oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. szeptember 11. 06:48,  Luxusbörtön ötszörös fizetésért 465 komment

2013. szeptember 11. 06:48 Határátkelő

Luxusbörtön ötszörös fizetésért

A tegnapi németországi au pairkedés után ma egy teljesen más világot látogatunk meg. Irány Katar, ahol fillérekbe kerül a benzin (ennek megfelelően a SUV számít családi autónak), és ahol kétszer annyi az indiai, mint a katari állampolgár. Lilla írása (és fényképei) egy érdekes országot mutatnak be.

cím_65.jpg

„Már egy ideje olvasgatom a blogot – és az elődjét. Hasznosnak tartom a külföldön szerencsét próbáló magyarok beszámolóit. Mivel Katarról még nem láttam bejegyzést, úgy döntöttem, én is megírom kis történetem.

Körülbelül másfél évvel ezelőtt egy közel-keleti légitársaság hirdetésére lettem figyelmes. Bár nagyon stabil munkahelyen, tündéri kollégákkal dolgoztam együtt Magyarországon, az ismeretlen vonzása felülkerekedett bennem. Mivel kalandvággyal ellátott az élet rendesen, úgy döntöttem, belevágok és jelentkezem a négykörös felvételi interjúra.

Néhány adat Katarról

Néhány hónap múlva már a forró sivatagi szellő simogatta arcomat. Katar az Arab-félszigeten található, kilenced Magyarországnyi területű Emírség. Egyetlen szárazföldi szomszédja Szaúd-Arábia, de a közelben található Bahrein és az Egyesült Arab Emirátusok (Dubai, Abu Dhabi, stb.) is.

Lakossága körülbelül 1,8 millió fő, melynek töredéke, alig 20% katari állampolgár, 20% egyéb arab (főleg egyiptomi és libanoni), 45% az indiai szubkontinensről érkezett főleg az építőiparban dolgozó vendégmunkás (indiai, nepáli, Sri-lankai, bangladesi, pakisztáni), 10% fülöp-szigeteki és 5% minden egyéb (ide tartozom én). Hivatalos nyelve az arab, bár a fenti adatokból kiindulva hindiül hamarabb megtanul itt az ember.

Folyó a bevásárlóközpontban.jpg

Első benyomás: sok az indiai

Első benyomásom az volt, hogy nem is arab országba, hanem Indiába érkeztem. A repülőtéren minden dolgozó indiai, az utcákon indiaiak és a biztonsági őrünk is indiai. Az egész ország építkezés alatt áll.

Mint később megtudtam, Katar adhat otthont a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Most rendíthetetlenül zajlik a stadionok, edzőközpontok és szálláshelyek építése. Ennek sokan örülnek: például a büszke katariak (az Öbölben még egy állam sem rendezett labdarúgó világbajnokságot) vagy az itt állást kapó, nagyon kemény körülmények között, 40 fokban, hazájukhoz viszonyítva magas bérért foglalkoztatott segédmunkások.

Én személy szerint nem lelkesedem annyira, mert csak az állandó fúrást és faragást hallom, a markoló-, és teherautók pedig naponta tucatszám haladnak el az ablakom alatt.

Katar a világ leggazdagabb országa

Amit még érdemes Katarról tudni, hogy 2010-ben a világ leggazdagabb országának kiáltották ki az egy főre jutó bruttó hazai össztermék (GDP) alapján. Az ország bevétele főleg kőolaj-finomításból származik, de jelentős földgázkészlettel is rendelkeznek.

A benzin ára irigylésre méltó: 62 forint literenként. Ebből adódóan mindenki hatalmas autókkal közlekedik, a katariak kedvenc családi autója a Toyota Landcruiser.

Katari családi autó_terepjáró.jpg

Sivatagi hőség

Pár évvel korábban a csodálatos Egyiptomban tölthettem néhány hónapot, ahol nagyon hozzászoktam az arab vendégszeretethez és a 40 fok feletti hőmérséklethez, így visszavágytam.

A meleget nagyon szeretem, a rekordhőmérséklet, amit eddig tapasztaltam 52 Celsius fok volt. Nem volt olyan vészes, mint egy budapesti 36 fok, mivel a levegő többnyire száraz és kellemes lágy szellő kíséri.

Néha vannak párás napjaink, olyankor moccanni sem bírunk a hőség és pára keveredésétől, de még lélegezni is alig. Most a nyári hónapokban még az építkezések is leállnak napközben, csak napnyugtától éjfélig dolgoznak, majd hajnal három-négy óra körül kezdik újra a kopácsolást olyan reggel hét-nyolcig.

Ennek megfelelően a helyi viselet bő, vékony anyagból készült ruha. A férfiak tetőtől talpig fehérben járnak: ruhájuk katari neve: thob. Büszkén hordják e lenge leplet, mely társadalmi megbecsülést és bizonyos kiváltságokat biztosít számukra.

A nők velük szemben tetőtől talpig feketében láthatóak, az ő ruhájukat abayának hívják. Az abayák rendszerint nagyon finom anyagból készülnek, melyet könnyű hordani. Hajukat shélával fedik el, a vallásosabbak nikábot kötnek, mely egész arcukat elrejti kivéve a szemüket.

Katarban az állam és a vallás kéz a kézben jár. Az itt élők mindennapjait az iszlám saria (vallásjog) határozza meg. Mivel én már dolgoztam arab országban ezelőtt, engem nem túlságosan lepett meg a külföldiekre vonatkozó öltözködési szabályzat.

A férfiakra tulajdonképpen nem vonatkozik semmilyen korlátozás e tekintetben, a nőknek pedig erősen ajánlott vállat, dekoltázst, csípőt és térdet takaró darabokból összeállított ruhatárral érkezni. Ez valójában a saját védelmüket szolgálja, mivel Katarban jelen pillanatban egy nőre tizenkettő férfi jut.

A férfiak nagy többsége egyedülálló segédmunkás, aki hónapok, évek óta nem látta otthon maradt feleségét és gyermekeit vagy valamely szomszédos országból érkezett mérnök. A külföldi nők szerencsésebb esetben feleségként érkeztek vagy légi utaskísérőként dolgoznak, szerencsétlenebb esetben pedig egy katari vagy nyugati család cselédjeként tengetik mindennapjaik.

Egyéb, nyugati nő számára meglepő korlátozás, hogy tilos olyan férfi autójába ülni, aki nem az apja, testvére, férje vagy hivatalos taxis.

A munkámról

Mivel én légi utaskísérőként dolgozom, viszonylag sokat vagyok távol Katartól. Nagyszerű munkám van: bár a „chicken or beef" felszolgálása nem jelent akkora kihívást, az ottalvós járatok annál inkább. Több mint 120 célállomásra repülünk, így bele telik egy kis időbe mire mindenhova eljutunk.

Egy hónapban átlagosan négy országban töltünk el egy éjszakát (layover), és további 3-4 országba teljesítünk fordulós járatot (turn around). – Mivel soha nem repültem otthon, teljesen hiányzik a szókincsemből a magyar szaknyelv. – A fizetésünk magyar viszonylatban átlag feletti. Szállásunkat mind Katarban, mind útjaink során a légitársaság biztosítja.

Változatosság

Nagyon szeretem, hogy minden nap más társasággal dolgozom együtt. Mivel majdnem 8000-en vagyunk légi utaskísérők, nagyon ritka, hogy kétszer ugyanazzal az emberrel repülök együtt. A tartós barátságok kialakítása így nehéz, cserébe viszont nagyon sok új embert ismerhetünk meg.

Nagyon szeretem a változatos utas közönséget is: egyik nap takarót összehajtogató japánok, másik nap csettintgetős öbölbeliek, harmadnap fejüket oldalra billentő indiaiak.

Az európai járatokon zokniban lehet még a mosdóba is elmenni, egy bangladesi járaton viszont wc-t még soha nem látott utasok is előfordulnak. A Brazíliába tartó gépeken a repülő konyháját a szocializációra használják az utasok, míg a szaúdi járatokon imahelynek.

1_25.jpg

Beilleszkedés

Beilleszkednünk Katarba nem igazán kell. Mivel az itt lévők 80%-csak néhány évet tölt az országban, igyekszik annyit félretenni, amennyit csak tud, majd hazatérvén házat vesz vagy vállalkozást indít, így összetartó közösség sem tud kialakulni az országban. Ez főleg a nyugati bevándorlóknak hiányzik.

Nőként egy dologra kell odafigyelni: mindig sokat takaró ruhát felvenni. Több légi utaskísérő lány abayát is vesz: nagyobb biztonságban érezzük magunkat benne, és a férfiak is valamivel több tiszteletet tanúsítanak. Az arab világban minél kevesebb ruha van egy nőn, annál könnyebb vérűnek könyvelik el.

Mivel a légitársaság 110 különböző nemzetiségű munkavállalót foglalkoztat, elég szigorú szabályokkal szembesítenek minket. Az egyik, légi utaskísérők által legellenszenvesebbnek talált szabály a minimális pihenőidő.

Mivel a mi életstílusunk nagyon egyedi: egyik nap este dolgozunk, másik nap reggel, harmadnap éjszaka, negyedik nap 8 időzónát átrepülünk, következő nap 5 időzónát vissza; néhány nap után teljesen elveszítjük az időérzékünket.

Nagyon sűrűn előfordul, hogy beszélgetünk a barátainkkal és nem tudjuk megmondani, milyen nap van, de még azt sem, hogy reggel vagy este. E beszámíthatatlanság miatt sok ország bírósága döntött úgy, hogy légi utaskísérőt nem enged tanúskodni sem.

A minimális pihenőidő

A minimális pihenőidő azt jelenti, hogy „reporting time" előtt 12 órával tilos elhagynunk a szállásunkat. Ezt mágneses beléptető kártyával ellenőrzik. Ez első hallásra ésszerűnek hangzik, és azt a célt szolgálja, hogy mindig kipihentek legyünk.

Viszont, ha jobban belegondolunk elég kellemetlen, amikor nagyon éhesek vagyunk és szeretnék elmenni a boltba élelemért vagy a mosodába az egyenruhánkért vagy egyszerűen csak a konditerembe egy kicsit edzeni.

Igaz, hogy erre kitalálták a napi 90 percet. Ennyi időre legálisan kiosonhatunk. Ez sok esetben azonban kevésnek bizonyul. Sokan, amikor meghallják ezt a fura szabályt, csak annyit mondanak: luxusbörtön.

Néhány szót az árakról

Általánosságban elmondhatom, hogy ötször annyit keresek, mint otthon, viszont minden ötször annyiba is kerül. Az élelmiszer árak annyira nem vészesek. Példaként egy liter tej 320 forint, egy kilogramm liszt szintén. 10 darab tojás 600 forint.

A közeli országokból behozott zöldségek-gyümölcsök olcsók (Törökország, Jordánia, Szaúd-Arábia, Irak): vöröshagyma 60 Ft/kg, paradicsom 180 Ft/kg. A távoli országokból importáltak drágák (Ausztrália, Új-Zéland, Amerika): alma 600 Ft/kg, mangó 600 Ft/kg, szőlő 1200 Ft/kg, sárgadinnye 1200 Ft/kg, cseresznyét nem ettem az idén: 20 dkg 1200 Ft, epret sem ettem: 15 dkg 1200 Ft.

Írnám a kenyér árát, de a Magyarországon előszeretettel fogyasztott ropogós, friss cipó nem kapható. A magyar kenyérhez leginkább a francia baguette áll, azt lehet helyenként kapni: fél kg 350 Ft.

Egy kg előre csomagolt, szeletelt kenyér átlagosan 300-600 Ft. Egy mozijegy 2200 Ft, taxi egy 20 perces útra kb. 2000-2500 Ft. Egy húsz literes vizes palackot 600 forintért veszünk."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Katar

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr285506645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.11. 21:55:33

@diggerdriver: Niki gondolom az autobahnon teszteli az uj autojat.
Vagy szervezi a visszautjat Calgaryba szamocaszuret helyett

BTBTBT 2013.09.11. 21:57:37

@charlieharper:
A barhesz az a kalács, ugye? Csak az eltérő írásmód miatt kérdezem. Mert akkor azt igen.

Angliában nem eszel flódnit?

Nyáron ettem otthon turbó rudit, mert anyám tart a hűtőben arra az esetre, ha keresztlányom megkívánja. Nekem ízlett, de a fene sem emlékszik arra, hogy gyerekként másabb volt-e. (Nyilván, mert mindennek változik az íze, tán csak a Balaton szeletnek nem.)

@diggerdriver:
Nekem az jön le a felhozott példából, hogy nem számít, hogy 999 nem bántotta a zsidó nő férjét, ha egy mégis.

Ezt a sok csöcsös Pankát honnan szalajtották? :)

puhacica 2013.09.11. 22:00:55

@Barátusz: szigoruan multido, bar olykor azert meg kivanos vagyok. :)

puhacica 2013.09.11. 22:15:51

@diggerdriver: ezek a filmek arról szólnak, amit a cigánysággal kapcsolatban mondtál. mióta megcsináltuk ezt a mozit, azóta kicsit óvatosabban ítélkezek. a 9. és az utolsó 7 rész vág ebbe a témába: arcokamediaban.hu/sajto/ (már a múltkor is belinkeltem, de nekem szívügyem ez a sorozat, nem biztos, hogy téged pl érdekel, bocs, ha az arcodba toltam.)
illetve akartam már kérdezni, hogy ezt az oldalt ismered-e? fortepan.hu

Latcho Rom 2013.09.11. 22:21:36

@diggerdriver: lofasz se elrontva kedves csocsi ur, kgst kifujt, nehezipar meg elment azsiaba. Es nagyjabol vege lett amtulfoglalkoztatasnak is.

2013.09.11. 22:26:12

@shakti_rom: hogy az ipar atkoltozott Azsiba, az Ukban is nagy gond. Nem tudnak foglalkoztatni tomegeket, mert gyakorlatilag alig maradt gyartas. Marad a benefit generacio

2013.09.11. 22:27:11

@Barátusz: a barchesz a kalacs, rajta makpottyok.
Flodnit probaltunk csinalni, de soha nem olyan, mint a Frölich cukraszdaban

Latcho Rom 2013.09.11. 22:29:10

@charlieharper: Igy nem maradhat, se a,romaknak, se az angol leszakadtaknak, vagy barmely orszagenak. Toeffler ilyentajra josolt egy finom kis vilagegest, meg a kilencvenes evekben.

Latcho Rom 2013.09.11. 22:30:13

@charlieharper: az hun van, a szent istvan teren?

BTBTBT 2013.09.11. 22:36:14

@charlieharper:
Mintha szezámmaggal vagy mivel emlékeznék rá, nem mákkal.

A benefit-generáció létrehozása akkor is gond lenne, ha az ipar nem költözött volna el Angliából.

2013.09.11. 22:37:15

@shakti_rom: Dob utcaban. Az utca, amelyik allandoan kutyapisitol buzlik. A VII. kerulet szaga.

Szerintem sem aradhat, de amennyire kovetem nehany gyartast elkezdtek visszavinni USAba, mert azert van egy ket hely ott oriasi munkanelkuliseggel, ahol olcson kapsz munkat. Kiszamoltak nehanynal, hogy olcsobb, mint Shanghai a total cost (transportation, customs, etc). Shanghai reszen fel is mentek a berek, ugyhogy sok ceg atszamolja, hogy mi eri meg vagy viszi at Manilaba vagy egyeb helyre.
A gond Europaban va, a 25-40 fizetett szabadsagnappal, hosszu mat leavekkel es egyeb szocialis juttatasokkal, amik sok Azsiai orszagban nincs meg. Nagy teher a koltsegvetesnek. Egyik kormanyon levo part sem nyul hozza, amig nem kell bailout, lasd gorogok.

Latcho Rom 2013.09.11. 22:40:14

@charlieharper: Sokan blamelik(sicc) a gorogoket, hogy megerdemlik, en nem.

Latcho Rom 2013.09.11. 22:41:18

@charlieharper: 4 eve nem szagoltam, itt az ideje lassan

2013.09.11. 22:42:56

@shakti_rom: strukturalis problemaknal nem erdemes egy nepet okolni. Nem volt ez tul nagy meglepimar egy ideje. A ciprusi meg kifezetten majd 1 evvel tisztanmlatszott. System error. A gorogok meg total kihasznaltak a rendszer hibajat. De melyik orszag vezetese nem hasznalna ki?

2013.09.11. 22:47:25

@shakti_rom: olyan szinten bele van ivodva abba az utcaba a kutyapisi, hogyha az osszes kutyat begyujti a sinter, akkor is megmarad vagy meg 10 evig

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.11. 22:47:44

@puhacica: Lementettem köszi majd megnézem de mostanában a vizsgáimra készülök.
A fortepant ismerem szuper régi fotók vannak rajta.

Latcho Rom 2013.09.11. 22:49:25

@charlieharper: Tudja a kanya, a rencer emberekbol van, nemdebar? ja..belejatszott a gorog katasztrofaba a tax evasion, a halottakert felvett fizetesek, de ez csakmkis resze a csodnek. A spanyolt egyszeruen nem ertem..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.11. 22:54:24

@charlieharper:
Személyes hozzánemértő véleményem hogy közel az idő mikor Kína bedől.
Előbb-utóbb az információáramlás olyan fokú lesz hogy minden kis faluba eljut.
Akkor pedig a kínai melós akarni fog fogyasztani. Na akkor lesz az hogy felmennek a bérek és megéri visszahozni a gyárakat ide.

puhacica 2013.09.11. 22:57:12

@diggerdriver: akkor - hogy hu maradjak a mai kommentek ihletettsegehez - egy kocsiderek kakat kivanok a vizsgaidhoz! :)

2013.09.11. 23:00:42

@diggerdriver: Shanghaiban mar jo ideje felmentek a bere

Latcho Rom 2013.09.11. 23:04:43

@charlieharper: Nem gyunnek azok vissza, mehetnek meg mashova, eszak korea is nyit nemsokara, india meg jo ideig nextmto nothingert dolgozik, aztan majd mehet az addigra lepukkant gorogbe, hmm..talan oda nem :)

2013.09.11. 23:07:24

@diggerdriver: ukbol... shanghaiban mar jo ideje felmentek az arak. Munkaber, terulet. Mi mar a kinai operaciot a kinai mucsarocsogen vegezzuk (az is tobb 10millios lakosu) es ott keresunk matematikusokat, stb. Olcsobb. Ha gyartasz, viszont tengeri access kell, akkor nem tudod mucsarocsogere vinni a gyartast olyan konnyen.
@shakti_rom: pedig egyszeru.
Amikor jott a credit crunch a bankok olyan szinten nem tudtak, hogy mi az exposure-uk Lehmans, stbe fele, hogy orom volt nezni. Volt amelyik honapokig jelentette, hogy "immaterial" a credit risk es az exposure, aztan hirtelen lett tobb milliard es oriasi meglepetes volt. Iszonyat gubasz van rendszeren belul. Ezert viccesek az osszeeskuves elmeletek, ugyanis azt sem tudod a penzugyi termeke jo reszenel, hogy kinel van es ki lesz a vegso vevo.

Latcho Rom 2013.09.11. 23:10:19

@charlieharper: a karvalytoke csak all s melan nez maga ele :)

esetleg megvakarja a karvalytokeit

Latcho Rom 2013.09.11. 23:20:28

@charlieharper: fidesz-jobbik kifejezes a nemzetkozi ballibero bankarokrol, akik a szittyakat akarjak nyomorba donteni, ugyi.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.09.11. 23:28:57

Az UK-ban eloket hatha erdekli (foleg diggert, te vagy nagy vasarba jaro, vagy csak bolhapiacra?), kozzeteszek egy vasari felhivast:
www.nottinghamcity.gov.uk/index.aspx?articleid=23517

SzZoole 2013.09.11. 23:33:35

@charlieharper: kuldtem neked egy e-mailt privatban,ha felkeltettem vele az erdeklodesed csak irj,ha gondolod IDE is kirakhatod:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.11. 23:36:02

@charlieharper:
Még jó hogy az építőipart nem lehet Kínába vinni:)))))))))))))))))))

2013.09.11. 23:36:51

@Zoole: nagyon jo hir volt! Regota keresek egy flodnist itten.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.11. 23:37:34

@puhacica: @shakti_rom:
Köszi nagyon rendesek vagytok. Azért azt díjazom hogy nem három muszlimot kívántatok a fürdőszobámba:))))))))))))))))

2013.09.11. 23:40:32

@Zoole: gyors kerdes meg ma, szilvalekvart hasznal bele?

SzZoole 2013.09.11. 23:40:53

@charlieharper: nem,csak flodni van ott,van egy par Magyar vonatkoztatasu suti,mint pl. amit gyerekkoromba lehetet kapni az kis kerek mezes puszedli,meg egy jo par dolog meg:)))

2013.09.11. 23:42:09

@Zoole: meggyes retes, francia kremes?

SzZoole 2013.09.11. 23:44:57

@charlieharper: hogy szilvalekvar van e benne?fogalmam sincs,de oszinten azt tudom hogy dio,mak vagy alma?tenyleg nem tudom megkerdeznem tole de O mar alszik,erre csak holnap tudok valaszolni,sajnalom:(

2013.09.11. 23:46:49

@diggerdriver: tudod mit ettem nagyon regen? Sult libat es solettet.

2013.09.11. 23:47:44

@Zoole: jaja, harom reteg, dio, mak es alma. Alateszik vekonyan a szilvalekvart

SzZoole 2013.09.11. 23:48:33

@charlieharper: azt nem tudom hogy ott bent arulnak e ilyeneket,de azt tudom hogy ezek a dolgok a kisujjaban vannak,mester a szakmajabanes nem csak papiron,buszke is vagyok ra:))))

SzZoole 2013.09.11. 23:52:28

@charlieharper: tobbek kozt ezt is tokeletesen megtanulta a nagyitol,hat a soletbol se tudnek annyit enni hogy jo lakjak vele,ha szet durranok akkor se,betegre birom magam enni belole:))))

2013.09.11. 23:54:51

@Zoole: ezt most mar direkt csinalod!!!

Lattadvaz uj S-t? Vezeto nelkuli Merc az autoshown
www.caradvice.com.au/250821/mercedes-benz-s-class-drives-125km/

SzZoole 2013.09.11. 23:55:11

@charlieharper: ja es az is igazi kosher recept szerint van:))) bar sokan nem szeretik a zsidokat azert vannak jo dolgaik.A flodni is eredetileg nagyon regi Magyar talalmany,ezt tudtad?

SzZoole 2013.09.11. 23:57:15

@charlieharper: igen lattam es mar kozvetlen kozlrol is megcsodaltam az egyik szalonban:)))

SzZoole 2013.09.12. 00:01:05

Most mar jo ejt holnap koran kell mennem dolgozni du.kettore es meg addig pihanem kell:))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.12. 00:03:12

@charlieharper:
Hopp itt álljunk meg egy szóra.
Egyik rokonom szokott ilyen süteményt csinálni csak nem tudta hogy flódni a neve.
Ő azt mondta hogy zsidólepény.
Szokott küldeni ide Londonba.
Akkor én itten flódnit zabálok kétpofára?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.12. 00:05:54

@charlieharper:
Ha tudsz egy helyet ahol igazi jó sóletet lehet enni libával akkor oszd meg. Én körbeszimatolok itt Goldersben.

CsíkosNapernyő · http://csikosnapernyo.blog.hu 2013.09.12. 00:53:35

Nem rossz post, a Katarról szóló rész elég tárgyilagos, viszont az önmagában egyébként érdekes légiutaskísérős kitérő, egy kicsit terjengősre sikerült. Lehetett volna írni egy kicsit a lakhatásról, munkavállalásról, ügyintézésről. Ettől függetlenül soha rosszabb írást.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.12. 01:00:57

@Chang Yai: Reszemrol olyan vallasa van, amilyet akar, de amennyiben az a vallassa, hogy aki nem az igaz hit szerint el, az ellen kuzdunk ( lattad a multkori videon a pakisztani sracot? ) azt sosem fogom megerteni.
A nikabot sem. Ez kerem Europa, vegye le, itt nem illik az arcot eltakarni, ha nem tetszik, akko rmenjen vissza ahova jott.

Az arc eltakarasa neheziti az azonositast, ha nekem le kell venni bankbana bukosisakaot, o is fedje fel az arcat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.12. 01:03:07

@charlieharper: nem hinnem. Annak idejen Ford a 6 napos munkahetbol 5 naposat csinalt. Miert ? Mert nem volt , aki hasznalja a termekeit, mert dolgozott a gyarban. En amellett vagyok 4 nap munkanap, de az effektiv 8 ora, a tobbi pihi.

M. Péter 2013.09.12. 01:15:32

@diggerdriver: Majd kitalálják, hogy a markolót is lehessen távolból irányítani, mint egy drónt.

pappito · http://pappito.com 2013.09.12. 02:12:55

@charlieharper: "Emirates rendezett valamit egy szallodaban par napra, ott kellett jelentkezni. Minimum L'Oreal szokenek kellett lenni. "

ez érdekes, nekem van egy barátom aki az Emirates-en légikísérősködött pár évet, (most is ez a melója csak más társaságnál) kicsi és barna hajú, amikor az emiratesen utaztam egyetlen szőke se volt a nyuszik között. brunett-menet volt.

pappito · http://pappito.com 2013.09.12. 02:14:02

@M. Péter: ezt már rég kitalálták, pl. bányaszerencsétlenségeknél is használnak ilyen RC munkagépeket

pappito · http://pappito.com 2013.09.12. 02:25:02

@Barátusz: "Ha 1000 személy közül mindössze 1 gyilkolja meg az embertársát, a többi 999 nem, akkor az az 1 nem nullázza le a többi jobb természetét."

ha van ezer szomszédod és az egyik megölni a másikat, akkor mind a maradék 998-ra sandán fogsz nézni.

piszkosfred 2013.09.12. 02:30:21

Mostanában jártam párszor Szaúd Arábiában munka miatt, az még durvább. Ott nagyjából semmit nem csinálhatsz a munkán és alváson kívül.
Kaptam is nemrég egy igen jó ajánlatot (ráadásul a fizu a legtöbb közel-keleti országban adómentes), de nem hiszem, hogy kibirnék ott pár hónapnál hoszabb időt!

neoteny · http://word.blog.hu 2013.09.12. 05:47:23

@zopilote:

"gyakorlo romai katolikus vagyok, bar meg nem voltam templomban az iden, es gyonni sem gyontam kb 40 eve"

A "gyakorló" katolikusnak legalább egyszer évente szentáldozáshoz kell járulnia: húsvétkor. Azt pedig egy "gyakorló" katolikus nem teheti gyónás nélkül.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.09.12. 06:50:14

@Barátusz:

"Ki kerte az erkezot, hogy jojjon abba az orszagba? Senki."

Ez Kanada esetében különösen jól hangzik.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.09.12. 06:50:14

@Barátusz:

"Gondolod, hogy Kanadat erdekelte, hogy miert mesz oda"

Kanadában a multikulturalizmus hivatalos, törvényekbe foglalt szövetségi politika már a 70-es évek óta.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.09.12. 06:50:14

@rumitom:

"Az egy dolog hogy marhara nem elvezem, de nem is tudok mit kezdeni vele"

Pereld be őket.

2013.09.12. 07:13:57

@Zoole: @diggerdriver: igen, az a flodni. Az eredeti receptben mezzel keverik el a dolgokat cukor helyett, ugyanis akkor meg nem volt a zsidoknal cukor.

2013.09.12. 07:32:52

@tildy:): de a baseball sapka, rajta hoodie teljesen behuzva mehet? (Hozza a s..glyukig letolt farmerral) szinten nem tudod egyertelmuen beazonositani az arcot.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.12. 07:35:05

@M. Péter:
Ma már ennek nem technikai hanem biztonságtechnikai akadálya van.
A betonpumpákat a darukat már régen távirányítóval kezelik.

victor vacendak 2013.09.12. 07:39:22

"A meleget nagyon szeretem, a rekordhőmérséklet, amit eddig tapasztaltam 52 Celsius fok volt."

A hivatalos rekord 50,38 C (Dohában 2010-ben mérték).

BTBTBT 2013.09.12. 07:52:52

@pappito:
Nem vagyunk egyformák. Te lehet, hogy mind a 998-ra sandán nézel. Én nem.

@neoteny:
Olvass vissza. Nem Kanada volt a lényeg ebben a kérdésben, de te nyilvánvalóan azok akadtál meg.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.09.12. 08:35:40

@charlieharper: Oké, de tényleg nagyon félreérthető volt ez a mondatod, főként annak fényében, hogy előtte a muszlim kérdés kifejezetten szociális, kulturális, politikai összefüggésben jött elő.

"Szerencsere nem vagy donteshozo helyzetben, ugyhogy ilyen nezeteket csak itt tudsz megosztani."

Ha így nézed, nem a management jut az eszedbe legelőször. Én ezzel ezt a kérdést lezártnak tekintem, ami magamat illeti.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.09.12. 08:36:40

@puhacica: Minden olvasni tudónak a vidékfeljesztési minisztériumban, vagy éppen hogy hívják most...

zopilote 2013.09.12. 08:36:55

@neoteny:
Igazsag szerint aldozhatnek is, ugyanis kozos gyonasok vannak, de en nem erzem azt az igazinak. Gyakorlo alatt azt ertettem, hogy ha csak tehetem, elmegyek templomba misère, nem csak vasarnap, hetkoznapokon is: ugy otthon a falumban, Egerben, Kanadaban ( nem csak magyar, hanem pl ir templomban, sot San Fransiscoban kinai katolikus templomban vettem reszt szertartason) Mexikorol nem is beszelve, ott masnaponta mentem misère, ha csak tehettem. De ha ugy jobb, akkor azt mondom, hívő katolikus vagyok:) Egyszerubb. De abba is bele lehet kotni:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.09.12. 08:39:29

@ffüttyfürütty: Ezt miért nekem címezted?

"Vesd össze ezeket :)) :
Az ember alapvetően csak ember.
"Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb."
"Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra."
(ha rosszul idéztem, elnézést) :)"

micsoda? 2013.09.12. 08:45:03

Köszönöm, hogy bepillanthattam ebbe a különleges világba. Jó irás, már csak azt kell magamban eldöntenem, hogy irigylem-e az írót?

neoteny · http://word.blog.hu 2013.09.12. 08:45:03

@Barátusz:

"Nem Kanada volt a lényeg ebben a kérdésben"

zopilote Kanadában él -- egy olyan országban ahol a népesség több mint 95%-a bevándorló. Egyesek ősei pár évszázada vándoroltak be, de akkor is jóval azután mint az őslakók.

Don Quixote de la Ferko 2013.09.12. 09:25:10

"Ebből adódóan mindenki hatalmas autókkal közlekedik, a katariak kedvenc családi autója a Toyota Landcruiser."

Ezen jót nevettem. Tükrözi az igazi buta magyar mentalitást.
Ezt az autót nem benzinnel ellátni nehéz, hanem megvenni, és fenntartani. Az egyszerű magyar agy az, ami egy autót a fogyasztása alapján rangsorol.
Igaz van némi alapja, hiszen a sok barom megveszi a nagy tepsiket, aztán nézi a nyolcadikról a hónapok, évek óta porosodó csodaautóját, mert a fenntartásra nem fussa a családi költségvetésből.

brownie58 2013.09.12. 09:25:10

Nem egészen értem, mi kerül kinn 5-ször annyiba?? Amiket itt felsoroltál, itthon is ugyanannyiba - ha nem többe - kerül.

BalazsMate · http://stockholm.blog.hu 2013.09.12. 09:34:58

Engem is erdekelne, mit tud csinalni az ember a szabadidejeben.
Tud nyujtani valamit ez az orszag azon kivul, hogy sokat lehet keresni?

Mozi, plaza, strand nyilvan van, de vannak pl. olyan kulturalis programok, melyek egy europait is erdekelhetnek? (Az egyik arab posztban irtak pl. Metallica koncertröl :)) A termeszetjaras gondolom ismeretlen fogalom ott, ahol csak sivatag van.
Foci VB lesz majd, azt tudom :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.12. 11:01:36

@tildy:): simán egyetértek. szerintem se lenne szabad.
viszont a muzulmán nők kb 1%-a csinálja. 99% nem.
szabad az 1% miatt a többire is fújni?
nekem csak ezzel van a bajom, ha a szélsőséges kisebbség miatt mindenkire általánosítanak, a kollégáimtól és a diákjaimtól a világ négy sarkában bármelyik szerencsétlen mérsékelt, normális muzulmánig bezárólag. mert nem csak te szenveded meg, vagy Madár, hanem ők maguk is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.12. 11:04:21

@Barátusz: egyetértek.
de akkor ha 999 muzulmán normális, és az ezredik egy kretén, akkor miért is ítéljük meg az alapján az összeset?
és sajnos vannak olyan helyzetek, amikor 99.9% sem elég. mondjuk a leköpés, robbantgatás, pedofil edző, pszichopata politikus esetében.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.12. 11:21:35

nagyon jó, informatív írás, írhatna még a szerző.

ez viszont:

"Az arab világban minél kevesebb ruha van egy nőn, annál könnyebb vérűnek könyvelik el."

nem csak az arabokra jellemző.

átlátó 2013.09.12. 11:21:35

A beszamolo erdekes volt, azt kerdeznem, hogy olcso telek, vagy kis vikendhaz van e? Nincs? Kar. A nök miatt mentem volna.

BTBTBT 2013.09.12. 12:05:45

@neoteny:
Tudom, hol él zopilote, de még mindig nem Kanada a lényeg abban a véleményütköztetésben, ha nem tűnt volna fel neked. :)

@Chang Yai:
A többes kicsit helytelen. Személy szerint csak azokat ítélem el, akik nem normálisan viselkednek illetve kimondottan kárt okoznak egy társadalomban. És ez egy politikusra ugyanúgy igaz, mint egy radikális muszlimra vagy egy szélsőjobbos amcsira. A többivel semmi bajom.

Sadist 2013.09.12. 17:19:29

@zöldeketbeszélek: Bírom, amikor valaki szentül meggyőződve, vakon hajtogatja, hogy a nők ennyi meg annyi %-al kevesebbet keresnek. Azt már nem vizsgálják, hogy a férfiak miért kapnak többet (veszélyesebb, stresszesebb, felelősségteljesebb munkakörök, több műszak, túlóra, stb.), abba meg végépp nem gondolnak bele, hogy ha a nők ugyanazt megcsinálják olcsóbban, akkor a kapitalista világban már csak nők dolgoznának.

Sadist 2013.09.12. 17:19:29

@cristallo: "Azt hiszem, a nők sokszor türelmesebbek és diplomatikusabbak, talán ezért is nyugodtabb velük az élet. Ehhez képest még mindig elég kevés női diplomata van világszerte, bár már ez is valami ahhoz képest, hogy nemrég még szavazati joguk sem volt. "

Azért diplomatikusak, mert a nyílt konfrontációban alul maradnának. Ha egy nő érvényesíteni akarja az akaratát, akkor nem nyíltan, egyenesen, akár erőszakkal teszi, hanem kerülőúton, akár sunyin és hátbaszúrósan.

Sadist 2013.09.12. 17:19:29

@sodalisO: "Jómagam kevésbé vagyok nyitott és elfogadó, lehet az eddigi életem befolyásolja ezt, én nem tudom megszokni itt sem magam körül ezt a sok , villogó szemű, fekete ördögöt, egyszerűen félek tőlük. Nekem az az érzésem, hogy kivétel nélkül mind képes lenne megerőszakolni egy kislányt, vagy bármi nőneműt.Sokat olvastam róluk, a vallásukról, a társadalmi intelligenciájukról, az élet minőségéről, tradíciókról......Hiába...akkor sem tudom őket a világképembe behelyezni. Szűk látókörű vagyok? Nem elég nyitott ? Tele vagyok jó sok magyar előítélettel?"

Az azért elég durva, hogy a média mennyire át tudja mosni az emberek agyát. Valóban igaz a mondás, hogy ha valamit nagyon sokat ismételgetsz, azt az emberek elhiszik, még ha nem is igaz, lásd a fentebb is emlegetett jemeni nyolcéves lány halálával kapcsolatos hír.

Szóval nem, nem volna képes mindegyik nőket erőszakolni. Ott is vannak bűnözők, de nem valószínű, hogy olyan arányban, mint ahogy az a médiából átjön.

Sadist 2013.09.12. 17:19:29

@zöldeketbeszélek: Az utolsó mondatod eléggé demagógra sikerült. A szexuális erőszakot mindenképpen bünteti a törvény.

neoteny · http://word.blog.hu 2013.09.12. 17:19:30

@Barátusz:

"nem Kanada a lényeg"

Ez volt a kérdésed (és válaszod): "Ki kerte az erkezot, hogy jojjon abba az orszagba? Senki."

Kanadában sem kérték az őslakosok az érkezőket hogy oda menjenek; mégsem a bevándorlók asszimilálódtak az őslakókhoz.

Sadist 2013.09.12. 17:19:30

@zöldeketbeszélek: "Igazából nagyon is egyszerű. Értékes-e az emberi élet függetlenül nemtől, kortól, vallási, etnikai hovatartozástól?

Sok országban erre az a válasz, hogy az ember az a hímneműekkel kezdődik, a nőneműek csak a fajfenntartás szükséges kellékei."

Nagyon találó a neved. Az emberi történelem során mindig a nők élete volt értékesebb, és ez mai napig igaz. Ha a nők élete szart se érne a férfiakéhoz képest, akkor logikus lenne, hogy minden veszélyes vagy halálos kimenetelű dolgot velük végeztetnének el és a süllyedő hajót is utolsónak hagyhatnák el.
Az okait a biológiánál keresd.

Sadist 2013.09.12. 17:19:30

@Kovermadar: "Aztan biztosan en sem vagyok ennel jobb, az egyetlen kulonbseg, hogy szerintem mindent lehet, ami nincs masra hatassal (pl. otthon drogozni)."

Ha egy nő félig kirakott genitáliákkal mászkál az utcán, az már eléggé hatással van másokra.

Sadist 2013.09.12. 17:19:30

@Len.Mag: "Egyetértek. Érdekes, hogy ez mindig a férfiakkal kapcsolatban merül fel. Ők,legalábbis Európa ezen részén az összes felsőtestet takaró ruhadarabtól megszabadulhatnak (más kérdés, hogy ez mennyire stílusos), mégsem jut eszébe egy nőnek sem azon frissiben szexuálisan molesztálni őket (bár van az a véglény, aki örülne neki)."

Mert egy nő akkor kap szexet, amikor akar, számukra nem nagy durranás.

Férfi szemszögből akár úgy is vehetnénk, hogy a nők már akkor kezdik a molesztálást, amikor felveszik a mellkidobós felsőt, forró nacit és magassarkút, hogy vonzók legyenek és minél jobb hímmel szedessék fel magukat.
A különbség annyi, hogy a férfi közeledése egy aktív cselekedet, amit lehet büntetni is, a nőé viszont passzív, amit a nyugati törvények nem szabályoznak sehogy, de még csak felelősséget sem kell vállalniuk érte.

élhetetlen 2013.09.12. 17:19:30

@Zoole: Borzalmasan fel vagy háborodva, pedig még igazad sincs. Napi gond van, amit nem tudnak megoldani. Ha valakinek muszlim alkalmazottai vannak, tehát ezek az emberek napi 8-10 órát ott töltenek, mibe került volna egy lábmosót beépíteni egy paddal? A másik probléma sem létezne, ha minden angolwc mellett ott lenne a falon a handy bide (az a zuhanynál kisebb fejű kézi tusoló). Én Egyiptomban találkoztam vele, és bár papírral törlöm a seggemet, bizony Hurgadán megkérdeztem a recepción, hogy hol lehet kapni, hát a túristaközpontban nem, ki kellett menni a régi faluba. Mivel csak ezer forint volt darabja, rögtön tizet vettem, számolva azzal, ami be is következett, hogy mikor itthon felszereltettem, ahány ismerősöm meglátta, mindnek kellett, kivéve annak a párnak, akinek elég nagy fürdőszobája volt ahhoz, hogy külön bidéje legyen. (Ez legalább tizenöt éve volt, csak, mielőtt nekem ugranak páran, hogy ez itthon is megvehető, sőt a melegítős, beépítettek is, tudom, terjed a kultúra). Csak azt akartam írni, hogy a tulaj részéről csak ennyi törődés kellett volna!

Sadist 2013.09.12. 17:19:30

@cristallo: Nincs is miért háborúzni, mert megrekedtek a törzsközösségi szinten :D

Sadist 2013.09.12. 17:19:30

@rumitom: Te csakis molesztáló és erőszaktevő lehetsz. Egy nő nem tud egy férfit molesztálni és megerőszakolni.
Ha még nem lett volna világos, férfiként nem lehetsz áldozat.

ffüttyfürütty 2013.09.12. 18:55:19

@zöldeketbeszélek: "Úgy látszik, amíg kétféle ember van a Földön, megtalálják a módját, hogy valamiért hátrányosan megkülönböztessék a másikat. És én még azt hittem, hogy a buddhisták alapvetően békés emberek. " ->erre írtam amit írtam :)

zopilote 2013.09.12. 20:41:58

@Sadist:
" Egy nő nem tud egy férfit molesztálni és megerőszakolni. "
Csak manipulalni:)
Esther Vilar - The Manipulated Man c. konyveben reszletesen le van irva ez a dolog. Vegeredmeny: minden ferfi aldozat:) Minden serdulo fiunak kotelezo ovasmanykent kellene kezebe adni :) De legtobbje nem tanulna belole, mert a sexualitas felulir minden logikus gondolkozast:) A f.. felall, az esz megall:( Ez a ferfi nem tragediaja.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.09.12. 21:47:55

@Sadist: Látom, pergőtűz alá vettél, kedves, sajátságos stílusban. Akkor lássuk az elejéről.

1.
"Azt már nem vizsgálják, hogy a férfiak miért kapnak többet (veszélyesebb, stresszesebb, felelősségteljesebb munkakörök, több műszak, túlóra, stb.),

Itt nem az a lényeg, hogy a férfiak miért kapnak többet. Az a kérdés, hogy a nők miért kevesebbet. Például, mert a család összetartásához még mindig mi kellünk. Leginkább a nő megy el szülni, marad otthon a gyerekkel, ha beteg a gyerek a nő meg gyermekápolási táppénzre, általában a nő megy el a szülői értekezletekre. Ez nem teszi vonzóvá a női munkaerőt. Miért fizessen a vállalat többet egy nőnek, hogy megtartsa, amikor megbízhatatlannak vagyunk elkönyvelve? Pedig a jobb családi munkamegosztás segíthetne ezen. Veszélyesebb, felelősségteljesebb munka? Hát bányában nincs sok nő, de az női orvos munkája ugyanolyan veszélyes mint egy férfié (fertőzésveszély), a női tanár munkája ugyanolyan felelősségteljes és sajnos ma már veszélyes (kisebbségek erőszakossága) mint a férfié és még sorolhatnám. Túlóra? Akkor ki is menne a bölcsibe, oviba, különórára stb. a gyerekkel? Ja, hogy ezért nem kap pénzt a nő?

2.
Az utolsó mondatod eléggé demagógra sikerült. A szexuális erőszakot mindenképpen bünteti a törvény.

Nem idézted ugyan be az említett mondatot, de azért kitalálom. Nem az erőszakra gondoltam, hanem arra, hogy beleegyezéssel nem erőszak. Hát én meg azt mondom, hogy egy 12-13 éves kislány nincs azon a szellemi, érzelmi érettségi szinten, hogy az esetleg körülrajongott nagykamasz fiú rádumálásával szemben a józan eszét használja. Nekem bizony ez is erőszak, ha lányod lenne, talán értenéd is, amit írtam.
3.
Nagyon találó a neved. Az emberi történelem során mindig a nők élete volt értékesebb, és ez mai napig igaz. Ha a nők élete szart se érne a férfiakéhoz képest, akkor logikus lenne, hogy minden veszélyes vagy halálos kimenetelű dolgot velük végeztetnének el és a süllyedő hajót is utolsónak hagyhatnák el.
Az okait a biológiánál keresd.

Inkább az én nevem legyen hozzám illő, mint a tiéd hozzád, nem igaz?
Csak pár példa, guglizás nélkül. Afrikai, többnejű társadalmak (törzsek). Minden munkát - szó szerint, bizony - a nők végeztek. A férfi növeszti a potrohát és kaszinózik. India, ahol a nők élete tényleg fabatkát sem ér, lásd nemmegállapító ultrahangot követő abortusz, csecsemőgyilkosságok, növekvő szexuális erőszakhullám. A háztartások mai technikai színvonala előtt a házimunka konkrétan veszélyes és fizikailag is nehéz volt, gondolj csak a mosásra, amit szódalúggal végeztek. Gyermekmunka keleti szőnyegszövödékben, egyéb könnyűipari létesítményekben? És akkor most mondhatod, hogy demagóg vagyok. A legveszélyesebb dolog a múlt század előtt bizony a gyerekszülés volt. Semmelweis idején minden 10 szülésre jutott egy asszonyhalál, tehát nagyjából lehetett tudni, hogy a sokgyerekes családokban anyuka előbb föld alá kerül, mint apuka.

A lovagkor már régen volt, a világ nagy részén pedig sosem volt.

Sadist 2013.09.13. 11:02:42

@zöldeketbeszélek: "Leginkább a nő megy el szülni, marad otthon a gyerekkel, ha beteg a gyerek a nő meg gyermekápolási táppénzre, általában a nő megy el a szülői értekezletekre. Ez nem teszi vonzóvá a női munkaerőt."

A gyermekvállalásnak ez az ára. Teljes munkaidős, egész embert kívánó munka és családalapítás egyszerre nem megy, Anyatermészetnél tessék reklamálni. Bármikor dönthet úgy egy nő, hogy elkötteti a petevezetékét, aztán az orvosi igazolással mehet lobbizni a munkaadóhoz. A munkáltatónak így nem lesz kockázatos felvenni egy nőt.

"Pedig a jobb családi munkamegosztás segíthetne ezen."

Az nem munkamegosztás, hogy az anya gondozza és neveli a gyerekeket, az apa pedig keresi a kenyérre valót? Vagy te ilyen ostoba 50-50%-os munkamegosztásban gondolkodsz? A férfi is hordja 4.5 hónapig a gyereket egy szatyorban a derekára kötve, mert csak úgy "igazságos"? Miért kellene a férfit is arra kényszeríteni, hogy otthon maradjon a gyerekkel, ha egyszer a munkájában hasznosabb?

"Veszélyesebb, felelősségteljesebb munka? Hát bányában nincs sok nő, de az női orvos munkája ugyanolyan veszélyes mint egy férfié (fertőzésveszély)"

Aha, egy háziorvos és egy idegsebész munkája is ugyanolyan felelősségteljes :) Almát az almával, körtét a körtével próbálj már meg összehasonlítani.

"a női tanár munkája ugyanolyan felelősségteljes és sajnos ma már veszélyes (kisebbségek erőszakossága) mint a férfié és még sorolhatnám."

Na, alma az almával párosítás már megvan. És most nézzük a fizetést: jé, a tanároknak bértábla van, amiben nincs külön oszlop a férfiaknak és a nőknek, forintra pontosan ugyanannyi a fizetésük. De érdekes :)

"Túlóra? Akkor ki is menne a bölcsibe, oviba, különórára stb. a gyerekkel? Ja, hogy ezért nem kap pénzt a nő?"

Komolyan ez a bajod, hogy nem jár pénzbeli fizetség azért, mert elmész a gyerekedért az iskolába? Ezért a gyereked normális fejlődése a fizetség. Vagy te mindenáron pénzt akarsz érte? Egyáltalán ki fizessen? Anyatermészet? Növesszen pénzpalántát a balkon ládádban?

"Hát én meg azt mondom, hogy egy 12-13 éves kislány nincs azon a szellemi, érzelmi érettségi szinten, hogy az esetleg körülrajongott nagykamasz fiú rádumálásával szemben a józan eszét használja."

Gyakran még egy 30-40 éves nő sincs azon a szellemi szinten, hogy a józan eszét használja, lásd a nem túl régi esetet, ahol egy szélhámos faszi sorra vert át szingli nőket házassági ajánlattal.
Ez a törvény azért született, hogy ha a 13 éves bevállalós lányka lepippantja a 15 éves pasiját, akkor ne kelljen már a szerencsétlen 15 éves gyereknek bíróság elé állnia. Eddig jogilag ez is erőszak volt.
A józan gondolkodásra a szülőnek kell megtanítania a gyereket, normális családban ez a törvényi változtatás nem oszt nem szoroz. Remélem, hogy a törvénytől függetlenül te is megtanítod a lányodnak, hogy ne tegye szét a lábát akárkinek.

"Afrikai, többnejű társadalmak (törzsek). Minden munkát - szó szerint, bizony - a nők végeztek."

Komolyan Afrikát hozod fel példaként, ahol sok helyen még ma is törzsi állapotok uralkodnak és polgárháború van? Ilyen helyen a munka és a robotolás is sokkal jobb, mint agyonlövetni magad a háborúban.

"India, ahol a nők élete tényleg fabatkát sem ér, lásd nemmegállapító ultrahangot követő abortusz, csecsemőgyilkosságok, növekvő szexuális erőszakhullám."

Idézet wikiről: "Women in India now participate fully in areas such as education, sports, politics, media, art and culture, service sectors, science and technology, etc.[7] Indira Gandhi, who served as Prime Minister of India for an aggregate period of fifteen years, is the world's longest serving woman Prime Minister.[30]"
Amíg a nők tudnak szülni, addig ők lesznek az értékesebbek, mert a szaporodás vagy egy populáció fennmaradása szempontjából ők a szűk keresztmetszet. És ez teljesen független nemzetiségtől, vallástól, kultúrától, mert biológiai gyökere van.

"A háztartások mai technikai színvonala előtt a házimunka konkrétan veszélyes és fizikailag is nehéz volt, gondolj csak a mosásra, amit szódalúggal végeztek. Gyermekmunka keleti szőnyegszövödékben, egyéb könnyűipari létesítményekben?"

Megint csak almát az almával, körtét a körtével. A mai technikai színvonal előtt nem csak a házimunka volt nehezebb és veszélyesebb. A tűző napon kapálni vagy a bányában szenet fejteni még nehezebb és veszélyesebb volt.

"És akkor most mondhatod, hogy demagóg vagyok."

Demagóg vagy.

"A legveszélyesebb dolog a múlt század előtt bizony a gyerekszülés volt. Semmelweis idején minden 10 szülésre jutott egy asszonyhalál, tehát nagyjából lehetett tudni, hogy a sokgyerekes családokban anyuka előbb föld alá kerül, mint apuka."

Elég rövid idő alatt lett is hatalmas fejlődés az orvostudomány ezen területén, hogy biztonságosabb legyen a szülés. Ha a nőket semmibe vették volna azzal az indokkal, hogy úgysem ér annyit az életük, mint egy férfié, akkor még ma is jutna minden tizedik szülésre egy halál.

Sadist 2013.09.13. 11:54:47

@zöldeketbeszélek: "A lovagkor már régen volt, a világ nagy részén pedig sosem volt."

Nem kell ahhoz a lovagkorig menni, hogy példát találjunk a férfiak önfeláldozására a nők érdekében. Elég megnézni a Titanic katasztrófáját. A legrangosabb, legmagasabb társadalmi státuszú férfinek is kisebb volt a túlélési esélye, mint egy harmadosztályon utazó, nevenincs, csóringer nőnek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.09.13. 14:49:38

@Sadist: Nem vitatkozom veled, Sadist. Nem azért, mert nem értesz egyet velem, hanem mert amit te csinálsz az minden, csak nem vita. A mondataimat, gondolataimat szövegösszefüggéséből kiragadod, kifacsarod majd a saját rosszindulatú értelmezésedet ráhúzod és így ítélkezel. Az általad nekem tulajdonított célok, gondolatok számomra sértők. Lehet, hogy pont ez a célod, nem vagyok még rutinos blogoló, lehet, hogy személyedben egy profi trollba futottam bele. Az is lehet, hogy egy frusztrált politikus-palántára pazarolom itt a karaktereket. Ha a posztot és az utána következő kommetfolyamot és azt a néhány linkelt tartalmat valóban elolvastad volna, pontosan tudnád, hogy a világ mely részéről folyt a diskurzus, hová futottak ki a kommentelők gondolatai és miért, de ennek már nincs jelentősége.
Részemről ignorállak, további kellemes kötözködést. Mással.

Sadist 2013.09.13. 14:58:08

@zopilote: Épp ma olvastam el az utolsó néhány oldalt, de egy-két helyen nekem úgy tűnt, mintha kicsit elragadtatta volna magát. Viszont a jelenség, amiről ír, nagyon is valós és rengeteg igazság van benne, csak sok mindent egy oldalról közelít meg. Ha az ember olvas mellé evolúciós pszichológiát is és össze tudja rakni, akkor árnyaltabb képet kaphat.

Sadist 2013.09.13. 16:24:38

@zöldeketbeszélek: Egyenesebb és őszintébb lett volna azt írnod, hogy nincsenek érveid, amivel tudod cáfolni az állításokat.
Olvasgasd továbbra is a kétes hitelességű rémhíreket, nézd a vérhíradót és rettegj a gonosz, elnyomó férfitársadalomtól, ha neked ez megfelel.

Untermensch4 2013.09.22. 12:07:26

@zöldeketbeszélek: @Sadist: biztosan láttatok már olyan helyzetet amikor ketten vitatkoznak és a vége reménytelen eszkaláció, erőszakspirál, stb mert mindkettőnek igaza van. innen ahonnan én olvasom a ti esetetekben is ez a helyzet. amíg kommentnyi terjedelemben cseréltek gondolatokat szükségképpen áldozatul esik a tartalom egy része a terjedelmi korlátoknak. a téma nem véletlenül termelt ki óriási (szak)irodalmat, ráadásul a felgyorsult világ jelensége miatt a változások is gyorsabbak mint a citált történelmi példák idején...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása