oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2022. április 12. 18:41,  Fontos kérdések határátkelés előtt 61 komment

2022. április 12. 18:41 Határátkelő

Fontos kérdések határátkelés előtt

A külföldre költözés tervezgetésekor fontos, hogy megpróbáljuk reálisan felmérni az előttünk álló kihívásokat és lehetőségeket. Ezekhez pedig fontos, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel magunknak és mindazoknak, akik fontosak nekünk. Ebben segít Zsuzsi írása, aki 2017-ben költözött családostól Új-Zélandra, és akinek több posztja is jelent már meg itt.

uj-zeland_ot_borond_220412.jpg

„Ahogy látom, sokakban felerősödött a gondolat, hogy körülnézzen a nagyvilágban és esetlegesen országot váltson.

Általánosságban is azt tapasztalom, hogy amióta írjuk a blogot, folyamatosan kerestek meg bennünket kérdésekkel, segítségkéréssel Új-Zélandra költözés, kivándorlás kapcsán. Viszont az elmúlt években egyrészt a COVID, majd a jelenlegi történések miatt jelentősen megnőtt az érdeklődők száma.

A kivándorlás egy nagy döntés.

Azt nem állítanám, hogy örökéletű, mert lehet újratervezni, továbbköltözni, visszaköltözni. Viszont állíthatjuk, hogy általában az ember, főleg ha már családdal együtt lép meg egy országváltást, kivándorlást, akkor előreláthatólag ezt egy alkalommal szeretné meglépni.

Mivel szakmám a karriertanácsadás területen túl a coaching, így innen jön, hogy ha a kérdező, érdeklődő nyitott, akkor próbálom átgondolni vele, hogy a döntése biztos-e.

Átbeszéljük, hogy esetleg nem egy álmot kerget-e, illetve „csak” menekül egy valóság elől es hallotta, hogy itt jó, sokan mennek…

- Megyek én is! Ha nekik jó, nekem is jó lesz! Olyan szép képeket posztolnak mindig!

Újraépíteni magad

Egy új országba költözni, még ha jó anyagiak között is maradsz az átköltözés után, rögtön van jó fizető állásod, állásotok, akkor is előre nem látható / nem tervezhető események sora.

Az ország ahova költözöl, lehet fejlettebb, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Te/Ti rögtön tudjátok ennek minden aspektusát élvezni. Nem véletlenül szokták az országváltást, kivándorlást, emigrálást újrakezdésnek is hívni.

Ez teljes mértékben kifejező megnevezés szerintem. Újra kell építened magad. „Újra” megismerned az új ország adottságait, új barátságokat kell kötnöd, a szakmádban szinte újra kell kezdeni a ranglétrát.

Az elején a mindennapok alapvető kérdéseire is választ kell keresned, segítséget kell kérned, kérdezned kell, internetet böngészel. Akár olyan egyszerű dolgokra gondolva, hogy hol tudsz venni egy jó kiflit – sehol � – na jó, ez nem igaz, pár városban vannak magyar pékek is.

Fent és lent

Ugyancsak a fejlettebb ország azt is jelenti, hogy az otthoni spórold tőkéd itt jelentősen kevesebbet ér. Egy mondatban úgy szoktam megfogalmazni, hogy az első 1-2, akár 3 év BEFEKTETÉS.

Befektetésként kell látni, felfogni egy országváltást, kivándorlást. A pénzed nagy eséllyel nem nőni fog, hanem csökkeni. Kinek jobban, kinek kevésbé. Ugyancsak érzelmileg is. Itt a legjobb szó a HULLÁMVASÚT!

– Mikor sétálsz a közeli óceán parton, vagy épp felmásztatok egy közeli hegyre, vagy csak épp rád mosolygott egy járókelő az utcán és a pénztárnál nem morgolódnak az emberek a sorbálláskor, és látod a gyermekeid szabadon es boldogan rohangálnak egy paradicsomi környezetben, nagy eséllyel a könnyed is kicsordul.

– Viszont vannak olyan szakaszok is, amikor teljes mértékben tanácstalannak érzed magad és az önbizalmad a béka popsija alá bújik el mélyen, hogy már meg se találod. Ilyenkor nagyon jó, ha van melletted valaki, aki segít, felkapcsol egy elemlámpát es megmutatja, hogy ott van az, csak elbújt, DE elő tudod venni és újra tudod nevelni, fejleszteni.

Önbizalom, a magad megkérdőjelezése, amit a legjobban kiemelnék. Ezt látom a legtöbbet, nem csak a Magyarországról költözők esetében. Mivel újrakezdés, ezért az otthon megszokott, már vakon is tudod mi, hol van, hogyan működik tapasztalatod itt nincs. Ezt nagyon nehéz elképzelni megtapasztalás nélkül.

Hiszen ezek olyan tudások, amiken nem gondolkozol, csak reflexszerűen használod. Reagálsz gondolkodás nélkül.

Fontos, hogy senkit sem szeretnék lebeszélni, elrettenteni. Inkább csak arra sarkallnék, hogy alaposan gondolja át a döntését. Próbáljon meg begyűjteni minél több infót, minél több emberrel beszéljen, olvasson. Viszont ha döntött, akkor döntsön. Annak igazi döntésnek, elhatározásnak kell lennie.

Ha többen jöttök, mindenkinek benne kell lenni a döntésben. Egymásra lesztek szorulva, meg kell értenetek egymást. Segíteni, elfogadni, felhúzni, támogatni és még folytathatnám a szinonimákat.

Kérdések, amiken érdemes eltöprengeni

Alább próbáltam összegyűjteni azokat a kérdéseket, amelyeken szerintem érdemes eltöprengeni, átbeszélni vagy magunkkal, ha nem egyedül jössz/jöttök, akkor a partnereddel.

Sőt ha a gyerekekkel jöttök és ők már kellően nagyok, akkor velük is érdemes szerintem átrágni a kérdések egy részét. Ha már szinte felnőttek, akkor mindenképp javaslom.

– Mi fog változni, ha kiköltöztök? Milyen változást reméltek tőle?
– Mit vagy/tok hajlandó feláldozni a költözés sikeressége érdekében?
– Mi az a pont, amire azt mondjatok, hogy nem jött össze a kikötözés?
– Akkor mi a B terv?
– Ha elképzeled, hogy nem találkozol az otthon maradt családoddal akar évekig, miképp érzed magad?
– Ha nem találkozol a barátaiddal évekig? Nincs kivel összefutni egy sörre, munka után, vagy nincs kire rácsörögni gyorsan megbeszélni valamit?
– Mi a terv a partneredre? Mit fog dolgozni? (Sokszor először csak az egyik fél kap állásajánlatot, vagy csak ő beszél angolul.)
– Szakmai visszalépés. Mennyire fontos számodra megtartani a már elért eredményeidet?
– Mennyire érint negatívan, ha az első időkben, mondjuk 1-2 évben, vissza kell lépned és újraépítened magad?
– A bizonytalanság kezeléséről mindenképp gondolkozzatok. Miképp éltek meg olyan szituációt, amikor nem tudtok mindenre felkészülni és totál váratlan / ismeretlen tényezők akár totálisan keresztülhúzzák a terveiteket?
– Mindketten ugyanannyira akartok jönni?
– Kinek mi a motivációja?
– „A gyerekek jövője” a legtöbbször hallott motiváció. Pontosan mit jelent ez nektek? Pontosan mit reméltek az itteni jövőjükkel kapcsolatban?
– Tudsz/tudtok-e segítséget kérni, ha kell? Úgy általában értve, tudsz-e segítséget kérni, ha elakadsz valamilyen témában, nem érzed-e ettől magad kiszolgáltatottnak, gyengének, kevesebbnek?”

Ha további kérdéseid vannak, vagy csak érdekel Új-Zéland, akkor látogass el az Öt bőrönd oldalra!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr10017806603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dikusz. 2022.04.12. 19:27:43

Nem, ezt vártam...

Azt hittem, hogy Zsuzsi a saját tapasztalatait írja le. Azt, hogy miképp illeszkedtek be, jól érzik-e magukat Új-Zélandon, meg ilyesmiket.

Csodabogár 2022.04.12. 21:45:17

@dikusz.: Kb. én is. Ez nekem inkább önreklámnak tűnik, de majd meglátjuk lesznek-e itt vevők erre.

Zulu4321 2022.04.12. 22:59:35

Igazabol a cim (es a felvezetes) azert elorejelzi, mirol fog szolni. A sajat elmenyeikrol meg lehet boven olvasni a belinkelt blogon:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.04.12. 23:21:31

Bar tenyleg nem irt a sajat tapasztalatairol, a kerdesek nagyon jok, es minden hatartatkelonek vegig kellene gondolnia ezeket. Igy sok csalodas, kudarcelmeny, stressz elkerulheto lenne, vagy legalabbis nagy mertekben csokkentheto.
Tenyleg ujre kell epitenie magat az embernek, es ez nem konnyu, szemelyisegtol fuggoen mindenki maskepp eli meg.
Ha mar Uj-Zeland. Az unokatestverem (aki mar ott szuletett, es eletemben csak 1szer talalkoztam vele Mo-n meg a 90s evek vegen), COVID alatt irt arrol, mennyire szigoruan vettek naluk, es bar a szamok valoban szepen alakultak, mas szempontbol viszont nagyon nehez volt sokaknak...

P.Elliot 2022.04.12. 23:24:24

Szerintem is reklamize van de azert az sem bolondsag hogy valaki kioktatja az abszolut tudatlant hogy hogy kezdjen hozza. Van akinek csak elkepzelesi vannak de semmi gyakorlati tudasa es erzeke hogy hogy is kell majd ott elni.

Ha mar igy nyitotta akkor adjon csak ingyen tanacsot, hehehe, annak aki keri. Kicsit tobbet mint itt a posztba irta.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2022.04.12. 23:29:43

@Zsuzsi65: 2021 oszen ez volt a helyzet, ahogy az unokatestverem irja (diohejban annak, aki nem angolos: a kulfoldon rekedt ujzelandiaknak 2 hetes karantenba kell vonulniuk, amikor hazaternek. Egy erre kulon kijelolt helyen, legombolva 3,100 NZ dollart.)

"With our lockdown situation in NZ, we are not able to travel outside of Auckland at present. Even if we were able to travel outside NZ, on return we then have to book into a Managed Isolation Quarantine facility for 2 week quarantine. There are 30,000 NZ people waiting to book into this facility to get back into NZ from overseas. Which means the chances of getting home from overseas is very slim and the wait time can take many months. Also these people have to pay for the quarantine hotel which costs NZ$3100 for one person for the 2 weeks."

A helyzet azota valamennyit javult, kezdik enyhiteni a szigoritasokat, es egyre tobben tudnak visszaterni NZ-ba.
Kivancsi lennek a poszt irojara, hogy ok hogy eltek meg az utobbi 2 evet. Meg ugy egyebkent hogy tetszik nekik NZ. Vannak, akik kifejezetten elvezik az island eletstilust, de vannak olyan ismeroseim (foleg fiatalok), akik azt mondjak, egy ido utan "unalmas", kisvarosias az egesz...

P.Elliot 2022.04.12. 23:47:24

Ha meggondolom hogy amikor mi jottunk ki, azonkivul hogy a lagerben segitettek hivatalos szemelyek a bevandorlasban, itt New Yorkban vartak es ket hetig adtak szallast, fejenkent 3 dollart ennivalora es segitettek munkat keresni, mas utmutatast nem kaptunk hogy hogy kell itt elni, mindent magunknak kellett kitalalni illetve erdeklodni az itt lako magyaroktol, / akik neha ellentetes informaciokat adtak/, na meg az amerikaiaktol akik viszont nagyon segitokeszek voltak.

Egyebkent eletunk legkedvesebb szakasza volt ez, volt munkank es lakasunk, az egesz eletet magunknak kellett kitalalni hogy hogy, felepiteni, informaciok utan kutatva, megfogadva, volt hogy nem valt be akkor kezdeni ujra. Egyszeruen erdekesnek talaltuk, sot vidamitonak hogy ebben az orszagban fogunk elni, ugy ahogy itt elnek nagyjabol, lassuk csak hogy hogy megy.

Most visszagondolva semmi se kapcsol bele egy uj orszag eletebe mint az hogy minden kis es nagy tanacsert amerikaiakhoz fordultunk, szomszed, munkatars, akarki hogy mostanaban jottunk, nem tudjuk a szokasokat meg es egy csomo mindent sem, meseljek el hogy hogy elnek itt az emberek, eletmod tanacsokat kertunk.

Kaptunk is, mindeki szivesen meselt, segitett, hivatalos helyre eljott velunk mert mi meg ezt-azt nem tudjuk, hogy mi milyen sokat koszonhettunk ezeknek az embereknek!

A nehezsegeket atleptuk, mas oldalrol kozelitettuk meg a problemat es nem keseregtunk semmin.
Eletunk legszebb korszaka volt de persze mas volt egy friss hazasparkent ezt megelni mint egyedulallokent, az biztos.

Minden konnyebben ment persze mint annak aki most jon ki de szerintem most sem rosszabb csak szep lassan kell felepiteni az eletet. gyorsan es mindent egyszerre akarni akkor se lehetett es most sem.

P.Elliot 2022.04.12. 23:57:23

@Zsuzsi65: Neten keresztul beszelgettem egy novel vagy 15 eve vagy tobb, ok ugy mentek NZ-be hogy otthon eladtak a jolmeno bizniszuket, hazukat, sok penzt is hoztak magukkal, felegettek otthon mindent maguk mogott mert itt milliomosok akartak lenni.

Mar a kezdetben tengerparti hazat bereltek, marha dragaert, gyonyoru kocsit vettek, szortak a penzt es kozben lehetosegeket kerestek a meggazdagodashoz de meg egyszerubb allast sem kaptak, vegul amikor mar el kellett lakasba koltozniuk es nem volt csak alig penzuk akkor a ferfi szakacsnak allt el valahova, a no meg hasznalt gyerekruha boltocskat nyitott de nem ment es azt is bezartak.
Volt egy kislanyuk, hat nem tudom mit csinalhatnak most. En biztattam oket hogy menjenek haza es kezdjek meg ujra otthon a bizniszelest de nem akartak, azt hiszem szegyelltek a rokonsag meg a baratok elott hogy lecsusztak, azok mindig is ovtak ettol oket hogy otthon feladjanak mindent,

Nem tudom hol lehetnek most de ok nagyon rosszul csinaltak...

Zulu4321 2022.04.13. 10:54:36

Hat igy C-19 ota Uj-Zeland kb az utolso 'fejlett' orszag, ahova koltozni szeretnek... (Ausztraliaval egyetemben).

London2009 2022.04.13. 13:03:50

Ezek jo kerdesek csak ha ezen mindenki vegig ragna magat, akkor kb. senki sem menne sehova. Mar amugy sem osztogatok regota tanacsokat meg ha kernek akkor sem, mert ugysem hiszi el altalaban senki amit mondok.Az lehetetlen, hogy ennyibe kerul egy haz, bolcsode, ennyi az eves kereset stb.
Mindenesetre nem konnyu. Nekem alig maradt olyan ismerosom, aki hosszu tavon kint maradt Angliaban es elvezi, szereti, csaladja van. Altalaban mindenki visszakoltozott vagy azert mert talalt part, vagy azert mert nem. Az eletkor sem mindegy meg a csaladi allapot, amit peldaul ez a felsorolas nem erint. Inkabb a kozepkoru, csaladosokra koncentral. A fiatalabbaknak meg a partalalas, csaladalapitas temakor is benehzit.

Arthamyr 2022.04.13. 18:19:41

Ennek Új-Zélandhoz sajnos nem sok köze volt. Mondjuk a címben nincs is erre utalás, szóval gond egy szál se. :)
A kérdések egy része "érdekes", csak azt nem lehet megtudni, hogy mi rá a rossz válasz (a jó meg egyénfüggő). Azt viszont látom, hogy miért nem mentem coach-hoz, és ez miért volt jó nekem (persze ez is egyénfüggő, sokaknak biztos hasznos).

Arthamyr 2022.04.13. 18:24:58

@P.Elliot: "kozben lehetosegeket kerestek a meggazdagodashoz de meg egyszerubb allast sem kaptak" - Ha valaki meg szeretne gazdagodni, annak nem állást kell keresnie, főleg nem egyszerűbbet. Szóval simán lehet, hogy legalább ezt a kis részét jól csinálták, és nem is kerestek ilyet, csak amikor már feladták.

Csodabogár 2022.04.13. 18:41:16

@Arthamyr: Te még fiatal vagy. De én leéltem úgy kb. 70 évet, hogy azt se tudtam, mi az a coach. Mások se tudták, aztán mégis eligazodtunk valahogy az életben. Változatlanul állítom, hogy mindenkinek magának kell megoldania a problémáit. A coach csak dísz, no meg neki is élnie kell valamiből.:-)

Arthamyr 2022.04.13. 18:48:21

@Csodabogár: Azért ennyire messzire nem mennék, igenis van létjogosultsága a coachnak, pl. amikor tényleg az utolsó pár százaléknyi teljesítményt is ki akarja valaki sajtolni magából. Sokan megélnek ebből, tehát igény van rá, és ez tök rendben van.

P.Elliot 2022.04.13. 19:35:30

@Arthamyr: Tudod azt nem ertettem hogy otthon ok voltak az irigyelt reteg akinek marha jol ment, miert nem volt az eleg?

Azt mondta a no hogy ok milliomosok akarnak lenni kulfoldi ertelemben.
A ferfi nem de a nonek ahogy elneztem szava volt csak esze nem.
Uj Zealandba azert akartak menni mert hogy egy friss orszag/?/, nagyobbak a lehetosegek.

Egyebkent nagyon sajnaltam oket de az igaz hogy semmi tanacsot nem fogadtak meg mert hogy ok tudjak hogy mit akarnak.

Nagyon remelem hogy vegulis hazasomfordaltak, tokmindegy hogy a rokonsag mit szolt es ujra kezdtek mert tehetseguk valoszinu volt ra ha a semmibol igy felhuztak magukat otthon, sajat gyonyoru haz, kuldott fotokat, atlagosnal magasabb szintu elet, penz, koltesi lehetoseg
Azt nem vettek figyelembe hogy kulfoldon mas torvenyek vannak mindenben, nincs olyan hogy bizniszt nyitok es az fog menni.

Meg azon sem gondolkodtak hogy lenne-e ra igeny, meg az az utolso ketsegbeesett probalkozas hogy hasznalt gyerekruha bolt, azt irtak hogy ott ilyen meg akkoriban nem volt, fog az menni.

Hat nem ment!
Alig volt vasarlojuk....

Arthamyr 2022.04.13. 22:13:47

@P.Elliot: Az "akkoriban" mikor volt?

P.Elliot 2022.04.14. 01:02:02

@Arthamyr:
Az akkoriban 49 eve volt! De utana is evtizedeken at ervenyes volt ez.
Hehehe....

Arthamyr 2022.04.14. 07:54:34

@P.Elliot: Ok, az más világ volt, valami biztos érvényes most is, de azért több a különbség. Ha Magyarországról van szó, akkor még a szocializmusban járunk, még 10-15 évvel utána sem volt természetes és egyszerű vállalkozni Magyarországon, és az emberek töredékében volt csak meg az ehhez szükséges gondolkodásmód. Még most, 49 évvel utána sem jellemző, egyszerűen a több évtized szocializmus leszoktatta erről az embereket, és a mostani állapotok sem túlságosan segítik elő azt, hogy ez a gondolkodásmód elterjedjen.

Golf2 2022.04.14. 16:55:29

@P.Elliot: Az a napi 3 dollár most 30-at ér kb?

P.Elliot 2022.04.14. 18:07:10

@Arthamyr: En azt hittem hogy arra valaszolsz hogy mi hogy eltuk meg tanacsadas nelkul.
Ezek az emberek ott New Zealandon valamikopr 20 eve mehettek ki vagy hogy, mar nem emlekszem.
Akkoriban mar volt boven vallalkozas otthon vagyis aki ertett hozza az fel tudott benne torni, kulfoldon nem mert egeszen maskeppen ment minden, raadasul ezek csak kozepfokon tudtak angolul.

P.Elliot 2022.04.14. 18:15:59

@Golf2: Hat nem tudom hogy az a 3 dollar most 30-at er -e.

Arra eleg volt hogy ennivalot vettunk es alig maradt belole mert fozni nem volt hol, azt lehet mondani hogy szendvicseken eltunk meg uzletben vett szalamin, ilyesmin. Etterem szoba se johetett, arra nem futotta volna meg egy szemelyre sem az a 6 dollar. Megis azt mondhatom hogy nem eheztunk, meg gyumolcsre is futotta belole, Most a 30 dollar azert tobbet erne, arrol nem is beszelve hogy a napi 60 dollarbol egesz heten ettunk volna, fott etelt is ha tudtunk volna hol fozni.. A tobbi napok penzen meg vehettunk volna mast vagy felretettuk volna illetve ha ez ma igy lenne.
A mostani 30 dollar mindenkeppen tobbet er mint a regi 3$.

gabors 2022.04.15. 12:50:32

@P.Elliot: Ujra itthon de nincs nagy kedvem Mo-rol irni ....

7 ev utan csak azt lattam hogy az orszag kette szakadasa vegleges ..

mit is mondjak vannak igen gazdagok meg itt New York-ban is gazdagok lennenek de a videken sot sima kisvarosban dobbenetes a szegenyseg ... es ez most (szerintem) meg rosszabb lesz ..

svajcineger 2022.04.15. 15:26:16

@gabors:
Ehhez képest pont a vidéki Magyarország van a legjobban megelégedve a helyzetével.

svajcineger 2022.04.15. 15:27:40

@gabors:
7 év után látogattál először haza?

P.Elliot 2022.04.15. 15:49:36

@gabors: Rossz olvasni, foleg hogy tudom hogy te oszinte vagy, nem kertelsz.

Mitol pusztult le ugy a falusiak helyzete? Valaha meg amikor otthon voltam ok alltak jobban, megtermeltek az ennivalot, piacoztak, kozben dolgoztak a teeszben is, epitettek a hazakat amirol a haboru elott szinte csak almodni lehetett. Ferjemek erdi utcaja egy kis hazakbol allo szereny eletmod volt a haboru elott, mielott kijottem szebbnel szebb hazak epultek holott a nep Pestre jart dolgozni, keves dolgot tudott megtermelni abban a kicsi kertekben Hol tolodott el?

Miert?

Szereny eletmod volt varoson is, en Pesten laktam a 11 keruletben panelben, nem volt rossz eletunk, igaz hogy nem razta senki a rongyot, nem hitte hogy muszaj kulfoldon tolteni a vakaciot, jo volt az szerenyen videken vagy a bBalatonnal vagy sehol, hetvegente mentek kirandulni, az emberek kepen vidamsag volt.

Mikor es miert volt a fordulopont?

Azt ugyan hallottam hogy pl a piacokon szamlat kellett adni az arusnak es bevallani amit keresett, hatalmas pofatlansag kellett ehhez, azokat a kis kosarnyi eladnivalot megadoztatni..

Koldust egyet lattam egesz Pesten, meghozza ahol laktam, egy labatlan, magat a foldon csusztatva valamilyen bornadragban, valoszinu haborus serult aki keregetett neha, meg a rendor is aki ott posztolt adott neki nehany forintot aztan hazakuldte hogy menjel haza, itt nem lehet lenni, hallottuk hogy ott lakott valahol kijebb, meg neki is volt valami szobaja, oduja, netan csaladja.

Olyan meg hogy az utcan aludjanak, nem volt, soha egy darabot se lattam...
Hogy fajult ez idaig?

P.Elliot 2022.04.15. 15:54:18

@svajcineger: Ki mondta hogy a videk van megelegedve a helyzetevel? Talan csak a miniszterelnok szerint!

Beszelgetek neha angol topikokban, van ott egy oszinte pasas aki Bekes megyebol jott, azt mondta hogy rettento szegenyek az emberek, borzaszto alacsonyak a fizetesek, mar ha van munka,o is onnan jott ki Angliaba.

Anyjaval es testverevel egy mosokonyha feleben, egyetlen helyisegben laktak, szo szerint nyomorban....

P.Elliot 2022.04.15. 16:00:01

@gabors: Hat csak azt tudom mondani a nemzetkozi helyzetet nezve hogy barmi gyanus tortenik, azonnal repulore mert ott ragadhattok.
Tudom hogy Magyarorszag Putin mellett van de az nem akadalyozza meg azt az alakot hogy ne tamadhadna meg az orszagot is varatlanul, talan nem is o csak az o iranyitasaval.
A reptereket gyorsan lezarjak ha valami vilagkatasztrofa lepne fel es nem szamit olyankor hogy mas allam polgara vagy mar.
Minden elkepzelheto. Egyebkent mikor szandekoztok eredetileg is visszajonni?

P.Elliot 2022.04.15. 16:33:15

@gabors: Felreneztem, most hogy ujra elolvastam, latom hogy mar itthonrol irtal.
Bocsanat!

svajcineger 2022.04.15. 17:06:43

@P.Elliot:
A választási eredmények mondják, nem a miniszterelnök.

dikusz. 2022.04.15. 17:12:22

@P.Elliot: A kétharmad miatt írta ezt @svajcineger:.

gabors 2022.04.15. 18:00:02

@svajcineger: "Ehhez képest pont a vidéki Magyarország van a legjobban megelégedve a helyzetével."

igy van de ez nem jelent sokat ott nincs se iskola se bolt sok helyen meg busz sem es egyre idosebbek... DE NEM minden videki helyen van ez igy ... de valoban a kormany tamogatottsaga toretlen

gabors 2022.04.15. 18:06:53

@P.Elliot: A miértet nem tudom .... de sejtem amirol beszelsz az volt a Kadar korszak ... valoban egyre jobban elt a videki "kis-ember" ami most is igy tunik voltam kissebb telepuleseken ahol olyan piacok voltak hogy itt sem latsz hasonlot DE mindenki eladni akart ....

de ha korulnez az ember a foldek nincsenek bevetve, nincsenek tyukok, disznok semmi vannak oriasi gazdasagok (ahoveabe sem engednek szo szerint oriasi teruletek vannak elkerive) de mar nincs olyan hogy haztaji falun kutyan kivul alig van barmi mas "hazi allat"

kertet nem tudom mert meg koran volt de azt hiszem nalam tobb paradicsom terem mint egy csomo faluban osszesen.....

en mar biztos hogy nem koltozom haza (szuleim nagy banatara)

gabors 2022.04.15. 18:11:05

@svajcineger: "7 év után látogattál először haza?
"

igen es megbantam foleg a berauto volt huzos ....(tudom 27% afa meg harom het)

de aprilisi havazas azert megerte .... vannak nagyon fasza kepeim ...

gabors 2022.04.15. 18:17:12

@P.Elliot: "Azt ugyan hallottam hogy pl a piacokon szamlat kellett adni az arusnak es bevallani amit keresett, hatalmas pofatlansag kellett ehhez, azokat a kis kosarnyi eladnivalot megadoztatni.."

ez jo, ezt honnan veszed .... ?

en lattam dollarban milliomosakat (tobb tiz millomoskat) akiknek papiron semmijük nincs ....es a legtobb meg csak nem is politikus ..
A TESCOBAN adnak szamlat valoban de azonkivul mashol nem meg ha kered sem .... a repteren hazafele megkerdeztek kell-e szamla amikor kajaltam ... nem tudom csalnak-e ezzel... de mar kerdes is furcsa volt

svajcineger 2022.04.15. 18:17:14

@gabors:
Azért az nem kevés. Megérne egy posztot!

svajcineger 2022.04.15. 18:18:54

@gabors:
Névre szóló (elszámolható) számlára gondoltak, nem sima blokkra.

gabors 2022.04.15. 18:27:49

@P.Elliot: "Olyan meg hogy az utcan aludjanak, nem volt, soha egy darabot se lattam...
Hogy fajult ez idaig?"

Nem tudom melyik idoszakrol beszelsz de hontalanok es koldusok azert mar boven voltak a 80-as evek vegen amikor en meg csak egyetemista voltam ... lehet nem jartal eleget metroval. Vagy nagyon koran otthagytad a Kadar eveket ....:-)

Nyilvan nem NYC-hez hasonlo ami a 90-es evekben (Giuliani elott nem volt akarmi). Sot most sem az. Eppen az uj polgi megint azzal probalkozik hogy kiszoritsak a hontalanokat a metrobol (subway) ... majd meglatjuk ....

gabors 2022.04.15. 18:37:16

@svajcineger: mi a kerdes .. ? komolyan

AVIS volt sima Opel Astra kb kozepes lofaszokal (pl NO GPS ami manapsag mar alapbol is van ), a kocsi olyan koszos volt hogy sajat penzen mosattam le masnap. Nem is en hanem apam mondta igy nem jarhtunk ezzel

DE volt az auto stop ami napokig kiakasztott ....

Na igy volt 21 napra mindennel 1200 euro kb .... (valamivel tobb dollar, zavart is okozott hogy miert adtak nekem EU-ban szamlat mikor en mar elore US dollarban kifizettem mindent )

Na ennel itt kb feleert kapok egy ilyan alap autot ....

gabors 2022.04.15. 18:40:58

@svajcineger: "Névre szóló (elszámolható) számlára gondoltak, nem sima blokkra."

lehet hiszen mint Toni vagy Peti elszamolhattam volna ....:-) erre tenyleg nem gondoltam .... (me stupid)

gabors 2022.04.15. 18:43:06

@svajcineger:

szivesen beszkennelem a szamlat es elkuldom maganban .... :-)

gabors 2022.04.15. 18:52:59

@P.Elliot: Szivesen valaszolok barmire ... kerdezz akar itt vagy maganban is

Politikat se keruld arra is valaszolok.

de pl arrol beszelhetnenk hogy hova kellene ultetni a sarga estiket vagy a feher violat ... ez most amugy tenyleg kerdes ... mert vannak tobbek kozott ilyen magok is otthonrol .... :-)

dikusz. 2022.04.15. 19:13:41

@gabors: Írhatnál egy posztot.

Csodabogár 2022.04.15. 23:47:42

@P.Elliot: A falvak mind a fideszre szavaznak. Kizárólag állam által vezényelt tv-t néznek és rádiót hallgatnak. Mindent elhiszenek. Olyan ez, mintha nálatok mindenki kizárólag a FOX newst hallgatná/nézné. Nem mellesleg az oroszoknál ugyanez van, no meg Kínában is.

gabors 2022.04.16. 01:28:20

@dikusz.: "@gabors: Írhatnál egy posztot."

igen de nincs igazan mirol nalam a "hateratkeles" mar allandosult senkit nem akarok semmirol meggyozni sem....

ez talan az utolso alkalom volt hogy Mo-ra mentem

gabors 2022.04.16. 01:35:25

@Csodabogár: " Olyan ez, mintha nálatok mindenki kizárólag a FOX newst hallgatná/nézné."

Nem SOKKAL rosszabb!!

A FOX-on latsz pl demokratat (is neha) nem 5 percre 4 evenkent ... sot foleg a gazdasagi musorokban meg ellen velemeny is van ..

Persze ha CSAK a Tucker Carlson esti musorat nezed akkor kb MTV1-2-3 ( a negy a sport de ott is bemondjak hogy Orban Viktor a beket arkarja csak a foci mecs szuneteben)

Komolyan szurrealis volt a 3 het a tarsadalmi hirdetesek plane ... ... elmaradt a matek dolgozat mert jott egy bacsi es elmondta hogy a kisfiubol lehet kislany es a kislanybol kisfiu ... ez meg az ATV-n is ment !!!

gabors 2022.04.16. 01:49:57

@Csodabogár: "@P.Elliot: A falvak mind a fideszre szavaznak. " Ez sem igaz BP-en is kozel 50%ot szerzett a FIDESZ de nezd meg pl Pest megyet nem csak falvak vannak ott es 60-65%-ot is csinalt Fidesz pl Esztergom vagy Vac vagy akar Dunakeszi .... (God ahol brutalis ami tortent) ... szoval szo nincs a falvakrol

egyszeruen ezt akarja most a magyar nep .... nem Te vagy En hanem a tobbiek (ez a demokracia....)

P.Elliot 2022.04.16. 02:03:03

@gabors:
Na vegre ideertem, rohanos napom volt mindenfele, meg az uszodaba se jutottam el.

Hat hogy mit akar otthon a nep azt nem tudom de ha ezt ami van vagy amit az elozo evekben is tapasztaltak akkor egy szavuk se lehet a jovoben.
Ha meg ha a fiatal tovabbra is kifele hurcolkodik az orszagbol akkor majd helyettesitik mas nepreteggel es kesz.

Egyszer beszelgettem a neten keresztul egy fiatal magyar novel aki egy kinai kereskedohoz ment hozza es volt mar ket gyerekuk, o azt mondta hogy orul hogy a fiai kinaiak lesznek mert azoke lesz Magyarorszagon a jovo!

Lehet hogy a ferje sugallta vagy maga is ugy erezte de eleg furcsan hangzott hogy igy gondolkodott. Nem most volt regebben...

A feleseged hogy erezte magat ott?
Lett volna kedve odakoltozni?

P.Elliot 2022.04.16. 02:13:27

@gabors:
"
ez talan az utolso alkalom volt hogy Mo-ra mentem", Ezt miert irtad?

Hol vagy otthon ha ugy magadba nezel? Ha valtozas lenne otthon akkor hazakoltoznel? Vagy mennel tobbszor?

Hova billeg a merleg, vagy all a kozepen?

En a 49 ev utan itt vagyok otthon, ez mondjuk termeszetes is, plane hogy sok ev ota mar nem elnek a rokonok akik szamitottak.
Magyar szuletesu amerikai allampolgar vagyok. Kedvesek az otthoni emlekeim, a gyerekkorom es az az egyszeru eletmod is ahogy akkoriban otthon eltem, a mostaniban nem tudom hogy hogy talalnam fel magamat, valoszinu hogy sehogy mert minden nagyon megvaltozott.

P.Elliot 2022.04.16. 02:24:54

@Csodabogár: Hat tudod vannak eppen elegen akik megalltak a FOX-nal es mast nem is akarnak tudni....

Ha valamit utalok az az iranyitott "gondolkodas"...
Jobban mondva gondolkodas kizarva , elfogadjak masok gondolkodasat.

gabors 2022.04.16. 02:41:47

@P.Elliot: "Hol vagy otthon ha ugy magadba nezel? Ha valtozas lenne otthon akkor hazakoltoznel? Vagy mennel tobbszor?"

ebben gondokoztam ... de most mar biztos hogy nem megvan a ketk USA utlevel es inkabb megyek ezutan Cost Rica-ba vagy Bali-ra elni mint az os hazaba csak szolok hogy amit (talan) Jozsef Attilla irt "kitantorgott masfel millio emberunk" ennel szerintem tobb ment el 90 ota es keves ment vissza ...

gabors 2022.04.16. 02:45:30

ja csak erre : " "kitantorgott masfel millio emberunk" " Marbella ahol Orban Rahel es a ferje Tiborc Istvan eppen el NEM MAGYARORSZAGON van (de nagyon kedevelt volt a ruszki mavfiaozoknak lehet mar nem annyira)

P.Elliot 2022.04.16. 02:54:38

@gabors:

Kozel 10 millio ember lakik Magyarorszagon ugye?

Gyerekkoromban sem volt tobb, ugy emlekszem hogy igy tanultuk.
Ha olyan sokan kijottek akkor mas orszagbeliekkel potlodtak, majd teljesen fel fognak idovel higulni.

Ez van!

gabors 2022.04.16. 03:02:04

@P.Elliot: "Hova billeg a merleg, vagy all a kozepen?
":

valoban billegett

de 32 ev utan most mar nem billeg sajnalom valamennyire a szuleimet 80+ mindketto de azt hiszem tudjak hogy ez volt az utolso talalkozas es meg az is lehet en halok meg elobb :-)

P.Elliot 2022.04.16. 03:17:41

@gabors: Miert halnal meg? Remelem nem vagy beteg. A szuleidnek meg kivanok meg sok -sok evet egeszsegben ha lehet.

Testvereid vannak? Odahaza vagy ok is elhuztak?

Nekem egy testverem volt, ok nem akartak disszidalni de kesobb nagyon megbantak, mar nem el sajnos...

P.Elliot 2022.04.16. 03:35:02

@gabors: Irtad a sarga estiket meg violat, sajnos nem vagyok viragszakerto, nekem foleg rozsaim vannak, hortenzia, impatient meg masok is de mivel arnyekos kertem van ki sem tudom probalni a tobbi szep viragot.

Ultesd kerites melle, szepiti!

Golf2 2022.04.16. 07:46:00

@P.Elliot: orul hogy a fiai kinaiak lesznek...agyament.

Golf2 2022.04.16. 07:47:52

ok nem akartak disszidalni de kesobb nagyon megbantak...elszúrták.

Csodabogár 2022.04.16. 11:28:11

@gabors: Marbella ezelőtt 40 évvel a világ közepe volt nekem. Sajnos már vagy 10 éve nem az ami volt, de a lakásunkat már 25 éve eladtam, mert rájöttem, hogy ott télen nem tudnék élni. Máshol se, ahol "meleg" van. Mert aztán még sincs mindig olyan meleg, de a házakat úgy építették, mintha tényleg mindig meleg lenne. Sehol annyit nem fagyoskodtam mint Floridában, télen, ahol azért vettünk lakást mert ott meleg van.
Itthon viszont a lakásomban mindig meleg van. Pluszban van kulturális élet itt és a könnyen elérhető szomszédságban is. Nem falura járok, hanem az európai nagyvárosokba, már ameddig még járni tudok.:-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása