oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 09. 06:53,  Egy alapból megosztott ország 301 komment

2013. június 09. 06:53 Határátkelő

Egy alapból megosztott ország

„Nehéz feladatot kaptam, amikor megkértél, hogy írjak a helyi családokról, barátságokról, emberi kapcsolatokról" – kezdte a svájci családi, baráti, emberi kapcsolatokról szóló posztját országfelelősünk, Tilmir és nem nehéz belátni, hogy egy ennyire színes, több nyelvet beszélő, több kultúrájú ország esetében igaza is van. Írásából azonban még sok érdekesség kiderül.

Dübendorf cím.jpg

„Miért nehéz a feladat? Svájc nem egy homogén ország, gyakorlatilag a II. világháború óta folyamatos a bevándorlás, ezért nehéz egy kaptafára húzni a témát.

grafikon.jpg

Ezek elég régi adatok, de amint az ábra is mutatja, 2006-ban is már 30 százalék volt a külföldiek aránya az országban, ez évről évre nő.

Érdekes az összetétel is:

grafikon 2.jpg

Egy utolsó adat: az elmúlt évben 70 ezer új bevándorló érkezett. Több statisztikával nem fárasztalak benneteket.

Ezen kívül nem szabad elfelejteni, hogy az ország alapból is megosztott, hisz gyakorlatilag három részre tagolt. A német, az olasz és a francia részre, amelyek magukon viselik ezen nemzetek erőteljes hatását is. Itt csak az olasz „nagycsalád" modellt emelném ki. Ismerősöm családja minden vasárnap együtt ebédel. Olyan, mint egy kisebb lakodalom. :)

A tanyákon kisegítik egymást

Induljunk a legkisebb egységből. A tanyákon az élet évszázadok óta változatlan, természetesen leszámítva a technikai fejlődést. A Bauerek növényt termelnek, gazdálkodnak családi szerveződésben. Gyakorta látom, hogy a fiatalok, lányok és fiúk vegyesen, mennek a traktorral a földekre. Mivel hagyomány is, és egyben biztosítja a család megélhetését a gazdálkodás, sok fiatal még ma is úgy gondolja, hogy nincs szüksége továbbtanulásra.

Ezek a családok, szomszédok összejárnak egy-egy fondü erejéig, kisegítik egymást, sőt működik a cserekereskedelem is. Ismerős családhoz minden héten a postaládába érkezik a tojás a szomszéd tanyáról.

Természetesen, itt is akadnak kivételek, ismerek olyan gazdálkodó családot, ahol mindkét gyerek továbbtanult, és csak látogatóba érkeznek a szülőkhöz. Ebben az esetben garantált, hogy nem fogják átvenni a gazdaságot.

Gyárak a falvakban

A nagyobb közigazgatási egységekben, a falvakban, már változó a helyzet. Sokan helyben dolgoznak, vagy eljárnak a legközelebbi városba.

Itt megemlítenék egy nagyon éles különbséget Magyarországgal szemben. Otthon szinte elképzelhetetlen vagy nagyon ritka jelenség, hogy egy nagyobb cég kitelepül egy faluba, és ott épít gyárat (persze, infrastruktúra hiány stb. érthető.)

Én jelenleg egy 1500 lelket számláló faluban élek, három komoly vállalkozás van a településen (egy liftaknákat gyártó cég, egy ablaküzem, és egy építőipari cég), s ezek mellett még kisebbek is.

Ugyanakkor, érdekes különbség az otthoni élettel szemben, itt nem szokás a falusi konyhakert. (Bár, ahogy hallom, otthon is egyre ritkább). Sok esetben tömbházakban lévő lakásokban laknak az emberek.

Mivel, ezek általában bérlakások, nagy a jövés-menés. Mi most költöztünk egy lakóparkba, ahol több ház is gazdát cserélt egyszerre. Ennek okán a kapcsolatok kialakítása is egy kissé nehézkes, lassú.

Visszatérve a falusi viszonyokra, legjobb találkozási pontok a pék, a hentes, a kisbolt, az étterem és a templom. Ezeket minden helyi lelkesen látogatja. Ha valaki olthatatlan vágyat érez az ismerkedésre, akkor itt érdemes próbálkozni. :)

A helyiek rendszeresen összejárnak a helyi étterembe, s egy sör, vagy egy pohár bor mellett megbeszélik az élet nagy dolgait. Ezek azonban nem feltétlenül olyan közvetlenek, mint nálunk.

Nem szokás a másik otthon való látogatása, ez inkább a fiatalokra jellemző napjainkban.

Az esküvő kisebb szerepe

Minden településen sok a program, szinte minden hónapban van valamilyen, – a közösséget megmozgató - esemény. Ezek rendre egyházi ünnepekhez kapcsolódnak, illetve Mikulást, a farsangi felvonulást, és a nemzeti ünnepet (aug.1) emelném ki. Erre sok esetben hetekig készülnek.

felvonulás.jpg

Mikuláskor a 14-16 éves gyerekek járják végig a falut beöltözve, és gyümölcsöt, csokoládét osztanak a gyerekeknek egy dalért, vagy versért cserébe. Kicsit olyan, mint nálunk a Betlehem.

Ha már megemlítettem a templomot: sokkal erőteljesebb a vallás szerepe, mint otthon. Számukat tekintve többségben vannak a katolikusok, őket követi néhány százalékkal kevesebb számú protestáns közösség, és a keleti blokkból érkező muszlimok és egyéb vallások is megjelentek.

A vallásos családok tartják az ünnepeket, szokásokat. Pl. keresztelő, áldozás. Ellenben itt az esküvőnek jóval kisebb a jelentősége, mint nálunk. Gyakorta van hétköznap, utána egy szolid ebéddel körítve.

A másik nagyon jó lehetőség az ismerkedésre a gyerek-téma köré csoportosul. Sok esetben egy-egy anyuka vállalja, hogy reggel elkíséri a szomszéd gyerekét is az óvodába, iskolába. Van olyan, hogy még ebédet is ad neki, amennyiben a másik anyuka nem tudja megoldani. Itt persze, az anyagiak is megjelennek már, hisz Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.

kindergarten.jpg

Ezen kívül ott vannak a szépen gondozott játszóterek és sportpályák, ahol az anyukák beszélgethetnek, amíg a kicsik kitombolják magukat.

Évente három költözési hullám

Továbblépve a városokra, ott semmilyen különbség nincs egy otthoni várossal szemben. Az emberek vagy nyitnak és próbálnak ismerkedni, barátkozni, vagy nem. A lehetőségek száma jóval kevesebb, mint egy kisebb közösségben.

Itt még jobban jellemző a jövés-menés. Évente három nagy költözési hullám van, vicces tud lenni, amikor egy halom ember kerülgeti egymást a lépcsőházban. Ki megy, ki érkezik.

A sok költözés okán itt nem jelent meg az amerikai feeling, nem visznek köszöntésül sütikét az új lakónak, és nem hívják azonnal hétvégi BBQ-ra a szomszédot.

Mi lassan két hónapja lakunk itt, de a szomszédjainkkal – a köszönésen kívül –, még nem beszélgettünk. Időt kell adni nekik, hogy megszokják a cserét. Azt is el tudom képzelni, ha mi nem kezdeményezünk, ők nem fognak.

A vegyes családok

Eddig még nem beszéltünk a vegyes családokról, amiből egyre több van. Szép, nem szép, de divat lett a szingli vagy elvált pasiknak Ázsiából, vagy a keleti blokkból nősülni.

Nem nagyon mondják ki, de egyrészt az egzotikum miatt, másrészt ezek a nők – sokszor megszabadulva – a saját nem túl jó, vagy nem létező egzisztenciájuktól sokkal alkalmazkodóbbak, készségesebbek, mint a helyi hölgyek.

Ez egy érdekes kérdést vet fel. Mennyire jut be az idegen kultúra az új családba? Ez erősen attól függ, hogy a házasság mennyire van üzleti alapra helyezve. Tudom, ez nem hangzik túl jól, de ez van.

Ha nem csak „üzletről" van szó, akkor bizony elképzelhető, hogy igen. Ez az új asszonykától is függ, milyen hatással tud lenni a párjára, illetve az mennyire nyitott az új dolgok megismerésére.

Van olyan ismerősöm is, aki echte svájcihoz ment férjhez, a fiú gyönyörűen beszél magyarul, és imádja a magyar kajákat, de van olyan is, aki se nem beszél, sem nem érdekli semmi Magyarországról. Véleménye szerint csak az jó, ami svájci. Ha gonosz lennék, akkor itt kérdezném meg, hogy akkor miért nem innen nősült.

Távolabbi ismerősömnél, a tágabb családban több náció is megfordul (svájci, olasz, ázsiai, amerikai), na, ott igazán egy bábeli zűrzavar uralkodik, abszolút jó értelemben pl. az étkezésre levetítve.

Az őslakosok és a bevándorlók

Hogy az „őslakosok" hogyan viszonyulnak a bevándorlókhoz? Változó. Jelenleg az SVP párt van kormányon, ami nem titkoltan idegenellenes. A hétköznapi életben én ennek látható jelével nem találkoztam, bízom benne, hogy így is marad.

Véleményem szerint a személyiség, illetve a szerzett tapasztalat szabja meg, hogy iszony van, vagy viszony.

Nekem is mondták már miközben beálltam egy parkolóba, hogy „szar magyar". Nem esett jól, de gondolom, hogy nem kellemes emlékei akadtak egy magyarral kapcsolatban, aki miatt kialakult az ellenszenve. Ezzel szemben volt olyan eset is, hogy amikor meghallották, hogy magyar vagyok, majd a keblükre öleltek. Biztosan volt előzetesen pozitív tapasztalatuk.

Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy honfitársaink egy része erőteljesen dolgozik az első megerősítésén. Erre is tudnék sok példát írni, de az majd egy külön poszt témája lehet.

Nehezítő körülményként megemlítem, hogy az echte svájciak alapból meglehetősen zárkózottak. Nem nagyon kezdeményeznek, nehezen nyitnak. De! Ha valaki próbálkozik náluk, azzal barátságosak, segítőkészek. Ahhoz viszont sok idő kell, hogy elfogadjanak.

Egy érdekesség, amit már többen megemlítettek, és ami szintén nehézségeket okoz a barátságok kialakulásában az a humor. A humorunk ugyanis teljesen eltérő, amin mi nevetünk, azt ők nem találják viccesnek, és fordítva. Egy-egy munkahelyi traccspartin akadnak néha kellemetlen pillanatok.

S ha már közös program, könnyen be lehet kapcsolódni viszont a sporttevékenységekbe. Mivel itt nagyon sokan sportolnak a szabadidejükben, érdemes csatlakozni hozzájuk. Azt szem előtt kell tartani, ha itt elterveznek valamit, az úgy lesz, nem szegheti kedvüket semmi. Magyarul nincs esőnap.

Van egy svájci mondás miszerint „jó egyedül, ha van kinek elmondani, hogy jó egyedül." Ezen érdemes elgondolkodni.

Saját és ismerőseim körében az a tapasztalat, hogy sokkal könnyebb barátságot kialakítani egy külföldivel, mint egy echte svájcival. Kivételek azért akadnak..."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat emberi kapcsolatok Svájc országfelelős

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr55351935

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.10. 11:13:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.09. 21:54:56

@Barátusz: izlesek es pofonok .. ugy vettem eszre a mai nok nem rajonganak a szoros ferfiakert .. a nejem kifejezetten nem .. nem csak higeniai de esztetikai szempontbol se .. de kinek a pék ...

2013.06.09. 21:56:05

@montroyal: nade, hol epilal? Honaj? Lab?

kisQtya 2013.06.09. 22:07:12

@én már a fény gyermeke vagyok: Épp azon agyaltam, vajon miért vált ki ekkora indulatokat a svájciakból az, hogy mit csinálnak Magyarországon a cigányokkal? Hát nem leszarják? Hiszen még a közvetlen szomszédaikkal sem foglalkoznak.

Azt egyébként tudják, hogy Balog is cigány? Meg a Zorbán is ugye...

kisQtya 2013.06.09. 22:17:13

@geegee.: Svájcban rengeteg idióta szabály van.
Pl. egy polgi kitalálta, hogy kijárási tilalom legyen este kiskorúaknak, aki megszegi, annak a személyi szabadságát állami rendészeti hatáskörrel nem rendelkező civil biztonságiak korlátozhatják.
Igen. A XXI. században, egy európai jogállamban.
Beszarás. :)))) (Talpig demokrata szülők pedig támogatják az ötletet, ahelyett, hogy nevelnék a gyerekeiket.)

montroyal ( CAN qc) 2013.06.09. 22:17:54

@charlieharper: a végtagokon nem.. egy kivetellel(!) de a tors és a honalj is .. megrtem a noket ... q..ra faj .. hulye kis gép... amugy se vagyok szoros tipus de izzados sem ,, nincs sulyfeleslegem sem .. ez is koszonet a nejemnek ; nem ad vacsorat nassolas nincs.. salatak egeszseges eletmod ... meg lehet szokni..

aberdon 2013.06.09. 22:22:32

@charlieharper: Aberdeenből csak megerősíteni tudom. nagyon kedves skót csajok, de kevés a szépség. Ha mégis látsz valakit, arról általában kiderül hogy baltikum/lengyel/orosz/vagy egyéb kelet európai esetleg skandináv.

Egyébként szerintem az baj itt a Ukben, hogy nem igazán öltöznek nőiesen a nők és 10-20 kiló felesleg az teljesen normális. Ez ilyen társadalmi elfogadottság hogy "máshogy" szépek :)

kisQtya 2013.06.09. 22:24:17

@tucano: Egyszer olvastam egy postot (sajnálom, hogy nem mentettem el), amiben egy kitelepült hazánkfia ömlengett,, hogy milyen remek ország Svájc, mert rend van és mindenért azonnal megbüntetnek: ha zavarod a szomszédot a mosógéppel, ha nem akkor teregetsz, amikor szabad, ha közös mosókonyha van, akkor nem a saját géphasználati idődben mosol,stb. Ez csak a mosás témakör volt.
Na, én pont ilyen országban nem szeretnék élni. :))
Pedig a fidesz-jobbik csapat épp ilyen országon dolgozik most.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.09. 22:26:01

@Kovermadar: neha tudjak a szomszedok is ... legalabb is halljak...

2013.06.09. 22:27:02

@tucano: Lehet hogy csúnyák az alpesi nők, hiszen a belterjesség nem kedvez az esztétikai géneknek, de ettől még nem biztos, hogy a csúnyaság az oka az ázsiaiakkal való házasságoknak. Elképzelhető hogy éppen a férfi az, aki nem kell a nőknek (hiszen ha a svájci nők csúnyák akkor minden bizonnyal a férfiak is), vagy éppen több férfi van a faluban, mint nő. De a leggyakoribb ok az ilyen házasságok mögött az, hogy a férfiak kimondottan hagyományos, szervilis, passziv nőt keresnek, aki otthon teljes mértékig és zokszó nélkül kiszolgája őket. Nagyon sok ilyen példát látni Kanadában fülöp-szigeti nőkkel és agressziv, öregebb helyi pasasokkal, akik senki másnak nem kellettek. Szinte minden ilyen házasságnak válás a vége.

aberdon 2013.06.09. 22:29:15

@Koós: ja azt elfelejtettem hogy egyetemista fiatal csajokról van szó, tehát nem lehet a korral jönni :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.09. 22:31:18

@tanato: tevedes
kaptak valamennyi segelyt az indulashoz
es kellett menni melozni es nem nagyon valogathattal
nagybatyam 56-os
19 evesen ment ki, vagyis jott ki
tudom az elettortenetet
az mas kerdes, hogy detriotba helyezkedett el egy autogyarban es az elso 2 honapban keresett annyit amit egy osszegben eleteben nem latott
a disszidaltak zome fizikai melos volt m,eg foldmuves

2013.06.09. 22:33:38

@Koós: igy van. Ott aztan meg tobb a chubby chicks, mint Angliaban.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.09. 22:35:25

@cougarcat: +1 ez is egy ok, sokkal konnyebb egy azsiai v harmadik vilagbeli not importalni , mint a helyieknek megfelelni ... nekem is ajanlottak shri lankai not . 18 eves volt ... a lanyom 26...
tudom a nevetsegesség nem ol , de nem vallaltam ... a mostani nejem magyarbol importaltam ( o jott) es 16 evvel fiatalabb nalam...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.09. 22:37:17

@Kovermadar: nem kellett par napra kinyitottak a hatarokat
sokan hazamentek
mar olyan 75-tol
akkor volt amnesztia nekik
a masik nagynenem is hazament
ez az anyai ag
sokan visszatelepultek, de ertelemszeruen a csaldjuk nem

2013.06.09. 22:38:28

@montroyal: akkor miket foz a jelenlegi feleseged? Mert a salatakat nem kekll fozni. Tud fozni? Vagy eled rakja a legelnivalot?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.09. 22:43:04

@Kovermadar: hat ez nem igy van egeszen
nagyon sokan kenyszerbol es felellembol jottek
voltak akik kalandvagybol stb.
nem, nem a levelezessl voltak elfoglalva
elkezdtek egy uj oprszagban, csalad nelkul, nyelvtudas nelkul
hazmeno leveleket ellenorizyek, nemszivesen irtak amugyis egy honap vol t egy level
kicsit mas, minthogy felkelsz es raklikkelsz az indexre
sokfele sors volt ott es nem veletlen, hogy sokan haza is telepultek wes az sem, hogy az utolso magyar kozossegek az 56-osoke
ok mennek el egtyutt havonta a templomba es megfozni, megebedelni kzosen
de ez a korosztaly hamarosan kihal
az unokaik, meg mar amerikaiak, felnottek stb.
most mondjam azt, hogy nem volt nekik sem kolbaszbol akerites?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.09. 22:44:25

@zsuzscica: legy udvozolve
hova keszulsz kivandorolni

2013.06.09. 22:50:01

@montroyal: Jól döntöttél! :) Egyébként tapasztalatból tudom, hogy azok a bizonyos "passziv" ázsiai nők nem is annyira passzivak, hanem pl. nagyon szeretnének ide jutni, és kényszerből belemennek bizonyos helyzetekbe. Van aki az egész családjáért áldozza fel magát. Volt egy ismerősöm aki otthagyta a kis gyerekét a Fülöp szigeteken, itt férjhez ment egy mentálisan labilis hapihoz. (A gyerek apja elhagyta őket, ami gyakori történet.) Egy idő után nem birta a kanadai férj kirohanásait és elváltak, de addigra már állampolgár lett. A lánya már 14 éves volt amikor végre ki tudta hozni, szinte alig ismerték egymást. Nagy árat fizetett azért, hogy itt lehessen.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.09. 22:50:26

igen ebed az complet magyarosan ( erdelyiesen) de vacsora csak salata v egy kave egy kis sutemeny es csak 6 ora elott ... utana nincs kaja , TV elott nassolas .. egyutt fozunk a hetvegen tobb félét egy hetre elore nekem tokeletes nem kell friss kaja mindennap .. o is dolgozik nem mereszti a segget otthon , gyerek otthon nincs mar .. a szereto feleseg aki vacsoraval var otthon nem az en normamnak megfelelo...

Taxomükke (UK) 2013.06.09. 22:50:50

@Kovermadar: Azt hogy mondod, hogy "milyen király"? Vilken kung? :)))
Gondolom, toppen, vad kul vagy vmi ilyesmi.

Taxomükke (UK) 2013.06.09. 22:53:23

@Barátusz: Hát present perfectben a last weeket nem használhatod, a todayt viszont gond nélkül.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.09. 22:57:21

@cougarcat: nalunk is fennall ez a lehetoseg kivetel en notarynal kikotottem semmit nem adok, gyerek hozzam nem johet ... jol megvagyunk de ha egyszer kitalalja nem tud a lanya nelkul elni aki 14 eves ... semmi akadalya berel lakast es jo szerencset segitettem de nem veszthetek semmit ... johet a kovetkezo...

geegee. · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.09. 22:57:29

@tucano: Ühnyje, azért ez elég durva.És legalább van valami értelmes indok, vagy annyi csak, hogy "csak" ?

@Kovermadar: Hát ja, úgy valahogy, csak kérdés, hogy kapnak is-e ennyit?

@kisQtya: Valahol olvastam egy hasonló hírt, asszem ott is az volt, hogy tán 16 év alattiaknak akartak este 11 után kijárási tilalmat bevezetni.Lehet leköpnél engem is, de bizony egyetértenék én is egy ilyennel, semmi keresnivalója nincs egy kiskamasznak este 11 után az utcákon, főleg hétköznap.Ja és asszem az volt az indok, hogy sokat italoznak, randalíroznak és ezért kellene.Így meg aztán végképp támogatnám én is... :P

geegee. · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.09. 23:03:49

Ellszált a kommentem a rohadék blogmotor miatt.Na mégeccer:

@tucano: Azért ez elég beteg dolog.Van valami értelmes oka is?

@Kovermadar: Olyasmit gondolnék én is reálisan, főleg, hogy ez csak az óvodai költség.

@kisQtya: Valahol szintén olvastam ilyet, hogy 16 év alatt este 11 után kijárási tilalom lenne.Én spec totál egyetértek vele, semmi keresnivalója nincs egy kiskamasznak ilyenkor az utcán.Asszem azért vezetnék be, mert sok a részegeskedő, randalírozó fiatal az utcákon.Így meg pláne egyetértek vele, lehet megkövezni... :P

Itt a blog.hu-n mindenkinek ajánlom, hogy a kommentet elküldés előtt másoljátok ki egy txt fájlba, mert teljesen rapszodikus, hogy mikor sikerül elküldenie.Így ha el is száll a komment két másodperc újra elküldeni...
Kb 100 eset után most egyszer nem kopipészteltem, írhattam is be újra...

geegee. · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.09. 23:04:28

@geegee.: hehh, d*göljön meg, most meg itt van mindkettő...áhh

geegee. · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.09. 23:06:59

@Taxomükke: Ne haragudj már, de had kérdezzem meg, tudod azt, hogy a nicked egy svéd kifejezés? :D Gondolom tudod, mintha olvastam volna, hogy éltél errefelé (?) De nekem akkor is nagyon vicces, azóta én is így ejtem, ahogy te írod... :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.09. 23:07:18

@geegee.: en is tamogatnam a torvenyjavaslatot
itt pl 21 eves korod elott be nem engednek egy ejjeli discoba vagy barba

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.09. 23:07:20

@kisQtya: Nem értek se a svájciakhoz, se a cigányokhoz, a tojásról is csak annyit tudok, hogy tyúk van a háttérben. Gondolom balog eu körúton van, mert valakinek magyarázkodnia kell. Ezen a héten svájcban van, gondolom jövő héten a norvégokhoz megy. Szeretem és értem a fidesz logikát, szerintem ez a népszerűségük titka.

Azt a svájci cikket már múlt héten kibeszéltük. Lehúzhatják a klotyót nyolc után és közlekedhetnek egyhén poros autóval. Csak három galambszar/motorháztető felett büntet a rendőr és veszi le a rendszámtáblát.

2013.06.09. 23:09:03

@geegee.: en is tamogatnam a 16 ev alattiak otthontartasat esete 11 utan. De kutya nem kerdez errol minket UKban.

2013.06.09. 23:11:44

@én már a fény gyermeke vagyok: kihagytad, hogy a gyerek csak delutan 1 es 2 kozott sirhat hangosan, azt sem tomegkozlekedesen.

svajcineger 2013.06.09. 23:14:15

@montroyal:
A nejed otthon hagyta a tini lányát? Jól értem?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.09. 23:18:13

@charlieharper: Kihagytam azt is miért csak 19 svájci van egyszerre pályán egy bajnoki focimeccsen? Háromnak mindig füves lesz a nadrágja és berohan az öltözőbe lecserélni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.09. 23:22:48

@gambl-r: hat ha ebbe az uzletbe belement, akkor vagy nagyon szerelemes, vagy csak a canadai allampolgarsag kell neki

svajcineger 2013.06.09. 23:29:12

@én már a fény gyermeke vagyok:
Összesen nincs 19 svájci egy svájci bajnokin. :)

svajcineger 2013.06.09. 23:32:22

@hagyma:
Ha így van, akkor... "érdekes" mindenesetre...

2013.06.09. 23:37:41

@montroyal: Jó a biztonság, de azért remélem inkább együtt maradtok és továbbra is boldogan éltek.

BTBTBT 2013.06.09. 23:58:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
De akkor valójában az számít, hogy a ma már egyszerű múlt az a "vettem".

@montroyal:
Ez a "mai nők" nyilván arra érvényes, amerre élsz, mert amúgy durván általánosításnak tűnik. Meg a feleséged példájából kiindulva szubjektív is.
Arról nem is beszélve, hogy a szőrösségnek is vannak fokozatai.
És akkor a lábadat is borotválod? Merthogy az is szőrős?

@Kovermadar:
Akkor jó, mert a svédhez még annyira se konyítok, mint a némethez. :)

@Taxomükke:
Ugyan speciális eset, de jól működik a "last week" present perfectben: "I have seen this movie twice in the last week."

tucano 2013.06.10. 00:13:32

@gambl-r: ennyire azért nem egyszerű:) Ha ők hülyék, akkor magunkat nem is minősíteném .
@kisQtya: nem, ez teljes félreértés. A svájciak bármilyen furcsán hangzik is, a saját szabadságuk miatt szabályoztak mindent. A keretek között sokkal szabadabbak, mint mi, soha semmilyen joguk nem csorbul és bármilyen szabályt hozzanak, azt nagyon komoly konzultáció és többszintű döntés előzi meg, ráadásul a végső szót népszavazás mondja ki.
@geegee.: mezei adózás

tucano 2013.06.10. 00:16:16

@hagyma: korábban azért 16 évesen behívták katonának, 17-től meg simán. Megdögölni azt lehet, de be ne rúgjon! Egy 16 éves kölköt a büdös életben nem fognak megállítani a szabályok. Pontosítok, engem 16 éves koromban semmilyen szabállyal sem lehetett megállítani.

tucano 2013.06.10. 00:38:22

@cougarcat: ilyeneket láttam én is, de persze én vicceltem a svájci nők, öööö nemszépségével. Lefogadom, hogy a különböző nemzetiségű házasságok 90%-a mezei szerelemből születnek. Egyszerűen nagy a keveredés. És persze vannak olyanok, akik vesznek maguknak asszonyt vagy maga az asszony tesz meg mindent, csak kijusson a nyomornegyedből. De merő optimizmusból úgy gondolom, hogy ez talán azért nem jellemző.

2013.06.10. 00:45:01

@tucano: OK, értem. :) A keveredés nem rossz dolog, jót tesz a géneknek és a társadalomnak is.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.10. 00:55:01

@gambl-r: igen az apjaval el ... ebbe a jatszmaba nem tudok belatni de szomoru hogy innen jobban tudja segiteni mintha szemelyes jelenlet meglenne de egyutt haljunk ehen havi 70ezerbol..
@cougarcat: ovatossag nem art... mar sok mindenen atmentem 4 feleseggel..
@Barátusz: nem alltalanositok kinek a pék kinek a pékné .. a ma nokre a fiatalabb igenyes noket ertem akik adnak magukre es ezt a ferfiaktol is elkivanjak ... de legyen ez egyeni .. es fugg a kortol( 20 ev hazassag utan mar mind1) es neha a penztarcatol($) is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 02:26:10

@tucano: nem hiszem, hogy 18 alatt volt kotelezo katonasag, de most nem nezek utan
ez nagy utokartya mindenki kezeben, hogy hjahaha 18 evesen mar lehet katona, mehet a hadseregbe, de nem ihat meg nyilvanos helyen 2 sort
igen
de ha komuves akkor sem ihat meg
otthon meg mar szinte semmilyen hadsereg sincs es 15 evesen seggreszegre ihatja magat ejjel pesten mondjuk
ez van
amugy most mar nincs kotelezo behivas, de ha haboru van , megtamadjak az USA-t menni kell
meg nekem is
mas a hozzaallas az teny
en orulok , hogy a kocsmak nem tinedzserekkel vannak tele

montroyal ( CAN qc) 2013.06.10. 02:42:56

@hagyma: megtamadjak az USA-t

bizony nagy a veszely.. el tudom kepzelni afganisztanba a talibok telerakjak kovekkel a csonakjaikat (ko van boven ) felveszik a vallukra a csonakokat leviszik gyalog a tengerpartra, ateveznek egeszen New yorkig .....
es ugy meghajigaljak kovekkel az egesz varost hogy minden US allampolgarnak meg kell vedenie veszelybe levo hazajat .. urfegyverekkel , missilekkel, bombazokkal, hadihajokkal ... hat ami van , ha veszelybe a haza ... megtamadjak..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 02:56:40

@montroyal: semmisem lehetetlem
szeptember 11 pl terrorista tamadas volt az USA ellen
ez ne feledjuk Japan is megtamadta, sot magyarorszag is hadat uzent

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.10. 03:28:28

@charlieharper: " egyebkent hibas a teoria"

Nem gondoltam én se hogy Nobel díj jár érte.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.10. 03:55:28

@hagyma: szeptember 11 pl terrorista tamadas volt az USA ellen

majd egyszer talan sok ev mulva kiderul kik voltak a terroristak gondolom nem azok akiknek az utlevelet megtalaltak de minden mas elegett elolvadt, ja es az utaslistan nem voltak aki a gepet vezette egy cessnat nem tudott elotte egyedul elpilotalni,, hosszu kodositett tortenet
nem ki mit hisz kerdese nezd meg a filmet es Te fogsz elgondolkodni ...
de ugy is jo homokba dugni a fejet es szarni mindenre ugy se tudunk valtoztatni rajta

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 04:49:02

@montroyal: mar regebben tobb hozzaszolasodbol kiderult, hogy mindenki hulye, aki nem tudja, hogy az USA kormanya tette
maradjunk ennyiben
en hul;ye vagyok
Te okos
nezd a filmjeidet
Te tisztan latsz
en homokba dugom a fejem
ez van
amerika megolte 3000 allampolgarat, hogy megtamadhassa Irakot az olajert, amit most es azota negyszeres aron veszunk
mennyel el a kozjegyzohoz es meg foglaltasd irasba, hogy a feleseged mit gondolhat szeptember 11-rol

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.10. 06:33:40

A szabályozáshoz még annyit, hogy kívülállóként valóban sok előírás hülyeségnek tűnik.
Ahhoz itt kell élni egy darabig, hogy megértse az ember a logikát, ami mögötte van.
Nekem is kellett pár év, mire rájöttem mi, miért van.
Nem is mindegyik hülyeség.
:)

pappito · http://pappito.com 2013.06.10. 07:06:24

@hagyma: "ez ne feledjuk Japan is megtamadta, sot magyarorszag is hadat uzent"

úgy is néz ki ámerika, nem vette komolyan, oszt tessék, Obama lett az elnök! :)

koratfreak 2013.06.10. 07:15:35

Kivalo poszt.Nekem is hasonlo tapasztalataim vannak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.10. 07:57:36

@Taxomükke:
"Vad kul" lesz az :)
De majd ellövöm nekik a másikat is, háthat :)

Ami jópofa történet volt, hogy mikor kijött az egyik kollégám (magyar), akkor itt hallott először a bandi nevű sportról (olyan, mint a hoki, csak cipőben).
Hallotta, hogy beszélnek állandóan a bandiról.
Baromira nem értette, hogy ki lehet ilyen híres András itt, hogy annyit beszélnek róla :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.10. 08:02:33

@hagyma:
Te, mivel még emlékszem, hogy honnan jöttem, így nekem pl. itt is kolbászból van a kerítés... rém idióta egy megfogalmazás, utálom is és elcsépelt is.
Az biztos, hogy nekem az itteni életem egyszerű munkásként is csillagászati távolságban van az ottani életemhez képest. És nem csak a pénz miatt.

Innentől biztos vagyok benne, hogy 56-ban nekem is megérte volna a kiszökés, nem büdös a munka, mindegy mit csinálok, csak fizessenek meg érte.
Ráadásul nálatok még az üzemanyag is olcsó, az autók is szuperek, van két óceánpart, hegy, tavak, minden ami kell.
Valamit valamiért...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.10. 08:05:41

@montroyal:
Isten ments, hogy összevesszünk ezen, de még ha igazad is lenne, akkor is inkább 1000* az amerikai külpolitika, mint a magyar, amelyik szisztematikusan a rossz segget nyalja :)

Pernilla 2013.06.10. 08:05:45

@Kovermadar: ez jó.. bandi :-)
Egyébként szép magyar kifejezéssel floorballnak hívják ezt a sportot.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.10. 08:44:35

@Barátusz:

Ma már elve 1 darab múlt van csak a magyarban, azaz nem érdemes egyszerű múltról beszélni. Múlt és kész. S ez a múlt eredetileg befejezett jelen volt.

tanato 2013.06.10. 08:47:00

@hagyma: Ez mind igaz,nem volt könnyű az 56-osoknak sem,de más nehézségeik voltak mint a most kifelé készülőknek.Ott az elmenetel volt a probléma a hazatérés reménye nélkül,most meg ugye a beilleszkedés,munka és szálláskeresés,nyelvtanulási nehézségek stb.Nekem is voltak,vannak amerikás 56-os rokonaim,az első időkben még leveleztek anyukámmal/unokatestvére volt,de eléggé hamar amerikanizálódtak,a JUhász nevet hamar Shepardra cserélték/mára már semmi kapcsolat a leszármazottak már nem beszélnek magyarul és nem is érdekli őket a szülők óhazája.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.10. 09:07:58

@tanato:
Ezek szerint semmiféle törést nem jelent az utódok számára, hogy ízig-vérig amerikaiak lettek.
Ezért nem értem, hogy ha egyszer lennének gyerekeim, miért kellene bármiféle magyarágtudatot is ébreszteni bennük, ha arra semmi szükségük sem lesz.
A nagyszülők 50%-a szintén Svédországban él és beszél svédül/angolul (magyarul is). 25% már nem él, a másik 25%-ról pedig mindenkinek jobb, ha semmit sem tudnak és halottnak hiszik.

A névváltoztatáson én is gondolkozom, bár itt valamivel nehezebb, mint Amerikában (megtalálni a megfelelőt).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.10. 09:08:32

@Pernilla:
OK, köszi! :)
Nem vagyok otthon a sportok terén :)

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.06.10. 09:27:13

@DieNanny: A bölcsinél nem elírás az a 10 év? :-)
Francia részen egészen más a rendszer, például van étkeztetés és gyermekfelügyelet is ebédszünetben (kell érte fizetni), illetve 4 éves korban kezdik az iskolát.
Szerdán nincs iskola a kicsiknek (szeptembertől már a nagyobbak mennek szerda délelőtt is), illetve a többi napokon délután is van tanítás mindenkinek. 4 óra után is vigyáznak azokra a gyerekekre, akiknek a szüleik dolgoznak, persze kevés pénzt kell érte fizetni, de maga az iskola ingyenes.
Az ovi itt is fizetős, nem válik ketté bölcsödére és óvodára. A fizetésetől függ az összeg, de például az amennyit mi fizetünk meg sem közelíti az általad írt összeget heti 5 teljes napra, teljes ellátással.
Régi vágyam, hogy valaki olasz részről is írjon! Nincs itt senki? :-)

tanato 2013.06.10. 09:44:34

@Kovermadar: Esetünkben a rokongyerekek a forradalom alatt fegyveres harcot folytattak Pesten akkor lehettek kamaszok 16-17 évesek,menekülniük kellett gyorsan a megtorlás elől,érthető a magyar hatóságok előli rejtőzködésük még kint is,oda is elért azért a KGB keze,vszleg azért is lettek Shepardok gyorsan meg igyekezetek a magyar nyelvre még nem is gondolni.

zsuzscica · http://zsuzsiblog.de 2013.06.10. 13:26:41

@hagyma:
szia
én Németországban élek :)
ez év áprilisában költöztem ide a páromhoz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 13:27:07

@pappito: lesz is itt problema jovore az Obama -care miatt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 13:29:28

@Kovermadar: valoszinuleg a kivandorlas, nem kiszokes, mindenkinek megerte anyagilag, mint emlitettem arra akartam ravilagitani, hogy attol a pillanattol nem letezett magyarorszag szamukra
szamodra most is letezik es rendszeresen olvasol is rola
ahogy en is

@zsuzscica: nemet a pasid?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 13:31:38

@tanato: amugy jelzem amerikaban jelen pillanatban is van ingyenes nyelvoktatas
illegalisoknak is!!!
az egyetlen kulonbseg az volt 90-ig, hogy ahogy kiertel kaptal hivatalosan munkavallalasi engedelyt, most meg nem kapsz, mert nem vagy menekult
se tobb se kevesebb

pappito · http://pappito.com 2013.06.10. 13:35:55

@hagyma: idén meg a verizone miatt meg úgy néz ki Mr Snowden is megkavarta a melaszt elég keményen!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.10. 13:58:41

@zsuzscica: ajjaj nagyhanguak es bufognek:)
@pappito: hat, hogy a kovetkezo elnok republikanus lesz , abban biztos vagyok, de hogy miert kell emiatt meg majd 4 evet szopni azt nem tudom, dehat amerika Obamat akarta
/en elhatarolodom, mert a valasztaskor meg nem voltam amerikai:)/

montroyal ( CAN qc) 2013.06.10. 14:46:45

@Kovermadar: vilagert se senkvel meg Hagymaval sem veszekszem es nem is akarok senkit meggyozni a film a meggyozo de semmit nem valtoztat az eletemen leszarom az egeszet a canadai kulpolitika is segnyalo de ezek szerint jo helyen az viszont felhaborit amikor a beteg gyerekeknek nagy erofeszitessel osszekoldulnak 1 milliot , az amcsiktol meg tobb milliardet vesznek szar fegyvereket tengeralatjarokat repuloket .. persze ez is csak egy morgolodas nalam..

zsuzscica · http://zsuzsiblog.de 2013.06.10. 14:54:55

@hagyma:
az enyém szelíd, csendes típus és soha nem böfög... egyébként igaz :D :D

Taxomükke (UK) 2013.06.10. 15:53:44

@geegee.: Nem éltem Svédországban, de jártam ott többször, és beszélem a nyelvet (sajnos nem olyan jól, mint szeretném).

Taxomükke (UK) 2013.06.10. 15:55:58

@Barátusz: Így van, ez speciális eset. Akkor használhatod a present perfectet, ha egy megkezdett és le nem zárult időszakról beszélsz.

DieNanny CH 2013.06.10. 18:12:26

@geegee.:

Én úgy vettem észre, hogy bármikor lehet költözni, ha szólsz a főbérlőnek 3-4 hónappal előtte. Hiszen nálunk az újság, internet minden nap tele van bérlakás-hirdetéssel.

A nettó átlagbért nem tudom. A legalacsonyabb, 85 frankos díj azt jelenti, hogy a gyerek 9,5 órát a bölcsiben lehet. (Ja, és bölcsi=Krippe!!! Az óvoda ingyenes, de ott átlagban 3-4 órát vannak a gyerekek, kaját otthonról visznek.)

Tehát 9,5 óra, az 9 frank óránként. Egy építkezésen dolgozó kb 30 sFr nettót megkap.
Azért nem nagyon tudom pontosan, mert az adózás attól függ, hogy házasságban élsz-e, és mennyi gyereked van. És kantononként változó.

DieNanny CH 2013.06.10. 18:17:49

@kisQtya:

Szerintem semmilyen indulatot nem vált ki... Szerintem az a 30 ember magyar volt.
Egy svájci kolléganőmnek mikor meséltem, hogy egy 20ezres városban nőttem fel ahol csak az én óvodámban 9 csoport volt, teljesen elhűlt, hogy: De hát ott a pusztán?!?!... Ott nem csak falvak vannak? - Merthogy ő csak a Sisi-filmekből ismeri Mo-ot...

DieNanny CH 2013.06.10. 18:22:43

@kisQtya:

Azért itt is emberek élnek, és a szomszédokkal mindent meg lehet beszélni. A Tages-családomnál egyik vas. éjjel 2 gyerek is összehányt mindent, és hiába a péntek a mosásnap, a hétfőre beosztott simán megengedte a mosást..
Vagy pl tesóm szomszédja ha pont a mosásnapján dolgozik, akkor cserél tesómmal, vagy ha elutaznak, ilyenek.
A rend, fegyelem mindenkit véd is. Ezért kell jó kapcsolatot kiépíteni a szomszédokkal.

DieNanny CH 2013.06.10. 18:25:41

@cougarcat:

Bizony, a passzív nő kell nekik. Gondolj bele, csak 1971 óta szavazhatnak itt nők!!! Eleve az van a férfiakba belenevelve, hogy a nő maradjon otthon, és a háztartáson kívűl ne értsen semmihez. Még az ország ügyeihez sem.
Kell egy kis idő az átálláshoz.

DieNanny CH 2013.06.10. 18:32:52

@én már a fény gyermeke vagyok:

Röhögni fogsz, de most télen volt az újságban, hogy akinek nincs letakarítva az autója tetejéről a hó, azt a rendőr megbünteti!
(Egyetértek, pont láttam, mikor zebra előtt fékezett egy autó és az összes hó előrecsúszott a szélvédőre... Mert azért nem mindenki tartja ám be itt sem a szabályokat!)

DieNanny CH 2013.06.10. 18:39:51

@Gilda66:

A 10 év azért nem elírás, mert valóban a kisiskolásoknak is nyújtunk déli étkezést, és délutáni napközit. Mivel ezt egyik iskola sem nyújtja.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.10. 19:11:42

@DieNanny: A svájciak a legnagyobb környezetszennyezők. Mindenféle fagyállós szarral törlik menet közben a szélvédőt, amit természetes anyagokból készült hóbuckával is meg lehet oldani. Úgy ahogy írod, a fékpedál lenyomásakor a tetőn megolvadt hó remekül tisztítja az ablakot. Akinek az egész egyszerre esik le, az ne vezessen autót. Vagy legalább tegyen ki egy trocken trauben feliratot hátulra. Vagy valami hasonlót, hirtelen nem tudom hogy van svájciul a mazsola.

kisQtya 2013.06.10. 19:47:23

@tucano: Nem értem én félre, csak utálom ... Meg a tejcsokit is, pedig sokan esküsznek rá, hogy nagyon jó. :)))

kisQtya 2013.06.10. 19:54:22

@cougarcat: Ami a keveredést illeti, egyetértek. Részemről leginkább azt szeretném, ha az unokáim már nem tisztán fehér emberek lennének.
Lehet köpdösni rám, de úgy gondolom, hogy néhány generáció múlva "felsőbbrendű" szép fehér rasszunk kisebbségbe kerül majd és addigra jó lenne már biztonságban tudni a génjeimet cuki kis keverék unokákban, déd-, meg ükunokákban.

kisQtya 2013.06.10. 20:03:08

@DieNanny: Nekem is az volt a hátsó gondolatom, hogy az a 30 magyar volt. Épp elfér annyi egy buszban kényelmesen. :)))))

kisQtya 2013.06.10. 20:13:28

@DieNanny: Értem én, csak másképp gondolkodom. Pl. nem szeretném idegen emberekkel egy gépben mosni a ruháimat.

Meg azt sem szeretném, ha mások szagolnák az én szennyesemet, vagy látnák, amint a bugyimat, párom gatyáját éppen kiszedem a gépből (pedig még nem szarunk be).

Én sem szeretném más szennyesét szagolni és nézegetni, hogy forog a gépben a csipkebugyija.

Tudom, hogy ez hülyeség, de nálam a mosás intim dolog. :)))

És szeretek akkor csinálni valamit, amikor éppen kedvem szottyan.Tegnap pl. mosni akartam, de szép idő volt, inkább napoztam. Ma meg mosok, mert zuhog az eső.

kisQtya 2013.06.10. 20:27:21

@én már a fény gyermeke vagyok: Idegbeteg őrült lennék, ha minden lépésemet szabályoznák. Pedig jó úton haladunk ebbe az irányba. Sajnos....
Engem nem zavar, ha éjjel buliznak a szomszéd srácok. Az se zavar, ha az alattam lakó pasi vasárnap délután fúrja be a polcot a gyerekszobába.

De az rohadtul zavar, ha szabályokkal vagyok körülkerítve, mint az állat a ketrecben (hogy ne bántsák a látogatók).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.10. 21:37:05

@hagyma: @charlieharper: Nem tudom már, hogy hol olvastam, de nem itt a Hán.Magyarországon is simán bevezethetnék.Jó kis felfordulást okozna, de valszeg sokan nem bánnák...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.10. 21:43:26

@tilmir: Oké, te már tudod, nosza, oszd meg velünk is! :-) Oszd meg és uralkodj... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.10. 21:58:03

@DieNanny: Úgy lenne a normális.

30sfr?Az mondjuk döbbenetesen kellemesen hangzik, főleg nettóban és építési melósnak... :-o Átszámoltam, itt orvos, mérnök kap ennyit, csomó felelősséggel a nyakában.Pedig itt se rosszak a fizetések, már a magyarokhoz viszonítva.

Merre is van ez a Svájc, mindjárt keresek térképet... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.10. 22:04:50

@DieNanny: Atyaisten...Legalább mondtad nekik, hogy Budapest egy kétmilliós város, nagyobb mint Bern+Luzern+Zürich együtt? Jéézusom...

Nem tudok eléggé megdöbbenni a külföldiek ilyen mértékű osto.baságán...Oké, hogy nem érdekli, de iskolába se járt sose?Áááhh

2013.06.10. 23:08:46

@DieNanny: Huszonvalahány éve még Kanadában is természetes volt, ha egy nő otthon maradt gyerekeket nevelni meg háztartást vezetni. Manapság szinte csak a segélyen vagy rokkantnyugdijon élő nők teszik ezt meg. Aki normális életszinvonalat akar és nincs tehetős férje, az jól teszi ha dolgozik. A férjnek is ez az érdeke, különben vállalhat másod meg harmadállást.

2013.06.10. 23:16:58

@kisQtya: Igazad van. Tudod részemről már régóta nem érzem azt hogy mi fehérek "felsőbbrendüek" vagyunk. Persze ehhez az kellett hogy az utóbbi két évtizedben mindenféle származású embereket közelről is megismertem, főleg a munkám révén és igy automatikusan egy biz. fokú kölcsönös tisztelet alakult ki. Ahol nincs ilyesfajta érintkezés, ott gyanakvóbbak az emberek a "másság" iránt. Ez is természetes. De ahogy mondod, a keveredés (főleg a szerelmen alapuló) jelentősen megváltoztathatja a világot.

svajcineger 2013.06.10. 23:31:17

@geegee:
Iskolaban? Na, ott aztan semmit em tanitanak rolunk...
Az itteni emberek tudata pedig max. Ausztriaig er el.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.11. 14:39:11

@gambl-r: Hmm.Ezek szerint csak Magyarországon van(volt) olyan, hogy tanítják egész Európa földrajzát, gazdaságát, népességét stb...Ha nem is nagyon mélyen belemenve, de azért a mi korosztályunknak (80-as évekbeli ált iskola...) volt valami fogalma ezekről a dolgokról...Bár nem tudom, manapság milyen egy általános iskolai földrajzi tanterv...

2013.06.14. 06:18:10

a szomszed faluban levo egyetemi tanar azt gondolta, h Magyarorszag a Fekete tengerig er :D (itt most a nagymagyarok elmorzsolhatnak egy konnycseppet)

alapvetoen nem foglalkoznak semmivel a ami a hatarokon kivul tortenik, de sokszor meg azzal sem, h mi tortenik az olasz vagy francia kantonban :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása