Van-e szebb dolog, mint a szerelmünket követve költözni egy országba, vagy (mint Zsófi esetében) visszatérni oda? Más kérdés, hogy bár kívülről, turistaszemmel nézve csodás, Dél-Afrika nem feltétlenül az a hely, ahol az ember a gyerekeit fel szeretné nevelni.
Kilátás a Drakensberg oldaláról
„Munkámból kifolyólag az utóbbi években sok országot megjártam, szinte nem volt olyan hónap, hogy ne mentünk volna a kollégákkal valahova pár hétre a cég „jóvoltából”.
2012 novemberétől azonban 8 hónapra a johannesburgi leányvállalat főhadiszállására kerültem többedmagammal. 4-6 hetente látogattunk haza 1-1 hetekre, azt a kevés szabadidőnket pedig, amink volt, azt a helyiek és egymás körében töltöttük.
Az első benyomás igen katasztrofális, mintha aranykalitkában lenne az ember. Johannesburgban nem lehet csak úgy az utcán sétálgatni, a boltba gyalog elugrani, tömegközlekedni a siralmas közbiztonság miatt.
Mindenhova csak autóval szabad menni, abban is csak felhúzott ablakkal, belülről bezárva, cuccok szigorúan a csomagtartóban, stb. Ha például sétálni szerettem volna akkor sétálhattam a szobámban, haha, a szállodához kapcsolt bevásárlóközpontban vagy az épületen belüli edzőteremben a futópadon. Vagy, minimum fél órás autóútra, belépőjegy ellenében egy botanikus kertben vagy állatos parkban...
Nem így terveztem
A karácsonyi „szünet” után már ismerősként tértünk vissza és a szabályokat betartva mentünk mindenfelé ahova csak tudtunk és kevéske időnk a munka mellett engedte. Márciusban az egyik kolléga hosszas unszolására beleegyeztem, hogy elkísérem a fiacskáját a srác munkahelyének éves céges rendezvényére.
Az amúgy igen elegáns partin ismerkedtem meg Andréval, akivel pár hetes whatsappozás és egy rövidke hazalátogatás után 2013. április elején összejöttünk. Természetesen egy helyi társ egyáltalán nem volt a terveim között, elvégre a kiküldetésem június végén lejár, meg az AIDS-fertőzöttség is igen magas, de aztán mégis így alakultak a dolgok.
Andréval viszonylag sokat, majdnem minden hétvégén láttuk egymást, pedig eleinte 5 órányira dolgozott tőlem, júniusban azonban még messzebbre, 7 órányira vitte tőlem a munkája. Ekkor már elég tiszta volt mindkettőnknek, hogy ezt a kapcsolatot nem kéne csak a távolság miatt megszakítani, olyannyira, hogy amikor a projektem befejeződik, vissza kéne költöznöm hozzá.
A gondolatból elhatározás, majd valóság lett. Június végén beadtuk a vízumkérelmemet, hazautaztam, felmondtam és 2013. augusztus 25-én visszatértem Dél-Afrikába.
Cikászok a Pretoria Botanikus Kertben
Az első időszak nem volt egyszerű
Kemény munkából a hirtelen semmittevésbe, szabad mozgásból a bezártságba, kellemes nyárból a hideg és száraz télbe kerültem. Mivel napközben párom dolgozott, nekem a falak bámulása, a blogom írása, olvasgatás és háziasszonykodás jutott.
Bár egy kellemesebb környezetbe költöztünk, magunkhoz vettük André két kutyáját, szereztünk nekem egy autót, elkísértem ahova csak tudtam, és a tél is nyárba fordult, a semmittevés komoly ellenfélnek bizonyult.
Kínomban már naponta edzettem és még falat festeni is beálltam a lakásunk tulajdonosa mellé. Mindeközben persze a bankszámlám egyenlege, a legnagyobb óvatosság mellett is, hónapról hónapra csökkent.
A megpróbáltatások ellenére nagyon boldogan éltük / éljük minimalistára szabott életünket. Nagyon sok szempontból összeillünk, hasonlóan vesszük az akadályokat és értékeljük a sikereket. A nagy összhang idén januárban lánykérésben, majd áprilisban esküvővel teljesedett ki.
Szeptemberben irány haza!
Februárban, „alig” 8 hónapos várakozás után (melyből az utolsó 4 hónap az elsőre rosszul kiállított vízum javításával telt) végre kézhez kaptam a vízumomat.
Az éppen 1 oldalas útlevélbejegyzés kinyitotta előttem a munkalehetőségek kapuját, és hatalmas szerencsémre a leányvállalatnál tárt karokkal alkalmaztak ismét. A korábbival azonos pozícióban töltött első 3 hónapos szerződésem most május végén jár le, de már meghosszabbítottuk újabb 3 hónappal.
Elefántok a Krüger NP-ban
További hosszabbításokért nem erősködöm, szeptemberben ugyanis hazaköltözünk. Mert bár most anyagilag minden rendben van, nem szeretnénk itt családot alapítani. Igaz, hogy otthon sincs kolbászból a kerítés, de itt aztán végképp nem abból van. Hogy miért mondom ezt?
A táplálkozási lánc legalján
Majd 35%-os a munkanélküliség, és bizonyos törvények miatt a munkáltatók csak 1. helyi állampolgárokkal, 2. származást tekintve bizonyos kritériumokat teljesítőkkel (értsd feketékkel) vagy 3. érvényes vízummal rendelkezőkkel állnak szóba.
Vízum nincs állásajánlat nélkül, állásajánlat nincs vízum nélkül, az enyém pedig jövő szeptemberben lejár. A fehérek a táplálkozási lánc legalján vannak, ha álláskeresésről van szó. Igaz, most van munkánk, de ez bármikor megváltozhat és a felsoroltak miatt szinte lehetetlen lesz gyorsan új állást találnunk.
Nem könnyű anyagilag sem. Az itteni élet, még akkor is, ha luxusokat nélkülöz, az otthonihoz viszonyítva sokba kerül. Nagyjából 20.000 Rand (kb 400.000 Ft) megy el lakásra, élelmiszerekre, biztosításokra, autóra, stb. 2 fő esetében.
Bár ennyi egy kis család bevételigénye, a 20.000 Randos fizetés nagyon jónak számít, akkor is, ha 2 fő együtt keresi meg. Egy cseléd 1500 Randot kap, az alapfizetés 3000 R körül kezdődik, és aki 10.000-t kap, mínusz adók, az már igazán elégedett.
Csak hogy pár dolgot említsek:
- Itt az autó alapkellék, lehetőleg személyenként 1-1 szükséges. Nekünk is 2 van, hogy munkába tudjak menni. Havi 3500-t költünk a kocsikra (70.000 Ft), plusz minimum 400 Rand tankolásonként, és mivel mindenhova autóval kell menni, és minden távol van egymástól, havonta legalább 1 tankolással számolhatunk csak az én esetemben. Párom külön tészta, ő a munkájából adódóan sokat utazik, de el is tudja számolni.
- A lakást rezsivel igen kedvezően 4500 Randért (90.000 Ft) béreljük. Ebben egy 55 m2-es lakás foglaltatik egy nagyméretű szobával, egy kicsit nagyobb, mint panel méretű konyhával és fürdővel. Egy 2 szobás lakás rezsi nélkül, rendes környéken 7000 Rand alatt nehezen található, akár bérleményről, akár saját tulajdonról van szó. Igazán szerencsések vagyunk az albérletünkkel, mind ár mind tulajdonosok tekintetében.
- Élelmiszerekre és egyéb boltban vehető, alapvetőnek mondható dolgokra kb. 6000 Randot (120.000 Ft) költünk havonta, ruhaneműk nélkül számolva.
- Egy fapados biztosításért legalább 800 Randot kérnek, egy normálisabb az már 1400 Rand (30.000 Ft) felett van, szintén havonta. Állami biztosítás nincs, anélkül pedig hagynak meghalni az utcán, vagy a közkórházban.
Bűnözés, korrupció
A munkanélküliség és a magas életköltségek miatt a bűnözési ráta is az egeket verdesi. Mindennaposak a betörések, támadások, gyilkosságok, a piros lámpánál történő lopások.
Nappal sem, este pedig végképp nem biztonságos az utcán sétálni, a tömegközlekedés, a taxizás pedig pár kivételtől és várostól eltekintve tilos kategória.
Pingvinek Fokvárosban
Este nem tanácsos egyedül autózni, balesetnél nem szabad megállni segíteni, stopposokat kerülni kell, még akkor is, ha a saját cég saját biztonsági őre kéri, hogy vidd el egy sarokkal odébb.
A korrupció óriási méreteket ölt, a rendőröket akár egy csomag gumimacival is le lehet kenyerezni. Mindenhol beton vagy szögesdrót vagy elektromos kerítések, biztonsági őrök, rendőrök vesznek körbe.
Iskola aranyáron
A gyerekek iskolázása külön lottónyereményt igényel, ugyanis aki nem az állami pocsék minőségű oviba / iskolába / gimnáziumba szeretné a gyerekét íratni, az mélyen a pénztárcájába kell nyúljon.
Az 1000 Randos (20.000 Ft) havidíj olcsónak számít, kollégáim 1500-3000 Randot fizetnek gyerekenként az iskoláknak. Ebben csak a tanítás és pár foglalkozás van benne, a könyvek, az étkezés, messzi iskola esetében a bentlakás, és az iskolába szállítás nincsen. A tulaj pont a héten említette, hogy májusra a két lányára 10.000 Randot, vagyis 200.000 Ft-ot fizetett be az iskolának.
Az emberek egymáshoz való különleges és néha rémisztő kapcsolatáról hosszasan lehetne mesélni. Első blikkre minden rendben van, de ha csak egy kicsit is megkapargatjuk a felszínt, akkor az apartheid idejéből vagy még korábbról származó (törzsi / szín / bevándorlási eredet / származási) ellentétek ma is könnyen felfedezhetőek.
Bár mindenki nagyon barátságos és mosolygós, pillanatok alatt olyan beszélgetésbe csöppenhetünk, hogy csak kapkodjuk a fejünket, hogy mi van??
A külcsín nem minden
Igaz, hogy csodálatos ez az ország, turistáknak hetekre elegendő elfoglaltsággal, fantasztikusan gazdag és európaiak számára különleges flórával és faunával, változatos geomorfológiával, ősi kultúrákkal megpakolva, és olyanokat láthatunk, ehetünk, tapasztalhatunk, amiket sokan álmodni sem mernek, sajnos a külcsín nem minden. A fentiek fényében úgy gondoljuk, hogy jobb lesz nekünk Magyarországon, de legalábbis Európában.
Ősembercsont lelőhely a Sterkfontein barlangnál
Hogy egy kollégámat idézzem, „szép ez az ország, gyönyörű, sok mindent lehet bányászni és pont jó helyen van a hajós világkereskedelemhez, de a gyerekeket máshol kéne felnevelni”.
Az Afrikaland blogon a teljes történet kibontakozik a néha unalmas néha meglepő mindennapokkal, különleges eseményekkel, gondolatokkal, látnivalókkal és újabban sok képpel fűszerezve.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: