Nem is olyan régen írt Klappol arról, milyen is a munka (és az élet) egy németországi raktárban dolgozva. A múlt heti poszt után elég sok hozzászólás és érdeklődés érkezett, ennek eredménye a mai írás, amely kissé részletesebben veszi végig, milyenek is voltak a körülmények. (Aki az első részt nem olvasta, az ide kattintva megteheti.)

A kép illusztráció 

„Folytatnám ott, ahol abbahagytam, de most kicsit részletesebben írok a körülményekről. A szállásról meg kell említenem, hogy csakis német kosztot kaptunk.

Reggelik: zsömle az egyszerűbb fajta, vékony párizsi féle, 1 db kockavaj, tea-kávé. Az ebéd mindig leves, vagy valami hasonló, meg második fogás. Utóbbi változó volt, knődlis, tésztás, kevés hússal. Minden kajában a generálszósz.

Mikor a délutános műszakból hajnal fél egykor megérkeztünk, akkor kaptunk esti reggelit, zsömle joghurt, tej, némi szalámi, tehát apróságokat. Soha nem laktunk jól.

Repeta nem járt, nem fért bele a költségvetésbe, mondta a német ember. Volt olyan kaja, hogy utána páran elmentünk egy Dönert még betolni.

A biztonságiak

A biztonságiak a Hess-csoport tagjai voltak, beképzelt, igazi faji alapon megkülönböztető nép. Ők a szálláson is és a munkahelyen is vigyázták a rendet. Ha velük gondod támadt, nem nyertél.

Sok lengyel is volt a szálláson, na, közülük párat hazaküldtek rossz magaviselet miatt. Berúgtak, hőzöngtek, verekedtek. A magyar legények jól állták a sarat, nem volt bajunk az ellenállással: D:D.

Eleinte kedvelni kezdtek minket, de a ház urával meggyűlt a bajunk, aki ugye a szakács szerepét is betöltötte. Egyszer a társunk megemlítette barátságosan, hogy ettől az ételtől nem lakunk ám jól. Na, ez nem jött be.

Három hónap, mínusz hat kiló

Ha azt mondom, hogy én személyesen 6 kilót fogytam a 3 hónap alatt, akkor gondolhatjátok milyen sok és laktató volt az étrend. Nem panaszkodom, rám fért a fogyókúra: D:D. Ettől a naptól kezdve haragosan főzött, még rosszabbat és keveset.

Felszólaltunk a fejvadásznál, hogy tegyen valamit. Engem, mert én voltam a csoport német hangja, elköltöztettek egy másik szállodába a kollégámmal együtt. Nem lehetsz okosabb egy németnél, ezt meg kell tanulni. Ha még igazad is van, előttük nincs igazad. Erről ez jut az eszembe:
„Két szabály van:
1- a Nőnek mindig igaza van.
2- ha mégse, akkor az első pont lép életbe.”
Imádom ezt a szabályt: D:D:D:D:D

Reggel a buszon

Általában mindig aludtunk, kihasználva azt a napi 1 órás utat, meg azért elég fáradt volt a társaság. Egy emeletes busz volt, a lengyelek az alsó szinten mi pedig az emeleten. Kialakult egy ülésrend is, ami olyan 80%-ban mindig meg is maradt.

Megérkezés a munkahelyre, még egy gyors cigi, öltözés és irány dolgozni. Mindent az öltözőszekrényben kellett hagyni, semmit nem vihettél magaddal. A forgó áteresztőnél rengeteg tolongó dolgozó, műszakonként olyan 1300-1400 ember. Ennek ellenére nem volt késés, pedig ez már tömeg a javából.

Minden kezdésnél eligazítást tartottak a Leadek. Felvetted a szkennered, bejelentkeztél, kiválasztottad az aznapi beosztásod és kezdhettél is. Volt áruátvevő, válogató, osztályozó, kis- és nagy csomagoló, beraktározó, kiraktározó, újracsomagoló, díszcsomagoló, végcsomagoló, kamionrakodó, és az ellenőrök.

Az emberek nem voltak feldobva, mivel minden áldott nap ugyan az a monoton munkafolyamat, végig állva, hiszen csak a szünetben lehettet leülni. Nagy étkezdéjük volt, ahova csoportosan mehettünk pontos időbeosztásban. Korábban nem tudtál indulni, csak amikor a duda megszólalt.

A kantinba vezető utakon felügyelők várták a mégis korábban elindulókat. Ezek a kollégák nem jártak szerencsével. Felírták, majd fegyelmi elbeszélgetés. Lökdösődés, tolongás, átverekedés. Minden nap.

A legrosszabb a munkaidő vége volt

Ott a kantinban lehetett venni ennivalót, de mi magyarok még odahaza csináltunk szendvicseket (Aldi-Lidl bevásárolt kaja) és azt ettük. Keveset beszélgettünk, inkább pihentünk. Ezek a szünetek nagyon hamar elrepültek.

A munkámból adódóan a munkahelyek területeit nagyon ismertem. A látványa annak, hogy a dolgozók szabályosan egész nap egy, én csak „lóboksznak” neveztem, helyen álltak és csomagoltak, szörnyű volt.

Az emeletes raktárban átlag 30 fok uralkodott, rengeteg vízautomata, hogy nehogy kiszáradj. Az amazonos kulacs, vagy üvegem megvan még nosztalgiából.

Nagy kár, hogy nem lehetett képeket csinálni, pedig vizuálisan látni kell az ilyet. A legrosszabb a munka vége fele volt, az a másfél óra nem akart letelni. Az Amazon napi szinten a sacc per kb. egymillió csomagot forgalmazott. Ezekben voltak ugye kicsik is és nagyok. Természetesen létezik egy visszáru is, ahol az elégedetlen vevők retúr csomagjait kezelik. Itt a nagy plazmától a legóig minden van minden.

Itt most befejezem, ha van igény rá, akkor lehet még egy harmadik rész is."

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.