A külföldre költözés tervezgetésekor fontos, hogy megpróbáljuk reálisan felmérni az előttünk álló kihívásokat és lehetőségeket. Ezekhez pedig fontos, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel magunknak és mindazoknak, akik fontosak nekünk. Ebben segít Zsuzsi írása, aki 2017-ben költözött családostól Új-Zélandra, és akinek több posztja is jelent már meg itt.
„Ahogy látom, sokakban felerősödött a gondolat, hogy körülnézzen a nagyvilágban és esetlegesen országot váltson.
Általánosságban is azt tapasztalom, hogy amióta írjuk a blogot, folyamatosan kerestek meg bennünket kérdésekkel, segítségkéréssel Új-Zélandra költözés, kivándorlás kapcsán. Viszont az elmúlt években egyrészt a COVID, majd a jelenlegi történések miatt jelentősen megnőtt az érdeklődők száma.
A kivándorlás egy nagy döntés.
Azt nem állítanám, hogy örökéletű, mert lehet újratervezni, továbbköltözni, visszaköltözni. Viszont állíthatjuk, hogy általában az ember, főleg ha már családdal együtt lép meg egy országváltást, kivándorlást, akkor előreláthatólag ezt egy alkalommal szeretné meglépni.
Mivel szakmám a karriertanácsadás területen túl a coaching, így innen jön, hogy ha a kérdező, érdeklődő nyitott, akkor próbálom átgondolni vele, hogy a döntése biztos-e.
Átbeszéljük, hogy esetleg nem egy álmot kerget-e, illetve „csak” menekül egy valóság elől es hallotta, hogy itt jó, sokan mennek…
- Megyek én is! Ha nekik jó, nekem is jó lesz! Olyan szép képeket posztolnak mindig!
Újraépíteni magad
Egy új országba költözni, még ha jó anyagiak között is maradsz az átköltözés után, rögtön van jó fizető állásod, állásotok, akkor is előre nem látható / nem tervezhető események sora.
Az ország ahova költözöl, lehet fejlettebb, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Te/Ti rögtön tudjátok ennek minden aspektusát élvezni. Nem véletlenül szokták az országváltást, kivándorlást, emigrálást újrakezdésnek is hívni.
Ez teljes mértékben kifejező megnevezés szerintem. Újra kell építened magad. „Újra” megismerned az új ország adottságait, új barátságokat kell kötnöd, a szakmádban szinte újra kell kezdeni a ranglétrát.
Az elején a mindennapok alapvető kérdéseire is választ kell keresned, segítséget kell kérned, kérdezned kell, internetet böngészel. Akár olyan egyszerű dolgokra gondolva, hogy hol tudsz venni egy jó kiflit – sehol � – na jó, ez nem igaz, pár városban vannak magyar pékek is.
Fent és lent
Ugyancsak a fejlettebb ország azt is jelenti, hogy az otthoni spórold tőkéd itt jelentősen kevesebbet ér. Egy mondatban úgy szoktam megfogalmazni, hogy az első 1-2, akár 3 év BEFEKTETÉS.
Befektetésként kell látni, felfogni egy országváltást, kivándorlást. A pénzed nagy eséllyel nem nőni fog, hanem csökkeni. Kinek jobban, kinek kevésbé. Ugyancsak érzelmileg is. Itt a legjobb szó a HULLÁMVASÚT!
– Mikor sétálsz a közeli óceán parton, vagy épp felmásztatok egy közeli hegyre, vagy csak épp rád mosolygott egy járókelő az utcán és a pénztárnál nem morgolódnak az emberek a sorbálláskor, és látod a gyermekeid szabadon es boldogan rohangálnak egy paradicsomi környezetben, nagy eséllyel a könnyed is kicsordul.
– Viszont vannak olyan szakaszok is, amikor teljes mértékben tanácstalannak érzed magad és az önbizalmad a béka popsija alá bújik el mélyen, hogy már meg se találod. Ilyenkor nagyon jó, ha van melletted valaki, aki segít, felkapcsol egy elemlámpát es megmutatja, hogy ott van az, csak elbújt, DE elő tudod venni és újra tudod nevelni, fejleszteni.
Önbizalom, a magad megkérdőjelezése, amit a legjobban kiemelnék. Ezt látom a legtöbbet, nem csak a Magyarországról költözők esetében. Mivel újrakezdés, ezért az otthon megszokott, már vakon is tudod mi, hol van, hogyan működik tapasztalatod itt nincs. Ezt nagyon nehéz elképzelni megtapasztalás nélkül.
Hiszen ezek olyan tudások, amiken nem gondolkozol, csak reflexszerűen használod. Reagálsz gondolkodás nélkül.
Fontos, hogy senkit sem szeretnék lebeszélni, elrettenteni. Inkább csak arra sarkallnék, hogy alaposan gondolja át a döntését. Próbáljon meg begyűjteni minél több infót, minél több emberrel beszéljen, olvasson. Viszont ha döntött, akkor döntsön. Annak igazi döntésnek, elhatározásnak kell lennie.
Ha többen jöttök, mindenkinek benne kell lenni a döntésben. Egymásra lesztek szorulva, meg kell értenetek egymást. Segíteni, elfogadni, felhúzni, támogatni és még folytathatnám a szinonimákat.
Kérdések, amiken érdemes eltöprengeni
Alább próbáltam összegyűjteni azokat a kérdéseket, amelyeken szerintem érdemes eltöprengeni, átbeszélni vagy magunkkal, ha nem egyedül jössz/jöttök, akkor a partnereddel.
Sőt ha a gyerekekkel jöttök és ők már kellően nagyok, akkor velük is érdemes szerintem átrágni a kérdések egy részét. Ha már szinte felnőttek, akkor mindenképp javaslom.
– Mi fog változni, ha kiköltöztök? Milyen változást reméltek tőle?
– Mit vagy/tok hajlandó feláldozni a költözés sikeressége érdekében?
– Mi az a pont, amire azt mondjatok, hogy nem jött össze a kikötözés?
– Akkor mi a B terv?
– Ha elképzeled, hogy nem találkozol az otthon maradt családoddal akar évekig, miképp érzed magad?
– Ha nem találkozol a barátaiddal évekig? Nincs kivel összefutni egy sörre, munka után, vagy nincs kire rácsörögni gyorsan megbeszélni valamit?
– Mi a terv a partneredre? Mit fog dolgozni? (Sokszor először csak az egyik fél kap állásajánlatot, vagy csak ő beszél angolul.)
– Szakmai visszalépés. Mennyire fontos számodra megtartani a már elért eredményeidet?
– Mennyire érint negatívan, ha az első időkben, mondjuk 1-2 évben, vissza kell lépned és újraépítened magad?
– A bizonytalanság kezeléséről mindenképp gondolkozzatok. Miképp éltek meg olyan szituációt, amikor nem tudtok mindenre felkészülni és totál váratlan / ismeretlen tényezők akár totálisan keresztülhúzzák a terveiteket?
– Mindketten ugyanannyira akartok jönni?
– Kinek mi a motivációja?
– „A gyerekek jövője” a legtöbbször hallott motiváció. Pontosan mit jelent ez nektek? Pontosan mit reméltek az itteni jövőjükkel kapcsolatban?
– Tudsz/tudtok-e segítséget kérni, ha kell? Úgy általában értve, tudsz-e segítséget kérni, ha elakadsz valamilyen témában, nem érzed-e ettől magad kiszolgáltatottnak, gyengének, kevesebbnek?”
Ha további kérdéseid vannak, vagy csak érdekel Új-Zéland, akkor látogass el az Öt bőrönd oldalra!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek