Aki rendszeresen követi a blogon megjelenő történeteket, alighanem emlékezik még Ókidlire, aki tavaly küldte el (meglehetős vihart kavart) történetét Németországból, ahol au pair-ként dolgozott. Most ismét írt, ezúttal isztambuli tapasztalatait mesélte el, egyebek mellett az is kiderül, mi a dolga egy tesztlopónak...
„Egyszer már voltam au pair: Észak-Németországban töltöttem egy fél évet egy kétgyerekes családnál. Nagyon enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem éppen szép élményekkel gazdagodtam.
Mégis nekivágtam még egyszer, mert au pairként viszonylag egyszerű megismerni a világ egy másik darabkáját, új kultúrákkal, nyelvekkel, emberekkel megismerkedni. Három hónapot töltöttem Isztambulban egy német-török családnál és most erről szeretnék beszámolni.
Aggódó szülők
Mielőtt elindultam, fogalmam sem volt, hogy mire számítsak. Persze ott vannak a sztereotípiák, amik nem feltétlenül igazak, de valamelyest jó kiindulási pontot nyújtanak, ha az ember olyan helyre megy, ahova ugyan turisták milliói mennek évente, ám majdnem ugyanennyien is vándorolnak ki az országból.
A szüleim jobban örültek volna, hogy ha egy nyugati, "biztonságosabb" országot választok, mint pl. Svájc, Ausztria vagy Németország, mindenki féltett, de meghoztam a döntést, éreztem, hogy nekem most ott a helyem, alig vártam, hogy belevethessem magam a városba, amit majdhogynem kétszer annyian laknak, mint Magyarországot.
Persze első dolgom volt kint élő magyarokkal felvenni a kapcsolatot. Szerencsére nekem kizárólag jó tapasztalataim voltak a kint élő magyarokkal. Összejött egy nagyon vegyes csapat, mind foglalkozást, mind korosztályt tekintve: tanárok, Erasmus-diákok, egyéb ösztöndíjasok. Együtt mentünk mindenhová, kisebb kirándulásokat szerveztünk, hihetetlenül jól éreztük magunkat, segítettük egymást, ahol tudtuk.
Az emberek
De nem csak a magyarokkal értettem meg jól magam, a törökök eszméletlenül kedves és segítőkész emberek. Amikor vittem a gyereket óvodába, állandóan segíteni akartak az aluljáróknál vagy a lépcsőknél, folyamatosan mosolyogtak a kislányra, még a fiatalok is hihetetlenül gyerekbarátok. Ha azt látják, hogy a buszmegállóban lévő térképet bámulod és külföldiül tanakodsz, kérés nélkül odamennek segíteni és alap, hogy a buszon mindenki átadja az időseknek a helyét.
A férfiak tipikus macsók, nagyon szeretnek udvarolni vagy csak úgy odavetni egy-egy bókot. Szívesen ismerkednek másokkal, ha pedig külföldi nő vagy, akkor nagyon érdekes leszel számukra, hiszen egy „európai" nő egészen más értékrendet képvisel a fejükben, mint a török nőké.
Ahogy egy nagyon jó ottani barátnőm, Márti mondta: a török pasik számára két féle nő létezik: a török nő, akivel házasodni lehet és az európai nő, akivel pedig ágyba bújni.
A fejkendőnek és a hosszú szoknyáknak pontosan az a funkciója, hogy eltakarja a női idomokat, a török nők gyönyörű hosszú haját és ezáltal ne keltsen feltűnést és bűnös gondolatokat a férfiakban.
Nagyon kell arra figyelni, hogy mellőzzük a miniszoknyákat, a kivágott felsőket és a kihívó viselkedést, mert az ő felfogásuk szerint ha nem árulsz semmit, akkor nem is rakod ki a kirakatba (ami valljuk be, logikus).
Engem ezalatt a három hónap alatt, de az ott élő barátnőimet 7 év alatt sem érte semmilyen kellemetlen helyzet a férfiakat illetően, ugyanis ha nem adod senki alá a lovat, akkor nagyon is értik a nemet.
Az árak
Isztambul az árait tekintve nagyon-nagyon vegyes. A bazárok tele vannak ruhákkal, cipőkkel, ételekkel, itt nagyon olcsón be lehet szerezni a dolgokat. Eredeti H&M-es, C&A-s, Zarás stb. dolgokat lehet 3,5-10 líráért (1 líra=130 Ft) venni, de cipőből, táskából és kiegészítőből és hatalmas a választék és ezek nagyon olcsóak. Hajgumikat, csatokat, gyűrűket, karkötőket lehet már fél líráért is venni.
Ami nagyon drága az az alkohol. Egy fél literes sör a boltban 4,5 líránál kezdődik, ezt kocsmában 8-9 líráért lehet megvenni, egy üveg bor pedig 20 líránál kezdődik.
Közlekedés
A közlekedés az árakat tekintve becsapós dolog, ugyanis egy vonaljegy 2 lírába kerül csupán, ám ahhoz, hogy eljuss egyik pontból a másikba, biztos, hogy minimum kétszer-háromszor át kell szállni. Ott nincs havi bérlet (csak diákoknak), hanem van egy kártya, amire automatákban és kisebb trafikokban pénzt lehet tölteni, majd ezeket kell lecsipogtatni minden egyes alkalommal. A kártya érzékeli az átszállást, és ha ez egy órán belül történt, akkor a második útért már nem kell teljes árat fizetni (kb. 1.70 lírát).
A közlekedés nagyon sokrétű, ugyanis vannak autók, buszok, metrobusok, minibuszok, dolmusok, kompok, taxik, metrók és villamosok. Ezek közül talán a minibusz és a dolmus a legérdekesebb: ki van írva rájuk, hogy milyen útvonalon mennek és mi a célállomás, ezeket bárhol leintheted, ha van hely még benne, akkor megáll, beszállsz, megmondod, hogy meddig utazol, odanyújtod neki az út árát, majd ha ki akarsz szállni, akkor előrekiáltasz.
Hihetetlenül praktikusak, ugyanis ezeknek fix útvonaluk van, ám ha valahol baleset történt vagy dugó alakult ki, akkor ugyanúgy folytatják az útjukat a kisebbnél kisebb utcákon (nem számít, hogy behajtani tilos vagy hogy piros a lámpa). Szabályok vannak ugyan, de nem igazán tartják be: senkit sem érdekel, hogy piros a lámpa, ha senki sincs az utcákon és a sebességkorlátozó táblákat sem szokták figyelembe venni.
Kicsit káoszszerű az egész, viszont szuperül el lehet jutni mindenhova ezen közlekedési eszközök kombinálásával. Ha át szeretnénk jutni az európai részről az ázsiaira, vagy fordítva, akkor érdemes a kompot választani, ugyanis azok mindig pontosan és gyorsan közlekednek, viszont nem lehet kihagyni éjszaka a kivilágított Boszporusz-hídon való átutazást.
Specialitások
Aki bele akarja vetni magát a török konyhába, azt előre figyelmeztetem, hogy készüljön fel a plusz kilókra! Nyilván mindenki ismeri a dönert vagy a kebabot, a baklavát, de ezeken kívül olyan sok török étel van, hogy nem tudtam 3 hónap alatt mindent kipróbálni. Rengeteg húsos étel friss zöldségekkel, mutatós édességek, péksütemények, halételek, levesek. Érdemes kipróbálni minél többet, nekem nagyon ízlett minden!
Italok terén a török háztartásban elengedhetetlen az ízesítetlen fekete tea. Ahova csak megy az ember, mindenhol ezt isszák idősek és fiatalok egyaránt. Tulipán alakú teáspoharakban kínálják és lehet kérni erősen, közepesen erősen vagy gyengén is. (Nekem meg kellett szokni az ízét, de azóta itthon is cukor és citromlé nélkül iszom a teát.)
A legmeglepőbb italuk talán az ayran, ami egy enyhén sózott és felvizezett natúr joghurtnak felel meg. Nagyon finom, de azért gyorséttermi ételekhez nehezemre esett ezt inni, holott ez náluk teljesen természetes.
Vallás
A török népesség jelentős része muszlim, de Isztambul egy hihetetlenül színes város, tele van mecsetekkel, ugyanakkor rengeteg keresztény templomot és zsinagógát is lehet találni. Napjában ötször imádkoznak a muszlimok, ezt végig lehet követni bárkinek, ugyanis a mecsetekből szóló müezzin hívja imára a hívőket.
Nem egyszer voltunk szemtanúi, hogy a bazárban a müezzint hallva letakarták árujukat az eladók és indultak imádkozni. Talán a müezzin teszi fel arra a bizonyos i-re a pontot és ad egy igazi keleti löketet még.
Isztambul cicái
Nem hiszem, hogy bármelyik posztban is olvastam volna állatokról szóló részt, de ha Isztambulról beszélünk, akkor egyszerűen muszáj őket megemlíteni, hiszen szerves részét képzik a városnak. Akármerre jár az ember, macskákba botlik.
Míg Magyarországon az utcán sétálva talán látunk egy-két kóbor cicát, Isztambulban ezt a mennyiséget 2-3 perc alatt lehet látni. Lustán kifekszenek az utca közepére, hozzádörgölőznek a piros lámpánál álló emberekhez, nézelődnek a fűben, de boltok kirakatában is ott ülnek a cicák.
Bármikor oda lehet menni megsimogatni őket, ugyanis hozzá vannak szokva, etetik és szeretgetik őket. Nem félnek az emberektől, mert tényleg senki sem bántja őket, már az iskolában is tanítják, hogy az utca állatait gondozni kell. És ezt mindenki meg is teszi.
Életemben nem láttam ilyen nagydarab macskákat, nagyon jó életük van, egészségesek és szépek, és én csak ámulok, hogy a parkokban odatelepednek egy-egy ember ölébe és kölcsönösen kedveskedik egymásnak ember és állat.
Turisták
Rengeteg turista érkezik a városba és az ottaniak fel is vannak készülve rájuk: a látnivalók környékén beszélnek angolul, de az egész városban segítőkészek a turistákkal szemben.
A jövőben odalátogatóknak mindenképpen ajánlanám, hogy a standard látnivalók után, mint Hagia Sophia, Kék mecset, Topkapi palast, Elsüllyedt palota, Fűszer bazár, Dolmabahce palota, Sapphire tower, Istiklal utca és még nagyon hosszan sorolhatnám, mindenképp menjen át az ázsiai oldalra, ugyanis egészen más oldalát mutatja meg a város, mint a nevezetességekkel teli európai oldal.
A nyelv
A török nyelv ugyan nyelvtanát tekintve hasonlít a magyarhoz, nekem mégis hatalmas nehézségeim akadtak vele. Jó nyelvérzékkel rendelkezem, de a török szavakat nagyon sokszor el kellett ismételni, mire meg tudtam jegyezni. Eltelt kb. két hónap, mire megszokta a fülem a nyelvet és elkezdtek rám ragadni a szavak és a kifejezések.
Mivel csak rövid ideig maradtam, így nem láttam értelmét nyelvsuliba járni, főleg mivel egy tanfolyam többe került, mint egy havi zsebpénzem és a szülők nem fizették volna. A mindennapi boldogulásoz szükséges kifejezéseket azonban sikerült elsajátítanom.
Veszélyzóna
Annak idején az apuka nekem azt mondta, hogy Isztambul pontosan olyan, mint bármelyik nagyváros, akár mint Budapest: nagyváros, amit fel kell fedezni, viszont vannak olyan részei, ahol nem érdemes éjszaka egyedül sétálgatni. Teljesen igaza volt, ugyanezt tapasztaltam.
Soha nem éreztem magam veszélyben, sosem féltem az utcán még éjszaka sem, mert ha az ember ésszel teszi a dolgokat, akkor nem történhet olyan nagy baj. Érdemes a szegény negyedekbe is ellátogatni, mert Isztambul részei annyira különbözőek, mint ha nem is egy város lenne az egész.
Vannak nagyon modern, felhőkarcolókkal és bevásárlóközpontokkal teli negyedek, vannak látnivalókkal teli óvárosi részek, de ott vannak az omladozó házakkal teli szegény kerületek is.
A család
Ha már au pairként éltem Isztambulban, akkor csak illik pár szót a családról és a munkámról is mondanom. A szülők török származásúak, viszont Németországban nőttek fel, sőt, az anyuka már ott is született.
Egy négyéves kislányra kellett vigyáznom, akit reggelente oviba kellett vinnem, délután pedig hazahoznom, illetve besegíteni egy kicsit a házimunkába pl. kiteregetni, beszedni a ruhákat, mosogatógépet ki- és bepakolni illetve egy héten kétszer felporszívózni, egyszer pedig felmosni. Fizikailag nem voltam leterhelve, a hétvégéim kivétel nélkül szabadok voltak, inkább lelkileg volt nehéz ez a három hónap.
A szülők nagyon rendesek voltak velem, mindig segítettek, programokat ajánlottak, tudtam, hogy bármikor fordulhatok hozzájuk bármivel. Az egyetlen nehézség a kislánnyal volt, ugyanis még életemben nem láttam ilyen furcsa gyereket.
Nyilván az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy egyke volt, így alapból nem kellett soha semmin osztozkodnia, de még egy au pairt is fizettek neki a szülei, hogy lényegében elszórakoztassák és kiszolgálják a gyereküket egész nap.
Ha gyurmázni van kedve, akkor elő a gyurmával, ha barbizni akar, de én még nem vagyok kész a rajzommal, akkor is össze kell rámolni és irány babázni. A kapcsolatunk egy hatalmas hullámvasút volt: vagy olyan tündérke volt, hogy majd megzabáltam, majd a következő pillanatban gyilkos szemekkel nézett rám és kiküldött a szobájából, egy óra múlva pedig már megint jött és bújt hozzám.
A szülők is adták alá a lovat, ugyanis amikor a kislány hisztizett, csak mosolyogtak, hogy milyen kis viccesen játssza a drámakirálynőt. Bármi is történt az oviban, a mérgét, csalódottságát vagy dühét mindig rajtam élte ki, úgyhogy nem volt egy könnyű eset és akkor szépen fogalmaztam.
Tesztlopó voltam
A munkaköri leírásomban nem szerepelt mielőtt kimentem a családhoz, de idő közben más feladatoknak is eleget tettem: tesztlopáson vettem részt. Az apuka a vezetője a törökországi Deichmannak és folyamatosan képzik az eladókat mindenféle esetekre, többek között lopások kivédésére is.
Bizony tesztelik is az eladókat, amit - mint kiderült - mindig az aktuális au pair csinált: be kellett menni a kiszemelt boltba egy speciális táskával (nem adnék tippeket, hogy mi a „nem csipogás" titka), nézelődni, majd doboz nélkül belecsúsztatni egy pár cipőt és kijönni. Mindezt egymás után hatszor.
Az a lényege az egésznek, hogy másodjára feltűnik-e az eladóknak, hogy már jártam az üzletben és hogy reagálnak-e a megfelelő módon (pl. a nyomomba szegődnek, megkérdezik, hogy miben segíthetnek stb.).
Volt, hogy egymás után hatszor tudtam elhozni egy-egy pár cipőt, de volt, hogy egyből a nyomomban voltak és egy cipőt sem tudtam elvinni a közben máshol rám várakozó apukának. Lebukás esetére a zsebemben volt az apuka névjegye, amin rajta állt, hogy tesztlopás folyik. Az első alkalommal eléggé paráztam, de utána már-már rutinszerűen mentem lopni.
Összegzés
Mindent egybe vetve annak ellenére is mínuszban jöttem ki, hogy a lakhatásom és az otthoni étkezésemet a család állta. A havi 250 euró, amit zsebpénzként kaptam semmire sem volt elég: rengeteget kellett közlekedésre költeni illetve a nevezetességekbe való belépő sem túl olcsó.
De nem bánom, mert ez a három hónap fantasztikus volt és nagyon remélem, hogy még vissza tudok majd menni oda és újra átélni ezt a mediterrán, keleti érzést."
Az utolsó 100 komment: