oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. december 02. 06:30,  A feleslegesek egyike 49 komment

2017. december 02. 06:30 Határátkelő

A feleslegesek egyike

Az egyik legrosszabb érzés a világon, amikor az ember úgy érzi, feleslegessé vált, nem kell már, nincs szükség rá vagy a munkájára. Az elmúlt évek posztjai alapján talán nem állok távol a valóságtól, ha azt mondom, sokan vágnak azért neki a határátkelésnek, mert úgy érzik, feleslegessé váltak a hazájukban. Mint már oly sokszor kiderült, nem kifejezetten magyar jelenségről van szó, és ezt Rocío alábbi írása is bizonyítja.

Miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Szedj össze 10 okot, és írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

rocio_foto_facebook_com_thisisnotanotherfashionblog.jpg

„Egyike vagyok a sokaknak. Voltaképpen egyike a feleslegeseknek. A helyzetem nem különleges, és nem szélsőséges, nem én vagyok az egyetlen, akinek komoly erőfeszítést kellett tennie, hogy elhagyja szülőhazáját” - fogalmaz Rocío. 

Egyszerűen úgy alakult a helyzete, hogy nem volt maradása, a havi 300 eurós bruttó fizetése („ha azt egyáltalán annak lehet nevezni” - jegyzi meg) teljesen lehetetlenné tette, hogy önálló életet kezdjen. 

Muszáj volt lépnem 

„Így aztán voltaképpen békében és többé-kevésbé elégedetten indultam útnak. Olyan ember vagyok, aki szívesen utazik és ismer meg másik kultúrákat. Svédország (ahol most élek) és mindaz, amit kínál, kielégít. 

Ezzel együtt jobban örültem volna, ha mindezt önszántamból tehettem volna meg, a kaland, az új tapasztalatok kedvéért, azért, hogy kimozduljak a komfortzónámból. 

Az igazság viszont az, hogy úgy éreztem, muszáj meglépnem. Kevés olyan embert ismerek a generációmból, akinek méltó munkája és olyan fizetése lenne, ami nem csak az éhenhalás ellen elég, hanem arra is, hogy mondjuk saját albérlete legyen. 

Sajnos nem tartozom azon szerencsések közé, akinek a szülei megengedhetnék maguknak, hogy fizessék a lakását. Én 28 éves koromig a szüleimmel éltem, mert segítség nélkül elképzelhetetlen volt, hogy a saját lábamra álljak, és szegény szüleim, bár szerettek volna, képtelenek voltak segíteni” - írja Rocío

Négy év spórolás 

Magyarországon is ismerős helyzet, nem igaz? Ebben a helyzetben inkább az az érdekes szerintem, hogy talán a magyar köztudatban kevéssé van benne, mennyire nehéz a fiatalok helyzete más régiókban is. 

Rocío közel négy évet szánt arra, hogy kevéske fizetéséből megalapozza a határátkelést: „Tisztában voltam vele, hogy a spórolás teszi majd lehetővé, hogy kilépjek a nekem oly sok szenvedést okozó helyzetből: hogy nem volt saját életem; hogy nem találtam olyan munkát, amiben értékeltek és havi 600 eurónál többet fizettek volna”. 

És közben persze mentek a szlogenek és az ámítás: a „valahol el kell kezdeni”, a „minden kezdet nehéz”, „az erőfeszítés meghozza gyümölcsét”, „amikor lejár a gyakornoki időd, majd szerződést kötünk”, és a klasszikus „gondolkodunk azon, hogy felveszünk valakit, de előtte szeretnénk fél év próbaidőt” - utóbbit úgy, hogy azt a spanyol munkajogi törvények nem is teszik lehetővé. 

„Voltak pillanatok, különösen 24 éves koromban (ekkor egy évet az Egyesült Királyságban éltem), amikor el kellett döntenem, hogy megpróbálom-e újra Spanyolországban. Ne kérdezzétek, miért tértem haza, megvoltak a személyes okai. 

Azt láttam, hogy a helyzet nem hogy jobb nem lett, de romlott, én egy helyben toporgok, az előrelépés és a tervezés lehetősége nélkül. Semmit sem értettem: mindent megtettem, amire a suliban tanítottak, hogy elkerüljem az ilyen helyzeteket” - fogalmaz a spanyol lány. 

Utolért a depresszió 

„Sokáig úgy éreztem, becsaptak és ez frusztrált. Akkor már két karrierbe is belekezdtem, nyelveket beszéltem, volt tapasztalatom, felelősségteljes voltam, és kifejezetten szerettem dolgozni. 

Ekkor történt, 2016-ban, utolsó spanyolországi munkatapasztalatom során, hogy utolért a depresszió és a szorongás. Így aztán tavaly ősszel úgy döntöttem, hogy a szellemi egészségem érdekében nem keresek újabb állást a hazámban, és ezért nem akarok sem ma, sem a jövőben hazaköltözni. 

Így aztán megtakarításom egy részét abba fektettem, ami életem egyik legjobb befektetése lett: egy csodálatos terapeuta segített helyreállítani az önbecsülésem, az önbizalmam, és a nyugalmam” - emlékszik vissza Rocío a mélypontra. 

Nem a tudás, a kapcsolatok számítanak 

Szerinte a legtöbb kárt neki a neoliberalizmus okozta, mert elhitette vele, hogy ha keményen és sokat dolgozik, az erőfeszítései meghozzák majd a gyümölcsüket. 

„Nem kizárt, hogy valahol a világban ez így van, de Spanyolországban a meritokrácia (azaz a társadalom, ahol a helyzeted a tehetségedtől és a tudásodtól függ - HÁ) nem létezik. Nem számít, mennyire vagy intelligens, nem számít az iskolai végzettséged, az önéletrajzod. Ami számít, azok a privilégiumok: a kapcsolatok, a pénz és a nem (légy férfi) privilégiumai” - írja nem kevés keserűséggel. 

„Mint az elején írtam, az én esetem meglehetősen átlagos. Sokan vagyunk. Feleslegesek vagyunk. Fontosnak tartom ezt leírni ezekben a válsággal teli években, melyek nem akarnak elmúlni, azoknak a politikusoknak, akik nem tesznek semmit azokért, akiknek semmijük nincs, csak azokért, akiknek van valamijük. 

Tudom, sokan vannak hozzám hasonlók, sokan szenvednek úgy, mint ahogyan én szenvedtem és néha szenvedek most is. Mert egy ilyen helyzet szenvedéssel jár. 

Sajnos nincs mindenkire érvényes megoldóképlet. Mindenkinek más segít. Az én esetemben ez a négy év alatt félretett tartalékoknak a felhasználása volt egy új élet megkezdéséhez. 

Még valamit szeretnék rögzíteni, amit alapvető fontosságúnak tartok: mindenki érték. Ne engedjétek, hogy bárki mást hitessen el veletek, még akkor is, ha ez néha nem könnyű. Többet értek annál, mint amilyen helyzetben most valószínűleg vagytok.” 

Ez volt tehát röviden Rocío írása, ami utólag is úgy gondolom, nagyon sok részletében mutat hasonlóságot a mai magyar valósággal.

HÍRMONDÓ 

Milyen lehet 3000 méter fölött dolgozni? 

Meg nem tudnánk mondani, de akit érdekel, és egészen véletlenül még ács is, az biztos örülni fog az egyik mai ausztriai munkalehetőségnek. Emellett Németországban és Franciaországban is ajánlunk még munkákat.

Mire számíthatnak a határátkelők az új osztrák kormánytól? 

Vajon mennyit tart majd be a leendő osztrák kormány a belengetett szigorításokból és ezeknek milyen hatásuk lesz a magyar határátkelőkre

A világ egyik legnehezebb nyelvén kommunikálsz minden nap 

Öt nehézségi kategória alapján osztályozta a világ nyelveit az amerikai Foreign Service Insitute. A magyar abba a csoportba került, amelyikben a nyelveket legalább egy éven át kell tanulni – na, vajon kik mellé? 

Nem jó most britnek lenni 

Az EU-ból való kilépés megszavazása óta erősen rájár a rúd a britekre. Egyfajta bizalmatlanság kezd eluralkodni a szigetországgal szemben: a lakosság hangulata egyre inkább romlik, a gazdaság is instabil, ami miatt pedig emelkednek a kamatok

Beszakadt a nagy-britanniai bevándorlás 

Hatalmasat zuhant a júniussal zárult egy évben a nagy-britanniai bevándorlás, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt – derült ki a brit statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. A jelenség érthető, ugyanakkor veszélyei is vannak. 

(Fotó: facebook.com/ThisIsNotAnotherFashionBlog)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5813410293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.12.02. 06:58:04

A magyar helyzet detto.

Arthamyr 2017.12.02. 08:18:14

Sosem értettem azt a vágyat, hogy valaki hasznosnak érezze magát. Ez egy nagyon rossz szemüveg, nem éri meg vele tükörbe nézni. Ezt megfejeli azzal, hogy a munkáján keresztül ítéli meg magát, ami egy újabb szint az önszopatásban. Tudatosítani kellene benne, hogy attól, hogy Svédországban lett munkája, nem lett kevéssé felesleges. :)
Most, hogy aki eddig nem tudta, hogy Spanyolországban is rossz a fiataloknak, már tudja, ettől jobb lesz neki mondjuk Magyarországon? Amúgy inkább lennék spanyol (vagy akár magyar) fiatal, mint mondjuk egy 75 éves svéd nyugdíjas.
Aki szenvedni akar, az mindig talál rá okot.

Din Serpahis 2017.12.02. 08:45:51

A spanyolok javarészt szimplán lusták és nem szeretnek dolgozni. Máskülönben nem lenne az, hogy románok tízezrei szedik a narancsot meg pucolják a klotyót.
Közben meg megy az óbégatás meg a siesta. Úgy tényleg nehéz.

Bredpitt Monika 2017.12.02. 10:14:16

@Arthamyr:" sosem ertettem azt a vagyat, hogy valaki asznosnak erezze magat"

Ezt kifejtened bovebben?
Koszi

Arthamyr 2017.12.02. 10:29:51

@Din Serpahis: Nem különösebben lustábbak a spanyolok mint mondjuk bárki más... Bárhol máshol, ahol megtehetik, mással csináltatják az ilyen munkákat. Amúgy ha elmegy narancsot szedni, vagy klotyót pucolni, nem lesz tőle beljebb, sőt, lehet, hogy valami ilyesmit csinált 300 euroért...

Arthamyr 2017.12.02. 10:32:40

@Bredpitt Monika: Elnézést, de nem tudom, hogy fejthetném ki bővebben... Mi nem egyértelmű rajta?

Bredpitt Monika 2017.12.02. 10:57:33

@Arthamyr:" aki szenvedni akar, az mindig talal ra okot"

??????????

Bredpitt Monika 2017.12.02. 11:05:16

@Arthamyr: odaulok a gep ele es bovebben kifejtem az ertetlenkedes okat, de roviden abbol indulok ki, hogy kapsz mondjuk netto otszazezer forintot, de az a feladatod, hogy a voros szonyeget gorgeted egy seggfejnek egesz honapban...
attol hogy ennyi penzt keresel meg nem leszel hasznos, es ha nem erzed hasznosnak magad egy munkahelyen, ahol napi nyolc orat dolgozol elobb utobb boldogtalan leszel, szerintem

Csodabogár 2017.12.02. 12:06:16

Nem hinném, hogy a spanyolok általában lusták. Nyilván van ott is lusta. Jómagam rengeteg igen szorgalmas rendes és becsületes munkát végző spanyollal találkoztam Svájcban.
Szegény Rocito, Svédország, inkább nem mondok véleményt. Ha ő ott boldog, akkor áldásom rá. Egy biztos mindig lesz therapeuta aki ápolja a kis lelkét.

fhdgy 2017.12.02. 12:31:35

A nyelvtanulás nehézségeihez témában:

Nagyon érdekelne, hogy a magyar anyanyelvűek számára milyen nehézségi fokokat jelentenek az egyes idegen nyelvek megtanulása és viszont, vagyis az egyes anyanyelvűeknek, anyanyelvenkénti bontásban, milyen nehézséget jelent megtanulni magyarul.

M. Péter 2017.12.02. 12:46:38

@Bredpitt Monika: Sok emeber örülne annak, ha havi 500000Ft-ért érezhetné magát nem hasznosnak a munkahelyén a jelenlegi fizetése helyett.

Laza... 2017.12.02. 13:20:05

A poszt toló elég depis, és úgy érzem, fertőzni (is) akar.

Arthamyr 2017.12.02. 14:35:11

@Bredpitt Monika: Szerinted, szerintem meg nem. :)

Saját példám: én soha a büdös életben nem fogom magam hasznosnak érezni, ugyanolyan felesleges vagyok, mint Rocio. Ha már a hasznosságomat nézzük, inkább vagyok károsnak tekinthető (pl. 5-50x akkora ökológiai lábnyomom van, mint egy vegetáló dél-szudáni gyereknek) - bár ez is egy érdekes dolog, hogy ki a "hasznos", és ki miért érzi magát annak...
Akkor most essek mély depresszióba permanens hasztalanságom miatt, esetleg akasszam is föl magam? Sajnálom, de nem teszem meg ezt szívességet senkinek, tudok jobb opciót is egyelőre. Nem foglalkoztat a hasznosságom, ezt amúgy sem én döntöm el, hanem az ügyfeleim (esetleg munkahelyeim), amíg ők úgy érzik, hogy elég hasznos vagyok ahhoz, hogy fizessenek és kaja kerül a családi asztalra. A munkánál sem a hasznosságát nézem, hanem azt, hogy mennyire érdekes, mennyire megterhelő és mennyit fizetnek érte.

2017.12.02. 15:06:05

@Bredpitt Monika: " es ha nem erzed hasznosnak magad egy munkahelyen ... elobb utobb boldogtalan leszel, szerintem "

Ezzel nem ertek egyet, nem mindenki a munkaban talalja meg az oromet, sot, szerintem legtobben nem ott talaljak meg.

Egyetertek egyebkent Arthamyr-val, hogy ez egy rossz beidegzodes, vagy kulturalis akarmi, hogy a hasznossagunkat merjuk. Az orvos, mint szakma hasznosabb, mint a takarito, ezert a takarito erezze magat kevesebbnek. De igazabol miert is?

6 eves kortol kapjuk a visszajelzest az iskolakban, hogy aki jobban dolgozik, jobbat teljesit, az jobb - es a gazdasagnak biztos jobb is, de az ember eleteben valahol megis az a legfontosabb, hogy boldog legyen, es ha kotoraszol az emlekeidben, akkor a legboldogabb pillanatok altalaban olyasmik, hogy milyen jol ereztem magam itt-ott a haverokkal, vagy milyen jo volt a kezembe tartani az ujszulott gyereket. Es ezeknek altalaban nincs koze a hasznossaghoz.

valahogy hianyzik az oktatasbol es a kulturabol, hogy atlagosnak lenne teljesen ok dolog, es hogy fontos elvezni az eletet, amit pedig nem csak penzen es tarsadalmi rangon keresztul lehet.

Shaktee 2017.12.02. 15:12:36

@Din Serpahis: Gőzöd sincs.

A poszt, talán megértem hogy hogyan került ide a második kv után.

2017.12.02. 15:18:43

@fhdgy: en csak azt tudom, hogy a magyarok altalaban rosszul beszelnek angolul, de az oroszok megrosszabbul, a kinaiak meg irdatlan rosszul :))

szerintem amugy a nehezseg nem abbol adodik, hogy a nyelv "globalisan nehez", hanem abbol, hogy pl az angol "egyenletesen lesz nehezebb" a beszelni kivant szinttel, azaz alapszinthez nem kell olyan sokat tudni, es a tarsalgasi szint is megy egy csomo szabaly ismerete nelkul.

A magyar meg azonnal nehez, alapszinthez is bonyolult szabalyokat kell rutinszeruen tudni (mert ugye beszed kozben nincs ido kitokolni, hogy most hogyan hasonulnak a hangok, meg milyen sorrendben dobalom fel a ragokat)

anyanyelvi szint korul viszont nem hiszem, hogy az egyik nehezebb lenne a masiknal.

Arthamyr 2017.12.02. 16:05:02

@LepesMez: "Az orvos, mint szakma hasznosabb, mint a takarito, ezert a takarito erezze magat kevesebbnek." - És ezt is tovább lehet gondolni, hogy miért is hasznosabb az orvos... Persze, tegyük fel, hogy ez egy életeket mentő orvos, de ha a megmentettek hasznossága kicsi/semmi/negatív (!), akkor már egyből másként látszik az orvos hasznossága (majd hozok esernyőt a köpködés ellen :)), persze ettől még a társadalomban egyértelműen sokkal jobban megbecsült lesz az orvos, az életmentésen kívül több okból is.
El kell felejteni ezt a hasznosságot a fenébe, csak lehúzza az embert sok esetben (persze van, akinek ez ad vígaszt/erőt/kielégülést, de lehet, hogy akkor is jobban járna az illető, ha ezen túl is próbál látni).

"valahogy hianyzik az oktatasbol es a kulturabol, hogy atlagosnak lenne teljesen ok dolog, es hogy fontos elvezni az eletet, amit pedig nem csak penzen es tarsadalmi rangon keresztul lehet. " - Nem mostanában, de olvastam egy tanulmányt, hogy Dániában azt próbálják belenevelni a gyerekekbe, hogy átlagosak, és ez így van rendjén. Ugyanez a tanulmány azt is írta, hogy a dánok boldogság/elégedettségben éllovasok. Lehet, hogy van benne valami?
Nem rossz dolog, ha valaki kompetitív, ha ez jobb teljesítményre sarkallja és inspirálja. De ha nyomasztja és letöri, akkor hagyni kell az egészet a fenébe, és nem ilyen negatív hullámokkal kitölteni az őt körülvevő teret, hogy ő "a feleslegesek egyike".

DieNanny CH 2017.12.02. 17:05:29

@Arthamyr:

Először nem értettem, miért gondolod, hogy a hasznosságát egy munkának el kell felejteni. Ebből a kommentedből megértettem. Ha már orvos és takarító: ugyebár, az orvos végezhet bármilyen nehéz, mikroműtétet világhírű precizitással, ha mondjuk a kórházi takarító nem végzi jól a munkáját, akkor máris ott van az egyszerű kis fertőzés, ami megölheti a beteget. (Tudom, sarkítok.) De én így értelmeztem, és igen, valóban ilyen szempontból igazad van.

szalka240 2017.12.02. 17:19:07

Én leginkább pályakezdőként éreztem magam feleslegesnek. Hiába tettem meg minden tőlem telhetőt, hogy jó legyek a szakmámban, a munkaadók le se sz...tak. Hosszas próbálkozás után be kellett látnom, hogy munkahelyi tapasztalat nélkül lehetetlen állást kapnom. Én a mai napig nem tudom megemészteni, hogy sokkal fontosabbnak tűnik, hogy valaki elhitesse magáról, hogy jó szakember, mint hogy valóban az-e. De tudom, hogy ez egyéni szociális probléma, hogy nem vagyok jó színész, és az is, hogy olyan országba születtem, ahol ugyanazért a munkáért harmadannyit fizetnek, mint a világ jobbik részén.
Közel 4 év ment rá az életemből, mire sikerült Németországban egy elfogadható állást szereznem. Pedig gyakorlatilag semmivel sem voltam több, mint amikor kijöttem az egyetemről, hiszen az addigi munkáim sem szakmailag sem anyagilag nem vittek előrébb, csak az önéletrajzom lett 2 sorral hosszabb.
És akkor az ember ne legyen rosszkedvű.

A hasznosságról pedig az a véleményem, hogy minden munka hasznos, ha a társadalom számára hasznos. Mindössze annyi a különbség, hogy egyes munkákra sokan képesek, míg más munkákra csak kevesen.

skye8 2017.12.02. 18:10:54

Hmm en a poszt hasznossagat kerdojelezem meg. Viccet felreteve en a munkam erteket Abban latom hogy elvezheto, de vannak sajnos repetitiv unalmas reszei is. Arra sokat nem gondoltam hogy mennyire hasznos. A fonokomnek penzt termelek Es az adomat az allam adminisztralja de ez nem Tesz boldogga. Vannak napok mikor pl megoldok egy nehez feladatot, akkor elegedett vagyok magammal. Vagy kapok egy dicseretet ami jolesik. Kozuk nincs a hasznossaghoz.

2017.12.02. 18:38:52

@skye8: abbol a szempontbol azert van ertelme a cikknek, hogy spanyolorszagban tenyleg nagyon rossz a fiatalok helyzete osszehasonlitva mas fejlett orszaggal, es szerintem valoban van hasonlosag magyarorszag egyes regioival.

Annyira azert nem csodalkozom, hogy a fiatalok kozul tobben erzik kilatastalannak (a felesleges talan nem a legjobb szo)

Es azt is haszonsnak velem, hogy tendenciava valik, hogy ilyen helyzetben egyre tobben valasztjak az elvandorlast. Nem kotelezo pakolgatni a szart ott, ahol a tobbseg arra szavaz, hogy csak szart lehessen pakolgatni.

Bredpitt Monika 2017.12.02. 19:54:04

@LepesMez: @Arthamyr: akartam hosszabban is kifejteni szerintem miert jo ha igenis hasznosnak erzi magat a munkahelyen valaki, de nem birom elinditani a gepem, mindegy a lenyeg, hogy nekem pl sok nagyon jo munkahelyi elmenyem van, de ez azert is van biztos, mert nekem a szakmam egyfajta hivatas is, aki emberekkel, gyerekek kozott dolgozik, annak bizony, hogy hasznosnak kell ereznie magat........
udv errol a szaros telefonrol, hogy utalok ezen potyogni!!!!

2017.12.02. 21:02:01

@Bredpitt Monika: persze, az egy nagyon jo dolog, ha az ember hasznosnak erzi a munkajat, en csak annyit mondok, hogy ez nem feltetlenul szukseges dolog a boldogsaghoz. Ez lehet a boldogsag egy forrasa, de nem az egyetlen forrasa.

gabors 2017.12.02. 23:54:35

nem egeszen ertem hogy hova akar/akart a posztolo eljutni ezzel az egesz irassal persze lehet bennem van a hiba ...:-)

Visceroid 2017.12.03. 08:47:50

Itthon nem felesleges az ember, hanem konkrétan a rendszer ellensége. Mondjon bárki egy szakmát, ami még nem szerepelt Orbán "fekete listáján". Magyarországon az egyetlen elfogadható foglalkozás a fideszesség.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.03. 08:47:57

Egyszerűen egy infantilis emberke nyavajgása.

Azt hiszi, őt kellene kinevezni az ország urának, de mivel ez nem történik meg, depressziós lesz.

A liberális rend termelte ki ezt az éretlen és haszontalan embertípust.

sunabajnok 2017.12.03. 08:48:04

@fhdgy: 8 évig tanultam általánosban németül. Utána 4 évet angolul. Elteltb15 év nyelvhasználat nélkül. A kiköltözés előtt beiratkoztunk egy évre intenzív nyelvtanfolyamra,ami semmit se ért. Kiköltöztünk Németországba a magyarokat tudatosan elkerülve,és fél év alatt eljutottam arra a szintre,hogy nem lehet eladni. Most hétvégente nyelviskolába járok,hogy a nyelvtan is menjen úgy ahogy kell. 300€ egy 2,5 hónapos kurzus. A nyelvanon kívül továbbra is ragadnak a szavak,a csoporttársakkal egy viber csoportot hoztunk létre és ott kommunikálgatunk hétközben. Helyesírás,plusz nyelvtan. Nekem a nyelvtanulás anyanyelvi közegben sikerült. Magyarországon is jó lehetne,ha lenne kivel a különórák után folyamatosan kommunikálni. A tv,rádió kevés volt nekem.

Bredpitt Monika 2017.12.03. 09:34:26

@M. Péter: " Sok emeber örülne annak, ha havi 500000Ft-ért érezhetné magát nem hasznosnak a munkahelyén a jelenlegi fizetése helyett. "

Tudom, hogy igazad van ebben, de vannak sokan olyanok is, akiknek nem csak a pénz számít és még ha kényszerből is csinál olyasmit , amit utál, de megcsinálja a családja kedvéért, bele fog betegedni egy idő után.

Bredpitt Monika 2017.12.03. 09:40:24

@Visceroid: "Itthon nem felesleges az ember, hanem konkrétan a rendszer ellensége. Mondjon bárki egy szakmát, ami még nem szerepelt Orbán "fekete listáján". Magyarországon az egyetlen elfogadható foglalkozás a fideszesség. "

Érdekes látni a közszférában, ahogy az emberek dolgoznak a mindennapokban, egy iskolában, egy nevelőotthonban. A munka profi szinten folyik, az emberek csöndben végzik a munkájukat és a gyerekekre koncentrálnak.

Aztán felteszel egy kérdést és elkezdődik a politizálás. Még mindig azt mondom, hogy sokkal több ember van, aki gyűlöli ezt a kormányt. Nagyon óvatosan szoktam a kérdéseket feltenni, vagy néha nem is kell.

Amikor látom a kollégám, aki munkakörénél fogva meg tudja tenni, hogy a fél szeme a lap topján van és az ATV-t nézi, akkor direktben el lehet kezdeni a politizálást.

A lényeg, hogy nem minden szakma van a fekete listán, de sajnos az bizony igaz, ha nem velünk vagy, ellenünk vagy.

El kell menni szavazni, azt nem szabad mondogatni, hogy nincs kire. Bizony , hogy van kire, illetve lesz kire.

Bredpitt Monika 2017.12.03. 09:41:49

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: mindjárt keresek neked egy videot, ők a nem liberálisok, azt aki a videot csinálta személyesen is ismerem

(mi történt, hogy ide látogattál?)

Bredpitt Monika 2017.12.03. 09:46:50

csak erős idegzetűeknek,

www.youtube.com/watch?v=gkFQptqO1dk

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: a saját szememmel láttam, mit művelnek ezek az emberek, ők azok ,akiket nem a liberális rend teremtett, fogjál kezet velük

Bredpitt Monika 2017.12.03. 09:47:53

@Bredpitt Monika: a fenti video nem az, amire utaltam, akinek a készítőjét ismerem

moonshadow 2017.12.03. 09:48:26

Az a munka hasznos ami számomra hasznos mert érdekes és szívesen csinálom, biztosítja a megélhetésemet mert van rá kereslet, tartalék képzést és még szabadidőm is marad. A társadalom véleményét a hasznos munkákról meg vastagon leszarom. Nem mások elismeréséért kell élni, hanem saját boldogulásodért.

Bredpitt Monika 2017.12.03. 09:51:50

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

ezt is neked ajánlom, szintén nem a liberálisok teremtette figurák, jó szórakozást (szomorú):

www.youtube.com/watch?v=c3P_91kU1iI

Bredpitt Monika 2017.12.03. 09:53:47

@moonshadow: "Az a munka hasznos ami számomra hasznos mert érdekes és szívesen csinálom, biztosítja a megélhetésemet mert van rá kereslet,"

Én is valami ilyesmit akartam mondani tegnap, na persze amit én csinálok, vagy csinálnék az nem túl jól fizet..............

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.03. 10:14:19

@Bredpitt Monika:

Szoktam néha kommentelni az Index-címlapos cikkekre, bár a törzskommentelést abbahagytam 3 hónapja, mert jelenleg életművemet gondozom.

Bredpitt Monika 2017.12.03. 10:53:08

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ez a videó szerintem önmagáért beszél, nem túl intelligens fidesz szavazók????

Bredpitt Monika 2017.12.03. 10:54:35

Végre ideülök a gép elé, most meg eltűnik a hozzászólás az éterben, na, ez az idegesítő....

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.03. 11:12:55

@Bredpitt Monika:

Minden táborban vannak agresszív szavazók. De ez hogy kapcsolódik ide?

Bredpitt Monika 2017.12.03. 11:54:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: a legfőbb baj a fenti agresszív szavazókkal, hogy a kedvencük hergeli őket, ezt pedig a kulcs a problémához, talán nem kellene hergelni az embereket..............de ő (kis betűvel) már csak árnyéka a régi önmagának, ez az ember egyszerűen beteg

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.03. 13:31:29

@Bredpitt Monika: Móni, te vagy a blog naívája, egészen elcsodálkozom rajtad néha.Bocsánat, és minden bántás nélkül, de ezen már a legtöbb advanced level felhasználó többszörösen túl van, hogy el lehet menni szavazni...Hát, ha erre várnánk, hogy majd a szavazástól megváltozik valami, már rég éhen haltunk volna.
Persze, ha te ebben hiszel, és nyomod tovább otthon a szélmalomharcot, hát lelked rajta.Én őszinte csodálód leszek továbbra is...
:-))))))))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása