Határátkelő

Szerencsére csak virtuálisan csap össze az amerikai és a brit nagyváros, ettől még érdekes lesz a végkimenetel. Emellett Vietnamot magunk mögött hagyva visszatérünk Kínába, végül kiderül, milyen az, amikor anyatejből csinálnak joghurtot gyerekeknek (nem vicc!).

(Fotó: pixabay.com/tookapic)

A magam részéről soha nem vágytam arra, hogy hosszabb ideig Ázsiában éljek (a látogatás más kérdés, de még az sem valósult meg), pedig a hatalmas földrész különböző országaiban elég sok magyar él. Hogy miből, az megint más kérdés. Tényleg, miből és hogyan tud megélni egy európai Ázsiában, egyáltalán, ki mit gondol az ottani életről? Erről szól a mai poszt, ami régebbi itteni ázsiai beszámolók és újabb történetek válogatása.

(Kína - fotó: Szabina)

Túl azon, hogy lassan másfél évtizeddel Magyarország uniós csatlakozását követően alaptételnek kellene lennie annak, hogy nyelvtudás nélkül nem indulunk külföldre munkát vállalni, mégis meglepően gyakran fut bele az ember olyan kérdésekbe, melyek azt feszegetik, hogy érdemes-e belevágni a határátkelésbe úgy, hogy az ember nem ismeri az adott ország nyelvét (vagy nem tud legalább angolul). Kriszti mai írása is ezt a kérdést feszegeti, benne egy szakemberrel készített interjúval.

Zsuzsi 8 hónapot töltött Hollandiában, egészen pontosan Hágában, ahol egy ír család három gyermekére vigyázott. Azért ment, hogy az angolját tökéletesítse, ami sikerült is, de ennél sokkal nagyobb élményeket is szerzett. Például megváltozott az életről alkotott felfogása.

Egy szakítás (legyen az házasság vagy akár csak egy hosszú, komoly kapcsolat vége) mindig fájdalmas. Különösen az, ha már gyerekek is vannak. Ám határátkelőként lehet ennél is bonyolultabb a helyzet, hiszen mi a helyzet akkor, ha az egyik fél (ebben az esetben az anya) szeretne hazaköltözni a gyerekekkel, ám ezt az apa (érthető okokból) nem akarja engedni, hiszen akkor alig találkozna a gyermekeivel.