TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!

„Magamról annyit, hogy már évek óta dolgoztam Magyarországon szakácsként borzasztó körülmények között. A vendéglátásban a fizetés jobb helyeken a magyar átlag feletti, ennek azonban ára van. 15-16 órás munkanapok, hétvégi munka, ünnepnapok és szabadság nélkül.

Emellett a bejelentés vagy csak négyórás, vagy egyáltalán nincs. A magasabb fizetés a több ledolgozott óra miatt jön ki, nem a kimagasló fizetés miatt. Nagyon sok dolgozó alkoholista lesz az évek folyamán, a stressz és az italok közelsége miatt.

Több munkahelyen is dolgoztam, és a legtöbb helyen elégedettek is voltak velem, de ezt már csak akkor mutatták ki, mikor felmondtam. Munkaidő alatt pedig bármi megtörténhet! Láttam repülő üvegkancsókat széttörni a falon, késsel hadonászó főnököt, sírva fakadó középkorú felszolgálónőket...

Néhány év munka után beláttam, hogy hiába megyek el máshová dolgozni, a történet folytatódik, csak a szereplők mások. Ezért folyamatosan azon gondolkodtam, hogy hogyan változtathatnék az életemen.

Az esti iskola nem jött be

Első próbálkozásom az esti iskola volt, hátha érettségi után sikerül valami értelmesebb munkát kifognom. De felénél rájöttem, hogy csak az időmet vesztegetem, időpocsékolás az egész. De azért végigszenvedtem, pedig akkor már nagyon külföldre vágytam. Egyetlen előnye a dolognak, hogy valamennyire megtanultam ott angolul.

Az utolsó év végén az akkori kollégámtól kaptam egy ajánlatot, hogy menjünk ki együtt Angliába, mert ott dolgozik a barátnője bátyja is, és hogy neki milyen jó sora van! Korábban már jártam Angliában, ezért tetszett az ötlet, és angolul is tudtam valamennyit.

A szakmunkásképzőben németet tanultam, katasztrofális eredményekkel. A tanulással nem volt gondom, ami érdekelt, abból felkészülés nélkül is jó jegyeket tudtam szerezni. Bár a tanárok nagyon nem kedveltek, mert tudták, hogy házim szinte soha nincs kész, és a könyvet sem nyitottam ki otthon, de ennek ellenére mégis sokszor kivágtam magamat. Sajnos azonban ez a módszer németből egyáltalán nem működött, így abból mindig a bukás szélén álltam.

Először Anglia

Ilyen előzmények után kimentünk Angliába egy hónapra, hogy majd csak lesz valahogy. Innentől a történet tipikus: a kollégám egész nap csak a barátnőjével volt (talán mert otthon sose tudtak igazán kettesben lenni), a vendéglátónk meg velünk fizettette ki az ő albérletét, takaríttatta ki az egész házat. Tisztítószereket, porszívót, seprűt, lapátot is nekünk kellett vennünk.

Munka lett volna, de nekünk nem volt se helyismeretünk, se egyéb tudásunk a munkakereséshez. A város pedig, ahol éltünk, inkább egy lakótelep volt csupán, nagyobb cégek nélkül. Néhány hét után beláttam, hogy ez egy értelmetlen és drága nyaralás lett csupán.

Szerencsére előrelátóan mindketten megvettük a hazaútra szóló jegyeket is, így legalább ezzel nem volt gond. A volt kollégám az összes pénzét elverte a barátnőjével, így a reptérre való kijutást is nekem kellett kifizetni. Hogy később az általa felhalmozott tartozást hogy sikerült visszaszereznem egy év alatt, az külön posztot érdemelne.

Ebből az útból tanultam, és azt tanácsolom mindenkinek, hogy úgy, hogy nincs megszervezve a hazaút, SOHA ne menjenek sehová. Inkább bukják el a jegy árát, mert a munka összejött, minthogy kétségbeesetten azon gondolkozzanak, hogyan juthatnak haza. Itt Münchenben is futottam már bele vonatjegyre kéregető magyarba...

Álláshirdetés Németországba

Ezután Magyarországon alkalmi munkákból éltem pár hónapig, majd sikerült egy álláshirdetést találnom. A munka Németországba szólt, egy fürdő büféjébe kerestek szakácsot. Én már az elején közöltem, hogy németül nagyon nem tudok, de azt mondták, ebből nem lesz gond. Az ajánlat úgy szólt, hogy egy hét ingyen próbamunka kint, az utat pedig én fizetem oda-vissza. Szállást és étkezést kapok, de semmi mást nem.

Az ottani munka nagyon nem volt az én álmom, embereket kellett kiszolgálni, asztalokat lerámolni, kávét főzni... Egyáltalán nem szakácsállás volt, és a német nyelvtudás is fontos lett volna. Sajnos az egyik nap valamiért rosszul lettem, a főnököm meg bepánikolt, ugyanis nem voltam bejelentve.

Ha bármi gond lett volna, ő nagyon megjárta volna. Sürgősen meg akart szabadulni tőlem! Másnapra azonban minden rendbe jött, de ő már akkor eldöntötte, hogy nem akar velem együtt dolgozni. De mivel nem volt embere, a próbaidőt ledolgoztam, sőt még további két napot is.

Felajánlotta, hogy a férje kocsival megy haza, ha gondolom, ingyen elvisz. Magyarországon pedig még kaptam kb. 120 euró fizetést is a hétre. Tudom nem sok, de engem nagyon meglepett. Összességében ez a kis kaland anyagilag pluszos lett és végre megkaptam életem első külföldi fizetését is.

Ismét Anglia

A következő hónapban egy munkaközvetítővel próbálkoztam, ahol ajánlottak egy állást, így ismét Angliába utaztam. Egy vidéki hotelben dolgoztam pár magyarral. Szépnek szép volt, de nagyon a világ végén volt. A szálláson csak ágyak voltak, se TV, se internet, de még egy hűtő sem. Hosszú ideig nem is bírtam volna.

Ide később felvettek egy angol szakácsot is, így nekem egy hónap után mennem kellett. Eközben kitört a válság, mely azóta is tart. Akkor nagyon bántam és szörnyen csalódott voltam. Pedig igazából nagy tragédia nem történt.

A cég rendben kifizetett, több mint 1000 fontot kaptam, és újabb tapasztalatokkal gazdagodtam. A hazaút pedig hatalmas önbizalmat adott. Mikor a hotelbe mentem, a reptérről kocsival vittek el a hotelbe, ami több órányi útra volt a reptértől, de a visszaúton csak kiraktak a legközelebbi vasútállomáson és otthagytak.

Innen nekem kellett vonattal és busszal eljutnom a reptérre egy olyan útvonalon, amin még sohasem utaztam. Jegyet vettem, kérdezősködtem, kicsit idegeskedtem, de végül hazataláltam.

Megint az itthoni alkalmi munkák

Novemberre érkeztem haza, és ismét alkalmi munkákból éltem. Kicsit itt, kicsit ott dolgoztam, volt, hogy csupán 300 Ft-os órabérért. De nem válogathattam, minden pénzem elment, a lakásom frankhitele meg megduplázódott. Az APEH meg karácsonyra még egy 300 ezer Ft-os adótartozás csekkel is meglepett.

Egy másik volt kollégám beajánlott a munkahelyére, egy belvárosi kávézóba és gyorsétterembe, ahol egész decemberben úgy dolgoztam ezek után, mint a kisangyal. Bármi is lesz, ehhez a munkahelyhez 10 körömmel fogok ragaszkodni, gondoltam!

De itt sem volt minden rendben, ugyanis az ottani üzletvezető barátja is munkát keresett. Kit is küldjünk akkor el? Gondolom, kitaláljátok! És akkor megint munkanélküli lettem... Abban a félévben annyi munkahelyem volt, mint az azt megelőző egész munkaviszonyom alatt összesen.

Ismét alkalmi munkák nevetséges összegekért, továbbá időhúzás az APEH-nál és a bankomnál, várva a csodát. Ezek után talán nem is csoda, hogy kórházban is voltam egy hetet.

Egy váratlan telefon és a visszatérés

Aztán áprilisban egy váratlan telefont kaptam: a kávézóból keresett a volt főnököm, hogy úgy tudja nincs munkám és szívesen visszavenne. Az üzletvezető barátja sajnos nem vált be, mint szakács, de elküldeni meg nem lehet...

Szóval visszamentem és egy teljes évet dolgoztam ott, többnyire elégedetten. Dolgozni sokat kellett, mert ha én voltam bent, a kollégáim szinte semmit sem csináltak. Szüleim is megnyugodtak, hogy véglegesen Magyarországon maradok és talán a mostani munkahelyemről megyek majd nyugdíjba.

Nem volt az a tipikus magyar vendéglátóhely, mivel nagyon szem előtt voltunk a belvárosban, így nem dolgoztak ott alkoholisták, vagy idegbeteg főnökök. Végre elégedett voltam, minden tartozásom visszafizettem, a lakásomat pedig berendeztem.

Egyedül csak amiatt voltam elégedetlen, hogy a kolléganőim a pultból rendszeresen órákra eltűntek, és olyankor a kasszát is nekem kellett kezelni. Abban pedig szinte minden héten hiány volt, nem is kevés: 20-60 ezer Ft!

A csoda, ami megváltoztatta az életem

A pénztárgép egy modernebb fajta volt, melyen lehetett internetezni is akár. 2010. május elsején szokás szerint megint dolgoztam és megint egyedül voltam, a kolléganőim ismét eltűntek. Azt kívántam, bárcsak történne már valami csoda, ami megváltoztatja az életemet! És megtörtént! Az iwiw jelezte, hogy egy új üzenetem érkezett. Miki írt nekem Németországból, meglehetősen tömören: „ahoj ha erdekel nemetben melo akkor irj vissza miki"

Mikiről azt kell tudni, hogy már többször összefutottunk az életünk során. Általában az volt, hogy én valahol felmondtam és őt vették fel helyettem. Így igazából nem is ismertük egymást, soha nem dolgoztunk hosszabban együtt, csupán pár napot.

Válaszoltam, hogy naná hogy érdekel, miről lenne szó? Innentől pedig felgyorsultak az események. Visszaírt, hogy kellene 2 nap próbamunka, persze ingyen, az utat nekem kell fizetni. Ha beválok, akkor azonnal kezdhetek is egy München melletti sörözőben. A barátnője hamarosan megy Münchenbe, vele ki tudok jönni, és később majd haza is hoz.

Ez teljesen rendben valónak tűnt, így még másnap kértem a főnökömtől a két szabadnapom mellé még kettő nem fizetett szabadságot (vendéglátásban csak ilyen van). Miki barátnőjével és még egy sráccal, aki szintén próbamunkára ment, kiutaztunk kocsival.

Nem bántam meg

Az első nap még nem dolgoztam, de a következő két napon már igen. Az új főnök szerencsére beszélt angolul is, így gyorsan megértettük egymást. A másik srác csalódott volt, ő nem akart maradni, engem pedig azonnal felvettek.

Hazajöttünk kocsival, felmondtam a munkahelyemen, ledolgoztam még öt napot, majd elmentem a szüleimhez vasárnap. A vacsora kicsit vicces volt és kicsit szomorú: anyukám már megint belekezdett a dicséretbe, hogy milyen jó munkahelyem van, és hogy jól keresek és semmi okom az elégedetlenségre.

Én meg a szavába vágtam: Már felmondtam! Néma csönd, majd: És akkor most mi lesz? Én meg válaszoltam: Találtam munkát Németországban, és ma este csak azért jöttem, hogy elköszönjek. Holnap reggel indulok, és kedden már dolgozom is az új helyemen...

Ez már több mint 2,5 éve volt, és nem bántam meg a cserét! Végre sikerült, amit már régóta szerettem volna. Az itteni munkahely és az életkörülményeim sokkal jobbak, mint otthon.

A jelenlegi munkahelyem

Mint már korábban írtam, ez egy söröző és étterem egyben Planeggben, München központjától kb. 15 km-re. Családi vállalkozás, a mostani főnököm apósának nagyapja alapította. A környék egyik legnagyobbika, a kerthelyiség 1000 férőhelyes, de emellett van egy 1000 fős nagy különterem is, és 2 kb. 120 fős kisterem is és még maga az étterem. Szükség is van rá, mert egymást érik a csoportok.

Mikor idejöttem, a konyha borzasztó állapotban volt, igazi csalódás. Ilyen koszos, ronda és régi konyhát Magyarországon se sokat láttam. De megnyugtattak, közeledik a felújítás, csak várjak türelemmel.

Ezen a munkahelyen rengeteg külföldi dolgozik, igazi nemzetközi konyha: rajtam kívül még két magyar szakács a konyhán, egy szakács Kenyából, a főnököm apja Svájcból, a mosogatók Irakból, a pincérek pedig Macedóniából és Albániából jöttek. Az egyik pultosunk lengyel, a másik svéd. Így nincs semmi felsőbbrendűség a kollégák között, nem érzem, hogy utolsó senki vagyok.

Sok minden lecserélődött

Egy év múlva építettek a különterem mellé egy ideiglenes kiskonyhát, ahová átköltöztünk pár hónapra, míg a nagy konyhát felújították. Utána pedig visszaköltöztünk az új, nagy konyhába, mely több mint 1 millió euróba került és mindennel fel van szerelve! (Erről még az itteni újság is megemlékezett.)

Mióta itt vagyok, sok minden lecserélődött körülöttem. Már a harmadik konyhában dolgozom, a harmadik konyhafőnökkel. Körülöttem dolgozott három tanuló, kb. 20 szakács és legalább ennyi konyhai kisegítő is. Az eredeti csapatból már mindenki felmondott vagy elküldték. Még Miki sincs itt, aki annak idején kihozott ide.

A munka könnyebb, mint Magyarországon, naponta csak 10 órát kell dolgoznom normális körülmények között. Ingyen túlóra sincs! Ha valami elromlik, másnapra megjavítják (nem megbarkácsolja valaki a konyhán hurkapálcával, alufóliával vagy tojástálca-darabokkal), vagy egyszerűen csak kidobják. Emellett jár fizetett szabadság is végre. Így el tudtam menni végre nyaralni is. A konyhán tilos alkoholt inni, de még mobiltelefonnal telefonálni is! Munkaidőben dolgozni kell!

Rengeteg vendégünk van, a hely színvonala igen magas, a főnököm pedig szörnyen precíz! Folyamatosan újít, az étlap 2-3 havonta változik. Csak győzze az ember követni. Az étterem ismert és elismert Münchenben, még a müncheni helyi TV is volt kint (Videó a munkahelyemről itt.)

A szállás nem nagy szám

A szállás a munkahely mellett van, gyalogosan 2 perc az út. Nem nagy szám, csak szobák vannak közös vagy saját zuhanyzóval. Nekem nincs saját zuhanyzóm, de mivel a szintemen mindenkinek van saját, a közös csak az enyém.

A szoba árát levonják a fizetésemből, ami mindössze 70 euró rezsivel együtt havonta. Konyhám nincs, ezt hiányolom gyakran, de a lentit viszont használhatom magáncélra is. Általában munkaidőben ütök össze magamnak és a kollégáknak valami egyszerű, magyaros kaját. Szoktatom a német kollégákat is a magyar ízekhez! :)

Munkanapokon a munkahelyemen eszem, így erre sem kell költenem. Ami számomra igazi különlegesség volt, az a reggeli! Minden reggel 9:30 és 10:00 között reggeli idő van, ilyenkor minden konyhai dolgozó leül az étteremben vagy a kerthelyiségben egy asztalhoz, és együtt nyugodtan megreggelizünk. Néha még a nagyfőnök és a felesége is csatlakozik.

Friss zsemle, felvágott, sajt, házi készítésű lekvár, kávé, tea és tej a menü. Amióta kint dolgozom az esetek 95 %-ban a reggelihez való előkészület és a terítés az én feladatom.

Jó hely a város is

A kisváros szintén nagyon jó, a munkahelyem mellett áll meg a müncheni S-Bahn, mellyel 21 perc alatt bent vagyok a városközpontban és egész nap 20 percenként jár. De van itt bank, bevásárlóközpont, posta, háziorvos, fogász és szemész is. Mindez elérhető az otthonomtól gyalogosan 10 perc alatt.

München pedig mindennel el van látva, óriási változás az én vidéki megyeszékhelyemhez képest. Szabadnapjaimon várost nézek, múzeumba járok, vagy egyszerűen csak elutazom vonattal valahová. Ezekről az utazásokról egy blogot is indítottam.

Azért itt sem minden tökéletes. Természetesen a rengeteg előny feledteti a hátrányokat. Az egyik legnagyobb gond a beosztás kiszámíthatatlansága. A főnököm általában vasárnap írja meg a beosztást a következő hétre. A heti kettő szabadnap mindig megvan, ezzel nincs gond. Csak nehéz így tervezni, hogy nem tudom, mikor leszek szabad.

Most pl. szombat-vasárnap szabad volt és mellé megkaptam még a hétfő-keddet is. Ez négy nap együtt, amit akár egy magyarországi utazáshoz is felhasználhattam volna. Ha nem ma reggel tudom meg, hogy a hétfőm is szabad lesz...

Tavaly karácsony első napján délelőtt is dolgoztunk. A német kollégáim délután elmentek haza a családjukhoz, így én a karácsonyt itt töltöttem egyedül a szobámban (és persze konyha nélkül), mivel ahhoz az idő kevés volt, hogy Magyarországot oda-vissza megjárjam. Valószínűleg ez az idén is így lesz. Örülök, hogy nem adtam fel! És talán egyszer még németül is megtanulok az angol mellett!"