oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. április 28. 06:30,  Hollandia varjaktól a macskákig 73 komment

2021. április 28. 06:30 Határátkelő

Hollandia varjaktól a macskákig

A hollandok viszonya meglehetősen felemás a környezetvédelemhez, amennyiben rengeteg olyan terméket fogyasztanak, aminek előállítása káros a környezetre, ugyanakkor a hétköznapokban próbálnak odafigyelni rá – derül ki Vera posztjából.

macska_2.jpg

„A WWF szerint Hollandia az élmezőnyben van az erdő/dzsungelirtás felelősei közt, mivel annyi ehhez kapcsolódó terméket importál.

A természetvédelmi világszervezet szerint évente 30.000 hektárnyi esőerdő és más jellegű természeti élőhely kivágásáért felelős azért, hogy megkaphassa a kávét, csokoládét, pálmaolajat vagy szóját, amire (szüksége van) igényt tart. Utóbbit pl. a helyi termelők a húsexportra szánt állataik takarmányozására használják fel.

Emellett a hollandok általában nagyon igyekeznek védeni a természetet. Van egy csomó remek kezdeményezés: pl. régi hajót állítottak be a vízimadarak számára ragadozóbiztos fészkelőhelynek.

Az erdőirtásnak ellentmond az az akció is, ami az utcákat-udvarokat burkoló téglák felszedésére buzdít, hogy ezáltal is minél nagyobb zöld területet, virágoskertet hozzanak létre.

Nijmegenben a király születésnapja ellenére sem díszítették és lobogózták fel az egyik templomot (Stevenskerk), mert vándorsólymok raktak benne fészket. Mivel náluk az egyik szülő mindig a fészeknél marad, inkább úgy határoztak, hogy egye fene a zászlót, majd lesz máshol… és ezzel a problémát el is intézték, nem háborgatják őket még a király miatt sem.

Baj a varjakkal

Ez érvényes lehet a védett fajokra, de vannak olyan helyek, ahol pont túl sok van valamiből. Nálunk konkrétan a varjakkal van a gond, mivel egész Hollandiában a falunkban van a legnagyobb populációjuk - de hiába van itt annyi, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, ha másutt semmi…

Több helyen a vadludak okoznak sok gondot: megállítják az autóforgalmat, telepiszkítják a járdákat, az utakat és borzasztó szaporák. Néhol úgy védekeznek a túlszaporodásuk ellen, hogy a fészkelés legeslegelső hetében a tojásokat olajba mártják.

Ezekben nem tud megindulni az élet, így csak az eztán lerakott tojásokból lesz fióka, a szokott nyolc-kilenc helyett egy-kettő. Nincs irtás, hajtóvadászat, de nem hagyják őket tovább szaporodni.

Hova lettek az egerek?

Mi az összefüggés az egerek száma és a védett madarak szaporodása közt? Nagyon is sok.

A kisebb és a réteken fészkelő madaraknak nehezebb a sorsa, a fríz madárfigyelők hatalmas aggodalmára az elmúlt években ezeknek a fajoknak a populációja rettentően lecsökkent.

Tavalyelőtt még nagyon jó év volt a ragadozókra, emiatt nagyon elszaporodtak. De 2020-ra „eltűntek” a mezei egerek, így a felszaporodott róka- és egyéb állomány más könnyen elkapható prédára kezdett el vadászni: a fészkekre, fiókákra.

Részben ez az egyik oka, ami miatt a gazdákat most arra ösztönzik, hogy a földjeikből áldozzanak fel egy részt, amit visszamocsarasítanak a madarak védelme érdekében.

Elvadult macskák

A rókákon kívül az egyik legnagyobb veszélyt a házimacskák (vagy elvadult macskák) jelentik.

Míg Hollandiában a kóbor kutyák kérdését évekkel ezelőtt megoldották, addig kóbor macskából borzasztóan sok van. Csak Utrechtben 310 000 eurót fordítanak az ilyen macskák elkapására (kb. 111.600.000 Ft, csak macskavadászatra).

Már az összegből is látszik, hogy mekkora kárt jelentenek a természetre ezek az állatok: a Faunabeheereenheid (FBE) Utrecht szerint egy évben olyan 950 000 áldozatuk van.

Először ki akarták lőni őket, de a természetvédelem kétoldalú: ez ellen is voltak fellépések, így a befogásuk mellett döntöttek. Ebben a tartományban évi négyszáz példány elkapása a cél és az országban tizenkét tartomány van.

A becslések szerint több tízezernyi kóbor macska él az országban- és ők nagy vadászok! Hurrá, itt nincs kóbor kutya. Van macska. Még több.

A másik ötlet a macskák kötelező chipeltetése lenne illetve volt az is, hogy benn kell őket tartani.

Az EU természetvédelmi törvényei szerint - idézet a Tilburgi Egyetem két ügyvédjétől - illegális, ha a macska kontrollálatlanul megy ki, mert csaknem 370 veszélyeztetett fajra jelent veszélyt.

„A védett állatok szándékos megölése vagy megzavarása ellentétes az uniós irányelvekkel. Az ügyvédek szerint ezt okozza a macskák kint hagyása annak ismeretében, hogy ott milyen károkat okoznak.”

A felelős pedig egy állat által okozott kár után a gazdája. Ez a kutyák esetében már mindennapos és megszokott, na de egy macskánál mi a helyzet? Elvileg ugyanaz.

Az más téma, hogy erre mit mondanak a macskatulajdonosok, de még nem is olyan régen az is természetes volt - és (általában) megdőlt -, hogy a kutya télen- nyáron láncra kötve van az udvaron. Tehát e téren is lehet változás.

No és az emberek

Amúgy az emberek is - minden jó szándék mellett - nagy károkozók. Így némely természetvédelmi területről ki akarják tiltani őket, lezárni azokat legalábbis a költési-fialási időszakra, mert a jó szándékú turisták annyi kárt okoznak.

A nem jó szándékúak pedig még többet. Így sok helyről a kutyák már ki lettek tiltva, mert a kedves gazdi „hagyja őket futkározni egy kicsit”, aztán tiltakozik, hogy az ő kutyulija biztos nem űzte-ölte meg az őzet, nyulat, egyebet. Csak játszott vagy „joga van kicsit szaladgálni a természetben”.

De a jellemzőbb – remélem - még mindig a Nijmegenben látható példa. Vagy az ahol a lebontásra ítélt házakat tartották meg „csak” amiatt, mert kiderült, hogy védett denevérkolónia él bennük. Sőt, a felfedezésük után inkább a fűtést sem kapcsolták le a hideg időjárás alatt. Helyszín: Steenwijk.”

Ha szívesen olvasnátok még Hollandiáról, látogassatok el Vera blogjára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr416515418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2021.04.28. 07:08:19

Kár, hogy a nagy környezetvédelem mellett az egy hollandra jutó ökológiai lábnyom jóval magasabb az átlagnál. Ez leginkább a fogyasztás csökkentésével (de minimum teljes átalakításával) volna jelentősen csökkenthető, arról meg azért annyira nincs szó. Emellett a népsűrűség sem kicsi.
Amíg ez így van, addig legjobb esetben is meg fog állni "hollandok viszonya meglehetősen felemás a környezetvédelemhez", sőt, itt elég finoman fogalmazunk... Igazából a hollandok jelenleg jó nagy szennyezők, és sokkal többen vannak, mint amennyien a jelenlegi fogyasztási szintjükön "elférnének" Hollandiában.

Hari Seldon 2 2021.04.28. 07:45:36

"Ez érvényes lehet a védett fajokra, de vannak olyan helyek, ahol pont túl sok van valamiből. Nálunk konkrétan a varjakkal van a gond, mivel egész Hollandiában a falunkban van a legnagyobb populációjuk..."

Ilyen ez a rohadt biológia, nem akar az ember számára "ideálisan" mindehol egyforma lenni: valahol kipusztulnak az állatok, valahol elszaporodnak. - Mióta is? Ja, pont mióta evolúció van.

De az ember inkább játszik "biológiai-mérnököt", hogy szépen minden populációt beszabályozzon.

Ha az ember miatt hal ki egy élőlény? - 100 000 éve meg a kardfogú tigris miatt halt ki.
Azt képzeljük, hogy probléma hogy az ember a felelős.
Igy van nem különbözünk azoktól a korábbi fajoktól, akik feltűnésével szintén "kipusztítottak" egy korábbi őshonos fajt, vagy életterük növekedésével más fajok gyorsabb terjedését segítették.

---

- Ez amit csinálunk olyan, mintha 100 000 évvel ezelőtt az "irgalamas-szamaritánus-kardfogú tigris" aggódott volna a ősszarvas kipusztulása miatt, és ezzel együtt problémázna, hogy mennyire elszaporodtak a hiénák a környékén.

kék madár 2021.04.28. 08:03:11

@Arthamyr: mar vagy 15 eve lattam egy eloadast, egy hollandtol, kiszamolta, hogy egy holland vacsoranal az asztalon minden termek atlag 5000 kilometerrol jott. Ezen probaltak valtoztatni, gondolom azota sikerult faragni belole

Arthamyr 2021.04.28. 08:39:08

@kék madár: Lehet, hogy így van. Viszont arról lövésem sincs, hogy az ökológiai lábnyomnak/környezetszennyezésnek mekkora része a fogyasztott dolgok szállítása, így kérdés, hogy ennek mekkora jelentősége van.
Pl. a Hollandiában tartott marhák tejéből helyben készített sajt nem biztos, hogy jelentősen kevésbé szennyező, mint a kelet-ázsiai alapanyagból készített, valamilyen formában Hollandiába szállított tofu. A Kínában összeszerelt okostelefon sem biztos, hogy sokkal "drágább" ilyen szempontból, mint volna akkor, ha helyben szerelnék össze.

Csodabogár 2021.04.28. 08:49:20

@Hari Seldon 2: Nem tartom helyesnek, hogy az ember mindenbe beleszól. A természetre kellene bízni a dolgokat. Évezredek óta rendezett mindent úgy ahogy kellett.
A napokban láttam egy dokumentum filmet a Karibiken pusztitó hurrikánokról. Néhány éve volt egy különösen pusztító hurrikán. Ment a környezetvédő sírás, hogy most minden elpusztult, a korallok, a mangrovek meg minden. Aztán láss csodát néhány év alatt szépen visszanőtt minden, sőt egy azon a szigeten még soha nem látott állatfaj is feltünt és mindenki élt boldogan tovább.
Nem kellene az embernek istent játszani.

fhdgy 2021.04.28. 08:56:15

@Csodabogár: Hát, lenne egy-két vadhajtása annak, hogy a természetre kellene bízni a dolgokat.

Pl. nem kellene adni senkinek COVID vakcínát, intézze a természet úgy, ahogy akarja!

Ugye, nem ilyesmikre gondoltál? -:)

Golf2 2021.04.28. 10:17:09

A macskákkal, főleg az elkényeztetettel csak a baj van...

négyzet 2021.04.28. 11:19:45

Ugyanez az összes törpe nyugati állam és az északiak. Volt is kicsi befosi, amikor kezdődött a járvány, hogy ugyan mi lesz a kajával, aminek 50-60%-a import. A hazai mezőgazdaságban pedig vendégmunkások dolgoznak szegényebb európai országokból, akik szintén a járvány miatt nem tudtak menni. Az egész jólét a globális gazdaságra épül, hogy ebből a gazdag országok meg tudják fizetni a bármelyik jó minőségű terméket, amennyiben az jön, rendelkezésre áll.
Klasszikus szerintem, hogy helyben védjük a környezetet, de máshonnan gond nélkül elveszünk, lehasználjuk, szennyezzük, szem becsuk. Csak kevesek képesek olyan önkéntes önmegtartóztatásra, hogy ilyen szempontok szerint korlátozzák a fogyasztásukat.

Ilyen módon a svéd is egy látszat környezetvédő ország - mikor Romániában irtják az erdőket a bútorokért.
Rettentő sokat vásárolnak, iszonyú mennyiségű a rengeteg csomagolás-szemét, mivel minden, de minden is be van csomagolva, bár legalább néha papírba, arra igyekeznek figyelni, hogy kevesebb legyen a műanyag. Ez ugyan igen sovány vigasz a környezetnek.

A macskák is egy külön probléma. Semmi nem indokolja, hogy a jól táplált házi kedvenceket kicsapják vadászni, és nem értik az emberek sajnos. A jól táplált macska szépen levadássza ilyenkor a madárfiókákat. A kutyásokat büntetik, ha tiltott helyen rohangál a kutya, a macskásokat - még - nem, pedig lehet, hogy több kárt okoznak. Szeretem a macskákat egyébként, kutyákat is. De sosem engedném ki a macskámat (volt 2), a többi állat érdekében.

Arthamyr 2021.04.28. 12:12:01

@négyzet: Biztos, hogy több kárt okoznak a macskák, legalábbis a gazdával rendelkező állatok közül. A macskáknak semmiféle akadályt nem jelent a kerítés, és aktívan irtják a náluk kisebb állatokat (ezért is lettek háziasítva, alapból ez a "dolguk").

"Csak kevesek képesek olyan önkéntes önmegtartóztatásra, hogy ilyen szempontok szerint korlátozzák a fogyasztásukat." - Olyan kevesen, hogy semmi jelentősége nincsen. Ezt csak szabályozással lehetne kezelni, de a fogyasztás növelését mindenhol jó dolognak tartják, és alapesetben elősegítik/ösztönzik. Általában nagyon jelentős negatív mellékhatások esetén lépnek csak fel ellene. Sajnos nem látom, hogy ez megváltozna a jövőben, jelenleg ott tartunk, hogy a fejletlen országok a több milliárdnyi lakosukkal szeretnének felzárkózni a fogyasztásban, és a fejletteknél is csak sokadik helyen van a korlátozás/csökkentés, már ha egyáltalán szempont.

puhacica 2021.04.28. 14:46:53

@négyzet: teljesen egyetertek a macskakkal kapcsolatban.

felelos allattarto nem engedi ki a macskajat, valamint a chip es ivartalanitas is alap kellene, hogy legyen. iszonyu kartekonyak a kijaros macskak, a masik oldalrol pedig ok is rengeteg veszelynek vannak kiteve.

puhacica 2021.04.28. 14:48:08

hm, talan leirhattam volna meg parszor, hogy macska... :D

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.04.28. 17:11:11

a macskak az evolucio nyertesei, nincs mit tenni.

Csodabogár 2021.04.28. 18:15:02

@fhdgy: Nem erre gondoltam, hanem a növényzetre, vadon élő állatokra stb.

dikusz. 2021.04.28. 18:20:42

@puhacica: A kerületi facebook-csoportokban rendszeresen keresik a kétségbeesett gazdik az elkóborolt macskáikat.

Amikor néhány hozzászóló merészeli megjegyezni, talán nem kellene kiengedni őket, akkor mégis ők vannak a legjobban felháborodva, hogy ilyet írnak, hiszen egy macskát nem lehet rabként tartani...

Ugyanez van az önsétáltató kutyákkal is...

fhdgy 2021.04.28. 18:44:06

@Csodabogár: Jó, gondoltam!

De hol a határ?

Ugye van egy görög mondás, hogy aki elültetett egy diófát és agyon vert egy kígyót, az nem élt hiába!

Ma is agyon kell még verni egy kígyót vagy már nem?

fhdgy 2021.04.28. 18:47:55

@dikusz.: Valamilyen értelemben van négy macskám.

Annak idején megsajnáltam kettő nagyon kicsi macskát, nem hagytam őket megdögleni, hanem injekciós fecskendővel, kecsketejjel szoptattam őket.

Azóta is adok nekik enni, így már van négy pákosztosom.

Nem engedhetem ki őket, sétáltassam őket?

puhacica 2021.04.28. 20:20:11

@dikusz.: itt is rengeteg poszt van az elveszett, elutott macskakrol. es utana megy a siras-rivas, hogy jaj, hogy szerettuk.
raadasul itt abszolut nincs kulturaja a benti tartasnak, menhelyrol is akkor adnak csak, ha kijaros lehet a miu. elvetve valaki leirja, hogy talan biztonsagban, bent, vagy macskabiztos kerites mogott kellene tartani oket, annak jol leharapjak a fejet, majd megy minden ugyanugy tovabb.
fonokom epp tegnap meselte, hogy a hetvegen 3 fiokat hoztak ajandekba a macskai... :(

Arthamyr 2021.04.28. 20:55:24

@puhacica: "macskabiztos kerites" - Ez hogy működik?

Arthamyr 2021.04.28. 22:06:42

@puhacica: Köszi, én először arra gondoltam, hogy konkrétan fedett ketrecet kellene csinálni a kertből.
De akkor gondolom ez is elég, mert nem szeret/tud fejjel lefelé lógva mászni a jószág. :)

puhacica 2021.04.28. 22:15:05

@Arthamyr: igen, azt mondjak, ezen nem tudnak kiszokni, pont amiatt, amit irsz. :) mi meg nem probaltuk, elobb rendbe kell tenni a kertet, de ilyet tervezunk felrakni. remeljuk, hogy tenyleg mukodik, bar ugyis csak velunk lehet majd kint a cica ur, igy mindig szem elott lesz.
vannak teljesen fedett catiok is, kisebbek, nagyobbak, de ott tulajdonkeppen egy ketrecben van a macska.

Csodabogár 2021.04.28. 22:43:07

@puhacica: Svédországban ismertem olyan macskákat, "akik" soha életükben nem voltak kint. Többnyire több emeletes házban laktak a gazdik. Macskák nem néztek ki boldogtalannak.
Ugyanez egy kertes házban biztos nehezebb lehet.

puhacica 2021.04.28. 23:01:13

@Csodabogár: mi is ismerunk egy ilyet valakit, meglehetosen kozelrol. mindennek tunik, csak boldogtalannak nem. :)

kertes hazban is megoldhato, kicsit tobb odafigyelest igenyel, de nem jelent gondot.

dikusz. 2021.04.29. 00:45:09

@fhdgy: Nem én kérdeztem, mások.
Lakásban, nem kertes házban éltem mindig, és sosem volt macskám, ezért a vitához én nem szóltam hozzá, de véleményem azért van.

dikusz. 2021.04.29. 00:51:34

@puhacica: Ugyanez megy itt is. Mutatják a cicát fotón, hogy őt keressük, nagyon várjuk vissza, a gyerekek sírnak utána, stb.

Majd amikor szól valaki, hogy miért nem figyelnek jobban, leüvöltik a hajat a fejéről, hogy mit képzel, a macska szabad állat, és állatkínzás lakásban tartani...

kewcheg 2021.04.29. 11:37:43

Benti macsekunk van egy éve, és semmi baj a boldogságával.A ház bizonyos részein szabadon jön-megy, ahová nem mehet, azt bezárjuk.Odakint kb. max.két évig élne...

boundary 2021.04.29. 11:37:59

Nekem azért (is) kellett kutyatartásba kezdenem, mert a bunkó szomszédok macskái tömegesen hozzám jártak hugyozni. Persze a félszuterén ablakomra. (Másoknak az ablaka alá). Rendszeresen hajnalban keltem, és mostam az ablakot hypoval, mert beáradt a cucuskapisikéje szag. És nálam bagzottak. A b. szomszédaimnak eszébe sem jutott, hogy a cicuskájuk milyen kárt és kellemetlenséget okoz a szomszédnak.

A kutyumat nagyon szeretem, de minimum 15 ezer forint az etetés,plusz oltás, plusz orvos...

boundary 2021.04.29. 11:38:04

Nem beszélve szegény nálam fészkelő madaraimról. Járnak hozzám gerlék, cinegég, tengelicék, rigók is inni, azóta megfogyatkoztak, mert levadássza őket, hiába magyarázom neki, hogy ne...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.29. 11:38:14

@puhacica:

Mi is ilyet tervezünk a cicáinknak.

Egyszerűbb megoldás lenne trapézlemezből megcsinálni a kerítés felső fél méterét, mert azon nem tudna felmászni a cica, de azt egy erős szél le tudná szakítani. Na meg csúnya is lenne.

midnight coder 2021.04.29. 11:38:18

@Csodabogár: Az ember így is, úgy is beleszól, Pl. a CO2 kibocsájtással, az erdõirtással, stb.

midnight coder 2021.04.29. 11:38:22

@Csodabogár: A magánzárkába zárt kiherélt rabok sem néznek ki boldogtalannak egész nap.

midnight coder 2021.04.29. 11:38:26

@puhacica: Vidéken a macsak azért fogyóeszköz.

2021.04.29. 11:39:44

@puhacica: ivartalanítás? Miért nem a lábait vágják le az állatvédők? Akkor biztos, hogy nem menne ki.

puhacica 2021.04.29. 13:44:17

@dikusz.: remeljuk, valamikor, belathato idon belul ez valtozik. bar amig ilyen kommenteket olvasok (@Vincent örül: ), kicsit ugy erzem, hogy tobb ertelme van szellel szemben pisalni, annak legalabb van lathato eredmenye.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ugy gondoltuk, diyerkedunk majd, negyedebol ki lehet hozni.

@midnight coder: eleg baj.

Fikalnyik Eugén 2021.04.29. 13:58:42

Nyilván a macskák a legnagyobb baj egy olyan országban, ahonnan az európai pestisvész egyik ága indult úgy 700 éve, úgy látszik az emberiség nem tanul a hülyeségéből, gondolom patkányok meg sehol nincsenek Amszterdamtól Hágáig...
Másrészt a világ 3 legnagyobb környezetszennyezője húzza a GDP-t, az olajterrorista Shell, a műanyagszemétgyártó LyondellBasell és az ózongyilkos Airbus, úgyhogy bármilyen képmutatás holland részről felesleges.
Persze tök mindegy, pár laza évtized múlva úgy beszélünk majd a hollandokról, mint az Atlantisziakról ;)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.04.29. 13:58:51

@midnight coder: dehogynem. ellenben a benti macskanak semmi gondja, az ove az egesz terulet, folyamatos a kajaellatas, meleg van, magatol kitisztul a budi es a napbol az alvas mellett fennmarado nehany oraban lehet jatszani a teruleten elo rabszolgakkal.

odamondó 2021.04.29. 13:58:57

@Hari Seldon 2: az ember csak a létezésével képtelen a természettől függetlenül létezni. Mindenképp bele fogunk szólni. Ha hozzányúlunk azért ha nem akkor meg azért.

@Csodabogár: ez azért is vicces, mert A fajok eredetében van egy rész ahol Darwin a hatalmas viharok faj terjesztő képességéről elmélkedik.

@fhdgy: a természet elintézi. Ha beoltod magad ha nem a végén meghalsz. Remélem ez most nem ér sokként.

]{udarauszkasz 2021.04.29. 15:49:47

Nalunk a minitigris, es a minifeketeparduc kizarolag bent el.
Egyik menhelyes, a masikat kidobtak, es nyaralaskor talalt rank, ott boklaszott a nyaralo korul, a vegen mar az olemben dorombolva aludt, igy kerult hozzank. (nyaralas kozben almostalat, cicahordozot vettunk, aludni nem aludtunk, mert a labujjunkra vadaszott ejjelente:)

dikusz. 2021.04.29. 16:56:05

@puhacica: Biztos címlapos a poszt, egy csomó blog, ahol kidühönghetik magukat megszűnt, kénytelenek idejönni...

midnight coder 2021.04.29. 17:11:50

@droid_: Csak a macskát nagyon nem erre hozta létre az evolúció.
Kb. olyan, mintha téged bezárnának egy magánzárkába ahol kapsz kaját, meleg van, és naponta fél órát nézheted a tévét. Te is leginkább csak aludnál.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.29. 18:53:57

@midnight coder:

Ezt elhiszem, de én sajnos tanultam a szomszédjaim macskáinak sorsából. Az evolúciónak ui. a természetes kiválasztódás is része, és ez azt jelenti, hogy minden 10 élő cicából évente kb. 8 elpusztul. Gondolj csak bele, hogy a macskaállomány létszáma Magyarországon - és a legtöbb országban - nagyjából állandó. Egy anyamacska évente kétszer fial, összesen átlagosan 8 kiscicát. Ez a szülőkkel együtt 10. Ahhoz, hogy a létszám ne nőjön, évente 8-nak el kell pusztulnia - és el is pusztul.

Amikor ideköltöztünk, a már meglévő szobacicáink mellé lett 3 kosztosunk. Ők nem járhattak be a házba, nehogy behurcoljanak betegséget a bentiek közé, akik meg nem járhattak ki a házból. Két év elteltével a 3 kosztosból 2 meghalt (valószínűleg mérgezés), a harmadikat másfél évvel később megölte egy kutya.

Egy-másfél éve megmentettem 2 másik cicát, az egyik süldő cica volt, bejött az udvarunkba, és megtetszett neki az ellátás, mert itt maradt velünk. A másik talán 3 hónapos volt, őt a szomszéd faluban szedtem fel, mert ott ült az üttest közepén, és mindenáron el akarta üttetni magát. Mindketten kintiek maradtak, mert idebent már nem fért el több - ők kb. egy évig éltek nálunk, az egyiket a szomszéd udvarában találtam meg holtan, a másikat meg sem találtam.

A szemközti szomszédunknak az elmúlt 3-4 évben 7-8 cicája pusztult el. Menyét ölt meg kettőt vagy hármat, a többit elütötték.

A benti cicáink közül is meghalt pár, daganat és májproblémák miatt, illetve hirtelen és ismeretlen okból. De körükben a kintiekének a töredéke a halandóság, van köztük két 15 éves is. Szabadon élő cica nemigen éri meg a 15 évet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.29. 18:54:01

@]{udarauszkasz:

Nekünk is az összes benti cicánk mentett cica. Persze mind ivartalanítva van.

Arthamyr 2021.04.29. 19:45:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Menyét ölt meg kettőt vagy hármat" - Ezt hogy? A menyétnél egy kisebb termetű kifejlett macska is kb. tízszer nagyobb, és sokkal jobban fel is fegyverezte a természet, még azonos méret esetén is a macska lenne a papírforma.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.29. 20:40:16

@Arthamyr:

A szomszédasszony azt mondta, hogy menyét volt. Természetesen nem látta, mert akkor elzavarta volna, csak arra gyanakodott. Akkor ezek szerint másféle állat ölte meg őket.

Az egyik cicán én is láttam a harapásnyomot, mert a támadó nem evett belőle, csak megharapta, ebbe halt bele a cica. Egyetlen harapásnyom volt a cicán, két egymástól talán másfél cm-re lévő lyuk volt a nyakán vagy az oldalán, már nem emlékszem pontosan.

SzZoole 2021.04.29. 21:14:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: “ Egyetlen harapásnyom volt a cicán, két egymástól talán másfél cm-re lévő lyuk volt a nyakán”

Akkor az nem menyét volt hanem vámpír, szerintem :-)

SzZoole 2021.04.29. 21:17:12

@Arthamyr: persze, hogy nincs esélye a menyétnek a macskával szembe, még sokkal nagyobb rókát is sakkban tartja a macska, láttam jó párszor.

Arthamyr 2021.04.29. 21:45:54

@SzZoole: Azt is leverné a levegőből, ha a közelébe szállna, azok inkább marhán, lovon és hasonló nagytestű növényevőkön élősködnek.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem lehet, hogy valami mérgeskígyó volt? :D Bár a macska azokat is le tudja rendezni.

Ha Magyarországról beszélünk, itt nem gyakori az olyan vadon élő állat, ami a macskákra veszélyt jelent. Pl. farkas, nagyobb ragadozómadarak esetleg, de ezek azért elég ritka állatok, amik nem szeretnek emberek lakta terület közelében lenni, és egyiknek sem szerepel az étrendjében a macska, mert ok, hogy meg tudnák ölni, a macska messze nem a legkönnyebb zsákmány.

puhacica 2021.04.29. 23:10:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: bizony, eleg hosszu a lista:
m.imgur.com/gallery/Honhfi3

@dikusz.: duhongjenek csak, nem szamit. en csak a macskakat sajnalom.

kék madár 2021.04.30. 00:16:09

@Arthamyr: En ugy tudom, hogy a szallitas legalabb 20% - a vilagban, mert nyilvan minden egyes termeknel mas. Es a szallitas nemcsak a szallitas labnyomat vonja maga utan, hanem a tarolaset, csomagolaset, a szuksege infrastruraet, a Szuezi csatornaban ragadt tartalyhajo kiasasaert, na es ami az egesz mentalitassal is jar

Arthamyr 2021.04.30. 09:00:02

@kék madár: Az elég kellemetlen, mert nem olyan kevés, hogy le lehessen szarni, viszont nem is olyan sok, hogy a kezelésével nagy eredményt lehessen elérni. :)
Ha a csomagolást belevesszük, még kevésnek is a tűnik a 20%, sajnos botrányos mennyiségű csomagolást használnak manapság. A szállítási infrastruktúra jelentős részével meg az a baj, hogy a fogyasztás csökkentése esetén is megmarad, ráadásul jó része már akkor "ki lett fizetve", amikor létrehozták.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.04.30. 12:27:25

@midnight coder: az evolucionak nem volt semmilyen szandeka a macskaval. de ha lett volna is, annak nem sok koze van a benti macska boldogsagahoz. igen neki kb olyan, mintha nekem is idealis korulmenyeket hozna letre valaki. ami nekem nem pont ugyanaz mint a macskanak. egyebkent azt tudtad hogy a legtobb macskafele, de legfokeppen a legkozelebbi rokon vadmacska, tok maganyosan el? na a hazimacskanak is kb ennyire hianyzik a tarsasagi elet a "maganzarkaban". es lattal mar csucsragadozo, minden felelemtol mentesen elo nagymacskakat? azok is foleg alszanak szabadidejukben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.02. 04:24:59

Hehe, macskaposzt, bár már ezt a kommentet úgysem olvassa senki.Nálunk is ez volt, fiatalkoromban, anyámékkal élve gyerekként-kamaszként kertes háznál 12 év alatt volt vagy 6-7 macska.Nem kijárósak voltak,hanem sztenderd kint lakókként bejárósak, azaz ritkán, de lehettek bent is, szigorúan csak estig, akkor ki lettek szépen hajítva.Viszont rettenetesen fogyóeszközök voltak, mexakadt a szívünk mindegyik után, és tizenpár év után be is fejeztük a macskatartást.Akkor még nem volt internet, meg ilyesmi huncutságok, aszittük, hogy mi csinálunk rosszul valamit.Relatíve csendes hely volt, kevés kutyával, kevés száguldozó autóval.
Azóta olvasom már sok helyen, régóta, hogy bent kell tartani a macskát, legalább is sok ember szerint, mert biztonságosabb nekik.Értem én, de valahogy mégsem tudom ezt se jónak gondolni, be van zárva az állat egy kicsi helyre, unalmas élete van, egész nap csak aludni tud, ha már kinő a játszós korszakból, a bútorokon edzi a karmát; a szúnyoghálón, függönyön, csilláron hintázik; az alom meg maga az állat is tud büdös lenni, akárki akármit mond.És évente legalább kétszer száll a macskaszőr az egész lakásban, a ruhákra is feltapadva, mikor cseréli a téli-nyári öltözékét.Hát, szóval a benti macskatartás sem hozta meg a kedvemet, pedig nagyon hiányoznak ezek a beste jószágok, lehet élni nélkülük, csak éppen nem érdemes...Így egyenlőre jó ideje sehol nem tartunk macskát, lakásban nem akarom, kertes házunk meg nincs, illetve nem hiányzik a magas halandóság.
A tetejében még a költségek miatt is élünk macska nélkül, volt egy cikk, hogy mennyire durván megemelkedtek az állatorvosi, stb költségek otthon, Magyarországon is; külföldiában meg még pláne mértékben.Adózás (jó, ezt talán inkább kutyákra vonatkozik), kellékek, alom, kaja, oltások, csipek, betegségek, műtétek, elhalálozáskori dolgok; elképesztő.És sajnos nyaralni menni is elég zűrös téma, ha van otthon állat, másokat nem szeretnék ezzel zaklatni(nem is nagyon lenne kit), hogy jöjjön és etesse, gardedámozza a macskánkat, amíg mi a hasunkat süttetjük.Magunkkal vinni meg egy tortúra, kocsival is, repülővel is...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.02. 04:29:01

@geegee: "12 év alatt volt vagy 6-7 macska" , mármint, hogy egyszerre mindig csak egy, vagy max kettő, átfedésben.
És mindig kan jószágok, pont a macskagyár beindulása ellen.
:D

puhacica 2021.05.02. 10:36:06

@geegee: "Értem én, de valahogy mégsem tudom ezt se jónak gondolni, be van zárva az állat egy kicsi helyre, unalmas élete van, egész nap csak aludni tud, ha már kinő a játszós korszakból, a bútorokon edzi a karmát; a szúnyoghálón, függönyön, csilláron hintázik; az alom meg maga az állat is tud büdös lenni, akárki akármit mond.És évente legalább kétszer száll a macskaszőr az egész lakásban, a ruhákra is feltapadva, mikor cseréli a téli-nyári öltözékét."
a benti tartassal kapcsolatban rengeteg a tevhit. ott kezdodik, hogy a kijaros macska is alszik 16-20 orat a 24-bol. masreszt nekunk mindig feltettek a kerdest anno uj lakas berlesenel, hogy nem teszi-e tonkre a butort, sot, nem kaparja-e le a tapetat a falrol... :D nem. van sajat maszokaja, szonyege, azt kapirgalja, ennyi. csillarra, fuggonyre nem maszik. konyhapultra viszont igen. :)
az alom, ha a macska ivartalanitva van, nem budos. persze ehhez napi minimum 2x ki kell takaritani. ezt mondjuk nem szoktak elhinni, de nem baj, mi tudjuk, az eleg. a kis puhacica raadasul ilyen erdekes puderillatu, szoktam szagolgatni, budit meg sose ereztem. :D
macskaszor nem 2x szall evente, hanem tizedmasodpercenkent 500x, dehat ezzel nem lehet mit csinalni, macskaval jar. :)

szoval a bent tartott macskak nem olyan sanyaru sorsuak, mint gondolnad.

dikusz. 2021.05.02. 12:40:05

@geegee: Azok sírnak a kereső-posztokban legjobban a macskájuk után, hogy "mennyire szerettük", meg "nagyon hiányzik", "a gyerekek várják haza", akik teli torokkal hangoztatják, hogy állatkínzás a macskákat a lakásban tartani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.05.02. 14:21:33

@puhacica:

"hogy nem teszi-e tonkre a butort, sot, nem kaparja-e le a tapetat a falrol... :D nem. van sajat maszokaja, szonyege, azt kapirgalja, ennyi. csillarra, fuggonyre nem maszik. konyhapultra viszont igen. :)"

Macskája válogatja. Amikor mi Budapesten panellakást béreltünk, Ducika bizony a tapétán koptatta a karmait, ezért is kellett belambériáznom az egész lakást. Pontosabban laminált parkettát használtam lambéria gyanánt, mert azt nem tudta karmolni. Érdekes, hogy ezután hamarosan fel is hagyott a fal kaparásával, úgy nem volt neki élvezet, hogy nem tudta belemélyeszteni a karmát. :D

puhacica 2021.05.02. 15:25:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: jogos, ezen gondolkodtunk mar mi is, hogy lehet csak mazlistak vagyunk ezzel a majommacskamakakoval. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.02. 22:30:22

@puhacica: Örülök, ha nektek, nálatok bejött, illetve rendben tudjátok üzemeltetni azt a gyönyörűséget.
:D
Én amit a benti tartásról gondolok, azt a néhanapján ránk lőcsölt nagys3ggű, vén qrva milf nyávogóval való tapasztalatszerzés okán mondom, gondolom.
Elég jó az az alom, amit használ az "anyja" (gazdája) a vén pörkölt- és bundajelöltnek, de azért néha-néha érezni a szagokat.
Elhiszem, hogy sok mindent meg lehet ügyesen oldani, de sejtem, hogy sokkal több puceválás, vesződés, romeltakarítással jár az élet, főleg, amíg egy kis terrorista kölyökmacska betanítása, lakáshoz szelídítése a feladat.:D
Manapság talán azt látnám a legjobbnak, hogy benti macska, sok kijárással, pórázon, stb, de ez megint elég sok extra időt követel pluszban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.02. 22:33:24

@dikusz.: Ezt mondjuk nem teljesen értem, aki kerti tartás párti, annak nem hiányozhat az elveszett állat?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.05.03. 10:23:45

@geegee:

Mint sok más dolog, a macskatartás sem való mindenkinek. Én világéletemben cicás voltam, nekem rengeteg örömet okoznak a cicáim, semmi pénzért nem válnék meg tőlük. Igen, sok gonddal és főleg munkával járnak a lakásban tartott cicák, de egy igazi macskabarátnak meg is hálálják azok a ronda kis dögök. :D

Legalábbis a maguk módján. ;)

puhacica 2021.05.03. 10:45:46

@geegee: jo, mikor odaszarcsant frissen, annak nyilvan van egy szaga, de gyanitom te se rozsafelleget eregetsz :D
es igen, az teny, hogy faraszto neha, meg extra melo, de siman megeri. :)

porazon kertben sima ugy, mert biztonsagos.
en ertem, amit dikusz mond. persze, sajnalja a macskat az is, aki kiereszti, aztan kilapitva talalja a haz elott. de nem tett meg mindent a szeretett kedvence biztonsagaert. kb mintha egy pici gyereket engednenk az autopalya mellett jatszani, felugyelet nelkul. tudjuk, hogy mi lesz a vege, te is irtad, hany macskatok veszett oda. en ezt felelotlensegnek tartom. de ez en vagyok. mas meg mas. jo lenne, ha a cickanyoknak is lenne szavazati joguk a kerdesben. :)

dikusz. 2021.05.03. 11:00:47

@geegee: De, hiányozhat. Csak amikor már sokadszorra keresi kétségbeesetten a macskáját (ami még ivartalanítva sincs) miközben magából kikelve háborog azon, hogy mások meg merik kérdezni tőle, miért nem tartja bent a házban.
Nem volt cicám soha, nem is lesz, de ettől még szeretem őket. Élesben macskatartók közötti vitába éppen ezért soha nem is szólok bele.
Amúgy az, hogy valaki kiengedi a cicáját a lakásból, vagy nem, az csak azoknál merül fel, aki kertes házban lakik.

dikusz. 2021.05.03. 11:14:42

@geegee: Szegedi barátaimnak három mentett cicája van, panellakásban laknak. Soha, semmiféle szagot nem éreztem náluk. A gazdik az almot takarítják naponta, és ennyi.
Egy alkalommal, amikor náluk voltam, egyikük (a dagadék szerb) kisétált a lakásajtón. Rákérdeztem, nem tartanak-e tőle, hogy eliszkol a lépcsőházban le-, vagy fel, az volt a válasz: nem. Tényleg nem, mert pár másodperc nézelődés után úgy iszkolt vissza, mint akit az ördög űzött. A szabadságigényük kimerül annyiban, hogy az erkélyre, ablakpárkányra kiülnek a virágcserépbe napozni.

dikusz. 2021.05.03. 11:21:35

@geegee: Húgoméknak volt cicájuk (ők is panelban laknak).
A nagytudású sógorom egyszer gondolt egyet, hogy ugyanúgy joga van a szabad levegőhöz, mint a virsli kutyájuknak (szálkás szőrű véreb tacskó). Egyszer próbálta csak meg, hogy a kutyapórázzal sétáltatja. A macska felmászott a fára, a sógorom nem tudta leimádkozni onnan, a húgomat kellett felhívnia, az ő hangjára jött csak le a macska a fáról...:)))

SzZoole 2021.05.03. 12:17:40

Elnézést kívánok, hogy belefolyok ebbe a eszmecserébe a macska kinti vs. benti tartásába.
Az én háztartásomban is van egy, ő lenne az Luna.

kepkezelo.com/images/bfkwdhof8dwmkrr8jiuf.jpeg

Mivel kertes házban élünk így kinti-benti macska egyaránt. Igaz az ideje nagyrészét a házban tölti, de a kertben is jól érzi magát, olyannyira, hogy macskáktól nem megszokottan néha a fűben is pisil/kakkant.

Volt amikor a szembe levő kis mezőre is át szaladgált, addig amíg az utca végén elő minis elnem csapta. Elvittük az állatorvoshoz, gyors vizsgálat, ami felderítette, hogy eltört a baloldali medencecsontja és légtüdeje lett.

A doki feltette a kérdést, hogy most mi legyen? A cica megmenthető, de nem lesz olcsó, vagy injekció ez kész, ott hagyjuk a macskát és ők intéznek mindent, ami kb. £60-70 lett volna. Anno £300 vettük a macskát.

Gyors döntés kellet. Ránéztem a síró feleségemre és a két gyermekemre, és mondtam a dokinak, hogy tegyen meg mindent amit tud a macskáért. A macsek két éjszakát töltött az állat kórházban, mindez több mint £1200 került.

A macska helyre jött, azóta a kertből ki sem mozdul, néha a kert szomszédba átnéz és kész.

Az évek elteltével kutya is került a családba, noha nagy cimbik nem lettek, de elvannak egymással, olyannyira, hogyha egy idegen macska kerül a kertbe és az enyémet támadja, a kutya hihetetlen bátorságot téve tanúbizonyságul a mi macskánk védelmére kel és el kergeti az idegen macskát.

kepkezelo.com/images/jjbujfw2heoljba2zocf.jpeg

kepkezelo.com/images/h8o1qwlgw566kq936621.jpeg

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.03. 15:34:19

Jók a válaszok, igen, talán a lakás és zárt kert lehet a megoldás, mármint a legkényelmesebb, legkellemesebb.
Én úgy vélem, ha macska lennék, borzasztóan rosszul esne, ha be lennék zárva mondjuk 28 négyzetméterre.Ebből szoktam kiindulni.Volt egy cikk, egy faszi tett valami gps nyomkövetőt a macskájára, és nézegette, hogy merrefelé mászkál a cafka cica.Kiderült, hogy q nagy területeket be tud járni, sok utcányival arrébb is elmászkál, hatalmas volt a mozgásigénye.Ezt elég nehéz lehet összehozni egy lakásban tartással.Persze, ha eleve nincs hozzászokva az állat, akkor nem is tud róla, nyilván.(Aztán következő lépésben kicsi fényképezőt rakott a nyakába, ami automatikusan lő képeket x másodpercenkként, hogy megtudja, milyen ügyekben jár-kel az állat napközben, hová, merre szólitja el a hivatali kötelesség, ügyintézni, körbenézni, látogatóba stb.Lett egy csomó kép, mindenféle autók alatt, ahol spanolt a többi haverrel, meg bokrok aljáról, hasonló helyekről, némelyik fantasztikus volt. :D)
.
Érdekelne, hogy hogyan szólítják a szerb macskát, loller...
:D
Itt a svéd jószágok a magyar ciccegést nagyrészt elengedik a fülük mellett, úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna.De a legutóbbi futó kalandom gyönyörűen magára vette, felcsapta az esernyőnyelet a hátulján és odajött qrválkodni nekem.
:-))
Jelenleg ennyi jut csak, hogy más előkerülő macskáját gyámbálom, ha tudom, de egyre kevesebb sikerrel.
.
Szumma-szummárum, nekem akkor lesz legközelebb macskám, ha valami tanyára tudunk költözni, ahol nincs semmi veszély, vagy csak minimális.Lakásban viszont csak akkor, ha megjön a kedvem az extra takarításokhoz, szagtalanításhoz és sétáltatáshoz.Jelenleg ez a kedv még nincs meg, pedig nagyon szűkölünk és szenvedünk a macskátlan élettel.
:-))))
.
Meg a hazautazások, nyaralások is egy hatalmas, megoldhatatlan kérdés, úgyhogy az is behatárol erősen.
.
@SzZoole: -nak a büdös qrvája is egy gyönyörűség, a corgi(?) meg egy hős lovag, ez igen! :D
Tudtad, hogy a Corgi cég nem csak kutyákat gyárt, hanem játékautókat, modellautókat is?Jónevű termékek, kb mint a Matchbox kategória.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.03. 15:56:17

Ja, ha már, akkor már, egy kérdés.Ha recseg-ropog a macska prémje simogatáskor (gagyi kínai sprőd műszálas bunda??) akkor azzal mit lehet csinálni?A féleszű cafkája azt hiszi, hogy ezt én okozom neki direkt, és olyankor mindig köpködni, karistolni, harapni akar...
Lenne egy villanyszerelési megoldás, jelesül, hogy a prémjét krokodilcsipesszel szakszerűen leföldelni egy hosszú zöld-sárga vezetékkel a lakás földpotenciáljához, de ez elég hülyén nézne ki.
Valaki tapasztalt már ilyet?
Régen a kollegámmal szikroszkópoztunk így sokat kézfogáskor, néha akkor szikra ugrott át, hogy egy lovat is megölt volna.De ott ilyen műgyantás önterülő padlólap volt és azon jött össze ez a sztatikus feltöltődés.(Egy számtech műhely raktárában volt mindez, jó kis műszálas padlószőnyeggel megfejelve, nagyeszű döntés volt a góréktól, az biztos.../laikusoknak: a sztatikus feltöltődés simán kinyírja az ilyen finom elektronikai cuccokat, amik esetleg több százezer forintba is belekerülnek.../) Itt meg a macskáéknál sima laminált parketta van, pont mint nálunk is, nálunk viszont nincs semmi ilyesmi hatás.WTF?

SzZoole 2021.05.03. 17:27:13

@geegee: “ Itt a svéd jószágok a magyar ciccegést nagyrészt elengedik a fülük mellett, úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna”

Itt is, többnyire (a mienk is) a füttyölésre reagálnak :-)

“ Lakásban viszont csak akkor, ha megjön a kedvem az extra takarításokhoz, szagtalanításhoz ”

Ha hiszed ha nem egyáltalán nem jár extra takarítással és még csak nem is büdi :-) Zárt dobozban van az alom ami magába szívja a hugyot meg szart és a szagot is. Annyi munka van vele, hogy egy kis lapáttal kiszeded az összecsomósodott almot. :-)

“ Meg a hazautazások, nyaralások is egy hatalmas, megoldhatatlan kérdés, úgyhogy az is behatárol erősen.”.

Ez sem hatalmas probléma, a kutya jön velünk a gyalogszőröshöz meg sitter jön naponta kétszer. Ha kutyát valamilyen oknál fogva nem tudjuk vinni (eddig csak egyszer fordult elő az évek folyamán ) akkor kutya hotelba visszük, nem olcsó, de járható út könnyen :-)

Igen Corgink van immár hat éve és nem a plüss fajtából :-) 6 éve £1200 volt a drágám, manapság már £2400-2600 körül van egy kölyök :-)

kepkezelo.com/images/qsc227mjiq3gsknulyw1.jpeg

puhacica 2021.05.03. 21:21:51

@geegee: masik ruhat felvenni. :D mi szentendren voltunk mindig feltoltodve, raztuk egymast, a macskat, a padlo a macskat, mi a kilincset, illetve ezek kombinacioi. nem jottunk ra az ellenszerre, az segitett, ha tiszta pamut gonc volt rajtunk.

az utazas nalunk is gond, nagyon nem szeretjuk kurva urat magara hagyni. eddig tobbnyire bekoltozos felvigyazoja volt rokonok, baratok szemelyeben. itt az alvegen erre is kell megoldast talalnunk, bar nem surget az ido, "szerencsere" epp nem utazgathatunk...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.04. 02:13:44

@SzZoole: A szarlapátolásban jártas vagyok, a ránklőcsölt milf macska miatt, de nem élünk ott vele végül is.
Szegény kutyából meg teljesen hülyét csinálsz azzal a szemüveggel, kalappal... :D
.
@puhacica:
De hát szinte mindig másik ruhában vagyunk ott ennél a nagyseggűnél (akit ránklőcsölnek, ahogy irtam Zooleenak is), és mégis mindig ráz.Csak a ződsárga kábel marad megoldásnak, vezetékes macska lesz belőle.
A kurva úr kifejezés nagyon tetszik. :-))
Ha vannak valahol képek róla publikusban, megköszönnék egy linket.

dikusz. 2021.05.04. 07:34:47

@geegee: Akkor, amikor áthozták a cicákat, még csak néhány hetesek voltak, és nagyon betegek.

A testvérke nem élte túl, ez a dagadék pedig a Nyafi nevet kapta, mert a hangja tényleg olyan, mintha hisztizne, már nyolc éves. Sima cirmos cica, ő az egyetlen (volt) fiú a családban, a többi mentett cica lány. Amíg a ház előtti gazos területből nem csináltak parkolót, addig sok kóbor macskát (és amit meg tudtak fogni, ivartalanították) is etettek, most már ez nincs, mert az a komenista (megyeszékhely, nem sokat kell találgatni melyik város) tönkretette a zöldterületet, ami egy romos gazdasági épület volt amúgy.
Azért ez a nagy állatszeretet nálam lenullázódott, amikor az egyik idős benti cicájukat nem hagyták elmenni...

puhacica 2021.05.04. 21:07:44

@geegee: akkor nincs mas hatra, le kell foldelni a milfet :D
kuldtem par linket e-mailben a budos macskarol.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása