DJ-ként dolgozni sokkal inkább szerelem, mint komoly megélhetés a Svájcban élő András számára, aki azonban nem adta fel azt az álmát, hogy egyszer eljöhet az a nap, amikor a munkája is az lesz, amit szívből szeret csinálni.
Csilla: Hogyan kerültél Svájcba?
András: Nem Magyarországról jöttem ki, hanem Németországban kezdtem el dolgozni, ott kezdtem némi tapasztalatot, nyelvtudást gyűjteni, ha lehet így nevezni. Csupán pénzügyi megfontolásból, a könnyebb élet reményében költöztünk át ide Svájcba.
Csilla: Mi egy felkérés menete?
András: Nyilván egy megkereséssel kezdődik, leginkább visszhang alapján, tehát ha valahol tartottam egy partit korábban magyaroknak, legfőképp Svájcban, annak van visszhangja.
Eddig szerencsére jó visszajelzéseket lehetett hallani ezekről a partikról, ennek köszönhető a legtöbb megkeresés mind rendezvényszervezőktől, mind kisebb magánbulikra.
Csilla: Milyen összeget kell befektetni az elinduláshoz?
András: Ha már számokra vagyunk kíváncsiak, akkor legyünk konkrétak. Én sajnos beleestem abba a hibába, hogy elkezdtem egyszerűbb dolgokat megvásárolni, hogy ha majd megy a dolog rendesen, akkor fejlesztek és vásárolok mást, addig gyakorlásnak jó ez is. Be kellett látnom, ez felesleges pénzkidobás volt.
Én azt ajánlom mindenkinek, aki ebbe az irányba szeretne elindulni, ha megvan a megfelelő elhatározás, akkor érdemes rögtön úgy befektetni anyagilag, hogy tartósan tovább is tudjon menni rendezvényekre, fellépésekre.
Rájön az ember, hogy jó, megvettem az olcsó felszerelést, de azt kinövöm. Az ember előbb-utóbb olyan technikai fejlődésen megy keresztül, hogy vágyni fog a sokkal jobbra.
Csak így lehet feljebb jutni a képzeletbeli ranglétrán, ráadásul a kollégák elismerését is akkor tudom kivívni, ha profi technikán zenélek, nem a laptop vagy a számítógép csinálja meg helyettem a munkát, hanem én állítom a zenéket össze.
Álló technikán játszok, mindent mixelek, kevergetek és igazából a DJ-k ezt ismerik el.
A hangfalak, kitelepülő eszközök, a keverőpult, a lejátszók – mindez a technikai háttér nagyjából 3 millió forint, ami körülbelül 10 ezer frank. Hogyha valaki azzal a komoly elhatározással indul neki, hogy ezt a szakmát profi módon szeretné űzni, ezt be kell fektetni.
Csilla: Mik a hosszútávú terveid?
András: Nincsenek igazából komoly terveim, nem látom reálisnak, hogy a DJ-munkákból fenn tudjam tartani magam, meg tudjak élni belőle. Persze nem vetettem el az ötletet, még akármi lehet belőle, én megteszek mindent annak érdekében, hogy ez így legyen, aztán meglátjuk, hogy a sors mit akar.
Ha arra kellene választ adnom neked, hogy 5 év múlva hol látom magam, akkor azt mondanám, hogy minden héten, ha nem is péntek-szombaton, de minden hét szombatján legyen egy fellépési lehetőségem és aztán hátha úgy alakul, hogy teljesen le tudom cserélni a mostani megélhetésem arra, amit szívből szeretek és szívből csinálom is.
A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi videóban.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek