A perui Machu Picchu egyike a leggyakrabban fényképezett, bizonyos szempontból mégis titokzatos településeknek, ráadásul olyan hely, ahová az ember legalább egyszer szeretne ellátogatni. Steve-éknek sikerült, ráadásul jó sok fotót is készített, amiket szintén megosztott velünk.

"Kevés az az iskolázott ember, aki ne hallott volna erről a helyről, az Andok perui csúcsai között eldugott romról. A név az itteni indián kecsua nyelvben Öreg Csúcsot jelent. Cuscótól 80 kilométerre található, annál alacsonyabban (2400 m) fekszik, a „Szent Völgy” felett.

Ugyan maguk a spanyol hódítók erre nem jártak, két német utazó az 1860-as években állítólag felfedezte. A jó németek egypár értéktárgyat zsebre vágtak, de a hely fontosságát fel nem ismerték. Így Machu Picchu titok maradt, egypár közeli indián kivételével.

Indulás Cuscóból

1911-ben egy amerikai felfedező erre járt. Neve Hiram Bingham, a Yale egyetemen tanított. Ugyan egy másik inka település után kutatott, egy helybeli paraszt unszolására ide látogatott. Hiram azonnal felismerte az akkor még sűrű növényzettel benőtt hely jelentőségét és az elkövetkező években elkezdte a volt település feltárását.

Félúton, az ellenkező irányból jövő szerelvényre várunk. A meggörnyedt idős indián néni, az ablakon kívül, vad orchidea csokrot árult.

Ennek ellenére 1981-ig tartott, amíg a perui kormány a Machu Picchut Nemzeti Parknak kijelölte és ezt követően az UNESCO a listájára tette, és kijelentette, hogy az a „korabeli építészet mesterműve és az inka civilizáció hű maradványa”.

Perui iskolai kirándulás, várnak a Machu Picchuba menő buszra

Ami keveset manapság ismerünk a Machu Picchuról, az röviden így foglalható össze: az inkák 1450-ben kezdték el építeni az akkori uralkodó parancsára. A hely alkalmas volt, mert egy hegyi patak vizet szolgáltatott, a magaslatot könnyebb volt megvédeni és az építkezéshez szükséges kő helyben rendelkezésre állt.

Meglepően rövid idő alatt (10 év) készült el. Csupán 80 évig „üzemelt”, és csak 750-en laktak itt. Ezután nagy hirtelen, valószínűleg a spanyol hódítás következményeként, esetleg egy az általuk behozott járvány miatt, az itt lakók elköltöztek és az elszigetelt települést magára hagyták.

Első pillantás a romvárosra, a bejáratnál

A nehezen megközelíthető hely ma vasúttal érhető el. Nincsen út. A vonat egy Aquas Calientes nevű településbe visz, ami kizárólag a turisták befogadásából él, a festői Urubamba hegyi folyó mellett. Innen busszal tudsz (20 perc) a park bejáratához eljutni.

Manapság (persze ezek a járvány előtti adatok) több mint félmillió az évi látogatók száma, és ez minden évben emelkedik.

Újabban a látogatók számát előre megszabják és reggeli és délutáni turnust rendeltek el, ugyan ha reggel látogatsz, bent tudsz maradni egész nap. Mindezen rendelkezés a tömegek okozta környezeti károkat igyekszik csökkenteni.

Mélyen a zsebbe kell nyúlni

Ha turista vagy és ide el akarsz látogatni, készülj el mindent előre az interneten lefoglalni és keményen fizetni. A fél napra szóló belépőjegy fejenként 70 dollár, a húsz perc busz oda vissza 20 dollár, a vasút jegy kb. 200 dollár. A taxi Cuscóból a vasút állomásig oda vissza 50 dollár, ha Aquas Calientes-ben alszol, normális hotel napi 100-120 dollár.

Azok, akik a maximális élményre törekednek, a négy napos gyalogtúrát is lefoglalhatják. Ezt azonban fél évre előre kell, mert csak alacsony létszámot engedélyeznek. Ha Hiram Binghamhez hasonlóan gyalogolsz, akkor az eredeti inkák ösvényén egyenesen a romokhoz vándorolsz.

Ez a gyalogút a legközelebbi településnél (Ollantaytambo) kezdődik. Ide a már említett vonattal (avagy az ide vezető úton busszal is), könnyen el lehet jutni. Ollantaytambo maga egy érdekes városka, tele inka romokkal, és hegyekkel körülvéve.

Lámák a romvárosban

Mindezen bemutató után röviden leírom a mi látogatásunkat, ami egy októberben történt, évekkel ezelőtt. Hónapokkal előtte mindent lefoglaltam az interneten. Már 3 napot voltunk Cuscóban, a magassághoz akklimatizálódtunk.

A vonatút

Aquas Calientesben is lefoglaltam két éjszakát. A vasútállomás messze van Cuscótól, jó fél óra, amíg reggel odaérsz. Két vasúttársaság üzemeli a diesel vonatokat.

Az út, dacára hogy csak 80 kilométerről beszélünk, 2 óra. A vonat nagy hegyek között lassan kapaszkodik/ereszkedik, a tetőablakokon látványos havas hegyeket láthatsz, vad orchideákat a sínek mentén, sivár fennsíkokat, kevés embert.

Három fokozat között választhatsz, a luxuskategóriában az étel-ital, a romhoz szükséges busz is benn foglaltatik, plusz a vonaton helybéli táncosok, zene szórakoztat, nagyon sok pénzért.

A középosztályon is adnak harapni valót és üdítő italt, míg a fapadoson nem, de minden ott is nagyon tiszta és a vonatok pontosak. Helybelieket nem látsz, mindez nekik túl drága.

Teraszos termőföldek, ahol az egykori romváros élelmét termesztették

Érkezés után

Aquas Calientesben az állomás mellett egy turistapiac található. Ezen átsétáltunk és délben hotelunkba bejelentkeztünk. Ebédidő lévén, megnéztem a turista kalauzomban ajánlott éttermeket, és nejem biztatására kiválasztottam a legjobbat, neve Qunuq.

Történetesen a legelegánsabb luxushotelhez tartozott. A hotel (https://www.machupicchuhotels-sumaq.com/) neve Sumaq, az 50-es években népszerű híres perui szopránról, Yma Sumaq-ról lett elnevezve.

A Qunuq étterem egyik fogása

Kényelmesen elsétáltunk, a gyors hegyi folyó mellett vezetett az út. Délután 2 volt, amikor a plüss székekbe úri módon letelepedtünk. Nejem egy koktélt rendelt, én sört.

Látszott, hogy komoly helyre érkeztünk, a kiszolgálás, a berendezés, a kilátás minden „osztályon felüli” volt, nem utolsósorban a konyha. A perui cuisine nemzetközileg híres, és ilyen helyen a legjobb séfek dolgoznak.

A hely annyira megtetszett, hogy másnap is ide jöttünk vacsorázni a romok megtekintése után. Kerül, amibe kerül, egyszer élünk…

Nejem kutyákkal barátkozik Aquas Calientesben

A parkban

Kora reggel keltünk és a reggeli után kisétáltunk a buszmegállóhoz. A busz jegyeket előző nap már megvettük. Fél 6 volt, de már hosszú sor kígyózott. Szerencsére a buszok 5 percenként jöttek és mindegyik kb. 40 embert vett fel.

A várakozók a világ minden tájáról származtak, koreai, francia, japán, brazil, akit csak akarsz itt megtalálhattad, hogy a rengeteg perui iskolást el ne felejtsem. Nemsokára el is jutottunk a Park bejáratához.

A kapu már nyitva volt, de itt letámadtak a túravezetőnek ajánlkozók. Megadtam magam, megegyeztünk az egyikkel 20 dollárban. Miután a vezető sikeresen még kb. 8 embert toborozott, nagy végre, a jegy és a személyazonosság ellenőrzése után, bejutottunk.

Utcai árus, Aquas Calientes

A látvány az, amit a plakátokon és fényképeken már olyan sokszor láttál… igen… lenyűgöző. Elmentünk a legfontosabb épületekhez, vezetőnk elmesélte, amit már röviden fent leírtam.

Elmondta, az inka dinasztia, ami az itteniek közül a legutolsó, nem annyira ismert, mint más, pl. az egyiptomi, vagy a görög. Az inkák nem ismerték az írást. Még két fontos dolgot nem ismertek, a pénz fogalmát és a (kocsi) kereket.

A társadalom élén az uralkodó állt, utána jött az arisztokrácia. A városok építését, a katonaság tagjait a nép (adóként) szolgálta. Cserébe a felsőosztály rendet, védelmet és tudást biztosított.

A közelben levő városka, Ollantaytambo, szintén érdekes, tele inka maradványokkal

A túra kb. 2 órát tartott, angolul, a követett út az ajánlottak közül a legkönnyebb volt, ami alatt a legkevesebb (lépcsőkön) fel és lemászást kell érteni. A terep minden csak nem lapos, akik nem szeretnek lépcsőkön sokat fel/le járni hátrányban lesznek. És vigyázni kell, el ne csússzál, ha esős az idő kifejezetten veszélyes lehet itt.

Nekünk szerencsénk volt, napos volt, és csupán az elkerülhetetlen romantikus felhők kapaszkodtak a körülöttünk tornyosuló cukorsüveg alakú hegyek csúcsaihoz.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.