oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. július 06. 06:30,  Tolerancia holland módra 203 komment

2021. július 06. 06:30 Határátkelő

Tolerancia holland módra

A holland befogadó nép, a tolerancia ezzel együtt is kényes kérdés az országban. Előkerül nyelvtanfolyamon, az ország gyarmati múltja kapcsán és bizony a legutóbbi magyarországi törvények miatt is – mint Vera írja, még az általános iskolában is téma volt.

tolerancia.jpg

„A nyelvi kurzusom utolsó óráin ismét kényes téma jött elő. A tolerancia - érintve a legutóbbi magyar eseményeket és a helyieket egyaránt.

Hollandiában élve - pláne, ha az ember eleve vegyes csoportban mozog a nyelvtanulás miatt - nem nehéz különböző népcsoportok más és más véleményébe és szemléletébe botlani.

Ilyenkor témától és embertől függően lehet a helyzetet kibeszélni, elviccelni vagy inkább elhallgatni. Ez utóbbit ritkábban. Kedves emberek közt élek.

Az, hogy az újonnan elfogadott „homotörvény” miatt csomóan minket kérdeznek vagy fejezik ki az értetlenségüket, egy dolog. Az általános iskolában (nyolcadik) is esett szó róla… A kislányom értetlenül jött haza.

„Igen, de…”

Ez sem csak fekete-fehér, mert ugyan az országban törvény az el- és befogadás, de sokan találják a „polkorrektséget” vagy ezt az elfogadást túlzásnak.

Az itteni helyzetről beszélek, Frízföld köztudomásúan konzervatívabb, mint az ország sok más része. Ami itt gyakori, az nem biztos, hogy Rotterdamban is ugyanez.

Itt már nem egyszer hallottam, hogy igen, elfogadjuk, de jobban örülök, ha ez nem a családban történik. (Az is igaz, hogy adott esetben elfogadnák a helyzetet.)

Az „igen, elfogadjuk, de” más téren is érvényes, ami jelenleg a hollandokat jobban, vagy többeket érint és a helyzet itt is bonyolult.

Hollandia és a gyarmatok

Hollandia aranykoráról és a gyarmatokról, a szerzett-rabolt kincsekről van szó. Egyre gyakrabban jön elő a téma, hogy amit itt a holland helyiek Gouden Eeuw- nak, azaz aranykornak neveznek – méltán -, az a helyiek másik felének, azaz a volt gyarmatokról származóknak gyászidőszak. Szintén jogosan.

Csakis összehasonlításképp: ez annyira kétélű, mint nekünk a románokkal szemben Erdély. Mi is és ők is másképp látjuk a történteket.

Anno Hollandia tengeri világhatalommá nőtte ki magát, meghódított egy csomó karibi szigetet. Ez időszak alatt hihetetlenül meggazdagodott, kulturális és művészeti szinten is hatalmas fellendülés következett be.

Elvileg a kis földterület miatt kerestek más lehetőségeket, hatékonyabb megoldásokat és ehhez kapóra jött a tenger és az elfoglalható területek. Holland gyarmat lett többek közt Indonézia, Suriname, a Holland-Antillák, Ceylon és pár indiai város, brazíliai, afrikai terület stb.

Mind-mind aranytojást tojó tyúkocska azt tekintve, hogy régen a fűszereket is aranyáron mérték. Szó szerint is. Így lett például a holland tea- és kávénemzet.

Viszont az itt élők közül sokan a rabszolgák leszármazottjai vagy a korábbi gyarmatok népe, akik az országuk felszabadulása, gyarmati sorból kilépése után Hollandiába költözhetettek.

Sokan megtették, mert az aranykor után is megmaradt az ország a maga gazdasági stabilitásában és mindenképp magasabb életszínvonalat nyújthatott, mint az egykori (kifosztott) gyarmatok.

Aranykor vagy gyászos évszázad?

Itt jön képbe a nyelvtanfolyam.

Az országban van egy kezdeményezés, hogy ha már annyi mindent tolerálnak, akkor miért marad az ország aranykora elnevezés, amikor százezreknek ez pont az országuk kirablását jelenti? Nem csak jelképesen, mert már évek óta próbálja több (sziget)ország az akkor elhurcolt nemzeti kincseit visszaszerezni.

Ugye megérkeztek a hódító hollandok és az „enyém az ország, enyém minden” alapon ami mozdítható volt (fűszer, arany, ember) vitték magukkal. Az arany, a műalkotás gyakran a mai napig megtalálható a múzeumokban és tart a huzavona: most kié is?

Csak udvariasan, mert már nincsenek letagadva a történtek, de a visszaadáshoz még itt is le fog folyni egy kis víz a Rajnán. Érthető: olykor felbecsülhetetlen értékekről van szó.

Viszont az órán a tanárunkkal szoktunk beszélgetni a heti aktuális történtekről, így ez is képbe jött. Megkérdezte, hogy mi a véleményünk, hogyan kell eztán nevezni ezt az időszakot: Gouden (aranykor) vagy Grauwe (szürke, gyászos évszázad) Eeuw?

A csoportban átlag tizenöten vagyunk, indonéztől ausztrálig. Persze a vélemények eltértek (minek megváltoztatni, megbolygatni a történelmet, stb.) egészen addig, míg elért a kérdés az indonéz, cuki, mindenkinek segítő és szuper intelligens csoporttársunkig.

Ugye az ő népe keményen érintett volt. Ő a Grauwe Eeuw-ra szavazott. Érthető. Az ő történelmük némileg mást mutat, mint a hollandoké.

Eztán jött a folytatásban az, amikor az ausztrál lány mesélte, hogy mennyire megalázó, ahogy a mai napig az jut az eszébe az embereknek, hogy esetleg az ősei elítéltként kerültek a börtönszigetre. (Gy. k.: Ausztrália az angolok börtönszigete volt. Időközben pedig a „felsőbbrendű faj” - a fehér - úgyszólván kiirtotta az őslakosságot.)

Mindenesetre ezekbe a beszélgetésekbe minimum érdekes belefolyni. Most a csoportból ilyen-olyan okok miatt többen is érintettek voltunk. Ha a tanárt, mint legalább két ügyben érintett hollandot is beleszámoljuk, akkor még többen.

Itt mi mindannyian elfogadók vagyunk. Ők elfogadják az én magyar véleményem a magyarországi eseményekről és nem bántanak miatta. Az indonéz lány és a holland tanár pedig szintén nem bántja egymást, pedig a történelmük okán teljesen a másik oldalon állnak. A tolerancia nélkül köpködhetnénk egymásra, de minek?”

Ha érdekelnek további hollandia történetek, olvasd Vera blogját!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8916612034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2021.07.07. 00:42:36

@Hari Seldon 2: „nem volt megszervezhető a HELYI törzsfők aktív támogatás nélkül.”. Igaz, de lépjünk tovább. Magyarország, talán két éve volt. A közmunkás, ha visszautasítja a munkát, akkor annyi neki, tehát elvállalja. Az önkori kölcsönadta őket egy haver földtulajdonosnak, (ez legális), aki kiküldte őket 40 fokban petrezselymet gazolni, védőfelszerelés nélkül. Vagy harminc ember komoly égési sérülésekkel kórházban kötött ki. „de ettől még ez AKKOR történt. Visszacsinálni nem lehet.”. De meg lehet csinálni ma is, Magyarországon, csak nem rabszolgákkal, hanem kiszolgáltatott közmunkásokkal.
Kitérő. A feketék elfogadása. A házban lakó családnak lelkesem mutatom, hogy az Angliában élő unokahúgom kezét megkérték, most jöttek a fotók. A feleség nem látja a fiút, mert fekete. OK. Gratuláció helyett, hogy és mit szólt a család. Mondtam, örülünk, mert boldog a lány. És hol fognak élni? Afrikában, vagy Magyarországon? A srác Angliában született, ott is diplomázott. Csak azt nem kérdezte meg, hogy ezentúl csak banánt esznek-e. Visszakérdeztem, hogy komolyan gondolja-e, hogy minden feketénél okosabb, csak mert fehér a bőre? Ez volt négy éve, azóta nem beszélnek velem. Nyilván jobban élnek, akiknek a szülei átjöttek Európába, de még mindig nem jól. A Hősök terén a filmstáb tagját leköpte egy nyanya, a 12 éves félvér kislányt leüvöltötte valaki a villamosról, stb. és volt kommentelő, aki azt írta, hogy egy félvér gyerek, az egy szerencsétlen korcs. Fájdalmas, és ez nem a múlt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.07.07. 01:06:57

ha mar tolerancianal tartunk :)) Angolul olvasoknak egy cikk arrol, hogy a new yorki kormanyzo lanya kijott, mint "demisexual"...:)
"a person who doesn't feel sexual attraction unless there is a strong emotional and relational bond with a person they like."
vagyis: olyan szemely, aki csak akkor erez szexualis vonzalmat, ha eros erzelmi kotelek is fuzi az adott szemelyhez...
Wow, ez aztan a nagy comingout :))))))

notthebee.com/article/andrew-cuomos-daughter-comes-out-as-demisexual?fbclid=IwAR21c1IDs2Gkb-KwMh3QvP5nfC1XoMkVpVZPndQlFzwp5-2xlz85McWXKs8

Arthamyr 2021.07.07. 05:16:20

@arncht: A "moschee" az mecset németül, az nem inkább templom? Mennyiben van "rendes" oktatás, amit el is fogadnak iskola helyett, és nem erősen vallásos szülők is küldik a gyerekeiket?

Arthamyr 2021.07.07. 05:39:21

@élhetetlen: Az is egy megoldás lehetne, ha nem lenne közmunka sem. Csak akkor a megtakarított pénzt a rendvédelembe kellene fektetni, hogy legyen, aki leveri az éhséglázadásokat és visszaszorítsa a megélhetési bűnözést.

Sajnos a közmunka is olyan dolog a jelenlegi kormánnyal kapcsolatban, mint a migránsok visszatartása: alapvetően helyes, csak rosszul és visszaélésekkel (mint az általad leírt példa) kivitelezve.

Örömhernyó 2021.07.07. 06:51:23

Mióta világ a világ, mindig is leigázták egymást az emberek.
Most a fehér emberre jár a rúd, mindenki úgy tesz, mintha mások különbek lettek volna.
Ahol egy fejlettebb vagy virulensebb kultúra találkozott egy elmaradottabbal, azt beolvasztotta vagy kiirtotta, esetleg keveredtek.
A magyarokra is tűzzel-vassal kényszerítették a kereszténységet, elvéve az eredeti identitásunkat. Aztán a Habsburgok, törökök, oroszok igája alatt nyögött az ország. Közben az országba betelepített kisebbségek elkezdték úgy érezni, hogy őket elnyomják, ebből lett Trianon. Ezt a folyamatot tüzelték idegen hatalmak is. Aztán a határontúli magyarokat kezdték elnyomni.
Afrikában is mióta világ a világ, egymást rabszíjra fűzték az emberek. A falu "királya" összefogdosta a szomszéd falu lakóit és eladta arab kereskedőknek, akik továbbadták izraelita kereskedőknek, akik portugál, spanyol, francia, brit kereskedőknek.
Etikátlan volt? A kor viszonyai közt fel se merült ez a kérdés. A legyőzötteket eladták. Mindenütt ez volt a felállás.
A jobbágyság se volt etikus mai szemmel.

Az Oszmán Birodalom, Perzsia és Arábia rabszolgák millióit szívta fel. Ma mégse verik az asztalt Isztambulban vagy Rijádban a balkáni népek, olaszok, spanyolok, hogy fizessenek nekik kártérítést.
Ja, a mohamedán rabszolgatartók "okosan" csinálták. A férfi rabszolgákat gyakran kasztrálták, így nem alakultak ki fekete populációk arrafelé.

A pedótörvény valójában a gyerekek szexualizálása ellen lép fel, a szülő, a család kezébe teszi a gyerek szexuális nevelésének felelősségét. Aki szerint ezzel baj van, azzal van a baj.
Megjegyzem a gyerek világnézeti nevelését is a családra kellene bízni, nem pedig az államra és nem lenne szabad hittant tanítani állami iskolákban.

Örömhernyó 2021.07.07. 06:51:49

@droid_: Az arab számok valójában indiaiak, a középkori arab matematikusok mind hindú számoknak hívták őket. Az arabok leginkább közvetítő szerepet játszottak, antik görög, hindú és perzsa tudást közvetítettek nyugat felé, maguk elég kevés új dolgot alkottak. Ez a helyzet a rómaiakkal is, ők se voltak valami eredeti nép (birodalomépítésben, gyakrolatias dolgokban voltak jók), a görögöktől jöttek inkább a fontos gondolatok.
Ami az arab világban tudományos fénykornak tekinthető, az a mohamedán terjeszkedés előtt vagy közvetlenül utána volt, amikor a perzsa tudósok még alkothattak. Amit arab tudásnak gondolunk, az jórészt perzsa. Az arabok a háborúzó, kereskedő életformát élték, a tudomány inkább a perzsáknál volt jelen. Aztán amikor a mohamedán arab terjeszkedés elért hozzájuk, akkor nyugaton elkezdték egy kalap alá venni őket.

Matyika Ápolója 2021.07.07. 06:53:03

@élhetetlen: "Ez nekem olyan, mintha egy szülőnek, aki nem tud százalékot, vagy kamatos kamatot számolni, (de akár osztani sem) kizárólagos joga lenne számtanra tanítani a gyerekét"

Ezzel az a baj, hogy egy objektív dolgot (hogyan kell százalékot számítani) vetsz össze egy szubjektív dologgal (mi a szerinted helyes viselkedés).

A százalékszámítás szabályai ezer éve is ugyanazok voltak, mint ma, és ezer év múlva is ugyanazok lesznek. A helyes viselkedés szabályai meg nemhogy ezer, de ötven éve is teljesen mások voltak, és nyilván ötven év múlva is mások lesznek mint most.

Képzeld már el, hogy mondjuk kötelező lenne a gyerekeknek állami iskolában katolikus papok előadását hallgatnia arról, hogy a katolicizmus mennyire jó és az egyetlen üdvözítő vallás. Ezt meg tudod érteni, hogy ez picit más, mint a százalékszámítás?

Matyika Ápolója 2021.07.07. 06:53:15

@SzZoole: "Az hogy azok a migráncsoknsk eszükbe sem volt Mo-on maradni, csupán csak tranzit útnak használtak volna, nem?"

Ja csak ez nem így megy.

Van egy schengeni határ, MO-nak azt kötelessége megvédeni, és pont. Nincs ilyen kitétel, hogy ja de ha továbbmegy, akkor mégis jöhet boldog-boldogtalan.

Örömhernyó 2021.07.07. 06:53:34

@Zsuzsi65:
@élhetetlen:
A franciáknál elég komoly hagyománya van a pedofília legalizálására tett kísérleteknek. Francia értelmiségiek álltak ki emellett régóta. Lehet, hogy erről beszéltek a nyugati politikusok, amikor a közös európai értékeket kérték számon Magyarországon?
A francia (balos) kultúra legnagyobb hatású alakjairól derül ki, hogy nem vetették meg a gyerekeket. Lásd Foucault, aki a legfontosabb 20. századi francia értelmiségiek közt foglalt helyet.

en.m.wikipedia.org/wiki/French_petition_against_age_of_consent_laws

www.origo.hu/nagyvilag/20210402-pedofil-vadak-michel-foucault-ellenavagy-egy-dobbenetes-el-hallgatas-okai.html

www.nytimes.com/2020/02/12/world/europe/gabriel-matzneff-pedophilia-charge.html

Meglepőnek persze nem nevezném ezt, mert hisz fél életüket azzal töltötték, hogy erről a témáról írtak behatóan.

somlobodog 2021.07.07. 06:53:44

Ha két kulonbozo nemzetiségű ember találkozik es az anyaorszaguk történelme ütközött csak akkor bántják egymást kizárólag emiatt vagy erre tekintettel ha utolsó primitív barmok. Alja emberek akikre szót se érdemes pazarolni

]{udarauszkasz 2021.07.07. 06:53:58

@Arthamyr: egy civilizalt orszagban, aki nem talal munkat, az segelyt kap. A segelyert, alamizsnaert(itt ugye nem millios juttatasok vandorolnak a cimbora szamlajara) kell dolgozni. Bizonyos juttatasok (koszt, kosztpenz, szallas) meg a rabszolgaknak is jartak anno, szoval a kulonbsegek nem annyira kirivoak. A feudalizmushoz viszonyitva szinte elhanyagolhatoak. Gyakorlatilag uj jobbagy es zseller retegeket hoznak letre mestersegesen.

Arthamyr 2021.07.07. 07:13:07

@]{udarauszkasz: "egy civilizalt orszagban, aki nem talal munkat, az segelyt kap." - Nem néztem meg minden egyes országot, de nem vagyok benne biztos, hogy minden civilizált országban így van ez, szerintem inkább attól függ, hogy az adott ország mennyire humanista/szocialista. Magyarország egyébként sem annyira civilizált ország...
"A segelyert, alamizsnaert(itt ugye nem millios juttatasok vandorolnak a cimbora szamlajara) kell dolgozni." - Ilyen pl. a közmunka.
"Bizonyos juttatasok (koszt, kosztpenz, szallas) meg a rabszolgaknak is jartak anno, szoval a kulonbsegek nem annyira kirivoak." - Muszáj volt, mert egyébként hamar elhasználódtak volna, és az új rabszolga drága volt. De azért az nem mondható el, hogy a rabszolgatartónak akkora nagy bukta lett volna a rabszolgatartás, vagy hogy ezen tevékenységüket elsősorban a jó szívük miatt végezték.
"Bizonyos juttatasok (koszt, kosztpenz, szallas) meg a rabszolgaknak is jartak anno, szoval a kulonbsegek nem annyira kirivoak." - Ha most a közmunkásokat tartalmazó rétegről beszélsz, azt nem hozta senki létre mostanában, évtizedek óta itt volt, van, és - mivel segítik a fennmaradásukat (pl. közmunkával, egyéb szociális ellátással), és nem gátolják a reprodukciójukat - lesz is a belátható jövőben.

arncht 2021.07.07. 07:56:32

@élhetetlen: toleranciarol es elfogadasrol van szo. Az a szulo, aki kepes egy katolikus iskolaba a lathatoan hithu muszlim gyereket beiratni, majd szarva az ottani atlagos ertekrendre es megjelenesre hirdeti sajat vallasat szembe menve a tobbseggel - minden csak nem elfogado es alkalmazkodo. Ez a ruhazat egy jelkep, muszlim vagyok - legyenek inkabb egyenruhak, es akkor mindenki egyforma.

Nagy baj van a fejekben, ha ez szerintetek normalis, es ok. A mi gyerekunk otthon magyar, kint elvarom tole, hogy tiszteletben tartsa a befogado orszag ertekrendjet. O maga fogja eldonteni kesobb, minek tartja magat.

Van rengeteg muszlim orszag a vilagban, ahol buszkek lennenek erre a vallasi “patriotizmusra”. Ausztria jelenleg a sajat hagyomanyait is korbehugyozza, hogy bebizonyitsa, hogy milyen polikorrekt (a felszinen). Ez a felszin alatt rengeteg tarsadalmi ellentetet fog szulni, ha olyanokkal elfogadoak, akik onmaguk nem azok. Ezek az emberek x generacio mulva is auslanderek a legtobb osztrak szemeben, nem ez lenne a cel.

arncht 2021.07.07. 07:57:22

@Arthamyr: nezd meg a masik linket, aztan bogaraszd ki magas. Egy vallas, aminek ilyen eros jelenlete van, annak iskolai is vannak.

Arthamyr 2021.07.07. 08:08:59

@arncht: Biztos vannak... De nekem veled ellentétben nincs ilyen problémám, csak gondoltam, hogy mivel neked ez ekkora problémád, legalább pár iskoláról tudsz, és nem nekem kell kibogarászni. Az általad idelinkelt térképen amúgy olyanok is rajta vannak, hogy "Egyiptomiak háza" meg hasonlók.

Arthamyr 2021.07.07. 08:11:31

@arncht: "Nagy baj van a fejekben, ha ez szerintetek normalis, es ok." - A kérdés már csak az, hogy kiknek a fejében van nagy baj.

Örömhernyó 2021.07.07. 09:03:15

@élhetetlen: Tehát mert szerinted van Magyarországon olyan kiskirály, aki a közmunkásokat tűző napon dolgoztatja, ezért aztán be kellene engedni olyan migránsokat, akik olyan kultúrából jöttek, ahol a rabszolgaság a mai napig jelen van.
Van elég probléma Európában is, de importáljunk még mellé többet.

Örömhernyó 2021.07.07. 09:03:24

@]{udarauszkasz: Most akkor beszélhetnénk arról is, hogy a magyar melós miért kap ugyanannak a multinak a magyarországi gyárában negyedannyi fizetést, mint a németországiban a német vagy a török, lengyel bevándorló. Az Amazon raktári munkásainak miért kell műanyag palackba vizelniük, a Lidl miért kényszeríti arra a bolti alkalmazottait, hogy ha menstruálnak, akkor egy megkülönböztető jelzést viseljenek, ajánlja, hogy katétert használjanak, mert vizelni nincs idejük kimenni (kelet-európai esetek).
A rabszolgasághoz hasonló viszonyok sose tűntek el, bármikor vissza is jöhetnek. A nagy multicégek örömmel költöztetik a gyáraikat oda, ahol ki lehet használni a dolgozókat.

desw 2021.07.07. 09:03:56

@élhetetlen:

"Azt hiszem teljesen mellémentél a témának. A gyereked iskolatársai gondolom, nem robbantgatnak, csak máshogy öltöznek. Ezt nekünk kéne megérteni, az a lány, akit úgy neveltek, hogy, ha kilátszik a térde, vagy a haja, az már olyan mintha pucér lenne, attól ne várd el, hogy szerinte pucéran menjen ki az utcára."

Ok, deal, tőlem járhat hijabban Európában, de akkor én meg hadd lógassam a brét a tengerparton vagy miniszoknya a csajomnak pl Malájziában vagy Qatarban, ok?

Egyébként az öltözködés csak egy dolog, de pl nem fognak kezet nőkkel, vagy éppenséggel követelik a szabadnapot/nem dolgoznak Ramadan alatt.

A lófasznak kell ennyire hiperpíszínek lenni a "vendégek" miatt? Ha nem tetszik, hogy Európa más, akkor lehet visszatakarodni a faszba.

Miért???
www.youtube.com/watch?v=orL3LMAoUuE

Elfoglalják az utcát, köztereket, mert imádkoznak?? Ne má'!

Matyika Ápolója 2021.07.07. 09:04:09

Hadd kérdezzem már meg a moderációt, hogy azok a kommentjeim, ahol leírom, hogy a törvény nem a homoszexualitás _megemlítését_ tiltja, hanem a _kötelező reklámozását_ (tehát ami alól nem vonhatja ki legálisan magát az ember, mert iskolába járni, a tanórákon részt venni kötelező), azok miért lettek moderálva.

Tehát bárki viheti pridera a gyerekét továbbra is, nem tilos.

És nem tilos megemlíteni sem azt, hogy létezik homoszexualitás, vagy hogy egyes költők, írók azok voltak.

Ezeket mind nem érinti a törvény. Ezek nem a homoszexualitás reklámozása. A reklámozás az az, amikor bemegy a szakállas néni az óvodába, és ott elmondja a gyerekeknek, hogy ez egy remek dolog. Úgy mint itt:
www.youtube.com/watch?v=P3y3ZIBN7fc

Ha valaki ilyet akar, akkor vigye a gyerekét szakállas nénis találkozóra, pont ugyanúgy, ahogy templomba is viheti. De ahogy a templom nem jön be az iskolába, úgy a szakállas néni se jöjjön.

apro_marosan_petergabor 2021.07.07. 09:21:27

Vizsonylag konszolidált a poszt:
"...sokan találják a „polkorrektséget” vagy ezt az elfogadást túlzásnak...."
Ez már jelzi, hogy az erőltetetten liberális, píszi Hollandiában sok minden nincsen rendben. A múlt puhítása is érdekes. Hollandia kicsi, ....ezért kellettek gyarmatok... Franciaország nagy, annak meg azért... z USA még nagyobb, az egyszerüen annektált (pl. Hawai)...
A protestáns hollandok, angolok(is) irtottak az őslakosságot, de pl. a katolikus spanyolok, portugálok alatt megmaradt az indián őslakosság, sőt, ma már elnököket adnak- integrálódtak a klf. rasszok, békében.
Ezek a kérdések nem egyszerüek. A gyarmatosítás hozott fájdalmat, szenvedést - elsősorbna rabszolgaság által, amiben viszont a muzulmánok (arabok) élen jártak - akikkel jé..., igen toleránsak az egyes volt gyarmattartók - hiszen ők, meg az egymással háborúzó afrikai törzsek szállították az "alapanyagot"(foglyokat), akiket jó pénzért eladtak az angol, francia stb. rabszolgakereskedőknek, akik azután exportálták őket Amerikába...
Másrészt a gyarmatosítás ezer évvel ugrasztotta előre a gyarmatosított országok primitív viszonyait a civilizáció irányába...
Most túllendült az inga, a BLM tagok már túlkompenzált "jogokért", a fehérek elnyomásáért, a történelem átírásáért küzdenek, őseik párszáz éve esetleg még egymást ették.
A dolgok összes oldalát észre kell venni, át kellgondolni, sem a píszínek, sem a történelem hamisításnak nincsen értelme - mindkettő egy idő után visszaüt.
Európa kresztény gyökerű, ezért a kereszténységnek, a keresztény kultúrának vannak hagyományai, kialakult életmódja, aki ide jön, tartsa be normáinkat, a muzulmán országokban mi is betartjuk az ő normáikat (próbálnánk nem...).

Arthamyr 2021.07.07. 09:24:24

@valamit visz a víz.....: Nem válaszolnál a kérdésekre esetleg inkább?

Arthamyr 2021.07.07. 09:42:34

@valamit visz a víz.....: A két kérdésre, amit tegnap feltettem neked. Más nem kell, csak két, rövid, lényegretörő válasz.

SzZoole 2021.07.07. 09:50:55

@valamit visz a víz.....: nem fogod elhinni, elsőre is megértettem, tudom mi a schengeni határ fogalma és funkciója, de én nem erről írtam fentebb, sőt szóba sem hoztam. Én csak egyszerűen arról írtam, hogy Orbán a migráncsokkal riogatta a jópógárokat a tanulatlan és fogalmatlan féleszű réteget ( teccés szerint választható) mert a migráncsok nem megszállni akartak Mo-on, csupáncsak át vonulni rajta más országokba, ennyike eccerű úr :-)

Persze utánna jött a propaganda, fake, videók, hogy azok a csúnya migrancsok milyen szörnyű tetteket hajtottak végre a szegeny magyar embereken és országon, jaj

_Alex__ 2021.07.07. 09:57:00

@élhetetlen: Hallhat, orvostól, vagy pszichológustól, nem lobbiszervezettől akinek az az érdeke, hogy minél több identitászavaros gyerek legyen. A törvény arról szól, hogy olyan korban, amikor eleve sokmindenben bizonytalan egy gyerek, lázad a szülők ellen, és keres valami kapcsolódási pontot minden mással akkor ne testcsonkításról meg hormonkezelésről halljon mint megváltó, boldogságot elhozó eljárásokról, olyan emberektől akinkek egyetlen érdekük, hogy egyre többen legyenek (mert esetleg megvannak a maguk identitászavarai, kisebbségi érzései meg miegymás).
Olyan mintha bitcoin minert küldenénk be közgázt tartani, vagy homeopatát biológiára.
Ellenőrizetlen lobbisták, objektív tájékoztatásban ellenérdekeltek az utcáról beesve semmit ne tartsanak gyerekeknek, se mateket, se szexuális felvilágosítást. Felnőtt korban ráér találkozni ezekkel, amikor már egy fokkal felelősebben tud dönteni magáról az a gyerek.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.07.07. 09:57:04

@SzZoole: na igen, szoba se hoztad, az a baj.

SzZoole 2021.07.07. 10:05:07

@droid_: szerintem a migriket nem igazán érdekelte, hogy melyik a schengeni határ és melyik nem.

Azt tudta valaki, hogy amikor a buszokon vitték őket egyik határtól a másikig, a jómagyar hazafiak (hivatalos emberek) “lehúzták” a csóringereket pénzzel, de leginkább gyémánttal/arany ékszerrel.

SzZoole 2021.07.07. 10:09:17

@valamit visz a víz.....: nem, elmagyaráznád részletesebben kérlek, a hat elemis iskolázottságom nem teszi lehetővé, hogy felfogjam, szóval ha kérhetlek, persze szépen és kedvesen, hogy fejtsd ki részletesen, törvényekkel/jogszabályokkal, megtennéd, köszönöm.

SzZoole 2021.07.07. 10:42:31

@valamit visz a víz.....: ohh, az elnézésedért esedezem ha esetleg megbántottam a mimóza és érzékeny lelkivilágodat…..

Dudikoff87 2021.07.07. 12:53:42

@Hari Seldon 2: Így van. A fekete rabszolgákat szinte mind egy szálig fekete emberek gyűjtötték be. Főleg rivális királyságok, törzsek tagjaiból. A legnagyobb afrikai rabszolgakikötő Ouidah (vagy másnéven Whydah) is a feketék királyának, Haffon-nak a kezében volt, akitől az európai nemzetek egyszerűen megvásárolták a rabszolgákat, cserébe értük pedig aranyat vagy európában gyártott termékeket adtak.

sporting1.6 2021.07.07. 12:54:08

@Matyika Ápolója: Nagyjából egyetértek veled, azt szeretném az elején leszögezni. Nagyjából.
Viszont a templom, ha nem is kötelezően, de bejön az iskolába. Ha a templom (nem kötelezően) bejöhet az iskolába, akkor azokhoz akik nem a templomot választották, az érzékenyítés is bejöhetne. Ha a hittant pap tartja (szerintem kifejezetten érdekelt az ügyben és azon ügyködik, hogy a hittanra küldött gyereket megtartsa, sőt jobban bevonja az egyházba), akkor jogos, hogy érzékenyíteni is érintettek jöhessenek. Ha pedagógus tartja a hittant, akkor az érzékenyítést is tartsa az. Én ez utóbbit támogatnám.

sporting1.6 2021.07.07. 12:54:19

@_Alex__: Az erkölcstan óra tartalmát és követelményeit a Nemzeti alaptanterv szabályozza, míg a hitoktatás tartalmának meghatározását és felügyeletének ellátását a törvény az adott egyház hatáskörébe utalja.
Én azt gondolom, hogy hittant se tanítsanak papok. Az egyház is egy lobbiszervezet akinek az az érdeke, hogy minél töübb hívő gyerek (majd felnőtt) legyen. Én legalább annyira féltem a gyerekemet a papoktól, mint az ilyen lobbiszervezetektől és sokkal jobban féltem egy paptól, mint egy homoszexuálistól.

sporting1.6 2021.07.07. 12:54:32

@_Alex__: Az erkölcstan óra tartalmát és követelményeit a Nemzeti alaptanterv szabályozza, míg a hitoktatás tartalmának meghatározását és felügyeletének ellátását a törvény az adott egyház hatáskörébe utalja.
Én azt gondolom, hogy hittant se tanítsanak papok. Az egyház is egy lobbiszervezet akinek az az érdeke, hogy minél töübb hívő gyerek (majd felnőtt) legyen. Én legalább annyira féltem a gyerekemet a papoktól, mint az ilyen lobbiszervezetektől és sokkal jobban féltem egy paptól, mint egy homoszexuálistól.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.07.07. 13:26:45

@SzZoole: oszt kit erdekel hogy a "migriket" mi erdekelte es mi nem? nem otthon van. nincs olyan hogy csak atutazik, erted?

a hivatalos emberek gyemantert utaztattak c. sztorid meg kb annyira hiheto mint akarmelyik masik. kiveve persze azt amit a multkor meseltel, amikor a hamisitott papirokkal loptad a kozpenzbol fizetett uzemanyagot a szolgalati autobol, na azt siman elhiszem.

négyzet 2021.07.07. 15:58:55

@valamit visz a víz.....: A törvény egy gumiszabály, amire hivatkozva a túlbuzgó, mások elnyomását kéjesen élvező emberek élhetnek vissza hatalmukkal. Például most megbüntettek egy könyvkiadót, aki egy lefordított könyvet adott ki, amiben azonos nemű szülők szerepelnek. Egy könyv miatt, amit nem kötelező senkinek sem megvenni, s amihez képeset egyébként ténylegesen káros, hazug dolgok viszont simán megjelenthetnek.
A törvény körüli hajcihő újra lehetőséget szolgáltatott továbbá arra, hogy a társadalom homofóbiában fröcsöghessen olyan emberek ellen, akik a helyzetükről nem tehetnek. Akik nem foghatják meg a párjuk kezét, ha nem akarnak bajt maguknak. Egy ilyen országban inkább a toleranciára kellene nevelni. A kaletákat meg böribe csukni, ugye. Mert a tv egyébként egyáltalán semmit nem tartalmaz arról, hogyan segítsenek például az áldozatoknak. Jaj, annyira érdekelte őket a gyerekek helyzete tényleg.

négyzet 2021.07.07. 16:08:56

@midnight coder: Hát nem tudom. Szerintem ilyenkor érdemes elővenni a szerepjátékot. Képzeld el, hogy mire felnősz, rájössz arra, hogy a történelem során kicsinálták az országot, ahonnan jöttél, megölték, megerőszakolták, rabszolgaként tartották, verték stb. a felmenőidet, és manapság sem néz a társadalom jelentős része egyenrangúként rád, hanem... Nem hiszem, hogy a hála lesz az, ami az eszedbe jut.

Olyan játékot sajnos nem tudunk játszani, hogy mi lenne ott ma, ha nem keverik a sz.rt, rabolnak le mindent az európai országok a volt gyarmataikon.

négyzet 2021.07.07. 16:29:42

@Matyika Ápolója: csaxólok, hogy most büntettek meg egy könyvkiadót egy mesekönyv miatt. Ami nem volt kötelező senkinek.
Szóval érinti.
És ki reklámozná egyébként kötelezően? Anyámborogass...

SzZoole 2021.07.07. 16:46:38

@négyzet: szerintem ez a szerepjáték őrültség lenne mert ha a többség így gondolkodna és elővenné a több évtizede/évszázada a családján elkövetett sérelmeit, akkor hova lenne ez a világ, mindenki harcban lenne mindenkivel, szerintem :-)

Régebben olvastam egy cikket, amiben két fiatal tizenéves fekete srác elnáspángoltak egy szinten tizenévest a nyílt utcán fényes nappal. Az oka pedig az őseiken a fehérek által elkövetett sérelmek voltak, azaz rabszolgaság.

Szóval az ilyen szerepjátékokat még elképzelés szinten is borzasztó lenne játszani, szerintem :/)

élhetetlen 2021.07.07. 18:54:01

@Matyika Ápolója: „Ezzel az a baj, hogy egy objektív dolgot (hogyan kell százalékot számítani) vetsz össze egy szubjektív dologgal (mi a szerinted helyes viselkedés).”. Vagy én nem tudom, miről beszélsz, vagy te nem tudod. Homók és leszbik voltak már több ezer éve is, ez tény, nem „szubjektív dolog”. És az is tény, hogy, ha valaki valamit nem tud, azt nem tudja átadni, mint ismeretet.

kárárámaispj 2021.07.07. 19:42:52

"Csak udvariasan, mert már nincsenek letagadva a történtek, de a visszaadáshoz még itt is le fog folyni egy kis víz a Rajnán. Érthető: olykor felbecsülhetetlen értékekről van szó."

Egyébként ez mégis kinek lenne jó?
Őriznek a múzeumban egy felbecsülhetetlen suriname-i aranyakármit. Visszaadják. És? Őrizheti Suriname. A nagy felbecsülhetetlen értékek tárolásától még semmi nem változik.

kárárámaispj 2021.07.07. 19:43:12

@sporting1.6:
"Ha a templom (nem kötelezően) bejöhet az iskolába, akkor azokhoz akik nem a templomot választották, az érzékenyítés is bejöhetne."
Te nem látsz némi különbséget abban, hogy a templom mit meg mire tanít, meg hogy a lmbtqu propaganda mit terjeszt?

" sokkal jobban féltem egy paptól, mint egy homoszexuálistól."
Ez teljesen jogos, hiszen helyrehozhatatlan károkat tud okozni ha egy pap Jézusról mesél, meg a tízparancsolatról, és minden gyerek boldogan hallgatja egy homo élményeit és kalandjait.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.07.07. 19:43:57

@Örömhernyó: "nem lenne szabad hittant tanítani állami iskolákban."

Addig belefér, amíg az azon való részvétel nem elvárás. Az ellenőrzött, összevont vallási oktatás kiszervezése az iskolákba nem feltétlenül rossz dolog, ha azt azok kapják, akik kérik. Természetesen a Biblia és a valláshoz kapcsolódó fogalmak az általános oktatás részét kell, hogy képezzék, csak a térítő célú szöveg nem lehet kötelező.

Egyébként értelek, ha egy gyerek a keresztény jellegű felfogás szerint éretlen a szexuális nevelésre - ez kínos baromság -, akkor a masszív ideológiai agygyúrásra is az legyen. Ebben nem lesz egyetértés.

@valamit visz a víz.....: "Ha szerinted az rendben van, hogy többezer-, tízezer ember hordaként átgázol egy országon,"

Erről azok, akiknek a horda nem járt a kertjében (meg a házában), könnyedén elfeledkeznek. Nem értik meg, hogy azért, mert a migráncsoknak nem Magyarország volt a végcél, Magyarországot még megtaposták, csak az RTL Klub nem azt mutatta a híradójában. Azt sem hajlandók tudomásul venni, hogy hiába nem a mi országunk volt nekik a végcél, a németek úgy döntöttek, hogy belőlük valamennyit ide kell majd telepíteni. Hogy végül is mennyit, az nem derült ki, mert az első kvóta kimondásakor Orbán bepöccent, amiért én hálás vagyok neki, mert nagyon nem hiányoztak ide ezek az alakok, azokból is a németeknek már nem kellők.

kárárámaispj 2021.07.07. 19:44:08

@négyzet: " Egy könyv miatt, amit nem kötelező senkinek sem megvenni,"
És nem is szerepelt rajta, hogy miről szól, ugye?
Megveszed, hazaviszed, aztán ott derül ki, hogy a királyfinak két apja van.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.07.07. 19:44:25

@négyzet: "Például most megbüntettek egy könyvkiadót, aki egy lefordított könyvet adott ki, amiben azonos nemű szülők szerepelnek."

A könyvkiadó pontosan tudhatta, hogy mi fog történni. Nem csinálhatnak úgy, hogy nahát, ebben az országban ezt nem szeretik? Ráadásul - ha ugyanarra az esetre gondolunk - a kiadó besuvasztotta a könyvet a többi közé, pedig a szabály szerint figyelmeztetéssel kellett volna kiemelniük, amit a kiadó el is ismert. Kóstolgatják a hatalmasokat, és utána jajveszékelnek, amikor az harapott. Nekimennek a csukott ajtónak, majd hemperegnek, ugye.

kék madár 2021.07.07. 20:31:05

@valamit visz a víz.....: "Tudsz belinkelni olyan információt, ahol Magyarországon atrocitást ért valakiket azért mert melegek?"
ezt a kerdest komolyan irtad?
Minden nap van hir publikus meleg veresrol. Pecsen ket orvost vertek meg sulyosan egy hete. Csak, mert melegek

kék madár 2021.07.07. 20:35:08

@Zsuzsi65: igen mert tudod, 2021-ben az valszeg ciki a fiataok koreben ha az erzelmeket is belekeverik :)

kék madár 2021.07.07. 20:37:28

@valamit visz a víz.....: "Nem csodálom ha sokan eltűntek innen olyanok, akiket régebben szívesen olvastam."
szerintem tudod hol vannak, nyugodtan menj utanuk es kommentelj ott is.
Most jon az, hogy en a libsi terrorista megtiltottam neked, hogy itt kommentelj. :)

Kommentelj itt is, kerlek, neha kell egy fogalmatlan troll is ide, mint te vagy en.

SzZoole 2021.07.07. 20:43:58

@kék madár: jaj Pimpike, ne báncsd ma tésis, meg a végén ő is megszökik inennt :-)))

SzZoole 2021.07.07. 20:45:52

@kék madár: “ Pecsen ket orvost vertek meg sulyosan egy hete. Csak, mert melegek”

Dehogy verték meg őket, ők verték egymást össze, hova gondolsz te…….:-)))

kék madár 2021.07.07. 21:05:16

@SzZoole: en a libsi melegvero-vero terrorista vagyok na, ha megszokik az en hibam

SzZoole 2021.07.07. 21:09:59

@kék madár: te, az nem lehet, hogy ott Pécset a két orvost az átvonuló migráncshorda verte el őket? :-))

Matyika Ápolója 2021.07.07. 21:22:26

@SzZoole: "Persze utánna jött a propaganda, fake, videók, hogy azok a csúnya migrancsok"

Szemben az egyáltalánnempropaganda " a migránsok hasznos emberek, felvirágoztatják az országot, tudást hoznak, GDP-t növelnek" cikkekkel.

Én csak azt nem értem, hogy ha a migránsok ilyen hasznos dolgok, akkor miért akarják szétosztogatni őket az országok. Az aranyat, technológiát, olajat, területet sosem akarják szétosztani. Mágikus.

kárárámaispj 2021.07.07. 21:22:42

@Androsz: "a masszív ideológiai agygyúrásra is az legyen."
Hát tényleg így lehet. Végül is a szeresd felebarátaid, meg viselkedj jól meg segíts az elesetteken olyan ordas eszmék, amitől meg kell óvni a gyerekeket..

kárárámaispj 2021.07.07. 21:23:23

@kék madár: "Minden nap van hir publikus meleg veresrol. Pecsen ket orvost vertek meg sulyosan egy hete. Csak, mert melegek"
Erről a két orvosról tényleg olvastam én is. Vagy három napig volt indexcímlapon, szóval azért ne hazudozzunk már arról, hogy naponta vernének melegeket. És ugye az sem nagyon volt tisztázva, hogy mi volt az oka - adott esetben nem csak az, hogy meleg vagy hideg.

SzZoole 2021.07.07. 21:27:21

@Matyika Ápolója: én ilyet sehol nem írtam, ezt már te vontad bele.

kék madár 2021.07.07. 21:28:51

@kárárámaispj: bocsass meg (persze kiforgatod a szavaimat de azert is)
de igeny azert lenne ra, nem?

SzZoole 2021.07.07. 21:33:43

@kék madár: mostanában elgondolkodtam rajta, hogy vissza költözöm Mo-ra és beállok Orbán buziverő seregébe :-))

SzZoole 2021.07.07. 21:35:16

@valamit visz a víz.....: mi battya a csőröd kis patak :-)

doppeladler 2021.07.07. 23:48:16

"Holland gyarmat lett többek közt Indonézia, Suriname..."

Ezek az államok nem léteztek a gyarmatosítás előtt. Hanem éppen a gyarmatból születtek meg. Indonézia, vagy az indonéz nép a gyarmatosítók "terméke".
A "gyarmati sorból való felszabadulás" kifejezés általában ferdítés, mivel valójában a gyarmatosítók által létrehozott és üzemeltetett "országok" függetlenedéséről van szó a legtöbb esetben, nem pedig visszatérés valami korábbi állapothoz. A gyarmat intézményei működnek tovább, csak már az "anyaországtól" függetlenül. Már ahol nem tesznek tönkre mindent az új független vezetők, arra hivatkozva, hogy a gonosz garmatosítók öröksége.
A gyarmatosításnak a szokásos negatív megítélése inkább csak károkat okoz, mert ezzel a hasznos dolgokat is kihajítják az ablakon. Helyesebb lenne a gyarmatosítást pozítívan megítélni.
Ha a gyarmatosítást rablásnak, meg kizsákmányolásnak nevezzük, akkor a világtörténelem minden területszerzését így kellene neveznünk. Mi rosszat tettek a gyarmatosítók, amit a többiek nem?

Pl. Indonézia viszonylag sikeres országnak számít, vagy Malaysia, Szingapúr meg pláne. Éppen azért, mert inkább pozitívan viszonyultak a gyarmati örökséghez, leginkább arra alapoztak.

Állítólag egyszer egy kongói ember Kinshasa utcáján azt kérdezte David Van Reybrouck belga művelődéstörténésztől, hogy "Meddig kell még tartania ennek a mi függetlenségünknek? Mikor jönnek már vissza a belgák?"

élhetetlen 2021.07.08. 03:43:37

@valamit visz a víz.....: Pedig elég hosszan válaszoltam már ( élhetetlen 2021.07.06.22:48:10 ). Szerinted, annak az embercsoportnak nem sérülnek a jogai, akik még egy mesében sem szerepelhetnek, mert azt propagálásnak minősítik, nem sérülnek a jogai? És „jogban jártas ember vagy, mondod magadról.

élhetetlen 2021.07.08. 04:18:55

@_Alex__: Lázas a gyerek, elviszik a körzetihez, és az majd felvilágosítja, hogy vannak „másmilyen” emberek is? És, ha az orvos is homofób? Vagy az a 8-10 éves, akinek gondjai vannak, de a szülőkkel nem tud, nem mer beszélni erről, majd keres magának egy pszichológust? „akinek az az érdeke, hogy minél több identitászavaros gyerek legyen.”. Ezt mivel tudod alátámasztani, legalább ötlet szinten? „akkor ne testcsonkításról meg hormonkezelésről halljon mint megváltó, boldogságot elhozó eljárásokról,”, Egyik dolog, hogy akinek nincs problémája, annak nem árt, ha tud róla, hogy másnak lehet, akinek meg van, az tud róla, hogy lehet segítség. És hogyan képzeled? Becsődül egy lobbiszervezet egy iskolába, elfoglalják az osztálytermet, és tömik a gyerekek fejét? Fel sem merül benned az, hogy köztük is vannak orvosok, pszichológusok, és az iskolával egyeztetve tartanak felvilágosítást, Esetleg azt is elmondják, hogy a más irányultságú embereket nem kell kiközösíteni, mert ettől még lehetnek értékes emberek, ahogy nem igaz, hogy minden hetero az.

élhetetlen 2021.07.08. 04:23:13

@_Alex__: Ez lett volna az első mondat, késő van, lemaradt:
„Hallhat, orvostól, vagy pszichológustól, nem lobbiszervezettől „. Érdeles felvetés. Hogyan gondolod?

Golf2 2021.07.08. 08:11:54

@SzZoole: Pécset a két orvost...mint kiderült tücskök voltak ugyanúgy mint a pár napja 85 éves nénit megerőszakoló,megölő három patkány is...

élhetetlen 2021.07.08. 08:20:46

@valamit visz a víz.....: „A közmunka szerintem összességébe pozitív megoldás volt.”. Ezt mondd el azoknak is, akiket leépítettek, és utána közmunkásként foglalkoztatták őket félpénzért. A közigazgatásban is. Elég sok cikk volt anno erről. Egyébként érdekes, hogy a régi kommentelőket hiányolod, miközben vadiúj nickkel okoskodsz itt. Csak meguntad a régit, vagy több helyről kidobtak? Nem kell válaszolnod..

kárárámaispj 2021.07.08. 09:04:06

@kék madár: "bocsass meg (persze kiforgatod a szavaimat de azert is)
de igeny azert lenne ra, nem?"

Ja, értem. Hát, egy hozzászólással ezelőtt tényként közölted, hogy Magyarországon napi szinten vernek melegeket. Eltelt 3 óra, és már ott tartunk, hogy nem verik, de azért a sok piszok homokfób azért szeretné.

kárárámaispj 2021.07.08. 09:04:06

Tényleg érthetetlen számomra a moderálási elv.
élhetetlen beszélhet hülyeséget és hazudhat, de válaszolni nem szabad neki.
Akkor a tényszerűség kedvéért, Magyarországon nem a melegek nem használhatnak béranyát meg donorsejteket, hanem senki. (illetve nagyon szigorú feltételek vannak adományozott sejt ügyben.

Persze ki lehet emelni, hogy a melegek nem csinálhatnak valamit, de ugyanígy ki lehet emelni, hogy szőkék vagy az alacsonyak sem. Mert senki sem.

Matyika Ápolója 2021.07.08. 09:04:06

@SzZoole: nem kell leírni, hogy lássuk az elfogultságot. Mind a Fidesz, mint az ellenzék használ propagandát, sőt a dicső nyugat is, a kelet meg pláne. Ezt kizárólag az egyik oldalnak felróni álszentség, és azt az érzetet kelti, hogy a másik oldal morálisan efölött áll.

Matyika Ápolója 2021.07.08. 09:04:06

@kék madár: "Pecsen ket orvost vertek meg sulyosan egy hete. Csak, mert melegek "

Miből gondolod, hogy "csak mert melegek"? Mert én úgy tudom, hogy inkább egy "nincs egy cigid, tesa?" jellegű találkozás volt.

Matyika Ápolója 2021.07.08. 09:04:06

@SzZoole: de jó hogy van előmodera, pl. ez a hozzászólás is milyen hasznos, konszenzuskereső, vagy legalább a vitát előremozdító darab.

négyzet 2021.07.08. 09:42:52

@SzZoole: Ezt csak az empátia fejlesztésére írtam. Megtörténik egyébként, ha az ember kultúrát fogyaszt. Szerintem nem lennének olyan keserűek ezek a dolgok a mai feketéknek, ha legalább mára eltűntek volna a rasszista hangok. De sajnos ez nem ilyen egyszerű.

négyzet 2021.07.08. 09:44:13

@kárárámaispj: Hát :D Ugye aki otthon veszi észre, hogy "jaj, mit vettem", az tulajdonképpen megérdemli szerintem. Nem színre veszünk könyvet, ugye?
Másrészt pedig de, szerepelt a fülszövegben, hogy milyen családról szól.
Harmadrészt, és akkor ha megveszed, mi van? Nem lesz senkinek semmi baja tőle..

négyzet 2021.07.08. 09:46:32

@Androsz:
Na várjál.
A büntetést nem a könyvkiadó kapta, hanem a bolt, ahol a könyv volt. A könyvön volt fülszövegben, hogy milyen családról szól a könyv. Egy boltban számtalan másféle könyv is van, amit nem feltétlen akar mindenki megvenni. Eldönthesse mindenki, hogy mit akar megvenni, nem? Ne az állambácsi, a kormánybiztos meg egy ilyen házmesteralkatú akárki döntse el, hogy lehet ez a könyv a boltban, ha már amúgy minden szemét is lehet a boltban.

Itt van egyébként:
www.facebook.com/lirakonyv/posts/5741645132543824

"Hatalmasokkal játszani" te jó ég, nem tudom, nem fáj ez?

négyzet 2021.07.08. 09:47:05

@valamit visz a víz.....:
Szerintem az nem az itt hozzászólók hibája, ha te nem érted meg, amit neked írnak.

SzZoole 2021.07.08. 09:56:18

@Matyika Ápolója: te most azt gondolod, hogy elfogult vagyok bármelyik mo-i párttal is, akkor nagyot tévedsz, 2008 óta semmi közöm Mo-hoz :-)

Azt meg, hogy Mo ennyire rasszista, xenofób, antiszemita idegengyűlő ország egyenesen nevetséges, mert ugye a “többség” 3/4 egy dísz cigánynak hajbókol :-))

SzZoole 2021.07.08. 09:59:32

@Matyika Ápolója: szerintem meg az előmoderáció pont az olyanok miatt hasznos mint pl te, aki ugye rendszerint szét trollkodod más blogokat :-)

SzZoole 2021.07.08. 10:07:25

@négyzet: igen egyetértek, de szerintem erre a megoldás ez lenne; oktatás! Mind a feketéknek és mind a fehéreknek, szerintem :-)

kárárámaispj 2021.07.08. 12:39:09

@élhetetlen:
"Ezt mondd el azoknak is, akiket leépítettek, és utána közmunkásként foglalkoztatták őket félpénzért. A közigazgatásban is. Elég sok cikk volt anno erről. "
Ez kamu, ilyen nem volt.
Hihetetlen, hogy emberek mindent elhisznek amit olvasnak.
1. Aki addig dolgozott 150ért, ugyan miért nem ment el valahova máshova ha áttették közmunkára?
2. A polgármester aki kiosztja a közmunkát tényleg alig várta, hogy kicsesszen az összes alkalmazottjával?

kárárámaispj 2021.07.08. 12:39:27

@élhetetlen:
Igen, tényleg 3-5 évvel ezelőtt, amikor még nem voltak meleg mesekönyvek, meg nem zajlottak érzékenyítések az iskolákban tömegesen lettek öngyilkosok a gyerekek.

Azt is azért elmondhatná valaki, hogy mégis mit tesz hozzá a meséhez, hogy milyen szivárványok a legkisebb királyfi szülei, vagy Micimackónak vannak-e transzvesztita rokonai.
Nem tudom, hogy alapvető jog-e az, hogy mesében szerepeljen valaki, de szerintem vannak témák, amiket nem nyomatnak gyerekeknek. Szex, erőszak, stb.

kárárámaispj 2021.07.08. 12:39:50

@négyzet:
". A könyvön volt fülszövegben, hogy milyen családról szól a könyv. "
Nem, nem volt ott, pont ezért ment a bünti.
"Egy boltban számtalan másféle könyv is van, amit nem feltétlen akar mindenki megvenni. Eldönthesse mindenki, hogy mit akar megvenni, nem?"
És ezért csinálnak külön részlegeket. A mesekönyv máshol van mint a holokauszt visszaemlékezések.

"Ne az állambácsi, a kormánybiztos meg egy ilyen házmesteralkatú akárki döntse el, hogy lehet ez a könyv a boltban, ha már amúgy minden szemét is lehet a boltban."
Mintha lennének betiltott könyvek, nem?

Egyébként egészen elképesztő ez a múhiszti.
Mert a szivárványapuka amikor leül otthon mesét olvasni, akkor biztos megoldhatatlan feladat elé kerül, ha Juliska helyett Petikét, vagy öreg király helyett királynét kell mondania.
A szivárványgyerek meg nyilván sérül, ha esetleg véletlenül normális családokról hall.

desw 2021.07.08. 12:40:56

@négyzet:

"Eldönthesse mindenki, hogy mit akar megvenni, nem? Ne az állambácsi, a kormánybiztos meg egy ilyen házmesteralkatú akárki döntse el, hogy lehet ez a könyv a boltban, ha már amúgy minden szemét is lehet a boltban. "

Azért kaptak bírságot, mert a gyerekkönyvek közé rakták a könyvet, semmi másért.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.07.08. 12:41:00

@SzZoole: ebben is tevedsz, nem meglepo mondjuk.

SzZoole 2021.07.08. 12:52:53

@droid_: neked szerintem enyhe bi beütésed lehet, akarsz valamit? :-)

SzZoole 2021.07.08. 14:13:02

@droid_: ok nem tegezzlek, tessék mondani droid bácsi, teccik akarni valamit tőlem? :-)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.07.08. 16:30:45

@SzZoole: majd egyszer egy napon, ami talan el sem jon soha...

SzZoole 2021.07.08. 16:49:46

@droid_: soha nem mond, soha :-)
Amúgy fenyegecc? :-)

Golf2 2021.07.08. 17:40:15

@SzZoole: Az angol–dán elődöntő egyik dicstelen pillanata volt, amikor valaki egy lézerrel arcba világította Kasper Schmeichelt. A dán kapus épp Harry Kane tizenegyesrúgásához készülődött.... Már az angolok is ilyen bunkók? Nem gondoltam volna:(

SzZoole 2021.07.08. 17:45:10

@Golf2: nem tudom, nem voltam ott

Matyika Ápolója 2021.07.08. 17:53:48

@SzZoole: "te most azt gondolod, hogy elfogult vagyok bármelyik mo-i párttal is"

persze hogy nem vagy, totál véletlenül, objektíven és függetlenül mondod vissza a balos propagandát, mert neked egymagadtól őszintén az a véleményed.

taga20 2021.07.08. 17:54:38

@valamit visz a víz.....: kérdezd meg orbángazsit vagy szájerjózsit!

mit erőlköcc ember?
döbbenet, hogy pont te kérsz itt számon itt bárkit, mikor ezen a véleményen vagy, ahogy látom, mikor a több száz nicknevedbe belebotlok jó pár blogon!

coub.com/view/1xvhoo

SzZoole 2021.07.08. 18:03:10

@Matyika Ápolója: és ez így is van!

Sokáig éljen Gyurcsány Feribácsi…..

SzZoole 2021.07.08. 18:04:09

@taga20: te Taga, kijeza vizes csóka?

taga20 2021.07.08. 19:43:41

@SzZoole: szerintem:)))
nem vagy te ennyire gyenge képzelőerővel megáldva!;)

kettőt találhacc, de ha nem megy akkor elárulom, hogy feketeeper, ő:)

u.i.: jókat főzőcskézel, csak a bütykös lábujjadat ne fotózd le, me kicsit illúzió romboló:)))

SzZoole 2021.07.08. 20:01:22

@taga20: na ettől sem lettem okosabb, talán a lumperdzsek? :-))

Sajna zoknyira nem telik :-))

apro_marosan_petergabor 2021.07.10. 08:08:53

Vizsonylag konszolidált a poszt:
"...sokan találják a „polkorrektséget” vagy ezt az elfogadást túlzásnak...."
Ez már jelzi, hogy az erőltetetten liberális, píszi Hollandiában sok minden nincsen rendben. A múlt puhítása is érdekes. Hollandia kicsi, ....ezért kellettek gyarmatok... Franciaország nagy, annak meg azért... z USA még nagyobb, az egyszerüen annektált (pl. Hawait)...
A protestáns hollandok, angolok(is) irtottak az őslakosságot, de pl. a katolikus spanyolok, portugálok alatt megmaradt az indián őslakosság, sőt, ma már elnököket adnak- integrálódtak a klf. rasszok, békében élnek egymás mellett.
Ezek a kérdések nem egyszerüek. A gyarmatosítás hozott fájdalmat, szenvedést - elsősorbna rabszolgaság által, a rabszolga generálásban, gyűjtésben amiben viszont a muzulmánok (arabok) élen jártak - akikkel jé..., igen toleránsak az egyes volt gyarmattartók - hiszen ők, meg az egymással háborúzó afrikai törzsek szállították az "alapanyagot"(foglyokat), akiket jó pénzért eladtak az angol, francia stb. rabszolgakereskedőknek, akik azután exportálták őket Amerikába...
Akkormiért is tolerálják a deklaráltan ódító, privilégiumra törő mohamedán vallást?
Másrészt a gyarmatosítás ezer évvel ugrasztotta előre a gyarmatosított országok primitív viszonyait a civilizáció irányába...
Most túllendült az inga, a BLM tagok már túlkompenzált "jogokért", a fehérek elnyomásáért, a történelem átírásáért küzdenek, őseik párszáz éve esetleg még egymást ették.
A dolgok minden oldalát észre kell venni, át kellgondolni, sem a píszínek, sem a történelem hamisításnak nincsen értelme - mindkettő egy idő után visszaüt.
Európa kresztény gyökerű, ezért a kereszténységnek, a keresztény kultúrának vannak hagyományai, kialakult életmódja, aki ide jön, tartsa be normáinkat, a muzulmán országokban mi is betartjuk az ő normáikat (próbálnánk nem...).
Az önfeladás kipustulásunkhoz, elnyomásunkhoz vezet már középtávon is. Németországban, Franciaországban keresik amuzulmán választók kegyeit, a török-németek (a harmadik generáció is) Erdogánra hallgatnak, nem Merkelre, s ez így van a franciáknál is...
De eztlssan felismerik Hollandiában is. Talán még nem késő.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása