oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. január 18. 06:43,  Szerelemből Norvégia 81 komment

2016. január 18. 06:43 Határátkelő

Szerelemből Norvégia

Norvégia nagyon vonzó hely, ugyanakkor a magas fizetésekhez magas megélhetési költségek is társulnak, így az északi országba nem egyszerű elindulni. A mai poszt szerzőjének, Virágnak egy szerelemnek köszönhetően sikerült, lássuk, hogyan ment a kijutás és a hol tart a beilleszkedésben! (A képekért köszönet!)

Írd meg, hogyan telik egy napod, készíthetsz fotókat, akár videót is! Azt gondolod, az életed nem annyira érdekes, hogy megérjen egy posztot? Nagyon tévedsz! A sorozat korábbi darabjait itt találod. Az írást a hataratkeloKUKAChotmail.com címre küldheted el. Köszi!

oppdal_geiranger_fjord_snohetta_es_eszaki_feny_kristiansund_felett.jpgOppdal, Geiranger fjord, Snohetta és Északi fény Kristiansund felett 

A kezdetek és a miértek

Norvégiába 2014 szeptember elején költöztem, de a történet mégsem innen indul, hanem 2013 áprilisától. Ekkor ugyanis egy nagyon hirtelen jött ajánlatra igent mondva Olaszországban találtam magam, mint au pair.

Ebben az időszakban éppen az utolsó félévet teljesítettem az egyetemen, de mindig is vágytam rá, hogy egy kicsit az olasz mindennapok részese legyek és akkoriban kellett egy nagyobb változás az életembe, úgyhogy belevágtam.

Nyolc hónapot éltem egy pici olasz faluban és minden percét imádtam. Annyira megerősödött az angolom az olasz-angol család mellett, hogy még két másik országba terveztem pár hónapot dolgozni, mielőtt hazaköltöztem volna.

De nem így történt, mert személyes okok miatt haza kellett költöznöm. Nyolc hónapot voltam otthon. Bár elég messze az otthonunktól, de gyorsan találtam a végzettségemnek megfelelő munkát, szerettem is a munkakört, de a kollégák beszűkült látásmódja, folytonos áskálódása, a fizetés állandó csúszása, a tb-nk elcsalása és egyéb dolgok nagyon kiakasztottak.

Tudtam, hogy hiába van diplomám, szociális munkásként, (nagy valószínűség szerint) közalkalmazottként nincs nagyon milyen előrelépésről, biztos megélhetésről álmodni.

Azt is tudtam, hogy egy ilyen fizetésből nem lehet belevágni a jövőbe, nagyon frusztrált, hogy tisztességesen dolgozva szinte hónapról hónapra élek, és huszonévesen, gyerek nélkül is már ott tartottam, hogy ha például ruhát vettem, akkor már más „luxus” nehezen fért bele abban a hónapban.

És akkor jön Norvégia

Szóval nyolc hónapot töltöttem otthon. Közben megismertem a norvég páromat, találkoztunk is Budapesten többször. Először fel sem merült bennem, hogy ebből valami komoly dolog lesz, hogy Norvégiában fogok kikötni.

Nehezen találtam a helyem otthon Olaszország után, fojtogatott az otthon tapasztalható borúlátás, befásultság, kilátástalanság, nem akartam beállni ebbe a sorba.

Akkor sem, ha tudtam (hisz már tapasztaltam), nehéz külföldön érvényesülni és lelkileg nagy kihívás lesz. Elkezdtem külföldön olyan munkát keresni, ami mellett lehet nyelvet tanulni, így kézenfekvő volt az au pairkedés, pár hónap után akartam a saját lábamra állni.

Közben viszont kezdtek komolyra fordulni a dolgok a norvég párommal. Találtam egy szimpatikus családot Hollandiában, de amikor már a jegyvásárlásnál tartottunk, a párom kért, hogy ne menjek oda, hanem inkább költözzünk össze, mert a távkapcsolat biztosan meghalna egy idő után.

A történet vége Norvégia lett, bár korábban sosem jutott eszembe, hogy ideköltözzek. Először kijöttem látogatóba, és bár felmerült az is, hogy ő költözik Magyarországra, de ezt elég hamar elvetettük a fentebb említett okok miatt. A döntés után másfél hónappal költöztem, közben felmondtam, és mindkét országban elkezdtük intézni a hivatalos dolgokat.

trondheim.jpgTrondheim 

Hivatalos körök és a nyelvkérdés

A párom vidékről való, de akkor már évek óta Trondheimben lakott, így ott éltünk. A költözés előtt nem volt időm elkezdeni norvégul tanulni, de még otthonról beiratkoztam egy itteni, őszi kurzusra.

Itt mindenki beszél angolul, méghozzá elég jól, de egy idő után – főleg, ha az ember hosszútávra tervez – nélkülözhetetlen, hogy tudjon norvégul. A hivatalos ügyintézés is nagyrészt norvégul zajlik, én biztos, hogy elvesztem volna a párom nélkül az útvesztőben.

Norvég nyelvtudás nélkül igen nehéz állást találni (persze vannak kivételek, ha az ember mérnök, orvos, vagy például reptéren dolgozik), úgyhogy az volt a terv, hogy először nappali suliba járva megtanulom a nyelvet, hogy biztos alapokra építkezzünk, utána jöhet a munka.

Igen ám, de a beutazás után be kellett jelentkeznem a rendőrségen, hogy 3 hónapnál tovább szándékozom maradni. Ekkor adtak egy hathónapos tartózkodási engedélyt, ennyi idő állt a rendelkezésemre, hogy munkát találjak (vagy a felsőoktatásban tanuljak, vagy házasságot kössünk), különben el kellett volna hagynom az országot.

Utóbbi kettőt elvetettük, így maradt a munkakeresés, de a negyedik-ötödik hónap környékén láttuk, hogy az A2-es szinttel ez egy eléggé utópisztikus terv. Mindketten nagy fotósok vagyunk, és vágyálmom volt, hogy egyszer fotósként dolgozhassak; így létrehoztunk – a könnyített szabályoknak hála – egy kis fotós céget. Alkalmazott vagyok benne, és ha lassan is, de építjük, emellett jelenleg egy online vállalkozást készítünk elő.

Közben folyamatosan tanultam a nyelvet, hatalmas segítséget jelent, hogy élőszóban hallom magam körül, sokat lendít a beilleszkedésen is, hogy norvégul szólok az emberekhez. A nyelviskolás tanulást a nyáron befejeztem, de rengeteg dialektust beszélnek az országban, így most az ittenit próbálom elsajátítani.

Beilleszkedés és norvég mindennapok

Azt tartják az északiakról, hogy ridegek és távolságtartóak, de én ezeket egyáltalán nem tapasztalom. Nagyon befogadóak és toleránsak, érdeklődőek, de tisztelik a privát szférát.

Értékelik, ha érdeklődöm a kultúrájukról, hogy a saját identitásomat megtartva, de próbálok „norvégosodni”, a szokásaikat is próbálom beépíteni az életembe, velük tartok sízni, féloldalas öleléssel köszöntjük egymást, a nemzeti ünnepre én is norvégzászló-mintás tortát sütök.

Nagyon tetszik, ahogy a gyerekeiket nevelik, hogy aktívak, nagyon sok és minőségi időt töltenek együtt. Tetszik, hogy minden flottul megy, nem akadályozzák egymást, ésszerűségre törekednek, becsületesek, nagy a közbiztonság.

Meg persze az anyagi is. Nincsenek hatalmas különbségek a fizetések között, mindenki tisztességesen, biztonságban élhet. Kevésbé egyszerű megszokni a lassabb tempót, amivel a mindennapjaikat élik, és néha nehéz alkalmazkodni az időjárási viszonyokhoz.

Volt olyan, hogy egy óra alatt volt részem (relatív) meleg napsütéses időben, hóesésben és esős, ködös időben. Emellett hiányzik a pezsgő kulturális élet, de Pesten általában beiktatok egy színházat, vagy egyéb eseményt.

Költözésről, lakhatásról

Nyár elején jött egy munkalehetőség a páromnak (ő IT-s), így a hatalmas építő- és olajipari céget egy sokkal kisebbre, de biztosabbra cserélte, ami azzal járt, hogy Trondheimből vidékre kellett költöznünk.

Eladtuk az ingatlant és eleinte Kristiansundben béreltünk egy kis lakást, mert éppen nem volt olyan lakás/ház a piacon, ami megfelelő lett volna számunkra. Pár hónappal később megtaláltuk álmaink házát Averøyán (ez Kristiansund szomszédsága, amúgy mindkettő egy sziget), és pont bele is fért a keretünkbe.

A párom idevalósi, így közel vagyunk a családhoz és a munkahelyéhez is (én a fotózással kötetlenebbül dolgozom), plusz itt a természet, körülöttünk hegyek és a tenger.

Nehéz döntés volt, mert magunk mögött hagytuk a várost, de azt szeretnénk, ha a majdani gyerekeink itt nőnének fel. Hatalmas előnye a háznak, hogy kétszintes, az alsó lakás (aminek saját konyhája, fürdőszobája van, teljesen szeparált, de egyébként egybenyitható) ki van adva albérletbe. Errefelé ez a megoldás teljesen megszokott, és mi nagyon örülünk, hiszen ez a bevétel nagyban fedezi a törlesztő-részletünket.

Norvégiában egyébként semmi sem olcsó, de ha az ember egy kicsit is odafigyel a kiadásaira, akkor nem okoz gondot, hogy mindenre jusson, és még hónap végén is van miből gazdálkodni.

A lakhatás költségei elég sok tényezőtől függenek, például saját-e, vagy nem (tehát törlesztő-részletet vagy lakbért kel fizetni), hányan laknak együtt, hol van (országon és városon belül is nagy eltérések vannak), milyen állapotban van a ház/lakás, mekkora, mi van benne a közös költségben, stb. Általában 2-3 havi kauciót is elkérnek.

kristiansund_es_averoy_itt_van_a_hires_atlantic_road_is.jpgKristiansund és Averoy (itt van a híres Atlantic Road is)

Ha Norvégiát vennéd célba

Először is át kell gondolni rendesen. Nem csak a költözési szándékot, hanem az országot magát. Csábítóan hangozhat a magas kereseti lehetőség, de norvég nyelvtudás nélkül nagyon nehéz munkát találni tapasztalatom szerint.

Időben kezdjük el a papírok intézését (pl. mi a trondheimi rendőrségre augusztusban foglaltunk időpontot, októberre volt az első szabad hely) és fontos, hogy tájékozódjunk, de lehetőleg ne csak Facebook-os csoportokból, mert elég sok téves és régi információ kering, amiből később nagy bajunk lehet.

A magyarországi fizetésekhez képest Norvégiának nagyon elszállt árai vannak, és ezt most nem az összehasonlítás miatt írom (nem érdemes átváltani), hanem azért, mert az első (esetleg munka nélküli) hetekben, hónapokban is élni, enni, aludni kell valahol. Ha családtaghoz, párhoz, ismerőshöz jövünk ki, akkor persze kicsit egyszerűbb a képlet.

A hosszú és sötét tél nagyon meg tudja viselni az embert, nyáron sem túl gyakori a 20-22 fok feletti hőmérséklet, plusz akkor állandó a világosság. Mindezek ellenére én nagyon megszerettem ezt az országot, és ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem valószínű, hogy a következő 30 évben hazaköltözöm.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr298281494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

©________ 2016.01.18. 06:52:39

Norvegia
Trondheim
Na ne szorakozzatok:-):-):-)

©________ 2016.01.18. 06:53:23

Nem mukodik a kommenteles?

©________ 2016.01.18. 06:54:11

Veletlenul megelozte Golfot. Bocs.

Golf2 2016.01.18. 06:58:31

A szokásos történet,jò poszt!

2016.01.18. 07:05:16

Oszt majd jól jön a globális felmelegedés, meg a tengerszint emelkedés, oszt jól elmossa az egész északi olajmonarchiát, mi meg legeltetjük nyugodtan tovább a szürkemarhát a Hortobágyon, meg vágjuk a mangalicát karácsonykor!! :))

Troll mode OFF
(Csak vicceltem, Norvégia a legjobb hely Európában szerintem, legalábbis Oslo és környéke biztosan. A vidéket sajnos nem ismerem, de ami késik, nem múlik. :))
Troll mode ON

LittleG (uk) 2016.01.18. 07:45:29

A holland csalad biztosan nagyon orult, hogy azutan mondja le, hogy mar megegyeztek... Persze ertem en, hogy szerelem meg biztos jovo meg minden, csak eszembe jutott..

HardPötty 2016.01.18. 07:59:02

@LittleG (uk): uh és mi lett volna ha elmegy hozzájuk ès első héten lép le a próbaidő alatt. A pokol tüzén fog elègni.

LittleG (uk) 2016.01.18. 08:23:32

@HardPötty: Tenyleg nagyon vicces. Annak biztos meg jobban orultek volna.

DorotkaB 2016.01.18. 08:46:43

Nagyon jól megírt poszt, szép képekkel, de azért nem irigykedem :) Nem bírnám hosszú távon a téli sötétséget. Amikor Finnországban voltam, akkor épp nyár volt, bár lement a nap, de egész éjszaka nappali világosság volt, az is eléggé zavaró tudott lenni. Azt viszont eléggé bánom, hogy Olaszországot nem volt alkalmam kipróbálni (mármint ott élés szempontjából), mindig is nagyon vonzódtam hozzá.

micsoda? 2016.01.18. 09:47:21

Megszeretni ahol élünk, szerintem nagyon fontos. A posztolónál bejött, tehetsége is van hozzá. Kivánok sok örömet az új hazájában.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.18. 10:00:19

Nagyon jók a képek Köszönöm én is a posztot

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.01.18. 10:01:51

Na ma jövök és majd mesélek. Jót is rosszat is. 3 hónap, szép volt, jó volt , de ezerszer inkább a svédek ha már választani lehet

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.01.18. 10:17:17

Ez jó volt, sok sikert a továbbiakban is. A képek gyönyörűek.

2016.01.18. 10:23:26

Gyönyörű ország és a képek is nagyon jók. Csak így tovább. ;)

tableno 2016.01.18. 10:45:10

Na ki fog elsőként golddiggerezni? :)

SzZoole 2016.01.18. 11:19:21

@Taxomükke (UK): @tableno: Norvégia,Olajfuroplatfo....
En Johanson Norbiné-re szavazok:)

©________ 2016.01.18. 11:52:56

@tableno: az ki van tiltva:-) monti meg nyaral.

Csodabogár 2016.01.18. 13:03:12

Poszt jó, az irója meg vagy nagyon szerelmes, vagy hihetetlen alkalmazkodási képessége van. Trondheim meg az ilyen olyan szigetecskékhez képest az általam világvégének érzett Stockholm még igen Europa közepének tünhet..
Nála meg még hozzá jön, hogy mindezért Olaszország után képes lelkesedni. Csak gratulálni tudok.

Midnattsol 2016.01.18. 13:20:01

@Csodabogár: mindketto :) (enyem a poszt) Valoban, Norvegiaban nincsenek nagy varosok, es nem is a vilag kozepe. Evekkel kesobbre terveztuk, hogy elhagyjuk Trondheimet, de igy hozta az elet. :)
(@Zoole[uk] Csak halkan jegyzem meg, hogy olajfuro platformrol szo sem volt.)

P.Elliot 2016.01.18. 13:29:58

@Midnattsol: Tied a poszt? Nagyon jo. Ezt hozta az elet, jol erzitek magatokat benne, miert is ne. A "koparsag", illetve a nem tul varosias kornyezet is hozhat szepseget, megelegedettseget es sok sok gondolatot, elmelkedest, legalabbis nekem hozna, mindig baromi jol ereztem magamat mindenfele kietlenebb, meg istenhatamogotti helyen is.
Egyebkent nem vagytok odakotve, idovel tovabb lehet allni, kiadni a ti lakreszeteket is es szepen kifizetgeti magat ott az a haz, nem vettetek hiaba, penzt fog adni.
Addig is ertekeljetek ebben a tulekedo vilagban a maganyt is ami nem egyenlo a maganyossaggal.
Eskuvot nem terveztek?

SzZoole 2016.01.18. 13:58:50

@Midnattsol: igen,tudom,epitoipari es olajceget irtal.
Nem tudom miota olvasod ezt a blogot.Volt egy poszt,jo regen, amiben Norbi volt a szerzo,Ö dolgozott egy platformon es meseszeru dolgokat irt az egeszrol,ami termeszetesen csak fikcio volt.
Meg ugye voltak meg masok,akik a hasonlo posztokbol,mint a tied,csak annyit vettek le,hogy a magyar holgy csak azert van egy kulfoldi,jelen esetben norveg,ferfi oldalan,mert gold digger.Szerintem @tableno: es @Taxomükke (UK): is viccnek szanta a kommentjet es azert reagaltam a Norbi a platforman,amit en is viccnek szantam.
Ha felre ertheto voltam elnezest erte.

Midnattsol 2016.01.18. 14:07:53

@Zoole[uk]: A blogot mar 2-3 olvasom, a kommenteket kevesbe. Pont ez a baj, hogy a hasonlo posztokbol sokan csak azt latjak, hogy a magyar lany biztosan csak az anyagiak miatt van egyutt kulfoldi ferfival. De orulok, ha jelen esetben nem ez a helyzet! :) Probaltam egyertelmuen fogalmazni a posztban, pont a hasonlo feltevesek elkerulese miatt.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.01.18. 14:11:42

@Midnattsol: milyen az a féloldalas ölelés? Vagyis sejtem, hogy milyen, gondolom, csak egy karral adják elő, de jár mindenkinek vagy csak ismerősnek?

Klassz vidéken élsz.

Off egy kicsit: A minap néztem egy francia filmet, két férfi (közeli munkatársak és barátok, de nem egy pár) üdvözölte egymást, s az egyik nemcsak átölelte, de nyakánál fogva húzta magához a másikat, hogy csókot adjon az arcára. Fura volt ez az intim üdvözlés, két hetero pasitól. Van itt valaki a franciáktól, aki segítene megmagyarázni ezt, hogy ez így szokás jó barátok közt, vagy ismerősöknél is? Én már azt is furcsálltam, amikor Hollande jobbról balról megcsókolta az egyik megölt rendőr anyját a temetési szertartáson.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.01.18. 14:16:17

@Zoole[uk]: Norbira miért húzták rá a fikciót? Rémlik hogy olvastam valamit, fent van még?

tableno 2016.01.18. 14:19:36

@kisrumpf: Norbira nem ráhúzták a fikciót, hanem kiderült róla, hogy az... :)

Golf2 2016.01.18. 14:23:28

@kisrumpf: "milyen a féloldalas ölelés" háborús veteránoknál megszokott.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.01.18. 14:23:49

@tableno: Á, ok. Az az ember volt, akinek a karjai közt halt meg a kollégája, s valami eszméletlen összeget keresett? Nagyon sok kép volt a posztjához... vagy az másik olajfúrótornyos volt?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.18. 14:24:16

@Midnattsol:
Nagyon jó posztot írtál.
Minden elismerésem.

SzZoole 2016.01.18. 14:24:52

@Midnattsol: biztosithatlak,hogy nem ertettuk felre.
Sot,Tabelnonak Latin amerikai felesege van es itt elnek Europaban.
Ö is meg kapta mar,hogy a mernok felesege csak az Eu. viza miatt van vele.

Midnattsol 2016.01.18. 14:27:27

@kisrumpf: A csaladtagokat altalaban olelik, a noi baratokat szinten, a ferfi baratokkal inkabb kezet fognak. Masokkal szigoruan csak a kezfogas megy, vagy egyszeruen csak koszones.
Hat, az olelest kezdemenyezo (vagy a gyorsabban reagalo fel) altalaban a jobb karjat tarja ki, mig a masika balt, tehat a kezdemenyezo felsotestenek jobb fele, mig a masik fel bal oldala erintkezik egymassal. Leirva ez azert furcsabban hangzik, mint amilyen. :)
A puszit pedig egyaltalan nem hasznaljak, csak gyerekeknek adjak.

Midnattsol 2016.01.18. 14:28:31

@P.Elliot: Annak is eljon az ideje ;)

SzZoole 2016.01.18. 14:28:48

@kisrumpf: mert csak fake story volt.
Hogy fent van e?Szerintem az meg a postr idejeben volt az origos korszakban,kerdezd meg a blog gazdat,hogy fent van e meg.

tableno 2016.01.18. 14:28:56

@kisrumpf: Azaz. Pont a képei miatt bukott le. Megtalálták mindet a guglin stockfotóként... :)

SzZoole 2016.01.18. 14:31:41

@kisrumpf: itt is szokas a felodalas oleleses udvozles.

Midnattsol 2016.01.18. 14:31:46

@Zoole[uk]: Akkor minden rendben :) Nalunk fel sem merultek ilyen kerdesek. Sot, en mar konnyebb helyzetben vagyok, elottem egy skot is bekerult a csaladba.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.01.18. 14:36:15

@tableno: köszi. Nahát. Mi értelme gy ilyesminek...

SzZoole 2016.01.18. 14:42:29

@Midnattsol: Es menyire erted a skot akcentust?:)

tableno 2016.01.18. 14:46:51

@kisrumpf: Soha nem derült ki... Ugye a tag szépen válaszolgatott a kommentelők kérdéseire, egészen addig, amíg a képek hitelességét kezdték el feszegetni (az egyiken például, ami állítása szerint őt ábrázolta, valójában egy albán geológus volt). Na onnantól Norbi eltűnt, mint szürke szamár a ködben...

SzZoole 2016.01.18. 15:01:37

@Midnattsol: Meg gugliztam hol eltek,nagyon szep es nyugodtnak tunik.Emgem nem zavar sem a hideg sem a sotetseg,tudnek ott elni:)

Midnattsol 2016.01.18. 15:15:08

@Zoole[uk]: Bizony, szep is es nyugodt is, de Trondheimben sem voltak nagy tortenesek, itt mas ertelmet nyer a porgos elet...
Te UK-ben elsz?

Taxomükke (UK) 2016.01.18. 15:16:57

@Zoole[uk]: "nem zavar sem a hideg sem a sotetseg,tudnek ott elni:)"
Nem zavar a sötétség, mi? Az éjszaka császára... :))))))))))

SzZoole 2016.01.18. 15:32:51

@Midnattsol: engem pont az vonz,a nyugodsag:)
Igen itt elunk.Laktunk 3 ev het honapot Londonban,de 2013 juniusatol egy kisebb varosban lakunk,Hemel Hempstead,
Remelem nem is olyan sokara tudunk megkintebb koltozni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.01.18. 16:24:51

Olyan városban laktamm, ahol a lakosok nagyrésze főiskolás, ezen belül is meglepően sok a külföldi.Nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna, mi a francnak vagyok itt. Szóval ez pozitív volt.

Egyik nap arra keltünk, hogy fiatalok piros gatyéában mászkáltak, meg ilyen vw hippibuszt használtak, azt pingálták ki.
Bőben pl az a szokás, hogy ki mer meztelenül végigmenni a Bőgatta közepén(ez a főút):D
Egészen május 17ig tart a ''party''.Versenyeznek , egymás alá isszák magukat, aztán a fele a brancs megbukik az érettségin;]:O Na szóval ehhez kapcsolódott a kisbuszos dolog is ..

Amúgy tudtátok, hogy az elsö norvégiai kocsilopás, az elsö bankrablás, kioszkfeltörés a (56-os) magyar
menekültek ''dicsösőge''?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.18. 16:43:01

@Zoole[uk]:
Ekkora labdát ne adjál fel baszki…
:)))))))))))))))

SzZoole 2016.01.18. 16:51:05

@tildy[UK]: Es Te kovetted az ottani szokasokat?:)))
Vicc volt.
Hogy alltok az allampolgarsagal?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.01.18. 17:02:54

@Zoole[uk]: Igen, mivel akkor meg nem tudtam hova vet majd a sors, így triviális módon skandinávia több okból is első helyen állt :D

Állampolgárság: Nationality checking servicenél leadtuka papírokat, és most várunk. Hogy levonjanak 2010 fontot számlámról, (1005/kopf) , hogy behívjanak biometriokus azonosításra. Azt mondták, ez utóbbira 1-2 héten belül jöna levél, már lassan 1.5 hétbél járunk, semmi. A gond csak az, ha jöna levél 2 hetünk van megcsináltatni, én meg Kevinnel megyek Magyarországra most vasárnap, 3 hétre. Szóval lehet vissza kell majd jönnöm.

Szóval ez van. Várunk.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.01.18. 17:20:59

@Midnattsol: A skandináv ölelés leírása stimmel. Arra is kell vigyázni hogy a fenekünket jó távolra kitartsuk. :-) Húsz-harminc év ismeretség után lehet frontálisan ölelkezni, sőt hátat döngetni és puszilózni is.

Ha Svédország szép, akkor Norvégia gyönyörű. A derékig a tengerbe merült Kárpátokra emlékeztető vidéken érzem igazán otthon magam.

Csodás helyen laktok...

SzZoole 2016.01.18. 18:02:35

@tildy[UK]: ja persze,mondani lehet barmit,ha dopsz egy kepet elhiszem:)))
Akkor mar lehet gratulalni,vagy ne igyunk elore ra:)

nyuszigonosz 2016.01.18. 19:58:19

Nagyon szépek a képek. Meg a poszt is jó.

33621 2016.01.18. 20:04:12

Nem semmi az, hogy majdnem 2 órahosszáig (1óra 55perc 44másodperc) senki sem kommentelt ide napközben!

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.18. 21:02:37

érdekes volt Norvégia 18 éves koromban osztálykiránduláson / diákcserén. Sandefjordban voltunk, Oslotól délre. emélszem, hogy tetszett, hogy ha esett az eső, még csak nem is úgy rendesen, hanem őszi eső (szeptemberben voltunk), akkor senki nem bohóckodott esernyővel, hanem rendes esőnadrág, kabát, csizma, úgy tudom, nem állnak neki a márkákkal és egyebekkel flancolni sem meg felvágni a népek, de már eleve, hogy "szabad" így mutatkozni embertársaink előtt. de volt egy olyan, amit nem tudtam hova tenni, hogy a fogadó családomnál leszidtak, hogy ne kapcsoljam le a lámpát a fürdőszobában, mert úgyis vízenergiából van az áram és ingyen van. (mert ha arra van felkötve a mittomén a macskabejáró lámpája is, akkor értettem volna.) nna, most ez baromi érdekes volt :-/ de olyna kevés a komment ma, hogy talán belefér.
másnál se megy rendesen telefonról a kommentelés?? facebook minden más teljesen rendben, de itt hússzor lefagyott minden, nem hozza fel a kommentmezőt, nem akarja elküldeni, stb.

Midnattsol 2016.01.18. 21:22:50

@Dragonlady (Bp, Hun): Tenyleg nem nagyon hasznalnak esernyot :) Csak felvesznek egy nagy esokabatot, es akar gumicsizmaval is elmennek dolgozni (ott persze levaltjak). A gyerekekre vizhatlan kezeslabast, gumicsizmat adnak es kimennek veluk az udvarra jatszani esoben is! :) A markakkal szerintem azert nem flancolnak, mert a minosegi, speci darabok egyszeruen mindenki altal megfizethetoek. Nyilvan vannak arbeli kulonbsegek, de meleg, vizhatlan telikabatot (norveg telre valot!) lehet venni outletben mar 1000-1500 koronaert, nem outletben meg 2500-3500-ert. (A hatar persze a csillagos eg...) Hol van ez az osszeg egy 28-30 ezres (netto) atlagfizeteshez kepest?

2016.01.18. 21:50:41

@tableno: Lenne valaki, de ő sajnos ( :( ) nem szólhat hozzá.

kardio1 2016.01.18. 22:42:34

@tildy[UK]: Mennyi idôbe telik az egész procedùra A kérelem beadàsàtol a z àllampolgàrsàgig? Es mennyibe kerül? Utàna a személyi igazolvàny, ùtlevél àra?
Itt idôpontot kér augusztusban, decemberre kap, Akkor dossziét lead, 55 eurot fizet. Jùliustol oktoberig üresjàrat személyi adatok modositàsa, ùj akvi. kivonat beszerzése miatt, decemberben levél, hogy a hivatalos közlönyben megjelent a pozitiv vàlasz (àllampolgàrsàg megadva), illetve jelzés, hogy hat honapon belül jönnek a hivatalos papirok. Személyi azutàn kérhetô, ingyenes, ùtlevél is Akkor kérhetô, 86 euro.
Ez olcsobbank tûnik, mint nàlatok.

kardio1 2016.01.18. 22:45:53

@kisrumpf: Igen, itt sokkal elterjedtebb, hogy a férfiak is puszilkodnak. Az is régionként vàltozik, hogy joismerôsök, rokonok, baràtok talàlkozàskor hàny puszit adnak, egytôl négyig terjedô skàla van.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.01.19. 04:54:03

@Golf2: tessek, "tudomanyosan" megfogalmazva, milyen is ez a bizonyos oleles :) az USA-ban is eleg gyakori:)
en.wikipedia.org/wiki/Side_hug

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.01.19. 07:07:13

@Dragonlady (Bp, Hun): "kimennek veluk az udvarra jatszani esoben is!"
Errefelé nincs rossz idő csak rossz öltözék :-)

Pernilla 2016.01.19. 07:28:17

@Zsuzsi65: az európai féloldalas ölelés nem ilyen :)

verkagrafomanka 2016.01.19. 09:20:20

"Közben megismertem a norvég páromat, találkoztunk is Budapesten többször" - nekem ez olyan furán hangzik, hát lehet úgy megismerkedni, hogy nem találkoztok? :)
Egyébként tényleg jó poszt + nagyon érdekes történet, kívánom Neked, @Midnattsol, hogy ne bánd meg! :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.01.19. 09:38:40

@kardio1: köszönöm!

@verkagrafomanka: lehet. Pl. Hosszas levelezés mielőtt találkoznak. A levél sok mindent elárul az illetőről :-) szerintem erre célzott.

verkagrafomanka 2016.01.19. 10:10:38

@kisrumpf: Á, a levélre nem is gondoltam :) Ha esetleg a poszterina erre járna, azért kíváncsi vagyok, hogy is történt ez, persze csak ha nem túl intim :)

Midnattsol 2016.01.19. 11:08:55

@kisrumpf: Ott a pont ;) @verkagrafomanka Hosszu tortenet, meg Olaszorszagban kezdodott...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.01.19. 12:04:14

@kardio1: Kb 5-6 hónapba.
Fejenként 1005 fontba kerül, de ugye kötelező msot már a permanent residence card (nekünk 55 font volt fejenként, most már 65 lett) , nekem új nyelvvizsgát kellett tennem, mert a cambridget nem fogadják már el újabb 150 font a trinityre, férjemnek ielts 200. Life in the uk test: 50 font fejenként, meg a fényképek az 5-5 font.
Személyi nincs, útlevél kb 50 fontért - passport officeban 90 körül kérhető.

2016.01.19. 12:33:03

@Midnattsol: jo kis poszt, birom a vandormadarakat :)

Amugy +1 a nevedert !

Hiaba a sok csudajo kep, mind a hegyekbeli eletem juttatja eszembe, az meg azzal az idojarassal Ciprusig kergetett...

Kinek a pap kinek a papne. Sok sikert es gratula az integraciohoz!

kardio1 2016.01.19. 13:01:59

@tildy[UK]: az jó drága akkor! De legalább rövidebb a procedúra. Tényleg, nekem is kellett egy nyelvvizsgat tenni, a TCF 130, vagy 150 euró volt.

LittleG (uk) 2016.01.19. 13:50:47

@tildy[UK]: vajon gyereknek is 1005 font? és mindenkinek kell nyelvvizsgát is tennie?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.01.19. 15:36:50

@LittleG (uk): A gyereknek 0 volt, csak az útlevélért kellett fizetni, kb 90 fontot (passport office)
Ha nem éltünk volna itt 5 éve , akkor neki is kb 730 font lett volna.

Nem, nem mindenkinek kell, aki itt végzett egyetemet annak pl nem

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.01.19. 16:19:02

@Midnattsol: velem is ez történt, csak magyar férjjel

©________ 2016.01.19. 17:01:12

@tildy[UK]: szerintem a gyerekednek sem kell:-):-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.01.19. 17:19:46

@Praliné.: szőrszáhasogatás. de valóban neki sem kellett. Felnőtteknek kell, 65 év felettieknek megint nem kell.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása