Ha ez ember már egy ideje külföldön él, óhatatlanul eljön az a pillanat, amikor új helye otthonná válik, amikor egy hazalátogatás olyan lesz, mint egy nyaralás. Ezt a pillanatot ragadja meg a heti blogajánló egyik írása. Emellett nevet adunk svéd és magyar módra, valamint megmutatjuk, milyen az, amikor új időszámítás kezdődik Svájcban.

Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata, melynek célja Magyarország újratervezése. Te min változtatnál, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? Nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva!

Kezdjük tehát egy hazalátogatással, ami (mint a Hóvarjú blog posztjának végén kiderül), tulajdonképpen már nem is hazalátogatás, hiszen öt év Anglia után az otthon már a szigetországban van.

„Öt éve vagyunk Angliában és nem gyakran járunk haza, igaz tavaly is voltunk, de idén azért mentünk, mert a kisfiamat mindenképp szerettem volna bemutatni a dédiknek. Ha nem lennének a dédik, akkor a családot reptetem ki inkább. A családtagok hiányoznak még mindig, nem az ország. Sajnálom, ha ez túl nyers, de ez az igazság. Bár korábban sértődöttségből sem mondtam volna, ha hiányzott volna, mára már szimplán nem hiányzik.

Ózd 3 betű egy híján meg csoda lenne (Óz). A város (is) megváltozott, szépült, újult, fejlődött. Azt pontosan nem tudom, hogy lettek-e új munkahelyek, stb., de 1000 millió Ft - nem elírás, 1 milliárd - tartaléka van a költségvetésnek. Úgy néz ki, értelmesen használják a pénzt.

A várost a nyakunkba vettük párszor és minden alkalommal azt éreztem, hogy nem otthon vagyok. Rettenetesen zavar(t) ez. Rácsodálkoztam dolgokra, mint amikor nyaralni van valahol az ember.

Nem találkoztam, pontosabban alig láttam ismerős arcokat, az egyik üzlet bezárt itt, nyílt egy új amott, a régi eladónak semmi nyoma, más a postás, de még a szomszédok is cserélődtek anyukám lépcsőházában. Kati néninek se híre se hamva. :D

Csak forgattam a fejem. Tudjátok kicsit olyan ez, mint amikor 5 éve nyaraltál valahol és visszautazol ugyanoda. Ismerős, tudod, mi merre van, de mégis más. Nem tudom jobban elmagyarázni. Turistának éreztem magam. De mi történt egy év alatt, ami miatt ilyen lett a város és/vagy én?

A munkatársam megfejtette nekem. Gyerekem született.

Azt mindenképp leírnám, hogy természetesen jól éreztük magunkat otthon, csak engem piszkált ez a furcsa, idegen érzés. Amikor rádöbbentett a munkatársam a tényre, hogy gyerekem van, :D :D :D akkor leesett, hogy mi motoszkált bennem otthon.

Azt néztem, azt próbáltam elképzelni, hogy otthon élünk, otthon neveljük a kisfiamat, de nem éreztem ezt életszerűnek. Nem tudtam beleélni magamat. Mint egy nyaraláson... elkacérkodsz a gondolattal, hogy milyen lenne az adott helyen élni, de azért a hazaúton már nagyon várod, hogy hazaérj.

Amikor becsukod magad mögött az ajtót és a küszöbön hagyod az összes gondod, bajod és ledobod magad a kedvenc helyedre a lakásban. Mélyen magadba szívod, az otthonod illatát és szemet pihentetően körbenézel a cuccaidon. Talán meg is állapítod magadban: Végre itthon vagyok. :)

Na, kérem ez volt, mikor hazaértünk Angliába és becsuktam a ház ajtaját mögöttünk.

Átfordult! Végleg.

Angliában vagyok (vagyunk) otthon. És komolyan mondom, nem tudom, hogy ez milyen érzéssel tölt el pontosan. Na jó, nagyjából tudom. Egyrészt boldogsággal és nem is kicsivel, másrészt lelkiismeretfurdalás féleséggel vagy mi a tököm ez az érzés, hogy nem Magyarországra (pontosabban a magyarországi lakásunkra) gondolok így.

Ó, a gyerek nagyon cukker volt. Beraktuk a kiságyba és olyan boldogsággal nézett körül, hogy végre a saját ágyában fekszik. Megnézte a kis játékait és utána csak csukott szemmel feküdt és hangosan nevetgélt.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Kiakasztó névadás svéd és magyar módra

Az már többször kiderült, hogy a magyar névadási rendszer (összehasonlítva több más országéval) kissé mintha nehézkes (vagy kevésbé finoman fogalmazva: bürokratikus) lenne. És persze az is, tapasztalta meg a Bezzeg a svédek blog szerzője, bandirepublic a saját bőrén.

„A mi történetünk 2011 nyarán kezdődött, amikor a várandós feleségemmel egy stockholmi nyaralás családlátogatás alatt a (svéd) utónév könyvet böngésztük. Hamar megtaláltuk a számunkra tökéletes nevet, de azonnal felmerült a kérdés, hogy az Emilie név ebben a formában létezik-e Magyarországon?

A házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet szabályozza a témát. E rendelet 30.§-ának (5) bekezdése kimondja: „Amennyiben a szülők által választott utónév nem szerepel az utónévjegyzékben, a Magyar Tudományos Akadémia nyilatkozik a kért utónév anyakönyvezhetőségéről.”

A kutatások akkori (és mai) fokán az Emilie név nem szerepelt a MTA Nyelvtudományi Intézet honlapján levő női és férfiutónevek listájában. Hurrá! Az életünk nyilván nem lehet egyszerű.

Semmi gond, csak egy szimpla kérvény a hivatalnak, akik megküldik majd a MTA Nyelvtudományi Intézetének Utónévbizottsága részére, ahol jólképzett nyelvész bácsik és gondolom nénik (pl. névtanos, nyelvtörténész, pszicholingvista, szociolingvista végzettséggel) szakvéleményt készítenek a kérvényezett név bejegyezhetőségéről is elbírálják a dolgot. (...)

Rendes magyar módjára felhajtottuk egy ismerős ismerősét, aki valami minisztériumban volt illetékes elvtársnő, s ő nagyon kedvesen eligazított az eljárás részleteivel kapcsoltban.

Beadtuk a kérelmet, s indoklásként megírtuk, hogy születendő gyermekünk kettős állampolgár lesz, ezért szeretnénk őt Emilie-nek nevezni, hogy ne nézzenek rá hülyén Svédországban és ne kelljen úgy felnőnie, hogy senki nem képes normálisan kiejteni az egyébként szerintünk egyszerű nevét.

Kisvártatva megérkezett az elutasító határozat. A vének tanácsának legfelsőbb bizottsága nem támogatta az elképzelésünket, így a gyermekünket és minket megfosztottak egy e betűtől. Ez nagyon rosszul esett nekem, mert úgy éreztem, hogy az állam durván beleszól a magánéletembe, s én tehetetlen vagyok. (...)

Persze Svédországban is vannak alattvalók, akiknél kiveri a biztosítékot, ha az állam bármilyen szinten beleszól az életébe. 1991-ben a névtörvény elleni tiltakozásuk kifejezése képpen egy svéd pár Brfxxccxxmnpcccclllmmnprxvclmnckssqlbb11116-nak (ejtsd: Albin) kívánta elnevezni gyermekét, de az adóhatóság elutasította a kérelmet. Másodszor is nekifutatottak, akkor „A”-nak próbálták elnevezni drága kis Albinukat, de ezt is elutasították és még jól meg is bírságolták őket.

Az egyik svéd barátom akkora Star Wars-rajongó, hogy nem tudott ellenállni az erő sötét oldalának és hivatalosan felvette a Yoda nevet középső név gyanánt, mert itt ez is belefér.

Többek közt ezen is felbuzdulva végre vettük a bátorságot és 4 perc alatt kitöltöttünk egy 1 oldalas névváltoztatási kérelem nyomtatványt, amit a 2 szülő aláírásával május 1-én beküldtünk az adóhivatala (eredeti név, új név és kész, indoklást nem kérnek). Három héttel később a postaládában volt az alábbi határozat, mely szerint május 3-i (!) hatállyal Emili-ből Emilie lett.

Ez így ennyi Svédországban.”

Az eredeti posztot itt találjátok, olvassátok el!

Csoda és új időszámítás Svájcban

A heti ajánlót fejezzük be Svájcban, ahol nem akármilyen esemény történt a napokban: elkészült az Alpok egyik legkomolyabb vasúti alagútja, ami túlzás nélkül új fejezetet nyit majd az ország történetében. Hogy miért, arról a Svájc és más blog írt.

(Fotó: alptransit.ch)

„Az Alpok Gotthard masszívumának átszeléséről van szó. Ez a nagy tömb régóta az egyik legnagyobb akadály észak és dél között, de egyben a legegyszerűbb átjutási lehetőséget is biztosítja, mivel csupán egy hegygerincen kell áthaladni. Legmagasabb pontján 2300 méter.

Az első skicceket 1947-ben vetette papírra egy bázeli mérnök és jó pár évtizednek kellett eltelnie, míg 1992-ben népszavazás útján döntöttek a megépítéséről.

12 milliárd frankos költséggel, 2600 ember 17 évnyi munkája után ma adták át a Gotthard Bázisalagutat, ami a maga 57,1 km-vel rögtön a világ leghosszabb vasúti alagútja címét is megkapta, maga mögé utasítva ezzel az eddigi címvédő japán Seikan-alagutat +3 km-rel. (...)

Az új vasúti alagút 30 km-rel rövidebb, mint a jelenlegi vasúti szakasz a Gotthardon át, ami nem csoda, mivel az a hegyeket kerülgetve kanyarog, fordulókörökkel is tarkítva, hogy a nagyobb emelkedőkkel is meg tudjon küzdeni. Az új alagút azonban többnyire egyenes és sík, ami nagy sebességű vonatok közlekedését is lehetővé teszi.

A személyvonatok elvileg akár 250 km/óra sebességgel is száguldhatnának benne, a gyakorlatban azonban "csak" 200-zal fognak haladni. A német nyelvű Uri kantonban található alagútbejárattól az olasz nyelvű Tessin kantonban található kijáratig 20 perc alatt jutnak el. (...)

Naponta 325 vonat fog majd áthaladni az alagúton - 260 (a jelenlegi vonalon 180 tud) teher- és 65 személyvonat. A jelenlegi vonalat nem zárják be, nosztalgia járatokat fognak indítani rajta. A hosszabb menetidőért cserébe szép az utasoknak szép látványban lesz részük.

A régi/jelenlegi vonal melletti települések életében új időszámítás kezdődik, kikerülnek a vérkeringésből. De ez egy másik történet, a mai nap az ünneplésé és az eredmények elismeréséé, mint ahogy azt a meghívott csúcspolitikusok nagy szavakkal meg is tették.”

A teljes posztot itt találjátok, érdemes megnézni!

HÍRMONDÓ

„A határátkelés a kisebb ellenállás”

„Iszonyú, hogy néhány munkahelyen mit engednek meg maguknak a munkáltatók” – jelentette ki a GKI Gazdaságkutató Intézet kutatásvezetője, aki szerint a hazai munkahelyek nem csak a fizetés miatt maradtak le a jó munkaerőért folytatott európai versenyben, hanem a körülmények tekintetében is.

„Jelenleg az számít kisebb ellenállásnak, ha valaki nem száll szembe a munkahelyi törvénytelenségekkel, hanem külföldre költözik és ott vállal munkát. Az egzisztenciális félelem ugyanis gyakran megakadályozza, hogy valaki érvényesítse a saját igazát” – fogalmazott Adler Judit. A teljes cikket itt találjátok, érdemes elolvasni, elgondolkodtató állítások találhatók benne!

Van, ahol minden negyedik nővér hiányzik

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint vannak térségek, ahol már most a betegbiztonságot veszélyezteti az alacsony nővérlétszám. „Vannak az országnak olyan területei, ahol a szakdolgozók, szaknővérek 25 százaléka hiányzik - jelentette ki Svébis Mihály.

A kórházigazgató szerint körülbelül 50 százalékos béremelés esetében lehetne reálisan azzal számolni, hogy visszatérnek külföldről szakemberek. Addig is ha egy kórháznak szerencséje van, fel tud venni segédnővéreket, de az ő felügyeletük is a szakápolókra ró plusz terhet. A teljes írást ide kattintva olvashatjátok el.

Már a csehek is félnek

Az országban tavaly 1,3 millió járművet állítottak elő és a várakozások szerint ez a szám idén tovább nőhet. A növekedésnek viszont komoly gátja most már a megfelelő számú munkaerő. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy nem csak mérnökből, hanem szakmunkásból, illetve betanítható munkásból is hiány van. A cseh iparnak, ahol a járműgyártásnak meghatározó szerepe van, azonnal további 52 ezer munkásra lenne szüksége. A cikket itt találjátok, olvassátok el!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!