oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. július 17. 06:30,  Bringával a Duna mentén 29 komment

2021. július 17. 06:30 Határátkelő

Bringával a Duna mentén

Különleges utazásra invitál minket Steve, méghozzá egy kerékpártúrára a Duna mentén Passautól egészen Bécsig. Az út gyönyörű és nem is túl megterhelő, mi biztosan kedvet kaptunk hozzá – hátha ti is így lesztek vele!

cim_340.jpg

“A Passautól Bécsig tartó a legismertebb biciklitúrák közé tartozik. A folytatása is létezik, Bécs és Budapest között, de úgy tudom, az nem végig a Dunát követi.

Pár évvel ezelőtt feleségem és én bérelt biciklivel megtettük az utat. Az utóbbi időkben megszerettük a kissé aktívabb vakációkat, és amikor lehet kirándulásokat, ez esetben a biciklitúrát, próbálok nyaralásainkba beleszőni.

Egy hónapot töltöttünk Európában. Ez a bicikliút egy hetet vett igénybe, rögtön a legelején.

Reggel érkeztünk Kanadából Münchenbe, rögvest a reptér vasútállomásához mentünk, ahonnan vonat indult Passauba. Az út kb. másfél óra. Passauban az állomáson várt a biciklikölcsönző embere, és elvitt hotelunkhoz.

passau.jpg

Elmagyarázta az utat, átadta a térképeket és a lefoglalt hotelek listáját. Otthagyta a telefonszámát, ha bajba kerülünk, pl. a bringát meg kell javítani, plusz egy mobiltelefont nekünk is.

A biciklik, erős, nehéz, kontrás, 5 sebességes bringák voltak. Több sebességre nincs szükség, az út jobbára lapos, követi a Dunát. A kontrás fék kicsit szokatlan volt.

passau_2.jpg

Kétféle túra áll rendelkezésre. Az egyik csoportos. Ezek meghatározott időkben indulnak. Van vezető és kb. 10 résztvevő. Amire mi mentünk, az egyéni, azaz az ember kap biciklit, meg minden mást, amire szükség lehet, aztán a megbeszélt időben megjelenik és elindul. A túrát egyedül (vagy a társával) teszi meg.

Ami a két esetben közös, hogy a kölcsönző emberei a bőröndöket naponta elviszik a lefoglalt hotelhez, tehát nagyon kevés cuccot kell magaddal vinni biciklizés közben, ami nagy segítség.

Magyaroknak Passau nem nagy távolság és szerintem ezt a biciklitúrát jóval könnyebben és olcsóbban végig lehet csinálni minden külső segítség nélkül. Ez esetben vonattal mennék Passauba, olyan vonaton, amelyen biciklit lehet vinni.

A szobákat előre le lehet foglalni, de májusban biztos, hogy a helyszíni turistairodák is segítenek, foglalás nélkül.

Az út jó része kifejezetten kerékpárút, csak pár alkalommal (főleg városokban) kell autóforgalommal számolni.

A Duna mindkét oldalán van bicikliút, de néha karbantartás, vagy a látnivalók miatt át kell menni a másik oldalra. Ezt legtöbbször hidakon, néha vízerőművek felett, és kétszer komp segítségével csináltuk. A teljes út 340 kilométer.

3_209.jpg

A következőkben röviden beszámolok a látnivalókról.

Passau

A városban érdemes egy napot eltölteni. Emlékszem, kiskoromban, az ötvenes években az egyik rádión a Duna vízállásának hosszú adatsorát mindig Passaunál kezdték, onnan haladtak dél felé.

Passau a kereszténység fontos bástyája volt. Már az 5.-ik században egy monostor létesült itt. Szent István halála után özvegye, Gizella, ide vonult vissza. Egy zárda főnöknőjeként élte élete hátralevő részét.

4_160.jpg

Szép, régi város, két másik folyó, az Inn és az Ilz itt torkollik a Dunába. Van sok templom, jó éttermek/cukrászdák. Másnap, fel a bringákra, át Passaun a Duna bal oldalára és irány Bécs!

Schlögen

A Donau Schlingen Schlögennél az első állomás. Kb. 35 km, így ez a legrövidebb szakasz. A másik parton van, így a hotelünk egy kis komppal vitt át. Nevezetes és festői hely, mert a Duna itt komoly S kanyart csinál.

Nincs más, mint erdők és a hotel. Utóbbi udvara tele volt leparkolt biciklikkel. Nekem még volt energiám, megmásztam a közeli erdős dombot és fényképeztem.

5_125.jpg

Linz

Másnap kicsit többet kellett bringázni, mert célunk az 53 kilométerre levő Linz volt. Az út megint látványos, a Duna partja mindkét oldalon hegyes, a folyó mellett kis idilli faluk. Elmész egy erőmű mellett is.

Feleségem Linzbe érvén kissé elfáradt és egy trükkös biciklialuljáró lejtőjénél elesett. Említettem, a kontrás fék nekünk szokatlan. Térdét megkarcolta, a bringa villája elgörbült. De becsületére legyen mondva, lelkesedése csillapodott, csupán innentől kezdve a lejtőkön lefele nagyon lassan ment.

6_89.jpg

A sebet kitisztítottuk, bekötöttük, a bringát megjavíttattuk és estére jót vacsoráztunk. Linz, 250 ezer lakossal. aránylag nagy város. Másnap eltartott egy ideig, míg kikecmeregtünk.

Grein

Következő úticélunk egy romantikus kisváros, Grein volt, onnan 65 km-re. De mert a bicikli utat javították, a táv hosszabb lett, és egy dombtetőn levő faluba, Wallsee-be is elkeveredtünk. Nagyon szép, de a biciklit tolni kellett.

7_74.jpg

Greinben reggel egy kis komppal kellett átmenni a másik oldalra. A kompra várva megkértem az ott várakozó egyik kerékpárost, hadd próbáljam ki az elektromos rásegítésű biciklijét. Ilyet is lehetett volna bérelni, több pénzért persze.

Hihetetlen az érzés. Mintha valaki tolná a biciklit mögötted. Apád, amikor tanultál. Vicc nélkül, nagy segítség. Idősebbeknek, mint mi, jól jön, főleg hegyre fel. Itt, Észak-Amerikában is kezd népszerű lenni, nagyszerű ötlet.

8_65.jpg

Melk, Krems

A következő állomás Melk városa volt, 51 km. Melket egy dombra épített bencés katedrális, és gimnázium koronázza.

Másnap reggel irány Krems, csupán 45 km. A táj kezd váltani az erdőkből a szőlőkbe. Az itt termő borok híresek, a grüner veltinger különösen. Van borkóstoló bőven. A lankás Duna-partot már az ősember is értékelte.

Elbiciklizel Willendorf falucska mellett, ahol a kis kövér (és begyes) meztelen Vénusz szobrocskát találták. Lenn a Duna, a távolban várromok, említettem a borkóstolókat, kezded tényleg élvezni az utat.

9_54.jpg

Krems a Bécs előtti utolsó szállás, tele van élettel, borozókkal és jó éttermekkel. Nem véletlen, hogy van egy borászati egyetem is.

Bécs

A következő nap Bécs, ezzel az út véget ért. Nejem kikötötte, hogy csak egy elővárosba menjünk és onnan a vonattal, mert félt a bécsi forgalomtól. Így a szükséges 85 km biciklizésből (leghosszabb szakasz) csak 40 km lett.

Bevallom én se bántam, 85 km egy nap, az sok. Tulln városától a Ferenc József pályaudvarig vonattal mentünk. Bécsbe kb. du 3-ra értünk. Még el kellett biciklizni a nem messze levő hotelünkhöz, amitől nejem nagyon tartott a forgalom miatt.

De kiderült, van biciklisáv, meg a Duna csatorna mellett ment az út, végül is nagyon szép volt.

10_46.jpg

Másnap (vasárnap volt) villamossal a Grinzingbe mentünk. Sétáltunk, utána boroztunk és ettünk egy Heurigerben. Grüner Veltingert (azaz zöld veltelinit) rendeltem.”

11_41.jpg

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3716629828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2021.07.17. 10:33:32

Tudtam volna ajánlani jobb túrát is ezen a szakaszon. Napközben bicikli este, éjszaka a hajón, Ha netán zuhogna az eső, szintén a hajón, napközben is.

kardio1 2021.07.17. 11:02:48

Gruner Veltliner à zoldveltelini németul.

fhdgy 2021.07.17. 11:35:20

@Csodabogár: Jó, akkor el kellene dönteni, hogy bicajozás a Duna partján vagy hajókázás a Dunán.

De ez a hajókázás végül is nem rossz ötlet. A társaság egyik fele bicajozik, a másik fele hajókázik és a hajó még szállíthatja a csomagokat is, arról nem kell külön gondoskodni.

Még egy lépés, ha a hajón aludni is lehet, mert akkor nem kellenek külön szállodai szobák.

dikusz. 2021.07.17. 11:40:05

@Csodabogár: Még kényelmesebb, ha le se száll a hajóról.:)))

Szerinted ezt az útvonalat, ahol ők jártak, végig lehet bringázni úgy, hogy le a hajóról, fel a hajóra, vissza, majd újra? Komolyan kérdezem, mert nem hiszem, hogy a bicikliút végig a Duna partján vezet, és csak eltekerek Passautól Bécsig, és nem is hiszem, hogy csak ez a cél.
Stevéknek sem hiszem, hogy az volt a céljuk, hogy a két város közötti távolságot végigbringázzák, hanem a környéket megismerjék.

nyuszigonosz 2021.07.17. 12:10:14

@dikusz.: A @Csodabogár: által írt változat van, minden évben ezévben is, mármint hajó+bickli, mivel pl. a Passau - Bécs résznél a bicikli út tényleg a Duna mellett van és a hajó meg a Dunán, elönye, hogy nem kell így külön szállasokat elérni, és poggasz szállítás sincs, mivel az a hajón van.
Megvehetö ez az út Passau-Linz, Passau-Bécs, Passau - Budapest vonalakon is, vagy akár a Vaskapu szorosig.
Nem csak oda, hanem oda vissza is.
Eleve egy Bike&Boat Tours szervezésében, vagy más utazási irodáknál.
A Passau-Bécs vonalon 200 km bicajtúra, míg a Passau Budapest útvonalom 220 km, és Passau - Vaskapu szoros útvonalon 400 km bicajon: ebböl is tán egy kicsit látni, hogy ahol nem követi a Dunát bicikliút, ott az kimarad.

fhdgy 2021.07.17. 12:14:20

@dikusz.: Nem ismerem a bicikli út és a Duna konkrét vonalvezetését, de nem hiszem, hogy túl nagy lenne az eltérés.

Én látok egy "nagyobb" problémát: Az első nap után hány százalék lenne, aki másnap inkább a ringatózást választaná? Nesze neked bicajozás!

Az elmúlt kettő hónapban, különböző okok miatt, csak ritkán volt autóm, így bicikliztem. Az elején nagyon fárasztó volt, aztán kb. egy hónap után már azt mondtam, ha lesz újra autóm, akkor is többet kellene bicikliznem. Most már van újra autóm, kíváncsi leszek, hogy mi lesz a biciklizéssel! Pedig tényleg jó, de kitartás kell hozzá. Lesz? Nem lesz? Nagy kérdés.

fhdgy 2021.07.17. 12:36:09

@dikusz.: @nyuszigonosz: @Csodabogár: zseniális ötletem megvalósításához üzlettársakat keresek!!!

LOVASKOCSI túra!

Az idő tényleg lassan telik, lehet nézelődni, beszélgetni, tehát nyugalom a köbön.

Nem kell a poggyászt külön cipelni, szállás a kocsin. És így tovább!

dikusz. 2021.07.17. 16:54:31

@nyuszigonosz: Köszönöm a választ, oda kellett volna írnom azt is, hogy nem ismerem az útvonalat (de megnézhettem volna a neten), így elnézést is kérek @Csodabogár: -tól

Csodabogár 2021.07.17. 18:49:27

@fhdgy: Pontosan ez a pláne benne, hogy a hajó egyben a szálloda is. Sportos barátaim csinálták ezt az utat, de minden utazási iroda ajánlatában megtalálható ez a változat. Csak az hajókázik nappal, aki nem akar biciklizni. Többnyire mindenki biciklizik, a hajó meg megy a cuccokkal. Kellemes esete valamelyes fáradtam megérkezni a hajóra, ahol van fürdőszoba a kabinhoz és le lehet ülni egy terített asztalhoz.
Több ilyen folyami hajós utat csináltunk, bicikli nélkül. Nekem egyik kedvenc utazási módom. Bicikli nélkül is van minden nap kiránduló program, városnézés stb.

Csodabogár 2021.07.17. 18:52:16

@dikusz.: Biztos lehet. Barátaim csinálták és ha akarod küldök neked linkeket utazási irodáktól. Mint a barátok mondták a Duna partján megvan a régi hajóvontató út, amiből valamikor bringa utat csináltak.Aztán, hogy Bécstől jön-e tovább azt már nem tudom.

Csodabogár 2021.07.17. 18:55:38

@fhdgy: Az egészséges öregkorod érdekében biciklizz! Nagy probléma öreg korban ha elsatnyulnak a lábak. Ezt most látom a valamikor autóhoz ragadt Emberemnél.:-(

bemce 2021.07.17. 19:15:45

Tavaly mi is megcsináltuk, szuper volt. Idén kicsit módosítunk, Salzburg-Krems lesz az útvonal.

fhdgy 2021.07.17. 19:52:35

@Csodabogár: Ennyi idős korban, ami én vagyok, van, hogy ez fáj, az fáj, de futóművem még jó. Van egy rokonom, aki azt szokta mondani, hogy a lábaimat biztos lottón nyertem. Azt hiszem, hogy gond nélkül le tudnék gyalogolni, mondjuk 20 km.-et. Csak fölfele ne kelljen menni, meg kettő-három kilónál többet ne kelljen cipelni. Már a biciklizés is megy, csak ott is vízszintes terepen, mert fölfelé már a fülemen is levegőt kellene venni.

Szerintem meglátszik, hogy gyerekkoromban 3 km.-ről jártam iskolába és nem voltam lábatlan, nem hordtak-vittek. Gimnazista koromban kemény fizikai munkát is végeztem. Egyetem után, amikor már dolgoztam volt kertem is. Úgy gondolom, hogy ebből a kondiból maradt mára is.

Csodabogár 2021.07.17. 23:28:49

Ember is falun nőtt fel és akkoriban sokat gyalogolt. Dolgozott is keményen, míg el nem ment. Amerikában aztán rászokott, hogy csak autóval lehet járni. Igaz, tényleg nemigen megy ott az ember semmire gyalogosan. Szóval, igaz már 91 éves, de az elmult egy évben kezdődtek a bajok a lábával. Most aztán szobabiciklizi meg heti két gyógytorna, de azért így se a tökély.
Nekem csak a térdemet kellett megoperálni, azóta a járás nem gond.

dikusz. 2021.07.17. 23:54:18

@Csodabogár: Köszönöm, már @nyuszigonosz felvilágosított, hogy igazad van.

somlobodog 2021.07.18. 06:57:00

@valamit visz a víz.....: munkasokol vasokol...:)))) ha szellemi munkát végzek akkor öregen nem biciklizhetek? Vagy aki fizikai munkát végez az dögöljön meg öregen egy kandalló előtt betakarva ha nyugdíjba ment? Nem értem a hozzaszolasod teljesen, de szépen leirtad az oregeket, ügyes voltál, jár a taps. Neked min járna az eszed öregen? Vagy már most az vagy sztem szóval kerdezhetem úgy is hogy te mivel töltöd dologtalan napjaid? Mármint a kommentelesen tul

fhdgy 2021.07.18. 09:04:30

@Csodabogár: Szeretném, nagyon szeretném neked elmondani, hogy 91 éves koromban milyenek lesznek a lábaim!

Kicsit még várnod kell, mert most még csak 69 vagyok, de nagyon kérem, légy türelmes és várd meg, hogy elmondhassam.

fhdgy 2021.07.18. 09:32:12

@somlobodog: Nehéz eset, ha a dolgok nem feketék vagy fehérek.

Volt a faluban egy idős parasztember. Még 90 évesen is délceg legénynek nézett ki. Komolyan mondom, nagyon szép kiállású ember volt.

Egyszer, már 90+ évesen, lekéste a buszt, ami a falu kézilabdacsapatát, meg a szurkolókat vitte két faluval arrébb a meccsre. Nosza, haza ment, föl a biciklire és usgyí utánuk.

96 évesen halt meg, mert biciklizés közben elütötte egy autó.

Van egy volt osztálytársam, egy padban ültünk, sokáig iskolaigazgató volt és neki volt a leggyönyörűbb kertje a faluban.

Szegényre rossz ránézni, mert olyan rozoga. DE: a kertjét most is műveli!

Ez csak kettő véglet, példának okáért, hogy nem tudhatjuk, hogy öreg korára ki hogy tartja magát.

Az pedig emeletes baromság, hogy a biciklizés úri passzió.

A faluban nagyon sokan bicikliznek, fiatalok, nálamnál öregebbek is. Lehet, hogy van köztük olyan is, aki szórakozásból, de a többség egyszerűen közlekedési eszköznek használja.

Van egy fickó, akit már többször is láttam a falutól kb. 15 km.-re, ő biciklivel jár be a legközelebbi városba.

Arra pedig nem is tudok mit mondani, hogy aki nem fizikai munkát végez, az henyélő.

fhdgy 2021.07.18. 13:50:29

@valamit visz a víz.....: Én 30+ évig éltem Székesfehérváron és volt időszak, amikor bicikliztem. Nem közlekedési eszközként, hanem csak úgy.

Szerinted az is úri passzió volt? Szerintem nem, mert az életemért tekertem. 98 nyarán volt egy nyílt szívműtétem és azt mondták, hogyha élni akarok, akkor biciklizzek. Ez a annyira ment, hogy következő nyáron már naponta 20-30 kilométereket tekertem. Egyszer volt olyan is kb. 50-et.

Meg is volt az eredménye. Műtét után azt mondták, hogy 10-15 év és ismételni kell. Három hónap hiányában 22 évig nem volt gondom, tavaly májusig, akkor akkor egy katéterezéssel megoldották a problémát, remélem megint jó pár évre.

Németországban gyalogoltam. Volt időszak, amikor hetente háromszor-négyszer 10-12 km.-et. Azt sem úri passzióból csináltam.

Csak most azt ne mondd, hogy persze, mert nem fizikai munkás voltam. Ismertem olyan embert, nem is egyet, aki fizikai munkás volt és a szívinfarktus vitte el.

Nem lenne szabad egyoldalúan nézni a dolgokat.

Végezetül, ha szigorúan nézzük, nem írtad konkrétan, hogy aki nem fizikai munkát végez, az henyél. DE nagyon erősen sugalltad.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.07.18. 15:15:22

Tapasztaltabbaktól kérdezem: Ausztriában érdemes vadkempinges (esetleg kempinges) kerékpártúrákat bonyolítani? Hely nyilván van, de úgy tudom, arrafelé eléggé tiltják a vaskempingezést. Köszönöm!

somlobodog 2021.07.18. 15:15:37

@valamit visz a víz.....: az fontos hogy magyar ember legyen? Vagy egy német esetleg amerikai vasgyari munkás sem biciklizgethet öregen? Vagy csak Magyarországon zsigerelik ki a melóst? Nyugaton nem?

Hari Seldon 2 2021.07.18. 15:24:02

Passau nagyon szép, de tegnap ota rossz élményem is van. Most jottunk Magyarorszàgra péntek éjjel, és az osztràk hatàr felé hajnali négykor Passau Sud-tol 2.5 oràs dugoba kerultunk. (esetleg az lehet az oka, hogy miutàn alig van repulojàrat mindenki autoval megy a tengerpartra.)
Ausztriàban meg kell autopàlya matrica. Erre mit csinàlnak az osztràkok? - bevezetik a pàlya forgalmàt a hatàron levo autopàlya matrica vàsàrolo helyhez. Ott az autok egymàs hagyén hàtàn parkolnak. Kitolatnak, betolatnak, helyet keresnek.
Azt hittem, hogy a hatàrorok Covid igazolàsokat néznek, vagy ilyesmi, de mikor àtértunk CSAK ez làtszott lassito oknak.

SzZoole 2021.07.18. 16:51:29

@Hari Seldon 2: ez az oka, hogy éjszaka le tudom a német autópályát. Általában hajnal 4-5 óra közt érünk oda, nagyjából üres a Passau pihenő hely.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.07.18. 18:08:31

@nyuszigonosz: Köszönöm! Hasznos linkek, habár inkább saját tapasztalatokra vagyok kíváncsi.

fhdgy 2021.07.18. 18:55:31

@valamit visz a víz.....: Én azt mondom, hogy nem szomorú.

Szerencsés voltam, lassan 23 éve történt és itt vagyok. Nemcsak vagyok, hanem normálisan élhetem az életem. Vannak kecskéim, most éppen 22 db., még mindig programozok, mezőgazdasággal is foglalkozom. Mi kell még? Hány 69 éves van, aki ilyeneket nem tud már csinálni? És hány van, akinek még a 69 sem adatott meg?

Igaz, nem is hagyom magam. Amikor a kórházból eljöttem a műtét után, azt mondták, kettő nagy hibát követhetek el. Egy, ha nem kímélem magam eléggé, de a nagyobb hiba, ha túlkímélem magam. Pl. azért vannak kecskéim, hogy véletlenül se tudjam magam túlkímélni. Fizikailag nem nehéz, nem kell beleszakadni, csak csinálni kell, mert nem nikkel ez.

Hari Seldon 2 2021.07.18. 20:21:16

@SzZoole:
Na most nem volt az. Négykor keztuk meg az araszolàst.
Egyébként Staulandban tényleg jobb éjszakai vezetés. Foleg nyàron.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása