuk, hogy a "legtöbb" tinédzser lány valóban komolytalannak tartja-e ezeket a fiúkat. Az pedig végképp nem tendencia, széles körben elterjedt szokás, hogy harmincas pasikkal járnának.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 20:47:36

@charlieharper:

S nem, mást kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy hol lehet Budapesten két tucat hörcsögöt venni, s hogy vállalja-e a bolt a levágásukat, megpucolásukat.

Ugyanezért tiltott ki a Gyakori Kérdések című honlap is. Nácikat nem tiltják ki, hörcsögevőket meg igen . ki érti ezt?

Shanarey 2013.05.26. 20:50:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A nácikon lehet röhögni, a hörcsög evők, viszont aljasok, vagy éhesek.
:-)

miegysmàs 2013.05.26. 20:51:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

ok szerintem erted mire gondolok,elfoglaltam magam massal,valoban nem kell ezt nekem elolvasni.

csak egy peldat ,hogy meg vilagosabb legyen mire is gondolok.

Elmesz moziba.Vajon minek?Valoszinüleg azert mert erdekel egy film.

Lehet azonban,hogy te csak azert mesz moziba,hogy pattogatott kukoricat ehess,nem is a film miatt.

Vagy titokban szeretsz nyilvanosan könnyiteni magadon.
Tehat kijössz a film vegen,es egy jo nagyot szarsz az elöter kellös közepere,mindenki szemelattara.

Te ettöl boldog es elegedett leszel,masoknak valoszinüleg nem fog tetszeni,es elforditjak a fejüket.

Kevesebben pedig felhaborodasuknak fognak hangot adni.
Te meg felhivod a figyelmüket
-ha nem tetszik miert neznek oda?
-semmi sem tiltja ezt,tehat akkor szabad,es rendben van.

hat kb. ennyire illett ide a a pedofilia.

en amikor meg a blog az Origon volt.................kezdtem olvasni.
arrol szolt a dolog,hogy azt az orszagot jartuk körbe,amiröl eppen szo volt.

volt olyan törzskommentelö,aki Chileben el,es nagyon szimpatikusak voltak a hozzaszolasai,.

Aminek az lett a vege,hogy en tavaly novemberben,talalkoztam vele szemelyesen Chileben.

Ha ö akkor nincs itt,es nem ir olyan jokat,erdekeseket,merem
allitani soha eszembe sem jut Chilebe elmenni.

Nem allitom,hogy a blognak csak es kizarolag erröl kene szolnia,de azert nem rossz irany.(szerintem)

Mivel rolad tudni,hogy bolgar szarmazasu vagy,a bolgarokrol meg tudni,hogy sokkal tovabb függtek a törököktöl mint mi magyarok,felteteleznem rolad,hogy van olyan informaciod,amit akar ezzel kapcsolatban megoszthatnal velünk.
Ez talan jobban illene a blog profiljaba.

Köszönöm,ha vegig olvastad.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 20:52:00

@Barátusz:

Ez a kérdés eleve irreveláns a pedofil vita szempontjából. Egy 12 éves lány csak akkor szokott érdekelni egy pedofilt, ha a lány nagyon fejletlen, kislányos. Én úgy látom, hogy a mai 12-éves lányok nem ilyenek.

Valójában a 12-éves kisfiúk vannak nagyobb veszélyben, fiúknál több a kisfiús még ebben a korban, azaz a fiúk e korban nagyobb veszélyben vannak mint a lányok. Bár hozzáteszem: a pedofilek 90-95 %-a heteroszexuális és nagyon kevés a pedofil nő.

mirx 2013.05.26. 20:56:40

"Az a férfi aki egy fejlett 12-13 éves lány után érdeklődik, az minden, de NEM pedofil."

Látom, új mélységekbe jutottunk.

Birca, téged nem zavar, hogy attól, hogy egy ilyen korú lánynak ki vannak nőve a másodlagos nemi jellegei, még szellemileg nem tart ott, hogy felmérje a cselekedetei következményeit, döntéseket hozzon, meg egyáltalán, a helyén kezelje a szexualitást? Magyarán - GYEREK?

Ugyanis nem attól gyerek valaki, hogy szőrös-e a hónalja meg a nyálcsorgató, playboyon szocializálódott szakállas ösztönlény szerint eléggé dagad-e már a póló.

2013.05.26. 20:57:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ha egy blog.husbol kitiltanak, mint pl alebet innen, akkor az osszes blog.husbol automatikusan ki vagy tiltva?

BTBTBT 2013.05.26. 20:58:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Amiből ez kiindult, az alábbi volt, amit Mmj Drtmmj-nek írtál:

"a 12 éves kislány nem kívánja meg a 30 -60 éves bácsikat"
Ez nem igaz. Megfigyelt jelenség, hogy gyerekek idősebbekkel akarnak szexuális tapasztalatot szerezni. S ez különösön lányoknál fordul elő. "

És egy 12 éves nem különösebben akar 30-60 éves pasikkal kavarni, úgyhogy nem kimondottam a pedofil témára volt reagálás, hanem a 12 éves (még nem tinédzser) lányok szokásaira.

A pedofília annyira nem nyitott dolog, úgyhogy statisztikákkal meg számadatokkal dobálózni botorság lenne. A pedofiliát kár lenne összekötni a homoszexualitással.

A pedók esetében pedig érdemes lenne megfelezni az a fiúkra-lányokra értett 12 évet, mert a rendelkezésre álló ismeretek szerint nekik az jön be jobban.

2013.05.26. 20:58:45

@mirx: jo, hogy jottel. Mirjam kicsapta ma nalam a biztositekot. Atadom masnak a vitapartner szerepet. All yours...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:00:15

@miegysmàs:

Szabadság, szerelem! Szóval abszurd, hogy szerinted legyen szabad vita, de X meg Y téma nehogy szóba kerüljön, mert fújj. Alapvetően csak a blogtulajdonos joga a szerkesztés, moderálás, törlés. Pl. csinálhat egy szabályzatot "tilos a blogban az okapikról és az ólommentes benzinről beszélni". Na, én itt ilyet nem láttam, sőt az tapasztaltam: a blog szereti a hosszú, tekergő, eltekergő beszélgetéseket. Szóval mi a bajod?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:03:47

@charlieharper:

Nem. Ez nem olyan, mint az index fórum, a blog.hu központilag nem tilt ki senkit, csak blogokat tiltanak le, de nem hozzászólókat. Azaz ha pl. tiltják a blogodat, attól még hozzászólhatsz. Pl. emlékszem: a Mária blogja volt tiltás alatt pár hónapig, mert beperelte valaki az Index Zrt-t Mária blogja miatt. De Mária akkor is hozzá tudott szólni.

Egyébként blogot is csak ilyen jogi esetben szoktak tiltani vagy ha a cikk tartalma nyilvánvalóan jogszabályt sért.

mirx 2013.05.26. 21:04:20

@charlieharper: Én csak maximálisan primitívnek tartom, hogy egy felnőtt, európai férfi megideologizálja azt, hogy feláll neki a bráner egy 12 éves csajra. Méghozzá azzal, hogy azt testileg szerinte már elég fejlett, és ennyi.
Ez kb olyan, mintha természetesnek tartanám leütni a csávót az utcán, hogy elvegyem a giroszát, mert nekem az az ösztönöm, hogy éhes vagyok.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 21:05:24

@mirx:
Bármit, csak a hónapj témát ne... tegnap is ezen lelkendezett geeeteee... :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:07:22

@mirx:

Ez hogy jön ide? Egy fejlett fizikumú kislány nem célpont egy pedofil számára, csak ezt állítottam, Azt nem mondtam, hogy nem lehet áldozata egy normál (nem pedofil) heteroszexuális férfinek. A gond az, hogy a médiákban és a kozbeszédben a 2 között nincs különbségtétel, sőt a 15 éves lánnyal szexelő 30 éveset is pedofilnek mondják az emberek, pedig ez nem is bűncselekmény már.

miegysmàs 2013.05.26. 21:07:46

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

nem illik ide,de erted te ezt,csak magasrol......mert eppen itt van kedved erröl tarsalogni.

ha figyelmesen olvastad volna amit irtam,a tema "pedofilia"erdekes,csak nem ide valo.

azert mert valamit nem szabalyoznak,meg nem jelenti azt,hogy akkor mindent lehet.

ertelmes embernek gondollak,ezert probalkoztam veled,de tenyleg lassan recepteket is megoszthatunk itt,es küldhetünk el mindenkit mostanaban a picsaba ha kedvünk tartja.

De vegül is aldasom ra,legfeljebb csak a poszt olvasasaval fogom az idömet tölteni.

Meg egy erdeklödövel kevesebb.
Nincs ezzel semmi baj.

BTBTBT 2013.05.26. 21:08:54

@mirx:
Ehhez még csak európainak sem kell lennie.
Nem Max-ra értem, de eszméletlen tud lenni, amikor egy pedofil megideologozálja, hogy ő tulajdonképpen szerelemmel szereti azt a kisgyereket.

Hány giroszhoz jutottál már a leírt módszerrel? :)

mirx 2013.05.26. 21:08:57

@charlieharper: Mirjam már tegnap is kinyilatkoztatta, hogy itt mindenki túl hülye az ő szellemi magasságaihoz :)

Shanarey 2013.05.26. 21:10:07

@Kovermadar:

Nem lehetne a téma esetleg Törökország?
:-)

Sajna az én 27 évvel ezelőtti élményeim, nem igazán relevánsak így inkább nem mesélek. Na meg amúgy is csak 3 nap volt Isztambulban. Az azonban érdekes hogy néhány dolog még mindíg ugyanúgy működik. Lásd közlekedés

2013.05.26. 21:10:31

@mirx: szerintem ezt kutatni az adofizetok penzenek az elszorasa. Igen, tudom, sok minden masra is szorjuk az adofizetok penzet....

A legidegesitobb analizst T.O.ban hallgattam a radioban. Az erdemeny szerint, aki sokat eszik elobb-utobb elhizik. Epp egy piros lampanal altam, mikor ezt bemondtak a radioban. A fejemet utottem parszor a kormanyba, ugy fajt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:11:59

@Barátusz:

Vannak azért e témában is kutatások. S érdemes olvasgatni pedofil érdekvédő szervezetek anyagait is. Bár ez utóbbit csakis saját internet kapcsolatról, mert ha pl. munkahelyen, baj lehet, annak ellenére, hogy ezek a honlapok természetesen nem törvénysértőek. De manapság akkora a hisztéria, hogy bármi lehet. Ha ma élne Thomas Mann, SOHA nem kapna Nobel-díjat, hamarabb adnák meg egy volt SS-tisztnek, mint neki, közismert és nem titkolt homoszexuális-pedofil érdeklődése miatt.

mirx 2013.05.26. 21:12:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Óhatatlanul elárultad, hogy természetesnek tartod a 12-13 éves gyerekre való beindulást, "ha az elég fejlett". Szerintem ez eléggé magáért beszél - belőled hiányoznak az ilyen irányú gátlások azon a szinten, amin más férfi azt mondja, hogy "dehát ez még gyerek".
Egészségesen szocializált ember a konszenzusos, egyenrangúak között zajló szexet szereti - agyilag gyerek, szexuálisan nyilvánvalóan tapasztalatlan példányok a kisebbségi komplexusos vagy más módon pszichésen sérült létformák igénye.

mirx 2013.05.26. 21:13:50

@Barátusz: így még sehogy, de szempillarebegtetős módszerrel már többhöz : )

miegysmàs 2013.05.26. 21:13:58

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

tanato 2013.05.26. 21:16:08

@Kovermadar: Most is azt mondom az alkotók jót akartak,segíteni szerettek volna az akkor tényleg erősen elnyomott,kizsákmányolt szörnyű körülmények között élő munkásoknak.nem véletlen hogy hamar népszerűségre kapott egy erős fogékony táptalajon az eszme.Az már a történelem fintora,hogy pont az orosz cárizmus elleni mozgalmárok tették magukévá és ott győzedelmeskedett,aminek ismert lett a végeredménye.Eredetileg az alkotók ezt a nyugati országokban képzelték el.

miegysmàs 2013.05.26. 21:16:16

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

2013.05.26. 21:16:27

@miegysmàs: az egyik mernoki magazinban olvastam, hogy hogyan epitik a Boszporusz alatti alagutat. Nagyon erdekes volt, persze minden meter furasanal regeszeti leletek es le kell allni. Vajon kesz van mar az alagut?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:16:47

@miegysmàs:

A témák keringenek, bolyonganak, nincs ebben semmi gond.

Az én itt megjelent cikkem után is nagyon sok hozzászólás volt, melynek SEMMI köze nem volt a cikkhez.

miegysmàs 2013.05.26. 21:17:56

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:18:01

@Barátusz:

Pedig pont ez az érdekvédők érvelése egyébként!

BTBTBT 2013.05.26. 21:19:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Szerinted mennyire objektívak a pedofil érdekvédelmi szervezetek beszámolói? Már a nevükből adódik, hogy nem igazán.

Az kicsit sarkított, hogy egy SS-tiszt hamarabb kapna ma Nobel-díjat, mint Thomas Mann, bár azt értem, hogy mire céloztál ezzel.
(Ha Obama, a drónkirály kaphatott béke Nobel-díjat, akkor nincs min csodálkozni.)
Mondjuk erről nem igazán lehet veled vitázni, mert összemosod a homoszexuális/pedofil fogalmakat.

tanato 2013.05.26. 21:19:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hát így kellene lennie ,de nagyon sokszor nem lát az orráig a tőkés vállalkozó még napjainkban sem/lásd szerény kis hazánk./és nem a távlati fizetőképes kereslet megteremtésén fáradozik magasabb bérekkel,hanem acutan,promt a minél gyorsabban bezsebelhető haszon a bérek letörésén és a kizsákmányolás fokozása árán.És cseppet sem érdekli a munkásai életszínvonala csak a sját magáé,akár Marxék korában.

Shanarey 2013.05.26. 21:19:43

@miegysmàs:

Control+C, Control+V????

Lebuktál, te vagy a Schmitt Pali.
:-(

tanato 2013.05.26. 21:20:53

@miegysmàs: Ez a HÁ távolról sem az amit az Origón megszoktunk,és egészan mások a törzskommentelők is,néhány kivétellel.

BTBTBT 2013.05.26. 21:20:54

@miegysmàs: Miért nem tettél ékezetet az a betűre?

miegysmàs 2013.05.26. 21:21:33

@charlieharper:

köszönöm::))

en ugy tudom teljesen kesz lenne,de valami okori kikötöbe szaladtak bele az epitök,ezert nem lehet meg mindig hasznalni.

mirx 2013.05.26. 21:21:33

@Barátusz: Van ilyen, hogy pedofil érdekvédelmi szervezetek? Besírok :D
Baltásgyilkos érdekvédelmi szervezet is van?

BTBTBT 2013.05.26. 21:22:21

@mirx:
Akkor vagy a pasik nem voltak annyira éhesek, hogy ne mondtak volna le a kajájukról, vagy te vagy nagyon prófi szempillarebegtető.
Egyébként biztos, hogy nem volt ott a szempillázáson kívül más ösztönző faktor? :)

2013.05.26. 21:23:05

@mirx: engem az adooptimalizalok erdekvedelmi szervezete erdekelne.

miegysmàs 2013.05.26. 21:23:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

latod en meg most jöttem ra,milyen szep sormintakat tudok ide gyorsan csinalni,mert ez tetszik nekem,es meg köze is van a poszthoz!

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

BTBTBT 2013.05.26. 21:24:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
A megdugott kisgyerek nyilván másként látja a dolgot. Nagyon másként.

mirx 2013.05.26. 21:24:31

@charlieharper: Én megalapítom a színes üvegcserepekkel vakargatókét.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:25:08

@mirx:

Egy dolog, hogy mi a valóság és más, hogy nekem mi az álláspontom. Attól, hogy nem tetszik nekem, hogy kutyákat gázolnak el még nem következik, hogy ilyesmi nincs.

Az én álláspontom: a pedofilia és a homoszexualizmus súlyos betegség. sőt a kettő közül a pedofiliát tartom a súlyosabbnak. A megoldás egyedül az önmegtartoztatás, s a hit általi lelki terápia. Ellenzem a pedofil érdekvédő szervezetek érveit. Sőt, a 14-18 év közötti szexet is abnormálisnak és károsnak tartom, anank ellenére, hogy saját fiaim is csinálták.

Honnan olvastas ki, hogy én normálisnak tartom az egészet?

Ez óvodás érvelés. Mint amikor látens homokosnak mondanak csak azért mert sokat foglalkozom a homoszexualitás kérdésével.

2013.05.26. 21:25:28

@mirx: egyebkent nem hiszem, hogy sok lobby ereje lenne. Ki szavazna egy p,yan politkusra vagy venne azon ceg dolgait, akik ezt tamogatjak? Gyanitom, nem sokan, legtobb ember vedi a gyereket.
Csak azert, mert maxval olvasott rola egy bolgar posztban, nem hiszem, hogy egy mainstream szervezet lenne.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:28:10

@Barátusz:

Egy érdekelt fél álláspontja mindig szubjektív, Viszont meg kell ismerni az érveket, mert csak így lehet választ adni rájuk. Mintha elkezdeném a marxizmust kritizálni úgy hogy egyetle érvem, az lenne, hogy "fújj, csúnya Marx".

BTBTBT 2013.05.26. 21:28:43

@mirx:
A politikai korrektség korában ellavíroznak - és sajnos erősödnek - ezek az eszement szervezetek.

Intézkedhetünk a baltás gyilkosok érdekképviseletével kapcsolatban. Mikorra szeretnéd?

Ja, és prófi=profi, mielőtt még kijavítasz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:29:21

@tanato:

Össze se hasonlítható a mai helyzet az akkorival. Ma az amit éhbérnek mondanak, messze nem az.

miegysmàs 2013.05.26. 21:30:11

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

Törökorszag

2013.05.26. 21:30:35

@miegysmàs: szurve vagy. Te vagy az elso.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:31:51

@Barátusz:

"Mondjuk erről nem igazán lehet veled vitázni, mert összemosod a homoszexuális/pedofil fogalmakat."

Ezt sosem teszem. Ez korunk két legrelevánsabb szexuális megbetgedése - csak ezért emelem ki őket. Azonban egymáshoz semmi közük. A legtöbb homokos nem pedofil, s a legtöbb pedofil nem homokos.

miegysmàs 2013.05.26. 21:32:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Hogy egy ideillö temaval szorakoztathassalak,esetleg leendö baratsagunk remenyeben,ügyesen lezuhanyoztam az iment,szernecsere,vagy szerencsetlensegemre,nekem most aludni kell mennem,
de meg gyorsan rakeresek nehany pedofil oldalra,megjött a kedvem a dologhoz::))))
Köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!

2013.05.26. 21:34:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: olyanban akarsz erveket latni, amiben nem nincs esz erv. Nincs arra erv, hogy egy felnott ember 6 eves lanyokat/fiukat aktusra kenyszerit. Igen, ebben a korban csak kenyszeriteni lehet.

BTBTBT 2013.05.26. 21:34:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
A pedofílok világához jócskán elegendő annak ismerete, hogy kiskorúakkal létesítenek nemi kapcsolatot, szinte kizárólag azok beleegyezése nélkül. Ezen nincs sok ragozni való.
Az őket védő szervezetekkel kapcsolatban a PC-ség beteg nyugat-európai és amerikai tendenciái riasztóak.

Nem a regényeire gondolok, de Andrew Vachss pedofílokkal kapcsolatos munkássága ismerős?

Bicepsz Elek77 2013.05.26. 21:34:56

Alufoliat kell tenni a cuccra es akkor nem csipog be/ pl. chipsesalufolia papirt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:35:00

@miegysmàs:

Holnap keresek neked ilyet, küldj emailt. Ne keress, mert az pornó lesz, s az nem érdekes.

M. Péter 2013.05.26. 21:35:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A klubról szóló mondás is Marxtól származik, csak nem Karltól, hanem Grouchotól.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.26. 21:35:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: :) oke , igy mar konnyu:) Azok az 1 leva-s sorok, 2 levas koktelok, omg.

miegysmàs 2013.05.26. 21:36:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

elered innen az email cimem,csak egy kattintas!

tanato 2013.05.26. 21:37:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szóval csak a tőkésekre bízni a fizetőképes kereslet megteremtését az badarság,ahhoz kellett egy erős munkásmozgalom is.Az ami most per pillanat MO.-n nincs.Sőt kellett egy másik pólus ami egy kissé sakkban tartotta a tőkéseket,akik így kénytelenek voltak emelni a munkásaik életszínvonalát hogy az meghaladja a komm. világrendszer dolgozóinak életszínvonalát.Most ez nincs,ezért romlik egy kissé a tőkés államokban is a dolgozók helyzete.

2013.05.26. 21:37:24

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: errol legyszives gondolkozzal mielott irsz. Egy 6 eves nem tud szexbe beleegyezni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:37:30

@Barátusz:

"Andrew Vachss pedofílokkal kapcsolatos munkássága ismerős?"

Nem, nem ismerem.

BTBTBT 2013.05.26. 21:38:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Már több korábbi kommentedben is egy lapon említetted őket.
Mivel rendszeres és aktív hozzászóló vagy, nem hiszem, hogy elő tudom bányászni őket a blogból, de a kitűnő memóriám nem szokott cserben hagyni.

mirx 2013.05.26. 21:38:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szerintem meg az az óvodás, hogy a pedofíliát aszerint definiálod, hogy fizikailag mennyire fejlett a gyerek. Ha 12-13 éves, de már van csöcse, azt normális megkívánni. Már szerinted.

A homoszexualitás egyáltalán nem betegség, a meleg férfiak beleegyezéses, egymás kölcsönös örömére szolgáló kapcsolatokat folytatnak egymással, semmiféle társadalmi vagy anyagi kárt nem okoznak. Attól, hogy az emberiség x százaléka nem szaporodik, még a populáció egyensúlyban marad. A hangyáknál a dolgozók is sterilek, mégis kellenek a kolónia egészéhez.

BTBTBT 2013.05.26. 21:39:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Keményvonalas amcsi gyermekvédő szakember és pedofíl perekre specializálódott jogász, amellett, hogy hasonló témájú regényeivel is elhíresült.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.26. 21:39:20

@tildy:): na elobb meg nem lattam a cikkben, most mar belekerult a forintnak megfelelo osszeg is.

BTBTBT 2013.05.26. 21:41:06

@Kovermadar:
Ezt most komolyan kérdezed?
Egyébként a háborúzó elnök-békedíj párhuzam visszássága volt a lényeg.

2013.05.26. 21:41:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ha a gyermekemet ilyen erte volna, megoltem volna az illetot. Meg aznap az elso El Al geppel Tel Avivba repultem volna csaladostul, ahonnan nem adnak ki UKnak.

BTBTBT 2013.05.26. 21:46:41

@charlieharper:
Nem lenne egyszerűbb felbérelni valakit, hogy elvégezze a piszkos munkát? Akkor még az országot sem kéne elhagynod. Vagy nagy titokban magad végeznél vele?
Nem kellenek ehhez gyilkos hajlamok, elég az, hogy a saját gyerek élete tönkre van téve.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:47:20

@Barátusz:

Ez korunk két legrelevánsabb szexuális megbetgedése - csak ezért emelem ki őket.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:48:36

@charlieharper:

Igen, teljesen megértelek. Nekem is nehezemre esett volna másképp cselekedni hasonló helyzetben.

2013.05.26. 21:49:48

@Barátusz: soha nem gondolkoztam rajta. A maxvalnak azert irtam ezt, mert egyszer figyelmembe ajnlotta, hogy Izrael nem ad ki bunozot mas orszagnak es ez a tudas egyszer meg milyen jol johet nekem :)

Fejesrob 2013.05.26. 21:51:11

Én turistaként voltam, de a cicák nekem nagyon bejöttek. A szálloda kinti éttermében (sátorlapokkal fedett tér a szabadban) vagy tíz hatalmas cica kóborolt étkezési időkben.

mirx 2013.05.26. 21:51:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Utánaolvastál már a "betegség" definíciójának?

A homoszexuálisoknak nincsenek a normálistól eltérő sejtfolyamataik, magyarán a fizikai betegség kizárt. Nincs semmilyen fizikai tünet.

Az orvosilag pszichés betegség létrejöttéhez viszont négy dolog is kell: eltérés (deviancia), distressz, diszfunkcionalitás és veszélyesség. Ez a négy a pedofília esetén egyszerre fennáll, de a homoszexualitás esetén nem. A homoszexualitás sem pszichésen, sem fizikailag nem számít az orvostudományban betegségnek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:52:30

@mirx:

"Szerintem meg az az óvodás, hogy a pedofíliát aszerint definiálod, hogy fizikailag mennyire fejlett a gyerek."

Pedig ez a tudományos definíció: serdületlenek iránti szexuális érdeklődés.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.26. 21:54:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Max, a tengerimalac meg a hörcsög az nem ugyanaz.
A tengerimalacot eszik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.26. 21:54:47

@mirx:

Ezt már megbeszéltük több száz hozzászólásban egy másik cikk alatt. Nem ismételném magamat. A lényeg: a homoszexualitás súlyos genetikai eredetű betegség, pont mint ahogy apedofilia is. Az egyetlen különbség: az egyik hiszterizálva van mértéktelen módon, a másik meg valamiféle pozitív példaként beállítva.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 21:57:03

@Barátusz:
Sokszor láttam a címet, hogy drónok így, drónok úgy, de komolyan kérdezem.
Amit én tudok: pilóta nélküli repülő, lehet vele lőni is.

Ez alapján az ég világon semmi baj nincsen vele, harci eszköz és kész.
Szerintem a hidrogénbomba valamiven gázabb dolog, de ha kifejted, lehet megváltozik a véleményem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 21:58:44

@mirx:
Én hetero vagyok és mégsem akarok gyereket. Akkor maxval engem is utál?

mirx 2013.05.26. 22:00:26

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Egy pillanat, a pedofília a prepubertás *előtti* gyerekek iránt való érdeklődés.

Ettől még a felnőttek prepubertás és pubertás alatt álló gyerek-tinédzser iránt való érdeklődése nem lesz normális, vagy egészséges, mert közel áll a pedofilok azon motivációjához, hogy a gyermekben valójában a pszichésen-fizikailag való kiszolgáltatottsághoz vonzódnak, ahogy a sorozatgyilkosok sem a vértől és a hústól nyernek kielégülést, hanem a hatalom gyakorlásának lehetőségétől. Nem véletlen, hogy az önbizalomhiányos, érzelmileg éretlen, komplexusos férfiak vonzódnak leginkább a tinédzserlányokhoz.

BTBTBT 2013.05.26. 22:00:41

@mirx:
Igazán nem akarok beléd kötni, meg a max-szal folytatott vitába se belefolyni, de a diszfunkcionalitás és a deviancia nem az, hogy egy meleg pasi nem nőket dug, és hogy punci helyett végbélbe nyomja? (Arról nem beszélve, hogy manapság sokak számára nőn is a végbél az új punci.)
Értem persze úgy, hogy a két fen említett jellemző a pedofílra IS érvényes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 22:02:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez egy baromsag megint
a homoszexuaklitast elfogadjak a tarsadalmak java resze, ha ket felnott kozott letesul
/engem sem erdekel, csak ne lassam es na hazasodhassanak/
a pedofilia munkodik heteroben es homoban is
ezt nem fogadhatja el a tarsadalom, mert buncselekmeny, aminek meg van az oka
meg ha lenne is ilyen gen, hogy 8 eves kisfiut vagy kislanyt kell megdugni, akkor is az elkovetonekk tudni kell nem teheti es verje ki rajuk a computeren
nem kell mindent genetakialag megmagyarazni, mert akkor en genetikailag gondolkodo birkakat kell hogy lelojjek, akkor az OK?
ha megcsalt a szerelmem es szazszor hasbaszurom az OK, mert hevesebb vagyok?
a torvenyeket be kell tartani
homonak is heteronak is
aki erre nem kepes, azt ki kell vonni a tarsadalombol
ezt bortonnek hivjak

BTBTBT 2013.05.26. 22:03:45

@Kovermadar:
"Egyébként a háborúzó elnök-békedíj párhuzam visszássága volt a lényeg."
Obama Nobel-békedíjat kapott, miközben ő az az háborús elnök, aki a legtöbb drón háborúba küldésére adott parancsot.
Az nyilván jó egy drón esetében, hogy távirányítású, de sokkal több ember életét hivatott kioltani.

Fejesrob 2013.05.26. 22:04:43

@mirx: Genetikai probléma, ahogy a pedofília is. Ezért teljesen természetes, hogy el kell fogadni, nem szabad büntetni, amúgy sincs társadalmi veszélyessége mint a pedofíliának.

Persze úgy feltüntetni, mint valami társadalmilag hasznos unikumot, marhaság, a homokos nem több mint bárki más, sőt mivel egy genetikai probléma, fizikailag (azaz nem mentálisan) kevesebb, hiszen nem csinálhat gyereket.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 22:05:49

@hagyma:
Miért ne házasodhassanak?

Az egyházi esküvő még érthető, mert blabla.
De polgári miért nem? A törvény előtt a melegek nem lehetnek egyenlők? Nem járhat nekik ugyan azon juttatás, mint egy hetero párnak.

A ne mutogassukkal egyetértek, melegfelvonulás gáz.

mirx 2013.05.26. 22:07:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Rosszul látod, a homoszexualitást triggerelő géncsoportnak nagyjából olyan jelentősége van, mint mondjuk a vörös hajnak vagy a fekete bőrnek. Egy emberi tulajdonság a sok közül.

Egyesek ugyan lenézik, stigmatizálják, alsóbbrendűnek vagy betegnek tartják ezeket (ld babonák: "vörös ember sose jó", vagy a Ku-Klux-klán, a homofóbok), de valójában ezek csak az emberi génállomány egyik csoportja, annyi jelentősége van körülbelül, minthogy valakinek ötdioptriás a szeme vagy hullámos a haja vagy van-e Darwin-csomó a fülén. Szóval nem sok.

Ha valaki meleg, az kb egy olyan fícsőrje neki, minthogy nekem meg barna egyenes hajam, és remek hallásom van. Ez jutott a génruletten. Én nem tartom a botfülűeket meg a szőkéket betegnek, csak azért, mert én nem vagyok az. ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 22:07:45

@Barátusz:
Akkor értem és nem látom a problémát vele.
A halál a háború velejárója. A háború szükségessége már egy másik dolog, semmiképpen sem szeretnék belefolyni... :)

Peace & Love :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 22:11:04

@Barátusz:
Nobel-békedíjat az kap, aki semmi tudományosat nem ért el, de nyalni akarunk neki :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 22:11:15

@Kovermadar: mert a hazassag intezmenye egy ferfi es egy no koztti kapcsolat egyhazi, vagy polgari intezmenyesitese
nem ket egynemuje
parkapcsolatban elhetnek, mit banom en, de ne nevezzuk hazassagnak ha lehet
nevezzuk barhogy
szerzodesnek
partnerkapcsolatnak akarmi, de az nem hazassag ha 2 ferfi osszbutorozik

BTBTBT 2013.05.26. 22:11:15

@Kovermadar:
Azt, hogy "nem látod vele a problémát", a drónokra értetted, vagy arra, hogy egy háborúzó elnök békedíjat kap?

Fejesrob 2013.05.26. 22:12:48

@Kovermadar: Ja, kb. én is ezt osztom.

Nincs annál gusztustalanabb mint amikor valami libsi párt 200 díszbuzit felvonultat, ebből 190 prosti, 10 álbuzi, hiszen a homokosok többsége nagyon is értelmes, nem fog olyanokkal keveredni, akivel a hasonló értelmes sem keveredik.

miegysmàs 2013.05.26. 22:12:50

"Kiadták törökül az Egri Csillagokat

Igazi törőhír. Gárdonyi regényét Erdal Şalikoglu, Magyarországon tanult orvos fordította le, és az isztambuli Török-Magyar Baráti Társaság gondozásában, a magyar külügy támogatásával jelent meg. (MTI) Kapcsolódó hír, hogy Jumurdzsák, azaz Bárdy György éppen ma 92 éves."

forras !!!444!!!

mirx 2013.05.26. 22:14:22

@Barátusz: A deviancia stimmel, azonban diszfunkcionalitás alatt itt azt értjük, hogy a páciens nem képes ellátni a mindennapi tevékenységét, dolgozni menni, háztartást fenntartani, ésatöbbi. A "pszichésen beteg" létrejöttéhez MIND a négy dolognak állni kell - a homoszexuális pusztán deviáns a vonzódása miatt, de semmi más, tehát ők nem számítanak pszichiátriai betegnek.

Fejesrob 2013.05.26. 22:14:29

@Kovermadar: Ezzel is egyetértek. Az igazán ciki az volt, amikor az USA és Izrael egyszerre kapta meg, miközben az egész palesztin probléma konzerválása miattuk van.

Mintha két bajkeverőt még jól meg is dicsérnének.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 22:16:22

@Barátusz:
A drónokra :)

A Nobel-békadíjról már írtam kicsit lentebb :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 22:17:25

@Fejesrob:
Az egyik kedves meleg ismerősömet kérdeztem egyszer, hogy megy-e a felvonulásra. A válasz: "Dehogy megyek, azok hülye buzik!"

2013.05.26. 22:19:07

@Fejesrob: "Az igazán ciki az volt, amikor az USA és Izrael egyszerre kapta meg,"
mirol beszelsz? Melyik ev?

BTBTBT 2013.05.26. 22:21:08

@mirx:
Láttam, hogy a "pszichésen beteg" kifejezést használtad, bár engem a 4 felsorolt jellemző gondolkodtatott el.

"a páciens nem képes ellátni a mindennapi tevékenységét, dolgozni menni, háztartást fenntartani, ésatöbbi." Ez hogy is jön a szexuális mássághoz? Vagy még mindig a pszichés betegnél tartunk?

Te valami orvosféle vagy, vagy sokat olvasott a témában?

mirx 2013.05.26. 22:26:09

@Barátusz: Egész más kapcsán már utánanéztem, hogy mi a "betegség" definíciója, de mondjuk számomra egyértelmű is volt, hogy a homoszexualitás nem az, hiszen egészséges, funkcionáló, sokszor boldog, kiegyensúlyozott emberekről beszélünk, akiknek legfőbb problémájuk leginkább az elfogad(tat)ásuk körül van. Azért hoztam fel, mert birca betegezik egyfolytában.

mirx 2013.05.26. 22:28:31

@mirx: Nem voltam egyértelmű, tehát az orvosilag pszichésen beteg az a korábban felsorolt mind a négy dolgot magáénak mondhatja, deviáns, nem bír funkcionálni, rosszul érzi magát, és veszélyes. Tehát pl látszik, hogy miért számít pszichés betegségnek az alkoholizmus.

2013.05.26. 22:29:39

@Kovermadar: '94-ben kapta Arafat/Peres/Rabin kozosen. Amerika es Izrael soha nem kapott egyszerre beke Nobelt. A kurucinfon biztos mas hir terjeng

GERI87 2013.05.26. 22:31:44

@Kovermadar:

"A törvény előtt a melegek nem lehetnek egyenlők? Nem járhat nekik ugyan azon juttatás, mint egy hetero párnak."

Akkor házasodhasson 2 férfi meg 1 nő és fordítva, vagy több férfi és több nő mondjuk egy tucat...
Kik vagyunk mi hogy 3-4..8 ember egymás iránti szerelmét megkérdőjelezzük?:)

@mirx:

"a homoszexualitást triggerelő géncsoportnak nagyjából olyan jelentősége van, mint mondjuk a vörös hajnak vagy a fekete bőrnek."

A pedofíliának és más devianciáknak is...csak a pedofília káros mert nem két egyenrangú felnőtt ember között áll fenn, (a zoofilia is káros lehet az állatra és sokszor ezért büntetik),a buziság meg nem...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 22:34:37

@charlieharper:
Az az izraeli-palesztin konfliktus is olyan nevetseges. Inkabb el kellene zavarni mindenkit es odaadni a helyet a buddhistaknak, UjTibet neven.

Egy allitolagos szent foldhoz meltatlan a gyermeteg haboruskodas...

BTBTBT 2013.05.26. 22:46:30

@mirx:
Így már értem. Persze Max korábbi blogokban is megkapta a magáét, sokszor sokkal durvábban, ezért a nézetéért.

Bár az utólagos magyarázatod alapján nem jön le, hogy miért - és kire - is veszélyes, és miért nem tud funkcionálni egy alkoholista?
Vagy a kivétel itt is erősíti a szabályt?

montroyal ( CAN qc) 2013.05.26. 23:38:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hasonlot en is furcsallom
pl ha fiatalkoruak sexet ( nem gyerek) nezem mert pedofil vagyok akarok lenni?
ha allatos sexet nezek .. az nekem tetszik en is allattal fogom csinalni?

na akkor az ellentmondas: ha bankrablasos filmet szeretem - en is bankot fogok rabolni? ha gyilkos vagy horror filmet nezek azert mert en is azt akarom csinalni...
persze nem ennyire sarkos es osszehasonlithao de tul hamar itelunk neha...

2013.05.26. 23:44:54

@montroyal: nem vagy te ennyire buta. Gondold ezt vegig megegyszer.

montroyal ( CAN qc) 2013.05.26. 23:50:48

@Mirjam2: gyakrabban vadolnak ezzel ferfiakat, illetve szinte sakkban tartjak oket

azert mert novedelem van es elnek, visszaelnek vele ..
viszont ferfi vedelem nincs ...alakul nehany szervezet de inkabb csak nevetsegesse teszik oket..

ha egy no serelmez valamit joggal vagy jog nel kul birosagra megy.. egy ferfi max felmaszik egy hidra es fenyegetozhet ongyilkossaggal.. na meg azert is megbuntetik..

egyenjogusag ??

ha egy no meztelen az utcan- rogton minimum negyen szeretnek megdugni.. ha egy ferfi teszi ugyanezt- rogton 4 rendor elviszi..

montroyal ( CAN qc) 2013.05.26. 23:52:42

@charlieharper: persze kicsit santit a pelda de csak arra hogy tul gyorsan elitelunk valakit valamiert ami talan nem is igaz vagy veszelyes..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.27. 00:33:50

@montroyal: Ez mindent elmond nemely ferfi mentalitasarol.
Amugy jesszus mi megy mar megint itt. Senkinek semmi koze , hogy kit es hogyan dug a haloszobajaban, ha az nem fiatalkoru, es beleegyezett a szexbe.
Jesszusom, komolyan.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.27. 00:35:25

@hagyma: csak szolok, par evtizede meg az afroamerikaiakat sem vettek emberszamba, meg a nok sem szavazhattak. MErt az a ferfiak dolga. Remelem erted a parhuzamot.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.27. 00:37:07

@Kovermadar: hat nalam az sem fer bele, aki vallasos es templomban hazasodna, mert az SZEP. Hat b.ssza meg, nem szegyell hazudni a papnak, hogy eskuszik, hogy a kereszteny hitnek megfeleloen el, ugy neveli gyerekeit, stb? PErsze nincs kozom hozza, de ez egy undotio alszent, hazug viselkedes. Ha a melegek a normal hazassag nem lehet, akkor ne legyen ezeknek a kepmutatoknak se egyhazi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.27. 00:37:46

@tildy:): ize, aki NEM vallasos es ugy hazasodna templomban.

M. Péter 2013.05.27. 01:01:10

@hagyma: Ugye Észak-Karolinában élsz? Ott 1971-ig ez volt az alkotmányban: "All marriages between a white person and a Negro or between a white person and a person of Negro descent to the third generation inclusive are, hereby, forever prohibited.”

Shanarey 2013.05.27. 01:17:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Bocs de ez nagyobb mint egy hörcsög, ez inkább tengeri malac

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.27. 01:29:10

@tildy:):@M. Péter: nem, mert nincs parhuzam
30 eve sem erdekelt a dolog, mikor a keletinel szedtek fel egymast, most sem erdekel
de a hazassag egy ferfi es egy no kozott letrejott egyhazi /es/ vagy polgari szerzodes
tolem elhet egyutt 6 arab 4 goroggel, nalam az nem hazassag, hanem egy eletforma
Isten nem veletlenul nem ket Adamot teremtett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.27. 01:41:17

az ateistak kedveert, Darwin es a termeszet sem az egynemuek hazassagat tamogatja
d nekem voszem
csak az nem hazassag
egyutteles
kizarolag szexualis alapon kidulledt szemekkel
nincs ezzel baj, minednki ugy el ahogy akar
nem orulok, hogy egyre tobb helyen teret nyer a hazassag intezmenye kozottuk, de nem is zavar
nekem vicces, ha egy ferfi elvesz egy ferfit, de hat ez van
remelem kotelezo nem lesz

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.27. 02:02:25

@hagyma: te valami alomvilagban elsz. Fogalmad sincs, hogy lehet olyan kapcsoalt ferfi es ferfi, vagy no es no kozt, amely a szexualitason kivul meg nagyon is szeretetteljes, stb.

Megint szelsosegekben gondolkodsz. Vagy megint ironizalsz, de azt meg most igencsak hulyen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.27. 02:03:24

@hagyma: amugy mar miert ne lenne parhuzam? Akkor is megmondta a tobbseg, mi a normalis, mi nem. Feketenek a busz elejeben ulni nem. Szerintem meg ilyet mondani, kitalalni szimpla fas(z)sag.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.27. 02:41:44

@tildy:): jat mindenen ember egyenlo akar milyen szinnel szuleteik
/elvileg/ az eselyek sokszor masok, de ez mas kerdes
hogy szerintem a heteroszexualitas a normalis azt engedd meg nekem
ettol semmi bajom a homoszexualisokkal, de nem tartom normalisnak
mert a normalis az, ha egy ferfi egy novel el egyutt es csaladot alapitanak es gyerekeket nevelnek fel
aki mas utat jar be, az jarja be, engem nem zavar, csak az nem csalad szamomra

kék madár 2013.05.27. 03:01:41

nem tudom hanyadik szazadban elunk, de aki a homoszexualitast sulyos betegsegnek tartja, az kb egy kategoria az evolucio, a holocaust, a globalis klimavaltozas tagadasaval.

montroyal ( CAN qc) 2013.05.27. 03:16:02

@tildy:): : Ez mindent elmond nemely ferfi mentalitasarol.

bocs en Mirjam2-nek irtam aki nemely noi mentalitasrol irt..

egyebkent tobbszor elofordult ez a hidra felmaszas hatalmas feliratokkal harcolva a ferfiak jogaiert sajat gyermekukhoz ... comment nelkul csak hogy ilyen is van..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.27. 03:20:24

@montroyal: azert meg mindig gyakoribb, hogy ferfi eroszakol meg not, mind forditva.

A gyerekelhelyezessel kapcsolatban egyebkent a te velemenyed osztom.

montroyal ( CAN qc) 2013.05.27. 04:17:10

@tildy:): akkor en nem vagyok veszelybe .. de ha megis hagynam magam..

pappito · http://pappito.com 2013.05.27. 04:57:50

hú, mi zajlik itt? melegházasság, pedofilság, mindenkiből kijött a hobbiszociológus és a fotelpszichiáter :)

Amúgy a poszt jó volt, szívesen megnézném törökországot, bár a macskákat utálom, szóval hozzám ne dörgölőzzön az utcán semmiféle koszos kóbor bolhafészek.

Egyébként a török konyha tényleg észbontó. Meg amit Törökország csinál a kurdokkal pl. (csak, hogy offoljak én is egy jót)

Valamit, sokadszor is rájöttem, hogy én nem tudnék bébiszittelni, néha a saját gyerekeimtől is lábrázást kapok pedig hol vannak még a tinédzserektől :)

pappito · http://pappito.com 2013.05.27. 04:59:55

ja, és én szerencsére olyan országban élek, ahol egyneműek is házasodhatnak és az állam nem ugat bele, hogy két felnőtt szabad akaratából mit csinál egymással : www.pappito.com/2013/04/18/gay-marriage-bill-passed-new-zealand/

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.27. 06:35:14

@Shanarey: Írtam én valahol, hogy könnyű? Ha elolvastad volna a másik hozzászólásomat, ott utaltam rá, hogy nem való mindenkinek ez a munka. Továbbmegyek szűrni kellene az alkalmasságot. A gyereknek sem mindegy ki vigyáz rá...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 07:41:59

@montroyal:

Hozzátenném azért: a pedofilt nem a gyerekek szexe érdekli. Ő akar szexelni gyerekekkel.

Éppen olvastam a múlt hónapban egy "pedofil" katolikus papról. Kiderült: 15-16 éveseket késztetett szexre és azt videóra vette, ő maga nem nyúlt a gyerekekhez. Nos, ez nem egy pedofil (eleve nem lehet az, hiszne nem gyerekek voltak, hanem tinédzserek), ez egy voajorista (= olyan ember, aki mások szexének nézésétől kap szexuális kielégítést).

Persze az ilyen papot gyorsan ki kell rúgni a fenébe, ez tény, de mindenesetre az illető nem pedofil.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 07:45:45

@tildy:):

A házasulók lelkiismeretén múlik ez. Nem mondhatja a pap "nem tetszik a pofátok, nem esketlek meg benneteket".

Én pl. csak a polgári házasságom 15. évfordulóján kötöttem egyházi eskövőt. Nem akarok nagyon dicsekedni, de engem személyesen egy érsek esketett. (Nem mintha ezzel nagyobb súlya lenne a házasságnak, de azért büszke vagyok erre.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 07:47:21

@Shanarey:

Oké. Bevallom én még nem kóstoltam. Bár gyerekként 3 évig Peruban éltem, s ott is népszerű étel ez, sosem kóstoltam meg. Valahogy taszít, hogy látszik az állat formája az ételnél.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 07:50:46

@hagyma:

Igen, pontosan így van! A "melegházasság" eleve értelmezhetetlen szóösszetétel.

Egy amerikai-izraeli konzervatív szerzőtől olvastam nemrég: diszkriminációnak nevezni, hogy azonos neműek nem házasodhatnak ugyanaz mint diszkriminációnak nevezni azt, hogy a focipályán nem lehet golfozni. Nagyon találó hasonlat!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 07:52:24

@kék madár:

A holokauszt egy történelmi esemény.

A globális melegedés egy elmélet. Az evolúció is.

S a homoszexualizmus egy betegség-

2013.05.27. 11:34:33

@Mirjam2: igen ez olyan meseszeru elem mirjam a titkarnoim viseltek csak miniszoknyat:)))))
De hajra,hatha a muzumlan negyedben sikerul nemi figyelmet kicsikarnod a miniddel,hajra:))

2013.05.27. 13:53:36

@Mmj Drtmmj: Istenem de primitiv vagy :). Teljesen normalis noi viselet Londonban a miniszoknya, semmilyen figyelmet nem kelt meg a 'muzulman negyedben' sem. Sztenderd irodai viselet. Politkusoknak, diplomataknak megfelel, Theresa Maynek is megfelel - pedig kicsit idosebb nalam: fashionmomentswiththeresamay.tumblr.com/; de nyilvan a te magas elvarasaidnak nem felel meg. Egyebkent a 'muzulmanok' nem mind szexre kiehezett allatok, hanem normalis emberek mint barki mas, de ugy tunik te nem tudsz eljutni odaig hogy ezt felfogd.

PannonBoy 2013.05.27. 16:35:55

@kék madár: Ha ez most közösségi oldal lenne, tuti hogy like-olnám a hozzászólásod. Én is pont így gondolom! :)

@All: Bírom, ahogy Maxwal erőlködik, mintha az ő véleménye lenne az objektív megállapítás a homoszexualitásról. Azt nem tudom, hogy mennyire képzett, mihez ért, de ebben a dologban TÉVED.

Shanarey 2013.05.27. 17:12:27

@tilmir:

Részemről, csak annyi, hogy azok a szülők akik baby sintért kerítenek maguknak, három csoportra oszthatóak.

1. Akinek a gyerek fontos, de nem ér rá mert olyan a munkája.
2. Akinek a gyerek egy "Na ez is megvan" kategória, és majd csak lesz valahogy.
3. Aki nem törődik a gyerekével de azt sem szereti ha más nevelni próbálja.

Nos ez a munka már csak emiatt is nehéz.

Grafogirl 2013.05.27. 17:13:20

@hagyma: A házasság szimpla gazdasági közösség. Arról szól, hogy a házasságba bevitt vagyont, a házasságban élők örököljék és ha a házastárs kórházba van, akkor a másik házastárs gond nélkül látogathassa, (hiszen ehhez közeli hozzatartozonak kell lenni, hivatalos papírokat közeli hozzátartozó írhat alá pl. komolyabb műtét stb.), ha elhalálozik vmelyik, akkor ne legyen gond a közösen nevelt gyerekekkel, ingóságokkal. Ebből a szempontból talán érthetőbb, hogy a melegek miért is ragaszkodnak a polgári házasságkötéshez.

Shanarey 2013.05.27. 17:15:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Én a névből vettem le hogy ez nem lehet hörcsög.

Amúgy igencsak húsevő kategória vagyok, de a Kutya Macska Ló, és egyéb házikedvenc kategória mint a hörcsög, nálam nem kaja kategória, inkább vomit kategória

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.27. 17:16:55

@Shanarey: Na, igen. Az már egy másik kérdéskör, hogy miért van rá szükség, egészséges-e? Stb.
Bonyolult kérdés.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 17:34:11

@Grafogirl:

Ha a házasság csak gazdasági közösség lenne, akkor semmi akadálya sem lenne, hogy pl. az itteni összes kommentelő egymással házasságot kössön. De anyámmal is házasodhatnék anyósommal. Meg a kutyával.

Grafogirl 2013.05.27. 18:09:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ok nem akartam részletezni, mivel a gazdasági a lényeges, de gazdasági és szexuális közösség, de tekintve, hogy bizonyos házastársak, jobbára csak gazdasági közösségben élnek, ezért hangsúlyoztam a "gazdasági " részt. Továbbá anyáddal nem kell és nem is lehet házasságot kötnöd, hiszen ő családtag, ezt tiltja a törvény is, a hogy a bigámiát is sok-sok országban így nem lehet mindenkivel házasságot kötni. Kutyával sem házasodhatsz, tekintve, hogy házasodni, csak emberrel lehet, de bármilyen állatot örökbe fogadhatsz és még örökölhet is a kutya, ha ezt a végakaratodban jelzed.Továbbá a zoofilia is tilos, ha erre fényderül.
De viccet félretéve szerintem értetted, mit akartam hangsúlyozni, hiszen ha két azonos nemű együtt él, akár a kórházzal, akár az örökléssel is gond lehet és ez a fő probléma. Esetleg a gyerekek pl. a sosem látott akármilyen rokonhoz kerülhetnek, nem maradhatnak annál, aki felnevelte őket.

tanato 2013.05.27. 18:11:54

@Shanarey: @tilmir: Egyet kihagytatok,amikor a babyszitter tartása csak látszólag a gyerekfelvigyázásról szól,inkább a nemszeretem ,időrabló és mindig újratermelődő házimunka átruházása egy másik nőre.

Grafogirl 2013.05.27. 18:16:25

@pappito: Itt Dél-Amerikában a katolikus országok sorra szavazzák meg az azonos neműek polgári házasságát, hiszen ez két ember magánügye és jobbára a gazdasági közösségről szól.

2013.05.27. 19:58:33

@Mirjam2: dehogyis! egy primitív,hazudozó liba vagy nagyképűsködsz,nevetségessé teszed magad, miközben sorozatos önellentmondásba keveredsz:D:D
tudod, egy bizonyos diploma mennyiség felett már nem miniszoknyával akarja felhíni magára a figyelemet egy nő:D ez így van Londontól New Yorkon át Vanuatuig:D
na tartsd meg az ostobaságod magadnak,én nem vagyok rá kíváncsi tovább nagyravágyó Pincérnő:D

kék madár 2013.05.27. 20:03:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"A globális melegedés egy elmélet. Az evolúció is."
aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!
az meg egy teny, hogy a te agyad megrekedt a kozepkorban. A globalis felmelegedes nem elmelet, hanem megtortent esemeny, szinten, ami folyamatosan tortenik

Meg egyszer, ha kiderul egy gyerekedrol hogy meleg, maris a vilag legtermeszetesebb dolganak fogod tartani.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 20:11:11

@kék madár:

Attól, hogy a nagyanyámnak hasnyálmirigyrákja van, még nem gondolom, hogy a hasnyálmirigyrák a világ legtermészetesebb dolga.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 20:12:09

@kék madár:

A globális melegedés tény, nem vitataja senki. A vita abban van, hogy a folyamat jó-e vagy nem, ill. abban, hogy az emberi tevékenység okozza.e.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 20:17:20

@Grafogirl:

A sorra megszavazás azt jelenti, hogy már a 12 dél-amerikai országból 3-ban van úgynevezett homokos "házasság"?

kék madár 2013.05.27. 20:20:05

@PannonBoy: maxval neha felvilagosult embernek tunik, de ebbol is latszik, a muveltsegedtol meg lehetnek eletveszelyes nezeteid, sot ugy csavarod a tudasod, hogy azzal a beteges elmeleteid tamogasd.
de ha valaki pl. a globalis felmelegedest tagadja, attol nincs is tobb kerdesem, az gyakorlatilag letagadja a napot az egrol, vagy sulyos beteg, vagy elvetemulten gonosz, vagy sotet mint az ejszaka

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.27. 20:21:01

@Grafogirl:

Ja, a zoofília. Arról is sokat beszélhettem van. Hollandiában létezik zoofil érdekvédő szervezet, mely a zoofilek diszkriminációja ellen küzd.

Erről jut eszembe.

Múltkor adtam egy puszit a kutyának a parkban.
Egy arra járó ember rám szólt:
- Szex is szokott lenni köztetek?
Mire én:
- Szex a saját lányommal??? Ne viccelj!
Erre az ember megrázta a fejét, az egyik ujjával a terkójára mutatott, majd elment szótlanul.

kék madár 2013.05.27. 20:21:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: 3 a 0-nal mennyivel tobb? Meg Del-Amerika is felvilagosultabb mint te.