oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. május 24. 06:30,  Jobban megismered magad külföldön élve 45 komment

2018. május 24. 06:30 Határátkelő

Jobban megismered magad külföldön élve

Egyre inkább globalizálódó világunkban, és különösen az Európai Unión belül, egyre több ember dönt úgy, hogy (kényszerből vagy kíváncsiságból, kalandvágyból) hazájától távol vállal munkát. A döntés persze több szempontból sem könnyű, ugyanakkor vannak kifejezetten pozitív hozadékai.

no_varos_foto_pixabay_com_epicantus.jpg

Aligha lehet kérdés, hogy a határátkelésnek (mint oly sok minden másnak, természetesen) komoly hatása van az ember önértékelésére. Még pontosabban arra, mennyire látja tisztán önmagát, mennyire biztos saját magában. Ezt vizsgálta az a tudóscsoport is, melynek tanulmánya (illetve annak összegzése) a Harvard Business Review-ban jelent meg, és amit most megpróbálok röviden visszaadni.

A tanulmány öt szerzője között egészen érdekes személyiségek is vannak, mint például Adam Hajo, akiről elsőre biztosra vettem, hogy magyar származású, ami persze nincs kizárva, noha ő így ír magáról: „Négy nagyszülőm négy különböző országból származik, így én negyedrészt japán, negyedrészt dél-koreai, negyedrészt francia és negyedrészt német vagyok. Ennek ellenére mindenki szerint leginkább nagyon-nagyon német vagyok”. 

Ez csak azért érdekes, mert a szerzők mindegyike élt hosszabb-rövidebb ideig külföldön, így saját tapasztalattal is rendelkeznek arról, mit jelent határátkelőnek lenni. (Ha már itt tartunk Adam Hajo az Egyesült Államokban található Houston egyik egyetemén, a Rice University-n vendégprofesszor.) 

Na, de lássuk, mit írnak az okos emberek (hogy aztán majd ti meg jól megírjátok, egyetértetek-e velük)! 

Másfajta átmeneti időszak 

A tanulmány szerint az önértékelés tisztaságának rengeteg előnye van, ilyen a pszichológiai jólét, a stressztűrő képesség, a jobb munkahelyi teljesítmény. Ugyanakkor több tanulmány is kimutatta, hogy az átmeneti időszakok (például egy munkahelyváltás, vagy egy magánéleti változás) jellemzően megzavarják az önértékelés tisztaságát. 

„Viszont mind az ötünk élt már külföldön (vagy most is ott él), és mindannyian úgy éreztük, hogy ennek eredményeképp világosabb képet kaptunk arról, kik is vagyunk valójában. Így aztán elgondolkodtunk, hogy vajon a határátkelés olyan egyedi átmeneti tapasztalat lehet-e, ami a többivel ellentétben tisztábbá teszi az önértékelést” – írták a tanulmány szerzői. 

Így aztán nekiálltak és hat különböző kutatás keretében, összesen 1874 résztvevő bevonásával megpróbálták igazolni tézisüket. Az első esetben 296 embert szedtek össze, akik fele élt már legalább három hónapot külföldön, míg a másik fele még soha. 

Velük kitöltettek egy olyan tesztet, amiben olyan megállapítások szerepeltek, mint hogy „Általában véve tisztában vagyok azzal, ki és mi vagyok”, vagy „Ritkán tapasztalok konfliktust személyiségem különböző részei között”. Azt találták, hogy azok, akik már éltek (vagy élnek) külföldön, világosabban látják önmagukat, mint azok, akik nem. 

Aminek persze oka lehet az is, hogy azok, akik belevágnak a külföldi életbe, már eleve jobb önismerettel rendelkeznek, mint a többiek. Ezt kizárandó, a második kutatásban 136 külföldi tapasztalattal rendelkező embert hasonlítottak 125 olyannal, aki konkrét lépéseket tette a határátkelés felé (például jelentkezett külföldi egyetemre, vagy munkahelyén kilátásban volt neki egy külföldi hosszabb kiküldetés), de még nem lépte meg a dolgot. 

Emellett természetesen figyelembe vettek még egy csomó más dolgot (kor, nem, családi állapot, személyiségjegyek, stb., ebbe most nem mennék bele), de ebben az esetben is az lett a végeredmény, hogy a határátkelők pontosabban látják önmagukat, mint a másik csoport tagjai. 

Na jó, de miért? 

Az önkéntelenül adódó kérdés az, hogy ha ez így van, akkor miért van így? A kutatók szerint elsősorban azért, mert amikor az ember a szülőhazájában él, akkor jellemzően olyanok veszik körül, akik hozzá hasonlóan viselkednek, így az ember nincs rászorítva arra, hogy feltegye magának a kérdést: vajon a saját viselkedése az ő értékrendjét vagy az őt körülvevő kultúra értékrendjét tükrözi. 

Ezzel szemben külföldön élve az ember új kulturális értékekkel és normákkal szembesül, melyek időről-időre arra kényszerítik, hogy szembenézzen a saját értékrendszerével, és mely értékeket, normákat aztán vagy elvet vagy megerősít. 

Anélkül, hogy részletesebben taglalnám az összes elvégzett kutatást, természetesen ezt a megállapítást is ellenőrizték egy 116 fős online mintán, a kísérlet minden egyes résztvevője élt már külföldön. 

Olyan helyzetekbe hozták őket, amikor reagálniuk kellett külföldi és hazai élményekre, és az eredmény szerint az előbbi csoport tagjai esetében erősebb volt az önazonosság, mint a másodiknál, mégpedig azért, mert a külföldi tapasztalatokat összegzők sokkal mélyebben reagáltak önmagukra. 

Az idő vagy az országok száma fontos? 

Az is érdekelte a kutatókat, vajon az-e a fontosabb, hogy az ember mennyi ideje él külföldön, vagy az, hogy hány országban, hány különböző kultúrában élt már. Ehhez olyan egyetemistákat kerestek, akik átlagosan már három évet töltöttek külföldön. 

Előzetesen úgy gondolták, hogy a külföldön töltött idő a fontosabb az önismeret szempontjából, hiszen a lényeg (a fent említett okok miatt) az, hogy az ember nem a szülőhazájában él, és az kevéssé számít, hogy ezt egyetlen, vagy több országban teszi. 

Az 559 MBA-hallgató segítségével lefolytatott kísérlet igazolta is ezt az előfeltevést, tehát elmondható, hogy a pontos önértékelésben nagyobb szerepet játszik a külföldön leélt idő, mint az, hogy az ember hány országot ismert meg eközben. 

Miért fontos ez? 

Persze felmerül a kérdés, miért fontos ez egyáltalán. Ezen én is elgondolkodtam, nyilván a megjelenés helye (a Harvard Business Review) miatt vannak átfogóbb gazdasági, üzleti vetületei a dolognak, ami szerintem minket annyira most nem izgat. 

Ami viszont érdekes lehet, hogy a pontosabb önismeret azzal is jár, hogy az ember jobb döntéseket tud hozni a karrierjét vagy akár a magánéletét illetően. Márpedig nagyon nem mindegy, hogy tisztában vagyunk-e az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel. 

Ezt egyébként alátámasztotta a felmérés még egy kérdőíve is, amikor a terveikről kérdezték az egyetemistákat: a határátkelős tapasztalattal rendelkezők sokkal biztosabbak voltak abban, mihez szeretnének magukkal kezdeni, mint azok, akik nem mozdultak ki otthonról. 

Az ellentmondás 

Azért találtak egy olyan ellentmondást is, amit nem sikerült tisztázni, nevezetesen azt, hogy a tisztább önképpel rendelkezők már eleve nagyobb eséllyel vágnak bele a külföldi életbe, mint a többiek. 

És azt is érdemes lenne persze megvizsgálni egyszer, hogy mi történik azokkal, akiknél a határátkelés mégsem vezet a pontosabb önértékeléshez. A határátkelők körében a leggyakoribb probléma a kultúrsokk, a család, barátok hiánya, illetve az ismerős, megszokott társadalmi szimbólumok, kapcsolatok elvesztése - természetesen vannak, akik nem is tudnak ebből kikeveredni. 

Az ő számukra a külföldi élet inkább negatív, elidegenítő tapasztalat, ami gátolja az önértékelés erősödését is – jegyzik meg a kutatók. 

De többen vannak, azok, akik a fent említett pozitív hatásokat tapasztalják. Mint a tanulmány szerzői, én is hadd zárjam a posztot az író Michael Crichton önéletrajzában (Travels) leírt szavaival: „Gyakran a világ egy távoli részébe tett utazás emlékeztet arra, ki is vagyok valójában… Levetve a hétköznapi környezetet, a barátokat, a napi rutint… mindez a közvetlen tapasztalat arra kényszerít, hogy tisztába kerülj azzal, ki is éli át ezeket az élményeket”. 

Ti hogyan látjátok mindezt, szerintetek is jobban megismeri az ember önmagát külföldön élve?

(Fotó: pixabay.com/epicantus)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölés

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felmérés határátkelés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4913995690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2018.05.24. 06:35:49

elso ...

de elolvastam ...

na ez nagyon erdekes ...

Teljesen egyetertek vele bar az az igazsag hogy szemelyes szinten nehez megitelni ezt az onertekeles dolgot mert a kiserlet megismetelhetetlen ...

Vagyis csak hiszem hogy az biztos hogy novekedett az onismeretem azzal hogy kulfoldre koltoztem de nehez bizonyitani hiszen nincs MIHEZ viszonyitani. Csak az biztos hogy ez a lepes novelte. De hogy mi lett volna ha maskepp dontok azt soha senki nem fogja mar tudni

Na jo lehet tul mernoki modon probalom elemezni ezt.

Olliék 2018.05.24. 07:24:58

Önkép? Magyarországon ilyesmivel nem foglalkoztam. És olyan nagyon nem is neveltek, és ma sem nevelik a gyerekeket még csak hasonlóra sem. Tanulj, hogy jól keress. Egész életemben ezt hallgattam. Azt,hogy olyat tanulj, amit szeretsz, azt nem,mert abból nem lehet megélni.
Hogy külföldön élve ez változott-e? Igen, sokat. Ki tudtam nyitni a világot a gyerekeimnek, nem csak az én szememmel látják a világot. Én majd alakulok, szép lassan. Nekem is borzasztóan hiányzik a család, de csak miattuk nem költöznénk vissza.
A 40éves munkaviszonyomból 16-ot ott töltöttem. Én láttam a jövőm egészségügyileg, morálisan és anyagilag. Így a honvágyat volt a legkönnyebb legyőzni.

tanato 2018.05.24. 07:25:55

Én speciel bevezetném hogy minden magyar fiatal két évet külföldön éljen,mint anno a kötelező sorkatonaság.Azt tapasztalatom hogy aki kint eltöltött néhány évet az úgy mint anno a katonaság után "megemberesedett" jobban mer hozni önálló döntéseket,nem szalad minden kérdésben anyuhoz,apuhoz,szóval önállóbbá felnőttebbé vált.Hisz kint rá van kényszerítve arra hogy egyedül intézze a dolgait,ráadásul nem anyanyelvi környzetben ami még a néhai kötelező katonasághoz képest is dupla csavar.

tanato 2018.05.24. 07:35:43

Bevándorlók nélkül elfogyna Amerika
2018. május 24. 05:56, csütörtök - Szemlézte: Hírszerkesztő
Tavaly a legalacsonyabb születésszámot regisztrálták Amerikában 1978 óta. Az elmúlt évek fertilitásbeli csökkenése azt jelenti, hogy az amerikai populáció nem képes pusztán a reprodukcióval fenntartani népességét.

A legfrissebb statisztikák az Amerika-szerte gyűjtött születési adatokon nyugszanak, az állami szervek által kiadott születési anyakönyvek 99 százalékát fedik le. Ezek alapján 2017-ben az összes születés száma 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az azt megelőző évben. Manapság minden ezer nő teljes élettartamára nézve összesen 1764 születés jut, mely nem elég a populáció újratermelésére.

„Nem lepnek meg az adatok” – monda Kevin Doody, a texasi Asszisztált Reprodukciós központ munkatársa. „A legtöbb fejlett országra érvényes ez a jelenség.”

A populáció stabilitása fontos, és az olyan országokban, mint Amerika, a bevándorlásra támaszkodik - vélekedik Doody. „A bevándorlás lehetővé tette, hogy a populáció egészséges ütemben növekedjen” – magyarázza. „Enélkül a populáció lecsökkenne és elöregedne, amit Japánban is látunk.”

Ennek eredményeképpen Japán a jövőben feltehetően gazdasági problémákkal néz majd szembe a csökkenő munkaerő és az egészségügyi ellátást igénylő öregedő populáció miatt.

Kevesebb serdülő terhesség

„A jó hír az, hogy a csökkenést az alacsonyabb számú serdülő terhesség is magyarázza, melyet egyébként is igyekszünk kerülni” – véli Amy Sparks, a University of Iowa munkatársa. A 15-19 éves lányok szülésszáma az 1990-es évek óta stabilan csökken és 2016-ról 2017-re hét százalékot esett. 1991-hez képest az ebben az életkorb

Olliék 2018.05.24. 09:14:23

@tanato: Hogy ebben mennyire igazad van.

Arthamyr 2018.05.24. 10:03:53

"A kutatók szerint elsősorban azért, mert amikor az ember a szülőhazájában él, akkor jellemzően olyanok veszik körül, akik hozzá hasonlóan viselkednek, így az ember nincs rászorítva arra, hogy feltegye magának a kérdést: vajon a saját viselkedése az ő értékrendjét vagy az őt körülvevő kultúra értékrendjét tükrözi.

Ezzel szemben külföldön élve az ember új kulturális értékekkel és normákkal szembesül, melyek időről-időre arra kényszerítik, hogy szembenézzen a saját értékrendszerével, és mely értékeket, normákat aztán vagy elvet vagy megerősít. " - Egyiket sem igazán tapasztaltam, főleg a másodikat nem...

Arthamyr 2018.05.24. 10:22:48

@tanato: Jó dolog, amikor valaki egy olyan csoportot, aminek biztosan nem lesz tagja, akar valamire rákényszeríteni, ami szerinte jó a csoport tagjainak. :/

tanato 2018.05.24. 10:47:18

@Arthamyr: Mint a kötelező katonaság.Amikor bevonultak nagyon utálták bent is nagyon kemény volt,de utána meg hencegtek az ottani élményeikkel és azzal hogy milyen kemény legények lettek.
Nyilván a külföldi munka nem kötelező,de még egyetlen visszatérő sem mondta hogy nem váltak hasznára az ott szerzett tapasztalatok,nyelvtudás stb.

Csodabogár 2018.05.24. 10:53:22

@tanato: Nagyon igazad van. Persze kötelezővé azért nem lehetne tenni, de nagyon ajánlottá igen, sőt lehetne ebből egy bonusz munkavállaláskor. Előnyben részesülhetne az, aki már külföldön is megállta a helyét.

DieNanny CH 2018.05.24. 10:56:42

@tanato:

"mely nem elég a populáció újratermelésére."

Nagyon megtévesztőek ezek a kutatások. Mert, bár nem termelődik újra a populáció, de a lakosság nem is fogy - hiszen sokkal magasabb az élettartam.
Én globálisan nézem a világot. 2100-ra 11 milliárdan leszünk, vagyis 80 év alatt még 3 milliárd ember fog születni.

DieNanny CH 2018.05.24. 10:59:07

A poszthoz:

Nekem nagyon sokat nőtt az önbizalmam az elmúlt 18 év alatt, de fogalmam sincs, vajon Mo-on maradva nem nőtt volna-e ugyanígy.
Ha tudnék egy párhuzamos világról, amiben én 2000-ben nem jöttem külföldre, csak akkor tudnám megmondani.

DieNanny CH 2018.05.24. 11:05:26

@Arthamyr:

"Ezzel szemben külföldön élve az ember új kulturális értékekkel és normákkal szembesül, melyek időről-időre arra kényszerítik, hogy szembenézzen a saját értékrendszerével, és mely értékeket, normákat aztán vagy elvet vagy megerősít. "
- Egyiket sem igazán tapasztaltam, főleg a másodikat nem...
--- írod.

Érdekes módon, én igen. Mikor a bölcsiben dolgoztam, az egyik kisgyerek hozott magával szörpöt és az öltözőben iszogatta.
A magyar oviban sem lehetett kaját hozni, és csak úgy enni-inni, így egy itteni értekezleten ez szóba is került. Én azt javasoltam, mondjuk el a szülőknek, ne adjanak a gyerekkel semmit.
Viszont, érdekes módon, a svájci munkatársak csak lestek rám, majd mondták, ez nem baj, viszont körbe kell kínálnia a társait.
Szóval, még ha csak ilyen apróság is, de teljesen másfajta szemlélet.

Arthamyr 2018.05.24. 11:08:50

@tanato: Nem azt tekintem a külföldre jövetel pozitívumának, hogy henceghetek vele, hogy akkor most nagyon kemény legény lettem. Másrészt ha így is lenne, miért kéne kötelezően előírni, főleg másoknak?
Azt esetleg nem lenne szerinted jó ötlet előírni, hogy 30 éves korig kötelező 3 gyereket legyártani?

Arthamyr 2018.05.24. 11:13:19

@Csodabogár: Jó helyeken ez bónusz munkavállaláskor. Sőt, igazából minden helyen, ahol gyakorlati előny származik a külföldi tapasztalatból valamilyen formában.
Vagy te meg azt akarod megszabni, hogy a cégeknek milyen szabály szerint kelljen és mennyi embert felvenniük, esetleg mennyi pénzért? :)

tanato 2018.05.24. 11:46:33

@Arthamyr: Nem kötelező,a mai világban szinte semmi sem.SEm a gyermekvállalás,sem a külföldi munka.viszont van értelme mind a kettőnek.

P.Elliot 2018.05.24. 12:33:39

En azt hiszem hogy onallobba, szabadabba valik az ember kulfoldon, kinyitodik egy ablak, maguk az otthoniak, rokonok, idegenek, maga az orszag tud elegge beklyo lenni. Mar maga az hogy akkoriban egyebet se lehetett hallani hogy mit szol a szomszed, a rokon, a vilag. Nem tehetsz ugy, nem viselkedhetsz ugy ahogy te akarsz mert megszolnak. Arra hogy kit erdekel az volt a valasz hogy minket mert rolad minket is megitelnek, ez otthoni szoveg volt a csaladban, az elso miniszoknyatol kezdve minden apro vacakig ami persze minden fiatalt felhergelt.
Mar az is kellemetlen volt,/ a mai fiatalok ezt mar nem tudjak /hogy alig 20 evesen mar a rokonsag kerdezgette hogy mikor mesz ferjhez mar, lassan venlany leszel, nem kellessz majd senkinek, egyszeruen nem vettek figyelembe hogy semmi kedvem nem volt egyelore hozza de a nagy nyomas miatt 23 evesen ferjhezmentem pedig el tudtam volna kepzelni hogy eleg lesz 30 korul is, szerettem az onallosagot.
Ezek utan becsoppentem egy orszagba ahol a felsofok hataraig senkit sem erdekel senki maganelete, ugy tesz ahogy akar, elfogadjak hogy ezt szereti, ez az izlese es tojik a vilagra.
Ez nekem oriasi elmeny volt, ez a szabad gondolkodas, ennek a megvalositasa. Mint mar egyszer irtam hogy aprilisban erkeztunk ide, / hazank felszabadulasa napjan, hehehe/, karacsonyra mar kezdtem megvalositani magamat, nem kotott kerekbe semmi, elobb diszitettem a fat, eszembe sem volt halvacsorat csinalni karacsonyra, kialakitottam a magam elkepzelesei szerinti unnepet, odahaza a csalad meg a rokonok hapogtak volna/ konzervativ csalad voltunk a vegtelensegig sajnos.
Ha hazamentem volna, akarcsak egy ev mulva ujra otthon lakni, azt hiszem hogy vittem volna magammal a friss tapasztalatot es felismerest hogy vagyok annyira eros hogy ugy eljek ahogy akarok, illetve megvalositsak dolgokat ami masnak szemet szur holott nagyon jo dolog....
En is azt javasolnam hogy minden fiatal dobjon ra egy-ket evet az eletebol kulfoldon elni, nagyon a javara valna minden tekintetben...

P.Elliot 2018.05.24. 12:44:56

@tanato: Ezt az alacsonyabb szamu tini terhesseget jocskan lecsokkentette pl. egy itteni folytatasos "16 eves es terhes" cimu sorozat ahol kiszurtak nehany terhes meg iskolas lanyt, a baratjaval egyutt, a filmesek vegigkisertek a terhesseget, a szulest, az utana kovetkezo eletet napi szinten, torturat a babaval, a barattal/ akik kozul feltunoen keves volt aki nem lepett le/ es a fiatal mama maganyat, baratai elveszteset, illetve a baba miatt nem tudott veluk ugy baratkozni m,int regen, a kilatastalansagot ami a jovot illeti, a tovabbtanulasi lehetoseg elveszteset, es a jovo nagyon rosszul nezett ki. Nem film volt hanem riportfilm, heti folytatassal, hat igazan elgondolkodtato volt, aki megnezett legalabb 3 reszt az a lany es fiu ovszer nelkul hozza sem kezdett semmihez. A filmeknek van nevelo hatasa is.
Masik a gyerekvallalashoz, a ket szulo altalaban dolgozik, a bolcsode-ovoda marha draga, egy-ket gyereknel tobbet senki sem tud legyartani, nincs mire....

London2009 2018.05.24. 12:48:19

Szerintem tul van ez a hataratkeles egy kicsit misztifikalva. Egy csomo mindenkit ismerek, aki hiaba el kulfoldon tiz eve, nem, hogy pozitiv iranyba valtozott volna, hanem inkabb hatranyara valt. Nagyon sokan ujraepitik, ujratermelik az otthoni korulmenyeiket es kulfoldon is ugyanugy egy burokban elnek tovabb. Egyaltalan nem vagyok meggyozodve arrol, hogy a kulfoldon eltoltott par ev mindenkire jo hatassal lenne...

Arthamyr 2018.05.24. 12:49:00

@London2009: Burokban élni jó, nem esik be a szareső. :)

Arthamyr 2018.05.24. 12:49:36

@tanato: Persze hogy van, de ettől még nem kell előírni, hagy döntsék el az érintettek.

tanato 2018.05.24. 13:22:23

@DieNanny CH: @P.Elliot: Ez igaz globálisan túlnépesedés van,de ez nem vigasztalja az elöregedő, fiatal dolgozó rétégéből egyre vékonyodó társadalmakat.

tanato 2018.05.24. 15:29:42

@P.Elliot: www.newscientist.com/article/2169119-the-us-isnt-fertile-enough-to-sustain-itself-without-immigrants/

itt van a linkelt USA cikk eredetije,te el tudod olvasni,úgy látom ez egy kicsit bővebb mint a magyar fordítása.

puhacica 2018.05.24. 16:23:42

@Arthamyr: nahat, ezt tokeletesen megfogalmaztad :D

London2009 2018.05.24. 16:26:03

@Arthamyr: Ja, az biztos. Csak nem tudom, hogy akkor, hogy lesz ebbol a nagy onmegismeres. :D

Arthamyr 2018.05.24. 16:39:33

@London2009: Passz, azt nem én találtam ki. Meditációval biztos. :D

gabors 2018.05.24. 17:48:46

@tanato: "kötelező sorkatonaság"

ugy ahogy Mo-n volt a vilagon semmi ertelme nem (csak valami ideologiai megdolgozas volt a celja)

baromi sokba kerult nem kepzett ki senkit annyira hogy barmire foleg nem harcra ... a tisztek donto tobbsege is a tarsadalom alja volt

Sokkal tobbet er egy professzionalis onkentes hadsereg minden szempontbol. Szamomra egy elvesztegetett ev volt SEMMI ertelemeset nem tanultam azonkivu hogy olyan tarsadalmi keresztmetszetet lattam amire azonkivul nem lett volna soha lehetosegem ertelmes de analfabeta ciganyoktol ment a skala a taposokig .... a tisztek kozott is kb ez volt a paletta

tanato 2018.05.24. 18:27:58

@gabors: Így van,ideológiai alapon működött,meg a Varsói Szerződés kötelezettesége alapján.

gabors 2018.05.24. 18:46:08

@tanato: "@gabors: Így van,ideológiai alapon működött"

Na pont ezert semmi ertelme nem volt az egesznek ... nem ertem miert is lenne jo visszahozni. Bar ahogy latom nem lehetetlen hogy ezt a kadar kori csodat is ujra felfedezik fidszeknel.... mint ideologia nepnevelo "fegyvert" ha mar a hittan hatastalan

fordulo_bogyo 2018.05.24. 18:57:33

El vannak tevedve a kiertekelesnel.

"Velük kitöltettek egy olyan tesztet, amiben olyan megállapítások szerepeltek, mint hogy „Általában véve tisztában vagyok azzal, ki és mi vagyok”, vagy „Ritkán tapasztalok konfliktust személyiségem különböző részei között”. Azt találták, hogy azok, akik már éltek (vagy élnek) külföldön, világosabban látják önmagukat, mint azok, akik nem."

Helyesen "akik már éltek (vagy élnek) külföldön, ugy gondoljak magukrol, hogy világosabban látják önmagukat".

Nagyon nem mindegy, hogy az illeto onertekelese vagy egy objektiv skala alapjan mondunk valamirol velemenyt.

Fel sem emrult a kiertekelokben, hogy esetleg csak arrol van szo mikozben egyforman vilagosan latjak magukat, csak az egyik csoport azt hiszi magarol, hogy ok jobban...

Shanarey 2018.05.24. 21:38:26

Ajajj, megint egy teszt, amelynek nincs meg a megfelelő alap, ahhoz hogy legyen egy biztos pont, amihez képest változott az illető, ha változott egyáltalán. A lányom szerint változtam, még jobban látszik rajtam a "lesz---om" tabletta hatása, avagy nem érdekelnek az árcédulák, mert amire szükségem van azt úgyis kitudom fizetni.

Shanarey 2018.05.24. 21:40:36

@tanato:

A katonaság akkor nem volt rossz ötlet, de a világ közben változott, s ma már nem jó ötlet. Arról nem beszélve, hogy az akkori kivitelezés pedig finoman fogalmazva csapnivaló volt.

De amit te javasolsz, az sem, mert, szinte mindannyian ismerünk valakit, aki lelépett otthonról, s a pár száz, avagy pár ezer Km-után rájött hogy "anyuci, apuci, s nagyanyó, nagyapó, avagy az a bizonyos szent magyar föld nélkül nem élet az élet, s egy max két év után sírva rohantak haza. Avagy akadt ilyen poszt a Határátkelőn is, persze nem ezt írták le, de ez volt a fő mozgatórugó.

tanato 2018.05.24. 21:45:57

@Shanarey: A katonaság évei után is leszereltek.

DieNanny CH 2018.05.24. 21:51:30

@gabors:

Hát, nem tudom, de a kötelező sorkatonaság nagyon jól működik Svájcban és Dél-Koreában is.
Mert valójában a módszer a lényeg.

Shanarey 2018.05.24. 21:56:33

@tanato:

Ez most az alma és a körte megint, mert a katonaság kötelező volt, a határátkelés pedig nem, s mégis néhányan haza mentek, mert a külföld sz.r, ott semmi sem jó, a nap is másképp süt, s még a kommunikáció is más, mert a XXI. században, manapság szinte mindenkinek akad mobiltelefonja, avagy internet hozzáférése, vagyis "apu, anyu s egyéb felmenők, egyebek, elérhetőek ma már, akár napi szinten.

Külföldön élést kötelezővé tenni, azért sem jó ötlet, mert akkor az is olyan népszerű dolog lenne, mint anno a katonaság volt. S netán olyan kellemetlenségeket is okozhat, amit anno nekem a katonaság okozott. 1988 ban az akkori munkahelyem, ahogy sok más cég, leépítést hajtott végre. Emiatt én is, mivel én voltam a legfiatalabb, lapátra kerültem. Ez nem gond, gondoltam én akkor, mert találok másik állást. Aha, de az első kérdés a leendő munkaadóimtól az volt, voltam e már katona, a nemleges válasz miatt pedig nem kaptam munkát, hiszen akkor engem "bármikor behívhatnak" S mint később kiderült, abban az évben be is hívtak.

nyuszigonosz 2018.05.24. 22:03:31

@DieNanny CH: Szerintem a kötelezö sorkatonaság nem igazán a legjobb ötlet. A mai világban, ahol profikra van szükség, ott nem kifizetödö a kötelezö sorkatonaság, mert: mire az a sok fiatal, mindent ténylegesen megtanulna, amit egy mai katonának tudnia kell, minden harcszert rendesen használni is tudna, az óriási összegekbe kerül. Ezért van profikra szükség, olyanokra, akik maguk választják ezt a pályát, 4 vagy 10 évre vagy egy életre.
Na és ez az élet ez néha nem is olyan hosszú manapság, mikor a katonákat bármilyen háborús övezetbe lehet küldeni.

Shanarey 2018.05.24. 22:03:51

@London2009:

Netán az UK területen szavazó magyarok számát kellene nézni, s megszorozni 4-el, mert sokan vannak azok akiknek a szavazás, nem volt lehetséges, mert hiába volt több helyszín, ez a sziget azért sokkal nagyobb, s nem mindenki tudott, avagy akart emiatt több száz Km-t utazni.

nyuszigonosz 2018.05.24. 22:10:11

@tanato: Nem tenném sehol kötelezövé azt, hogy világot kell látni. Ez nem mindenkinek való, nem mindenkinek jó.

Persze már több száz évvel ezelött is járkáltak a népek a világban, föleg olyanok, akik a szakmájukban még sok minden mást is akartak tanulni: építö munkások, akik katedrálisokat is építettek, de nemcsak ök, hanem szinte mindenki, aki mester akart lenni a tanult szakmájában, útra kelt és vagy valamikor visszatért, vagy nem.

Ma szerintem örülhetünk - még - annak, hogy igen, megvan a lehetöség bárhová külföldre menni, annak aki akar. És azok közül sem mindenkinek jó, ha külföldre megy. Ök azok, akik aztán visszamennek, és lényegében nem érzik magukat jól máshol, csak otthon.

És szerintem azokkal sincs semmi baj, akik nem is akarnak sehová küldölfre menni, maximum nyaralni, üdülni, és kész.

DieNanny CH 2018.05.24. 23:09:01

@nyuszigonosz:

Pont egy mai újságba volt, hogy itt vészhelyzetben 20 nap alatt 35 ezer katonát tudnak mozgósítani.
Ennyi hivatásost fenntartani szerintem drágább, mint hogy a volt sorkatonák, akik katonakötelesek, évente 3 hetes ismétlő képzést kapnak.

gabors 2018.05.24. 23:12:05

@DieNanny CH: " Dél-Koreában is."

svajcot nem tudom ... de van del-korea-i kollegam neki PONT ugyanaz a velemenye a katonskodasarol mint nekem szart sem ert es folosleges volt ... pedig ok kicsit nagyobb veszelyben vannak mint mi voltunk az "olasz hegyivadaszok" tamadasaval szemben.

az hogy talan meg most is szetudnek szedni es osszerakni egy AM-65-ot az nem erte meg az egy evet es nem voltam egyedul ezzel szolgalok donto tobbsege hasztalanul volt ott ... akik szerint jo volt az nosztalgiazik vagy szimplan hazudik.

Totalisan ertelmetlen volt az a szerencse hogy elesben soha nem kellett helyt allnia a magyar nephadseregnek csak csehszlovakiat tudtak lerohanni azt is azert mert nem alltak ellent meg ott voltak a ruszkik is ...

gabors 2018.05.24. 23:20:34

@DieNanny CH: "Ennyi hivatásost fenntartani szerintem drágább, mint hogy a volt sorkatonák, akik katonakötelesek, évente 3 hetes ismétlő képzést kapnak."

ertsd mar meg hogy ez csak agyutolteleknek valo embereket tudna csak gyartani sot meg azt sem ... ennyi ido meg a kezifegyverek rutinszeru hasznalatara sem eleg az meg egy nagy nulla manapsag. Jo persze ertem en a hasonlo banakoztarsagokban miliciaknak akik civileket gyilkolasznak a part neveben pont eleg. De modern harci eszkozoket kezelni harcaszati ismeretekkel rendelkezni mar kozel sem eleg.

Ez csak "hazafias" politikai oktatasnak lenne a resze semmifele utokepes hadrafoghato erot nem jelentene

De azt hiszel amit akarsz,

desw 2018.05.25. 07:21:27

@gabors:

"ertsd mar meg hogy ez csak agyutolteleknek valo embereket tudna csak gyartani sot meg azt sem ... "

A háború nemcsak lövöldözésből áll. Pl szétlövik a vízhálozatott. Ki fog vizet osztani a lakosságnak? Ez demokratikus úton (minden hülye okoskodik) nem fog menni, ide valamilyen rendvédelmi szerv kell.

Meg aztán nem ártana, ha a polgár megértené ebben a fene nagy individualista világban, hogy az ő saját döntései is hatással vannak a társadalomra, meg hogy a többi polgár nem az ő cselédje.

Nálunk a seregben az volt a divat, hogy ha vki hülyeséget csinált, akkor rajta kívül mindekit megbüntettek. Egyrészt amit utána a körletben kapott . . . Másrészt meg hamar kilöktük magunk közül azokat az embereket, akikre nem számíthattunk, csak potyáztak melónál, . . . ez a mostani társadalomban sajnos nem lehetséges.

Arthamyr 2018.05.25. 09:25:19

@DieNanny CH: Mert évente 3 hétre behívni félmillió embert olcsóbb? A különbség annyi, hogy sorkatonaságnál elsősorban a sorkötelesek fizetnek, míg a professzionális hadseregnél minden adófizető. Az utóbbi azért korrektebb eloszlás. Másrészt nagyon fair, ha "túlkoros" (nem bántásként mondom, csak feltételezem, hogy 40 felett vagy, nem katonakorban) nőként mondod, hogy ez milyen frankó dolog, mivel sem korod, sem a nemed miatt téged ez nem érintene negatívan. Vagy olyanra gondoltál, mint mondjuk Izraelben van, hogy a nők is bevonulnak pár évre, és fejlett eszközeik vannak, nem csak szopatás az egész? Tény, hogy hatékony lesz a hadsereg, de azért annak kicsit több a költsége (összesen is, meg per fő is), mint a magyar haderőnek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása