Határátkelő

Adott egy mindenféle felmérések szerint a világ élvonalába tartozó társadalom, ami az emberi jogok, a jólét és rengeteg egyéb tényező szempontjából a legjobb helyek közé számít. Mihez kezd egy ilyen ország a bevándorlókkal? A kérdés nyilván nem új, de egy sorozat most egészen érdekes megközelítésben dolgozza fel a problémát.

Aki ismeri az igazán nagyvárosokat, az tudja, hogy az egyik leginkább neuralgikus pont a közlekedés. Nincs ez másként Londonban sem, erről osztja meg tapasztalatait Világpolgár, aki előbb reagál a korábbi posztjai kapcsán érkezett megjegyzésekre, illetve a Brexit körüli huzavonára. (Korábbi posztjait itt és itt olvashatjátok el.)

Vajon mennyire hat ránk a környezet? Meg tudjuk tartani a nyugaton felszedett pozitív hozzáállást, pörgést Magyarországon is vagy egy idő után idomulunk a körülöttünk élőkhöz?

Van az úgy, hogy az ember egyszerűen szerelmes egy országba, sokat jár oda, aztán eljátszik a gondolattal, milyen lenne hosszabb időt ott élni. Az már ritkább, hogy sikerül a tervet megvalósítani. Irénnek és Gábornak sikerült, így aztán nemrég érkeztek csak haza egy fél év után Krétáról, de a visszatérés csak idő kérdése.

Egyre több az olyan magyar gyerek, aki vagy külföldön született vagy egészen kiskorában került ki a szüleivel – azaz lassan felnövőben a határátkelők új generációja. De egyáltalán határátkelőnek számítanak-e, tényleg ők a kivándorlók második generációja?