Kína kevésbé ismert részére látogatunk, a „boldog, Covid-előtti” időkből. Lesz parasztebéd, teaültetvény, száguldó vonat és egy felettébb szimpatikus idegenvezetőnk is. Steve posztja egy ismeretlen, de izgalmas világba kalauzol el minket.
Guilin tópart
„Két éve már, közvetlenül a Covid-járvány kitörése előtt, kisebbik fiunkat látogattuk meg Hongkongban. Szilveszterre jöttünk, majd pár nap múlva vonattal nejem és én egy 5 napos utat tettünk a „közeli” Guilin városába és annak környékére, Kínába.
Míg Hongkongba Kanadából simán vízum nélkül mehetsz, Kínába vízum kell. Ezt megszerezni nagy hercehurca, plusz fejenként száz dollár. Szerencsére Ottawában lakunk, itt van a kínai vízumhivatal, ott segítettek, mert a fénykép és más digitális követelmények, plusz a kérdések, amikre válaszolni kell, egy rémálom.
Például ilyesmi: „Hova járt iskolába édesanyád?” Nem vicc. Mindkét fülednek látszania kell a fényképen, a kínai arcfelismerőbe kerülsz, gondolom, az életed hátralevő részére. Az eredmény egy 10 évre szóló vízum, ami sokszori beutazásra érvényes.
Mivel mi nem szeretünk buszos szervezett utakra menni, amik persze jóval olcsóbbak (és talán ezek a vízumodat is egyszerűbben elintézik), egy kínai céghez fordultunk, akik külföldiek egyéni utazására voltak specializálva.
Jóval az utazás előtt megegyeztünk velük hova fogunk menni, ők mindent megszerveztek, megvették a vonatjegyet oda-vissza, lefoglalták a hoteleket, lett egy angolul tudó vezetőnk és egy kocsink, sofőrrel. Mindez, beleértve a legtöbb étkezést is, kettőnknek kb. 3000 (kanadai) dolcsiba kostált.
Vonatunk Hongkongban, indulás előtt
Első nap: Guilin
A vonatunk délben indult az új hongkongi pályaudvarról, amiről mellesleg a legtöbb ott élő nem is igen tud, még a taxisnak is érdeklődnie kellett. Itt vettünk igazi kínai pénzt, átmentünk a határellenőrzésen és dél táján beültünk a vonatba.
Guilin városa 516 kilométerre van, a vonat a Guiyang-Guangzhou nagy sebességű vonat egy állomása. Három óra alatt voltunk ott, a vonat 3 állomáson állt meg. A táj repül, nevenincs kínai városok, sok a hegy, alagutak, viaduktok. A dombokon érdekesen plasztikba borított fák ezrei, kis narancsszerű gyümölcsökkel, (kiderült ezeket kumquat-nak hívják), látszólag ennek volt a szezonja.
A nagy sebességű vonathálózat Kínában kb. 10 év alatt épült, bevallom (mérnök vagyok), ez a teljesítmény egyedülálló.
Guilin Kína egyik fontos turistaközpontja, talán harmadik a rangsorban. Maga a város szép, a romantikus Lí folyó megy át rajta. A folyó környéke, az ezernyi karsztos cukorsüveg szerű hegyecske, tele látványos falvakkal, nyaralókkal és persze a sétahajózás a fő vonzóerő.
A pályaudvar Hongkongban
Guilinban és környékén kb. 5 milliónyian élnek. A három helyi vasútállomás közül az egyiken ott várt „Greg”, a vezetőnk. Kínaiul persze más volt a neve. Jól beszélt angolul, erős akcentussal.
A klíma télen enyhe, olyasmi, mint Miamiban. Elmentünk a kocsinkhoz és kb. 40 perc alatt behajtottunk a szállodánkhoz, ami a város turista központjában volt, egy kis tó mellett. Itt pagodák vannak, ahol szerelmes párok szelfiztek és közel volt a híres Lí folyó, ahova harmadnap egy hajótúrára voltunk befizetve. Az úton befelé az utcák tele voltak elektromos mopedekkel, (a biciklik, motorosok már passzék), a levegő következésképpen aránylag nem szennyezett.
Hotelünk Gellért-szerű volt, de nagyobb, sok flanccal és márvánnyal, amolyan jobb amerikai konvenciós hotelszámba ment. Láttunk is számtalan itteni üzletembert nyüzsögni, ezeknek és nagyobb esküvőknek kedvenc helye lehetett. A portások beszéltek angolul, ami itt nagy szó, angolul megtanulni nem könnyű, mert hiány van nyelvtanárokban.
Greg elsétált velünk egy másfél óráig, mutatta hol lehet enni, inni, mit érdemes megnézni a közelben, majd elbúcsúzott másnap reggelig. Sétáltunk ide-oda, később betértünk egy, a hotelunkhoz közeli elegáns kínai étterembe. Ez tele volt főként tehetősebb középkorú kínai hölgyekkel, a la Gerbaud, akik teáztak.
Kértük a menüt. Nem volt angol nyelvű, de hála Istennek voltak képek. Senki sem beszélt angolul, de a telefonunkon található tolmácsapplikáció révén még a kiszolgáló leánnyal is tudtunk valamit beszélni. Sört kértem és egy a Lí folyóban található halból készült paprikást rendeltünk, itteni specialitás. Amolyan harcsapörkölt…
Érzed, más világba csöppentél. Más az értékrendszer. Sok a látnivaló. A rengeteg helybeli között hozzád hasonlóak kevesen vannak. Kínában az internet is más. Ugyan mindenki, főleg a fiatalok, mint mindenhol, az okos telefonját bújja... de nincsen Google és Gmail.
A Microsoft Outlook viszont működik. A Facebookod nem jön be. Kínaiknak minderre van más. Egy csomó nyugati napilap nem jön be, de egy pár igen. A telefonod nem működik, csak egy internetes applikáció, ha jól emlékszem WhatsApp. Ezen tudtunk Greggel és másokkal beszélni.
Ideje volt lefeküdni. Másnap reggel mentünk kocsival a közeli hegyekbe egy híres teraszos rizstermő vidéket megnézni, ami 2 órányira volt. Greg mondta, lesz séta, majd egy parasztnál háziebéd.
Második nap: egynapos túra, Longsheng
A monumentális teremben elfogyasztott svédasztalos reggeli után találkoztunk az előcsarnokban Greggel. A vezetőnk minden nap valami kis ajándékot hozott, láttam, itt borravalót kell majd adni búcsúzáskor, erre megy a dolog, ámbátor egész végig példamutató szolgálatot teljesített és kiváló turistavezetőnek bizonyult.
Greg egy etnikai kisebbségből származott, valahol délről a tenger mellől. Mondta, szülei szegények voltak, mint a templom egere. Gyerekkorában a falujában nem volt villamos áram. Mint jó tanulót kiemelték, végül is Guilinben egyetemet végzett, idegenforgalom lett a szakmája. Angolul is megtanult egy, mint mondta, kanadai tanártól, akivel hokiztak is a diákok, ugyan nem jégen.
A kirándulás célja, a rizstermelő völgy
Sokat mesélt a kínai rendszerről, gondolom csupán arról, ami meg lett engedve. De tőle tudtuk meg, milyen az élet a mai Kínában. Nagyon más, mint amit én gyerekkoromban a kommunista rendszer alatt Magyarországon tapasztaltam.
Mert ugyan az akkori időkről én sok jót mondani nem tudok, de volt ingyenes oktatás, egészségügy, nem volt munkanélküliség, szóval volt egy jóléti háló. Nos, mindez a mai Kínában nem létezik.
A gimnáziumért már fizetni kell, betegbiztosításért ditto, nincsen állami nyugdíj, óvoda nagyon drága, az öregek az unokáikra ügyelnek, miközben a szülők támogatják őket, míg ők messzi nagyvárosokban dolgoznak, és évente talán egyszer hazalátogatnak a kínai újév alkalmával.
Kemény kapitalista az élet, a „fittest survives the best”. A gazdasági fejlődés óriási, nyomort nem láttam, gazdag embereket igen. Az átlagember jóléte tagadhatatlanul nagyot javult.
Beültünk a várakozó kocsinkba, és irány a kb. kétórányira fekvő vidék, a neve Longsheng. Egy részét a kínai autósztrádán tettük, ott volt mindenütt útjel és iránytábla angolul is, de a kisebb utakon nem, csak kínai, szóval egymagadnak itt vezetni kínai tudás nélkül gázos lehet.
Egy helyen megálltunk, amolyan Mátraháza-szerű volt, ahol a távolsági és a turistabuszok is megálltak. WC-re mentem. Tiszta állapotban volt, de guggolós, ugyan volt egy angol WC is a sok között. Lent a téren a szokásos árusok. Emléktárgyak, helybeli ínyencségek, gyümölcsök, diók. Közel voltunk a célunkhoz.
Ezt a vidéket a természeti szépsége miatt kiválasztották és az állam komoly pénzeket fektetett be, hogy a turisták látogatásukat maximálisan élvezzék. Egy külön busz vitt fel a legmagasabb pontra, ahol egy turistaházat építettek.
Lelátsz messze a völgybe, teraszos működő rizsföldek miriádja terül el, és a hagyományos elárasztásos öntözési rendszer jól látható. Közöttük kis települések, ügyesen beleillő új turistaházak, gyalogösvények. A magas pontról több irányba sétálhatsz le, tökéletesen konstruált gyalogutakon, amik pihenőhelyekkel, és kutakkal vannak ellátva.
Parasztházunk, ahol az ebéd zajlott le, fából épült. Lent a háziállatok voltak, koca disznó, baromfik, stb. Az ebéd egyik fogása egy friss bambuszba tömködött rizses étel, amit aztán parázsban gőzöltek, a vendégek is részt vehettek ennek elkészítésében. Plusz szabad volt a konyhában is nyüzsögni, orrodat lábasokba beledugni, a vezető segítségével kérdezni.
Harmadik nap: hajóval Yangshouba
A harmadik és negyedik nap a kb. 50 kilométerre levő Yangshouba mentünk. Mi és Greg sétahajóval, a sofőrünk az országúton egymaga a cuccunkkal. Yangshou amolyan Szentendrének megfelelő státust élvez, a csodatáj, a fura hegyek szépsége itt csúcsosodik ki. Két napra foglaltunk szállást egy városkán kívüli kis hotelben.
A Lí folyó vízállása nagyon alacsony volt, egy ideig kérdéses volt, hogy a hajók indulhatnak-e, de végül is mentek. Vagy 6 folyamjáró hajó, tele főleg kínai turistákkal követte egymást egy vezető hajóval, ami a biztonságos utat mutatta.
Sokszor éreztük, hogy a hajónk feneke a folyó homokos medrét dörzsölte, de csak túlrugaszkodott, és kb. 3 óra múlva megérkeztünk.
Az úton volt szokásos turistaszórakoztatás, szép leányok népviseletben helybeli dalokat énekeltek, volt büféebéd, de az út fő szépsége a táj, a hegyek, a parti nyaralók és települések. Láttunk betanított madárral (Comorant) halászó embereket, (itteni ősrégi halászati mód), helybeli kompokat, ladikokat.
Érkezés után a kikötőből egyórás séta következett a városkán keresztül. Jobb és érdekes boltok sorakoztak a főutcán, rengeteg étterem, volt még Starbucks is, ahol presszót ittunk. A város túlsó felén találkoztunk kocsinkkal és elhajtottunk a közeli szállodánkba, ami egy nemzeti parkban volt, a hotel neve Yangshuo Mountain Retreat.
A lehető leggyönyörűbb vidéken épült, a Yulong mellékfolyó partján. Nem hivalkodó, vagy 4 faépület, mindegyikben egypár lakosztály, plusz egy központi rész, ahol az étterem és az adminisztráció volt. Kilátásunk: a mesebeli hegyek és a folyó.
Greg elintézte a formaságokat és másnapig elbúcsúzott. A hotel környéke parkszerű volt, voltak ingyenes biciklik, séta utak, csónakázni lehetett a lagúnákban, volt isteni konyha, angolul beszélő alkalmazottak és a kliensek főleg nyugatiak voltak. Alles was gut und teuer.
Negyedik nap: Yangshou környéke
Greg és a sofőr másnap reggel megjelent. Greg a szokásos apró ajándékokkal és az aznapi programunkat ismertette. Egy faluba megyünk megnézni a hagyományos földművelést, majd egy másik faluba a folyó túloldalán, komppal, mert aznap ott termelői piac volt.
Az első faluba kocsink be se hajtott. Az itteni falukban sok az emeletes ház, az emeleteket sokszor később emelik, ahogy szaporodik a család. Greg megkereste a parasztját, egy öregembert, aki előráncigálta a vízibivalyát.
Szegény jószágnak nemigen akaródzott a kanadai turistáknak jó benyomást adni. Mert gondolta, így már itt nem szántanak, miért nem a traktort hozzák? Na, ezen is túlestünk, vissza kocsinkhoz, el a folyópartra.
Kocsi maradt, a komp jött, helybéliek és mi be a kompba, át a folyón. Kína kellős közepében jártunk, egyszeri vidéki emberek, néztek minket, mintha először láttak volna nem ázsiai embereket.
A városka bájos volt, ellátogattunk egy legyezőkészítőhöz, meg egypár más kézműveshez, majd Greg szerzett egy „taxit”, egy rozoga kis teherautócskát, amivel a vásárba 10 perc alatt elzötyögtünk.
Ez nagy esemény. Voltak háziállatok, húsok, halak, zöldségek, dió-mogyoró. Ilyen, csak nagyobb piac lehetett a vuhani, ahonnan már ekkor (állítólag) a Covid-járvány indult, ugyan erről még nemigen volt hír, még a tudatlanság/tagadás ideje uralkodott. Én nagyon szeretem a piacokat, mindezt élveztem.
Ötödik (utolsó) nap
Greg megjelent, erre a napra egy közeli teaültetvény látogatása volt betervezve, majd a kocsival vissza az állomáshoz, délután 2 felé indult vonatunk vissza Hongkongba. Átadtam a borravalót neki és a sofőrnek, 100 dolcsit, mondtam, ossza el, ahogy gondolja.
A teaültetvény fent volt a hegyekben, kanyargós kis utakon mentünk, tele a plasztikkal beborított kumquat fákkal. Nagy végre megérkeztünk. Ugyan kevesen voltak, látszott, hogy sok turistát képesek befogadni, volt hotel, stb. Esküvőkre is berendezkedtek.
Az ültetvény egy völgyben volt, hasonlóan a rizsföldekhez, teraszos, ugyan itt az öntözés nem kulcskérdés. Szép táj, mi még teaültetvényen nem jártunk. Sétáltunk, majd Greg beterelt minket egy terembe ahol a meghívott teaszakértő egyórás előadást tartott a teáról, azok fajtájáról, és hogy hogyan kell jó teát készíteni. Fiatal ember, öltönyben, szerintem doktorátusa lehetett a teaszakmában… Nos, a teával legalább annyi fakszni van, mint a borral, Isten bocsássa, engem az utóbbi jobban érdekel.
Ezután elhajtottunk a sztrádán vissza Guilinbe az állomásunkhoz, ahol az óriási váróteremben Greg helyet talált nekünk. WC-re mentem, tele volt utazókkal, akik itt dohányoztak.
Ezután több száz kínaival a nagy elektromos táblát bámultuk, és amikor vonatunk jelzése pirosról zöldre váltott, elbúcsúztunk Gregtől. Most fel lehetett menni a peronra, ahol percre pontosan a vonat megállt. Így végződött rövid kínai kalandunk.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek