oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. június 07. 06:30,  Holland lakásválság és a bevándorlók 35 komment

2021. június 07. 06:30 Határátkelő

Holland lakásválság és a bevándorlók

Amikor egy nagyjából fele Magyarország méretű országban több mint 17 millióan élnek, akkor nem kell szakembernek lenni, hogy tudjuk: komoly nehézséget jelent a lakhatás. Pláne igaz ez akkor, ha ez az ország (esetünkben Hollandia) lakóinak a száma dinamikusan nő, egyre inkább az Európai Unió egyéb országaiból érkezőknek köszönhetően. Vera posztjából kiderül, milyen megoldási lehetőségeken gondolkodnak a hollandok.

elado_haz.jpg

„Hollandiában egyre nagyobb a lakáshiány és az ingatlanok árai egyre inkább nőnek. Ez nem újdonság, mint ahogyan az sem, hogy ez is összefüggésbe lett hozva a migránsokkal.

Azt tudtam, hogy a háború ellen menekülő családok a várakozási listák legelején vannak, de nem (csak) róluk van szó, hanem az emigránsokról is, akik az EU egyik tagországából érkeznek.

Nemrégiben találtam rá a híradó egy kis külön sorozatára, ami ezt a témát is feldolgozta. A sorozat minden részében jócskán volt szó a külföldről érkezőkről. Itt most ebből (főleg) csak a lakáshelyzet lesz megemlítve, illetve a migráció.

Öregedő társadalom, egyre kevesebb gyerek

Az előzetes felmérések alapján Hollandia lakosságával is az történik, ami sok más fejlett országgal: a várható élettartam nő, viszont kevés gyerek születik, emiatt a társadalom elöregszik.

Az előrejelzések szerint 2050-re a holland lakosság 25%-a nyugdíjas lesz, a holland anyától és holland apától született gyerekek száma pedig csökken. A most 7,5 millió holland dolgozó helyébe egy milliónyival kevesebb kerül.

Megoldás lehet a gyermekvállalás ösztönzése - láttunk már ilyet -, vagy ha ez nem jön be, akkor a kieső munkásokat migránsokkal kell pótolni. Máris legalább egymillió bevándorlóval számolnak, akik a gazdaság fenntartásához szükségesek lesznek - azzal együtt is, hogy ez a lehetőség többeknek nem teszik.
(Nidi/ CBS: Bevolking 2050 in beeld, Drukker, diverser en dubbelgrijs, Deelrapport Verkenning Bevolking 2050)

A növekvő élettartam (kevesebben halnak meg) és a növekvő bevándorlás miatt is a népesség nő, szintén a prognózis szerint 17,5 millióról akár 21,8 millióra. Még mindig egy Magyarországnál területileg sokkal kisebb országról beszélünk.

Ha a becsült-számított értékek pontosak, akkor 2050-re a népesség növekedésének 90 százalékában a babák legalább egyik szülője bevándorló háttérrel fog rendelkezni. Főleg az EU-ból, de akár Japánból, Indiából, az Egyesült Államokból és Kínából is. Ez lehet a megoldás az elöregedés ellen.

Marokkóiak helyett lengyelek

A migránsok összetétele is változni fog: az eddigi „megszokott helyekről érkezők” (Holland-Antillák, Suriname, Marokkó, Törökország, Indonézia) elsőségét átveszik az EU-s lengyelek, belgák, spanyolok, németek és a Romániából érkezők. Ők fogják kitenni az bevándorlók 30%- át.

Persze a népesség növekedésével a lakáshiány is egyre nő: 2050-re egymillió hiányzó otthont jósolnak.

A lehetőségekkel sakkozni meg nehéz: pl. ha kevesebb migránst akarnak, akkor esetleg a nyugdíjkorhatárt kell megemelni vagy a részmunkaidős lehetőségeket megszüntetni.

A hírekben már máskor is volt szó az olyan külföldi munkavállalókról, akikre gyakran panaszkodnak, hogy „zavarják a normális életet”. Több példát is felhoztak a parkban, hajléktalanként alvókról.

Az egyik „külföldi parklakó” azt mondta, hogy azért van ott, mert ugyan vannak hajléktalanszállók, de rengeteg bennük a kábítószeres, alkoholista és „egyéb fura fazon”. Így biztonságosabbnak látja az utcát, mint a szállót.

Lakásárak az egekben

Olyanról meg nap mint nap lehet olvasni, hallani, hogy a dolgozót kiérkezése előtt tejjel-vajjal folyó Kánaánnal kecsegtették, de itt elfogadhatatlan lakhatási körülményekkel szembesült. Néhányan ezt inkább az utcára cserélik fel.

Az önkormányzatok elvileg az ő problémájukat is megpróbálják megoldani, de hogyan? A lakásárak az egekben, a kiürülő otthonokra olyan hosszú sor vár, hogy az irányár csak a kezdet, erre lehet/kell licitálni a csillagos égig.

A statisztikák szerint egy 2000-ben vásárolt, akkor 170 ezer eurós ingatlan ára mostanra 360 ezer lett. Mi a házunkat 2016-ban vettük, azóta az ugyanilyenek ára legalább 30%-kal magasabb. Pedig ez még nem is város és csak öt évről van szó.

Az ABF kutatása szerint Hollandiában 2021-ben nagyjából 285.000 lakás fog hiányozni. Ebben nem csak a szülőktől elköltözők vannak, hanem a legalább 40 000 hajléktalan is. Plusz még úgy 60 000 ember, akik olyan helyen laknak, mint pl. egy kemping, ahol a törvény szerint csak időlegesen lehetne maradni.

A lakáshiány okai közt felsorolják a tíz évvel ezelőtti krízist, amikor nemcsak, hogy nem lehetett a házakat eladni és az áruk csökkent, hanem nagyon kevés új is épült. Ennek most megvan a hatása.
Itt említik meg ismét a migrációt, ami mostanra sokkal nagyobb lett, illetve a megnőtt várható élettartamnak köszönhetően az idősek is tovább élnek a saját megszokott otthonukban.

Két terv a megoldásra

A-terv: lakásépítés, évente 75.000.
B-terv: a befektetőket megakadályozni az ingatlanok felvásárlásában.

Több önkormányzat, többek közt Groningen, Zaanstad, Amsterdam, Utrecht és Leeuwarden, Frízföld fővárosa is azt szeretné, hogy meg lehessen tiltani a befektetői házvásárlást, ami szerintük megakadályozza a többséget abban, hogy megfizethető lakáshoz tudjanak jutni.

A felvásárlók elhappolják a „normál kisemberektől” az olcsóbb lakásokat. Mivel ők jobban rá is tudnak licitálni, így persze, hogy nem a kisember nyer. Ehhez elvileg még egy törvénymódosítás szükséges, amire ha minden igaz a szenátus még nem bólintott rá.

A házfelvásárlókat, nyerészkedőket pl. Assenben úgy próbálják megfogni, hogy a vásárló maga köteles beköltözni az ingatlanba.

Ezek a befektetők a megszerzett otthonokat gyakran egész picike otthonokra osztják fel és jellemzően külföldi munkavállalóknak adják ki. Így ők csoportosan jelennek meg egy városrészben- településen és gyakran zavarják az ott élőket.

Háziúr és uzsorás

A befektetők ellehetetlenítése még elvileg csak terv. Egyébként a holland nevük sokat mondó: huisjesmelker, ami a fordításban nem csak háziúr vagy főbérlő, hanem gettótulajdonos, behajtó, uzsorás és egyéb cifraság is. Az ő általuk megszállt városrészeknél pedig az elgettósodás kifejezést használják.

A törvényjavaslathoz képest még mindig vannak érdekes próbálkozások. Mint például azok a vásárlójelöltek, akik idősek postaládáiba dobálnak be felhívást: „Megvenném a lakását. Sajnos a lakáshiány miatt nem tudunk magunknak otthont találni… Közvetítő nélkül megspórolhatna kb. 3500 eurót. Ha ön nem akarja eladni, de ismer valakit, aki megtenné, a szerződés aláírása után ön kap 1000 eurót.”

A levél aláíróinak neve sem hangzik „echte” hollandul, inkább talán török, palesztin vagy hasonló, és mint kiderült, nem is maguknak, hanem migráns munkavállalóknak szánják a lakásokat bérbe adni.

Megvenni pedig állítólag nevetséges áron akarnák, de csakis rendes, dolgozó embereknek adnák ki - idézet többek közt egy úrtól, aki szintén levelet kapott tőlük.

Egy harmadik elképzelés: templomból lakóház

„C” terv, bár ez csak kevesek életét oldja meg, de próbálkozásnak jó: Frízföldön, Heerenveenben ismét egy már nem használatos templom kerül átalakításra az idősek számára. Két lakóházat alakítanak ki belőle, összesen 48 lakással a demens idősek részére.

Így megmenekül egy műemlék jellegű épület, felszabadulhat 48, eddig az idősek által lakott ingatlan, ami hamarosan ugyanennyi család részére nyújt majd otthont.

Ezek egy része - a már felvázoltak alapján - szinte biztosan betelepülők számára kerül kiadásra - a statisztikák, felmérések és azok alapján, amit a környéken látok.

Az országban sok helyen ez zajlik és nálunk szintén az egyedülálló időseket célozták meg. Nagyon rövid időszakon belül már legalább a harmadik apartmankomplexum készül a számukra, a már meglevő jó pár mellé.

Eszerint valahol helyes a kormány és a felmérések következtetése, hogy meg kell oldani az idősek gondját. Azaz: sokan élnek még abban a nekik túl nagy lakásban amit anno vettek vagy kibéreltek, de már nem birkóznak meg a fenntartásával. Legyen az a takarítás, a költségek vagy csak az, hogy a fürdőszoba az emeleten van.

Az idősekre már külön szakosodott ingatlanközvetítők is vannak. A kiürült családi házakban és lakásokban pedig tényleg családok élhetnek majd.

A plusz ehhez lehet még az a példa is, amikor egy hölgy a korona miatti lezárások alatt rájött, hogy elég egy járvány és el van zárva az édesanyjától. Ezért mihelyt lehetett vettek egy kész, előre gyártott házat, amit csak a kertjébe kellett már letenni és meg is oldották a helyzetet.

Onnantól kezdve az anyukája egy külön házban, de mégis vele együtt él (saját házszámmal) és nem választja el őket a járvány. De ez egyedi eset. Igaz, utánozható, ha valakinek elég nagy telke és pénze van hozzá.

A negyedik ötlet: lakások lerobbant kempingekből

„D” terv: a leromlott állapotú kempingeket alakítanák át lakásokká. Mondjuk rengeteg külföldi - felénk leginkább lengyelek - már így is ilyenben lakik akkor is, ha törvénytelen és télire elvileg nem alkalmas. Így a kormány legalább a történtek után menne és hivatalossá tenné a dolgot.

A szociális lakások

A szociális lakások viszonylag megfizethetők, de nincs elég, emiatt rövidebb- vagy inkább hosszabb sort kell kivárni. Persze a szociális bérlakásoknál sem mindig fenékig tejfel a helyzet.

A sorházban, ahol lakunk, a négy lakásból három már saját tulajdonban van. Az egyetlen, ami nem, az a közvetlen szomszédainké a sarkon, akik nem is akarják megvásárolni. Ahogy mondták már több mint harminc éve fizetik a bérleti díjat és már nem látják érdemesnek.

Viszont most tavasszal elkezdődtek a felújítási munkálatok. A környék összes bérlakásánál lefestették a nyílászárókat, korszerűsítettek ezt-azt, szereltek fel napelemeket.

Kivéve a szomszédban, mert (legalábbis a napelemekre) azt mondták, hogy azt a lakást majd a mostani lakók után el akarják adni, így abba nem fektetnek be több pénzt.

A lakók átlagban még nincsenek hatvanévesek, nyugodtan élhetnek itt még úgy harminc évet. Hiába keltek harcra a lakásszövetkezettel, ők nem változtatnak az álláspontjukon.

A szomszédaink pedig (állítólag miattunk, illetve a kicsik miatt) nem akarnak elköltözni. Hiába no, jó szomszédok vagyunk...

És mi is betelepülők. Illünk a statisztikába.”

Ha szívesen olvasnál még Verától, látogass el a Frízföld blogra!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5216584076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2021.06.07. 07:46:33

Számomra a nagy, bevezető kérdés, hogy van-e olyan EU-s ország, ahol a lakhatás ne lenne problémás. Ha valaki tud ilyet, kíváncsian várom, hogy abban az országban hogyan csinálják.

Nagyon summásan a véleményem: ahol jók a munkavállalási viszonyok, ott borzalmas a lakáshelyzet. Ahol jó a lakás helyzet, oda a kutya se akar menni, mert fel fog kopni az álla.

Mondom, ez nagyon summás, de szerintem pont megragadja a lényeget.

SzZoole 2021.06.07. 08:21:16

2008-ban Hágában már ugyanez volt a helyzet amikor ott éltem dolgoztam. Én ilyen helyre nem akartam hozni a családomat, így pár hét után leléptem. A UK klasszisokkal jobb, mármint vidéken, mert Londonyfalván ugyanaz a shithole van.

peter3374 2021.06.07. 14:48:51

Magyarországon is hasonlóan fog alakulni a népesség 2050-re, azzal a különbséggel, hogy ide nem jönnek millió szám a bevándorlók.
Nem véletlenül erőlteteti a kormány a sok gyereket.
Egyrészt a gazdaság lesz nagy bajban, mert kevés lesz aki dolgozik és adót fizet, viszont itt nem lesz lakás hiány, itt szerintem többlet lesz ami miatt esni fognak az árak. Azt persze nem tudják mi lesz addigra a már 80 éves panelházakkal.
A ksh oldalán meg lehet nézni a demográfiai adatokat, ki nem keresem most, de olyan 1.4 körül lehet az átlag gyerekszám, de vannak olyan régiók ahol ez magasabb, ez a leszakadt régiókra jellemző. Nem ők fogják megmenteni a gazdaságot.
Egész Európa át fog alakulni, az országok eredeti lakói fogynak, máshonnan meg jönnek és erre nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy képzetlen, beilleszkedni nem akaró embereket importáljunk.
Egy biztos nagy lesz a baj mindenhol.

Wilhelmus80 2021.06.07. 15:34:13

@fhdgy:
Feltehetően nem ilyen egyszerű az összefüggés. Vera eredeti posztja ott vannak a cikkek, amikre támaszkodott.
www.nu.nl/woningnood/6136104/de-woningnood-in-cijfers-zo-groot-is-het-tekort-dit-kunnen-we-eraan-doen.html?
Ebben van egy grafikon arról, hogy egyes országokban mekkora azok aránya, akik kénytelenek szerfelett sokat (a jövedelmük 40%-ánál többet) lakhatásra fordítani. Érdemes megnézni a grafikont: Magyarország megelőzi Hollandiát!
nos.nl/nieuwsuur/artikel/2368084-nederland-in-2050?
Ebben pedig a 2. kisfilm érdekes, ahol megemlítik Magyarországot. Kiemelik, hogy a születésszám növelése érdekében 30000 eurót kapnak azok a párok, akik vállalják, hogy 10 éven belül 3 gyermek születik, kedvező feltételekkel kapnak hitelt, és hogy azoknak az anyáknak, akiknek 4 gyermekük van, nem kell személyi adót fizetniük. Azt is elmondják, hogy mivel ezek az intézkedések viszonylag frissek, még nem látni, hogy milyen eredményük lesz. A videóban kb. a 4. perctől. Bónusz: vágóképként a Duna a Parlamenttel meg a Nyugati Pályaudvar.

Opi87 2021.06.07. 16:05:40

@peter3374: Európa népessége az utóbbi 10 ezer évben elég sokszor lecserélődött. Megoldja a probléma magát.

Rudi a szezonalis Renszarvas 2021.06.07. 16:06:10

Sajnos nagyon sok helyen ez van, nem csak Hollandiában. Egyes rétegeknek elképesztően sok pénzük van, pláne banki meghosszabbítással, úgyhogy a licitek az egekig mennek. Kamatok, önrész-elvárás a pincében. AirBNB mindenütt, a nem/keveset adózó AirBNB-s "vállalkozók" egymás után vásárolják fel a házakat-telkeket. Hol? Ahol munka lenne, vagy ahol szép környezetben lehetne lakni.

fhdgy 2021.06.07. 17:06:48

@Wilhelmus80: Jó, ha nem ennyire egyszerű az összefüggés, akkor mondok példákat. Előre mondom, hogy cinikus lesz!

Az EU-ban nincs lakáshiány! Olaszországban voltak települések, ahol 1, azaz EGY Euróért hirdettek lakásokat. Annak már qrva szegénynek kell lenni, akinek még egy Eurója sincs egy lakásra. Olaszország, dolce vita, Azzuro, mi kell még?

A faluban is ( ez már Mo. ), ahol lakom, egy csomó ház üresen áll. Akinek nincs lakása, jöjjön ide, még válogathat is. Sietni kell, mert az idő vasfoga marja ezeket a szebb időket látott épületeket, lassan mállanak, holnapra már kutyaólként sem lehet lakhatási engedélyt kapni rájuk.

Van itt lakás kérem bőven, csak munka nincs. Az meg minek, majd jön a segíly!

Wilhelmus80 2021.06.07. 17:54:28

@fhdgy: Azok az 1 eurós házak se 1 euróért keltek el valójában. Kötelezettséget kellett vállalni rá, hogy felújítják a többnyire romos házakat, meg adót kell fizetni utánuk. Ebben a cikkben benne van egy csomó buktató.
telex.hu/kulfold/2021/03/08/olaszorszag-1-euros-haz-lakas-ingatlan-tapasztalatok-megvette-felujit
Kérdés, kinek éri meg így házat venni.

fhdgy 2021.06.07. 18:03:49

@Wilhelmus80: Én is olvastam, pont ezt a cikket. Volt, aki elégedett volt, volt, aki nem. Ez ilyen. Több cikket is olvastam, volt, ahol tényleg egy euró volt az ár, annyiért meg is kapta.

10 ezer euró felújítási kötelezettség + 5 ezer euró letét. Még az sem sok.

Amiért írtam, hogy cinikus a dolog, az az, hogy ilyen és ehhez hasonló dolgok jópofán hangzanak, de pont azoknak nem jelent semmit, akiknek lakásgondjaik vannak. És persze, azok húznak belőle hasznot, akik amúgy is gazdagok.

sci_dev 2021.06.07. 19:15:34

@SzZoole: nem tudom milyen a helyzet Hollandiaban, de ketlem hogy UK klasszisokkal lenne jobb. Mi par eve vettunk hazat. Zsebkendonyi kert, kis alapterulet semmi extra. Viszont ez ido alatt is 10%-kall ment fel az ara. Emiatt nem panaszkodom de azert az nem mindegy hogy 80 ezer onerot vagy 90 ezret kell letenni. Nagyon sokan pont emiatt sose jutnak lakashoz hacsak nem orokolnek vagy nyernek a lotton. A sok tisztessegtelen berbeadorol meg ne is beszeljunk. Megveszi hitelre aztan a berleti dijbol fedezi a torleszto reszletet aztan ha egy kapcsolonal tobbet kell javitani szettarja a karjat. Kesz vadnyugat ahogy a lakaspiac szabalyozva van.

SzZoole 2021.06.07. 19:31:45

@sci_dev: nem az ingatlan árakra gondoltam, hanem a nagyvárosi népsűrűsége és biztonságra.

arncht 2021.06.07. 20:11:07

Europabol az utanpotlas eleg veges, ugyhogy a templomok felaldozasa jo otlet, ugyis mecset lesz belole.

Europanak inkabb arra kellene jatszani, hogy megoldjak az oregek foglalkoztatasat, bevonasasukat az aktiv eletbe, amig lehet. Ez a modell, amit terveznek, nem fenntarthato, max elodazzak par evtizeddel a dolgot, olyan aron, hogy leromboljak sajat kulturajukat. Nem mellesleg a civilzacio talcan kinalja a tulnepesedes megoldasat, amit rovidtavu celokert kukaznak.

Elobbutobb megallna a csokkenes, es az emberiseg tanulna belole - a mostani aranyok azert sarkosak, mert egy olyan generacio oregedett meg, ahol sok gyerek volt. A kov generacioknal teljesen mas lenne a nyugdijasok szama, nem mellesleg aktivizalasukkal egeszsegesebb idoskorban lenne reszuk, es csokkenne a szocialis halon a teher.

sci_dev 2021.06.07. 21:30:51

@SzZoole: szerintem a helyzet ezugyben katasztrofalis itt, egymas nyakan mindenki, rettentoen meg kell nezni hogy hova koltozol, mert egyik utca lehet hogy kifejezetten jo kornyek de ket sarokkal odebb meg olyan lepukkant, hogy kocsival se lassitasz le. Nem veletlen hogyiranyitoszamra lebontva kozzeteszik a bunozesi statisztikat is az atlagos jovedelemmel, iskolai vegzettseggel hogy hanyan elnek ott segelyen etc

Itt a lakoparkban az atlagos kert 5x5 meter. De a park masik oldalan mar lattam 5x4 tavolsagot a ket haz kozott. Gyakorlatilag egymas ablakan neznek be a szomszedok. Sot egyik sarkon ugy epitettek a ket hazat hogy a nappali ablakuk kozott nincs egy meter tavolsag. Hogy ez hogyan legalis erthetetlen.

peter3374 2021.06.07. 23:21:23

@fhdgy: ez egy kicsit demagóg... Persze van lakás bőven, vannak 1 eurós házak is, sőt akár költözhetnének azok akiknek Hollandiában nincs lakásuk Borsodba vagy Dél-Baranyába is... De Ukrajnában még olcsóbban vehetnének házat.... Sőt Szomáliaban egy egész falut vehetnének egy Müncheni wc árából....

peter3374 2021.06.07. 23:21:26

@Opi87: ez biztos, le fog cserélődni Európa lakossága.... Csak az a baj, hogy ezt most magukat érínthetetlennek gondoló pénzemberek vezérlik.

négyzet 2021.06.07. 23:42:24

Majd idővel kiéleződik a verseny a bevándorlókért is, heh, legalábbis a képzettekért. Valamilyen szinten már megy is ez, de inkább az adottságok szintjén, nem explicit.

fhdgy 2021.06.08. 08:41:43

@peter3374: Tudod, a gyöngébbek kedvéért oda is írtam, előre, hogy cinikus lesz!

Fringe minority with unacceptable views 2021.06.08. 11:41:46

@sci_dev: “ Sot egyik sarkon ugy epitettek a ket hazat hogy a nappali ablakuk kozott nincs egy meter tavolsag. Hogy ez hogyan legalis erthetetlen.”
Ha jol ertem a UK-ban vagy. Akkor, vagy lefizette a planning officer-t, ha new build, vagy pedig felepitette es nem kert ra planning-et. 5 ev elteltevel a council-nak nincs enforcement hatalma. 5 ev elteltevel nem rendelhet el bontast.
Ha el akarja adni, akkor parszaz £££-ert vesz ra biztositast. A kovetkezo tulajdonos vagy beadja ra a planning kerelmet vagy ot sem erdekli

2021.06.08. 11:42:08

Nálunk is jelentős változáson ment át az ország. A lakosság számaránya az eredeti 6 millióról felkúszott nyolc és félre. Termeszetesen ehhez lakhatás lehetősége is szugseges. Régen nem lehetettek a házak négy emeletnél magasabbak, ( nem kellet bele lift ) és a beépíthető terület szűkössége ellenére aránylag jó helyeken voltak, és volt zöld terület játszótér stb.mellettük. Ma ez másképp néz ki, hatalmas haztömbök olyan helyeken is mint a vasút mellett vagy ipari negyedben. A lakbérek is emelkedtek, a kereslet meghaladja a kínálatot. Értem én hogy közgazdasági okokból szugseges a növekedés de ez az életminőség romlását fogja jelenteni

Rodney_2 2021.06.08. 11:43:09

Lehet hogy Hollandia problémáit megoldja az "EU-s lengyelek, belgák, spanyolok, németek és a Romániából érkezők" odaköltözése, de ezen országok mindengyike maga is demográfiai és közelgő nyugdíj katasztrófával küzd. EU szintű megoldás nincsen, mert nagy mennyiségű képzett (vagyis értéktermelésre képes) harmadik világbeli migráns csak egynémely ballib idióták agyában létezik, a valóságban nem. Vagyis ezek is mint költség jelentkeznek legalább az első generáció esetében. A németeknél is ez történt 2015-ben, a mai napig tartó lakhatási válságot idéztek elő, amit kontraszelektált idióta polikusok próbálnak megoldani kontraproduktív ötletekkel (pl Berlinben a bérleti díj befagyasztása az új lakás építések kb azonnali leállását eredményezték)
Azért a holland helyzet valamelyes ismeretében az is nagyon megnyugtató, hogy a marokkói "megélhetési homoszexuális" maffia helyett román tolvajok fognak jönni nagyobb számban :)))

sci_dev 2021.06.08. 14:46:55

@Se vasalo se munka: ezek egy Bellway altal epitett hazaknal figyelhetok meg. Ketlem hogy undam-bundam lenne benne. 3700 hazat fognak itt felhuzni amibol eddig 300 keszult el, ilyen zsebkendonyi telkeken ugy h mindenki belelat a masik szajaba.

Fringe minority with unacceptable views 2021.06.08. 18:42:00

@sci_dev: akkor a Planning office a council-nal megengedte.
Szemely szerint, messze elkerulom a Planning Officereket, mivel 5 ev utan nem csinalhatnak semmit. Inkabb megvarom az 5 evet

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.08. 20:22:37

@Se vasalo se munka:

Mi az a planning office, mit csinál? - a szavakat persze értem, nehogy simán lefordítsd. :)

sci_dev 2021.06.09. 07:06:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: kb az epitesi hatosag, ha epiteni akarsz vmi engedely kotelest ide adod be a kerelmedet es ok biraljak el

Fringe minority with unacceptable views 2021.06.09. 07:07:02

@sci_dev: ezeket az uj epitesueket meg mindig a nagyon lovely birodalmi kulon furroszoba/mosogato csappal adjak at? Vagy sikerult eljutniuk mar a kevert hideg/melegvizes csapig?

Fringe minority with unacceptable views 2021.06.09. 07:07:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a UK-ban, ha a hazadhoz akarsz epiteni, raepiteni, garazst epiteni, a telkedre feszert ratenni, kell kerned az onkormanyzat csinovnyikjaitol (Marika/Terike/Erzsike) engedelyt. Ez a planning permit (engedely), amit ha megadnak, van 1 eved, hogy elkezd az epitkezest.
Le kell adnod a rajzokat, nem kell, hogy epitesz csinalja, de segit.
Vagy megadjak, vagy nem. Vannak iranyelvek, hogh mire nem adjak meg. De nekem utasitottak mar el olya, hogy “mert nem illik a kornyezetbe”, ami kb abban a helyzetben a “mert csak”-nak volt a megfeleloje.

Ha elkezdesz epiteni, akkor jon a building permit, ott mar epiteszekkel beszelsz az onkormanyzatnal. Kijonnek megnezni fo merfoldkoveknel, hogy mindent jol csinaltal, az eloirasoknak megfeleloen, pl megfelelo az alap, falak, szigeteles, teto. Mindennek van termeszetsen engedelyeztetesi koltsege. Ezeknek az engedelyeknek illik meglennie mikor eladod a hazat. De ha nincs, akkor veszel ra kulon erre a celra biztositast. Nem egy nagy osszeg.

Ha megvannak az engedelyek, az meg nem azt jelenti, hogy minden jo minosegu. Csak meg vannak az engedelyeid. A kivant 3meter szelessegu falad attolmeg lehet elcseszett 2.97, hogy a kinezett szekrenysorod pont ne ferjen be.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.09. 12:27:22

@Se vasalo se munka:
@sci_dev:

Nincs olyan, hogy ha building permit nélkül építesz, akkor lebontatják a felhúzott épületet?

"5 ev elteltevel a council-nak nincs enforcement hatalma. 5 ev elteltevel nem rendelhet el bontast."

És az 5 év eltelte előtt?

M. Péter 2021.06.09. 14:36:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 4 év, nem 5. Van olyan, hogy tényleg lebontatják: en.wikipedia.org/wiki/Honeycrock_Farm (ez a fickó ravaszul szénakazzal álcázta a kastélyt, amelyet épített), nemrég volt a helyi újságban, hogy lebontattak 4 házat, mert nem oda épitették őket, ahova az engedély szólt, meg valahogy az eredeti tervnél 1/3-dal nagyobbak lettek a házak.

Fringe minority with unacceptable views 2021.06.09. 19:23:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 5 ev elteltevel a counci-nak nincs “enforcement” hatalma. Nem bontathat.

5 even belul bontathat, ha elkapnak, pl valamelyik joindulatu szomszed feljelent

sci_dev 2021.06.09. 19:24:07

@Se vasalo se munka: nalunk rendes kevero csapok vannak. Mivel van vmi felugyeleti szerv akik 2 ev garanciat vallalnak a kivitelezo munkajara igy a minoseg elfogadhato. Nekunk volt par snagging issuenk de mindet azonnal javitottak igy erre nem panaszkodom. Mi Meg a stamp duty holiday elott vettunk de Mar akkor is a kivitelezo atvallalta ezt a koltseget igy Meg a pici telek ellenere is megerte inkabb az uj. Foleg ugy hogy a csempe, konyha butor, down lights, szonyeg mind benbe volt az abbas ugy hogy magasabb kategoriat tested be nem az alapot sot az udvart fuvesitettek elol pedig novenyeket telepitettek Meg Meg kaptunk par extrat cserebe azert hogy 1 honapot csuszott az atadas.

sci_dev 2021.06.09. 19:24:24

@M. Péter: ja valahogy a Dominic Cummings illegalis kastelya az megse kerult elbontasra...

midnight coder 2021.06.10. 12:46:24

@arncht: A képességek az idõ elõrehaladtával erõsen kopnak. Európa így sem igazán versenyképes, járókeretes munkavállalókkal még kevésbé az. Ráadásul van olyan tippem, hogy a következõ 20 év problémája itt Európában ez lesz, hogy a 30 éveseknek sem lesz melójuk, nem a 65 év felettieknek.

midnight coder 2021.06.10. 12:46:37

@négyzet: Más az expat és más a migri. Az elõbbi kb. azonos kultúrából érkezik és pénzt fog termelni azzal hogy elhelyezkedik. Az utóbbi jó esetben is csak a szociális hálót fogja terhelni.

Ugyanezért zsákutca Orbánék gyerekgyártást ösztönzõ programja is. Az egy dolog hogy hurrá, eggyel többen vagyunk. Az meg egy másik, hogy a gyerekbõl mérnök lesz vagy drogdíler, illetve ha az elõbbi akkor kis hazánkat fogja-e gyarapítani vagy valamelyik nyugat-európai országot. Arról nem is szólva, hogy mire a gyerek felnõ, mennyire lesz szükség munkaerõre.

Rich.mond 2021.06.10. 14:49:13

@peter3374: 1,55 a TFR, az elmúlt 25 év legmagasabb éve volt ebbőla szempontból a 2020. Más kérdés, hogy a szülőképes korú nők száma csökken, így a megszületett gyerekek száma kevéssel nő, vagy éppen stagnál (de összevetve a többi európai országgal már ez is komoly eredmény).
És igen, BAZ és Szabolcs viszi a prímet születésekben, bár a KSH részletes adatai szerint az anyák között a diplomások aránya lassan,de biztosan nő, a 8 általánossal (se) gyereket vállalók és a tini-anyák száma és aránya csökken.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.06.10. 17:02:00

@midnight coder:

Ez már ma is probléma több országban, ahol befogadtak több százezer vagy akár több millió életerős, fiatal, ámde képzetlen és dolgozni nem is akaró "menekültet".

"Ugyanezért zsákutca Orbánék gyerekgyártást ösztönzõ programja is."

Szerintem emögött kimondatlanul ugyan, de vaskosan ott van az is, hogy az amúgy semmi diszkriminatív elemet nem tartalmazó feltételeknek (pl. állandó munkaviszony) a nem cigány családok könnyebben meg tudnak felelni. Nagyobb az esélye annak, hogy olyan családokba születik több gyerek, akik felnőve rendes képzést fognak szerezni, nem teher lesznek a társadalom nyakán.

Mellesleg e célt szolgálja az inkább adókedvezmény-alapú családi adózási és támogatási rendszer, ellentétben a szoci kormányok segélyalapú, gyerekgyártást ösztönző rendszerével.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása