oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. január 29. 06:45,  A marshutka és a rettegett pernikiek 307 komment

2014. január 29. 06:45 Határátkelő

A marshutka és a rettegett pernikiek

Szerda lévén elérkeztünk bulgáriai sorozatunk utolsó, befejező részéhez. Roland írásainak első részéből kiderült, hogyan is került „Vulgáriába" (ha nem olvastad volna még, akkor katt ide!), míg egy hete kiderült, hogy a bolgárok nem kifejezetten munkamániás típusok, és alapos boltkörképet is kaptunk árakkal (a poszt itt olvasható). Ma közlekedünk egy jót, kiderül az is, mit esznek-isznak és hogyan szórakoznak a bolgárok, végül még arról is szó esik, milyennek látnak minket, magyarokat. (A képekért ezúttal is jár a köszönet a szerzőnek!)

Koprivstica.jpgKoprivstica

Tömegközlekedés

Busszal

Európa-szerte leselejtezett szedett-vedett buszokkal történik, ahol a tájékoztatók (lásd: vészkijárat, ablak-kezelési útmutató) olyan nyelven vannak kiírva, amelyik ország autóbontójából sikerült megkaparintani a járművet - ez általában Cseh- és Németország, de van itt szerb és román jármű is. A jegykezelésre és büntetésre vonatkozó szabályok a hazaiakra való tekintettel bolgárul elérhetőek.

Ugyanakkor rendelkeznek újszerű buszokkal is (azért viszonylag ritka), amiken azonban (általában) a légkondi / fűtés üzemeltetése a sofőrfülkére korlátozódik. Ebből adódik, hogy a sofőr lehúzott ablak mellett dohányzik és télen melege van, nyáron viszont megfagy.

A buszozás itt alapvetően nagy kaland, ugyanis külön autentikus szabályai vannak az alábbiak szerint:

- leszállási szándékot úgy jelez az utas, hogy odaáll az ajtóhoz. A leszállási szándékot jelző gombot minden esetben TILOS nyomkodni / megérinteni / ránézni, mert általam nem ismert okok miatt a sofőr támadásnak vélheti. Ezen okból kifolyólag nagyrészt nem is működik ez a gomb, le/be van ragasztva;

- mielőtt megállna, a buszsofőr már méterekkel előbb kinyitja az ajtót, így a felesleg gyorsan kiesik, továbbá elindulás után még megközelítőleg 10-15 méteren keresztül van lehetőség a le- és a felszállásra;

- a bolgár buszok félnek egyedül, így általában 2-3 jön egyszerre, ami azt eredményezi, hogy az elvileg 10 percenként járó busz, igazából 20 percenként jár, de akkor egyszerre több jön;

- egyszerre több megjelenő busz esetén is mindenki az első buszra igyekszik felzsúfolódni, így az azt követő szinte mindig üres, vagy maximum 4-5 ember lézeng rajta;

- a buszok 60 %-ban ugyanazon útvonalon közlekednek, így majdnem bármelyikkel el lehet jutni bárhova.

A buszjegy 1 BGN ~ 150 HUF a büntetést meg 1,5 éve emelték 10 BGN-ról (~ 1 500 HUF) 20 BGN-ra (~3 000 HUF). Az előírtnál nagyobb csomag (lásd méretes bőrönd) szállítása esetén, a csomagnak is szükséges menetjegyet váltani.

A közlekedésre jogosító szelvény megvásárolható újságárusoknál, metrómegállóknál és a buszon. Amennyiben a buszsofőr nem tud menetjegyet biztosítani a járművet utazásra használó állampolgár részére, erről tájékoztatja az esetlegesen felszálló ellenőrt, aki ezen információk alapján a menetjegyet és / vagy bérletet felmutatni nem tudó utastól 1 BGN-t jogosult beszedni.

Az ellenőrök valószínűleg konfliktuskerülők, ezért pontosan úgy néznek ki, mint egy ellenőr, így könnyen felismerhető. Nem azok a rejtőzködő típusok. Általában 2 van és az egyik mindig tud angolul, a másik szerintem bolgárul is alig, mert ő általában nem beszél.

Ha valakit bliccelésen érnek, két lehetőséget ajánlanak:
- Helyszíni bírság: 20 BGN (~3 000 HUF)
- A nyakon csípett utas leszáll a következő megállónál (innen 3 szcenárió lehetséges):
*ha van pénze az utasnak: lefizeti az ellenőrt 5 BGN-val (~ 750 HUF)
*ha nincs pénze az utasnak: elkísérik egy ATM-hez: kifizeti a helyszíni bírságot vagy lefizeti az ellenőröket
*ellenőr felveszi az adatokat, kitölt egy űrlapot, aláíratja, majd tájékoztat, hogy ajánlott levélben küldik a bírság összegét, amely várhatóan 100 BGN (~15 000 HUF) lesz – ám két bolgár ismerősöm szerint ezek az értesítések sosem érkeznek meg... Legalábbis ők már évek óta várják...

Metrón

Szófia két metróvonallal rendelkezik és villámgyorsan épül és fejlődik. A buszparkuktól eltérően a metrókocsijaik európai szintűek. A jegy a metróra is 1 BGN, a buszjegy nem felhasználható.

Elektromos kapus beléptetőrendszer van, bliccelni nem lehet, ugyanis a csalás megkísérlése esetén rögtön ugranak a biztonságiak és egy Bruce Lee rúgással letessékelik a magasugrást megkísérlő potyázni vágyót.

A legutóbb épült és átadott metrómegálló példázza legjobban a tömegközlekedés és a város fejlődésének megállíthatatlanságát. Az említett állomás környezetében két hónapig csak félig / negyedig elkészült, ember által még nem lakott épületek álltak.

Amikor megtekintés céljából először leszálltam ott, meg voltam róla győződve, hogy a röpke 20 perces utazásom alatt (a belvárosból tartottam hazafelé) a felszínen atomháború dúlt és elpusztult minden.

Azonban azt is észrevettem, hogy leszállók nagy százaléka (rajtam kívül mindenki) egyáltalán nincs meglepődve a körülményeken és magabiztosan tart a mezőn keresztül úticélja felé. Így bátortalanul bár, de követtem őket és láss csodát, a félig kész épületek mögött ott volt az általam már jól ismert tájékozódási pont, a Kaufland...

Villamoson és trolin

Trolival még Pesten sem utaztam, de nagyjából azokat az állapotokat tükrözik (egy-két kivételtől eltekintve), mint a buszok. Villamos csak a belvárosban közlekedik, azzal sem utaztam még itt, de ránézésre Budapest 70-es évek.

Marshutkán

Az egyik legnagyobb találmány a világon (nem tudom, máshol van-e), azonban még nem volt alkalmam utazni vele. Tulajdonképpen a taxi és a telekocsi keveréke. Sofőrök félig lerobbant Ford Transitokkal róják a várost meghatározott útvonalakon és ott inted le és szállsz be/ki, ahol éppen jól esik.

A menetjegy ára a megtett távolságtól függően 0,5-2 BGN (~ 75-300 HUF). Mivel eddig nem találkoztam olyan személlyel, aki meg tudta volna mondani adott marshutka útvonalát, így még nem utaztam ily módon, de meglátásom szerint mindenképpen követendő példa.

Taxival

Remélem, nem gázolok senkinek a lelkébe az alábbi két állításommal:
- A taxi tömegközlekedési eszköz;
- A taxisok itt egy külön állatfaj (a bolgárok szerint is), de valószínűleg mindenhol a világon.

A legtöbb nehézség abból adódik, hogy a sofőrök nem beszélnek angolul / németül, csak bolgárul. Hozzáteszem: ennek ellenére eddig engem mindig oda vittek, ahova kértem.

Amire oda kell figyelni:
- Mindig! meg kell nézni, hogy az anyósüléssel szemben lévő igazolványkép a sofőrt ábrázolja-e. Ha nem, akkor sem kell kétségbeesni, nem fog megölni, de lehet kicsit drágább lesz a viteldíj, ha nem is minden esetben;
- Érdemes előre megegyezni az árban (mutogatással vagy ahogy lehet), máskülönben előszeretettel használják a „másik" taxiórát és könnyen a normál fuvardíj dupláját kell megfizetni.

Az árak nem túl borsosak, a budapesti fuvardíj fele (az arányok lehet már változtak).

Eddigi jó tapasztalataim:
- Repülőtér – Mladost 4 (7 km): 10 BGN (~ 1 500 HUF) – ajánlottak 20 BGN-t is;
- Busz- / vasútállomás – Mladost 4 (13 km): 15 BGN (~ 2 250 HUF) – ajánlottak 25 BGN-t is.

Közlekedés gépkocsival

Az autóval történő közlekedés és közlekedési rendszabályok / táblák / sávok értelmezése itt kifejezetten szabadelvű és esetleges, bár a bolgárok szerint a görögök rosszabbul vezetnek náluk. Az emberek összevissza mennek, az irányjelző pedig nem minden autóban szériafelszereltség.

Megfigyelésem szerint inkább a hangjelzésre esküsznek, mint a vizualitásra, azaz hatványozottabban szólaltatják meg a kürtöt – bármilyen közlekedési szituációban – mint villogtatják az indexlámpát.

Amennyire sikerült megfejtenem ez a sajátos kódrendszer a következő jelekből áll:
- egy hosszú: egyenesen megyek;
- két rövid: balra megyek;
- három rövid: jobbra megyek.

De ezek olykor véletlenszerűen felcserélődnek, illetve bizonyos esetekben el is hanyagolhatóak. Amennyiben adott illetőnek nagyobb (főleg méretben, de teljesítmény is mérvadó) és / vagy drágább autója van, mint adott forgalmi helyzetben résztvevők többségének, egyértelműen a nagyobb / erősebb / drágább gépjárművel rendelkezőnek van elsőbbsége a KRESZ előírásaitól függetlenül.

Pláne, ha a sofőrje még meg is van győződve róla, hogy az egy sávos úton ő nyugodtan mehet a középsőben, a szembe jövők (busz is) majd félreáll, amíg ő elhalad.

Parkolás

A parkolási szokások is meglehetősen egyediek. Úgy parkolnak, hogy vagy ahogy sikerül, vagy éppen, ahogy kényelmes. A parkolókban felfestett egy autó helyét kijelölni hivatott vonalakat a legtöbben csak dísznek tekintik, továbbá a parkolóhely végén fellelhető útpadkát annak a helynek tekintik, ahová a gépjármű elejét kell elhelyezni.

Emiatt a legtöbb esetben a BG felségjelzéssel ellátott autók eleje kifejezetten rossz állapotnak örvend. Egyéb érdekesség, hogy a kétsávos utak külső sávját is parkolásra kijelölt helynek veszik, ezáltal közlekedés / haladás céljából ritkán használható a kétsávos út mindkét sávja.

Ha esetleg az autó mérete / értéke / ereje ezt lehetővé teszi, akkor a belsőben is előfordulhat parkoló autó. Ha a villamos nem tud haladni, akkor majd az utasok gyalogolnak tovább – de úgy gondolom ez nem teljesen egyedi és nem csak Bulgáriára jellemző módja a parkolásnak.

Viszont van olyan jelenség, amitől a bolgár autós is retteg. Egyetlen dologtól rettegnek... de szó szerint rettegnek... és ezek nem a rendőrök...

Rendőrség

A KRESZ-ben meghatározottak következetes figyelmen kívül hagyásának kialakult hagyományához valószínűleg nagymértékben hozzájárult a rendőrök korrumpálhatósága.

Bulgáriában a vezetni vágyó közvetlenül vezetés előtt elfogyaszthat egy sört. Ezt nagyrészt meg is teszik az emberek, ugyanakkor azt le is kell kísérni valamivel (mert a sör nem talál le egyedül) és az már nem maradhat még egy sör nélkül... Ebben az esetben is inkább maguk hazavezetnek, mint hogy taxiért, neadjisten tömegközlekedésért kelljen fizetni.

Amennyiben igazoltatásra kerül a sor 20-30 BGN (~3 000-4 500 HUF) vissza nem térítendő személyi támogatásért a rend őre eltekint a további intézkedéstől. Külföldiek esetében ez lehet 50 EUR is.

Mitől retteg a bolgár autós?

Szóval a bolgár autósok egyetlen dologtól rettegnek... de szó szerint rettegnek... és ezek a perniki rendszámmal ellátott 1-es, 2-es és 3-as Golffal közlekedő „perniki bunkók".

Namármost, ha Bulgária szülöttei és minden itt élő nem bolgár sofőr szerint is furcsán vezetnek – amennyiben ezt az ámokfutást lehet annak hívni – el lehet képzelni, hogy a pernikiek milyen magas szinten művelik az autóvezetés tudományát. Amúgy sokaknak full CASCO-ja van (egész olcsó), valószínűleg ezért is nem érdekli őket különösebben a KRESZ.

Pernikről és lakóiról egy apró közbevetés: minden bizonnyal már a Golf megjelenése előtt történhetett valami, ami a pernikieket megváltoztatta és félelmetessé tette. Perniki jóbarátom – Vlado – mesélte, hogy a legenda szerint még a törökök sem mertek Pernikbe menni, ugyanis ők is tisztában voltak vele, hogy azt a helyet furcsa népek lakják. Elátkozott településnek tartották és jobbnak látták azt minél nagyobb ívben elkerülni.

Gyalogos közlekedés

Annak ellenére, hogy Bulgáriában nem veszik túl komolyan a KRESZ előírásait, meglátásom szerint az autósok többsége meglepően előzékeny a gyalogosokkal szemben – viszont amikor néhány jó tapasztalatomból kiindulva felbátorodtam az átkelésnél, nem sok híja volt, hogy egy lökhárítón utazzak tovább ki tudja hova. Így okulva ostobaságomból, még is inkább maradtam a körültekintésnél és azóta nincs is gondom az átkeléseknél.

Szórakozás

Mozi

Multiplex és I-Max, 3D és 4D, van itt minden, mint a moziban. Pontosan ugyanazok a típusú filmszínházak megtalálhatók itt is, mint bárhol máshol. Biztosan vannak kisebb vetítők is, azonban ilyennel még nem találkoztam.

Magyarországtól eltérően a bolgárok a gyerekeknek szóló filmeken, rajzfilmeken, animációs filmeken kívül jellemzően nem szinkronizálnak, így a filmeket eredeti nyelven, bolgár felirattal prezentálják. Ezáltal nem nagy kaland moziba menni és megtekinteni adott filmet.

Mozijegy-árak:
- Normál (kedden akciós): 8/6 BGN ~ 1 200/900 HUF
- 3D (csütörtökön akciós): 12/10 BGN ~ 1 800/1 500 HUF

Kocsmák, bárok

A kocsmák és bárok itt is előszeretettel látogatott vendéglátóipari egységek. Ami érdekesség, hogy sörkorcsolyaként a szirenével (fetaszerű fehérsajt) felszerelt sültkrumpli és/vagy a caca (olajban sült apróhal) a legnépszerűbbek.

Itt valóban megfigyelhető a fentebb már említett vitamódszer: minél hangosabb valaki, annál jobban igaza van. De csak ha bolgár! Ugyanis bár a kultúrájuk része, de külföldi ne kiabáljon Bulgáriában, főleg ne magyarul!

Zenés szórakozóhelyek

Ha adott illető zenés szórakozóhelyre szeretne ellátogatni Bulgáriában, akkor két lehetősége van: chalga bar vagy rock klub.

Chalga bar

A chalga bar gyakorlatilag annak a helynek az itteni megfelelője, amit mi otthon úgy hívunk, hogy diszkó, mégis valamelyest más világ. Alapvetően státuszszimbólumként értelmezhető a chalga bár látogatása, ugyanis nagyon-nagy a csilli-villi, elképesztően drága (egy 0,33 Heineken 5 BGN ~ 750 HUF) és nem egy jobb BMW-vel menni csóróság.

A chalga mint zenei irányzat, nagymértékben megosztja a bolgár fiatalokat: van, aki imádja és van, aki még azt is utálja, aki szereti. A chalga gyakorlatilag egy modern alapokon nyugvó, helyenként népzenének tűnő egyveleg – vagy fordítva, ebben nem vagyok biztos. A legtöbb külföldi számára nagyon is szerethető, ugyanis a zenei hangzásvilága fülbemászó és dallamos.

Azok a bolgárok, akik nem szeretik, a szövegre hivatkozva teszik ezt. A szövegek egyszerűek, központi témája a szexuális együttlét és mindezt nagyon szókimondó módon mutatja be; például: „ma éjjel tégy magadévá a konyhában keményen" stb.

Rock club

Ezek is nagy látogatottságnak örvendenek. Semmi újdonság, ugyanaz, mint bárhol máshol a világon: rockzene szól és 3 BGN egy 0,5 l csapolt sör.

Étterem

Az átlagos (a komolyabbakban meg pláne) éttermekben (is) az étlap alapvetően bolgárul van cirill betűkkel, ugyanakkor mind az étel neve, mind az összetétele fel van tüntetve angolul is (noha néhol látszik, hogy a google translator segítségét vették igénybe).

A turisták által komolyabban látogatott helyeken általában értenek angolul a pincérek, ugyanakkor bolgárul válaszolnak. Amit majdnem mindenki tud magyarul: „Egészségedre (ami néhol ugyan "Egésméges" :)) és a „Ferencváros", továbbá szinte mindenkinek (idősebbeknek) van egy-egy története Magyarországról vagy a magyar katonatársról, akivel Oroszországban találkozott.

Személyes tapasztalatom, hogy bár a pincérek nagyon büszkék a memóriájukra, ezért ők nem jegyzetelnek feleslegesen, ennek megfelelően folyton összekeverik vagy elfelejtik a rendelés 30%-át. Néha nem árt kisebb emlékeztetőket küldeni részükre.

Átlagos árak:
- Leves: 3-5 BGN
- Főétel: 6-12 BGN (a marha nyilván drágább)
- Köret: amennyiben a főétel nem tartalmazza, úgy érdemes rendelni, hogy 2 főre elegendő mennyiség érkezik
- Sör (0,5, csapolt): 1,6-2,5 BGN
- Desszert: őszintén nem tudom

Étel - ital

Nemzeti ételek

Itt igazából nem is feltétlenül magukról az ételekről fogok írni, hanem inkább a fontosabb összetevőkről. A bolgár konyha két alapeleme a csubrica (vagy csombord) és a kiszelo mljako, így ezeket veszem előre.

Kiszelo mljako

Szószerinti fordítása: savanyú tej. Ez az étel leginkább a tejfölhöz hasonlítható, azonban valamelyest hígabb és nem teljesen ugyanaz az íze. Ezt minden olyan étel elkészítéséhez használják, amelyet mi magyarok szívünk szerint tejföllel ennénk. Előszeretettel fogyasztják önmagában is.

Csubrica

Ez jómagam és minden külföldi ismerősöm „kedvenc" fűszere – valójában nagyon-nagyon nem szeretjük. Megfigyeléseim szerint attól lesz valami bolgár nemzeti étel, ha van benne csubrica – OK, ez valamelyest sarkítás, de nem áll túl messze a valóságtól.

Hozzáteszem, nem azzal van a baj, hogy használják, mert kis mennyiségben még csak nem is rossz. Azonban, ha egy bolgár csubricát lát, akkor elsötétül előtte a világ és csak a csubrica létezik.

A hozzávaló a bolgár agyban aktivál valamiféle csubricareceptort, amely működésbe hozza a nevezett fűszer nem egészséges mennyiségben történő felhasználását indikáló reflexműködést, így az ízesítőszer inkább már csak elvesz az étel értékéből/ízéből, mint hozzátesz.

Sajt

Bulgáriában kifejezetten érdekes a vélekedés a sajtokról. A bolgár nemzet két + egy csoportba kategorizálja az említett tejtermékeket: kaskaval, szirene, egyéb.

Nézzük mi a különbség köztük:
*Kaskaval: a mi és a legtöbb európai nemzet által ismert, közönséges sárgasajt.
*Szirene: fetaszerű fehérsajt.
*Egyéb: Gouda, Emmentali stb.

Érdekesség, hogy Bulgáriában, a szirene számít sajtnak, a kaskaval meg csak kaskavalnak – ez gyakorlatilag lefordíthatatlan –, de semmiképpen sem sajtnak. A Gouda és az Emmentáli sem számít sajtnak, ezek ugyanis csak szimplán Goudának és Emmentalinak nevezhetők – semmiképpen sem kaskavalnak, pláne nem sajtnak. Érthető? Szerintem sem. :)

Tehát összefoglalva: ha a külföldi cheese-t (=sajtot) kér, akkor szirenét kap. Ha kaskavalt, akkor a mi értelmezésünk szerinti közönséges sárga sajt érkezik, valamint Gouda és/vagy Emmentali igény esetén Goudat és/vagy Emmentalit kell kérni.

Néhány fontos nemzeti étel, csak felsorolásszerűen: shopska saláta, mish-mash, caca, bánica, tarator, shkembe csorba, moussaka, kavarma.

Nemzeti italok

Boza

Számomra teljesen megfejthetetlen barnás színű, elképesztően büdös ital. A bolgár lányok fogyasztják előszeretettel, ugyanis a hiedelem szerint ettől nő meg és kerekedik ki a bolgár női kebel.

Az elvetemültebb fajta ember fogyasztja whiskey-hez is.

Ájrján

Az ájrján egy mindenki által kedvelt, kifejezetten ízletes, higított natur joghurt. Ízesítik sóval és/vagy borssal, de kiválóan fogyasztható fűszerek nélkül is. Másnaposság-űző.

Rakia

Ez alapvetően a bolgár pálinka. Kapható boltokban és készítik házilag – bár náluk is egy ideig tiltott tevékenységnek számított, azért valahonnan mindig előkerült egy-egy a vacsora mellé. Jellemzően szőlőből vagy szilvából készül.

Fogyasztási szokások:
*tengerpart: Rakia + shopska saláta és/vagy ájrján
*hegyes vidékeken: Rakia + sült hús

Mindkét részen élőkre igaz, hogy nem húzzák le egyből, hanem lassan kortyonként fogyasztják. Ugyancsak meglepődtek, amikor azt tapasztalták, hogy a magyarok húzóra isszák és sörrel... Azóta mi is átértékeltük a helyzetet és inkább kortyolgatjuk velük, de a sör maradt. :).

Vendéglátóhelyeken a rövid italokból rendelhetünk kicsit és nagyot. A kicsi 50 ml, a nagy pedig 100 ml. Otthon nem ismerik a kicsit, kóstolási célból is a nagyot kapja a gyanútlan vendég. Általában legalább 4-5 féle pálinka van, amit MEGKELLKOSTOLNI!, majd egy összeszedett véleményt alkotni róla.

A véleményalkotás szabályai szerint nyugodtan lehet hadoválni a gliceringyűrűkről meg a készítés évében uralkodó időjárási viszonyok vélt vagy valós hatásairól az alapanyag minőségét illetően (ki emlékszik már arra) illetve latolgatni az alkoholtartalmat.

Minden esetben heves egyetértéssel és hátba veregetéssel fogunk találkozni. Így bolgár vendégségben nagyon hamar eszméletlenre ihatja magát a felkészületlen halandó. Márpedig a kóstolásra kínált rakiát nem elfogadni tiszteletlenség.

A bolgár vendégszeretet

A bolgár nép sok tekintetben hasonlít a magyarhoz, így vendégszeretetben is. Természetesen nem feltétlenül Szófiában érhető tetten a vendégszeretetre vonatkozó legtöbb észrevételem, de kisebb falvakban mindenképpen hatványozottabban megjelenik.

Ha egy bolgár családhoz mész vendégségbe, előtte tilos bármilyen ételt is fogyasztani, mert teljesen biztos, hogy legalább 5-7 fogásos ebéddel/vacsorával készülnek a tiszteletedre, továbbá rakiával, sörrel, borral minden mennyiségben.

Vendégfogadás

Mindig mindenben a vendég az első. Belépéskor – ha a család egy másik tagjával érkezel – először téged üdvözölnek, szólítanak meg – abban az esetben is ha, akkor látnak életükben először –, illetve távozáskor utoljára a vendégtől búcsúznak el.

Ha több napra egy bolgár család vendége vagy, arra ne számíts, hogy bármit is kifizethetsz. Valószínűleg a szüleidnek vásárolt képeslapot és a hűtőmágnest sem, amennyiben a család bármely tagjának jelenlétében próbálnád pénzen megváltani a terméket – anyagi helyzettől függetlenül.

Vendégségbe menet

Amennyiben a bolgár személy/család olyan házhoz megy vendégségbe, ahol előtte még nem járt, akkor addig oda be nem teszi a lábát, amíg nem tudja valamivel (ez lehet bármi pl.: gyümölcs, csokoládé, ital stb.) megajándékozni a házigazdát.

Születésnap / Névnap

A névnap és a születésnap a bolgároknál ugyanolyan súllyal esik latba. Mindkét esetben tűzijátékkal is ünnepelnek, ennek köszönhetően heti rendszerességgel látok kisebb-nagyobb égi show-kat.

A számomra megszokottól eltérően a születés-/névnapos kell intézzen mindent a jeles napon:
- Ha otthon tartózkodik: sütni/főzni, tortát rendelni/készíteni; a vendégek pedig nem meghívásra jönnek köszönteni, hanem automatikusan;
- Ha az ünnepelt otthonán kívül kívánja ünnepelni az eseményt, akkor az étteremfoglalás és a torta (ebben az esetben is) intézése is az ünnepelt felelőssége – természetesen ilyen esetben azért nem árt informálni a vendégeket, hogy lehetőleg ne otthon keressék az ünnepelni kívánt személyt.

A névnapról érdekességként megemlítem, hogy bár nem mindenkinek van, még is kijelöltek egy napot – konkrétan november 8-át – azok számára is, akiknek nincs névnapjuk, hiszen ők sem maradhatnak ki a jóból.

Egy biztos, a bolgár ha ünnepel, akkor ünnepel! Már pedig ünnepelni nagyon szeretnek és tudnak is.

Szófia

Városnézés

Szófia bár nagy történelmi múltra tekint vissza, nevezetességekben mégsem túlzottan bővelkedik – illetve mégis, de ezek nagy része még mindig a talaj felszíne alatt helyezkedik el.

Ami látogatható, az viszonylag egyszerűen és ingyenesen megtekinthető a Free Sofia Tour szervezésében. Úgy tudom már más országokban is létezik ez a szimpatikus kezdeményezés, jómagam itt találkoztam vele először.

Néhány vállalkozó szellemű és elkötelezett, főképp egyetemista úgy döntött, hogy Szófia látványosságain és azok háttértörténetén keresztül bemutatják az idelátogató turistáknak Bulgária történetét angolul. Alapvetően ez egy interaktív túra; bármikor, bármit lehet kérdezni, hozzászólni, kiegészíteni.

Már háromszor részt vettem a túrán – mindig más idegenvezetővel –, de minden alkalommal tanultam valami újat.

Pár érdekes történet:

Bulgária címerállata az oroszlán és erre annyira büszkék, hogy minél több helyen és történetben igyekeznek az állatot megjeleníteni.

- Bulgária „államformája"
Az egyik idegenvezető szerint, ha elegendő tudatmódosító szert veszünk magunkhoz, akkor az Európa-térkép néhány percnyi bámulása után Bulgária államformája akár egy ugrókötelező rózsaszín sárkánynak is tűnhet, a valóságban azonban egy sétáló oroszlánra hasonlít.

- Leva
A bolgár pénznem a bolgár leva. Leva oroszlánt jelent, ami azt eredményezi, hogy Bulgária fizetőeszköze az "oroszlán", így mondhatjuk, hogy a legerősebb fizetőeszközzel rendelkező ország. :)

- A bolgár Petőfi Sándor
Petőfi Sándor egyébként nagy tiszteletnek örvend Bulgáriában (utcát is neveztek el róla, ahol a kis létszámú Szófiában élő magyar közösség megemlékezik a március 15-i Forradalom és Szabadságharcról), azonban mégsem akkorának mint Vasil Levski – a bolgár Petőfi Sándor. Vasil Levski egy felvett név és ha nagyon erőltetjük oroszlánkirályt jelent.

- A bolgár patópáluras hozzáállás történelmi magyarázata
A pontos történetre nem emlékszem, így a sztorit csak nagyvonalakban tudom vázolni. Az 1900-as évek elején a kommunisták úgy döntöttek, hogy egy robbantásos merénylettel elteszik láb alól Bulgária akkori egyik köztiszteletben álló vezetőjét.

A hozzá hű személyek egy templomban gyűltek össze és a rendezvény kezdési időpontját követően az ellendrukkerek fel is robbantották az épületet. Rengeteg ember meghalt és még több megsebesült, leszámítva a célszemélyt... mert elkésett. Így azt mondják a késés akár az életedet is megmentheti.

Kétlem, hogy valóban ennek lenne tulajdonítható a kapkodástól mentes élet, ugyanakkor mindenképpen egy jó hivatkozásai alap. És ezt kegyetlenül ki is használják.

Szófia „szavanna"

Természetesen Szófia város címerében is megjelenik az oroszlán, ugyanakkor jómagam egyvalamit kifejezetten hiányolok belőle: a kóbor kutyát. A kóbor kutyák jelenléte gyakorlatilag ma már szerves része a városnak. Nemigen van olyan terület, ahol ne fordulnának elő.

Az ember egy kicsit az afrikai szavannán érzi magát, hiszen mindenhol fekszik, korzózik egy-egy példány. Gyorsaságuk vetekszik a bolgárokéval, ugyanis futó, rohanó, siető kóbor kutyát én még nem láttam.

Egyáltalán nem veszélyesek, sőt kifejezetten barátságosak mindenkivel szemben – legalábbis sem engem, sem környezetemben nem támadott meg senkit kóbor eb – és az emberek nagy része is szereti őket.

Számuk visszaszorítása érdekében nem sintértelepre viszik őket elaltatni, hanem ivartalanításra. Amelyik jószág már átesett a folyamaton, annak a fülébe egy műanyag biléta kerül. Mivel ezeket a "fülbevalókat" kifejezetten rosszul viselik az állatok, amint lehet, eltávolítják magukból, így amelyik kutya füle némileg hiányos, arról tudni, hogy ivartalanítása megtörtént.

Turizmus

Bulgária gyönyörű ország, gyakorlatilag minden megtalálható - kivéve talán a sivatagot és a máig harcoló német alakulatokat: van tengerpartjuk és magas hegyek hófödte csúcsokkal. Infrastrukturálisan lenne ugyan hova fejlődni, de azért nem lehetetlen egy-egy meglátogatni kívánt helyszín megközelítése.

Tavaly (2013) nyáron végre átadták a teljesen elkészült autópályát, így Szófiából minden további kerülgetés és nehézség nélkül mintegy 3-3,5 óra alatt le lehet jutni a tengerpartra (Burgasz), ugyanez vonatkozik a visszafele útra is.

Ennél jóval nagyobb kihívást jelent, ha az ember inkább a hegyek felé veszi az irányt. Az ismertebb síparadicsomokba még viszonylag könnyen el lehet jutni, azonban a turisták által kevésbé látogatott hegyi települések megközelítése olyan komoly taktikai felkészülést és tervezést igényel, mint a normandiai partraszállás.

Példának okáért Trigrad felé haladva 200 km-t mintegy 6 óra alatt sikerült megtenni, mivel a hegyekben 50 méternél hosszabb egyenes aszfaltcsíkkal nem nagyon találkozni, továbbá a két sziklafal közötti kanyargós rész nagy része természetesen egysávos.

Trigrad_fele.jpgTrigrad felé

Ugyanakkor a nehézségeket leszámítva eleddig nem nagyon volt olyan desztináció, amelynek megpillantása után ne mondtam volt azt, hogy „Ez igen! Ez megérte!".

A bolgárok rendszeresen utaznak belföldön pihenni, hiszen gyakorlatilag tényleg minden adott ahhoz, hogy jól érezzék magukat. A szállás és a szolgáltatások árai is igen kedvezőek, nem olyanok, mint az egy-nyarunk-van-meggazdagodni című balatoni lángosos története.

Ez alól kivétel a Sunny Beach vagy Napos Part, ahol minden pont a triplájába vagy a duplájába kerül (még a McDonald's-ban és a KFC-ben is), mint például a 3 km-rel (talán 5) arrébb fekvő Neszebárban.

Aki az igazi Bulgáriát szeretné megismerni, annak mindenképpen azt javaslom, hogy keressen fel kisebb településeket is. Tervezze meg és olvasson utána, hogy pontosan mit szeretne megnézni és mit lehet erről vagy arról tudni. A kisebb falvakban nyilván korlátozottabbak a lehetőségek, így előtte bulizza ki magát az utazó.

Érdemes például ellátogatni a Rodope hegységbe, ahol ha a látogatónak szerencséje van (vagy inkább nincs), akár farkassal vagy medvével is találkozhat – bár már tudjuk az egyik hírportálról, hogy szlovákul kell kiabálni a feldühödött macival (a farkasnál ez nem biztos, hogy bejön) és akkor elinal.

Trigrad_szallas.jpgTrigradi szállás

Milyennek látnak minket, magyarokat a bolgárok?

Megkértem néhány bolgár barátomat, hogy üljenek le és némi gondolkodás után írják le (akár szavakat, akár gondolatokat) mindazt, ami a magyarokról eszükbe jut, legyen az pozitív vagy negatív. Előbb azonban jómagam írom le, hogy szerintem mit gondolnak rólunk, anélkül, hogy elolvastam volna az ő gondolataikat.

Hangosak; többet isznak, mint mi, de jobban is bírják; büszkék; jól dolgoznak; a szerénység nem jellemző rájuk; segítőkészek; mindent ők találtak fel; szenvedélyesek, ami abban nyilvánul meg, hogy sokat káromkodnak; mindig mindenben nekik van igazuk vagy legalábbis logikusnak tűnően meg tudják magyarázni, hogy miért gondolják úgy ahogy.

És akkor most jöjjön, hogy ők mit írtak rólunk.

a. Bolgárok véleménye, akik napi szinten dolgoznak együtt magyarokkal:

- Niko: explorers, communicative, party people, polite manners

- Alex: Party people; Open-minded; Mysterious (no one understands their language); have unbelievably difficult folklore dances; Love travelling and exploration; swear a lot: for good morning, good bye and good evening, on every possible occasion; when you can swear for 5 minutes straight, with one breath, not using the same word ever - you are Hungarian :)

- Iveta: Beersucking, screaming monsters

- Mimi: People that are screaming all the time, who are drinking a lot and who knows how to have party; good friends; professionals; people who use a lot of bad words

- Gabi: In my mind the first thing is nationalists; strong people estimating a lot their country and their culture; firm opinion; deep traditions; very difficult language; sense of humor; keeping each other together; united people when you are abroad at least; good company to have fun or to have a serious conversation; heavy drinkers

- Elica: Magyar nyelvvel és kultúrával kezdtem foglalkozni 15 évvel ezelőtt. Az első benyomásom a magyarokról az első Magyarországra utazásom alkalmával alakult ki. Akkor gondoltam, hogy a magyar nép a legkedvesebb az egész világon. A szobatársaim az egyetemen mindenben próbáltak segíteni. Végül is ez alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a magyarok kedvesek.

Sajnos a kedvesek szó mögött nem mindig az őszinteség foglal helyet, vagyis szerintem a magyarok nem mindig mutatják az igazi alakjukat. Talán ez ennek köszönhető, hogy sokszor gondolják, miszerint a velük szemben álló ember sem mindig az igazi érzéseit mutatja.

Nagyon sokszor, amikor a magyarok külföldre utaznak leginkább negatív érzéseket táplálnak a mássággal szemben. Sokszor gondolják, hogy nem segíteni szeretnél nekik, ebből adódik, hogy egyfajta védőfalat alakítanak maguk körül, amit nehezen lehet betörni. De ha sikerül betörni, akkor a magyarok a legigazibb barátok, akik ha bajba esel, mindig segítenek neked. Véleményem szerint a magyarok két végletet képviselnek, az egyik, hogy kell erősen szeretni, a másik oldalt inkább nem fejtegetném. :)

b. Bolgárok véleménye, akik még egyáltalán nem vagy csak futólag találkoztak magyarokkal:
- they always look for their rights
- cold people
- close to Bulgarian culture
- open minded
- cool
- white skin and blond hair
- stingy

Összegzés

Nem szándékom összehasonlítani Magyarországot és Bulgáriát, mert sokáig lehetne sorolni, hogy mi jobb és mi rosszabb; de egyrészt ez lehetetlen, másrészt semmi haszna nem lenne.

A fent leírtak természetesen nem minden egyes bolgárra értendőek, ugyanúgy, ahogy az őáltaluk leírtak sem minden magyart jellemeznek. A bunkó itt is bunkó, a jószándékú ember itt is jószándékú.

A bolgár nép sokban hasonlít ránk, magyarokra, ugyanakkor legalább annyi különbség is van köztünk. A hasonlóságunknak köszönhetően nagyon könnyen be tudunk illeszkedni és barátokat szerezni; a különbségeknek köszönhetően pedig sokat tanulhatunk egymástól egymásról. Nagyon nyitott és barátságos embereket lehet itt megismerni, így még akkor is összehaverkodsz velük, ha nem is akarsz.

Amennyiben valaki külföldi folytatásban gondolkodik, nem mondom, hogy most azonnal pakoljon össze és irány Bulgária, ugyanakkor, ha adódik egy lehetőség és párosul hozzá egy elfogadható ajánlat, akkor ne habozzon sokat, nyugodtan jöjjön.

Az eddig általam ismert mintegy 25-30 magyar/erdélyi magyar közül eddig ketten döntöttek úgy, hogy hazamennek. Az egyik megkapta élete ajánlatát az ENSZ-nél, a másik pedig 1 hónap múlva jelezte, hogy szeretne visszajönni, ha van munkalehetőség.

Végezetül pedig amit már sokan, sokszor leírtak előttem az Bulgáriára is érvényes: „Itt nem te vagy otthon, de ha be akarsz illeszkedni, megteheted, a lehetőséged megvan rá és a bolgárok minden segítséget biztosítanak ehhez.
Azonban soha nem szabad elfelejteni, hogy te itt a hazádat, Magyarországot képviseled és rajtad keresztül alakul ki a helyiekben egy kép a magyarokról!"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Bulgária

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr475787266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 20:08:31

@mojyo:
@mirx:
És még a többiek, akik szóba hoztak:

Már vissza akartam jönni ide is, nyáron, meg ősszel nagyon sok dolgom volt, így nem jutott idő blogolásra, most meg írtam néhány kommentet a Homárra, meg a Vastagbőrre, de azért Ti (a HÁ-sok) sem vagtok elfelejtve :) :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.29. 20:13:15

@morsels:
Dehülyevagy! :D :D :D

@Jani haverja:
Navégreee!!!
Több, mint fél éve panaszkodok miattad! Volt anno ez közös project, hogy állsz vele?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.29. 20:16:40

Na szóval...

kepkezelo.com/images/z1kw4fv6pk7zz3g3l5p6.jpg

Fergetegesen jó poszt volt, nem lehet eléggé dicsérni de kár volt agyonütni az angol szöveggel.
Maradj itt a kommentelők között szerintem bekerülhetsz a leghülyébbek közé.
:))))))))))))))))))

Tegnap este megvitattuk hogy ki az értelmiség.
Én azt mondtam hogy a diplomások.
Más a egyén szellemi képességeihez vagy elméleti aktivitásához kötötték a fogalmat.
Szerintem ne tévesszük össze az értelmiség fogalmát az értelmesség-el mint tulajdonsággal.
A Wiki elég pontosan és röviden meghatározza a fogalmat

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rtelmis%C3%A9g

Szellemi munkát végző ember.

Egyre többször felmerül manapság az EU sorsa. Szükség van az EU-ra vagy nincs?
Nézünk körül a világban.
Jelenleg három gazdasági hatalmi központ van a világban.
Az egyik a Távol Kelet Kínával Japánnal és a Kis Tigrisekkel akik már bőven felnőttek.
A másik az USA.
A harmadik Európa.
A Távol Keleten nem látszik kibontakozni egy gazdasági közösség de önmagában már az is aggodalomra ad okot hogy nem bántják egymást.
Óriási gazdasági potenciál az egész Távol kelet de Kína mindenképp kiemelkedik közülük.
Véleményem szerint a megtorpanás jelei mutatkoznak, és ez fokozódni fog.
Egyszerűen azért mert kér a nép.
A belső fogyasztás olyan árubőséget fog lekötni hogy az exportjuk mindenképp jelentősen csökkenni fog.
Felépítettek egy elképesztő gazdaságot de belső fogyasztás nélkül.
Jó, tudom egy politika két rendszer de a különleges gazdasági övezetek elhanyagolhatóak a milliárdos szegénységhez képest.
Évek óta jósolom hogy előbb utóbb adni kell a népnek.
Ráadásul ők megtehetik hogy adjanak.
Eddig csak termeltek de nem fogyasztottak. Máshol ezt fordítva csinálták.
Kína megmarad vezető gazdasági nagyhatalomnak és igazán akkor lesz félnivalónk ha a nép életszínvonala is felzárkózik. Ki fog alakulni egy másfél vagy kétmilliárdos Japán.
Nézzük az USA-t
Számtalanszor eltemették, számtalanszor megjósolták hanyatlását ő pedig köszöni jól van.
Megnyerte a hidegháborút és most lubickol a világ csendőre szerepében.
Gazdasági potenciálja töretlen, amit elvesztett a ditroiti autógyárak bezárásával többszörösen pótolta fegyvergyártással.

Európa.
Európa ha nem akar gazdaságilag háttérbe szorulni akkor óhatatlanul létre kell hozni egy Európai egyesült Államokat.
Az EU ennek embrionális kezdeménye.
Miért?
Azért mert iszonyúan messze vagyunk egy Egyesült Európától.
Az ázsiai ember szorgalmas. Egyformán szorgalmas a maláj a koreai a kínai a japán.
Az USA már eleve államok szövetsége amik között markáns gazdasági vagy életszinvonalbeli különbség nincsen.
Az USA ki van találva.
Eleve szövetségként jött létre a kötelező polgárháborún rég túl vannak, az államoknak a saját törvényalkotásban igen tág lehetőségeik vannak a többit meg a szövetségi törvények elintézik.
Európában más a helyzet.A nyelvi és kulturális különbségeken kívül elképesztő gazdasági különbségek vannak.
Amire ezek nagyjából egy szintre lesznek hozva ahhoz még kell néhány száz év.
Nem elsősorban a volt szoci államokra gondolok.
A Dél Európai államok gazdaságát termelékenységét munkához való hozzáállását nem lehet egy napon említeni az Észak Európai államokéval.
Jelenleg úgy néz ki a helyzet hogy az északi államok etetik a dél, és a közép-kelet európai államokat.
Hogy ezt meddig lehet folytatni és milyen érdekek dominálnak majd az most megjósolhatatlan.
Most nem közös európát építünk hanem a meglevőt próbáljuk egyben tartani.
Persze most mondhatjuk hogy az USA-ban vagy a Távol Keleten sincs egy szinten minden állam. Ez igaz de olyan elképesztően nagy különbség sincs mint az EU-n belül.
Hogy ki nyeri a gazdasági versenyt azt nem tudni.
Európának a geopolitikai helyzete behozhatatlan előnyt biztosít.
Magyarul kúrva jó helyen van.
Ez az egyetlen előnye a másik két régióval szemben.
Ha itt fel tud építeni egy gazdasági centrumot akkor hosszú időre eldőlt a verseny.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.29. 20:19:11

@Cascabel:
Mit is követett el Kertész Ákos? Már nem emlékszem :)

A korona úgylátom erősödött az USD-hoz képest, ami most nagy öröm nekem :)

2014.01.29. 20:24:59

@Cascabel: a Panda tegnap keresett itt valakit, aki ismeros Mexikoban. Szakacs/cukrasz allast keres haute cuisine, nem kifozdekbe. Hatha ismersz valakit....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.29. 20:25:00

@Jani haverja:
Hogy veszünk egy szállodát valahol a Csendes-óceánon... a te részed volt a pénzszerzés az albán maffiától.

Nemsokkal a beszélgetés után eltűntél és mi nagyon aggódtunk, hogy vajon azért-e, mert a maffia mégsem akart kölcsönadni...

@charlieharper (UK, de nem London!):
Köszönjük, még 2 nap ;)

2014.01.29. 20:25:49

@Kövérmadár [swe]:
"Mit is követett el Kertész Ákos? Már nem emlékszem :)"
Mertani pontossaggal leirta a magyar jellemet.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 20:27:20

@Kövérmadár [swe]: Ja, az nehéz ügy lett volna :)

Egyébként tényleg sok dolgom volt, szinte csak aludni jártam haza.

Most valamivel nyugisabb, de megint jön a tavasz.

2014.01.29. 20:36:07

@charlieharper (UK, de nem London!):
Sajnos ilyen ismeretsegi korom nincs, marmint a vendeglatasban. Mexikoban mexikoi fizetesert nem szabad dolgozni. Meg nivos resortban sem. Bar abbol is jobban meg lehet elni, mint otthon. Mexikoi munkatarsaim tobbsege huz haza, mondjak az itteni havi 4000$ nem er annyit, mint naluk otthon havi 1000$. Csak sajat vallalkozas, igen, kifozde pl. A mexikoiak a nap 25 orajaban esznek!

Latcho Rom 2014.01.29. 20:37:37

@Cascabel: olvastam, az elozo irasat is ahol lelkendezik kanadan, quebecen. Remelem nem ugy jon ra hogy milyen egy francia antiszemita itt hogy leverik a fejerol a kipkat a buszon.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.29. 20:40:24

@Cascabel:
Igen, az nagy bűn arrafelé... :(

Lehet, hogy mexikói vagyok valahol legbelül? Én is tudnék 25 órán át enni :D

@Jani haverja:
Az mindig jót jelent, igaz?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 20:45:30

@Kövérmadár [swe]: Hát attól függ, mire gondolsz. Ha a tavaszra, akkor az tényleg jót jelent, bár itt a tél is elviselhetőbb, sőt, egész türhető.

Ha a sok munkára gondolsz, az nem mindig jelent jót, attól függ, hogy milyen munka, és mennyi pénz jár érte :)

Latcho Rom 2014.01.29. 20:45:31

@diggerdriver:

Számtalanszor eltemették, számtalanszor megjósolták hanyatlását ő pedig köszöni jól van.
Megnyerte a hidegháborút és most lubickol a világ csendőre szerepében.
Gazdasági potenciálja töretlen, amit elvesztett a ditroiti autógyárak bezárásával többszörösen pótolta fegyvergyártással.

khm. Vasuk sincs, mindenkinek tartoznak, foleg kinanak.
Vonulnak ki mindenhonnan, se penz, se hajlam sincs mar bennuk csendorkodni.
Potencia az van, de nem tudjak hova tegyek a potens farkukat.
Amerika talan meg jobban ketfele szakadt mint magyarorszag, Obama nem bir a republikanus szenatussal, semmit nem tud keresztulvinni, he is a sitting duck. Felneznek Kanadara! mar itt tartanak....

Latcho Rom 2014.01.29. 20:46:43

@shakti_rom: summa summarum, nincs lubic, kiszaradt a pocsolya.

Latcho Rom 2014.01.29. 20:49:53

@shakti_rom: DE, detroit visszajott halistennek, Ford koszoni szepen nagyon jol van.

Honnan szeded ezeket a marhasagokat koma?

2014.01.29. 20:58:53

@diggerdriver:
Nem kotozkodni akarok de szerintem:
" Megnyerte a hidegháborút " Ebben ketelkedem, de ha megis megnyerte, milyen aron? Most nyujtjak be a szamlat a gyozelemert, trilliardokra rug. Putyin meg csak mosolyog:)
Eppen tegnap neztem egy erdekes filmsorozatot, A Company-t (2007) 3 reszes, majd 5 ora. A hideghaborus evekrol szol, az orosz es amcsi kemekrol.
www.youtube.com/watch?v=vVDP4qrHEWY 1/3
www.youtube.com/watch?v=LmZLSjuOAr8 2/3
www.youtube.com/watch?v=xHWREBDRvSQ 3/3

Latcho Rom 2014.01.29. 21:00:48

@Cascabel: megnyertek, ez nem vita targya. De,az reg volt, orosz visszajott..etc..etc

Ha igy all a nyertes hogy all vesztes?
feedingamerica.org/hunger-in-america/hunger-facts/child-hunger-facts.aspx

Latcho Rom 2014.01.29. 21:03:56

@Cascabel: nem a hadiparban ment galyra amerika, hanem a kozeposztaly elveszteseben, a munkak kulfoldre tavozasaban.
Oktatasban! az elit egyetemeken kivul siralmas hogy allnak a ranglistakon, matekban, fizikaban...mindenben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.29. 21:15:47

@Cascabel:
Persze. Tévedtem.
A Szovjetúnió nyerte a hidegháborút.
Áll még a Varsói Szerződés szovjet csapatok állomásoznak Kelet Európában.
Vasfüggöny ép és még lehetne sorolni.
Haggyadmá...

2014.01.29. 21:19:27

@diggerdriver:
Az USA es a Szovjetunio elvesztette a hideghaborut, Oroszorszag nyerte meg:)

Latcho Rom 2014.01.29. 21:20:10

ha igy halad a vilag meg allomasozhat putyin, nalunk is, ukrajnaban is. Le vagy maradva oregem, igy jar akinek hagyma a fo tanacsadoja amerikai ugyekben.

na, mara eleget fujtam a trombitat, cascadel vedd at a szot :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.29. 21:30:23

@Cascabel:
Igen. Jól élnek.
Az összes Kelet Európai kivándorló oda ment. Én is Moszkvából írom ezeket a sorokat.

2014.01.29. 21:33:11

@shakti_rom:
" cascadel vedd at a szot "
Nem vagyok " szoatvevos" kedvemben, hetek ota "mely depresszioban" szenvedek:(

Latcho Rom 2014.01.29. 21:34:26

@Cascabel: winter blues? spring is around the corner bro :)

2014.01.29. 21:38:28

@diggerdriver:
Komolyan gondolkozom rajta, hogy Kubaba vagy Venezuelaba emigralok innen.Vagy hazamegyek Magyarorszagra, vegleg. Ez nem vicc!! Elegem van mindenbol.

SzZoole 2014.01.29. 21:40:08

@diggerdriver: Digge,mi van veled skrizofen lettel,vagy direkt irsz hulyesegeket?

SzZoole 2014.01.29. 21:43:12

@shakti_rom: szerintem messzebb van meg az a tavasz,jo par sarokal,grandpa:)))

2014.01.29. 21:43:47

@shakti_rom:
" winter blues? "
Ja, az is kozrejatszik: vasarnap +15C korul volt itt, holnap -18C lesz. Kezdem unni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.29. 21:44:38

@Zka: Haha, érdekes, nem mondom, hogy hülyeség.Lehet, majd írok nekik, úgyis kérdezik a kiküldött tudósítókat...

Latcho Rom 2014.01.29. 21:48:40

@Cascabel: Indulhatunk Kubaba, mar csomagolok is

Muscari 2014.01.29. 21:52:01

@zöldeketbeszélek: koszi szepen, nagyon szep!

A poszt is kivalo volt, mint az elozo ketto, tok jo hely lehet Bulgaria.

Marsrutka egyebkent Oroszorszagban is van, en utaztam is vele. Ha jol emlekszem, valamifele utvonalat kitesznek egy darab A4-es papiron az ablakba, aztan aki abba az iranyba megy, az beszall es megmondja, hogy hol akar kiszallni. A magyar neve iranytaxi, de valaki fentebb mar irta, azt hiszem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.29. 21:53:16

@Zoole[uk]:
Nem, csak megint beindult a szidjukazusákokat kórus meg a húdejóoroszországban duó.
Valahogy mégsem oroszországból jön ide a posztok zöme.
Ki érti ezt?

Muscari 2014.01.29. 21:55:16

@Cascabel: Ne marhaskodj, mit kezdenel Magyarorszagon?

Mi lett a mexikoi terveiddel? Mi tortent veled kulonben? Egy jo darabig nem voltal itt a blogon, hianyoltam a bolcsessegeidet :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.29. 21:59:53

@Cascabel: 1-2 nap alatt 30 fok különbség??Azért az kib..tt durva lehet... a kórházakban nem hullanak ilyenkor a betegek?

SzZoole 2014.01.29. 22:05:59

@diggerdriver: hat,en nem merek a nagyok dolgaba beleszolni....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 22:46:24

@TheHungarian: Nagyon tetszett mindhárom posztod. Egyrészt a stílusod is, másrészt meg nagyon sok hasonlóságot fedeztem fel Bulgária és Albánia között :)

Egy nagy különbség viszont van, itt a rendőr csak a legritkább esetben büntet (meglehetősen nyomós ok kell hozzá), külföldit meg esetleg még akkor sem :)

Ja meg itt élve nem kellett újratanulnom a cirill betűket :)

Üdv innen a Balkán túloldaláról (Albániából)! :)

Shanarey 2014.01.29. 22:55:48

Na ez is jó volt.
Na és ahogy látom nincs többé Csavdar (bocs nincs cirill) busz arrafelé. 1986-ban volt szerencsém sokat utazni ezzel a tipussal, és nagyon megutáltam.

@Mr Long:
Azt azért tedd hozzá, hogy az email cím egy csodás rendszerbe érkezik, amely egy bármilyen email címről érkező normál levelet spam-nak titulál és így kukázza.

@mojyo: Ha beugrasz a Szerbekhez, akkor ezt előtte gyakorold, és imádni fognak :-)
www.youtube.com/watch?v=NzeKOrxQhU4

wuaaa 2014.01.29. 23:28:50

@Cascabel , madár :
Az ötödik télen amit északon töltöttem teljsen váratlanul engem is megnyalt kicsit, pedig soha nem gondoltam volna azelőtt, hogy ilyen típus lennék, mert nem is vagyok az. Akkor ittam meg életemben először és utoljára egyedül egy este egy üveg töményet, de láttam, hogy az nem vezet sehova. Kivettem két hét betegszabit (itt az orvos símán kiír 2 hétre ha azt mondod kezd mindenből eleged lenni), összepakoltam és az első KLM-el másnap elmentem Hollandiába, ahol reggeltől estig bicikliztem, csak úgy, amerre vitt az út. Száraz, enyhe idő volt, se hó, se eső, sütött a nap. Este kifáradva és bezabálva ágybazuhanás. Ennyi volt. Azóta se.

Nem tudom madár te mennyit érzel az északi ilyenfajta megterhelésből, talán még nem sokat. Örülj, hogy nem vagy egyedül és ez maradjon is így ! ;)

Ennike, hogy van ez Dániában? :)

üdv a szomszédból..

2014.01.29. 23:29:34

@Kövérmadár [swe]:
" Huhh, akarsz rola beszelni? "
Nem!!!

2014.01.29. 23:33:02

@Jani haverja: Nahatdejo! Akkor majd irjal meg Albaniarol, jo? Amikor nem voltal itt, indult egy ilyen fotosposzt-rovat is, ugyhogy fenykepek is johetnek :D

Szeretem a tied es Chang Yai kommentjeit a legjobban. (Ez most nem korbenyaldosas akar lenni csak olyan helyekrol irtok (Balkan, meg DK-Azsia), ahova meg nem jutottam el de fokozottan erdekelnek. :D)

@Shanarey(SCO): Ahhha... Esezamugymicsoda? :D

2014.01.29. 23:35:24

@wuaaa:
Nem az elso telem itt Canadaban:) De ugy latszik, oregszem, nem birom annyira, mint regen. De szokott ilyen depresszio nyaron is tortenni velem, par evente ramjon. Amikor a legjobban mennek a dolgaim. A kutya is jo dolgaban veszik meg:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 23:41:36

@mojyo: Fogok még írni, folyamatosan tervezem, de nem tudom mikor. :(
Meglehetősen sok dolgunk volt nyártól kezdve, és belenyúlt még a télbe is.

De fogok írni mindenképp :)

2014.01.29. 23:51:08

@Muscari:
Itt vagyok en mindig:) Este 11 ora van itt, amikor uj poszt jelenik meg, elolvasom, de nem szolok hozza, kivarok. Tegnap is szerettem volna hozzaszolni ket kanadai olvtars beszelgetesehez a palagazzal kapcsolatban, de meggondoltam magam. Pontosan 3 hete nem dolgozom, biztosan az kezd az agyamra menni:)
@geegee:
20C fok valtozas sokszor 4-5 ora alatt megtortenik itt. Volt olyan, hogy este -28C volt, masnap delben +15C es forditva. Ez termeszetes. Egesz telen ez megy, 2 het hideg, egy het meleg. A Chinook az oka.

Shanarey 2014.01.30. 00:02:07

@mojyo:

Ez arrafelé, a a himmnusz után a második.

Esetleg ezt nézd meg ez angol feliratos
www.youtube.com/watch?v=noOASFyZ5Mc

Na és ezekkel ne utazz ha lehet.
www.youtube.com/watch?v=_cYCjEAyKL4
:-)))))

Shanarey 2014.01.30. 00:03:04

Fordítást, majd Birca ad hozzá ha zaklatod.
:-)

Latcho Rom 2014.01.30. 00:07:05

@Cascabel: Eszmeletlen mi van delen, nezed a hireket??
3 inch snow..

Latcho Rom 2014.01.30. 00:10:16

@Cascabel: Te ertesz hozza, mi nem. kar hogy cenzuraztad magad.
Miert nem dolgozol?

2014.01.30. 00:36:48

@Jani haverja: Az nagyon jo lesz, mar varjuk, koszonjukszepen :D Addig majd kibirjuk valahogy peldaul ilyen Bulgarias irasokkal.

@Shanarey(SCO): Aha, eeeeeertem (asszem.) Koszonom a segitseget, ez meg jol johet. (En amugyis nagyon hiszek ebben az ugynevezett "Grigorijbacsikam"-elvben: "Sosem tudod milyen szarba keveredsz es ki fog kihuzni belole, ugyhogy aldasokat szorni, bocsanatot kerni, halalkodni a legfontosabb dolog amit ukranul/szerbul/stb. meg kell tanulni." :D)

A masodik videot nem ertem, de gondolom ez valami szerb humor... :D

2014.01.30. 01:13:59

@shakti_rom: Inkább hagyatkozom a Globe and Mail cikkre amit olvastam a hétvégén, Neil Young féle idealizmusból nem tudnak megélni a családok. ;)

Latcho Rom 2014.01.30. 01:18:45

@cougarcat:
jol van makacskata :)

Indul a Dallas Buyers Club.

2014.01.30. 01:39:03

@shakti_rom: :)

Amikor a gazdaságról van szó, nem ismerek pardont! :) Ráfér a tartományra egy kis boom - munka kell az embereknek elsősorban, igy tudnának hosszú távon túllépni a problémákon. Otthon ülve segélyeken elkallódnak, reménytelenségbe esnek. Programokra meg egyre kevesebb jut - szóval kell a bevétel. Fort St. John ügye különben is közel áll hozzám, 3 évet töltöttem a szomszéd városban.

Listára fel ezzel is. :)

2014.01.30. 01:40:48

Ez a poszt is tetszett! Carry on Roland! :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.30. 01:43:57

@Ennike (DK): Látom.Mondjuk a svéden kívüli dolgokkal nem tudok vitatkozni, a svédekkel sem.Nyilván vannak sajnos problémák, de még mindig Európa egyik legélhetőbb régiója, szerintem.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.30. 01:47:23

@Cascabel: Nagyon durva lehet, még egy egészséges embernek is... :-O

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.30. 01:55:15

kepfeltoltes.hu/140130/nelkulozes_a_lakossag_szazalekaban_eu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Madár, lehet, mégse jöttünk olyan rossz helyre...

Beszédes a grafikon.Valszeg ezért marh@ ritka a nyomorgó svéd.Dzsimmit (=hajléktalant) is csak egyet láttam 6 év alatt... :-o

Latcho Rom 2014.01.30. 02:16:55

becenevuk is van a sved hoboknak? ..talan tobb is van? :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.30. 02:30:35

@madár: Megint megjött ez a kiszabott rádiócsánszt.Ilyenkor mindig ökölbe szorul a fejem és obszcén szavakat mormogok magamban.Nem tudom, tán te említetted, hogy kollégáid(?) egyszerűen nem fizetik...Azt hogyan csinálják?Nem verik vasra őket a kronofogdában?Nekem nem úgy tűnik, hogy bármiféle ilyen "bírságot" el lehetne bliccelni ebben az országban...Próbálná meg ezt az ember egy parkolási bírsággal...Szóval hogyan csinálják?

Ha meg mégsem te írtad, akkor szorri...

Bocs az offért.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.30. 02:31:46

@shakti_rom: :D

Én így hívom mindet, ha svéd, ha magyar, ha ujgur... :-)

montroyal ( CAN qc) 2014.01.30. 02:33:08

@cougarcat: hello tegnap vettem csak keso volt valaszolni ..
igen jo barna vagyok de én az idén barnultam .. es sajnos visszatértem a munkahoz de tervezem latod a kovetkezo utat.. melyik 5 éves tervbe még nem tudom ...

2014.01.30. 02:52:34

@montroyal:Remélhetőleg hamarosan. Addig marad az édes tervezés és álmodozás - sztem már ez is fel tudja dobni az embert, a következő utazás gondolata. Olyan jó hogy mindent le lehet a legkisebb részletig csekkolni az interneten.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.30. 07:27:47

@cougarcat:
Ez pontosan igy van!
Mi is mindig elkezdjuk a kovetkezot tervezni, mikor az aktualisra meg el sem indultunk. :)

@geegee:
En irtam, de nem ismerem a modszert. Szerintem bejelentik, hogy nincs tv, radio es net sem. A gond az, hogy mar telefon elofizetes eseten is fizetni kell (felteve, hogy tudsz vele netezni).
Szerintem nem kikerulheto, kulonosen ha meg nem vagy allampolgar, de szeretnel az lenni (ilyenkor a kronorfogden miatt az csuszik 1-2 evet).

Nekunk februarban jon majd szerintem, 519kr, nem igazan erdekel. Persze nem esik jol, de ha oszinte akarok lenni, akkor a TV6-ot napi szinten nezi Nori, neha egy-egy filmet is megnezunk, tehat jogos a dij.

talpi 2014.01.30. 09:22:08

a poszt remek.
én eddig csak turistaként voltam, de amit tapasztaltam az ugyanaz, amit a posztoló leír.
egy kiegészítés a közlekedéshez: véleményem szerint normál családi autóval közlekedő részére - szemben a posztban is említett Audi Q sorozattal - a követendő stílus nem a defenzív, hanem az offenzív menekülő.

Mr Long 2014.01.30. 09:50:33

@Shanarey(SCO): "Azt azért tedd hozzá, hogy az email cím egy csodás rendszerbe érkezik, amely egy bármilyen email címről érkező normál levelet spam-nak titulál és így kukázza." Konkretan mihez tegyem hozza? Az itteni ertesitesekhez?

Szpidi67 (swe) · http://gszentes.blogspot.com/ 2014.01.30. 11:26:51

@geegee @Kövermadar:

En a honlapjukon kertem a havi elosztast, es fizetem a havi 173 SEK-et. De ha akarnam se tudnam kikerulni, mivel kulön Canadigital csomagom is van, ugyhogy nem tudnam letagadni.
De nekem is van ismerösöm, akik betelefonaltak, hogy nincs TV-juk (illetve az egyik rokonuk telefonalt be helyettuk, mikor megkaptak az elsö szamlat: "hogy nem lehettek ilyen hulyek hogy fizettek TV, azt csak a svedek fizetik") mert nem engedhetik meg maguknak, es abban az idöben csak az egyikuk dolgozott es meg talan valami socialt is kaptak. Igy nem kell TV-t fizetniuk, viszont netuk valahogy megis van.
Mi ilyen szempontbol svedek lettunk, amit fizetni kell, azt fizetjuk, meg sem fordul a fejunkben, hogy kikeruljuk sem a TV dijnal, sem a dugodijnal (ha hagytuk volna fent a magyar rendszamot, akkor azt is kileehetne trukközni, ahogy joparann teszik is).

DieNanny CH 2014.01.30. 11:30:15

@TheHungarian:

Köszi a posztot, nagy élvezet volt olvasni!
... Kivéve ezt:

"- Niko: explorers, communicative, party people, polite manners

- Alex: Party people; Open-minded; Mysterious (no one understands their language); have unbelievably difficult folklore dances; Love travelling and exploration; swear a lot: for good morning, good bye and good evening, on every possible occasion; when you can swear for 5 minutes straight, with one breath, not using the same word ever - you are Hungarian :)

- Iveta: Beersucking, screaming monsters

- Mimi: People that are screaming all the time, who are drinking a lot and who knows how to have party; good friends; professionals; people who use a lot of bad words

- Gabi: In my mind the first thing is nationalists; strong people estimating a lot their country and their culture; firm opinion; deep traditions; very difficult language; sense of humor; keeping each other together; united people when you are abroad at least; good company to have fun or to have a serious conversation; heavy drinkers"
Ja, meg ezt is:
"- they always look for their rights
- cold people
- close to Bulgarian culture
- open minded
- cool
- white skin and blond hair
- stingy"

Megtennéd légyszi, hogy magyarra fordítod? Ugyanis nem beszélek angolul.
Köszi!

Tetszett a gólya-hír! :-D

DieNanny CH 2014.01.30. 12:29:43

@diggerdriver:

Ha már értelmiség, meg fizikai munka:
Egyszer, egy állóképesség-vizsgálaton be kellett jelölni, hogy fizikai, vagy szellemi munkát végzek. Mondom a kérdezőnek: Én mi vagyok, mert óvónőként dolgozom?
Erre felhúzza a szemöldökét: Ó, hát az bizony fizikai munka!

... Szóval, most elbizonytalanodtam... Mi is vagyok én?

Latcho Rom 2014.01.30. 13:39:44

@cougarcat: Csalodtunk, mindig ez van ha egy filmet, alakitast ennyire felpumpal holivud, a media. Jared szuper, MM ezutan se lesz kedvenc, ha 50 kilot fogy, akkor sem.
Gay, aids mufajban meg mindig a Philadelphia es a BB Mountain a legjobb

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.01.30. 15:05:24

@Zka: " én is kérdezhetnék, pl most még mindig fontos a termőföld mellett ülni? Még mindig személyesen alakulnak a tágabb közösségek és nem a neten? Elmozdultunk ettől a modelltől, szerintem nem kár érte. "

Miért kell mindent végletekben látni? Aki a termőfölddel foglalkozik, annak igenis fontos 'mellette ülni'. Aki mondjuk informatikusként dolgozik, az meg onnan nyomja, ahonnan akarja. Mindkettő létezik, mindkettőnek megvan a helye. A valódi közösségek még mindig a valóságban szerveződnek. Csak gondoljuk át, hogy a neten 'barátkozók' is előbb-utóbb a személyes kontaktust választják, amint ezt ezen a blogon is látjuk. Ha valaki teljesen megelégszik a virtuális közösségekkel, az valószínűleg segítségre szorul. Ha tetszik, ha nem, biológiai lények vagyunk, hiába a nagy eszünk (vagy amit annak hiszünk), bizonyos dolgokon egyszerűen nem tudunk túllépni. És nem is lenne érdemes.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.01.30. 15:10:48

@Cascabel: Érdekes volt, köszi. Egyébként romantikusnak csak azok tarthatják a 'paraszti' életet, akik falun legfeljebb nyaralni voltak...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.01.30. 15:12:58

@Kövérmadár [swe]: Majd jön valaki, aki elmagyarázza, hogy űrhajóskoszton is el lehet élni :).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.30. 20:49:26

@zöldeketbeszélek:
Az mindegy, azt is elő kell állítani :)
Ameddig nem valósul meg a fényevés, az élelmiszeripar soha nem fog csökkenni. Teljesen mindegy, hogy miből és hogyan állít elő, a lényeg, hogy a végtermék ehető legyen.
Ha egy marógépen gyártnának ehető műanyagkockákat, akkor az, nem számít...

geegee. · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.30. 21:01:22

@Kövérmadár [swe]: Na, akkor hasonlóan látjuk.Csak maga a módszer érdekelt volna... :D Állítólag ha bejelented, hogy nincs tv-d, neted, telefonod, akkor képesek kimenni is címre, ellenőrizni...Valaki régebben kintlevő mesélte, asszem.

Engem se az összeg zavar a legjobban, hanem, hogy nem kapok semmit a pénzért cserébe.

@Szpidi67 (swe): Hát ja, tart még az "élelmes" gondolkozás.
A dugódíjba csak azt nem értem, hogy lazán kipostáznak nekünk ilyen 20 (húsz) koronákat.Aminek csak a postai költsége több.Mér' nem várják meg, hogy összegyűljön mondjuk 100 koronáig...?Fura.Na mindegy, ha nekik jó így, akkor nekem is. :D

@DieNanny [SZ,CH]: próbáld ki a gugli chrome böngészőt, abban van fordítási lehetőség (most nem erre a kommentre mondom, hanem általánosságban).Elsőre ostobaságnak tűnik a fordítása, még másodikra is, de ha beszél valaki legalább egy nyugati nyelvet, akkor felfedezhető az értelem benne. :D Sokat használom én is, elvagyok vele.Egy cseresznyét megér, pénzbe nem kerül. :-)

Shanarey 2014.01.30. 21:40:02

@Mr Long:

Rosszul fogalmaztam. Sorry.

A Londoni Magyar nagykövetség email rendszere így fogadja a leveleket, ha szerencsés az illető akkor tovább engedi, ha nem akkor spam ként kukázza. A Londoni Magyarok fórumán sokat lehetett erről olvasni.

Mr Long 2014.01.30. 21:42:47

@Shanarey(SCO): No problem. Csak ideztem a kovetseg kialtvanyabol, nem ismerem a rendszert, azt sem tuddom london melyik reszen nem csinalnak semmit :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.30. 22:58:00

@geegee.:
@DieNanny [SZ,CH]:

Nem kell ahhoz guglikróm böngésző. Kijelöli a szöveget, majd másolás, aztán nyit egy új böngészőlapot, azon egy guglit, majd jobb oldalon van az a 9 kis négyzetből álló négyzet, arra kattint, majd a legördülő menüből az "Egyebek"-re, és ott a gugli fordító. A bal oldali helyre beilleszti a szöveget, meg kiválasztja jobb oldalon, hogy milyen nyelvre szeretné fordítani (ez esetben magyar nyelvre), és voila :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.31. 01:43:47

@Jani haverja: Na jó, oké.De szerintem a krómban csak egy klikk, ha azzal lett megnyitva.De úgy is jó valóban...

Szpidi67 (swe) · http://gszentes.blogspot.com/ 2014.01.31. 10:08:34

@geegee.: Itt (Göteborg) havonta szamlaznak, az egyhavi kapuatlepeseket, ami kb 450-550 SEK környeken van. Itt a hetvege ingyenes, es a Julius is. Most fogom kerni az e-szamlat es akkor meg a posta költseget is megsporolom nekik :)
Egyebkent egyet ertek :)

DieNanny CH 2014.01.31. 10:44:27

@zöldeketbeszélek:

Igen, ez igaz.
Kicsit más megközelítés, de leírom:
Apukám egyik munkatársa lelkendezve mesélte úgy 10 éve, hogy volt Erdélyben sátorozni. Feleség, 2 tizenéves gyerek. Reggel a patakban mosakodtak, bográcsban főztek, meg ilyenek, és hogy mennyire jól érezték magukat! (Városban, lakásban élnek...)
én meg értetlenül néztem, hogy mi lehet ebben a jó? Én még emlékszem, mikor nagyszüleimnél voltam, reggel majd' megfagytunk, mert kihűlt a kályha, fürdéshez a víz melegítése elég sokáig tartott, stb.
Számomra egy nyaralás is csak akkor az igazi, ha SEMMILYEN házimunkát nem kell csinálnom. Tehát teljes ellátás. (Arra az egyre hajlandó vagyok, hogy, hogy ne kelljen túl sok ruhát vinni, legyen egy mosógép a közelben.)

DieNanny CH 2014.01.31. 10:46:45

@geegee.:

Én ilyenkor, ha rákényszerülök, nem magyarra fordíttatom, hanem németre, mert annak hasonló a mondatszerkezete, mint az angolnak. Így általában elég értelmes dolgok szoktak kijönni.
Köszi, amúgy!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.31. 16:39:42

@Szpidi67 (swe): Na, de annyit már van értelme kiszámlázni.
Én úgy vagyok vele, hogy dehogy választom az e-számlát, legyen csak szépen postaköltségük nekik.Továbbhárítani rám úgysem tudják, havi 20-40 koronába nem fér bele az is... :D Így protestálok ellenük... :-) Épp elég adót fizetünk így is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.31. 16:47:25

@DieNanny [SZ,CH]: Jajaja, én is így értettem.Én a svédet ha lefordítom, az a katyvaszt, ami az eredmény, az angol segítségével (szórend, mondatszerkesztés, stb...) értelmezem.És így egész jó.

Szpidi67 (swe) · http://gszentes.blogspot.com/ 2014.02.01. 16:09:09

@geegee: Értelek :) Tehát te belülről gyengíted a rendszert :) Ha erre jársz, vagy én arra, akkor egy sör mellet megbeszéljük :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.01. 19:08:04

@DieNanny [SZ,CH]: Ahogy öregszem, én is egyre kényelmesebbb vagyok ;))!

TheHungarian 2014.02.01. 20:48:15

@blackhair-lady: Hogy szeretek-e itt lenni vagy csak igyekszem túlélni?
Eleinte egy éves tervnek indult a "kiküldetés" és valóban a túlélés érdekében jöttem - divatos kifejezéssel élve gazdasági menekültként :) -, mivel otthon nem találtam munkát. Pedig nem válogattam különösebben, de vagy túlképzettségre hivatkozva (annak ellenére, hogy említettem a főiskola utáni autómosó karrieremet) vagy tapasztalat hiányában megkíméltek a munkahelyváltás nehézségeitől.
Időközben azonban sokkal jobban alakultak a dolgok, mint vártam: sok jó embert ismertem itt meg, ami azt eredményezte, hogy az itt-tartózkodásom idejét 1 évről határozatlan idejűre módosítottam.
Szóval kérdésedre a válasz: nagyon-nagyon megszerettem az országot és a lakóit is, így nagyon-nagyon szeretek itt lenni :)

TheHungarian 2014.02.01. 21:13:38

@DieNanny [SZ,CH]: Szia!
Örülök, hogy tetszett az írás, köszönöm szépen a pozitív megerősítést :)
Igazából 2 ok miatt nem fordítottam le, amit srácok/lányok küldtek:
1. lustaság
2. Pont úgy akartam beleilleszteni a szövegbe, ahogy ők küldték.
Viszont küldöm a magyar fordítást:
- Niko: felfedező/kíváncsi, sokat beszélnek/kommunikatívak, partiarcok, udvariasak

- Alex: partiarcok; befogadók/nyitott gondolkodásúak; titokzatosak (senki nem érti a magyar nyelvet); hihetetlenül nehéz néptáncaik vannak; nagyon sokat káromkodnak: reggel, délben, este, minden lehetséges alkalommal; ha egy levegővel 5 percen keresztül tudsz káromkodni szóismétlés nélkül - tuti, hogy magyar vagy :);

- Iveta: sörszopó, sikítozó/kiabáló szörnyetegek

- Mimi: állandóan kiabáló emberek, akik sokat isznak és tudják, hogyan kell bulizni; jó barátok; professzionálisak; sokat kéromkodnak
- Gabi: az első, ami eszmbe jut róluk, a nacionalizmus (értsd: hazaszeretet); erős (lélekben) emberek, akik nagyra becsülik az országukat (értsd: hazájukat) és a kulturájukat; megingathatatlan véleménnyel rendelkeznek; mélyen gyökerező tradicióik vannak; nagyon bonyolult a nyelvvel rendelkeznek; vicces/humoros emberek; összetartóak, legalábbis külföldön; jó társaság a szórakozáshoz és a komoly beszélgetésekhez egyaránt; nagyon tudnak inni
*****************************
- mindig a saját igazukat keresik
- nem túl barátságosak
- a kulturájuk nagyon hasonlít a bolgárokéhoz
- befogadóak/nyitott gondolkodásúak
- királyok/lazák :)
- világos bőr és kék szem
- zsugoriak

Üdv!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása