A mai poszt szerzője, Kata nemrégiben költözött Németországba, hogy egy idősotthonban vállaljon munkát ötven fölött. Leírja, mi vezetett a döntéshez, és mire érdemes figyelni, ha ezen a területen vállalunk munkát. Tapasztalatai igazán frissek, hiszen még csak pár hónapja vágott bele (előző posztját ide kattintva olvashatjátok el).

"Ők elmennek, de mi lesz a mi nyugdíjunkkal?" Egy cikk címét idéztem. Éppen ideje, hogy foglalkozzanak a kérdéssel. Mennyi lesz és lesz-e egyáltalán nyugdíja annak, aki Magyarországon marad? Egyáltalán nem biztos itt semmi sem. Annyi tisztességtelen dolog ért engem, személy szerint Magyarországon, hogy egy idő után betelik ám a pohár!

Felneveltem tisztességgel 4 gyereket, főiskolai végzettségem van, dolgozom, illetve dolgoznék, sőt vállalkoznék is, ha a NAV békén hagyna és az állam nem tenne folyton keresztbe – kipróbáltam.

A saját megtakarított pénzemet betettem a vállalkozásba, de közben rendszeresen olyan törvények és rendelkezések jelentek meg, amik teljesen átírták az addigi dolgokat. Persze nem könnyítésekről beszélek, hanem csakis megszorításokról. Így nem lehet tervezni előre.

Nem vagyok rugalmatlan, de ne várja el senki, hogy 16 órát dolgozzon egy vállalkozó, sőt éjjel is csak azon agyaljon, hogy hogyan lehetne jobban, hatékonyabban csinálni a dolgokat, rámegy az egészsége, ráadásul a párjával és a gyerekeivel való kapcsolata, miközben a saját zsebe üresen tátong. Csak annyit keres, amennyit a különböző szerveknek szoros határidőn belül utalnia kell - ne nézzék teljesen hülyének az embert!

Átgondolatlan lépésekkel tele az ország

Gyógypedagógia, Montessori-féle fejlesztés, Meixner-módszer, családi napközi és még sorolhatnám. Mennyi pénzbe került mindennek az elvégzése?! Persze a tudás mindig, mindenütt érték, de jó lenne hasznosítani is, jó lenne viszontlátni belőle valamit.

Kitalálták évekkel ezelőtt a kéttanáros modellt, rengeteg gyógypedagógusra lett volna szükség, de kiderült, hogy nincs, nem lesz erre keret. Megoldották: a tanító nénit elküldték gyógypedagógiai főiskolába, így az igazgatónak nem kell dupla bért fizetnie, a tanító néninek, aki ugye ettől kezdve egyszemélyben tudja mind a két területet - nevetséges.

Tudni tudja szegény, de energiája nincs a lemaradt gyerekekkel foglalkozni, differenciálni. Van elsős tanító néni barátnőm, annyit dolgozik, fénymásol, keres, kutat, hogy tiszta idegbeteg, mindezt 100 000 forintért.

A pontot az „i”-re az tette fel, amikor a gyereknek elvileg 4 óráig iskolában kellett (volna) maradnia. Kérdem én: mikor foglalkozzon vele a fejlesztő? Utána, amikor már holtfáradt a gyerek, vagy én menjek érte a suliba és hozzam el? Hová tegyem 45 perc után, ha hangoskodik, akkor a következő gyerek figyelmét tereli el. Átgondolatlanság mindenütt, sajnos mindenhol ez a jellemző.

Ezért irány külföld!

Minden nemzettől tanulhatunk valamit. A kínaitól például azt, hogy legyen gyereked, mert annak „kötelessége” téged eltartani, ha megöregszel. Ez sarkítás, de ha te áldoztál pénzt, időt és energiát a felnevelésére, akkor visszakaphatsz tőle, tőlük valamit.

Ha a saját önzőséged miatt nem akartál gyerekeket, akkor gondoskodj magad a nyugdíjadról, de biztos helyre tedd, ne magán-nyugdíjkasszába, ahonnan az állam csak úgy lenyúlhatja. Mindig tanulunk valamit, jó kis lecke volt.

De a magántulajdon sem szent itt senkinek, se a házad, kerted, terményed védelme az ingyen potyázók ellen - sem az állam ellen. Könnyedén államosítanak bármit, ha valakinek szüksége van rá, valaki szemet vetett rá, akkor felejtsd el.

Visszatérve a cikk elejére: szinte minden családból dolgozik valaki külföldön, aki szép pénzt utal haza. A következő lépés majd az lesz, hogy nem költözhetsz haza Magyarországra, ha nyugdíjba mész külföldön. Abból a nyugdíjból / résznyugdíjból nem lehet itt Németországban megélni, Magyarországon viszont rózsásan. Ez egy sakkjátszma lesz.

Nem gond, megtanultam sakkozni, mindig a kormány lépésétől függ a válaszlépésem. Legyél mobil, rugalmas, alkalmazkodó, képzett, sokoldalú, több nyelvet beszélő valaki és nem lesz gondod az életben, más kérdés, hogy hazád sem lesz.

Idősgondozás külföldön

A magyar egészségügy helyzete, mint mindenki tudja, katasztrofális. Egyik oldalon sem könnyű lenni, sem a beteg oldalán, sem az orvosok, nővérek oldalán.

Mást sem hallunk, csak azt, hogy nincs gyógyszer, ágynemű, kötszer, de még gumikesztyű sem a kórházakban és ez így is van, magam is megtapasztaltam. Nem is csoda, ha mindenki, aki csak teheti, külföldre megy dolgozni. Hogy mi lesz így otthon? Azt el sem tudom képzelni.

Magam sem tettem másképp, még a szakmát is azért tanultam meg, hogy legyen munkám, ugyanis a hirdetések mindenütt ápolók és idősgondozók keresésével vannak tele. Hát én is belevágtam.

Szakmaelsajátítás, nyelvtanulás és indulás! Az vessen rám követ, aki nem elsősorban a saját érdekeit nézi. Ez hazaárulás? Akkor legyen az. Nem pocskondiázom az országot, de egy birkanemzet vagyunk, az biztos.

Fő az önbizalom

A 24 órás szolgálatot csak olyan válassza, akinek a hátán fát is lehet vágni, ugyanis 24 óra készenlétért ugyanannyi pénzt kapsz, mint 8 óra munkáért 2 szabadnappal. Persze a közvetítő ugyanannyit keres rajtad, mint amennyit neked fizet a család, ami elgondolkoztató.

Kezdetben „csak” az idős ember ápolása a feladatod, aztán már a kutyasétáltatás is a tiéd, a házvezetés mellett. A német mentalitásra jellemző a nagyfokú spórolás és persze beletartozik, hogy a keletről jött embereket is nagyon kihasználják, ha lehet, ha hagyod.

Foglalj mindent írásba és hagyd ott a munkát, ha hülyének akarnak nézni. Nem kell megijedned, munka rengeteg van, tudsz választani, csak legyen önbizalmad - persze reális - és sugározzon rólad ez az önbizalom. Ha túl szerény vagy, akkor hülye vagy. Ha nem hiszed, akkor majd rájössz Te magad is.

Sosem késő

Idősotthonokban is kiszipolyoznak, de azért sokkal kevésbé, mint a családok esetében. Persze nem lehet általánosítani, de ez a többség. Idősotthonban sokszor a bentlakó kekeckedik, hogy nem hajlandó egy auslandernek megengedni a pelenkacseréjét.

Akkor bizony kicsípi a fenekedet a fekália anyukám / apukám, mert egy echte német nem jön ide dolgozni, ez neki alantas munka. A másik dolog, hogy ha egy németnek lejár a munkaideje, akkor az 1 perccel sem marad tovább, hanem elköszön és megy az öltözőbe. A másiknak nem segít sem tanáccsal, sem fizikailag. Érdekes hozzáállás, de ez a tapasztalatom.

Sosem késő ápolónak vagy idősgondozónak menni. Tanulni kell a nyelvet és a szakmát is. Az emberekkel való foglalkozás nagyon sokrétű: légy jóbarát, jó pszichológus, jó ápoló, légy intelligens, jó beszélgetőpartner, jó emberismerő és ki tudja még, milyen tulajdonságok kellenek még ahhoz, hogy Te és a gondozottad, plusz még az ő családja is elégedett legyen mindennel…”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.