Határátkelő

A címet nyilván nem kell teljesen komolyan venni, bár aki külföldön élve átélt már egy-egy nagyobb „barát-cunamit”, annak alighanem ismerős az érzés. Mert más azért napokig összezárva lenni, mint összefutni pár órára egy vacsorára, még akkor is, ha nagyon várjuk őket. Ugyanakkor a barátok és a család látogatása nagyon fontos szerepet játszik a határátkelők életében.

Egy hete olvashattátok M. Úr új-zélandi beszámolóját, most ismét ő jelentkezik, ám ezúttal a praktikus dolgok helyett inkább a szabadidőről és az ő kedvenc helyeiről lesz szó, természetesen ezúttal is fotókkal.

A Lake Wainamu

Nyomulunk tovább keresztül Amerikán Zoli segítségével. Az elindulást követően megjártuk már a Vadnyugatot, az előző rész Arizonában ért véget. Most innen folytatjuk és csak az biztos, hogy nem akármilyen helyeket kalandozunk be.

Hazamenni, kint maradni, esetleg külföldön máshová költözni – a kérdés nyilván majdnem minden határátkelő fejében megfordul néha. A mai történet főszereplője döntött, és nem bánta meg. Más kérdés, hogy szerinte a nehezebb utat választotta, ami szerintem azért nem biztos, mert ez erősen személy- és helyzetfüggő is.

Nagyon régen jelentkezett írással a Határátkelőn Jani haverja (aki hat éve írt először a blogra, szóval ős-szerzőnek számít), ám most szerencsére megtörte a csendet azért, hogy bemutathassa a városát, ami nem más, mint Tirana. Az albán főváros még mindig Európa egyik legkevésbé ismert nagyvárosának számít, pedig az elmúlt években nem akármilyen fejlődésen ment keresztül, legalábbis mai szerzőnk szerint, aki a bemutatóhoz fényképeket is küldött.

Mutasd be te is a városod - hova érdemes menni, mit nem szabad kihagyni, mennyire könnyű munkát találni a környéken... Írd meg és küldd el (lehetőleg fotókkal) a hataratkelo@hotmail.com címre! (Segítő kérdéseket a poszt végén találsz.)

Jellemző tiranai kép, avagy a régi és az új: az Ethem Beu mecset és egy 5 csillagos hotel