Egyre inkább globalizálódó világunkban, és különösen az Európai Unión belül, egyre több ember dönt úgy, hogy (kényszerből vagy kíváncsiságból, kalandvágyból) hazájától távol vállal munkát. A döntés persze több szempontból sem könnyű, ugyanakkor vannak kifejezetten pozitív hozadékai.
Aligha lehet kérdés, hogy a határátkelésnek (mint oly sok minden másnak, természetesen) komoly hatása van az ember önértékelésére. Még pontosabban arra, mennyire látja tisztán önmagát, mennyire biztos saját magában. Ezt vizsgálta az a tudóscsoport is, melynek tanulmánya (illetve annak összegzése) a Harvard Business Review-ban jelent meg, és amit most megpróbálok röviden visszaadni.
A tanulmány öt szerzője között egészen érdekes személyiségek is vannak, mint például Adam Hajo, akiről elsőre biztosra vettem, hogy magyar származású, ami persze nincs kizárva, noha ő így ír magáról: „Négy nagyszülőm négy különböző országból származik, így én negyedrészt japán, negyedrészt dél-koreai, negyedrészt francia és negyedrészt német vagyok. Ennek ellenére mindenki szerint leginkább nagyon-nagyon német vagyok”.
Ez csak azért érdekes, mert a szerzők mindegyike élt hosszabb-rövidebb ideig külföldön, így saját tapasztalattal is rendelkeznek arról, mit jelent határátkelőnek lenni. (Ha már itt tartunk Adam Hajo az Egyesült Államokban található Houston egyik egyetemén, a Rice University-n vendégprofesszor.)
Na, de lássuk, mit írnak az okos emberek (hogy aztán majd ti meg jól megírjátok, egyetértetek-e velük)!
Másfajta átmeneti időszak
A tanulmány szerint az önértékelés tisztaságának rengeteg előnye van, ilyen a pszichológiai jólét, a stressztűrő képesség, a jobb munkahelyi teljesítmény. Ugyanakkor több tanulmány is kimutatta, hogy az átmeneti időszakok (például egy munkahelyváltás, vagy egy magánéleti változás) jellemzően megzavarják az önértékelés tisztaságát.
„Viszont mind az ötünk élt már külföldön (vagy most is ott él), és mindannyian úgy éreztük, hogy ennek eredményeképp világosabb képet kaptunk arról, kik is vagyunk valójában. Így aztán elgondolkodtunk, hogy vajon a határátkelés olyan egyedi átmeneti tapasztalat lehet-e, ami a többivel ellentétben tisztábbá teszi az önértékelést” – írták a tanulmány szerzői.
Így aztán nekiálltak és hat különböző kutatás keretében, összesen 1874 résztvevő bevonásával megpróbálták igazolni tézisüket. Az első esetben 296 embert szedtek össze, akik fele élt már legalább három hónapot külföldön, míg a másik fele még soha.
Velük kitöltettek egy olyan tesztet, amiben olyan megállapítások szerepeltek, mint hogy „Általában véve tisztában vagyok azzal, ki és mi vagyok”, vagy „Ritkán tapasztalok konfliktust személyiségem különböző részei között”. Azt találták, hogy azok, akik már éltek (vagy élnek) külföldön, világosabban látják önmagukat, mint azok, akik nem.
Aminek persze oka lehet az is, hogy azok, akik belevágnak a külföldi életbe, már eleve jobb önismerettel rendelkeznek, mint a többiek. Ezt kizárandó, a második kutatásban 136 külföldi tapasztalattal rendelkező embert hasonlítottak 125 olyannal, aki konkrét lépéseket tette a határátkelés felé (például jelentkezett külföldi egyetemre, vagy munkahelyén kilátásban volt neki egy külföldi hosszabb kiküldetés), de még nem lépte meg a dolgot.
Emellett természetesen figyelembe vettek még egy csomó más dolgot (kor, nem, családi állapot, személyiségjegyek, stb., ebbe most nem mennék bele), de ebben az esetben is az lett a végeredmény, hogy a határátkelők pontosabban látják önmagukat, mint a másik csoport tagjai.
Na jó, de miért?
Az önkéntelenül adódó kérdés az, hogy ha ez így van, akkor miért van így? A kutatók szerint elsősorban azért, mert amikor az ember a szülőhazájában él, akkor jellemzően olyanok veszik körül, akik hozzá hasonlóan viselkednek, így az ember nincs rászorítva arra, hogy feltegye magának a kérdést: vajon a saját viselkedése az ő értékrendjét vagy az őt körülvevő kultúra értékrendjét tükrözi.
Ezzel szemben külföldön élve az ember új kulturális értékekkel és normákkal szembesül, melyek időről-időre arra kényszerítik, hogy szembenézzen a saját értékrendszerével, és mely értékeket, normákat aztán vagy elvet vagy megerősít.
Anélkül, hogy részletesebben taglalnám az összes elvégzett kutatást, természetesen ezt a megállapítást is ellenőrizték egy 116 fős online mintán, a kísérlet minden egyes résztvevője élt már külföldön.
Olyan helyzetekbe hozták őket, amikor reagálniuk kellett külföldi és hazai élményekre, és az eredmény szerint az előbbi csoport tagjai esetében erősebb volt az önazonosság, mint a másodiknál, mégpedig azért, mert a külföldi tapasztalatokat összegzők sokkal mélyebben reagáltak önmagukra.
Az idő vagy az országok száma fontos?
Az is érdekelte a kutatókat, vajon az-e a fontosabb, hogy az ember mennyi ideje él külföldön, vagy az, hogy hány országban, hány különböző kultúrában élt már. Ehhez olyan egyetemistákat kerestek, akik átlagosan már három évet töltöttek külföldön.
Előzetesen úgy gondolták, hogy a külföldön töltött idő a fontosabb az önismeret szempontjából, hiszen a lényeg (a fent említett okok miatt) az, hogy az ember nem a szülőhazájában él, és az kevéssé számít, hogy ezt egyetlen, vagy több országban teszi.
Az 559 MBA-hallgató segítségével lefolytatott kísérlet igazolta is ezt az előfeltevést, tehát elmondható, hogy a pontos önértékelésben nagyobb szerepet játszik a külföldön leélt idő, mint az, hogy az ember hány országot ismert meg eközben.
Miért fontos ez?
Persze felmerül a kérdés, miért fontos ez egyáltalán. Ezen én is elgondolkodtam, nyilván a megjelenés helye (a Harvard Business Review) miatt vannak átfogóbb gazdasági, üzleti vetületei a dolognak, ami szerintem minket annyira most nem izgat.
Ami viszont érdekes lehet, hogy a pontosabb önismeret azzal is jár, hogy az ember jobb döntéseket tud hozni a karrierjét vagy akár a magánéletét illetően. Márpedig nagyon nem mindegy, hogy tisztában vagyunk-e az erősségeinkkel és a gyengeségeinkkel.
Ezt egyébként alátámasztotta a felmérés még egy kérdőíve is, amikor a terveikről kérdezték az egyetemistákat: a határátkelős tapasztalattal rendelkezők sokkal biztosabbak voltak abban, mihez szeretnének magukkal kezdeni, mint azok, akik nem mozdultak ki otthonról.
Az ellentmondás
Azért találtak egy olyan ellentmondást is, amit nem sikerült tisztázni, nevezetesen azt, hogy a tisztább önképpel rendelkezők már eleve nagyobb eséllyel vágnak bele a külföldi életbe, mint a többiek.
És azt is érdemes lenne persze megvizsgálni egyszer, hogy mi történik azokkal, akiknél a határátkelés mégsem vezet a pontosabb önértékeléshez. A határátkelők körében a leggyakoribb probléma a kultúrsokk, a család, barátok hiánya, illetve az ismerős, megszokott társadalmi szimbólumok, kapcsolatok elvesztése - természetesen vannak, akik nem is tudnak ebből kikeveredni.
Az ő számukra a külföldi élet inkább negatív, elidegenítő tapasztalat, ami gátolja az önértékelés erősödését is – jegyzik meg a kutatók.
De többen vannak, azok, akik a fent említett pozitív hatásokat tapasztalják. Mint a tanulmány szerzői, én is hadd zárjam a posztot az író Michael Crichton önéletrajzában (Travels) leírt szavaival: „Gyakran a világ egy távoli részébe tett utazás emlékeztet arra, ki is vagyok valójában… Levetve a hétköznapi környezetet, a barátokat, a napi rutint… mindez a közvetlen tapasztalat arra kényszerít, hogy tisztába kerülj azzal, ki is éli át ezeket az élményeket”.
Ti hogyan látjátok mindezt, szerintetek is jobban megismeri az ember önmagát külföldön élve?
(Fotó: pixabay.com/epicantus)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölés
Utolsó kommentek