Kolumbiáról a legtöbb embernek általában elsőre a kábítószer és Pablo Escobar jut az eszébe, és ennél tovább már ritkán jutunk. Ezért is örültem meg Barbi írásának, aki a dél-amerikai országban él argentin férjével és onnan (egészen pontosan a dallamos nevű Cartagena de Indiasból) küldött egy számomra nagyon érdekes és élvezetes beszámolót.

Cartagena a Castillo San Felipe erődből, Boca Grande felhőkarcolóival

„Szerintem érdemes onnan kezdeni a sztorit, hogy mi ösztönzi az embert arra, hogy egyáltalán megforduljon a fejében, hogy nem Magyarországon fogja leélni az életet.

Az én esetemben a dolognak abszolút semmi köze nem volt az otthoni politikai vagy gazdasági helyzethez. Én egyszerűen világot akartam látni. Egész pici koromtól kezdve szinte minden nyáron külföldön nyaraltunk a szüleimmel és az öcsémmel, és mire betöltöttem a 18. életévemet már bejártam fél Európát.

A gimnázium utolsó előtti évében felmerült egy éves cserediák-program lehetőség a dél-afrikai Johannesburg városában, amit mindenfele gondolkodás nélkül el is fogadtam. Onnantól már nem volt visszaút, megfertőzött az „én bizony megyek világot látni” vírus.

Spanyolország és egy argentin fiú

Az egyetemi gyakorlatomat már stílszerűen külföldön, spanyol nyelvtudásomat fejleszteni akarván, Alicante városában töltöttem, a Costa Blancán, Spanyolországban.

Jó fél évet voltam kint, még két magyar sráccal is jó barátságot kötöttem, volt szerencsém kicsit utazgatni velük a veszett olcsó R betűs légitársaságnak köszönhetően. Sosem fogom elfelejteni a Sevillában töltött augusztusi szülinapomat, amikor az árnyékban 45 fok volt.

Spanyolországi tartózkodásom utolsó hónapjában megismerkedtem egy nagyon szimpatikus argentin fiúval, aki ma már a férjem. Több hónapos sikertelen munkakereséses spanyol hónap után együtt hoztuk meg a döntést, hogy mi márpedig ki (férjemnek vissza) költözünk Buenos Airesbe. Ő ekkor már tíz éve lakott Európában.

Argentína után Kolumbia

Két évig laktunk Buenos Airesben. Annyi elég is volt belőle. Az ember hogyan tervezzen friss házasként közös jövőt a párjával egy olyan országban ahol 30%-os az éves infláció és nem lehet legális úton külföldi valutát vásárolni?

Nem sikerült kimatekoznunk a dolgot, úgyhogy fogtuk magunkat és tavaly továbbálltunk. A célország most Kolumbia volt, azon belül is Cartagena de Indias városa, Bolívar megyében, a Karib-tenger partján, férj uram itt kapott munkalehetőséget.

Gabriel García Márquez rajongóknak ismerősen csenghet a neve, nagy tiszteletnek örvend is itt mindenfelé az író. A legtöbb embernek azonban Kolumbia említésekor még mindig Pablo Escobar neve jut először az eszébe.

Róla annyit, hogy az utca embere a mai napig hőskent tekint rá, lépten-nyomon árulják a pólót, sapkát, kulcstartót stb. Escobar nevével. Valószínűleg kevesen tudják, de Escobar itt a jótékonyságáról lett először híres országos szinten; rengeteg focipályát, egész lakónegyedeket, iskolákat építtetett a rászorulóknak Medellinben es az országban mindenfelé.

Csak évekkel később derült ki róla, hogy honnan is van ennyi mindenre pénze. A helyi kereskedelmi tévé egyébként már másodjára ismétli főműsoridőben az életét feldolgozó naponta jelentkező szappanoperát óriási sikerrel. Idén már Argentínában is elkezdték vetíteni.

Néhány érdekesség Cartagenáról

A klíma trópusi, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincsenek évszakok. Az időjárás csak annyiban változik, hogy májustól októberig napi szinten esik az eső és nem fúj a szél, az év többi részében pedig a tenger felől fúj a szél és egyáltalán nem esik az eső. Kb. három hónapja egy csepp eső nem hullott errefelé.

A pulóvereket és farmernadrágokat ki sem szedtem a bőröndből az érkezésem óta, éjjel sem ment még soha 26 fok alá a hőmérő higanyszála. Napközben meg általában fixen 30-32 fok van.

Luxusházikó a Rosario-szigetcsoport egy pici darabján

A kolumbiai bioritmus merőben eltér az európaitól. Követik a napot, korábban kelnek reggel, 8 órakor már szinte mindenki dolgozik, a hivatalok 7.30 – 8-kor már nyitnak is. Délben 12-14 óráig bezárnak szinte mindenhol és utána még nyitva vannak 18-ig.

Az éjszakai életet nagyban befolyásolja, hogy egész évben este hatkor már tök sötét van, a helyiek legkésőbb 7 órakor már vacsoráznak is, és 10-kor már alszanak, mert ugye reggelente itt korán kelés van.

A diszkók nyitvatartása is előrehozott (legalábbis Magyarországhoz képest), a táncos lábúak este 8-tól már ropják is a salsát. Bolivar megyében, a spanyolok által behurcolt afrikai fekete rabszolgák leszármazottjai hozták magukkal az afrikai táncot, zenét is. A zene és tánckultúra nagyrészt afrikai ritmusokra épül, sokban emlékeztet a Dél-Afrikában hallgatott törzsi dallamokra.

Index helyett duda

A Kolumbiában beszélt spanyol országrészenként annyira eltérő, hogy a bogotai ismerőseim elmondása szerint néha még ők maguk sem értik a karib-tengeri tájszólást.

Óriási távolságok vannak egyébként az országon belül, Cartagena-Bogotá az egy több mint 20 órás kocsi út például. A belföldi légiközlekedés meglepően fejlett és nem eget rengetően drága, főleg mióta a korábban említett R betűs légitársaság megnyitotta itteni fapados leányvállalatát. Kicsit lejjebb is mentek a repjegyárak.

Johnny Depp is megirigyelné ezt a hajót

Itt a taxisok, motoros taxisok és úgy általában mindenki gépjárművezető a dudát használja a keze, indexe és lámpája helyett. Ennek következtében az utcán sétálni komoly fülsüketítő mutatvány, de az ember egy idő után megszokja.

Léteznek például tömegközlekedésszerűen működő taxik: az ember beül egy taxiba, bevárja a másik 3 embert, aki ugyanarra megy, és a buszjegy áráért légkondis taxiban robog az úticélja felé. Ez felettébb hasznos mikor minden nap 30-35 fokos hőséggel és 80% körüli páratartalommal küzd az ember.

Buszmegálló, mint olyan nem létezik, konkrétan ki kell állni az utcára, ahol megy a busz és szépen komótosan le kell inteni. A jegyszedő kolléga meg ordít ki a buszból az utcára, magyarázza lelkesen, hogy merre is megy a busz.

A leszállás is hasonló, az ember feláll a székéből, ráordít a jegyszedőre, (muszáj túlordítani a rádióból bömbölő karibi dallamokat) hogy itt szállok le, és a busz azon nyomban meg is áll. Ezt az ember egy többsávos útkereszteződés kellős közepén is eljátszhatja mindenféle gond nélkül, a busz ott is meg fog állni egyből.

Az ételekről

A karibi konyha nagyon ízletes, sok halat, marhahúst es a meleg ellenére rengeteg levest esznek. Ebédre és vacsorára is főtt étel a menü, amihez a köret szinte kivétel nélkül rizs.

A szokványos reggeli az egy marhahússal, csirkehússal vagy sült tojással töltött olajban kisütött lepény, trópusi gyümölcsökből készült itókával. Mániákusan adnak hozzá minden gyümölcsléhez tonnaszámra cukrot, pedig a legtöbbje alapból is édes, lásd például a mangó, ananász, papaya.

Tipikus ebéd

Egyébként a kolumbiai vendégszerető nép, főleg a helyiek. Nem is csoda, hiszen a helyi lakosság túlnyomó többsége a turizmusból él közvetve vagy közvetlenül. December és január a fő turista szezon, fél Bogota itt nyaral a tengerparton.

Amúgy a kolumbiaiak nagy többsége nem tud úszni, ami számomra teljességgel érthetetlen mert két oldalról is tenger / óceán határolja őket. Ezt egyből kiszúrja az ember a strandon, mert csak a külföldi turisták mennek be a mélyebb vízbe úszni.

Népszerű lagzihelyszín

Cartagenában járva kötelező turista úticél a Rosario-szigetcsoport, ami huszon-egynéhány kisebb nagyobb szigetből áll. Ma már természetvédelmi terület, de azért sok sziget a mai napig magán kézben van.

Lásd csatolt kép, ami épp csak akkora, hogy elfér rajta a házikó, a víz kristálytiszta, a homok hófehér és Némó és barátai úszkálnak a korallzátonyon. Ezek a magánszigetecskék egyébként az ország legbefolyásosabb emberei kezében vannak.

Tudni kell még Cartagenáról, hogy az elmúlt időszakban nagyon népszerű lagzi színhely lett és nem csak a kolumbiaiak körében. Csak a múlt hétvégén négy esküvő volt az óvárosban, az ember lépten-nyomon fotózkodó ifjú párokba botlik esténként.

Főleg helyi hírességek, és gazdag USA-beli fiatalok házasodnak itt össze. Az óváros kifogástalanul fel van újítva, teljességgel visszaröpíti az embert a 16-17. századi spanyol gyarmati állapotokba.

Hova lett a meleg víz?

Másik furcsaság a meleg víz hiánya. A hoteleket és drágább, újabb építésű lakásokat leszámítva szinte sehol nincsen vízmelegítő berendezés. A csapvíz éjjel-nappal langyos, kb. tökéletes hőmérsékletű egy frissítő zuhanyhoz, az edények elmosogatásához meg árulnak mindenféle ultra-szerű krémes cuccokat, ami elég hatásos a zsíros dolgok elmosásához.

Én csak a ruhák mosásával szenvedek, mert a mosógépen csak három hőfok közül lehet választani: hideg, langyos vagy meleg víz, amiből csak az első verzió létezik, meleg víz hiányában a többit nem tudom használni.

Visszasírom a Magyarországon árult mosógépeket ahol az ember csak beállítja hogy akkor ezt 60 fokod mosd és kész. Itt a komolyabb foltokat így kénytelen az ember kézzel mosni, sokat áztatva a langyos vízben.

Amivel viszont nem tudok betelni az a trópusi gyümölcs kínálata. Első, a szupermarketbe vezető utam jórészt azzal telt, hogy végigszagolgattam minden, életemben azelőtt sose látott gyümölcsöt, és egyesével elkezdtük kipróbálni őket.

Kedvenceim: maracuja, mangó, kuruba, a görögdinnye és a fekete málna is isteni finom. A gyümölcsök nagy részét csak turmix formájában esszék / isszák, mert nehéz őket csak úgy megenni, mert vagy sok bennük a mag vagy túl rostosak. Esetleg túl savanyúak, keserűek vagy kényelmetlen kihámozni őket a héjukból.

Remélem sikerült színes karibi képet festeni Cartagenáról, innen is csók a családnak.”

Aki szeretne még többet olvasni Kolumbiáról, annak őszintén ajánlom Barbi blogját, amit ide kattintva érhettek el.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.