Nemrégiben indult egy sorozat arról, kinek hogyan telik egy napja. Ennek keretében tanítottunk már az Egyesült Államokban, dolgoztunk építkezésen Angliában, ma pedig Ausztriába, Graz mellé megyünk. A szerző, Viktor grillcsirkésként dolgozik, és rögtön egy egész hetét írta le és küldött hozzá rengeteg fotót. A poszt elé csak annyit: irigyelnivaló, amilyen szeretettel beszél a munkájáról, ami egyszerre a hobbija is. Lássuk tehát, hogyan telik egy hete - rengeteg képpel!
Ha kedvet kaptál, írd meg te is, hogyan telik egy napod, képekkel, vagy videóval, több vagy kevesebb szöveggel - hadd lássuk, milyenek a határátkelők hétköznapjai! A cím a megszokott hataratkeloKUKAChotmail.com.
"Szóval mivel is kezdjem? Vállalkozóként dolgozom, van egy grillkocsim. Meg egy házam, ahol a családdal, a feleségemmel, és három gyerekemmel (egy 17 és két 14 éves) lakunk. Innen indul a napi menet.
Az üzletekben is megnézik az élelmiszerek származási országát, és persze sarkítok, de ha ennek csak a tizede működne Magyarországon, akkor szerintem nem itt tartana szegény ékírásos hazánk.
De vissza a hétköznapjaimhoz! Eddig házhoz hozták az árut, de találtam egy olcsóbb beszerzési forrást és most én megyek el érte. Útba esik a munkahelyemre menet... Kétszer egy héten egy raktáráruházból megpakolom a kocsimat az osztrák csirkével és minden más földi jóval.
Hétfő
Szóval kezdődjön a hét! Ami jól indul, mert hétfőn általában nem dolgozom, ez a szabadnap. Már amennyiben szabad, mert ekkor intézhetem a könyvelőt, kereshetek új platzokat magamnak, írhatok e-maileket, és írhatok a Határátkelőre. :), és azért lustizhatok is.
Kedd - Lannach
Indulás, majd beállok egy Spar mellé.
Ez a reggeli állapot, ilyenkor még nem is vagyok nyitva, nincs se kávé, se aprósütemény. Amin azért könnyen segíthetünk... és a reggeli tálalva!
Nem szalad el a meló, fő, hogy jól induljon a nap!
Reggeli után egy kis előkészület a napi munkára. Van ugye, aki földet pakol közelre, én csirkét húzok nyársra.
Az idevezető út nem túl látványos, ezért nincs is nagyon fényképem róla. Tulajdonképpen csak autópályázom.
Szerda - Sankt Radegund (a Schöckl lábánál)
Amikor kiköltöztünk, elmentünk egy nyelvtanfolyamra. Az egyik órán, mint „őslakos” (ekkor már legalább 4 hónapja laktunk Grazban) elmagyaráztam egy kínai „osztálytársamnak”, hogy merre található és mi is az a Schöckl: „Tudod, az a kis domb, ami Grazból a legjobban látszik. Busszal, autóval fél óra”.
A tanárnő kérdése: „Kedves Viktor, hány méter magas egyébként Magyarország legnagyobb hegye?” Azt hiszem, nem kell magyaráznom a további viszonyomat a tanárnővel. Mint kiderült a tanárnő liblingje a hegy, a grazi hegy.
De vissza a munkához! Az ide vezető út már látványosabb, főleg így ősszel.
Itt például egy Nach and Frisch-nél állok.
Szemben egy kávézó, így itt is megoldott a reggeli friss verlängerter, azaz kávé.
A közértből szerzem be a zsemlét és egyéb napi szükségletet, alapanyagot, szóval gyakorlatilag saját raktáram van mindenhol. :) Cserébe a helypénz viszonylag baráti (20 euró).
A napi rutinom úgy alakul, hogy reggel nyolc, fél kilenc felé érek el a helyeimhez, ami azt jelenti, hogy 7 óra előtt nem szoktam otthonról elindulni. A parkolás szempontjából a Radegund a legbonyolultabb. Egyszer sikeresen le is téptem az előtetőt az autóm tetejével, sarkával.
Az érkezés után áramra teszem magam - na jó, az autómat. Mondtam már, hogy Jacqueline-nak hívják??? Áramról megy a hűtő és a grillsütő forgatómotorja. (A grill gázról üzemel.)
A nyárson levő csirkéknek körülbelül 75 perc - másfél óra kell, hogy átsüljenek, a csülöknek 3-4 óra, szóval van némi üresjáratom. Ha szerencsém van (márpedig miért is ne lenne), azért tudok árulni.
Van bordám (Ripperl)...
Rántott szeletes zsemlém, és leberkäse zsemlém (na, ennek nem nagyon tudom a pontos magyar megfelelőjét). És mielőtt feltennétek a kérdést, nem árulok magyar terméket, semmit - ugyanis egyszerűen nem veszik, hiszen mint írtam is, hazait vesznek. Rómában élj (kereskedj) úgy, mint a rómaiak!
Körülbelül 1030-kor indul be az élet, jönnek a korai ebédelők, aztán a melósok, a háziasszonyok, mert ezen a napon én vagyok a gyorskonyha. Vannak már visszajáró törzsvevők, akiknek a szerda a csirkés nap.
Úgy 2 óra felé van némi pausa, kávészünet, mert a szegény melósnak is jár valami. Aztán fél négytől hatig a hazatérőket is ki kell szolgálni.
Hatkor (a közért is szigorúan bezár pontosan 6-kor) csomagolás. El kell mosni a grillt, a szerszámokat, begyűjteni a reggel kitett reklámtábláimat, rögzíteni mindent, mert hazáig kanyargós az út.
Igen, volt már olyan, hogy szaladt minden - hát igen, amikor nincs seefest... komoly kárt is okoztam már magamnak, amikor egyszer menet közben kinyílt a kiszolgáló oldalablak és egy betonfal mellett leszakítottam az egészet. Nem kaptam röhögögörcsöt.
Csütörtök - Lannach
Ismerős lehet a név, de ma egy kávézó, cukrászda, pékség mellett állok. Az idevezető út ismét csak autópálya. Szemben Trafik, azaz a kávé, a reggeli megoldva a kávézóból. A napi rutin ugyanaz, mint már fentebb leírtam.
Van téli, tavaszi, őszi, nyári, kilátás is az „ablakomból”.
Érdekesek a vevők. A köszönés néha csak annyi, hogy halbes (felet); bio a csirke?; szabadtéren tartott?; honnan veszem?; kapom az árut?. Van egy minőségi tanúsítványom, kiragasztva, jól látható helyre, a csirkéket beszállító cégtől - ez elég fontos.
Péntek - Graz, Ragnitz str.
Zoole!!!! Egy erdőn keresztül jutok a napi helyemre. Ez sem egy unalmas út. A Ragnitz kávé a partnerem, közölték, mondjam meg, mennyit szeretnék inni. És basszus, még csak kihasználni sem tudom, mert a magas vérnyomásom miatt csak kettőt iszom naponta (mielőtt még meggyanúsítanátok), szóval mértéktartó vagyok.
Ezen a helyen nagyon jókat szoktam mozizni a parkolások miatt. De mióta itt élek, azaz 2008 óta egy, azaz egy igazi anyázást se láttam, hallottam. Egyszer nekem tolatott egy idős hölgy, valószínűleg nem látta az autómat (végül is nem túl nagy).
A tolatás után elment, és nem, én sem anyáztam, hanem lefényképeztem a lökhárítómat (egy régi kis sérülés volt rajta :)), mert azért magyar vagyok. Félóra múlva visszajött és mondta, hogy volt az ügyvédjénél.
Néztem rá, mire mondta, szeretné, ha kitörölném az elkészült fényképet, és mondjam meg mit tehetne a kár rendezéséért. Elrebegtem neki, hogy már fél órája is elég lett volna, hogy ha azt mondja: sajnálom. Mondta, kezet fogtunk, vásárolt két csirkét és mosolyogva elbúcsúztunk egymástól.
Milyen egyszerű az élet! Hozzátenném, én Budapesten szocializálódtam, ott tanultam vezetni és napi szinten vezettem is, sokat, 18 éves korom óta. Ezt a hozzáállást nem nagyon tanították...
Szombat - ismét Lannach, ismét a Spar
A hét utolsó munkanapja - lenne, de nem nekem. Ja, tudjátok, bejátszik a hétfő. Sebaj, szeretem a hétvégi napokon a melót, más az emberek hozzáállása az időhöz. Senki nem rohan, bár ha jól belegondolok, itt, Ausztriában hétköznap sem rohannak. Sietnek, de nem rohannak.
Ma csak fél napot dolgozom, 14 óráig. Érdekes, hogy itt is 11 felé kezdődik az élet, de ugye vége is van kettőkor. Mert én is megyek, sietek haza. :)
A szakma itt ma (szombaton) abból áll, hogy kitalálom, mennyi csirkét fogok eladni. Mert a kész csirkét kidobhatom, a nyers csirke meg keddig - hát nem túl szerencsés... Szóval vége a hétnek. Vagy. nem is. Vannak dologtalan napok - másoknak. (Nem panaszkodom, dicsekszem.)
Három éve a falunkban az önkormányzat megkeresett, hogy mi lenne, ha én csinálnám a focipálya melletti büfét (Kantint). Sokat, legalább másfél órát gondolkodhattam, a következő hétvégén már meccs volt és nyitni kellett.
Kérdezik, hogy meddig csinálom, csináljuk. Amíg a hobbimnak érzem, mert addig fogom bírni.”
A moderálási alapelveket itt találod.
Az utolsó 100 komment: