oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 16. 06:57,  Sütikaland Erdélytől a portugál cukrászdáig 149 komment

2013. február 16. 06:57 Határátkelő

Sütikaland Erdélytől a portugál cukrászdáig

Előre szólok, hogy aki fogyókúrázik, az csak erős nekikészülés után álljon neki a poszt olvasásának, mert nem elég, hogy egy Portugáliában nyíló (a maga nemében páratlan) magyar cukrászdáról mesél annak tulajdonosa, Erika, az írás mellé gyönyörű fotók is érkeztek... Erika egyébként Erdélyben született és ha minden jól megy, heteken belül nyit cukrászdát Choco & Mousse néven. Mi pedig remélem, ezen a szombaton kicsit beszélgetünk majd a gasztronómiáról is, kinek mi hiányzik a magyar konyhából, vagy mi ízlik a legjobban ott, ahol él.

cím_17.jpg

„Erdélyben nőttem fel, a hétvégéket és a nyarakat vidéki nagyszülőknél töltöttem. Szombat reggeli hagyomány volt, hogy a nagyi kenyeret és foszlós kalácsot, szilvás lepényt, ordás lepényt sütött a kemencében. Ezenkívül ő volt a falu szakácsa-cukrásza, így minden jeles alkalomra ő készítette a finomságokat, én meg mindig ott sürögtem-forogtam körülötte és segíteni akartam. Édesanyám is gyakran készített otthon süteményeket. Azt hiszem, hogy talán családi hagyomány a sütés-főzés szeretete, ismerete.

Aztán úgy alakult, hogy 19 évesen egy pékségben találtam munkát, eladóként. De állandóan a műhelyben voltam, próbáltam tésztát dagasztani, perecet formázni, amit a pékek engedtek csinálni. Sokszor annak is örültem, ha összemérhettem az alapanyagokat. Magyarországon dolgoztam több étteremben is, és mindig annak örültem a legjobban, ha desszert poszton lehettem."

Erika.jpg

Utazásaim során mindig nagy érdeklődéssel figyeltem egy-egy ország süteménykínálatát, hazaérve mindig azt vettem észre, hogy a sütikről is legalább annyi kép készült, mint a látnivalókról.

Azt hiszem, a sütemények mindig az életem része voltak, főleg hogy én magam nagyon édesszájú vagyok. Mindig kedveltem a barátnőkkel való találkozásokat, ami szinte mindig egy cukrászdában volt, egy finom süti és tea mellett. Azt hiszem, egy kicsit ezt az érzést szeretném most feleleveníteni a saját cukrászdámban.

2009-ben jártam először Portugáliában, mikor megismertem a páromat. Azóta többször voltam itt pár hétre, de tavaly júniusban költöztem csak ide. Az utóbbi években óceánjáró hajón dolgoztam és idegenvezetőként sok helyen megfordultam. Úgy éreztem, ideje valahol letelepedni és a férjem munkája miatt Magyarország nem jöhetett szóba, így én költöztem az ő otthonába.

A portugál sütik „magyaros" reformja

Amikor először jártam Portugáliában meglepődtem, hogy mennyire „szegényes" a választék, hogy nem ismerik a cukrászda fogalmát, legalábbis nem olyan értelemben, mint mi.

Itt minden sarkon található egy úgynevezett „pastelaria", ahol péksüteményt, szendvicset, rántott húsos zsömlét, sós pitéket és leveseket, illetve cukrászati süteményeket, kávét és egyéb italokat egyaránt árulnak.

csokitorta.jpg

csokitorta eperrel.jpg

Első Portugáliában töltött karácsonykor a család azt kérte, hogy készítsek nekik magyar fogásokat, és a desszert egy Erdélyben nagyon közkedvelt Diplomata torta volt, amit mindenki imádott, és dicséretként azt hozták fel, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom, mert az emberek itt szeretik az édességet, de nincsenek ilyen jellegű sütemények. A következő évben gondolkoztam pályamódosításon, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy megtanuljam a cukrászatot és ezzel foglalkozzak a továbbiakban.

A portugálok nagyon édesszájúak, de a süteményeik számomra túl édesek, mivel többnyire egy tömény tojásos sárga krémmel vannak tele. A hagyományos születésnapi tortájuk is egy sima piskóta egy réteg ilyen sárga krémmel töltve, kívülről is sárga.

Van még csokitortájuk, ami ugyancsak más, mint az általunk ismert csokitorta, illetve kedvelik a keksztortát is, ami háztartási keksz kávéba mártva, tojássárgás vajkrémmel rétegezve. Minden sarki boltban találhatók fánkok és piskótatekercsek is, ugyancsak sárga krémmel töltve.

tiramisu cake.jpg

Nyílik a cukrászda

Az üzlet Lisszabontól 22 km-re, Paredében található. Egy online hirdető oldalon találtam rá, épp Karácsony előtt. Parede egy tengerparti kis település, a cukrászda a központi parkoló és buszvégállomás mellett lesz. Vonattal is könnyen megközelíthető, a Lisszabon – Cascais vonalon található, a paredei vonatállomástól pedig 4 perc sétányira van az üzlet.

A nyitást március 2.-ra tervezzük, remélhetőleg sikerül tartanunk. Jelenleg a felújítási munkák vége fele tartunk, de még rengeteg dolog hiányzik az üzemeléshez. Azt csicseregték a madarak, hogy a Paprika tánccsoport tagjai szeretnének egy kis felhajtást csapni a megnyitó alkalmával, én pedig szívesen és sok szeretettel, sütivel meg pálinkával várom majd őket.

Egyébként mindenki előtt nyitva lesz az ajtó aznap délután, aki szeretne jönni körülnézni, kóstolni, kérdezni, hiszen a portugálok számára ismeretlen süteményekről van szó, ami ráadásul eléggé különböző is a számukra megszokott ízvilágtól.

epres torta.jpg

Az itt élő magyarok számára pedig remélem izgalmas lesz, hogy végre nem kell arra várniuk, hogy Magyarországra menjenek, ha egy krémesre, egy szelet finom tortára, vagy épp egy Gundel palacsintára vágynak. Hétfő kivételével minden nap nyitva leszünk reggel 8.00-tól este 19.00 óráig, hétvégén pedig 10.00-től 17.00-ig.

A választék

A választék nagy része hagyományos magyar torták, tea- és péksütemények lesznek, de lesznek francia jellegű sütemények, gyümölcsös finomságok és pár saját recept alapján készült édesség is. Lesznek még palacsinták és fagyis desszertek is, illetve kávé- és teakülönlegességek.

Fogok kézműves csokoládét illetve pár bonbonfélét is készíteni, de ezek a meleg és a magas páratartalom miatt csak időszakos jelleggel lesznek megtalálhatóak a választékunkban. Cukormentes sütemény is fog készülni, amiből egy fajta mindig lesz a napi választékban, illetve kizárólag rendelésre készítek tej- és gluténallergiásoknak is süteményeket.

Rendezvényekre készítek süteménytálakat, illetve esküvői tortákat is. Szülinapi bulikra, egyéb alkalmakra pedig próbálok minden személyes kérést figyelembe véve készíteni el az alkalomhoz illő tortát, aprósüteményeket.

A receptek eredete

A süteményeim receptjei egyrészt a hivatalos magyar cukrászreceptek, némelyik módosítva egy picit, például sok helyen használok kakaópor helyett csokoládét, ami intenzívebb, finomabb ízt ad, illetve margarin helyett vajat. Másrészt pedig a gyakorlataim során tanultakat felhasználva, illetve egyéb receptekből merített ötletek alapján próbálok különleges, a megszokottól eltérő sütiket is létrehozni. Ezeket először mindig a család és a szűkebb baráti kör "teszteli", és ha ízlik nekik, akkor bekerülnek a receptfüzetbe.

kókuszos fehércsokoládé trüffel.jpg

Nem vagyok egyedül

Más, magyar vonatkozású éttermek terén hallottam már itt Portugáliában a Zsazsa magyaros étteremről, illetve a The Taveller Café-ről, akiknek magyar a tulajdonosa, mindkettő Portóban. Valamint épp a Paragemblogról értesültem egy lisszaboni lakásétteremről, akinek szintén magyar a tulajdonosa.

Véleményem szerint a portugálok érdeklődnek a magyar konyha iránt, akik ismerik, azok szeretik. A cukrászatot pedig én fogom most hozni nekik. Az eddigi megrendeléseim a portugálok részéről pozitív visszajelzést kaptak, ezért bízom benne, hogy a nagyközönségnek is ízleni fog.

A visszajelzések eddig mindenesetre pozitívak, szerették a csokis tallérokat (azaz Islert), a szülinapi diétás gesztenyetortát, és főleg a bejglit.

végére.jpg

Az eddigi legmeghatóbb visszajelzést a tortámról az első portugál vendégemtől kaptam, aki az anyósának szeretett volna egy különleges születésnapi tortát, és azt kérte, hogy hortenzia virággal legyen díszítve, mivel a hölgyet Hortensiának hívták.

Ijesztőnek tűnt számomra ez a megmérettetés, hiszen sosem csináltam még ilyen vagy hasonló jellegű tortát, de a végeredmény egész jó lett és a vendég szerint „fantasztikus volt dekoráció és mennyei az íze". Állítólag a hölgy elsírta magát mikor felszolgálták a tortát, annyira megilletődött és nagyon tetszett neki, hogy ennyire személyes volt a születésnapi tortája."

Az eredeti cikk a Paragemblog oldalon olvasható, Szombath András szerkesztésében, akinek külön köszönet a posztért és a képekért is.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: cukrászda gasztronómia Portugália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr575082717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.02.16. 07:23:36

Hű, és ha...
Csak ámulok.
Ha egyszer ott járok, biztosan meg fogom keresni a cukrászdát.
Erika! Le a kalappal.
Egy idegen országban vállalkozásba fogni, nem semmi dolog. Elismerésem.
:)
Gyönyörűek a képek.
Gratula, és sok sikert!

DieNanny CH 2013.02.16. 07:30:39

Hű, de jók!

Bevallom, én is gondolkodtam, milyen ízek hiányoznak Mo-ról, és rájöttem, egyvalami nem: a kenyér. Otthon igazán finom kenyeret még sehol sem kaptam - egyszerű, félbarnára gondolok. Még itt Svájcban sincs nagy kedvenc, viszont Ausztriában volt 2-3 fajta, ami ízlett! A sütik is itt Sv-ban nekem túl édesek. Hiába, én is Mamám, Anyukám sütijeihez, kenyeréhez szoktam hozzá...

Sok sikert a vállalkozáshoz! A képek gyönyörűek!

Ja, a nyitvatartásról. Még sosem voltam Po-ban, de úgy képzelem el, mint Olaszo-ot. Mármint, hogy az ottaniak este aktívak. De még Mo-on is nyáron este 7-kor jólesik leülni egy cukrászda teraszára fagyit v sütit enni. Szóval, a hétvégi 5 órai zárás nem túl korai?

hatar.comment 2013.02.16. 07:30:50

Művésziek a sütik, látszik az igényesség rajtuk.
Gratulálok és nagyon sok sikert.
Ami eszembe jutott: nem lesz rövid a hétvégi 17:00-ig tartó nyitvatartás ? ;) Ilyen gyönyörű sütikért tuti még késő este is elmennének a boltba.

DieNanny CH 2013.02.16. 07:35:54

@diggerdriver:

Ausztriában egy ismerősöm építkezésén megismertem egy markolóst, aki korábban cukrász volt, ugye habzsákkal díszített, meg ilyesmi. Na, ő, a markolói munkájában pontosan olyan precíz volt, akár mm-re pontosan tudott dolgozni. Azért váltott, mert gyerekkora óta igazából az akart lenni. Jópofa dolog volt!

2013.02.16. 08:12:48

Én is csak gratulálni tudok. Ha annyira finomak a sütik mint amennyire jól néznek ki akkor biztos, hogy a portugálok rászoknak a sütitekre :)
Sok sikert! :)

LyukasBogrács 2013.02.16. 08:18:11

Inkább diplomatatorta, mint a balut.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.16. 08:22:41

Sok sikert a vallalkozashoz, a latottak alapjan a szakertelem es a szenvedely megvannak! Jelentkezz meg, ha raersz, tenyleg kivancsi vagyok a fejlemenyekre!
Ami a magyar konyhat illeti: mi Moszkvaban elunk, ugyhogy itt szinte minden hozzavalot megkapunk. Vannak finom tejtermekek, tejfol, turo, a kenyer is izletes. Mak is kaphato.
A gyumolcsok teren lehetne egy kicsit nagyobb a valasztek, foleg igy telen, de ezt megerti az ember, hogy hiany van, nem sut eppen szazagra a nap.
Meg egyszer gratulalok!

kutya vacsorája 2013.02.16. 08:29:20

drukkolok és gratulálok:) rengeteg fáradozás, rengeteg szeretet látszik ezen a bolton. érdekes lenne még tudni: mennyien segítenek neki, foglalkoztat-e dolgozókat, milyen munkakörben (gondolom, cukrászként bajosan, hiszen ezek nem ottani receptek), meg igen, érdekelne a befektetés nagysága is. meg hogy mikortól várni a megtérülést. és később a részletek, a legapróbbak is, meg az eredmény.

magyarul főzni idegenben. nekem a tejföl, a tejföl és a tejföl hiányzott. joghurt+tejszín elegyével próbáltam helyettesíteni mérsékelt sikerrel:/

NIKI LAURA 2013.02.16. 08:48:18

Na,a hataratkelo már reklámoz is!:)

Én Toronto iceland repterén szeretnék egy turboprop gépek javitásával foglalkozni a párommal,kizárólag a magyaroknak ingyen javitanánk -a megnyitón- a gázturbinás gépeket!

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2013.02.16. 08:55:49

Ínycsiklandó poszt volt. Sok sikert a vállalkozáshoz!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.16. 09:06:39

Nagyon jó kis írás, élvezet volt olvasni, meg a süteményeket is élvezet volt nézni :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.02.16. 09:12:21

@DieNanny: Nem tudom, hogy vagy vele, de itt nekem nem is ízlenek a sütemények.

Taxomükke (UK) 2013.02.16. 09:40:35

@DieNanny: Otthon nem talaltal finom kenyeret?????? Eleg... khm... furcsa helyen lakhattal.

málnabálna 2013.02.16. 09:58:29

Diplomata torta a KEDVENCEM és a húgomé is :) nyammmi!!

sok sikert, Erika!

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.16. 10:26:06

Az én testvéreim is hasonlóval próbálkoznak Olaszországban, éttermet nyitottak Cassano D'Addában, Milánótól nem messze. 2008 volt az indulás éve, mit mondjak, volt egy-két nehéz napjuk, de mára már stabilizálódott a helyzet. Az biztos, hogy ez egy nagyon kemény meló, szívvel-lélekkel kell csinálni.

zorgodavid 2013.02.16. 11:11:43

Erről jut eszembe. Van a svédeknél ez a "Budapest szelet" nevű süti. Én még tavaly, Norvégiában ettem és álomfinom. Valaki tudja hogy ez miért a mi fővárosunk nevét kapta. A svéd főszakács nagy élvezettel hozza ki nekem hogy végre tud adni egy kis hazai ízt, parancsoljak. Mondtam neki hogy tényleg álomfinom, de nálunk ezt nem ismerik, hiába a név... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 11:38:13

hat nem igazan eszem edesseget, de ha ram jott, nekem a rakoczi turos, meg az esterhazy torta volt a kedvencem
Magyar konyha az nem nagyon van, vagyis egyenlo gulyas
mar amit a vilag ismer
persze a Magyar konyha az az anyukam meg az elso felesegem foztje
kezdetekben meg hianyzott is
foleg a belsosegek
ma mar nem
ha most lehetne kaja ugyben...
egy jo ropogos fokhagymas sos langos az egri piacon setalva a ropogos havon
hogy itt?
hat foleg a csirke
sokkal nagyobb savban keszitik mint otthon, ahol kb 4 fele modja van
itt nagyon sok
a marharol nem is beszelve, az en idomben szinte cask porkoltnek huslevesnek es tatarbifszteknek keszitettek
itteni kedvencem magasan a T-Bone
meg kedvenceim a salatak, rengeteg fele, rengeteg modon elkeszitve
valahogy az tetszik, hogy sokkal inkabb mixelik a kajakat
tobb fele hus sok koret

posztolonak sok sikert, sokszor eszembe jut hogy nyitni kene valamit, van is a kornyeken tobb berlemenyre alkalmas uzlet, cask meg Maryvel nem egyeztunk meg mert en langossutot akarok O meg bowlingpalyat...
hat ez van

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 11:58:25

Nagyon sok sikert kivanok a poszt irojanak. Iden ismet a portugaloknal nyaralunk, csodalatos nepseg, nagyon kozvetlenek, segitokeszek, abszolut pozitiv tapasztalatunk van veluk. Ha belefer az idobe, elugrunk majd a cukraszdaba:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 12:08:27

@DieNanny:
A két szakma nem zárja ki egymást bár én inkább a markológép kezelését egy hangszerhez hasonlítanám.
Nekem anyai ágon generációkra visszamenőleg a felmenőim pékek voltak.
Én rengeteg süteményt tudok sütni és talán ezért sütök mindig valamilyen kelt tésztát.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 12:10:29

@tildy:): azer eszem megall. meg be sem rendezkedett valaki a sogora anappaliban alszik honapokig, de portugaliaba megyunk nyaralni
na ezek a magyarok

DieNanny CH 2013.02.16. 12:12:41

@tilmir:

Olyan sokat nem próbáltam, mert feleslegesen pénzt nem akartam kidobni... A Dennerben szoktam Linzer tortát venni, ami azért ízlik, mert az osztrák Ölz gyártja... :-)

DieNanny CH 2013.02.16. 12:15:01

@Taxomükke:

Egy 10ezres kisvárosban laktam, kipróbáltam az Aldis kenyeret, a Sparosat, anno volt CBA, már voltam kisebb pékségekben is... Szóval választék van,de az ízek... Nem jók. Télen anyukám majdnem mindig maga süt. Az az igazi!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 12:18:30

@DieNanny: dogokkel meg, mindenki modhat amit akar, az a jo3.60-as kenyer amit szortak ki a kenyergyarak
azok jok voltak
OK masnap mar nem igazan, de aznap frissen
perfekt
itt ezer fele kenyer van
van szar meg jo
ez arban is lathato
ha francia peksegbe megy, Akko r altalaban nem fogsz csalodni, ha ugye europai mercevel mered

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 12:20:19

@hagyma: sorry
"dogojjek meg"
meg cask reggel 6 pra, meg tenyleg ki kene kapcsolnom a helyesirasellenorzot
ha valaki tudja hol lehet
win 8 nem tudom mennyi expoler
az szoljon

DieNanny CH 2013.02.16. 12:20:29

@hagyma:

Ez jó ötlet! Legyen a pálya is, hátul meg lángossütő. Na? Mindenki jól jár!

Én mikor Bécsben laktam, és éves bérletem volt az állatkertbe, minden vasárnap oda mentem lángost enni. €2-be került és isteni volt!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 12:26:06

@DieNanny: hat asszem neki van igaza es itt a to melleti etteremben lenne is hely a palyahoz
en keves vagyok, hogy megvaltoztassam a z amcsikat
miattam nem fognak raszokni a langosra, se a tobbi Magyar izere
azt cask a magyarok hiszik, hogy na ez a legjobb a sult ver, meg a pacal, meg a kocsonya
hat sokan ezt nem gondoljak:)

DieNanny CH 2013.02.16. 12:31:02

@hagyma:

Sült vért nagyon szeretem, de már kb 15 éve nem ettem. Azóta nem voltam disznóvágáson. Pacalhoz nincs gusztusom, kocsonyából a levét meg a húst szeretem.
Eddig azt hittem, a bundás kenyér magyar kaja, erre itt is van Sv-ban, de hogy eszik?! Fahéjas porcukorral! Brrr!

fair city 2013.02.16. 12:36:44

Gratulálok, eddig is szerettem volna visszatérni Lisszabonba, de most lett rá még egy okom :)

Valaki igazán nyithatna már egy igazi cukrászdát itt Dublinban is... vagy pékséget...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 12:40:14

@fair city: de legyen tejfol es futoltkolbasz is!!!!

fair city 2013.02.16. 12:46:16

@hagyma: inkább megvárom míg valaki hozááértő vállalkozik, velem nem járna valami jól a hely édesszájú közösség :)

tejföl meg sültkolbász meg már van a magyar boltban. túró rudi is.

hungarisztan 2013.02.16. 13:30:57

@zorgodavid: A Budapest szelet tényleg nagyon jó! Senki nem tudja, honnan származik és miért pont Budapest szelet, otthon még sosem ettem. Viszont aki Svédországba látogat, feltétlenül próbálja ki!

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 13:38:11

Hatalmas hulyesegeket lehet itt olvasni.
A magyar konyha nem vilaghiru.
Kb kimerul a tarhonyaban meg a nyereg alatt puhitott husban.
Ny.europaban ugyanugy va tejfol, kb 10fele, kolbasz is.
Hatalmas baromsag az is hogy nincs kulfoldon bundaskenyer...
"french toast" a sima bundaskenyer, de letezik egy specko valtozat,
amikor is ket szelet vajaskenyer kozott sonka , sajt, az egesz beleforgatva felvert tojasba es serpenyoben vajban kisutik.
(Croque monsieur), a tetejen tukortojassal croque madam neven.
A magyar konyha magyarorszagon vilaghiru.
Szerintetek hany kulfoldi nemzetkozi szallodaban van magyar etterem?
Kb o..

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 13:39:18

Sutemenyek is 100x jobbak kulfoldon.
Meg egy sima palacsinta is..

Mrs. Clayton 2013.02.16. 13:45:20

@hagyma: a bowlingpálya büféjében süthetnéd a lángost, míg mary csapolná a sört, így esetleg?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 14:08:32

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:

Teljesen egyetértek. Soha nem értetem hogy mit vagyunk oda a téliszalámival mikor más országokban összehasonlíthatatlanul nagyobb választék van nemespenészes húsáruban.
Itt Londonban van minden ami otthon jó, az angol kolbász felejtős de van a spanyol chorizó meg a lengyel boltokban finom füstöltáru.
Mi lengyel kenyeret meg tejfölt veszünk és teljesen jó.
Elhatároztam hogy végigpróbálok minden ismert és ismeretlen déligyümölcsöt.
Aztán az egyiktől olyan beteg lettem hogy azt hittem megpusztulok. Sosem bocsátom meg neki hogy egy hétig a sört sem kívántam.
Semmilyen étel nem hiányzik otthonról.

morsels (törölt) 2013.02.16. 14:12:39

@diggerdriver: Melyik deligyumolcstol lettel beteg?

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 14:21:11

@diggerdriver: eloszor is, nem ertem miert akar valaki kulfoldon hazai izeket keresni??
Ahogy a mondas tartja, "ha Romaban elsz, elj ugy mint a romaiak"
Magyarorszag adottsagai agrar szempontbol nagyon jok.
Az ott termelt zoldsegek, gyumolcsok nagyon magas minoseguek lehetnenek, es oriasi lehetosegek vannak, csak sajnos a kommunizmus alatt ezeket elhanyagoltak.Szoval vannak jo adottsagok illetve kiemeljedo termekek is, de meg rengeteg tennivalo van, de az igaz hogy oriasi fejlodes figyelheto meg a minosegi agrartermekekben, ez abszolut erossege Magyarorszagnak.
De az nem igaz hogy csak otthon vannak jo etelek.

tucano 2013.02.16. 14:26:39

nagyon jó, biztos elmegyek ebbe a cukiba, aztán kieszlek a raktárkészletből!
Egyébként az átlagos portugál torta receptje (8 szeletes), úgy kezdődik, hogy végy 40 (!!!!!) tojást....

tucano 2013.02.16. 14:28:16

@diggerdriver: Brazíliában több mint 365 fajta gyümölcs van, ebből olyan 20-at ismerünk átlagosan, ott lehet próbálkozni rendesen!

Pdudas 2013.02.16. 14:40:28

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Azon azert meglepodnek, ha az olaszoknal kapnal tejfolt.
Ugyanis nem hasznalnak es nincs is naluk ilyesmi.
Van valami creme freche nevu szar, de az nem tejfol.

Igaz, csak egy evet eltem az olaszoknal - Torino kornyeken, de az azota eltelt 4 evben sem lattam tejfolt itt a trieszti reszen.

Az viszont teny, hogy az olasz edessegek nagyon finomak. Bemegy az ember egy tok sima szupermarketbe (mondjuk Ipercoop) es az ott arult kremes es francia kremes kenterbe veri mondjuk a legjobb budapesti cukik sutijeit....

Mielott kijottunk 10 evig szalloda/etterem/cukraszda informatika volt a szakteruletem igy eleg jol ismertem a budapesti nevesebb helyek kinalatat.

Ismerosok is tok ismeretlen helyekre ultek be foleg Triesztben es mindig nagy megelegedessel meseltek mit is ettek vagy ittak.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 14:43:26

@Pdudas: a creme fraichea telfolok kiralya.
40%folotti zsirtartalom.Hozza vagyunk szokva az itthoni silany minoseghez, a10-20%-os vizezett tejfolhoz.
Nyilvan nincs a vilag minden tajan, de ez nem baj.mindenhol a helyi izeket es alapanyagokat kell keresni.

tucano 2013.02.16. 14:43:51

@Pdudas: pedig van tejföl, simán lehet kapni, én Milánóban vettem. Nem jut eszembe a neve, régen volt (4 éve), de határozottan tejföl, a dél-tiroliak csinálják és minden nagyobb szupermarketben volt. Persze nekem már minden tejföl, amire rámondják, még az avokádóból készült is nagyon ízlett, klasszikus elvonási tünetek:)

Pdudas 2013.02.16. 14:51:13

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
Nekem az a creme freche nem tejfol. Az egy savanyitott tejszin.

Videki gyerekkent tudom milyen az igazi tejfol amit az aludttejrol szedtunk le gyerek koromban... Attol, hogy a creme freche sokkal zsirosabb nem lesz tejfol.

Egyetlen ilyet ismerek manapsag. Itt Szloveniaban van egy helyi gyartmanyu ami kb 3x dragabb a tobbinel. Arra meg jo anyam is azt mondta hogy utoljara gyerek koraban evett ilyen jot.

Olaszoknal tenyleg nincs valodi tejfol. Nem is tudjak mi az.

mommmmo 2013.02.16. 14:53:13

Igazabol vannak vilagszinvonalu magyar elelmiszeripari termekek, peldaul az Emirsegekben meg a legkisebb sarki boltban is volt magyar Hajdu sajt.
Egyszer egy osztalyon feluli szallodaban pedig Pick szalamit ettem... vagyis nem biztos, hogy az volt, a csomagolast nem lattam, de teljesen olyan izze volt szoval epp az is lehetett volna.

A problema az elelmiszeripar szervezettsegevel es az akadozo ellatassal, nem a hagyomanyokkal es a minoseggel. De ez siman lehetne egy strategiai agazat, es ha nem is a vilagon, a kozep kelet europai regioban van hirneve a termekeinknek.

A magyar konyha azonban tenyleg eleg elavult, azzal a sok zsiros kaloriadus dologgal a mai vilagban mar nem igazan lehet hoditani, amikor a fold civilizaltabb fele mind fogyokurazni probal....

A cukraszat kivetel persze:)

Pdudas 2013.02.16. 14:53:36

@tucano: Mi hetente jarunk olasz bevasarlo kozpontba (foleg Muggia es Trieszt) de az elmult 4 evben meg sosem lattam tejfolt.
Pedig ezekben is van minden, ilyen Duna Plaza meretu a kisebb.

2013.02.16. 14:56:24

@Pdudas: "Az viszont teny, hogy az olasz edessegek nagyon finomak. Bemegy az ember egy tok sima szupermarketbe (mondjuk Ipercoop) es az ott arult kremes es francia kremes kenterbe veri mondjuk a legjobb budapesti cukik sutijeit.... "

Gondolom én, ott nem silány minőségű alapanyagokat használnak... :O

Pdudas 2013.02.16. 14:57:22

@mommmmo: Magyar sajtot es teliszalamit sok helyen lehet felenk is kapni.

Ovari sajtok, tobbfele magyar szalami nem nagy meglepetes.

Pdudas 2013.02.16. 15:04:19

@Philosoraptor: Szerinted egy Gundel/Gerbeaud szarbol kesziti a sutijeit? Mondjuk lehet, hogy az otthoni draga alapanyag sincs olyan jo mint itt az atlagos.

Olasz kollegaim neha eljonnek hozzank kicsit fozni meg kerti partizni. A receptjeik inkabb egyszeruek, nincs bennuk annyi alapanyag, de az igaz hogy amit belerak az jo minosegu.

Egy szicsiliai ismerosunk megfozte nekink azt a carbonarat amit naluk foznek. Meg voltam lepve. Eleve nem bacon vagy hasonlo husbol keszitik, hanem az a kerekre osszetekert (szerintem toka szalonna) pancetta az alapja. Tejszin nincs benne. Csak a szalonna, kis sajt es tojas. Marha egyszeru, de koze nincs ahhoz a nalunk carbonarakent ismert szoszos tesztahoz...

Kajaban nagyon ott vannak. Egyszeruek, de finomak az eteleik. Szerencsesek vagyunk, hogy itt elhetunk.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.02.16. 15:10:01

@tilmir: Nem túl kreatívak. Voltam egyszer cukrászatban. Megsütik a tortát, be a mirelitbe, és ha megrendelés jön, akkor 10 perc alatt kész a krém (tök egyszerű vajas), amivel bevonják a tortát kívül is, arra csokidara, és már kész is. Másik: valamilyen gyümölcsöt tesznek rá, gyümölcskocsonya, és annyi. Próbáltam már párat, de egyik se ízlett.

Pdudas 2013.02.16. 15:10:45

@mommmmo: Egy furcsa dolgot meselt az egyik sefunk mikozben csomagolta ki a hatalmas libamajakat. Mutatta, hogy a maj francia, de magyarorszagrol szarmazik.

Azt mondja, hogy talan mi vagyunk az egyetlen eu-s orszag ahol meg engedelyezett a libak vizbe fojtasa. Azt mondja a libamaj nagyon erzekeny a hore, mar a kezzel valo erintkezestol is bomlasnak indul. Igy a libakat jeges vizbe fojtjak es ott nyitjak fel a mellkasukat. Igy a majat eleve hideg kornyezetben veszik ki.
Ezert telepiti kb az osszes libamajas ceg magyarorszagra a farmjat....

Nem tudom mennyi az igazsag tartalma ennek, nekem felelslegesen barbarnal tunik. Megolhetnek oket arammal is es utana mehet a test a hideg vizbe a bontas elott.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 15:12:00

@Pdudas:
" nekem a creme fraiche nem tejfol.sz egy savanyitott tejszin"
Mert a tejfol valoban egy savanyitott tejszin!
Minek kell olaszorszagban olyan izeket keresni mint otthon??!!Akkor menj haza
b+.
Az igazi carbonaraban nincs tejszin!
Igazabol az egy szalonnas-rantottas teszta.mint ahogy milanoi makaroni, vagy franciasalata, tartarmartas, francua hagymaleves, "fines herbes" (finzerb) martas, "pecsenyele" , stb nem, vagy nem ugy letezik, ezek a kommunizmus termekei.

tucano 2013.02.16. 15:12:41

@Pdudas: a fenének nem jut eszembe a neve!

@Philosoraptor: egy olasz reggel a kávézó teraszán, gőzölög a capuccino, ropog a cornetto, közben a hosszúcombúak mennek melózni, talpig haute couture...
minden a helyén van ott:)
Nagyon szerettem ott élni, úgyhogy:
www.youtube.com/watch?v=dRUaGwDzvyk
bár ebben a dalban briós van:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 15:15:34

@morsels: A sárkánygyümölcstől a franc enné meg.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 15:17:51

@Pdudas: igy van.A magyar libamaj a vilag egyik legjibb minosegu libsmaja.
Es az is igaz hogy csak nslunk rngedelyezett a tomes.
Az is igaz hogy a francia libamaj , ( mint ahogy a szoloskerti csiga, ill. Beka)
90%-a magyarorszagrol erjezik.
De a nemetem/osztrakok/svajciak is , es ujabban japanok is magyar libamajat, kacsamajat, mangalicat, magyar tarkat ( husmarha),
Szarnyast, hazinyulat, nagyvadakat, balatoni fogast stb eloszeretettel hasznalnak.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.16. 15:19:07

@hungarisztan: hehehe a svedgombat meg nem ismerik svedorszagban :)) a franciak meg nem ismerik a francia salatat...ennyi

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.16. 15:20:46

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
Jogos! A vilag gasztronomiaja nagyobb mint a magyar...ja a turo rudi ;) ki a fszt erdekel?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 15:21:34

@tucano:
Lehet akárhányféle déligyümölcs de fajtaválasztékban ízben meg sem közelíti a mérsékelt égöv gyümölcsit.
De van más különbség is.
A mérsékelt égöv gyümölcseinek legnagyobb részével semmit nem kell csinálni evés előtt. Leveszed a fáról bokorról és eszed.
Nem is nagyon tudnék mondani olyan déligyümölcsöt ami igazán finom és nincs vele sok macera.

Pdudas 2013.02.16. 15:21:38

@tucano: felenk milleram vagy mi a neve annak a nagyon jo tejfolnek. Most sajnos nincs itthon.

www.najcena.si/product/14203/mu-cuisine-mileram-kisla-smetana-20m.m.-400g

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 15:24:50

Az, hogy "jeges vizbe fojtjak oket" az nem igaz.Vagas utan a majat azonnal fel kell hasznalni, ugy a legjobb.
Ipari korulmenyek kozott folyekony nitrogenbe fagyasztjak igy megmarad a minosege.ez az eljaras egyebkent magyar talmany.( Kurti Miklos magyar szarmazasu fizikus, a molekularis gasztronomia uttoroje talalra fel.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 15:28:50

@45eskoltozik: igen!kihagytam a svedgombat a felsorolasbol!
A tobbit feldiroltam ami hirrelen eszembe jutott:
Francia hagymaleves, carbonara, milanoi spagetti, majonez, tartar martas, tatar "bifsztek"..,hollandi martas,svedgomba, "fines herbes" martas, pecsenyele, franciasalata, stb

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.16. 15:32:20

@Pdudas: Igen, teljesen egyetertek. En is eltem Olaszorszagban, Pisa, Torino, jol ismerem ezen kivul Lombardiat es Sziciliat, voltam ott szamtalanszor... Nagyon finomak az eteleik, es valoban nagyon egyszeruek. Ha nincs sok idom fozni, mindig az olasz konyha ment meg - egyszeru, gyors, es isteni. Szerintem mondjuk a carbonara tesztahoz kell egy kis hagyma is... Szinten sziciliai recept szerint.
Emlekszem, az egyik nyaralason Siracusa kozeleben, talan Avolaban olyan pisztaciakremes sutit ettem, hogy meg most is beleborsodzik a hatam, ha ra gondolok. :) Mennyei.
De tejfol nincs. Megbocsatjuk nekik. :)

tucano 2013.02.16. 15:35:19

@diggerdriver:
"de fajtaválasztékban ízben meg sem közelíti a mérsékelt égöv gyümölcsit."

Ugye viccelsz? Nézd meg mekkora Brazília, hány égövön megy át és hány fajta gyümölcsük van. Ami nem volt, azt meghonosították.
Az összes európai és mediterrán területen nincs annyi féle gyümi, mint egy átlagos brazil piacon. Az ízeket illetően meg pl, magyar almának meg meggynek nincs párja, a szőlő máshol finomabb, ananász Hawaiin, de összességében nem lehet a brazilokkal versenyezni. Az anyósom kertjében több, mint 60 féle gyümölcsfa van, majd mutass ilyet a mérsékelt égövön bárhol.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 15:38:10

@tucano: Azsiaban sokkal tobb zoldseg/gyumolcs van mint a vilag barmely tajan.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.16. 15:39:51

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Nem egeszen szalonnas-rantottas... Fogsz egy kis hagymat, uvegesre piritod olajon, hozzaadod a kockakra vagott pancettat (mondjuk szalonna). Felversz tojast, es mikor a hagymas-szalonnas kevereked megvan, hozzaontod a tojashoz. Borsozod, illetve reszelsz bele finom parmigianot (parmezan sajt). A tesztat al dente kifozod, leontod rola a vizet, es raontod a tojasos kevereket. Kicsit megkevered meg a tuz folott, izles dolga, mennyire szereted nyersen a tojast. Kesz. Meg reszelhetsz ra tovabbi parmigianot, nem rontja el. :)
Jo etvagyat! Ha jol emlekszem, hetfon ettunk ilyet utoljara.

tucano 2013.02.16. 15:44:25

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
Na, akkor gyümölcs verseeeeeeny!!! :D:D
A portugálok nagy keverők voltak, ami bejött nekik azt átvitték Brazíliába, meg Afrikába is Ázsiából. Pl. az én szívemnek oly kedvesen bólogató kókuszpálmák is Ázsiából érkeztek, nem is szólva a teáról, stb. Ami Brazíliában döbbenet az a bogyófélék. Bár állítólag az acerola is valahonnan Ázsiából érkezett.
Én nem azt mondom, hogy a világon a legtöbb fajta gyümi brazíjúban van, bocsánat ha félreérthető voltam, csak azt hogy az év minden napjára van egy másik, amit ki lehet próbálni. Ehhez képest a mérsékelt öv gyümölcsválasztéka finoman szólva is kisebb. Ízre meg minden gyümölcsnek megvan a "Tokaja", ahol a legfinomabb. Európában egyébként a lisszaboni piacot tudom ajánlani, hajnalban futnak be a repülők és hozzák a cuccost mindenhonnan. 5 körül már ott vannak a párizsi/londoni éttermek beszerzői és küldik a reggeli géppel a finomságokat az asztalra.

montroyal ( CAN qc) 2013.02.16. 16:02:32

gratulalok es sok sikert az uzlethez
canadai vonatkozasba a barataim akik szinten cukraszok a ferjevel es van egy suprer kis ettermuk Montreal belvarosaban .. hogy csinaltak ? van egy cikk es a magyar radio riportjat is meg lehet halgatni lent a sarga nyilra kattintva nagyon erdekes aki ilyennel akar fglalkozni vagy csak mas vallakozassal

ma este nagy barati tarsasaggal oda megyunk a tulajokkal egyutt unnepelni a st-valentint.
kanadavilaga.com/2013/02/05/arcvonasok-a-montreali-cafe-rococo-tulajdonosaval-pragai-gyorgyivel-keszult-riport/

macamuca [IHUN] 2013.02.16. 16:43:40

@zorgodavid: ismerik a Budapest-szeletet :)

palocprovence.blogspot.hu/2012/01/egy-szelet-budapest-svedorszagbol.html

"A Budapestbakelse (Budapest-sütemény) a fáma szerint egy svéd cukrász találmánya, aki a 60-as években egy budapesti cukrászversenyre készülve alkotta meg receptjét, ami olyan sikeres volt, hogy a mai napig is kapható a svéd cukrászdákban."

Így már érthető a név is, és az is, hogy miért ismert és népszerű Svédo.-ban is :)

Itt meg egy variációja:
gourmetonline.hu/index.php?menu=22&id=251

Effélét ettél? (ezek tényleg nagyon finomak, kérdés, hogy a számodra tálalt süti is ilyesforma alapanyagokból készült-e: felvert tészta + tejszínes/barackos krém/töltelék + némi csoki).

2013.02.16. 16:58:20

@Pdudas: A nívós helyeken reményeim szerint nem. De ezeken kívül a legtöbb helyen hulladék, mindegy, hogy hol veszed. Az alap, hogy vaj helyett margarint használnak, arról már nem is beszélve, hogy tele van mindegyik egy kiló cukorral. Két dologra tudok gondolni: vagy ennyire nincsen ízlésük azoknak, akik csinálják, vagy pedig előre megadott "recept" szerint kell elkészíteni. Ami kb. meg is öli a kreativitást, meg azt is, hogy esetlegesen finom legyen...

iqfighter 2013.02.16. 16:59:20

@zorgodavid: hehe, itt nalunk is lehet kapni (ICA supermarket). Tenyleg ne rossz, a bolti verzio persze fagyasztott, es a Parlament van a dobozan :)

zorgodavid 2013.02.16. 17:17:28

@macamuca: igen-igen. Ilyet ettem. Annyi különbséggel, hogy akkor barack helyett eper volt benne mert éppen eperszezon volt Norvégiában (mint általában), de amikor érdeklődtem felőle mondta is a séf hogy eredetileg barackkal kéne csinálni.

Nekem nagyon izlett. Jó is hogy eszembe jutott, lehet rá kéne repülni egy receptre. :)

zopilote 2013.02.16. 17:28:03

@montroyal:
Meghallgattam vegig a riportot, nagyon erdekes es tanulsagos volt, kosz szepen, hogy be-
linkelted. Semmi hazafele kopokodes, semmi magyarsag megtagadas, szerintem ez a nor-
malis. Igenis, vannak magyar etelek, amik megalljak a helyuket a vilag barmely reszen, csak
azok elkeszitesehez, mint mindenhez, elsosorban sziv kell (es termesztesen jo alapanyag)
Nekem is az a legnagyobb problema, amikor jot akarok enni otthon, hogy minden " tulszo -
fisztiketed " :) Egy egyszeru porkoltet galuskaval es tejfolos uborkasalataval kinalo ettermet
mar nehez talalni. Ezert is szeretem a kis nevesincs ettermeket. Ha mas orszagban jarok,
szinte mindenhol felkeresem a piacokat, ott lehet a legjobb kajakat kapni. Tavaly volt egy
lehetosegem, hogy beszalljak egy mexikoi eterembe tarstulajdonosnak Mexikoban, ugyanis
a legjobb mexikoi baratom es egyben munkatarsam nyitott egyet Zacatecasban, de en meg
attol a szotol is irtozom, hogy " uzlet " :)
Gyumolcsokrol: nekem csak azok jonnek be leginkabb, amiket a farol vagy fa alol szedek.
Nagyuzemi szinten nem lehet izes gyumolcsot vagy zoldseget termelni (van kivetel, pl
szolo, dinnye, de keves) A dinnyerol jut eszembe, hogy par eve megjelentek a mini go -
rogdinnyek az uzletekben ( 1.2 - 3.5 kg) es meg Magyarorszagon nem lattam, pedig diny -
nyes csaladbol szarmazom. Aki elosszor fogja otthon termelni, sikeres lesz:)
Amikor valaki elveszti a hazai izek iranti igenyet, az a veg!!! Olyan ember ne is menjen
magyar forumokra, blogokra, de meg csak magyarok koze sem:)

DieNanny CH 2013.02.16. 18:05:46

@zopilote:
"Amikor valaki elveszti a hazai izek iranti igenyet, az a vég!!! "

Hát,igen, én ráadásul el is voltam kényeztetve, bolti gyümölcsöt, zöldséget, húst, tojást, míg nem kezdtem külföldön dolgozni (2000), nem is ettem. Mindig volt telkünk, nagyszülőknél baromfi, disznó... A legjobb, mikor az érett őszibarackot leveszed a fáról, a kútnál lemorzsolod róla szőrt és beleharapsz... A legszebb emlékeim egyike!
Szóval én ilyen téren válogatós vagyok, vagyis megbízhatatlan...

blackhairlady 2013.02.16. 18:16:09

@hagyma: Otvozzetek a kettot. langossuto bowling palyaval:))
A lanyom egy ilyen bowlingos helyen pincerkedik a suli mellett, es itt imadnak az emberek bowlingozas, billiardozas kozben kajalni, szemmel lathatoan jo uzlet. Szulinapot is tartanak, meg mindenfele vallalati csapatepitest, osszejovetelt, olyankor megy a tivrnya, es esznek mint a saskak:DDD

blackhairlady 2013.02.16. 18:17:43

@DieNanny: Az a francia toast:) (marmint az edes bundaskenyer)

zopilote 2013.02.16. 18:23:55

@hagyma:
Egy magyar hapsi palacsintakat arul Atlantaban a Farmer's Marketen hetvegeken. Mondja,
nagyon bejott neki (Paltalkrol ismerem)
Az egri piacon sem olyan mar a langos, mint regen. Ellenben a Szantoferben a solet kituno!!
Legfinomabb langost Magyarorszagon Oroshazan ettem, igaz kaposztas volt, de akkor is.
Nem tudom, nalatok lehet e fagyasztott kenyertesztat vagy zsemlet kapni, abbol csinalhatsz
langost. Nekem meg pont az nem tetszik, hogy mindenfele koretet adnak a kajakhoz. Kulo -
nosen a kukoricat utalom:) Felenk csak a diszno ette:) A zoldsegfeleket pedig a nyul:) A jo
steak nalam is johet. Es a fish and chips, codbol vagy halibutbol. Es a fustolt lazac, de csak az
indianoktol! A hazai fozelekek es martasok nem hianyoznak? Nekem nagyon!! Sult kacsama-
jat a kinaiaknal nagyon olcson lehet kapni, legalabb is Vancouverben. A roasted porkjuk is
finom, szinte minden ettermukben ott log egy fel diszno, jo ropogosra sutve. Csopog belole
a zsir, ugy az Isteni!:)

blackhairlady 2013.02.16. 18:38:14

Elkovettem azt a hibat, hogy reggeli elott, ehesen ultem ide olvasgatni:)
Ha az izek is olyanok mint a kepek, akkor nem lesz gond az uzlettel. Nagyon sok sikert kivanok neked, es kitartast, gondolom egy uj uzlet beinditasa azert ott sem egyszeru.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 18:44:44

@hagyma: Igen , satorban alszunk, fesztivalon leszunk. :P
Berendezkedve meg nagyjabol be vagyunk. Mondd, mit hiayolsz az otthonunkbol? Vagy ezelott ket evvel keszult kepeket nezegetesz?

@diggerdriver: a spanyol chorizoval nem vagyok kibekulve. vagy en vettem rossz helyen ( Sainsbury's , Waitrose) , vagy tenyleg olyan az ize, amilyen, de nem jott be. Akkor inkabb mar az olasz kolbaszok, dan/nemet szalami, ausztriai kolbaszok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 18:50:09

@tildy:): Persze a jo kis magyar hazi fustolt-, illetve lokolbaszon kivul. Ez utobbit apu rendszeresen vesz, tudja mikor megyek, olyankor mindig van.

Raadasul utobbi nem is annyria egyszeruen hozzaferheto itt. (Tobb oka is van, eros tabu is kotodik hozza, nem csak a mostani botrany)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 19:06:11

Déligyümölcs.
Azt mondjátok húú de sok fajta van Brazíliában meg Ázsiában.
Aztán ezekből hányat TERMESZTENEK?
Ahogy például a zöldségfélékhez nem szoktuk beleszámolni a vadon termő gombákat úgy a gyümölcsök közé is csak a termesztett déligyümölcsöket vegyük bele.
A mérsékelt öv gyümölcsválasztékát is fel lehetne bőviteni a sommal a kökénnyel a galagonyával a csipkebogyóval mindjárt nőne a fajtaválaszték.
Ráadásul ha még hozzátesszük hogy egy fajtán belül példának okáért csak szőlőből hányféle változat létezik.
Sok olyan fajta van amit már el is felejtettünk.
Mint a pirosbélű körte vagy az édesalma vagy a búzával érő körte.
Most kezdik visszahozni a pogácsabarackot azt amit mostanában lehet kapni olyan lapított.
Ezt a fajtaválasztékot a trópusok nem tudják űberelni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 19:15:19

Írnék néhány gondolatot a főzésről a magam szűkreszabott módján. A politika és a nők után a főzés az a téma amihez mindenki ért amiről mindenkinek határozott véleménye van és általában a másik nem tudja jól hogy hogyan is kell csinálni.
Én a problémát ott látom hogy a többség az nem megnyilatkozik a témában hanem kinyilatkozik. edig ez a legnagyobb hiba amit elkövethetünk a főzéssel kapcsolatban. Ugye van az az unalomig ismert közhely hogy ízlések és pofonok különbözőek. Mégis a legtöbb ember egy adott ételre azt mondja hogy ezt így kell csinálni és kész mert ha másképp csinálod ha egy milligramm kakukkfűvel többet teszel bele akkor az már nem az ami nem autentikus nem hagyományos nem finom. Ezeken aztán jókat lehet vitatkozni és mindenki körömszakadtáig védi a maga igazát. Képzeljük el azt az abszurd helyzetet hogy valaki kinyilatkoztatja hogy a nő márpedig szőke magas 90-60-90 mérettel rendelkezik és hajszálpontosan úgy néz ki mint Marilyn Monroe. Aztán valami csoda folytán hirtelen minden nő ilyen lenne a földgolyón. Ha azt mondom hogy a dögunalom köszöntene ránk akkor nem túlzok. Ugyanez a helyzet az ételekkel is. Mi lenne ha minden pörkölt egyforma lenne? Akárhova mennénk az országban mindenhol ugyanazt az egyébként finom de mégiscsak egyenízt kapnánk. Ezért nem értettem soha hogy miért kell egyes ételekre ráhúzni egy sémát és szigorú korlátok közé szorítani az elkészítését. Mert ha valaki tesz bele mást is akkor az már istenkáromlás az már a gasztronómia megcsúfolása és különben is itt a világvége. Merthogy a húslevesben csak és kizárólag kilenc fajta zöldségnek kell lenni és ha valaki kihagy egyet vagy eggyel többet rak bele az már nem húsleves. Itt ezeken az oldalakon számtalanszor elhangzik hogy hú ha az is van benne az akkor már nem az és fuj fuj fuj. Érdekes hogy viszont vannak olyan ételek amikről elfogadottá vált hogy ahány ház annyi szokás. A disznóvágás hagyományairól és az ott készült ételekről elfogadja mindenki hogy ahány annyi féle. A pörköltről miért nem ez a felfogás? Ha disznózsír helyett kacsazsírt teszek a hagyma alá akkor már ki vagyok tagadva? Ha a lecsót főtt tojással és cukorral eszem akkor az emberiség megrontója vagyok?
Itt érkeztünk el a főzés terén a sznobok és a gourmandok táborába. A sznobok akik csak szürkemarhából csak mangalicából csak szibériai fagyasztott mamutból tudják elképzelni az étrendjüket és ami nem felel meg ezen kritériumoknak az ehetetlen és a pórnép eledele. Ők azok akik csak a jól bevált őstermelőtől a Mari nénitől veszik a tojást, százkilométereket utaznak Józsi bácsihoz mangalicasajtból készült körözöttért az ököruszálylevest pedig bölényfarokból készítik. Mindezt azért mert megtehetik mert a szomszéd is így csinálja és mert csak. Őket basszák át a leggyakrabban de hagyjuk meg őket boldog hitükben.
Aztán vannak a gourmandok. . A sülthús ízéből megmondják a hízótáp összetevőit megyénkénti felbontásban, ismerik a tarhonyaföld vegyi sajátosságait és a tányér színéből megmondják hol bányázták a hozzávaló kaolint.
Ők azok akik szerint a slambucot 32-szer kell megrázni nem többször és nem kevesebbszer.
Ilyenkor bennem felmerül a kérdés.
Az elfogyasztott sör vagy fröccs mennyisége mennyiben befolyásolja a slambucfőző mester számoló képességét?
Aztán mi történik ha horribile dictu 31-szer van megforgatva a slambuc vagy (ilyenre még gondolni sem merek) 33-szor?
Olyankor jól élnek a disznók mert a megszentségtelenített ételt eléjük vetik?
Most pedig elárulom életem legnagyobb titkát. Meggyónni sem merem mert nincs az az Isten aki feloldozna ekkora vétek alól. Szóval én fakanállal kavarom a slambucot. Igaz hogy olyan lelkiismeret furdalásom van hogy már aludni sem tudok de hát most már kiderült válasszatok nekem halálnemet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 19:24:15

@diggerdriver: "Ha a lecsót főtt tojással és cukorral eszem akkor az emberiség megrontója vagyok?"

hat legalabbis kozel allsz hozza

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 19:32:15

@tildy:): sajnalom en sosem ertettem meg a nyaralokat
a kempingezoket plane nem
elmenni hogy foldon aludhassak es ezer kulonbozo emberrel kozos klotyot hasznaljak
hat nekem nem palya
es meg penzbe is faj
ezx nem azt jelenti, hogy itthon ulunk egesz eletunkben
/amugy tenyleg Magyar megfelelesi kenyszer, hogy hurra nyaralunk, nyaron el kell menni valahova, mer' az milyen mar hogy nem, akar meg szemelyikolcsont is felveszunk, de megyunk!!!
10 nap tunezia!!!
hehe
vices:)

DieNanny CH 2013.02.16. 19:32:36

@diggerdriver:

:-DDD
Jól összefoglaltad!

Viszont néhány dolognál valóban, ha kicsit más, akkor nem úgy hívják. Pl a Sacher-torta. Húgom esküvőjén egy 5*-os szállodában Svájcban volt, de fehér színű volt a torta és a máz is rajta. Húgomnak nem esett jól, mikor mondtam, hogy ez nem Sacher-torta - közölte velem, itt Svájcban ez az... Na most az esküvőjén nem állok le vele vitatkozni, de mivel nem is egyszer ettem valódi, a Hotel Sacherből származó tortát, ami csokis lap, csokoládé öntettel és baracklekvárral (leegyszerűsítve), így ha valami nem úgy van benne, az már nem az!!! És ebből nem engedek.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 19:34:22

En el tudom kepzelni a lecsot edesen, desszertkent.Nem is hujeseg.
Meg is csinalom, lefenykepezem es feltoltom nektek.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 19:35:41

@DieNanny: igazad volt, sacher torta csak 1 fele van!a csokis lekvaros.

Spacecake 2013.02.16. 19:41:54

@diggerdriver: jó volt!!!
sztem ez azért a legtöbb embernél poén,hogy egyedül a saját receptjét tartja A tutinak,és inkább egyfajta külön rájátszásról szól,ez a ceremónia része.
persze vannak tényleg bolondok!!!.-)

en csak egyet kérek!!!:-)
bográcsban OLÍVAOLAJON hagymát pirítani,NEEEEEEEEEEE!!!:-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 19:44:24

@hagyma: nem ertem mit zavar teged. Ismerosokkel vagyunk egyutt, 1 het, jo tarsasag, kaja, pia, buli, tanc, kikapcsolodas :-)

Felvagni meg nem szoktam vele. Ha neked ugy tunt, akkor valahol felresiklott a kommunikacio.

De tenyleg nem ertelek, cseszegetsz itt a tejfol maitt, mikozben masok eleteben siman vajkalsz, mint a falusi oregasszonyok , komolyan mondom .

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 19:44:33

@Spacecake: haat pedig a hires magyar paprikas krumplit a baszkok, vagy katalanok?? is csinaljak, olivaolajjal, altalaban halakhoz.

hungarisztan 2013.02.16. 19:45:54

@diggerdriver:
Alapvetően ez tök igaz. De azért vannak kivételek, az imént mondta a kolléga a Sacher tortát, ahol igenis csalódás, ha nem azt kapod, amire számítasz (lett légyen bármilyen príma, amit helyette kapsz). Amiképp a téliszalámi szabadalmi leírásában is benne van, hogy 1 mm élhosszúságú kockára kell aprítani a húst... (Pedig valószínűleg az 1,1 és a 0,9 mm-es élhosszúságú aprólékból készülő szalámi is olyan téliszalámi lenne, amiről a fogyasztók 99,999999999%-a nem mondaná meg, hogy bassza meg, ez nem 1 mm élhosszúságú kockákból áll! :o) Viszont valahol meg kell húzni a határt, és van, amit igenis úgy kell csinálni, ahogy az le van írva, nincs mese. Különben minden futóbolond téliszalámit készítene E185-ből és málnadzsemből... :o))
És igen, ide tartozik a slambuc is! Ott az elkészítés módja (jelen esetben a szabadtűzi, bográcsos rázogatás a kevergetés helyett) ugyanis szerves módon befolyásolja az étel elkészültét, a karamellizálódást, a füstölődést, az ízeket. Ha kevergeted, akkor is lehet iszonyatosan finom krumplistésztát csinálni, csak akkor az már nem slambuc, az ugyanis per definitionem nem úgy készül. Mondhatni a lényege vész el...

hungarisztan 2013.02.16. 19:55:31

@macamuca: na, ennyivel is beljebb vagyunk, köszi az infót a Budapest-szeletről!
Itt a cukrászdák leginkább mandarinnal* csinálják – bár ettem már valami mással is, viszont azt el is felejtettem már... Szóval hajrá mandarinos! :o)

[* Lehet, hogy van benne őszibarack is, már nem is emlékszem – nyomorult fogyókúra...]

Pdudas 2013.02.16. 20:03:30

@tildy:): En a lecsot tejfollel szeretem. Meg persze jo kolbasszal.
A Chorizo nekem sem jott be, olyan mintha gyarilag avas lenne...

Itt Szloveniaban van egy furcsa etel: csufti.
Az kb olyan mint egy paradicsomos toltott kaposzta kaposzta nelkul. Vagy paradicsomos husgomboc.

Egyebkent olyan szinten szerencses helyre koltoztunk, hogy a halaszok heti 3x jonnek az utcan a friss fogassal es lehet vasarolni toluk. Aztan ott a friss halad mintha egy oraja fogtad volna....

M. Péter 2013.02.16. 20:04:07

@diggerdriver: Jártam már Dél-Amerikában, és nagyon sok fajta (termesztett) gyümölcs kapható ott, amit Európában nem is láttam. Az ott termő gyümölcsöknek is van sok változata, de exportra csak azok kerülnek, amelyek bírják a szállítást. A helyben, frissen szedett gyümölcsnek természetesen az íze is jobb. A krumplinak meg Peruban több ezer(!) fajtáját ismerik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 20:06:49

@hungarisztan:
Hidd el ha nem látod vagy nem tudod hogy készül nem tudsz különbséget tenni slambuc és aslambuc között.
Néhány szakértőt már zavarba hoztam vele.

Pdudas 2013.02.16. 20:07:57

@diggerdriver: Foleg ha raksz bele fust aromat :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 20:08:12

@Pdudas:
Jó helyen laksz.
Nincs az a halmennyiség amit én ne tudnék megenni.
Halat hallal.

Spacecake 2013.02.16. 20:09:04

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
egészségükre!!!:-)
csakhogy az nem magyar paprikás krumpli,hanem olyan,amilyen....
egyébként direkt nem írtam ételt, a hangsúly a bográcson és az olívaolajon volt......illetve a kettő ellentmondásán.-)

Spacecake 2013.02.16. 20:12:14

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: és inkább tűnik az úgy köretnek,mint egy jó kis masszív egytálételnek rendes fehérkenyérrel:-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 20:15:33

@Pdudas: pontosan! Oke, akkor nem(csak) velem van baj chorizo-temaban:D:D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 20:18:09

@Pdudas:
Félreértesz.
Én nem azt írtam hogy a konyhában gázon csinálom a slambucot.
Kint bográcsban ahogy a nagyok csak fakanállal keverem.
Még senki nem tudta megmondani a különbséget.

Pdudas 2013.02.16. 20:25:46

@diggerdriver: Felesegem es a fiam szeretik, en het kozben a munkahelyemen ebedelek. Mondjuk az se rossz, 5*-os szallodaban nem szokott rossz kaja lenni a kantinban.

Penteken mindig hal az ebed. De van eleg sokszor kagylo, tintahal, tenger gyumolcsei salata, stb..

Mondjuk a sefunk sosem csinal mondjuk pangasiust, ennek kicsit orulok is mert annyi rosszat olvasni a tenyesztesukrol. Pedig alapvetoen joizu husa van ennek a capaharcsanak ( vagy mi a magyar neve).

Ma voltunk piacon, mar rengeteg salata van. Radicchio, meg van valami nagyon apro levelu is, endivia ( mondjuk ez tuti meleghazas).

Vettunk viszont azt a kanadai vagy del afrikai hosszukas tokot ( butternut squash) amibol isteni leves keszul. Kis hagyma, bors, so, tok. Nyami.

Hazafele rohanas volt es mekdonaldsz lett az ebed....
Meglepett milyen jo ha a sajtburgerben total ropogosra van piritva a zsemle belso resze.... Teljesen mas izvilag, nem egy szottyos valamibe harapsz.

Bocs ha tul sokat irok, valami miatt kapar a torkom es raz a hideg, igy taekuran vagyok nyakig betakarva es az ipaden potyogok!

Pdudas 2013.02.16. 20:31:40

@diggerdriver: Miert tudna megmondani a kulonbseget?
Ez nem szuvidolas ahol a vakuum meg az alacsony hofok egyutt szamit. Legalabbis nalunk a sefek nagyon ugyelnek a hofokra, a gepuk kb fel fok pontosan tartja a hofokot.

Van aholszamit es erezheto a mas fele alapanyag, de nalad csak a technologia mas :)

Halat is ugy tanultuk meg a szomszedoktol.
Nincs nagy titok. Kis oliva olaj ( persze hazi es extraszuz) , dob ra egy ag rozmaringot, alufoliaval letakarja es kb 15-20 percig suti a 2 oldalat amit beirdal. A vegen meg egy pici oliva, aztan johet a blitvas krumpli. Ma pont vettunk blitvat.
Egyebkent sok helyi etteremben vasarnap nem ad halat, mert vasarnap nem mennek kima halaszok. Mondtak tobb helyen is, hogy van panga vagy capa vagy tonhal netan tokehal, de friss hal az most nincs.

tucano 2013.02.16. 20:46:14

@diggerdriver: annyit is mondhattál volna, hogy igazam van, nem kellett volna magyarázni:) Brazíliában csak banánból, amit szintén bevittek és nem őshonos, van 12 fajta, amit én kóstoltam és ki tudja hány, amit nem. Ha minden gyümölcs minden alfaját, x körte és y alma belerakjuk, akkor megnyugtatásul: ezeket ugyanúgy elvitték Brazíliába és persze mindenhová, ahol megterem, még a málnát is, a kökényről, sőt az egresről nem is beszélve. De azért, ha van kedved szemezgetni, itt egy nem teljes lista (például nincs benne az alma sem) és ezek mind különféle gyümölcsök:
www.todafruta.com.br/todafruta/institucional.asp?menu=522
Egyszerűen Brazília bazi nagy és annyi éghajlat van benne, hogy mindent lehet termelni. És az olasz, svájci, német, magyar, görög, arab, stb. bevándorlók az őshonos növényeken kívül vitték az óhazából a hazai gyümölcsöt és zöldségeket is. Nem mindegyik olyan finom, mint pl. Európában (lásd meggy és alma), de van.

macamuca [IHUN] 2013.02.16. 21:28:28

@diggerdriver: Addig főzzél, amíg mozogsz! :D
Én meg bevállalom, hogy kóstolom-megeszem.
Legfeljebb duettet halunk, egy kosszal "elmegyünk" :D

Taxomükke (UK) 2013.02.16. 21:30:34

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Kihagytad a gasztronomia egyik csucsat, amit meg a franciak sem ismernek: PARIZSI!

Ugyandehogy (törölt) 2013.02.16. 21:50:59

@DieNanny:
"kocsonyából a levét meg a húst szeretem"
mondjuk más nincs is benne....

:D

Pdudas 2013.02.16. 22:05:11

@Babette_: A fule meg egyeb porcos reszek nekm sm csusznak. Sot a bore sem.

Jo kis disznosajt is finom... Erre szerencsere ertik a modjat es tlacsenkanak hivjak. Bar nem paprikas mint sok otthoni.

Nekem egyebkent keves dolog hianyzik a hazai izek kozul.
Ha megyunk haza akkor gyulai kolbaszt, zizu kedvence nevu gyorsfagyasztott csirke csikokat, pick nosztalgia marhaparizsit es bakony camembert kremet szoktunk venni. Azt hiszem az utobbi nincs tobbe. En is kerestem es a latogatok sem hoztak az elmult fel evben.

Bar a magyar konyha azert meg tudja lepni az embert.
Par eve ( meg otthon laktunk, tehat minimum 5 eve tortent) amikor Zakynthosrol hazaertunk a nejem azt mondja ugy kivanja a jo babgulyast. Mivel kb 2 hely volt ebbol a szempontbol megbizhato ( egyik az Alba Regia sorozo a Fehervari uton, a masik meg a pleh csarda az Erzsebet kiralyne utjan a piacnal) igy irany a pleh csarda.
Mindezt egybol a nyaralas utan, ahogy hazaertunk a taxival....

El tudom kepzelni, hogy van olyan akinek annyira hianyoznak a hazai izek, hogy utal ott lenni ahol van. Indiaban biztosan keves a magyaros iz.

montroyal ( CAN qc) 2013.02.16. 22:10:27

@zopilote: Amikor valaki elveszti a hazai izek iranti igenyet, az a veg!!!
milyen igaz es most hogy magyar felesegem van ra adasul erdelybol szarmazik nagyon el vagyok latva magyar izekkel( az elott a francia felesegemet pedig megtanitottam magyar kajakra) de mi is kiprobalunk minden helyi jellegzetes izt utazasok soran.
ma este magyar etterem hazai izek ..
www.facebook.com/pages/Cafe-Rococo-Hungarian-Restaurant/135200856506675
nov 3 .ai kepek az eskuvonkrol..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 22:18:28

@szerengeti: Persze hogy kell bele cukor úgy mint a töltött paprikába is.
Én a lecsót beleszeletelt főtt tojással szeretem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.02.16. 22:22:34

@tucano: Ugye nem azt akarod mondani hogy ha Brazíliába betelepítik az almát és termesztik az akkor déligyümölcs?
12 féle banánt termesztenek?Aha.
Ha otthon kimegyek a kertbe 12-nél több szőlőfajtát találok és az csak az én kertem.

tucano 2013.02.16. 22:35:13

@diggerdriver: jezujs, akkor elbeszélünk egymás mellett én gyümölcsökre gondoltam, úgy összességében. Na mindegy hagyjuk, lemegyek a kertbe és nekiállok narancsozni, ha már témánál tartunk.

blackhairlady 2013.02.16. 22:40:01

@hagyma: Azert en nem hinnem, hogy a nyaralas magyar szokas lenne. A ferjem osszes kollegaja nyaral, ki Amerikan belul, ki kulfoldon, de mindenki megy valahova 1-2 hetre.

blackhairlady 2013.02.16. 22:43:10

@DieNanny: Egyet ertek veled. En is csinalok sok etelt maskepp mint ahagyomanyos elkeszitesi mod, de akkor az mar nem az ami, hanem csak hasonlit hozza.
A multkor egy fozos forumban akartak mindenkeppen megmagyarazni, hogy a tukor tojas lehet kemeny is, mert ok ugy szeretik. Az istennek sem ertettek meg, hogy valoban lehet a tojast ugy is sutni, de akkor az mar nem tukor tojas.

blackhairlady 2013.02.16. 22:49:55

@tildy:): Itt amerikaban is eleg xar izu a chorizo. Mondjuk en megoldottam, toltottem kolbaszt itthon. A ferjem vitt a kollegainak, es nekk is kellett toltenem, annyira imadtak.

Göröglány 2013.02.16. 22:52:01

Nagyon jó post, gratulálok és sok sikert kívánok!
(..hogy mi baromságot összehordottatok a kommentekben.. :D )

blackhairlady 2013.02.16. 22:53:31

@Pdudas: "Vettunk viszont azt a kanadai vagy del afrikai hosszukas tokot ( butternut squash) amibol isteni leves keszul. Kis hagyma, bors, so, tok. Nyami."
Le tudnad irni ennek a receptjet? Nalunk is tele van a zoldseges pult ezzel, de nem tudom hogy kell elkesziteni.
A masik amire kivancsi lennek az a kaktusznak latszo (vagy az is) lapos level. Abbol mit lehet csinalni, tudja valaki?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 22:58:53

@Pdudas: Van olyan is, aki hianyolja / szereti a magyar izeket , de megsem utal ott lenni ahol van :D

Amugy megoldhato felenk, vagy kivalthato nagyjabol azert orosz/litvan/lengyel boltbol .

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.16. 23:03:28

@szerengeti: igazad van!
A paradicsomos etelekbe szoktak tenni, ellensulyozando a savassagot.

Pdudas 2013.02.16. 23:03:44

@blackhair-lady:
Ez egy nagyon egyszeru recept.
Oliva olajon kb 1 fej hagymat meg kell piritani, aztan mehet bele a kimagvazott, meghamozott kockakra vagott tok.

Fel kell omteni vagy vizzel vagy valami alaplevel (csirkehus leves) es puhara fozni. Ezutan merulo mixerrel puresiteni es kesz.
Van aki rak bele,vajat vagy tejszint, de ha jo edes a tok akkor eleg a hagyma/leves/bors trio. Lehet a tetejere parmezant reszelni vagy piritott bacont szorni. Egyeni izlestol fugg.

A neten eleg sok butternut squash recipe van....
Nagyon finom es egyszeru recept.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 23:03:59

@blackhair-lady: hagymanak az a baja, ha valaki nyaralni megy, mikozben azert evkozben az illeto osszahuzza a nadragszijat , vagy netan van olyan elvetemult, hogy netan satorozasra adja a fejet:D

Netan meg a csaladbol is befogad valakit.

Vagy csak siman csak piszkalodik, en meg keznel vagyok.

montroyal ( CAN qc) 2013.02.16. 23:04:42

@tildy:): nalunk is az ukran ,roman, sloven boltok tele vannak magyar arukkal fuszerekkel stb..
szakacsot viszont szemelyesen beszereztem... pestrol ... nem is bantam meg..

Pdudas 2013.02.16. 23:07:35

@tildy:): Arbat nalunk is van....
Bar meg sosem voltam benne.

Pdudas 2013.02.16. 23:12:31

@tildy:): Igy ertem van aki kepes ilyenek miatt hazakoltozni.
Csunya szo, de az nalam mar balek kategoria....

DieNanny CH 2013.02.16. 23:17:18

@Babette_:

De igen! Sok-sok bőr... :-(

DieNanny CH 2013.02.16. 23:21:12

@Taxomükke:

A párizsit Ausztriában Extrawurst-nak hívják (Ilyen szendvicset eszik Rex is!), Svájcban meg Lyoner-nek - vagyis lyon-inak.
Ahogy a virsli Wienerli (bécsi), a fánk meg Berliner (berlini). Érdekes dolgok ezek!

tiltott rengeteg 2013.02.16. 23:25:47

Tényleg nem akarok ünneprontó lenni, és a posztoló lelkesedését sem akarom letörni, de az én gondolkodásmódomat nagyon átformálták a sógoréknál eltöltött évek és azt kell, h mondjam, h a nagy művészet már nem az, h mit lehet kihozni finomított cukorból, ételszínezékből és fehérlisztből, hanem, h ki képes ezek megkerülésével jót alkotni. Hogyan főzzünk/süssünk finomat, nem rákkeltőt és ökológiailag fenntarthatót.

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.02.16. 23:33:52

@hagyma: télen kell nyaralni apukám, amikor a Kárpát-medencében 0 fok van, Kubában meg kellemes 28. :P

2013.02.16. 23:44:16

@blackhair-lady:
komolyan nem értettem milyen tok fajta amelyik dél afrikai hosszúkás....:D
Azért egy idő után leesett, hogy tök...:)

blackhairlady 2013.02.16. 23:46:23

@Pdudas: Koszonom szepen, ki fogom probalni:)

blackhairlady 2013.02.16. 23:47:37

@tildy:): Szerintem Hagyma kedvel teged azert veled piszkalodik:)

blackhairlady 2013.02.16. 23:53:35

@hádeváu: Igen, erre gondoltam, csak nem jutott eszembe a neve. Ez egy klassz recept, a tortillat imadjuk, most legalabb valtozatossa teszem egy kicsit ezzel. Kivancsi leszek hogy izlik majd a csaladnak:)

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.17. 01:34:46

Neeemmmm!!!!!!rossz receptek!!@@
Elmondom hogtan kell toklevest csinalni.
Felbevagod a megmosott tokot.fel is darabolhatod.Nem hamozod.beteszed egy tepsibe.meglocsolod olivaolajjal, hanyagul melleszorhatsz nehany friss kakukkfuvet.tengeri soval bedorzsolod, illetve frissenorolt borssal.lefeded alufoliaval, es 160c.-on masfel oran at sutod.Akkor kesz ha jol megpuhult, illetve szep karamell szine lett.Ekkor egy kanallal meghamozod.Vajban/olivaolajban mehet a hagyma, mint korabban irtak.Mehet ra a sult tok, szigoruan vizzel kell felonteni.Zoldseglevesekhez nem kell alaple, kiveve fejtett bab.Ha felforrt, szigoruan konyhai turmixgepben, (thermomix a legjobb) vajjal (ami nem margarin) tisztessegesen osszeturmixolod, es atszurod.
Az en szemelyes kedvencem amikor turmixolas kozben tonkababot reszelunk bele.
A vegen mehet ra tokmagolaj ill. piritott tokmag

deputy sheriff 2013.02.17. 04:54:33

Ez mar a harmadik poszt zsinorban, ami nem Londonrol szol! Biztos jo helyen jarok? :PPP

zopilote 2013.02.17. 07:47:36

@blackhair-lady:
Latom, " nyitott " vagy a del - amerikai kajakra ( tortilla, napal, stb) :) Tudok ajanlani egy
edesseget is, churro a neve. Nekem nagyon bejott. De csak frissen elvezheto, hidegen
olyan, mint a cipo talpa:) Lenyegeben fank fele, csak az alakja mas. Magyar leirasa:
hu.wikipedia.org/wiki/Churro
Szokas szerint ehhez is van sztorim: :) Ket eve kijott a hugom ket lanya latogatoba es le -
vittem oket egy hetre Mexikoba (akkoriban jobban ment, " fustolt a kemeny " ) Egyik
este mentunk taxival ( nyitott golfkocsihoz hasonlo VW ) valahova, es meglattam egy
churro arust az ut mellett. Mondtam a taxisnak, azonnal alljon meg. Megijedt es a lanyok
is, raadasul ugy ertettek hogy " csoro " van valahol, azert kell megallni. Kiugrottam a taxi-
bol es visszafutottam, hoztam 3 nagy zacskoval:) Izlett nekik, sot a kissebb othon szokott
csinalni is. A nagyobb " hataratkelo " lett, egy eve Londonban el es dolgozik :( Amikor ta -
lalkozok vagy beszelek veluk, felhozodik a " csoro" es jokat nevetunk:)

micsoda? 2013.02.17. 09:55:52

Kis ügyes, sok sikert!!!!

M. Péter 2013.02.17. 13:07:13

@zopilote: A churro spanyol eredetű. A mellé felszolgált kakaó már tényleg dél-amerikai.

Link Elek 2013.02.17. 13:20:36

@LyukasBogrács:
Ettem mar balut-ot
Semmi extra.
Nem tul meglepo modon, olyan mintha fott csirket ennel fot tojassal.

wusso (törölt) 2013.02.17. 13:49:23

Még jó, hogy vegán vagyok, nem eszem édességet sem :)

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a hölgy hol tanulta ki a cukrászmesterséget, hiszen azt csak úgy hajópincérkedés közben nem lehet ellesni.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2013.02.17. 19:47:55

Azért a Pasteis de Belém sem rossz, elég erős konkurencia lesz ez a világhírű portugál édesség.
(A slambuchoz, ami egyébként igazából öhön: tényleg akkor áll legjobban össze, ha 32x fordítják. Elég régi tapasztalat. Nem könnyű dolog, de megéri.)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása