Jókedv, napsütés, tengerek, finom borok és sajtok – kinek ne lenne kedve a Riviérán élni és dolgozni? (Nekem lenne.) Úgyhogy mai szerzőnknek, Sándornak igen jól megy a sora arrafelé, különösen, hogy még a mézesheteket éli (utóbbit már csak én teszem hozzá). Nézzük tehát, hogyan lehet munkahelyet szerezni és új életet kezdeni a Riviérán! (A képekért pedig külön köszönet!)

Nem blogger - utcazenész...

„Két hónapja, július 14-én érkeztem a Cote d'Azurre. Mondhatni tűzijátékkal fogadtak. Mivel mindig örömmel olvasom boldog emberek első beszámolóit, ezért úgy döntöttem én is leírom, hogyan kerültem ide és mennyire élvezem itt az életet.

Informatikusként dolgoztam otthon egy amerikai multi szolgáltatóközpontjában 3 évet. A munkám nem nyújtott sem elegendő kihívást, sem elismerést és nem tudtam cégen belül elmozdulni egy számomra érdekesebb pozícióba. Bár hívtak más csapatokhoz, de nem engedtek át.

Noha egy kívülálló számára úgy tűnhet, hogy egy informatikus élete csupa öröm és boldogság, dől a pénz és élete végéig csak lassan kell sétálgatnia egy egyre szélesebb és fényesebb kikövezett úton, én éreztem buktatókat. Látva álláshirdetéseket pontosan tudtam, hogy hosszú távon gondolkodva nem szerzek elegendő értékes tapasztalatot a munkahelyemen. Ellenben volt egy olyan előnye, ami jelenleg Magyarországon még az átlagosnál is értékesebb: biztos állás volt, ahonnan nagyon nehéz kikerülni.

A gordiuszi csomó átvágása

Olyan ember vagyok, aki sokat akar, de azt rögtön. Egyfelől szerettem volna biztos állást, másfelől érdekes munkát, lehetőleg fejlesztőként, azonban abban még nem volt tapasztalatom, de életszínvonal-csökkenést sem szerettem volna elkönyvelni egy esetleges területváltás esetén. Ezt a gordiuszi csomót egy külföldi munkavállalással tudtam átvágni.

Rengeteg angliai állásra pályáztam, de sehonnan sem hívtak vissza. Ha valahonnan kerestek, akkor ők találtak rám, nem én rájuk. Pont franciaórán ültem, amikor megcsörrent a telefonom és a hívószám +33-mal kezdődött. Nagyon meglepődtem, akkor pedig még inkább, amikor megtudtam, hogy fejlesztőket keresnek Sophia Antipolisba, Franciaország Szilikon-völgyébe.

A felvételi folyamat hosszú volt, átbeszéltük többször az önéletrajzomat a legapróbb részletekbe belemenve, és ki kellett töltenem egy 5-6 oldalas jelentkezési dokumentumot.

Pár héten belül jelezték, hogy a felelős menedzser jóváhagyta a jelentkezésemet és kitölthetem a teszteket, amik 3-4 órát fognak igénybe venni. A következő hétvégén éltem a lehetőséggel és megírtak a felmérőket: egy angol tesztet, egy személyiségtesztet, egy szövegértésit, valamint egy matematikait teljesítettem.

Az utóbbi kettő időre ment és stresszhelyzetet szimulált, az elején megnyugtatják a kitöltőket, hogy nem érdemes sokat időzni egy feladaton, mert nincs elég idő mindre.

A Riviérán interjúzni

Eltelt jópár hét és nem jelentkeztek. Már nem is számítottam rá, hogy hívni fognak. Közben ajánlatot kaptam Észak-Írországból egy olyan DBA munkakörbe, ami azért tartogatott volna kihívásokat bőven. És akkor...

Hívtak, hogy nagyon jó lett a tesztem és tartanak egy interjúnapot pár héten belül, szeretnék, ha mennék a Riviérára interjúzni. Juhé!!! Hát naná! Fizettek volna mindent, de mivel nem akartam a feleségemet megismerkedésünk évfordulóján egyedül hagyni, ezért abban állapodtunk meg, hogy a repjegyemet fizetik és kérhetem előbbre is, ellenben a szállást nekem kell megoldanom. Így történt, hogy a második évfordulónkat Nizzában töltöttük egy interjúval megspékelve.

Itt már gyorsabban mentek a dolgok. Hétfőn volt egy HR-s, illetve két szakmai interjúm és másnap 2 órával a gépem leszállta után már csörgött is a telefonom. Kérdezték, hogy tetszett a környék, illetve milyen a benyomásaim az interjú után.

Azt válaszoltam, hogy a környéken már jártam korábban (3 hónapot voltam gyakornok Franciaországban), még mindig tetszik, az interjúkat pedig kifejezetten élveztem. A hölgy, aki hívott, mondta hogy reggel átbeszélték az interjúztatók hétfői tapasztatait és szerintük is jó voltam, 10 napon belül megkapom az ajánlatukat.

Nem szaporítom a szót, a költözésben való segítséget illetően sokkal nagyvonalúbb ajánlatot kaptam Franciaországból, mint Belfastból. Az éghajlatot, a környezetet, az életstílust is figyelembe véve egyértelmű volt a választás! Irány a Riviéra!

Fő a biztonság

Feladni két biztos állást komoly döntés, nem is mondtunk fel egyszerre a feleségemmel. Úgy döntöttünk, hogy én lehúzok pár hetet az új cégnél, meglátom, hogy nem vágtak-e át, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy nem volt fejlesztői tapasztalatom.

Jelentem, hogy minden rendben van, pár hét és újra együtt leszünk csak most már itt, Antibes-ban. A munkahelyen a hangulat jó, az elmúlt két hónap alatt nem hallottam senkit rinyálni, vagy a politikáról óbégatni, ami jelentősen növeli a komfortérzetet.

Van egy olyan sztereotípia miszerint a franciák nem dolgoznak, csak kávéznak és ebédelnek folyamatosan. Ez ebben a formában nem igaz. Az tény, hogy az ebédszünet egy órás, de sokszor hosszabbra nyúlik, mert mondjuk kimegyünk a parkba petanque-ozni, vagy esetleg strandolni vagy csak egy távolabbi kantinon eszünk, és akkor az egy óra nem elég, de aztán a munkát is később fejezzük be a nap végén.

Azaz sokszor elég későn érek haza a munkából, de itt bele kell venni, hogy erőteljesen szocializálódunk is az irodában.

Sokszor olvasom, hogy éveknek (vagy inkább életeknek) kell eltelnie ahhoz, hogy helyiek külföldiként meghívjanak magukhoz. Én valamivel kevesebb, mint két hónap után ezen is átestem. Lehet, hogy csak kellett plusz egy ember a társasjátékhoz. De akkor is! Szóltak és ott voltam!

A lakhatás

A lakhatás kifejezetten drága, otthon igen jó keresetnek számítana az, amit itt a lakásbérlésre és a rezsire költünk el. Ez egy teljesen értelmetlen összehasonlítás, de itt a lakások francia szinten is drágának számítanak.

Brioche írta nemrég, hogy egy 65-70 m2-es új lakást béreltek a Loire völgyében 550 euróért. Itt Antibes-ban a belvárostól egy 20 percnyi sétára egy 70-es években épült komplexumban bérlünk egy átlagos állapotú 60 m2-es lakást 820 Euro plusz rezsiért.

A fűtés, víz, áram kb. plusz 160 Euro. TV, internet, vonalas telefon 30 Euro, mobil 15 Euro per hó/fő. (Értőknek: a box-hoz járó 0 eurós mobil előfizetés számunkra nem tartalmaz elegendő szolgáltatást.

Ezen felül kell még fizetni adót a lakás után, akár tulaj, akár bérlő vagy, fizetsz. Valamennyit. És mindig az fizet egész évre, aki január elsején a lakásban lakik. A mértéke annyi mindentől függ, hogy nem tudok pontos információkkal szolgálni, de azt hallottam, hogy az albérlők adója, ha nagyon gazdag vagy, akkor sem megy 1,5 hónap albérleti díj/év felé.

Az élelmiszerek

Az élelmiszerek átlagban nem sokkal drágábbak, mint otthon. A legolcsóbb termékek talán otthon olcsóbbak, ellenben a középkategória itt olcsóbb és finomabbnak is tűnik.

Továbbra is a középkategóriáról beszélve a sajtok és sonkák itt olcsóbbak (előbbi nem meglepő), a margarin és a vaj között pedig jóval kisebb az árkülönbség, mint otthon.

A gyümölcsök, zöldségek drágábbnak tűntek elsőre, de amikor telefonon meséltem az árakat, kiderült, hogy otthon is olyan drága most. Ellenben - mint ahogy otthon -, minden héten ki lehet fogni akciókat, így ésszerű áron lehet egészségesen étkezni. És érdemes kinézni a piacra, nem csak a Carrefourba - minő meglepetés.

A húsok nagyon drágák (10 euro/kg alatt csak akciósan), ellenben itt egy közepes méretű boltban is olyan választék van, olyan gyönyörű húsok, olyan húspult, amit otthon ritkán látni. Ez igaz a halpultra is, és a halak pedig - természetesen - jóval olcsóbbak, mint otthon. És érdemes keresni az aznap lejáró szép halakat, hogy megcsináljuk másnap ebédre.

A tömegközlekedésről már van egy bejegyzésem a blogomon, nem írom le újra, aki akarja, elolvashatja. Azt viszont megismétlem itt, hogy az első ajtós felszállás teljesen normális. Felszállsz és érvényesíted a jegyed, bérleted. Mindenki. Ennyi.

Franciául tudni kell

A mindennapi ügyintézés során elengedhetetlen, hogy beszéljünk franciául. Legyen szó a telefon-előfizetésről, egészségbiztosításról vagy valami megrendelt bútorról való érdeklődésről. Ellenben segítőkészek.

Nekem az a taktikám, hogy azzal kezdem, hogy jelzem, nem beszélek túl jól franciául, úgyhogy elnézést, lehet, hogy sokszor vissza fogok kérdezni. Ilyenkor általában már mosolyognak, hogy sokkal jobban beszélek, mint ők angolul és nem hadarva magyarázzák a teendőket és francia rendszer sajátosságait is feltehetőleg jobban elmagyarázzák, mintha egy helyi lakos lennék.

Két hónap után nekem nagyon tetszik az ittlét, még ha látom is, hogy mint mindennek, az itteni életnek is vannak hátrányai. Jókedv, napsütés, tengerek, finom borok és sajtok... Ha esetleg reggel rossz a kedvem, mire kijutok a buszmegállóba (1 perc séta), már el is felejtem, hogy miért is lógattam az orrom és örülök a tengernek és a hegyeknek."

Aki pedig további élményekről szeretne olvasni és képeket nézni, az látogasson el Sándor blogjára!