oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. április 06. 06:48,  Fejjel lefelé… egy időre 310 komment

2013. április 06. 06:48 Határátkelő

Fejjel lefelé… egy időre

Mai szerzőnk, Csuvi észrevétele, hogy a posztok többsége (nagyobb) városból érkezik. Nos, ő alaposan belepakol a mérleg másik serpenyőjébe, hiszen ausztráliai lakhelye a legközelebbi településtől 42 km-re van, és Lake Grace-t is nehéz lenne nagyvárosnak nevezni a maga 530 lakosával. Irány tehát Ausztrália, ott is a semmi közepe! (A képek Csuvi Facebook-oldaláról valók.)

cím_27.jpg

„Sok oka lehet annak, hogy az ember miért hagyja el Magyarországot. Megkockáztatnám, hogy kimondottan érdemes is, aztán ha az ember szétnézett, mérlegeljen maga és hallgasson meg mindenkit, de ne hallgasson senkire.

Én több dolog miatt is döntöttem úgy, hogy most legalább egy időre elhagyom az országot. Mindenesetre egy YouTube video megosztása komoly szerepet játszott a döntésben.

Jelenleg egy agrárgyakorlati programban veszek részt Ausztráliában, de hasonló lehetőségek vannak Új-Zélandon, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és még jó néhány helyen is.

Ahogy a blogot olvasgatom, a legtöbb cikk nagyvárosokban lakó szerzők műve. De a legtöbb ország azért rendelkezik vidékkel is.

A semmi közepén

Amikor elindultam ide, egy dolog volt biztos: a legközelebbi nagyváros nagyon messze lesz. Már korábban is sejtettem, de itt meg is tanultam, hogy a semmi nagyon sokdimenziós dolog és rengeteg közepe van. Ahol én lakom, az is az egyik.

A legközelebbi település innen Lake Grace, ahol 530-an laknak. Egy bolt, egy kocsma, benzinkút, meg néhány lakóház és ez is 42 km-re!!!!! Lefordítva: elég sokat kell menni, ha az ember meg akar inni egy sört. Szerencsére Ausztráliában nem a „zéró tolerancia" elve működik a vezetésben.

Kicsi a hely és ennek köszönhetően közösségben élnek az emberek, ismerik egymást és segítenek is. Mivel jó nagy területekre (Németország, Japán, Nagy- Britannia méretről beszélek, és ez még nem is fedi le teljesen Nyugat-Ausztráliát) jut viszonylag kevés ember, munka viszont van bőven, az egész termelés és működtetés alapja a backpackerek és az önkéntesek.

1_9.jpg

Itt a mentősök is önkéntesek, tehát ha riasztás van, akkor végigtelefonálnak egy listát, hogy ki az, aki éppen menni tud. Ilyen a tűzoltóság is. Az egyik vasárnap délután, amikor Szent Heverdel napját ünnepeltem, egyszer csak csörgött a telefon, hogy megyünk tüzet oltani. Mentünk is, körülbelül 40 ember (mindegyik helyi lakos) jelent meg tűzoltóeszközökkel a helyszínen.

Amikor nálunk gyulladt ki a bozót, folyamatosan hívtak a szomszédok, hogy induljanak-e. Hasonló volt a helyzet akkor is, amikor az egyik szomszéd megbetegedett és nem tudott aratni. Mi a kombájnjain arattunk, az egyik szomszédasszony a magszállító kocsit vezette (bele a mai napig szerelmes vagyok), és akadt olyan is, aki a raktárba vitte a termést.

Milyen egy „elhagyatott" helyen lakni?

Ez attól függ, hogy az ember mennyire szociális, én nem nagyon vagyok az – ezt minden barátom igazolni tudja -, így csak olyan 10 hónap elteltével akartam beleőrülni. Mindenesetre eléggé nyugodt egy hely, ha zavarna, hogy a szomszéd hangosan hallgatja a zenét, akkor olyan hangnyomásról beszélnénk, amibe ő már rég belehalt.

A hozzám legközelebbi - emberek által - lakott épület 7 km-re van. Annyi előnye mindenképpen van, hogy látod a csillagokat, mert hát fényszennyezés annyi van, amennyit te magadnak csinálsz.

Néha a ház körül, konkrétan a ruhaszárító alatt tanyáznak a kenguruk és minden este hallgatod a tetőtérben rohangáló egereket, miközben valami nagyobb épp őket akarja vacsorára.

2_5.jpg

A hétköznapok itt is nyugodtan, munkával telnek, és már szerdán várod, hogy vége legyen a hétnek, aminek pénteken örülsz is, aztán jön a szombat, és vele az átlagos hét fénypontja, a bevásárlás!!!

Ugyan plázának hívják, de ezt nem kell komolyan venni, szombatra ez is csak egy kiürült élelmiszerüzlet. Aztán hazamegy az ember, kipakol és rájön, hogy semmit nem tud csinálni olyan 150 km-es körben, szóval vagy sokat autózik vagy várja a hétfőt...

Az élet lassabban megy

A backpackerek jórészt „working holiday" vízummal itt dolgozó fiatalok (magyarok nem igényelhetik ezt a vízumtípust). Ez mindenképpen fontossá teszi a helyi kocsma rendszeres látogatását, hogy tisztában legyünk azzal, kik is vannak épp a pult mögött.

Mindenesetre hozzá kell szokni, hogy az élet kicsit lassabban megy, mint egy városban. Mivel a legtöbben farmerek, minden élethelyzetben állandó téma az időjárás. Ha épp esett, akkor mindenki azt kérdezi nálatok mennyi volt a csapadék.

A lassúság alól egyetlen kivétel akad: a közlekedés. Bár az utak jó része murva vagy sóder (kis kövek, a városiak kedvéért) borítású, mindenhol 110 km/h-val mennek, függetlenül attól, hogy a jármű 700 kg vagy 70 tonna.

út_1.jpg

Munka vagy vezetés közben általában rádiót hallgat mindenki. Abból errefelé kettő jön be. Kicsit Kossuth-Petőfi párhuzam. A „Petőfi" azt állítja magáról, hogy a legnagyobb választékot játssza, ennek ellenére az All Summer Long-hoz simán lehet órát állítani.

Az állatokról

A helyi állatvilágra jellemző, hogy 10 mérges állatból 8 Ausztráliában él. Kígyók, pókok, skorpiók, édes és sósvízi krokodilok, cápák, amit csak akarsz. Az utak közepén állandóan gyíkok sütkéreznek, amiket nem szeretünk elütni, na, nem mintha védettek lennének, de nem ártanak senkinek.

A kenguruk viszont jelentős problémát okoznak, errefelé ők nem az aranyos erszényesek, hanem kártevő és a közlekedést veszélyeztető elemek. Felénk vannak nagy hülye csirkék is (azaz emuk), gyakran előfordul, hogy kijön eléd az útra és fut előtted vagy 1,5 km-t, jobbra-balra nézelődik, de elfordulni a jó égnek sem akar.

A helyi varjak meg nemhogy levelezőn végezték az énekesmadár-képzést (a viccet félretéve, a varjak énekes madarak), de rossz jegyzeteket is kaptak. Konkrétan a bagzó macskák hangját utánozzák.

Mindemellett viszonylag sok a színes, de idegesítő papagáj. Leginkább viszont a legyektől kapsz idegbajt. (Leszámítva a birkákat, mert ha birkákkal dolgozol, akkor ők a legnagyobb stressz-tényező.) Valamint minden ute (ejtsd jút, itt így hívják a pick-up-ot) hátulján ül vagy fekszik legalább egy kutya és élvezi az arcába fújó szelet.

Mivel errefelé elég sok a külföldi, a helyiek egyáltalán nincsenek rossz véleménnyel róluk. Ha az úton szembetalálkozol egy másik autóval, valószínűleg intéssel üdvözöl. Ha pedig az utcán vagy egy üzletben, akkor még rád is mosolyog és megkérdezi mi a helyzet, és akármennyire is világgyűlölő közép-kelet európai vagy, hamar átveszed ezt a szokást.

Meglepő lehet, de hideg van

Ami az időjárást illeti, Ausztrália egy HIDEG ország!!!!! Igaz, hogy nyáron nem ritka a 40 fok, de a tél... Előfordul, hogy a nap -1,5 fokkal indul, de bőven kevesebbnek érzed, befagy az ember hátsója, amikor elindítja a traktort, de délben már rövid ujjúban dolgozol.

traktor.jpg

A házak alapvetően nem szigeteltek, ennek ellensúlyozására kb. fél centiméteres hézagokat hagynak a nyílászárók környékén, hogy a hideg szél átjárhassa.

Az leszel, amit megeszel!

Ha a fenti mondás igaz, akkor az ausztrálok birkák, mivel itt ebből van a legtöbb, így értelemszerűen ezt is fogyasztják leginkább. Ha nem szereted, akkor EZ AZ ORSZÁG NEM NEKED VALÓ!!!

Azért a kényszer nagy úr, és a helyiek is megtanulták ehetővé tenni ezt az állatot, például csinálnak belőle kolbászt, na, nem a füstölt verziót, de az kimondottan jó, főleg ha az egyetlen ausztrál gasztro jellegzetességgel, a BBQ-val (barbecue-val) kapcsolatba hozzák. Olyan, hogy ausztrál konyha egyébként gyakorlatilag nem létezik.

Minden élelmiszerboltban találkozhatsz Hungarian Salamival. Ha honvágyad van, és magyar ízekre vágysz, akkor nem ez a termék a megoldás. Egyébként lehet kapni itt is pálinkát és magyar borokat is. Túró Rudi nincs, de ezt én magam nem is bánom.

Bankszámla, mobil

Megérkezés után azonnal vettem mobilt és mobilnetet. A telefon kb. 10 perc alatt került a kezembe, a mobilnet meg olyan 50, de az csak azért, mert gondjuk volt a saját rendszerükkel. Mondjuk azzal az ügyintézővel 150 percet is szívesen eltöltöttem volna...

Adószámot a neten igényeltem kb. 15 perc alatt és a következő postával meg is jött. Bankszámlát helyben nyitottam, ami szintén maximum 10 perc alatt sikerült. Az adóbevallásom kitöltése időrabló volt, legalább 20 perc. Úgyhogy az ausztrál bürokrácia eddig megtapasztalt oldala elég felhasználóbarát.

Összességében ez az ausztráliai lehetőség többféleképpen is felfogható, de azért úgy látom, mindenképpen fiataloknak való. Lehet akár ugródeszka is, hiszen ha jól végzed a dolgod, akkor fel ajánlhatják, hogy szponzorálják a maradásod, de lehet egy egyszerű kaland is, kicsit megtapasztalni a „mást" komolyabb kötöttségek nélkül."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália Lake Grace

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr665203504

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tapasztalatok az Universität Wien nyílt napjáról 1. rész 2013.04.06. 22:16:02

A Bécsi Egyetem 2013. 04.04-05-én rendezte meg kétnapos rendezvényét UniOrientiert címmel, amelynek keretében az érdeklődő diákok megismerhették az egyetem képzési kínálatát és az egyéb egyetemi lehetőségeket. Reggel 6.00-kor bezártam a lakás bejárati...

Trackback: Tapasztalatok az Universität Wien nyílt napjáról 1. rész 2013.04.06. 22:15:59

A Bécsi Egyetem 2013. 04.04-05-én rendezte meg kétnapos rendezvényét UniOrientiert címmel, amelynek keretében az érdeklődő diákok megismerhették az egyetem képzési kínálatát és az egyéb egyetemi lehetőségeket. Reggel 6.00-kor bezártam a lakás bejárati...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.04.06. 07:01:17

Nagyon jó írás, élvezetes. A zárójeles megjegyzések különösen viccesek.
:)
Valóban, egészen más a vidéki élet, nem mindenkinek való.
Néhány éve volt egy véget nem érő sorozat, sokszor ez rémlett fel olvasás közben.

NIKI LAURA 2013.04.06. 07:23:11

Élveztem én is,amúgy a poszt toló nagy kandur lehet,mindenkibe szerelme lett!
(Gondolom,milyen kis csinik a traktoros lányok ott,Down Under)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.04.06. 07:37:00

Közben megnéztem mi volt a sorozat: McLoad lányai.
Abban helyesek voltak a lányok.
:D

rafflesia 2013.04.06. 07:42:38

Szuper irás, üditő volt olvasni. Érdekelne, hogy küzdesz meg a mindenféle mérges állatokkal.

nyuszigonosz 2013.04.06. 07:57:00

Klassz, kimondottan élvezetes írás! Milyen kár, hogy egyszercsak vége lett.. jó lett volna még tovább olvasni.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 08:12:56

nagyon jó!!

na én egy ilyen helyre szeretnék menni.
te hogyan mentél ki? mit csinálsz?

james80 (törölt) 2013.04.06. 08:27:08

Majdnem minden írás tetszik ami AU , de ez még szórakoztató is volt!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.04.06. 08:43:08

Jó az írás tetszett.
Nem kell ezeket a mérges állat dolgokat túlmisztifikálni jórészt médiafelhajtás az egész.
Nekem életem egyik szakaszában volt otthon 50 felnőtt madárpókom 36 fajból.
Néha elszöktek volt amelyik fél év múlva jött elő de soha semmi csípés nem történt pedig két gyerek is volt de szerencsére nálunk nem viszolygott tőlük senki.
Az egyetlen halálos mérgű madárpók Ausztráliában él a Tölcsérhálós pók.
Cápákból és krokodilokból is többet esznek meg az emberek mint ők embereket.
Sokkal veszélyesebbek a kenguruk az utakon meg a gyors orvosi segítség hiánya. Azért ott nincs kint 10perc alatt a mentő akármennyire is jól szervezett a repülőgépes mentés.

bobsys 2013.04.06. 08:46:12

Ezt modnom en, hideg van ott telen a futes es szigeteles nelkuli hazakban. En imadtam ott elni az elmebeteg lakasarakat leszamitva, hianyzik is az orszag, lehet meg visszamegyunk

01234567 2013.04.06. 09:08:39

@NIKI LAURA: Egészséges 20-as évei elején járó fiatalember. A világ végén, minden "lehetőségtől" még messzebb. Azt hiszem az összes mérges kígyónál, vad kengurunál, időjárási viszontagságnál ez a nagyobb kihívás. :)

01234567 2013.04.06. 09:10:37

Amúgy jó kis írás, de a komát nem irigylem. Éltem ehhez hasonlóan, megvan ennek a szép romantikája, de vérmérséklettől függő meddig bírja az ember. És amikor már teher, na akkor rossz ha még muszáj maradni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.06. 09:53:32

Óriási írás, nagyon köszönjük!!! :)

Eredetileg mi is Ausztráliába készültünk, de sajnos rossz irányba tanultunk tovább és így nem sok esélyünk maradt. Talán később, ha itt elvégzek valami rendes főiskolát.

További sok sikert és kitartást kívánunk Csuvinak a kengurukkal folytatott harcban! :D

Haragos Paradicsom 2013.04.06. 10:44:28

Nagyon jo! Vegre egy iras valasztott hazamrol ami nem a "Bondi a kiraly, mosogatok egy indiai etteremben" kategoria (nekem mondjuk, mint sok ausztralnak is Sydney fobiam van). Orulok, hogy valaki vegre emliti, hogy nem a pokok, capak, kigyok jelentik a legnagyobb veszelyt a helyi allatvilagbol, hanem az ha 110-zel elcsapsz egy kengurut es az bekoszon a szelvedon mert ez tenyleg igy van. Amugy ha egyszer feladnam a kenyelmes tropusi eletem itt queenslandben valoszinuleg Nyugat-Ausztralia lenne az egyetlen hely ahol meg szivesen elnek

aberdon 2013.04.06. 10:44:36

Szuper írás, Ausztrália eddig is fennt volt az "ahol még egyszer élni szeretnék" listámon, de inkább a keleti part... :)

Egyébként részben könnyebb lehet így fiatalon a semmi közepén, de ha valaki esetleg már öregebb és úgy dönt, hogy letelepedne, elgazdálkodna az is elég jellemző. Sokan vannak így akiknek elege lesz a munka, otthon, vásárlás háromszögből.
MInden jót!

Haragos Paradicsom 2013.04.06. 10:48:07

Amugy ha valaki Ausztraliaba koltozesen tori a fejet es hajlando hasonlo korulmenyeket felvallalni vagy egy kisebb, poros kisvarosba koltozni az sokkal egyszerubb mint mondjuk Sydney-be csak ala kell irni vagy 2 evre, hogy ott fogsz elni, dolgozni, stb de meg a gyerekeid is ha vannak oda fognak iskolaba jarni, stb
Cserebe viszont megismerheti Ausztralia (szerintem) igazi oldalat

Shagrath 2013.04.06. 11:00:44

Mondjuk az kimaradt, hogy azért nem olyan 1xű vízumhoz jutni...

Volt, hogy egy sima ausztrál turista vízumhoz napi lebontásban kellett leírnom mit fogok csinálni az alatt a 10 nap alatt, míg ott leszek...

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 11:01:56

@Haragos Paradicsom: sajnos az eddigi informálódásaimból nem így tűnik:(
ha könnyű lenne, én már ott lennék.

marsha 2013.04.06. 11:03:26

Vilaggyulolo kelet-europai:)))
Hat, hogy ki mit vesz eszre, mire figyel, mire csodalkozik ra, az eleg sokfele tud lenni... Nemcsak Ausztralia kulonleges, hanem a poszt iroja sem atlagos, es meg vicces is. Nagyon jo!!!

Haragos Paradicsom 2013.04.06. 11:07:49

@Babette_: konnyebb, nem konnyu. Sajnos a vizumhoz szukseges dolgok sokszor egyre nehezebbek lesznek koszonhetoen sok, legalisan az orszagba erkezonek aki aztan megprobalja kijatszani a rendszert. A helyiek meg nyilvan probaljak betomkodni a lyukakat es kiszurni az ilyeneket de ez persze a rendes bevandorlast kereso, becsuletets emberek eletet nem konnyiti meg

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 11:09:26

@Haragos Paradicsom: mindenestre ha tudsz valami egyszerűbb megoldást, hogyan csinálhatnák kinn egy kecskefarmot, szívesen veszem:)

Zoltan Angyal 2013.04.06. 11:30:07

Csuvinak mi szerveztük az agrárgyakornoki programját természetesen a vízummal együtt. Ehhez a programhoz az előzetes mezőgazdasági tapasztalatok és agrártanulmányok valamint a kummunikatív nyelvtudás nélkülözhetetlenek. További infó: www.farmwork.hu

tucano 2013.04.06. 11:34:42

Ez nagyon jó volt így reggelről.

Mrs. Clayton 2013.04.06. 11:34:52

@Babette_: neked most is vannak kecskéid ugye? miért lenne jobb ha Ausztráliában lennének? egy ismerősöm nagyban csinálja Mo-n neki eléggé jól bejött ott is, csinál sajtot is, kétségtelen h a piac arra nagyobb, de nem is te lennél az első farmer
nem tudom, csak gondolom, h először egy farm kellene, az meg lehet, h nem olcsó arra sem, ez után már gyerek játék lenne egy egyéni vállalkozó igazolvány, arra meg gondolom adnak vízumot is

2013.04.06. 11:35:10

@NIKI LAURA: lanyok welligtonban John Deere-n? Jo kep!! :)

A mai poszt A+++++++++

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 11:41:44

@Jess G: mások az arányok. mások a szabályok. más az éghajlat. minden más.
itthon nem tudok se kecskéből, se tejből se sajtból annyit kitermelni, hogy teljen egy földterületre.
még ha lenne is a piacon.
de nincs.

Haragos Paradicsom 2013.04.06. 11:53:23

@Babette_: mas itt majdnem minden es ezert is kell egy kicsit vigyazni. Ha sikerul is kijutnod, elobb ki kell ismerni a helyi viszonyokat.
A masok az aranyokrol jut eszembe, hogy volt anno itt egy tv musor amiben a videki rendoroket kovettek nyomon. Volt egy resz amiben ki kellett az egyiknek autozni egy farmra egy oregurhoz akinek egy 10ezer hektaros kicsike kis foldecskeje volt. 12 ora autozas csak oda. Az oreg panaszkodott, hogy eltunt 300 tehene. Azt mondta az normalis, hogy 2-3 napig nem latja oket de most mar egy hete hianyoznak. Nem emlekszem mi lett a vege de ez igy megmaradt bennem az aranyokrol :)))

Mrs. Clayton 2013.04.06. 11:55:18

@Babette_: mármint föld nincs, amit ha akarnál se tudnál megvenni, mert a kecske nem nyújt elég hasznot? nem tudom, ezért kérdezem, hogy a kecskepiac nem telített még ausztráliában? úgy értem, h lehet találni gazdátlan földet, ami megfelelne kecsketenyésztésre?

Haragos Paradicsom 2013.04.06. 11:56:17

@charlieharper: kicsit olyan mint gyerekkorom rohejes semmit sem mutato tiroli temas 'sexfilmjei' a SAT1-en ejfel utan a 90-es evek elejen ausztral valtozatban :)))
Amugy nalam gumboots az a wellington :)))

2013.04.06. 12:03:24

@Haragos Paradicsom: nalunk leginkabb wellies, de hallottam mar alaskan sneakers-nek is.

vfb 2013.04.06. 12:03:33

Nagyon jó írás!
Azt szerteném kérdezni, hogy említettél egy agrárgyakorlati programot és tudnál erről kicsit bővebben írni nekem? én is agrárterületen tanulok/dolgozok és régóta keresek hasonló lehetőséget.
Köszi!

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 12:04:54

@Jess G: nincs normális áron legelő. nemigen van eladó legelő.
ha nincs tőkéd, akkor nagyon lassú felfutással is eljön egy tehetetlenségi pont, hol már kell legelő/vagy egy istálló, amiben intenzíven tartod őket.
ezen a ponton nem tudsz tőke nélkül átlendülni. legalábbis én most így látom. ha meg nem lendülsz át, nem tudsz több hasznot termelni, amiből előre tudnál lépni.
pedig piac lenne, nekem legalábbis ezzel nincs gondom, ha többször ennyit termelnék, azt is megvennék.

Mrs. Clayton 2013.04.06. 12:09:02

@Babette_: a kecskehúst is értékesíted? ti vágjátok? v csak a tejtermékkel foglalkozol?

pappito · http://pappito.com 2013.04.06. 12:12:51

@Haragos Paradicsom: "Amugy nalam gumboots az a wellington"

az csak a pommiknak wellington, itt a világ szebbik felén gumboots :)

CJKrisz 2013.04.06. 12:19:27

Tényleg jó írás, Élvezetes. Szívesen olvastam volna tovább.
Amatőrcsillagászként biztos, hogy egy Kánanán lenne számomra ez a fényszennyezéstől mentes hely. A déli eget alig pár helyről lehet jobban megfigyelni. Viszont életvitelszerűen képtelen lennék egy ilyen isten háta mögötti helyen élni. Hiányozna a városi hangulat, a nyüzsgés, az, hogy minden ott van egy karnyújtásnyira. Egy ilyen kis vidéki házikót/farmot afféle víkendháznak tudnék elképzelni, ahová el tudok vonulni néha-néha pár napra.
Bár az én - nevezzük úgy - menekülési úti céljaim között is első helyen van Ausztrália, én a keleti partot céloztam meg, annak is a középső részét, tehát valahol Brisbane környékét. Alapvetően a meleg időjárást kedvelem, de a trópusokat (pl. Cairns) már nem bírnám. A telet, havat pedig tiszta szívből gyűlölöm, egy pillanatig sem hiányozna egyik sem. :) A Túró Rudi viszont igen. :)

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.04.06. 12:27:31

Nagyon tetszett az írás! Kicsit irigy vagyok, hogy már nem vagyok ennyire fiatal :)
Ha a gyerekeim oda akarnának menni, csak támogatni tudnám őket!
Ami még nagyon tetszett, hogy az első kb 40 kommentet végigolvasva csak pozitív hozzászólásokat találtam! Talán még nem teljesen elveszett ez a nép, tudunk még örülni más sikerének. Egyszer elmegyek Ausztráliába!

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 12:31:14

@Jess G: az ausztráliai piacot nem ismerem.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 12:34:10

@Jess G: kecskét csak vágóhídon lehet levágni értékesítéshez.
az a vágás meg horror áron van.
úgyhogy csak nyúlhúst adok el.

Árpád Csuvár 2013.04.06. 12:34:59

@ChristineK: ha van időd végigbogarászni a fács profilomon találsz még dolgokat

Árpád Csuvár 2013.04.06. 12:36:38

@Babette_: Egy agrárgyakornoki program része volt. Egy magyar cég is foglalkozik ezzel, ha megkeresel privátban (pl fácsén) elmondom a részleteket

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 12:37:57

@Jess G: bár most fog épülni a szomszéd téeszben egy vágópont, lehet, hogy meg tudunk velük majd egyezni.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 12:39:37

@Árpád Csuvár: köszönöm, kedves vagy. belenéztem a fenti linkbe, és azt vettem ki belőle, hogy fiataloknak van.
ha mégsem így van, akkor érdekel az információ.

Árpád Csuvár 2013.04.06. 12:44:48

@Koós: igen mindenki azt hiszi, hogy a keleti part.... de Western Australia az igazi Ausztrália :P

Mrs. Clayton 2013.04.06. 12:50:41

@Babette_: emiatt kérdeztem, mert azt tudtam, h vágni nem csak úgy lehet, h nyissz aztán kész
a vér meg veszélyes hulladék v mi, nem is lehet eladni

Árpád Csuvár 2013.04.06. 12:51:19

@Babette_: hali szóval kecske: BETEG ÁLLAT!!!!! :P milyen embernek jut ez eszébe????? :D igazából én is akartam már itthonra :). Szóval van kinn kecske, de azért nem egy az időjárás, és maga az egész piac belekezdeni meg nehéz lenne a beteg ingatlan árak miatt, de nem lehetetlen. Maga a program tényleg fiataloknak (max 30 van) kidolgozva, sajnos

Mrs. Clayton 2013.04.06. 12:59:06

@Babette_: ezt is azért kérdezem, mert gondolod, h ott egyszerűbb?, mert ha van föld, amin lehet állatot tartani, akkor bennem fölmerül a kérdés,h akik ott vannak, azoknak miért nem kell, ha meg kell nekik, akkor nincs, v csak drágán, akkor meg megint ott vagy, mint Mo-n, ahol meg azért képben vagy szabályok, nyelv, kiskapu, ismerősök már csak forrást kell szerezned a fejlesztésre
volt itt egy ismerősöm, aki levetítette, h majd ő beszáll a brit építőiparba, hát már nincs itt
sztem előbb az adott ágazat munkaerőpiacán kell megjelenni, aztán felszedni annyi infót, amennyit lehet, meg kapcsolatot, nem hiszem, h ezek nélkül nem lehet bármire is vállalkozni, vagyis lehet csak sztem nem érdemes

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 13:08:11

@Árpád Csuvár: hát nekem:) szerelmes vagyok a kecskékbe. a nyúl után a legjobb állat. a nyúl is csak azért előzi meg, mert kva gyorsan szaporodik:)

hát én rég voltam 30...

NIKI LAURA 2013.04.06. 13:14:13

@Babette_: nekem van itt Lajosmizse mellet,vagy 50 kehtár.
Nem horror,itt olyan 2-400e ft/hektár ár,gyep,legelő.
Kecske minden megeszik,még a nádfedeles házunk tetejébe is belekostolt.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 13:15:49

@Jess G: bárhol egyszerűbb, mint itthon. valószínűleg nem vagy képben, de iszonyúan túlszabályozott ma a kistermelés. az egy dolog, hogy alig igazodsz ki a vonatkozó jogszabályok között, másrészt annyi a megkötés, hogy néha a pokolba kívánom az egészet. ebből a vér csak egy dolog.
nézz körül nálatok, hogyan lehet kistermelni. megcsinálod, kiviszed a piacra, kész.
itthon ezer regisztráció, ezer illeték, tagsági díj, ántsz, nav, apámfsza. sajtokhoz külön kés, nagyobb testű állat csak vágóhídon, kamarai tagság itt, egyesületi ott.
most hallottam valami ordenáré hírt arról, hogy pl. süteményt csak saját termelésű lisztből lehet csak majd...

---
csak nézegetek. ausztrália szívem csücske.
valami könnyebben élhető ország ha jönne, nem állnék ellent.
persze, hogy itthon vagyok szocializálódva, világos, ebben igazad van. pont ezért lenne könnyebb egy kevésbé túlszabályozott országban.
de lehet, hogy marad ausztria, mint cél, az közel is van:D

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 13:17:05

@NIKI LAURA: felénk egy hektár elkerüli a milliót....
és már többet akkor költözök csak, ha külföld. országon belül elég volt:)

2013.04.06. 13:17:49

@NIKI LAURA: onnan jarsz be Ferihegyre dolgozni?

Qué-Béka 2013.04.06. 13:24:46

@Árpád Csuvár:
Annyira belemerültem az olvasásba, hogy még azt sem vettem észre, hogy a lefőtt a kávém :-D Élvezetes és szórakoztató. Nincs véletlenül blogod ? Még úgy olvasnám tovább. Facebookom sajna nincs.
További minden jót !

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 13:36:38

@Árpád Csuvár: mesélj még. mit csinálsz kinn? hogyan laksz? mik a terveid?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 14:10:07

@Babette_: 90 korul mar nagyon menni akartam es be is szereztem a papirokat ausztral letelepedeshez
sokat nem veszitessz, legfeljebb nem adjak meg, de legalabb beadhatod
az USA-ba erre esely sem volt
konyvhegyeket olvastam el ausztraliarol
nem emlekszem a cimere, de volt kozottuk rendes magyar diszidens altal irott is stb.
szoval erdekelt a dolog de azutan masfele kanyarodott az eletem
a vicc az hogy a felesegemmel akartam menni meg a gyerekemmel, ma meg a valasunk utan es egymastol fuggetlenul mindannyian amerikaiak vagyunk:)
ma mar siman mehetnek, de minek?
amerika jobb

Régi Péter 2013.04.06. 14:44:08

És mi a baj a sok színes papagájjal? Itt. Mo-on örül az ember ha nem csak hullámost meg nimfát tarthat, cikkíró meg herótot kap a papagájoktól.

lyssa 2013.04.06. 14:44:10

A Határátkelőt születése óta olvasom, ez a mostani poszt viszont rávett a regisztrálásra is.
Jó kis írás volt :) További sok sikert az írójának!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.06. 14:48:31

még, még, még írja még sokat valami frenetikus a stílusod, jókat kacagtam végig ez volt a legjobb:

"ennek ellenére az All Summer Long-hoz simán lehet órát állítani."

mzgldr 2013.04.06. 14:49:06

Zsír poszt volt, jó arc lehet a posztoló.

Azonban hiányzott belőle az, ami miatt a 300 kommentet elérné:

- a rettenetes közállapotok elől menekültél

- Ausztrália neked az új hazád, magyarul soha többé nem szólalsz meg

- az otthoniak lehülyézése egyben.

- ott sincs kolbászból a kerítés!!!négy4!!!

Mrs. Clayton 2013.04.06. 15:07:51

@Babette_: hát jó, azt aláírom, h Mo-n sok minden nagyon is túlszabályozott, így egy termelő helyzete is lehet nehéz, de azt kétlem, h akár Ausztráliában, akár máshol Európában egyszerűen lehetne földhöz jutni, de lehet tévedek, mert csak prekoncepcióim vannak erről

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.06. 15:07:56

Ez az írás nekem iszonyatosan tetszett, nagyon sajnáltam, amikor a végére értem!

Egyrészt érdekes helyen is él jelenleg a posztoló, másrészt meg a stílusa érdekes, humoros, szóval kiváló!!!

Szerintem gondolkodjon a posztíró azon, hogy ezt egyszer megírja bővebben könyv formátumban. A könyvpiac jelenleg haldoklik, de egy ilyen írásra, ilyen stílusban biztosan lenne vevő.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.06. 15:10:39

A közlekedésről olvastam volna még. A nagy dög kamionvonatokról pl.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.04.06. 15:22:39

@CJKrisz:
Krisz bazmeeg. Itt is talákozunk?:))))))))))))

teddybear01 2013.04.06. 15:27:17

@Babette_: Az egyik ismerősöm muzulmánoknak szokta eladni a kecskéit és birkáit. Odamennek a tanyájára, saját maguk levágják és feldolgozzák az állatot, majd el is viszik.

Ha jól tudom, hithű muzulmán nem ehet olyan ételt, ami hitetlentől származik. Olyasmi lehet ez, mint a kóser vágás.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.06. 15:33:12

@Babette_: Ha az ilyen hülye szabályok miatt nem tudsz növekedni, akkor nem kell Ausztráliáig menned. Itt van pl. Albánia. Ebben tudok segíteni, ha gondolod, de azért ez a világ is nagyon más, mint Magyarország.

spangola 2013.04.06. 15:36:27

Na, az előbb elszállt, amit írtam.

Szóval nagyon tetszett a poszt, végig röhögtem.

Mondjuk én halálra unnám magam, a legnagyobb esemény a heti bevásárlás? Éjjel valami nagy egereket hajkurászgat? Egyedül a prérin? Éjjel megfagysz, nappal megsülsz? Embert nem látsz, max. heti egyszer? Nem nekem való.

Amúgy szinte lehetetlen kijutni AU-ba, én kb. 1 éve belemerültem a témába, és a kivándorlási ügynök őszintén megírta, hogy esélyünk nincs. Pedig rajta vagyunk a hiányszakmák listáján is.

Ha rengeteg lóvé van a bankszámládon, akkor persze mehetsz.

Amúgy jól főzök.

zopilote 2013.04.06. 15:55:01

@hagyma:
Amikor disszidaltam, Europa nem fogadott kelet - europait:) Maradt 4 orszag: USA,
de oda csak kemeny politikai indokkal lehetett menni, Ausztralia, de csak csalado-
sokat fogadtak, szo nelkul, es messze is volt, Del - Afrika, barki mehetett, de mar e-
rezheto volt az apartheid vege, maradt Kanada, ide barki johetett, de tombolt a re -
cession. Mai fejjel Ausztraliaba mennek. Vagy 4-5 ev kemeny kanadai munka utan
Del - Amerikaba.
Kanadaban az elso 10 evben sokat dolgoztam campeken, igy tudom, milyen a vilag
vegen elni. Hiaba, hogy atlag feletti az ellatas, kenyelmes az elhelyezes, legtobben
csak azt vartuk, mikor mehetunk a varosba. Es ott pia, nok, elvezetek halmozasa:)
Minden nagyvarosnak megvolt az ezeknek az embereknek megfelelo negyede, az
un skidroad: olcso hotelek, barok, olcso lanyok, olcso szerek:) Meg eltek itt az o -
reg, lecsuszott campworkerek, akik sorozesek mellett meseltek a regi tortenete-
ket, sztorikat. A ket het szabadsag letelte utan, faradtan, penz nelkul mentunk visz-
sza a campekre, haza. Es kezdodott az ordogi kor ujra, fogadalmak, hogy legkoze-
lebb vigyazunk a penzunkre, nem iszunk, stb:) Volt olyan srac, aki annyira felt visz-
szaamenni a civilizacioba, hogy 3 honap utan megkotozve vittuk ki a repterre, ko -
molyan;) A varosba erve nem tudtunk jardan kozlekedni, olyanok voltunk, mint a
szabadsagos tengereszek, csak imbolyogtunk. Nem ismertuk a penz erteket sem,
hiszen a campeken ingyen volt minden. Az elso csabos mosolyt a barban tobb
szaz dollarunk banta, plane ha volt mar bennunk egy kis nyomas:)
A legtobb country szam is arrol szol, hogy kemenyen melozik a farmon, alig varja,
hogy jojjon a hetvege, irany a varos, ahol kirughat a hambol, masnap reggel pedig
a szokasos tequila sunrise :)

zopilote 2013.04.06. 15:57:33

@teddybear01:
ugy hivjak, hogy " halal " a muzulmanok. Toronto tele van ilyen uzletekkel: halal meat

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.06. 16:03:40

Sorvezeto mindenkinek (javitott valtozat):

Tableno - kozgaszdasz -- nemetorszag??? Férfi?
Tanato - orvos -- alfoldi kisvaros Férfi
Tildy IT - UK - Nő
Tilmir – menedzser epitoipar --- svajc Nő
Tucano – polihisztor, - brazil feleseg – Gozo, Málta Férfi

NIKI LAURA 2013.04.06. 16:07:29

@zopilote: sokan voltak Traiskirchenbe éveket,mire kijutottak Kanadába.
Akkoriban kaja-pia-nők,mindent adtak a newborn-nak az igéret földjén.
Ja,ja..a "halal"boltokból sok van mindenhol,ahol arabok vannak.

teddybear01 2013.04.06. 16:09:24

@zopilote: Lehet. Én nem vagyok túl tájékozott a vallási marhaságaikban, mert nálunk még nem sok muzulmán él.

Ezt konkrétan a barátom vevőitől hallottam, akik direkt így akarták az állatot megvenni. A barátomnak meg így is megfelelt, sőt így kevesebb bajjal járt.

Reggel kiválasztották a megfelelő állatot, Aztán a pasi levágta, majd megnyúzta és feldarabolta. A húst aztán lemérték, és a pasi berakta a kocsiba. Fizetett, és mentek haza. Közben a család meg a környéken mászkált a mezőkön, illetve a többi állatot simogatta, meg a pónin lovagoltak a gyerekek.

2013.04.06. 16:11:05

Nagyon jó poszt!
Énekesmadár képzés levelezőn DD

NIKI LAURA 2013.04.06. 16:11:40

Több Dél afrikai -fehér-régi ismerős volt Ausztráliában,furcsa mód mind "fostalicska"országnak mondta DAK-hoz képest.

Aztán jött a "reverse" apartheid,és mentek Ausztráliába.Utána már jó volt nekik.

zopilote 2013.04.06. 16:12:37

@NIKI LAURA:
szinte naponta nezem a hazai legelo arakat, 1 millio/ha az atlag, de fel millio alatt meg
nem talaltam (szinten kecske, koztuk nehany angora Torokorszagbol) Mexikoban is
millioszamra tenyesztik, de csak a husaert, egyes helyeken reggelire, ebedre eszik a
birriat, a kecskegulyast, en is szeretem. legutobb ahol dolgoztam, meg a cukornad
ultetvenyre is raengedtek oket, csak a gyomot, gazt ette ki kozule, a cukornad sar-
jakat nem bantotta.

Árpád Csuvár 2013.04.06. 17:33:24

@Qué-Béka: blogom nincs, annál lustább vagyok, hogy rendszeresen írjak :) fácséra meg regisztrálhatsz, aztán ha elolvastad a cikkeket végignézted a képeket simán törölheted a profilod

Árpád Csuvár 2013.04.06. 17:40:48

Köszönöm a pozitív megjegyzéseket! Néhányan panaszkodnak, hogy rövid, fácsén találtok hosszabb bejegyzéseket, jobb- rosszabb stílusban. Azt sokan hosszúnak tartották ezért lett ez ekkora.

Lajos ghr 2013.04.06. 17:52:54

jó írás. végülis a közlekedés és a lehetőségek ugyanolyanok mint budapesten:)

2013.04.06. 18:03:24

@ctboy: tilmir es tableno ferfi

meatclone 2013.04.06. 18:14:58

@NIKI LAURA: Amikor en voltam Traiskirchenben (1986) akkor Kanada elvitt 4-6 honapon belul.Ausztralia szinten (engem az USA is) Azok akik eveket vartak azok alltalaban varialtak es halaszgattak jobbra balra.

Árpád Csuvár 2013.04.06. 18:19:39

@Haragos Paradicsom: na igen Queensland nekem is nagyon tetszett, habár csak nyaralás szinten. Érdekelne az ottani munka is, nagyon bejött a trópus.

KanáriHajni 2013.04.06. 18:26:33

@Árpád Csuvár: Na és hogy találunk meg a facebookon? Klassz volt a poszt, egy ilyen projectben részt vennék akár valahol itt a környéken is. Bár úgylátom, már kiöregedtem. Egyébként te meddig maradsz ott?

A kecske-témára meg: itt (Gran Canaria) az egyetlen könnyen tenyészthető állat a kecske, és földet venni sem érvágás, főleg, ha nem akarsz rá házat is építeni, mert azt kevésbé szeretik. Ráadásul EU, nemkell se vízum, se semmise, és a fapados is elhoz. Továbbá: IMÁDOM a kecskesajtot! :-)

tucano 2013.04.06. 18:27:48

@Régi Péter: rikácsolnak, meg szemetelnek. Persze ahol ara van az káprázat, de legtöbbször sikítófrászt kapok a kisebbek folyamatos pletykálkodásától. De csak addig, amíg egy bőgőmajom horda nem telepedett a közelbe, mert akkor eldöntöttem, hogy veszek egy puskát (és fejbelövöm magam, mert vadon élő állatot sosem).

tucano 2013.04.06. 18:30:46

@charlieharper: nem, Tilmir szerintem nő :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 18:36:40

@Jess G: félreértesz. nem csak a földhöz jutás nehéz. nyilván könnyebb lenne, ha lenne rá minimum 20millió forintom.
érdemes ide bekukkantani: www.szantofold.hu/
egyébként pontosan az a helyzet, amit az a bizonyos politikus kifecsegett a földekről. szóval még pénzzel sem biztos (de nagy segítség lenne:))
egy-egy kézben összpontosulnak a tulajdonok...

és a föld csak az egyik pont.

Dr_utcai_arcos 2013.04.06. 18:36:47

Hát ez durván jó volt, holnap indulnÁk :D! Nekem mint antiszociális embernek ez lenne az Éden!

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 18:37:52

@Jani haverja: ha lenne kedved pár mondatban vázolni, ott hogyan működnek a dolgok, szívesen venném. csak hogy átlássam.
köszönöm.

spangola 2013.04.06. 18:48:42

@ctboy:

Tilmir nő? Mióta? Nem férfi?

Árpád Csuvár 2013.04.06. 18:53:16

@KanáriHajni: Megtalálni engem fácsén? Annyira nem lehet bonyolult én vagyok az egyetlen Csuvár Árpád azon az oldalon :D

KanáriHajni 2013.04.06. 18:57:33

@Árpád Csuvár: Jaja, közben már megvan, köszi! Érdekes hely. :-)

eagles 2013.04.06. 19:12:21

@zopilote:

Próbálkozz Nógrád megyében. Ott viszonylag sok a gyep, ill. a legelő műv.ágú terület. A földárak is jóval alacsonyabbak, mint az Alföldön, vagy a Dunántúlon.
Én egyébként zártkerteket szoktam venni. Bár engem, mint erdészt a tűzifa érdekel. De szerintem kecsketartásra is tökéletesen megfelel. Sok rajta a "dzsuva", de gondolom a kecske ideális "takarító gép".

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.06. 19:13:28

@charlieharper: Emiatt gondoltam

svajcisapka.blogspot.ch
Lives in Baden, SwitzerlandFemale

Tableno-t gondoltam hogy ferfi, ha no lenne tablena-nak hivna magat ugye?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 19:34:09

@meatclone: igy van 90 elott ausztralia canada USA siman fogadott es kb fel ev volt
azert radneztek hogy nem vagy-e koztorvenyes bunozo, vagy hitthu kommunista es a part tagja

Világpolgár2012 2013.04.06. 19:40:32

@ctboy:
Tilmir, nő, Svájc, építőipar, saját vállalkozás
Tableno, férfi, dél-amerikai feleség, első (?) "határátkelős" gyerek :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 19:40:49

@hagyma: egy időben én is beleástam magam, pár éve. de semmi ígéretes..

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 19:42:09

jó, hogy így beazonosítotok embereket, de biztosan akarják?
én nem nagyon akarnám...
nevet meg pláne nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 19:50:11

@Babette_: ausztralia romantikusnak tunik, de nem veletlen hogy annak idejen bortonszigetnek hasznaltak
nem mondom, hogy nimcs magyar aki ne tudna megszokni, de en pl orulok,, hogy letettem rola, bar egyszer tuti elugrunk szetnezni
annak idejen az olimpia idejen 50 dollarert volt repjegy, mert mentek a gepek hazahozni a sportolokat
de nem tudtam menni, mert nem engedtek volna vissza:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 19:52:07

@Babette_:
-
babette
masodik hazassag
kisvaros meginkabb falu
ertelmisegi paraszt, de meg mindifg keresi a helyet

Világpolgár2012 2013.04.06. 19:53:18

@Babette_:
Erre én is gondoltam és elnézést tőlük, hogy helyettük pl. én is válaszoltam. Mondjuk én csak olyat írtam le, amit ők saját maguk megosztottak itt a blogon. Nevet meg csak akkor írnék le, ha pl. mindenki tudja amúgy is, pl. Hagyma.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.06. 20:03:56

@Babette_:
Megneztem a szantofold.hu-t ahogy ajanlottad.
Tudsz segiteni mit jelnet az alabbi szoveg?

jelenleg bérlő nélkül, de igény esetén bérlővel is (mindenkori támogatás 90 %-ért)

Ugy irjak ezt a "mindenkori támogatás 90 %-ért" mintha ezt mindenki ertene. Mennyi most a tamogatas? Hektarra vagy AK-ra vonatkozik?

2013.04.06. 20:05:48

@bobsys: igy van a vilag legrosszabb ingatlan piaca, ha venni akarsz.

"Australia still has the most unaffordable housing markets in the world despite two years’ of stagnant or falling house prices, according to the latest Demographia International Housing Affordability Survey."

www.theage.com.au/business/property/australian-housing-severely-unaffordable-20130121-2d2gk.html

2013.04.06. 20:07:02

@ctboy: lattam, hogy tobben irtak. Elnezest Tilmirtol

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.06. 20:12:45

@Babette_:
Sokan osszekevertuk/(juk) a torzskozonseget. Csak a T-betusokkel volt konfliktus.
Inkabb segitsegnek szantam hogy az elkerulhetetlen anyazas legalabb a megfelelo iranyba induljon ha megindul.

Miert kellene pl. tanatonak szenvednie a tableno-t, vagy tucano-t tilmir-t, tildy-t ero kommentek miatt? (es vica versa) Eleg munka ezeket a labdakat maguknak visszautni. Ugye Tildy?
Remelem nem bantottam meg senkit, nem ez volt a szandek.

átlátó 2013.04.06. 20:22:05

Bírom az ilyen helyeket, érdekel, hogy kábel lopások vannak e?

zopilote 2013.04.06. 20:33:29

@NIKI LAURA:
en kicsivel tobb, mint 2 honapot vartam: 83 szept. 17.- en erkeztem Becsbe, 22. - en jozanodtam ki es jelentkeztem Traiskirchenben. Dec 05.- en mar Calgaryban voltam. Kozben 5 perc interview a kovetsegen, ahol elfogadott a bevandorlasi tisztviselo (emberhiany volt akkoriban a skidroadokon, kellett az utanpotlas) :) 20 evvel kesobb honapokat toltottem a csavargok, hobok eletenek tanulmanyozasaval a vancouveri konyvtarban - ami egy gyonyoru epulet - a gyakorlati tapasztalatok mar megvoltak:)

2013.04.06. 20:37:25

Fasza, nagyon fasza. Jó érdekes posztokat is látni itt.
Nekem Budapesten tömegiszonyom volt vagy 1 évig amíg megszoktam, de ez a másik véglet is durva.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 20:38:26

@hagyma: az utolsó nem stimmel. megtaláltam a helyem.
amit egész életemben kerestem.
a földrajzi hely másodlagos.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 20:39:06

@Világpolgár2012: világos. csak nem akartam, hogy ez a listázás elfajuljon.

zopilote 2013.04.06. 20:42:26

@hagyma:
" ausztralia romantikusnak tunik, de nem veletlen hogy annak idejen bortonszigetnek
hasznaltak "
Ha mar itt tartunk, akkor az USA - ba kik mentek elosszor? Vallasi freakek, akiket
Europa eluldozott. Isten neveben kiirtottak, rezervatumokba zartak az oslakossagot,
akik elosszor segitettek oket. Kik a jobbak? A bunozok vagy a sick f..k preacherek
utodai?:))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.06. 20:43:09

@Babette_: Bocs, nem voltam itt egy darabig, írok egy privátot valamikor éjszaka.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 20:47:19

@ctboy:
jelenleg bérlő nélkül, de igény esetén bérlővel is (mindenkori támogatás 90 %-ért)

Ugy irjak ezt a "mindenkori támogatás 90 %-ért" mintha ezt mindenki ertene. Mennyi most a tamogatas? Hektarra vagy AK-ra vonatkozik?
------------------
mivel a földtulajdonos köteles a területet megművelni, a bérlő jól jöhet, ha a tulajdonos nem képes rá.

területalapú támogatás van (fejlesztési és adózási kötelezettség nélkül), ez hektáronként jár, kb 60ezer forint(évente változik, de nagyjából ennyi).
felveheti a tulajdonos vagy a bérlő, aki gyorsabban ér a jegyzőhöz:/
a "támogatás 90%ért" azt jelenti, hogy a támogatás 90%a a bérleti díj. nem számszerűen, hanem konkrétan. tehát ha 60ezer a támogatás, akkor az 54ezret megkapod a bérlőtől bérleti díjként, neki marad 6ezer.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 20:48:26

@ctboy: ja, én is keverem tanatot és tablenot:)

tanato 2013.04.06. 20:57:35

@Babette_: Én az origo-s Há-n még azt is leírtam mi az a tanato,mit jelent és miért választottam a nevet.De ennek már majd másfél éve.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 21:00:27

@tanato: ott már csak a vége felé voltam.
thanatosz az a halál, innen van?
meg vannak a tanatológusok is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 21:04:00

@Babette_: de az kizarolag a foldrajzi helyzetre vonatkozott es neha ugy tunik kacsingatsz kulfoldre
@zopilote: baromsag

tanato 2013.04.06. 21:04:52

@Babette_: Nem,ez egy földrajzi hely,keress rá a neten.Mondjuk én ékezet nélkül és egybe írtam.

tanato 2013.04.06. 21:06:38

@tanato: A világ egyik legszebb helye és turistaparadicsom lehetne a környéke ha nem ott volna ahol ténylegesen fekszik.Nézz róla képeket is.

spangola 2013.04.06. 21:10:13

Én férfi vagyok Afganisztánból. Mérnök vagyok.
És jól főzök.

De Tilmir szerintem akkor is férfi.

tanato 2013.04.06. 21:10:47

@Babette_: Na jó akkor megmondom Tana-tó és Etiópiában található,a világ egyik legszebb helye,onnan ered a Kék Nílus.
Nekem egy nagyon jó régi barátom és évfolyamtársam származott a tó partjáról,aki sajnos az eltelt idő,alatt eltűnt,nem találtam hiába kerestem sokfelé.

tanato 2013.04.06. 21:13:30

@spangola: Nem férfi, egyébként érdekes az ő névválasztása is,de azt nem írhatom meg,privát,de ha megírnám abból látnád hogy nő.De ha már a neveknél vagyunk,a tiédnek van köze a híres amerikai filmhez a Spangolhoz?Nekem nagyon tetszett a film többször is megnéztem.

Sákif za morro? 2013.04.06. 21:19:45

Az egeres részig tetszett. Ott eldöntöttem, hogy nem megyek AU-ba. :-)))

Világpolgár2012 2013.04.06. 21:22:32

@spangola:
Meg nem is kell belemenni személyes dolgokba sem, Tilmir avatarja nő :) Természetesen férfi is választhatná, de nem valószínű.

zopilote 2013.04.06. 21:33:16

@hagyma:
ez nem egy intelligens valasz.
reszletes cafolatokat kerek, amiben a Myflower, Pilgrims is szerepel
ajanlok egy jo tortenelemkonyvet: Howard Zinn - A People's History of the United States (bar ha elolvasnad, visszaadnad az allampolgarsagodat, felteve, ha igazi kereszteny feher ember vagy) :)

ZOH 2013.04.06. 21:33:24

@Árpád Csuvár: Piszok jó írás, gratulálok!

ZOH 2013.04.06. 21:46:49

@Árpád Csuvár: a fácsén be tudnád légyszi állítani, hogy lehessen követni is? Most csak ismerősnek lehet jelölni, de csak úgy követni nem. Thanks!

mzgldr 2013.04.06. 21:56:32

@Babette_: én úgy tudom, hogy a támogatás azé, aki megműveli. Ha van bérleti szerződés, akkor neki is kell igényelni. Mostanában volt valami határidő, ha nem tévedek és ott be kell jelölni, hogy ki műveli, vagy valami ilyesmi.

Árpád Csuvár 2013.04.06. 22:03:30

@ZOH: hát sok érteme nem lenne követni engem, ilyen poszt már nem lesz... egy jó darabig :/

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.06. 22:04:01

@Babette_: Ezek szerint, ha valaki berel 6 ha szantot es 60ezer/ev berletet fizet, ajjor a 6x 60e= 360.000 tamogatas felvetelevel maris remek uzletet kotott.
Aki pedig az uzlet masik oldalan ul az erezze magat rendesen lehuzva. Jol ertettem a logikat?

spangola 2013.04.06. 22:04:21

@tanato:

igen van köze, mert ott a nő ugye spanyol volt és angolul tanult.
Én meg angolul és spanyolul tanulok, ezért lettem spangola.
Te amúgy meg házidoki vagy, ugye? Azt írtad a múltkor, nem?

2013.04.06. 22:05:21

Erdekes mindig pont mikor kiakasztanak a nem idevalo posztok es elkezdem fontolgatni hogy nem fogom olvasni a Hataratkelot, mindig megjelenik egy-ket ilyen iras amiert erdemes latogatni a blogot. Nagyon jol megirt, erdekes poszt, a szerzo probalkozhatna ujsagirassal profi szinten.

spangola 2013.04.06. 22:05:21

@Babette_:

na, az nincs:)
De ha a Spangolban lévő kislányra utaltál, azt az édes, szép, talpraesett kislányt szívesen elfogadnám.

spangola 2013.04.06. 22:07:28

@Babette_:

Lányom nincs, de ha a Spangolban lévő kislányra céloztál, akkor azt az édes, szép, talpraesett kislányt szívesen elfogadnám gyermekemként.

tucano 2013.04.06. 22:07:55

@Babette_: @Világpolgár2012:
nem erre nyomta a fejemet a víz alá a pap, de szinte mindenki így szólít, nem az anonimitás miatt választottam:) Kb. 1 perc kideríteni a nickem alapján, hogy ki vagyok, de sosem érdekelt. Amikor még nem volt blog.hu, csak az index fórumok, a harcművészeteken hatalmas összeveszések/szájkarate, stb. után derült ki, hogy mindenki ismerte egymást személyesen is:)

spangola 2013.04.06. 22:09:19

@Mirjam2:

Igen, a tegnapi és a mai poszt is annyira jó volt, olyan üdítő!
Hurrá!

Hagyma, fő a paprikás krumpli!
Borsos tokány áttéve jövő hétre.

mzgldr 2013.04.06. 22:12:25

@ctboy:
Nem. Ha te bérelsz valakitől földet, akkor kapsz hektáronként 200 eurót évente támogatásként. A bérleti díjat viszont ugyanúgy fizetned kell a tulajdonosnak. Ami a fenti esetben 54 rugó. Tehát évente hektáronként 6 rugó a remek üzlet.

tanato 2013.04.06. 22:12:36

@spangola: Pontosan,már éppen 20 éve csinálom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:21:53

@zopilote: ha hulyeseget irsz akkor csak ennyire tellik, a ausztralia es az USA akar meg mutathat is hasonlosagokat, teljesen mas kontinens
annyiban igazad van, hogy angolul beszelnek
es nem a dom vissza se, a magyart sem az amerikait
bar Koppanyt azert megszopattak
anno
@spangola: nalunk meg tarta a bab, foztem olyan 2 gallont
azert szolok, hogy paprikaskrumplit is sokkal jobbat fozok nalad, igy latatlanba, egyszeruen azert mert az enyem a vilag legjobbika
nehogy mar egy magyar nyultarto megelozzon
szolok arrol is, hogy bar a noknek a konyhaban a helye hetkoznapokon, de a vilag legjobb szakacsai ferfiak
na en nem vagyok a vilag legjobb szakacsa, de amit a multkor felsoroltam 6-7 etel
abban verhetetlen vagyok
egy paprikaskrumpli fozo versenyben agyon vernelek:)

tucano 2013.04.06. 22:26:34

@spangola: annyira megéheztem a tegnap esti főzőpartitoktól, hogy elmentem egy rendes vendéglőbe. Felsorolt a pincérnő vagy tíz halat, mondtam amit ajánl, de ne szúrja el. Erre kihozott egy brutálnagy keszeget (Black Bream) párolva, caprival, olívával, paradicsommal, hagymával, stb. isteni volt. Magamtól sosem jutott volna az eszembe, hogy keszeget kérjek, de ez a tengeri kicsit más volt, mint a balatoni :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:28:40

mondjuk paprikaskrumplihoz nem kell 3 evig tanulni majd kimenni portugaliaba
de!
alapvetoen lenyeges a krumpli minosege
a pirospaprikae
ezekre altalaban a koznep nem figyel vesz 2 kg krumplit, meg van otthon pirospaprika
es termeszetesen a kolbasz
az nem ugy van hogy belevagok valami szar virslit
na ha ez a harom megvan, akkor mar tenyleg rutin egy profinak mint en vagyok:)
.amugy meg a viz sem mindegy, de nalunk a viz elsorangu

spangola 2013.04.06. 22:29:57

@hagyma:
nos, mi hétköznapi szakácsok vagyunk, nem profik.
A profik közt a férfiak a legjobbak, ez tény.

De a hétköznapi szakácsok közt a nők jobbak.
Én elhiszem, hogy Mary azt hiszi, és ott az amcsik, hogy te jól főzöl magyar kaját, de hidd el, úgy lefőznélek, hogy az asztaltól sem tudnál felkelni.

Nálam tudod mi van?
Aki eszik a főztömből, az nem tudja abbahagyni. A tálalásra is adok, és már a szemük kívánja, mert mindenki bezabált, de annyira finom, hogy nem tudják abbahagyni.
Mindenki bezabál, aki nálam eszik.

Ez így van. Nem leszek álszerény, k@rva jól főzök és én főzlek le bármikor.

tucano 2013.04.06. 22:30:43

@Árpád Csuvár: Erre egy közös ismerősünk pont most osztotta meg a cowboy nótádat, nézem, hol láttam ezt a nevet? Kicsi ez a facebook :)

spangola 2013.04.06. 22:31:17

@tucano: Váljék kedves egészségedre!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:31:21

@tucano: hat ha hal
akkor nekem tovabbra is harcsa es suger
az utobbi a legjobb
tengeri is folyami is
emellett imadtam a balatoni sult keszeget
de errefele nincs

spangola 2013.04.06. 22:33:40

@hagyma:

egyetértünk, alap a jó krumpli és a fűszerpaprika.
Nekem a barátnőm Baja mellett él, és ők darálják nekem a paprikát.
Amúgy meg ha nincs házi, akkor van egy márka, amit én is ehetek, mert nem szennyezett gluténnal, akkor azt használom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:35:21

@spangola: eselyed nincs nyul!
legalabbis a felsorolt 6-7 etelben
4 eve elkoltoztun Louisvillebol es Mary batyja meg minden evben megkerdezi, hogy foztem-e bablevesta z iden
/mert evente ketszer fozok, karacsony utan es husvet utan/
mert olyankor veszunk igazan utos sonkat
itt tertdepelnek az ajtom elott most is a szomszedok es sirva konyorognek egy tanyer bablevesert, de nem adhatok, barmennyir faj a szivem, mert mar elfogyott 1 gallon es este jon a fiam es Mary
hogy nezhetnek a szemukbe, hogy nincs tobb?

spangola 2013.04.06. 22:35:22

@hagyma:

amiben nem vagyok otthon sajnos a konyhában, az a hal.
Nem vagyok sajnos nagy halevő, pedig szeretném, ha szeretném.

Amikor víz mellett éltünk, készítettem halakat, amiket frissen fogtak, de ritkán.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:37:33

@spangola: es akkor megkerdezem. nagyon halkan
szerinted hol van igazan jo krumpli es paprika?
es egyaltalan honnan szarmazik?

spangola 2013.04.06. 22:39:42

@hagyma:

Figyu, hagyma!
Én már ott tartok, hogy nem merek itthonról kaját vinni a munkahelyemre, mert a munkatársaim addig könyörögnek, hogy adjak nekik belőle, mert olyan jól néz ki és olyan az illata, hogy nekem sosem marad semmi:)
Nem akarok munkahelyi feszültséget, érted...:)

Ha veszekszem a férjemmel, csak annyit mondok neki: hé, borsos tokány!
Vagy: hé, csülkös bableves!
Legutóbb: hé, körmös pacal!

Egyből csendben marad!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:39:48

@spangola: en meg eletemben nem csinaltam halat
es Mary sem
ha fozunk-sutunk akkor etelt keszitunk nem halat
ha nagyon ra vagyun izgulva akkor eszxunk a hotelben ahol melozunk
etteremben sem rendelnek
ha kimegyunk kajalni, barmi a tervem, a vege az lesz, hogy rendelek egy hatalmas steaket:)
ha vacsorazni persze
ebedre jo egy nagy hamburger is:)

Mrs. Clayton 2013.04.06. 22:40:00

@hagyma: próbáltad már magyaros kajához a smoked paprikát? pl sztem a paprikás krumplihoz nagyon jó, jobb mint a sima, véleményem szt

spangola 2013.04.06. 22:40:50

@hagyma:

miért, drága amcsi állampolgár, szerinted itthon magyarországon nincs jó fűszerpaprika????? Mi van???
És krumpli sincs?
Az USA meg a jó fűszerpaprikáról híres?

spangola 2013.04.06. 22:42:13

@hagyma:

ja, és fontos a jó savanyúság is a paprikás krumplihoz

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.06. 22:42:38

@mzgldr: A 60e berleti dij az mind a hat hektarra vonatkozott.
A tamogatas pedig 200 euro/ha = 1200 Euro
Ebbol lejon 200 Euro berleti dij, marad berlonek = 1000 Euro/6 ha.

Meg az esetleges haszon a termelesbol. Mit nem ertek jol?

Mrs. Clayton 2013.04.06. 22:42:42

@spangola: ez ügyben igaza van hagymának, gyakorlatilag kereskedelmi forgalomban nem kapható megfelelő minőségű, nincs, nem létezik Mo-n

spangola 2013.04.06. 22:44:09

@Jess G: mármint miből? Krumpli vagy paprika?

mzgldr 2013.04.06. 22:44:16

@ctboy: azt, hogy a 60 bérleti díj is hektárra vonatkozik évente.

mzgldr 2013.04.06. 22:44:54

@mzgldr: akarom mondani a 60 ezer 90%-a.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:45:43

@spangola: hat az elso kettovel barmit elerek Marynel, de belsoseget urino nem eszik:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 22:46:58

@ctboy: attól függ, honnan nézed. a művelési kötelezettségnek komoly anyagi vonzata van. ezt megcsinálja helyette a bérlő.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.06. 22:47:49

@spangola: nem. csak azt képzeltem egy pillanatra, hogy ismerlek:)

cukkerrépa 2013.04.06. 22:48:07

végre valaki, aki nem arról nyöszörög, hogy milyen sz*r itthon.
hajrá, csuvi!

fogjál gyíkot, egyél kövön sült hernyót, az ausztrál bennszülöttek ezeket is szeretik.

:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:48:32

@Jess G: nagyon varialom a paprkikakat
volt mar jo is amit anyukam kuldott, de volt olyan is ami kuka lett
van egy ilyen kesztetese, hogy parhavonta ad fel fuszereket:)
@spangola: hogyne lenne
altalaban olmozott, teglaporos:)
regen en is ettem uborkasalatat vagy valami savanyut a paprikaskrumplihoz
errol teljesen leszoktam
ne kerdezsd miert:)?

Mrs. Clayton 2013.04.06. 22:48:32

@spangola: sztem a krumpli is necces, de egyértelműen nem kapható ehető minőségű fűszerpaprika nagykereskedelmi forgalomban, ami magyar, vagyis ez úgy igaz, h 99%, mert lehet jót vadászni, de nem a boltban

Mrs. Clayton 2013.04.06. 22:50:18

@spangola: a krumpli is necces de fűszerpaprikát 99% h nem kapsz ehető minőségű magyar származásút nagykereskedelmi forgalomban

Mrs. Clayton 2013.04.06. 22:52:36

@hagyma: már nem ez jelenti a problémát, hanem h keserű, égett, szar paprikából romlott, avas, ez a jellemző sajnos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:53:39

@Jess G: van itt is magyar neven futtatott pirospaprika
ritka szar es draga
eleinte fel sem tunt
paprika- paprika
pont a neten hivtak fel a figyelmemet, hogy selejt
es tenyleg az
mexikobol pl minden fajtajabol nagyon jok jonnek
viszont van magyar zoldpaprika
ugy hivjak hungarian wax
egy az egyben olyan mint az otthoni es veri a californiait
jelzes erteku, hogy Mary mar evek ota ezt vasarolja, pedig hat O nalam is amerikaibb egy kicsivel:)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.06. 22:54:28

@mzgldr: Igen ugy jo lenne, de az en peldamban a 60 berleti dij az 6 ha-ra vonatkozik.
Az eredeti, idezett szoveg szerinti 90%-os peldat megertettem utanna mar a konkret helyzetre kerdeztem ra.

Viszont eddig nem erdekelt a dolog mert egy megorokolt szantorol van szo es ugysem voltam otthon. Most viszont meginditotta az agyamat.

spangola 2013.04.06. 22:54:28

@hagyma:

én főzök néhány belsőséget, pl. sertés agyvelőt, egyik kedvenc kajám
zúzapörkölt, pacal, néha máj

spangola 2013.04.06. 22:55:38

@hagyma:

te figyelj már, amit a barátnőmék házilag őrölnek pirospaprikát Baja mellett, abban miért lenne téglapor?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 22:56:12

@Jess G: nem tudom, mikor kitort ez az olmozott botrany en onnantol nem hasznalok magyar pirosparikat
minek?
akkora valasztek van
amugy a jo paprikat itt is meg kell fizetni!
a jo az draga!
ami meg nagyon draga itt a majoranna, nem vagyok boldogtalan, ha anyam kuld
sult csirkehez hasznalom

spangola 2013.04.06. 22:56:14

@Jess G:

barátnőmék eladásra készítik a fűszerpaprikát, és az tényleg fűszerpaprika

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:00:38

@spangola: OK paprikat csak ostermelotol, ezt megtanultam az indexen:)
en foztem mar pl Marynek zuzaporkoltet es akkor meg annyira szerelmes volt belem, hogy evett egy tanyerral belole
sot annak idejen magamnak marha agyvelot is
de O nem hajlando enni belsoseget
semmit
majat abszolut nem
es hat ilyen az elet, formaljuk egymast
semmi igenyem ma mar se pacalra, se zuzara se majra
10 eve oltam volna erte
mar most hosszasan taglalom anyamnak, hogy ne fozzon belsoseget ha megyunk haza, mert nem eszi meg!
ismered a dumat, azert nem szereti mert nem jo, mertt nem evett meg jot stb.
namost O pl ehen is halna egy labas pacalporkolt mellett
en nem mondom, hogy nem ennem meg, de eszembe sem jut fozni ilyesmit

Mrs. Clayton 2013.04.06. 23:02:53

@hagyma: miért nem vetsz cserépbe az ablakba? még jól is mutat
@spangola: elhiszem, de jellemzően a házit is túlpörkölik v hogy hívják az eljárást, s így égett, keserű lesz az is,
ettől persze lehet, h a barátnődéké tényleg jó, de sajnos az az igazság, h Mo-n nem lehet biztonságosan megfelelő minőséget folyamatosan beszerezni

Mrs. Clayton 2013.04.06. 23:08:52

@hagyma: látod én pl csirkét/pulykát nem vok hajlandó főzni, egyszerűen a legdrágább bolti csirke az, amit meg lehet enni, v a házit, de az már annyira drága, h akkor inkább nem eszem csirkét, az olcsó v legolcsóbb gyakorlatilag hányingert keltően szar, pár hónapja próbálkoztam egy elfogadható áru csirkével, de kuka lett belőle, a pulyka konkrétan halliszt ízű

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.06. 23:28:27

@Jess G: pulykat nem eszunk csak thanksgivingkor
csirke remek vam itt a kornyeken es olyan arban van akar sutve, akar rantva, hogy csak ugy vesszuk
de...
evente ketszer krumpliagyon megsutok majorannas csirkecombokat
nagyon kozkedvelt
mikore loszor sutottem Marynek, nezett kikerekedett szemekkel, mert ugy ertette marihuanas csirkecombokat fogok kesziteni:)
az akcentusom ugye:)
/amugy vannak remek farmok a kornyeken es remek boltok a freshmarkettol a green lifeig

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.06. 23:37:09

@mzgldr: @Babette, Koszonom a segitseget.
En kezdtem el masrol beszelni fel uton. A 60e egybe esett ez okozta a felreertest.

2013.04.06. 23:39:47

@Jess G: MKi Coscoban a csirkenek nincs hal ize. Nem tudom hol van a kozeledben Cosco?

tucano 2013.04.07. 00:09:08

@spangola: köszönöm, rámfért.
@hagyma: soha nem ettem még tengeri keszeget, azt se tudtam, hogy van. De én nagyon szeretem a tűhalat, a kardhalat, a denticino-t, lazacot és még ki tudja hány fajtát, amiről azt sem tudom magyarul, hogyan is hívják.
Otthon meg süllő/harcsa, esetleg kecsege. Persze hallal kényeztet a sors, édesapám profi horgász, nagyfater is az volt, mindig volt az asztalon.

KanáriHajni 2013.04.07. 00:10:20

@Árpád Csuvár: Miért nem? Leléptél?
Különbenmeg: paprikáskrumpli csipetkével! PUNKtum. :-)

tucano 2013.04.07. 00:13:53

@hagyma: ez alattomos volt, de igaz:)
Brazíliában a krumplifélékből van a mezei krumplink ezer fajtája és a ki tudja hányfajta gumós cucc mellett a macaxeira és a yumi, mindkettő egészségesebb és finomabb is a mezei burgonyánál.

mzgldr 2013.04.07. 00:16:19

@ctboy: jobban jársz, ha kiadod, mert a bérlő legalább megműveli és nem neked kell tárcsáztatnod vagy kaszáltatnod a parlagfű miatt. Viszont ha nem tudod, pont ezért a földalapút igényeld meg mindenképpen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:19:43

@tucano: tengeri sugerrol beszeltem
eletem legjobb hala, komolyan emlekszem ra amugy
egy altalam fogott suger a dunabol kb 30 eve
eppen meretes volt
/lehet belaszamoltam a farkuszojat is:)/
fantasztikus volt
sullot is fogtam finomat, de a suger veri

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 00:20:57

@Árpád Csuvár: jo a post erdekes jok a kepek a face-n sok sikert

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 00:28:00

@meatclone: Amikor en voltam Traiskirchenben

88 majusaban zartak be a magyarok elott juniusban megerkeztem es a magyar utlevellel a soromporol is le kellett vennem a kezem
biztos szar volt a lagerbe, de en az erdobe meg a patakparton csveztem egy hatizsakkal 2-3 hetet ,azutan Becsbe mentem csovezni 20-an ,egy szoba -konyhaba. super volt .. kozben leregistaltam USA ba, de mire ram kerult volna sor leallt az interju Canadaba selfsponzoroskent 1 ev alatt kerultem ki ... nem volt konnyu..2 evet bujkaltam austriaban illegalba..

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 00:39:41

@zopilote: 5 perc interview a kovetsegen
nekem is kb eddig tartott .....ossze-vissza hazudtam a kerelembe. egy szot sem kerdeztek .. azt kerdeztek azert akarok canadaba menni hogy szines tevem es automata mosogepem legyen?.. azt valaszoltam - nem az nekem Mo-on is meg volt csak nem akarom hogy a lanyom (3eves) is kommunista neveltetest kapjon mint en......welcome to canada ennyi volt az osszes... biztos akkor is hiany volt ... persze selfsponzoroskent utazasom es minden koltsegemet magam fizettem.. biztos sokan szeretnek ezt ma is elerni ilyen konnyen

zopilote 2013.04.07. 00:40:55

@hagyma:
Kezd telel lenni a .....m a degeneralt, csillag - savos szemellenzos felrebeszeleseddel!!!!
Kerdeztem, kik voltak az elso bevandorlok az USA mai teruleten? Erre jossz Koppany-
nyal:) Q..a nagy eszre vall!! Most irjam, tipikus amerikai hozaallas? :) Jossz azzal, hogy
Ausztraliat bortonszigetnek hasznaltak. Azoknak az allitolagos bunozoknek az utodai jo-
vatettek oseik bunet, szorgos emberekke valtak. Az USA elso bevandorloi pedig Euro-
pabol elzavart vallasi freakek voltak. Lasd Myflower utasai:) Nem igy volt?? Most gye-
re azzal, hogy Dozsat tuzestronon egettek meg:)
Egy jo tanacs: inkabb haza se latogass Magyarorszagra! Otthon nem nagyon toleraljak
a felrebeszelo uber amerikait, kulonosen ha magyarul osztja az eszt:) Itt legfeljebb kiro -
hognek vagy ignoralnak a hozzaszolasaid alapjan:)
Azert kivanok kereszteny felebarati szeretettel Szebb Jovot! :)
www.youtube.com/watch?v=Rk_k8LJ7Sns Koncz Zsuzsa - Amerika
P.S. : neha arra gondolok, hogy csak egy piti " Agent Provocateur " vagy, ez volt az
ara annak, hogy naturalized citizen lehess:) Az amcsiktol minden gonoszsag es okor-
seg kitelik:)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.07. 00:41:38

@mzgldr: Egyetertek. Nem is akarok bajlodni vele.

Az utotte meg a szemem, hogy a tamogatas 10%-at kapom berleti dijkent, amikor ezek szerint a piacon elfogadott a 90%.

Ez igy sokkal realisabbnak tunik.
-ingyen fold a berlonek + egy kis apro (10% )az ugyintezesert,
-semmi befektetes a berlo reszerol (marmint foldvasarlas)
-ove a termeles teljes haszna

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 00:44:23

@zopilote: bortonsziget? nalunk aki szemtelenul buszke az eredet francia szarmazasara ,oseire - meg lehet kerdezni tole- akkor most az uk uk uk apuka volt bortonre itelt vagy az uk uk uk anyuka volt q.rva..

spangola 2013.04.07. 00:54:51

@montroyal:

na, már megint miről akarsz képet, montroyal?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:57:02

@zopilote: ha nem haragszol sok mindent figyelembe veszek de a tanacsaidat nem
azert szolok a usztralia bortonsziget volt kifejezetten
es menny inkabb mexikoba
es a haza fenyre derul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 00:59:06

@montroyal: nem mondtam, hogy az ausztralok bunozok, de elvitathatatlan tortenelmi teny, hogy a bunozoket vittek ki oda annak idejen
mintegy bortonkent angliabol
nincs ezzel baj
de teny

mzgldr 2013.04.07. 01:01:12

@ctboy: ok, határidőket azért nézzed, vedd fel a kapcsolatot az illetékes falugazdásszal, az majd eligazít.

zopilote 2013.04.07. 01:04:06

@hagyma:
A Myflowerrel freakjeivel sincs semmi baj
de teny:)

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 01:05:07

@zopilote: ezért szeretunk mi Kubaba menni ... az az isteni nyugalom kulturalt szalloda vendegek... de az koztudott mashol ahol amerikaiak vannak szallodaba mindent feje tetejere allitanak hangoskodnak gusztusztalanok mintha ok lennenek a vilag teteje .. pedig csak olyanok mint valoszinuleg baratunk Hagyma... es ugyanolyan pici porszemek mint barki mas... kulomben nem mentek volna mint én az $5-800 all inclube mexicoba v dominikaba...

Amerika egy szep orszag lenne ha az amerikaiak nem lennenek ott...DDDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.07. 01:05:48

A képekről is sugárzik az a rengeteg napfény, pedig csak töredékét adja vissza a kép. Nagyon felértékelődik az ilyen helyen a net. Mai fejjel elképzelhetetlen net nélkül ilyen helyen. Pedig aki ma öreg az könnyedén elszeparált területen él - paraszti vonal - és nem csak arról van szó, hogy mi ezt nem értjük meg, hanem bele is őrülnénk, abba, amibe ők meg nem. Sőt meglehet, ők meg a gyorsabb, nagyságrendekkel ingerdúsabb életbe gajdulnának bele. Könnyen hat értelmetlennek a létezés ott, kint. Volt egy időszak, mikor magam is megtapasztalhattam milyen az; 2 hetente látni embert és eseményként kezelni, örülni a bevásárlásnak. Teljesen más gondolatkörök, más prioritások, megkockáztatom: más tudatállapot is. Elvonulásnak jó. Mentális böjt. Hosszútávon viszont kiütközik a fejlődés hiánya. Természetesen tanulgathat magában az ember, mert hát a fejlődésnek ezt is betudhatjuk. Ám sokkal inkább a szociális interakciók és azok emlékképeinek magunk mögött tudásának hiány az, amely betesz. Az ember kapcsolatokban fejlődik. Posztolónk meddig lesz még a mostani kiküldetésében?

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 01:06:39

@hagyma: mint quebecbe franciabol semmi baj ezzel...

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 01:11:03

@spangola: ja .. mert messze vagy .. es messzirol jott ember...

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.07. 01:21:40

@mzgldr: Koszonom a segitseget. A falugazdasz is jo otlet.
Meg mondja valaki hogy nincs gyakorlati haszna a HA-nak.

zopilote 2013.04.07. 01:22:08

@montroyal:
Egyaltalan nem volt car, sot nagyon is izgalmas volt a lagerelet: Kelet - Europa fiatalsa-
ganak az alja jott ossze a traiskircheni Hiltonban. Lengyelek, csehek, romanok, de a leg-
kemenyebbek a magyarok voltak: ha meguntak egymas vereset biciklilanccal - ezt " ke-
menyitesnek" hivtuk, az elottunk varo eletre celozva - akkor kovetkeztek az albanok,
csehek, szlovakok, de az osztrakok is kaptak sokat. Romma zuzott szorakozohelyek,
torott bordak jeleztek a magyar bandak ausztriai rablo hadjaratait:) Sajnos en kevesben
vettem reszt, egy osztrak csaladnal dolgoztam Winerwaldban, csak hetvegere jartam be
a Hiltonba. A kemenyites hatasara a disszidensek min. 50 % - a inkabb a hazamenetelt
valasztotta, vagy konyorgott, hogy helyezzek ki oket penzioba. Regi szep idok!!!:)))
Maig is sok Rejto - fele karakterre emlekszem abbol az idobol. Visszagondolva leg -
tobbunk azert nem is vitte semmire Kanadaban, mert mindent keszen kaptunk, elke -
nyelmesedtunk, nem szenvedtunk meg semmiert, kiveve a " kemenyitest". Egy veget
nem ero Nagy Kalandnak vesszuk meg most is az egeszet:) Mi, a traiskircheni fiuk:)
Akik mara ven faxok lettek:(

zopilote 2013.04.07. 01:26:18

@montroyal:
Eleg rossz hiruk van az amerikaiaknak Mexikoban, kulonosen a " spring break " idejen, amikor aprilis korul fiatal foiskolas, egyetemista hordak ozonlik el Mexikot, es ott kivetkoznek emberi mivoltukbol. Szegyenkeznek is miattuk a mexikoiak:)

zopilote 2013.04.07. 01:27:32

@ctboy:
OK, Mayflower:) Azert thx:) De megse Koppany vagy Dozsa:)

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 01:31:22

@zopilote: en viszont az utcan illegalitasba megtanultam yulelni ( nem kaptam kajat zsebpenzt szallast orvosi ellatast akarmilyen is volt) feketeztem sokat es bar volt penzem adtam -vettem de neha csk egy zsmlet ettem parizsval mert arra gondoltam hova kerulok es mire kellhet még a penz.... de szerettem csaszarkodni a Mariahilferen mindenkit ismertem es ismertek engem is .. mindennap gyolog mentem at a Kertneren a duna canal partjan laktam ... szoval szep emlekek... hu de reg volt .. talalo az utolso mondatod..

mzgldr 2013.04.07. 01:32:40

@ctboy: Nincs mit!

@zopilote: Az ilyen sztorikat igazán leírhatnád bővebben egy saját blogon (azt nem mondom hogy könyvben mert kár vele vesződni), neked nem semmi életed lehetett.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 01:34:38

@zopilote: ja ez nem cikizes es nem Hagymat sertegessuk de ezt a vilagon. europaban mindenhol ismerik hogyan viselkednek a nyaralo amerikaiak...

zopilote 2013.04.07. 01:40:20

Hogy a poszthoz is hozzaszoljak: az angolszasz nepek kozul a legvidamabb, legnyiltabb
az ausztral. Akiket eddig megismertem vagy akikkel egyutt dolgoztam, mind ilyen volt.
Az atlag kanadai fiatal is Ausztraliaval kezdi a vilagjarast: raadasul min 1 evig ott is marad,
mivel 30 ev alatti Commonwealth tagallammbol szarmazo 1 evig dolgozhat egy masik tag-
allamban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:47:46

@zopilote: hahahaha
az egyik legzarkozottabbak
ausztral humorral van tele az inetrnet es t v-k

zopilote 2013.04.07. 01:53:44

@mzgldr:
Benne van a tervben, de nem csak a traiskircheni evek leirasa. Ezert kellene mar kicsit visszabb vennem es a munkara koncentralni, hogy talajak egy nyugodt helyet, ahol gond nelkul le tudnek ulni irni. Mit gondolsz, miert tanultam ki a nyomdasz szakmat? :) Sajnos, nem tudom eldonteni, hogy hova menjek, Magyarorszagra, Newfoundlandra vagy Mexikoba kecsket tenyeszteni es hydroponic kerteszkedni. 6 honap alatt az anyagi fedezetet is meg tudnam teremteni a kezdeshez, de pl ma sem mentem dolgozni, pedig 5 -kor felkeltem, es megigertem a fonokomnek, hogy bemegyek, de meggondoltam magam:( Talan holnap, vasarnap. :)

spangola 2013.04.07. 01:56:05

@montroyal:

ha képet küldenék, lesnél, mert kiderülne, hogy minden igaz, amit írok...

spangola 2013.04.07. 01:56:57

@hagyma:

mi ennyi? remélem nem rám céloztál

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 01:59:16

@spangola: hat ha kvebecbe akarsz menni mint franica bunozo, akkor igen
ha nem akkor nem:)

spangola 2013.04.07. 02:02:49

@hagyma:
ja, azt hittem azt kérdőjelezted meg, hogy igazat mondok

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.07. 02:04:14

Tõkre igaz amiket írtok, ne izgujjatok!

zopilote 2013.04.07. 02:05:18

@montroyal:
Te, montroyal, talan meg kozos ismeroseink is vannak:) Nagyon sok haverom ott maradt Ausztriaban, es azokban az evekben (80- as evek vege) a Maria Hilferen strasszaltak:) Voltak koztuk embertelen fazonok, illetve csak azok voltak:) Egy haverom, akivel a taborban jottem ossze, Montrealban lett reformatus pap, az Atya, de szerette a szerencsejatekokat, ezert kirugtak. Torontoban talakoztam vele veletlenul kb 10 eve, nagyon lenn volt, a Salvation Armyban lakott. Sok magyar ment Parisbol is Montrealba, azok is erdekes fazonok voltak, ismertem kozuluk is parat.

hothead 2013.04.07. 02:10:44

@Árpád Csuvár: vegre ausztral poszt! nem is akarmilyen! semmi nyafogas, es meg a stilusa is tetszett! rank fert mar egy ilyen, koszi.
meddig lehet egy ilyen programmal au-ban maradni? utana van lehetoseged egyeb vizummal tovabb maradni? mar ha szeretnel egyaltalan...

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.07. 02:11:23

@zopilote: Erdekes amit mondasz.
Sok evvel ezelott egy angol, aki nemetorszagban tanult filozofiat, majd zenet, kesobb lengyelorszagban elt es onnan szerzett feleseget, visszakoltozott angliaba, es szisztemetikusan 5 evenkent ceget valtott. Kerdeztuk tole mikor mar itt volt az ideje a valtasnak, hogy mi a kovetkezo allomas? Ausztralia?
Azt mondta semmii esetre sem. Az Ausztral egydimennzios tarsadalom es gondolkodasmod. Ott O nem birna elni.
Kesobb egy masik angol erre a tortenetre ugy reagalt az USA-ban, hogy amerika gondolkodasmodja is egydimenzios, de maximum 1,5

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:11:54

@spangola: sose tennem
nem szeretnek mar bimbozo kapcsolatunk hajnalan vaddisznokent berontani szerelmunk viragoskertjebe

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.07. 02:17:02

@zopilote: mitõl válik többdimenzióssá?

spangola 2013.04.07. 02:18:20

@Kellemes Zérókomponista:
én nem is izgulok, izguljon hagyma a dörömbölő küszöbön imádkozó szomszédjaival

hothead 2013.04.07. 02:19:43

@hagyma: turista vizummal johetnel barmikor, de munkavallalasra, netan letelepedesre nincs mar lehetoseged, miutan elmultal 50 eves.

spangola 2013.04.07. 02:22:25

@hagyma:

nincs olyan, hogy bimbózik a kapcsolatunk.
sem hajnalban, sem napnyugtakor

nincs olyan, hogy szerelmünk virágoskertje
sem szerelem, sem virágoskert

amúgy megülte a bab a gyomrod, hogy ma nem mondtad el, hogy nézd, én amerikai állampolgár vagyok 17 napja?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:24:14

@hothead: nem ismerem az ausztral bevandorlasi torvenyt
annyit tudok
barmikor mehetek
/azert arra nem vennek merget, hogy nem csinalhatnek 52 evesen valami uzletet/
letelepedni meg eszem agaban nincs ott
en amerikai vagyok
ki az a barom aki innen kivandorol?
meg az kene nekilatni egy ausztral allampolgarsagnak...
bar tuti meg tudnam csinalni

spangola 2013.04.07. 02:24:54

@spangola:

az a vaddisznós hasonlat viszont talált

spangola 2013.04.07. 02:26:02

@hagyma:

jaj, bocs, épp most írtad le, hogy amerikai vagy:) hehe

anyám, segíts, most már minden nap ez lesz?

jól főzök

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:26:26

@spangola: na latod olvass egyel lejjebb:)
olvasok a gondolataidban
mi ez ha nem bimbozo szerelmunk ?
ertem en hogy tiltakozol, meg itt van a paprikaskrumli kerdese
de ahol erzelmek vannak, ott nincs mit tenni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:28:21

@spangola: amugy tenyleg 17 mapja
Te konyvelsz engem

spangola 2013.04.07. 02:28:58

te meg olvass eggyel feljebb!

amúgy eldönthetnéd már végre, hogy ez csak szex,
vagy csak érzelem,
vagy szex és érzelem

Mary most mit is csinál amúgy? Üdvözlöm

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.07. 02:29:43

Le akarjátok tesztelni a melegházasságot?

spangola 2013.04.07. 02:29:53

@hagyma:

Ne hazudj, nem hiszem, hogy 17 napja, szivatsz! Ezzel is csak a bimbózó szerelmünket akarod rám erőszakolni!!!!!!!!!!!

spangola 2013.04.07. 02:31:10

@Kellemes Zérókomponista:

Ki akar melegházasságot tesztelni?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.07. 02:32:05

A vak is láthassa. Egymás felé húztok. :)

spangola 2013.04.07. 02:32:41

@Kellemes Zérókomponista:

bocs, hozzám beszélsz? használd már a komment előtt a nevet, akinek írsz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:32:56

@spangola: dolgozik
azert logok itt
en holnap 11-re megyek
nagy-nagy eskuvonk lesz/ mar nem nekem, hanem azon fogok melozni/
otthon mar lehet 18
marcius 19-en delelott 11kor tettem le az eskut

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:34:13

ez mar masnap volt, kicsit atmulatott ejszaka utan

spangola 2013.04.07. 02:35:39

akkor 19 napja vagy amcsi, nem?

Ugye, hogy nem követem a pályafutásod!
Ne fogjá' már rám mindenféle hülyeséget!
Ne rágalmazz!

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.07. 02:36:51

@Kellemes Zérókomponista:
Arra ertette, hogy az ausztralok szerinte csak igen/nem tipusu gondolatokat tudnak kovetni.
O (mint europai/angol) peldaul nem erzi jol magat attol, hogy tele van a hasa es sut a nap,ha nincs kivel beszelgetnie, ha nincs olyan akivel meg tudna osztani a gondolatait. Attol felt hogy az aussik nem hallottak meg Mozartrol, nem tudjak ertekelni a kulturat ami az O eletenek resze volt. Mas az oktatasi rendszeruk egysikuan csak gyakorlatias dolgokra keszit fel.
Azt hitte, hogy az O komplex vilagat nem ertenek meg es nem tudna beilleszkedni.

hothead 2013.04.07. 02:36:58

@hagyma: "nem ismerem az ausztral bevandorlasi torvenyt" azt sejtettem, azert mondom, hogy errol lekestel, hiaba gondolod ugy, hogy amerikaikent mar barmit lehet. a kort ott is evekben szamoljak :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:38:20

@spangola: attol fugg milyen idozonabol nezzuk
szerintem ausztraliabol nezve lassan 19
kerlek ne tiltakozz bimbozo kapcsolatunk ellen
az ember tehetetlen ha jonnek az erzelmek

spangola 2013.04.07. 02:40:49

@hagyma:

na, hoppá, teljesítetted ígéreted, és belinkelted a fotódat?
Szóval így nézel ki.

Én nem linkelem be sem magamról a képeket, sem az ételeimről (szoktam az ételeimről képeket készíteni).
Ha montroyal még tovább nyomul, akkor lehet neki küldök egyet.

Amúgy tetszik a kép a falon. Meg az a szép tárgy a néző szemszögéből jobb oldalt a kandalló legszélén, mint valami üvegkancsó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:42:03

@hothead: nem nezek ra, de csodalkoznek, ha pl holnap elvennek egy ausztaral Maryt /eszemben sincs, nekem boven eleg ez a no Kentuckybol/ nem lehetnekk siman ausztral allampolgar
@Kellemes Zérókomponista: nezd
15 eve itt elek
nem rossz, hogy van egy fantasztikus felesegem es, hogy amerikai allampolgar lettem
ezt nem tagadom
valami ket hete
de meg mindig mondom neha magamnak
bazmeg amerikai vagy!
a magyart nem kell mondani, az a genekben van

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.07. 02:45:45

Kaját fotózni azért elég beteg, nem? Magam is rendszeresen..
Hagyma bazmeg, amerikai vagy!!:D Megcsináltad.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:46:29

@spangola: a kep egy magyra feso muve
a cime teli falu
oh szivem
barki aki akart mar latott rolam 1000 fotot, videot
en nevvel cimmel fotoval feleseggel,gyerekkel videoval feny vagyok a neten
ez peldaula afiam a husveti vacsora elott
sphotos-b.xx.fbcdn.net/hphotos-ash4/392812_426970224053574_991109706_n.jpg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:48:12

@spangola: en jobban@Kellemes Zérókomponista: en nem akartam semmit megcsinalni
igy jott ossze
ertsd mar meg
talalkoztam egy fantasztikus novel
ha nem talalkozom, akkor is hazamegyek ha zoldkartyat dugnak az arcomba

spangola 2013.04.07. 02:50:44

@hagyma: na hát ez az, hogy én nem olvasom a blogod, és nem nézegetek rólad ezer fotót, videót

én sem akartam jól főzni, de anyám jól főzött, én meg örököltem, nem tehetek róla, értsd meg!!!!!!!!!!!4

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:51:25

ma meg semmi eselye, hog valaha is hazakoltozzek
mert amerikaiva valtam
papiron es fejben is

spangola 2013.04.07. 02:52:09

@hagyma:

gondolom a "fény vagyok a neten" nem véletlen gépelési hiba volt

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.07. 02:53:26

@hothead: igen fontos szempont. Szinte sehol sem látom emlegetve. Talán beszippantja a kint maradtakat a munkásosztály érdektelensége, s feketelyukként megtartják maguknak az effajta attribútomokat, ezért nem kapunk visszajelzést? Bár az angolokra is mi lett írva, aztán abból is mi lett. Azért én továbbra is nehezen hiszem, hogy ilyen szinten homogenizálni lehetne egy egész népnemzetet.

spangola 2013.04.07. 02:54:38

@hagyma:

uh, hagyd már abba, oké, amerikai vagy papíron és fejben is, sőt, lélekben, testben is!
Adj már egy ölelést! Tudom, még tanulnom kell, és meg kell találnom a saját utam, de hiszek magamban! Minden nap azon fogok dolgozni, hogy hasznos tagja legyek a nagy amerikai egyesült államoknak! úúú, mindjárt sírok

jól főzök papírról és fejből is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 02:55:53

@spangola: ha lesz idod szanyjal ra 2 orat
jol irok
sok foto mar eltunt, meg video, de meg nezheto
anyam fantasztikusan foz
tole tanulta az elso felesegem
en meg csak sasoltam neha
utana azt hittem, hogy en vagyok a kiraly
de Mary kurva jol foz
ritksn fozunk itthon de ha igen akkor kurva jol foz
valahogy eleve maskeppen nyul a marhahoz

hothead 2013.04.07. 02:56:45

@hagyma: eleg, ha elhiszed, amit irok, es nem gondolod, hogy teged varnak. az "amerikai leszek/vagyok" utan ez a leggyakoribb hozzaszolasod a posztokhoz. az csak veletlen, hogy ez pont au poszt. amugy ha nekem nem hiszel, higgy egy bevandorlasi ugynoknek: www.bertok.com/csaladegyesites/hazassag/

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.07. 03:02:01

@hagyma:
"valahogy eleve maskeppen nyul a marhahoz"
Ezt kire ertetted?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 03:02:10

@hothead: azert nem erdekel mert
egy tortenet
nem akarok ausztraliaba menni
tudok neked filmeket es regenyeket hozni, hogy mi tortent hazassag eseten, kivel mi de ettol en teljesen sima utom kevesebb mint 4 ev alatt a hazassagom utan allampolgar vagyok
persze ha valaki kamuzik annak beneznek az agya ala is
en az egyenes uterol beszeltem
legkevesbe hiszek egy bevandorlasi ugynoknek
az elso lepeskot mi is fogadtunk egy ugyvedet
kidobott penz volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 03:03:08

@ctboy: ez a leiras pillanataban is erezhetoen magas labda volt, de a steakre gondolta,:)
ereztem is de nem akartam atirni

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.07. 03:04:53

@hagyma: En is "cask" azert reagaltam, hogy lasd, figyeljuk minden szavadat, bolcs gondolatodat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 03:07:02

@spangola: de elutes volt
fent vagyok nem feny
ennyi
bar vegul is...

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.07. 03:10:45

@hagyma: Vizualisan beugroahogy maskepp nyul.
Tegnap ezt olvastam a HVG-ben.

Semjén Zsolt bezzeg megadta a módját az ünneplésnek. Borzongva összébb húzta magán a bocskait, ahogy átült az Audiból a lóra. Ez tetszeni fog nekik, a székelyek felnéznek a lovas emberre – gondolta magában, és felötlött benne, milyen jó lenne, ha így, lovon ábrázolnák őt, amikor szobra lesz, és ő majd egy felhő csücskén kalimpálva gyönyörködik benne. Elhatározta, hogy ezt megcsinálja otthon magának gyurmából, addig is........
A falu népe vidáman köszöntötte, Zsolt majd elolvadt a kedvességüktől. Old Shatterhandnak képzelte magát és de Gaulle-nak és Napóleonnak, aztán dinoszaurusznak és végül kentaurnak. Eszébe jutott Jézus, és majdnem elnevette magát: micsoda lúzer lehetett a kehes szamarán.

Nagyon készült erre a belovaglásra, már napokkal előtte be volt sózva. Kiválasztotta és kipróbálta a megfelelő lovat, illegette magát díszmagyarban a tükör előtt, és igyekezett hinni benne, hogy délceg lovagnak fog kinézni, nem pedig úgy, mint egy ritka lóbetegség.

Ez a lobetegseg annyira tetszett, hogy alig birtam - masodszori nekirugaszkodasra - felolvasni a felesegemnek a rohogestol.

hothead 2013.04.07. 03:17:52

@hagyma: "nem akarok ausztraliaba menni" megis folyton ez a tema. mondom, turistakent barmikor. "en az egyenes utrol beszeltem" en is. nem azt mondtam, hogy bizz meg egy ugynokot (mi sem tettuk), de hasznos es viszonylag naprakesz az oldala. ja es a bevandorlasi ugynok nem ugyved. na, reszemrol nincs mit hozzafuzni a temahoz, olvasd a belinkelt oldalt, ha erdekel au, ha meg nem, akkor ne mantrazd folyton, hogy te barmikor, barmit tehetnel legalisan.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.07. 03:18:41

@spangola:
"fény vagyok a neten"
ezt Rakosi Matyas sem tudta volna szeben mondani

montroyal ( CAN qc) 2013.04.07. 03:53:12

@zopilote: igen szep bécsi évek 88-90
kozben megneztem az Argo-t jobb dolgom nincs szombat este..

mzgldr 2013.04.07. 04:34:44

@montroyal: egy rakás szar volt az a film

@spangola: @hagyma: nem mennétek inkább szobára?

zopilote 2013.04.07. 05:32:05

@hothead:
mit varsz egy agyament amerikaitol? :)
hagyd ra:)
meg Kanadaba sem engednek be, nem hogy Ausztraliaba:)
(legfeljebb Kentuckyba, de oda is utlevellel)

zopilote 2013.04.07. 05:39:11

@hagyma:
" mert amerikaiva valtam
papiron es fejben is "
meg az a szerencse, hogy nem minden amerikai ilyen idiota, mint te:) (mar regebben meg akartam kerdezni, elvezed, hogy egy szellemi punching bag vagy? )
Szebb Jovot!!

zopilote 2013.04.07. 05:46:44

@zopilote:
ritkan sertek meg vagy hulyezek le embereket az interneten, de Hagyma hozzaszolasai alapjan nincs mas valasztasom (bar ezt lehet, hogy dicseretnek veszi, azert csinalja, vagy csak egyszeruen mazochista)

KJ. 2013.04.07. 08:39:38

Már én is nagyon régóta olvasom a HÁK.őt,de most regisztráltam is,ennek az ausztrál írásnak a hatására,az eggyik legjobban sikerült sztem.,élvezet volt olvasni...!!Sok sikert .

Árpád Csuvár 2013.04.07. 09:01:08

@hothead: Ezzekel a programokkal max 1 évig maradhatsz, aztán ha kell a host-nak ember és meg van elégedve a munkáddal, akkor elképzelhető, hogy szponzori vízumot ajánl neked. Ez az alkalmazón múlik.

Mrs. Clayton 2013.04.07. 09:38:12

@charlieharper: olvasom,h menjek a coscoba, gondolkodom, mondom azok ilyen hajózási-szállítási vállalat, de rákeresek, hát tényleg, de rájöttem, h a costcoba akartál küldeni :-D

2013.04.07. 09:40:24

@Jess G: biztos a hajon is kapsz csirket
Termeszetesen a masikra gondoltam. Keson volt, na!

ffüttyfürütty 2013.04.07. 10:15:18

@spangola: szia! miért elérhetetlen AU ha hiányszakmátok is van? financiális dolog?

málnabálna 2013.04.07. 10:37:18

@hagyma: "evente ketszer krumpliagyon megsutok majorannas csirkecombokat
nagyon kozkedvelt
mikore loszor sutottem Marynek, nezett kikerekedett szemekkel, mert ugy ertette marihuanas csirkecombokat fogok kesziteni:)
az akcentusom ugye:)"

ettől lehidaltam :DDD

DieNanny CH 2013.04.07. 12:13:56

Engem az érdekel, ott a semmi közepén milyen az internet? Mert Mo-on a Mezőföldön, Dunától 2 km-re a mobil internet letöltési sebessége 0,04 szokott lenni... :-( Márpedig én minden nélkül tudok élni, ha van internet...
Mert gondolom kábelt nem fektetnek a sivatagba?

DieNanny CH 2013.04.07. 12:21:15

@hagyma:
Könyörgöm, találkozzatok nyáron, és csináljatok főzőversenyt!!!! Légyszi!!! Aug. 5-től 2 hétig én is otthon vagyok. Menjek zsürinek?

spangola 2013.04.07. 13:04:24

@ffüttyfürütty:

úgy volt, hogy ki kellett tölteni egy iszonyatosan részletes kérdőívet, több oldal volt.
ÉN rohadt gyorsan gépelek, de így sokáig tartott.
Ezt a bevándorlási ügynöknek csináltam.
Mi munkavállalási vízummal akartunk kimenni.

Nem részletezte, csak annyit írt vissza korrekten, hogy esélyünk nincs. Őszinte volt, értékeltem. Amúgy a bevándorlási ügynök díja 800 ezernél kezdődik családonként, csak szólok. És még ők is évekig intézik, minimum olyan másfél év.

Aztán volt valahol egy honlap azoknak, akiket érdekel az ausztráliai kitelepülés, ahol fenn volt egy egyoldalas nyomtatvány, és azt ha kitöltöd, akkor megtudod, hogy van-e esélyed vízumra AU-ba vagy nincs. Azt hiszem 60 vagy 120 pont volt a max., nem tudom, mert pont előtte változtatták egyikről a másikra.

A lényeg, hogy nincs sok kérdés, ezért ha már csak egynél is elbuksz, nincs meg a pontszámod. Viszont rohadt nehéz úgy kitölteni, hogy minden kérdésnek meg tudj felelni.

Mi 30-35 év közötti fiatalok vagyunk, ezzel már egy jó pár pontot veszítettünk, mert a pontrendszerben ez már úgymond hátrány volt. Max. pontot a fiatalok, azaz 20 évesek kapnak. De az meg hogy felel meg a szakmai követelménynek???

A szakmai rész oké volt. Hiányszakmás listán rajta vagyunk. 3 év gyakorlat oké.

IELTS nemzetközi nyelvvizsgánk nincs angolból, hogy ne kapjunk 0 pontot, beikszeltem, hogy van, mármint, hogy majd úgyis lesz, ha úgy döntünk.
Tehát ez oké. Amúgy esetleg nekem lett volna, páromnak nem.

De e nélkül viszont nem mehetsz ki.

Aztán még ilyen kérdések, hogy mennyi lóvéd van???
Hát, nekünk nem voltak 10 millióink. Újabb pontvesztés.

Aztán ami nekem durva volt, hogy rákérdeznek, hogy van-e Ausztráliában szerzett végzettséged vagy munkatapasztalatod, erre már nem emlékszem, de természetesen nincs. Pontszám ugrik.

Volt még az, hogy milyen más nyelvet beszélsz?
És talán az, hogy milyen más országban szereztél már külföldi munkatapasztalatot?

Van egy tök jó honlapja a bevándorlási ügynöknek, ahol mindent tök részletesen leír, mindent meg lehet tudni, és az au magyarokról is szó van.
Egy hölgy leírta tételesen, hogy mennyibe is került nekik az, hogy kitelepültek innen AU-ba.
Elárulom, hogy olyan 6 millió körül, ha jól emlékszem.

Szóval, ahogy olvastam, hogy kik mentek ki, és körüljártam a témát, és ismerősi körömben is hallottam ezt-azt,
rá kellett jönnöm, hogy a csóró melósnak esélye nincs.

Ausztráliába a módos közép- vagy felsőosztálybeli rétegeket várják. Másképp esélyed nincs. Max. turistavízummal, aztán jöhetsz haza.

spangola 2013.04.07. 13:06:29

@DieNanny:

oké, én állom! Gyere zsűrinek.

Szerintem hagymával kiegyezhetünk a borsos tokányban, legyen az a versenyfogás.

spangola 2013.04.07. 13:07:13

@mzgldr:

Hagymával max. konyhára mennék, nem szobára!!!!!!!!

ffüttyfürütty 2013.04.07. 13:46:23

@spangola: köszönöm szépen a hosszú választ!
valószínűleg szerencse kérdése is, pl. hotheadék ha jól figyeltem villanyszerelős munkára kaptak vízumot, meg volt a mérnöklány aki kalandosabban jutott ki - turistaként keresett szponzort, de összejött neki. no persze ez még nem reprezentatív arány :)

spangola 2013.04.07. 13:50:52

@ffüttyfürütty:

igen, de emlékezz vissza, hogy a turista lány leírta, hogy jó anyagi helyzetből származott a családjának köszönhetően, és több millió forintja ment rá, mire talált szponzort.

IELTS-nyelvvizsgája is megvolt, ha jól emlékszem.

Nem véletlen, hogy hiába volt egy kis pénze, nyelvvizsgája, végzettsége (konkrétumot nem írt, de célzott rá, hogy kb. 3-4 millája volt, ha jól emlékszem) turista vízummal tudott csak így is kimenni. Bevállalta, bátor volt, ügyes volt, sikerült szponzort találnia.

De kinek van ma a szegény átlag magyarok közül kockáztatni való több millió forintja?

ffüttyfürütty 2013.04.07. 13:56:59

@spangola: értem én persze, tudom a mérnöklány dolgozott családi vállalkozásban és erre gyűjtött ha minden igaz. viszont ha pl. elindulsz EU-n belül és az ottani fizuból teszel félre erre akkor máshonnan indulsz pénzügyileg pl. Persze egyszerűbb lenne rögtön a tutiba pottyanni, de sajna az nem mindenkinek járható.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.07. 14:35:19

@hothead: ugyse tudsz meggyozni, hogy 52 ev folott nem legalizalhato egy hazassag, de ha ugy van akkor eleg kocsog torveny
@spangola: en a konyhaban is veszelyes vagyok

mzgldr 2013.04.07. 15:21:11

@spangola: csak azért mondtam, mert már napok óta megy ez a "de én jobban főzök" "nem is, mert én főzök jobbat Marynek" hihihi-hahaha, "meg akarsz dugni" "dehogy akarlak" "de igen hihihi-hahaha"

Árpád Csuvár 2013.04.07. 22:14:01

@DieNanny: Ami nekem volt az mobilnet lassú és ííííííííííííszonyatosan drága. A főnöknél volt valami kábeles, mert vannak kábelek, de nem tudom pontosan milyen. És nem sivatag!!!!!!!! tavaly is leesett vagy 250 mm, normálisan meg vagy 350.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.08. 00:03:22

@mzgldr: igaz... ha nem csinaltak volna meg az emberiseg semmit sem vesztett volna..

mzgldr 2013.04.08. 01:15:45

@montroyal: semmi feszültség nem volt benne mert ugye a végét tudni lehetett, manipulatívan ábrázolták az irániakat (egy szimpatikus iráni nem volt - a takarítónőt kivéve - mindegyik géppisztollyal ordítozott) és a végén még az amerikai zászló is lobogott ahogy hazatért Ben Affleck. A túszok jellemábrázolása hiányzott, semmit nem tudtunk meg róluk. Az egyetlen érdekes dolog a hollywoodi cselekményszál volt. Azt már csak utánaolvasva tudtam meg, hogy eléggé szabadon kezelték az eseményeket - valójában a kanadaiak rizikóztak sokat, egy kicsit ki is akadtak emiatt a premieren.

hothead 2013.04.08. 04:27:48

@spangola: a bevándorlási ügynök csak olyan eseteket vállal el, ahol az ügyfél majdnem biztos, hogy vízumot kap a végén (kivételek mindig vannak, ugye). ha elvállal, az azt jelenti, hogy az ő segítsége nélkül is boldogulsz... igen, kell az angol, kell sok pénz, na és rengeteg türelem. a szabályok pedig egyre szigorúbbak lesznek (pl nekünk "még csak" 5-ös IELTS kellett, ma már 6-os kellene), annak ellenére, hogy még mindig fogad az ország menekülteket (mo-ról nem kapsz menekült státuszt). mi kb. 3.5 évet vártunk a vízumra (pr), eladtuk a házunkat, autónkat, hogy megfinanszirozzuk a letelepedést.
a villanyszerelő és a víz-gázvezeték szerelő a két legjobban megfizetett szakmunka au-ban, de a bürokrácia itt is paradox néha. bő 1 évvel a megérkezésünk után kapott a férjem licence-t, amivel vállalhat villanyszerelő munkát. közben el kellett végeznie egy tanfolyamot, majd vizsgát tenni, és még így sem volt sima ügy. kezében a licence-szel már pár hét alatt el tudott helyezdedni, szóval happy and.

hothead 2013.04.08. 04:43:35

@ffüttyfürütty: annyit pontosítanék, hogy nem konkrét munkára kaptuk a vízumot (van olyan típusú vízum is), hanem a szakmának köszönhetően, ami akkor hiányszakma volt au-ban (most nem vagyok képben, de valószínűleg most is az).
ahogy szandra kijött, az is egy megoldás, de bizonytalan kimenetelű (ezt ő is tudta), ráadásul a szponzori vízumnak is különböző típusai vannak, nem biztos, hogy állandó lakosi (nem tudom, neki milyen lett végül.

pappito · http://pappito.com 2013.04.15. 02:53:09

@zopilote: " raadasul min 1 evig ott is marad,
mivel 30 ev alatti Commonwealth tagallammbol szarmazo 1 evig dolgozhat egy masik tag-
allamban."

nolámcsak. Ezt valami hivatalos forrással alátámasztanád kérlek?

pappito · http://pappito.com 2013.04.15. 03:02:45

@hothead: "ráadásul a szponzori vízumnak is különböző típusai vannak, nem biztos, hogy állandó lakosi (nem tudom, neki milyen lett végül."

eléggé megkomplikálták az oz bevándorlást, vannak vízumok amire onshore nem is applikálhatsz... nem könnyű olyan szabályozást csinálni, ami biztosítja, hogy csak azok jöjjenek/jöhetnek akire tényleg szükség is van

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása