oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. március 19. 06:30,  Látogatás a titok városában 53 komment

2021. március 19. 06:30 Határátkelő

Látogatás a titok városában

A perui Machu Picchu egyike a leggyakrabban fényképezett, bizonyos szempontból mégis titokzatos településeknek, ráadásul olyan hely, ahová az ember legalább egyszer szeretne ellátogatni. Steve-éknek sikerült, ráadásul jó sok fotót is készített, amiket szintén megosztott velünk.

cim_332.jpg

"Kevés az az iskolázott ember, aki ne hallott volna erről a helyről, az Andok perui csúcsai között eldugott romról. A név az itteni indián kecsua nyelvben Öreg Csúcsot jelent. Cuscótól 80 kilométerre található, annál alacsonyabban (2400 m) fekszik, a „Szent Völgy” felett.

Ugyan maguk a spanyol hódítók erre nem jártak, két német utazó az 1860-as években állítólag felfedezte. A jó németek egypár értéktárgyat zsebre vágtak, de a hely fontosságát fel nem ismerték. Így Machu Picchu titok maradt, egypár közeli indián kivételével.

indulas_1.jpgIndulás Cuscóból

1911-ben egy amerikai felfedező erre járt. Neve Hiram Bingham, a Yale egyetemen tanított. Ugyan egy másik inka település után kutatott, egy helybeli paraszt unszolására ide látogatott. Hiram azonnal felismerte az akkor még sűrű növényzettel benőtt hely jelentőségét és az elkövetkező években elkezdte a volt település feltárását.

feluton.jpgFélúton, az ellenkező irányból jövő szerelvényre várunk. A meggörnyedt idős indián néni, az ablakon kívül, vad orchidea csokrot árult.

Ennek ellenére 1981-ig tartott, amíg a perui kormány a Machu Picchut Nemzeti Parknak kijelölte és ezt követően az UNESCO a listájára tette, és kijelentette, hogy az a „korabeli építészet mesterműve és az inka civilizáció hű maradványa”.

iskolakirandulas.jpgPerui iskolai kirándulás, várnak a Machu Picchuba menő buszra

Ami keveset manapság ismerünk a Machu Picchuról, az röviden így foglalható össze: az inkák 1450-ben kezdték el építeni az akkori uralkodó parancsára. A hely alkalmas volt, mert egy hegyi patak vizet szolgáltatott, a magaslatot könnyebb volt megvédeni és az építkezéshez szükséges kő helyben rendelkezésre állt.

Meglepően rövid idő alatt (10 év) készült el. Csupán 80 évig „üzemelt”, és csak 750-en laktak itt. Ezután nagy hirtelen, valószínűleg a spanyol hódítás következményeként, esetleg egy az általuk behozott járvány miatt, az itt lakók elköltöztek és az elszigetelt települést magára hagyták.

bejarat_1.jpgElső pillantás a romvárosra, a bejáratnál

A nehezen megközelíthető hely ma vasúttal érhető el. Nincsen út. A vonat egy Aquas Calientes nevű településbe visz, ami kizárólag a turisták befogadásából él, a festői Urubamba hegyi folyó mellett. Innen busszal tudsz (20 perc) a park bejáratához eljutni.

Manapság (persze ezek a járvány előtti adatok) több mint félmillió az évi látogatók száma, és ez minden évben emelkedik.

Újabban a látogatók számát előre megszabják és reggeli és délutáni turnust rendeltek el, ugyan ha reggel látogatsz, bent tudsz maradni egész nap. Mindezen rendelkezés a tömegek okozta környezeti károkat igyekszik csökkenteni.

Mélyen a zsebbe kell nyúlni

Ha turista vagy és ide el akarsz látogatni, készülj el mindent előre az interneten lefoglalni és keményen fizetni. A fél napra szóló belépőjegy fejenként 70 dollár, a húsz perc busz oda vissza 20 dollár, a vasút jegy kb. 200 dollár. A taxi Cuscóból a vasút állomásig oda vissza 50 dollár, ha Aquas Calientes-ben alszol, normális hotel napi 100-120 dollár.

Azok, akik a maximális élményre törekednek, a négy napos gyalogtúrát is lefoglalhatják. Ezt azonban fél évre előre kell, mert csak alacsony létszámot engedélyeznek. Ha Hiram Binghamhez hasonlóan gyalogolsz, akkor az eredeti inkák ösvényén egyenesen a romokhoz vándorolsz.

Ez a gyalogút a legközelebbi településnél (Ollantaytambo) kezdődik. Ide a már említett vonattal (avagy az ide vezető úton busszal is), könnyen el lehet jutni. Ollantaytambo maga egy érdekes városka, tele inka romokkal, és hegyekkel körülvéve.

lamak.jpgLámák a romvárosban

Mindezen bemutató után röviden leírom a mi látogatásunkat, ami egy októberben történt, évekkel ezelőtt. Hónapokkal előtte mindent lefoglaltam az interneten. Már 3 napot voltunk Cuscóban, a magassághoz akklimatizálódtunk.

A vonatút

Aquas Calientesben is lefoglaltam két éjszakát. A vasútállomás messze van Cuscótól, jó fél óra, amíg reggel odaérsz. Két vasúttársaság üzemeli a diesel vonatokat.

Az út, dacára hogy csak 80 kilométerről beszélünk, 2 óra. A vonat nagy hegyek között lassan kapaszkodik/ereszkedik, a tetőablakokon látványos havas hegyeket láthatsz, vad orchideákat a sínek mentén, sivár fennsíkokat, kevés embert.

Három fokozat között választhatsz, a luxuskategóriában az étel-ital, a romhoz szükséges busz is benn foglaltatik, plusz a vonaton helybéli táncosok, zene szórakoztat, nagyon sok pénzért.

A középosztályon is adnak harapni valót és üdítő italt, míg a fapadoson nem, de minden ott is nagyon tiszta és a vonatok pontosak. Helybelieket nem látsz, mindez nekik túl drága.

termofoldek.jpgTeraszos termőföldek, ahol az egykori romváros élelmét termesztették

Érkezés után

Aquas Calientesben az állomás mellett egy turistapiac található. Ezen átsétáltunk és délben hotelunkba bejelentkeztünk. Ebédidő lévén, megnéztem a turista kalauzomban ajánlott éttermeket, és nejem biztatására kiválasztottam a legjobbat, neve Qunuq.

Történetesen a legelegánsabb luxushotelhez tartozott. A hotel (https://www.machupicchuhotels-sumaq.com/) neve Sumaq, az 50-es években népszerű híres perui szopránról, Yma Sumaq-ról lett elnevezve.

kaja_17.jpgA Qunuq étterem egyik fogása

Kényelmesen elsétáltunk, a gyors hegyi folyó mellett vezetett az út. Délután 2 volt, amikor a plüss székekbe úri módon letelepedtünk. Nejem egy koktélt rendelt, én sört.

Látszott, hogy komoly helyre érkeztünk, a kiszolgálás, a berendezés, a kilátás minden „osztályon felüli” volt, nem utolsósorban a konyha. A perui cuisine nemzetközileg híres, és ilyen helyen a legjobb séfek dolgoznak.

A hely annyira megtetszett, hogy másnap is ide jöttünk vacsorázni a romok megtekintése után. Kerül, amibe kerül, egyszer élünk…

kutyak.jpgNejem kutyákkal barátkozik Aquas Calientesben

A parkban

Kora reggel keltünk és a reggeli után kisétáltunk a buszmegállóhoz. A busz jegyeket előző nap már megvettük. Fél 6 volt, de már hosszú sor kígyózott. Szerencsére a buszok 5 percenként jöttek és mindegyik kb. 40 embert vett fel.

A várakozók a világ minden tájáról származtak, koreai, francia, japán, brazil, akit csak akarsz itt megtalálhattad, hogy a rengeteg perui iskolást el ne felejtsem. Nemsokára el is jutottunk a Park bejáratához.

A kapu már nyitva volt, de itt letámadtak a túravezetőnek ajánlkozók. Megadtam magam, megegyeztünk az egyikkel 20 dollárban. Miután a vezető sikeresen még kb. 8 embert toborozott, nagy végre, a jegy és a személyazonosság ellenőrzése után, bejutottunk.

arus_3.jpgUtcai árus, Aquas Calientes

A látvány az, amit a plakátokon és fényképeken már olyan sokszor láttál… igen… lenyűgöző. Elmentünk a legfontosabb épületekhez, vezetőnk elmesélte, amit már röviden fent leírtam.

Elmondta, az inka dinasztia, ami az itteniek közül a legutolsó, nem annyira ismert, mint más, pl. az egyiptomi, vagy a görög. Az inkák nem ismerték az írást. Még két fontos dolgot nem ismertek, a pénz fogalmát és a (kocsi) kereket.

A társadalom élén az uralkodó állt, utána jött az arisztokrácia. A városok építését, a katonaság tagjait a nép (adóként) szolgálta. Cserébe a felsőosztály rendet, védelmet és tudást biztosított.

ollantaytambo.jpgA közelben levő városka, Ollantaytambo, szintén érdekes, tele inka maradványokkal

A túra kb. 2 órát tartott, angolul, a követett út az ajánlottak közül a legkönnyebb volt, ami alatt a legkevesebb (lépcsőkön) fel és lemászást kell érteni. A terep minden csak nem lapos, akik nem szeretnek lépcsőkön sokat fel/le járni hátrányban lesznek. És vigyázni kell, el ne csússzál, ha esős az idő kifejezetten veszélyes lehet itt.

Nekünk szerencsénk volt, napos volt, és csupán az elkerülhetetlen romantikus felhők kapaszkodtak a körülöttünk tornyosuló cukorsüveg alakú hegyek csúcsaihoz.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Peru

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr216470024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dikusz. 2021.03.19. 07:05:49

Az egyik álmom lett volna ide eljutni.
Nagyon tetszett az írás.

Arthamyr 2021.03.19. 08:07:58

@dikusz.: Sosem késő. Már csak pár év, és lehet utazni megint, akkor odamehetsz a hemzsegő tömegbe. :)

Golf2 2021.03.19. 10:24:12

Nem összekeverendő a gazdag IT-esekkel a magyar nyugdíjas...

SzZoole 2021.03.19. 13:14:30

@dikusz.: “ Az egyik álmom lett volna ide eljutni.”

Az álmodozás az élet megrontója :-))

SzZoole 2021.03.19. 13:19:25

@Golf2: te nem fogsz túljutni a beszűkült periférikus látókörödön kívűl soha! Inkább vedd ki a fejed a seggedből és néz körül, hogy jobban táguljon a világ előtted :-)

Golf2 2021.03.19. 14:16:25

@SzZoole: Mi a bajod vulgáris főkekec? Szerinted honnan lenne 1-2 milliója magyar nyugdíjasnak 1 ilyen útra? Mert annyiba kerül,lehet hogy még ezt se tudod...Kötekedjél még 1 kicsit ok nélkül mádörfákör...

SzZoole 2021.03.19. 14:22:42

@Golf2: “ mádörfákör”

Te mikor szidtam én, vagy tettem megjegyzést, nemcsak neked, de bárki másnak a felmenőire? Soha!!!

Te olyan ostoba vagy, mint hét pár rendőrcsizma :-)))

Golf2 2021.03.19. 15:36:05

@SzZoole: Ennel sokkal rondábban szoktál beszélni,pefig én sose basztattalak.Ok nélkül kötekedsz sokadjára! De ahhoz hülye vagy hogy megcáfold amit írtam,az nem is érdekel.

Golf2 2021.03.19. 15:39:45

@SzZoole: "beszűkült periférikus látókörödön" Én már akkor külföldön dolgoztam amikor még kisszaros voltál,mit okoskodsz...

SzZoole 2021.03.19. 15:46:19

@Golf2: jaj gulfi nehúzd fel magad mert árt a szépségednek :-)))

Te csak feltételezel, lószart sem tudsz senkinek az anyagi helyzetéről. Honnan tudod, hogy ki mit tehet meg és mit nem, semmit.....

Tudod mi a különbség az között, hogy az okos ember hülyéskedik vagy a hülye okoskodik?

SzZoole 2021.03.19. 15:51:46

@Golf2: az lehet, hogy te már akkor külföldön voltál amikor én meg kisszaros voltam de, ha 200 évig is élsz, akkor sem lesz annyi élet tapasztalatod, mint nekem 46 év alatt, ennyike :-))

Golf2 2021.03.19. 16:29:01

@SzZoole: Én a dikuszra céloztam hogy ő valószínüleg nem engedheti meg a nyugdíjból.Neked szerintem alvilági múltad van itthon lehet azért léptél kifelé...Alvilág vagy tolvaj köznagykutyák sofőrje lehettél...De ez is mindegy.

SzZoole 2021.03.19. 16:43:13

@Golf2: látod, megint csak feltételezel/találgatsz.
Nem tudhatod, @dikusz.: -nak milyen az anyagi/egészségi helyzete.

Mindenkit csak megitélsz :-)

puhacica 2021.03.19. 17:25:27

@dikusz.: uhh, ez a "lett volna" kicsit sziven utott, kulonosen mert anyu egyik nagy alma is ez. remelem valamilyen uton-modon sikerul meg eljutnod!

dikusz. 2021.03.19. 17:29:16

@Arthamyr: Addigra a hamut is mamunak fogom mondani...:)))

Arthamyr 2021.03.19. 17:46:39

@dikusz.: Az nem baj, nem kell mondani semmit sem. :) De ha tényleg az egyik álmod volt, miért ne? Vagy csak a sok közül az egyik?

Arthamyr 2021.03.19. 18:00:29

@Golf2: Csak az a baj, hogy te ott leragadtál, a világ meg elhaladt melletted, és a hátralévő éveidben már soha nem is fogod behozni a lemaradásod. Más kérdés, hogy nem is akarod, a "betegségek" gyógyításához először el kellene fogadnia az illetőnek, hogy beteg. Teljesen nyugodtan élj csak a múltban, de miért akarsz másokat is visszarángatni?

Mellesleg: ha nem lett volna a megszokott módon "pozitív", "értelmes", "kedves" és "hasznos" hozzászólásod, nem szólt volna hozzád senki sem.
Ha @dikusz.: rossz néven veszi a hozzászólásom, majd jelzi, neki ez simán megy, mellette érdekes módon kevésbé haladt el az idő. Nincsen szükség a beavatkozásodra.

SzZoole 2021.03.19. 18:18:26

@Arthamyr: “ mellette érdekes módon kevésbé haladt el az idő.”

Na most az igazság az, hogy @dikusz.: és jómagam személyesen is ismerjük egymást. Ő az az ember, akinek a társaságában rohan az idő. Kellemes-jellemes jelenség, akivel bármiről lehet beszélgetni, komolyan vagy viccesre véve egyaránt.

Remélem nem fogja a szívére venni a fentebbi véleményemet :-))

Ja és a korkülönbség kettőnk közt legalább egy generáció.

kék madár 2021.03.19. 18:25:48

@Golf2: @SzZoole: hagyjatok abba, minnd a kettotoknek elveszem a cumijat, Mi igy szeretunk benneteket, ennyi esszel amennyit a genlotto kisorsolt nektek :)

kék madár 2021.03.19. 18:27:01

egyebkent tok jo poszt. A fenykepekrol nem beszelunk.

dikusz. 2021.03.19. 18:38:29

@SzZoole: Nincs mit tenni, nem telne rá. Minimum öt évig kellene minden fillért félrerakni, hogy összespóroljam azt a pénzt, amibe egy ilyen út kerül.
Kb 10 évvel ezelőtt kedves túrabaráti pár készült Peruba. Le volt előlegezve a háromhetes túra, de az utazási iroda lemondta, mivel nem jött össze annyi utas, ami kellett volna az ára miatt (1,3 m/fő)...

Így maradnak ezek az utak az álmok szintjén nálam, de én épp ezért szeretem az ilyen posztokat olvasni, és tudok örülni annak, ha másoknak van módja rá.:)))

SzZoole 2021.03.19. 18:41:36

@kék madár: jaj hát te szerecc engemet Pimpikém :-)))

kék madár 2021.03.19. 18:44:20

@dikusz.: ne "lett volna"-zz! Bar nem akarok a zsebedben turkalni azert remelem el fogsz jutni,
A Disneylandbaen egy nap alatt ennek a tobbszoroset el lehet tapsolni, bar az odaiut sehogy se egyszeru

kék madár 2021.03.19. 18:47:34

@SzZoole: hat mernelek en teged nem szeretni, nem en huznam a hosszabbat :)

SzZoole 2021.03.19. 18:52:06

@dikusz.: megnéztem neked egy 21 napos túrát, potom £2849 ami forintra át számolva kb. 1225000 forint és ami nekem kevesebb, mint egyhavi bevételem, szóval nem olcsó valóban!

dikusz. 2021.03.19. 18:52:45

@puhacica: Mások által utazom ilyen tájakra, jól van ez így.:)

Az utóbbi 7-8 évben voltam olyan szerencsés, hogy szegedi barátaimmal bejárhattam Erdély csodálatos tájait. Többek között a Pádis-fennsíkot, a Bihar-hegységben a Szamos-bazárt.
Volt, hogy egy évben 3-4-szer is átmentünk néhány napra, egy hétre, jártunk velük Montenegróban is párszor. De eljutottam Albániába is, az itthoni túrázásokról nem is beszélve.
Ezek most is megvalósíthatóak lennének, de egy ilyen túra tényleg csak álom marad.

Január elején a kerületben indult egy helytörténeti sétavezető tanfolyam, arra iratkoztam be utazás helyett, időtöltésnek.
Nem sok olyan kerülete van (szerintem nincs is) a fővárosnak, ahol ilyen emlékek, épületek, utcák vannak, mint itt. Erről kellene egy helybenjárásos posztot írni:)))

kék madár 2021.03.19. 19:07:30

@dikusz.: hat igen, ahhoz fel kell noni, hogy az ember a sajat haza tajan is meglassa a szepet. Es akkor a kornyek tobbi elkepeszetoen szep orszagarol meg nem is szoltunk, Ausztria, Horvatorszag, Szlovenia, meg az a "csunya" Praga....

dikusz. 2021.03.19. 19:09:00

@Arthamyr: A sok közül az egyik.:)
Meg Angkor, Alaszka (bárhová), a környező országok hegyeibe.
Ez még megfizethető is lenne, csak már nem menne a hegymászás.
Az nem jó, amikor ül a hegy lábánál az ember, és nézi azt, hogy a többség megy fölfelé. Ilyet megtapasztaltam a Székelykőnél. Nem vigasztalt az sem, hogy közben bejártuk Meseország mesevárosát.

Arthamyr 2021.03.19. 20:21:39

@dikusz.: Ha a sok körül az egyik, akkor valóban nem éri meg rá kuporgatni. Azt nem tudom, hogy mennyire kerülhető el a hegymászás, de mint írtad, van sok másik hely ahova elmész és szereted, szóval mindegy.

puhacica 2021.03.19. 21:19:17

@dikusz.: addig jo, amig ilyen pozitivan allsz hozza :)

Arthamyr 2021.03.20. 06:02:16

@Nagy kámpics: Aki "rendes" nyugdíjas évek óta, az annyira bőven nem lehet 70 alatt a nyugdíjkorhatár miatt. Bár kérdés, hogy mit értesz a bőven alatt.
De az életkor csak egy szám, ha az ember nem szed össze valami súlyos és komoly károsodással járó betegséget, simán lehet 70, sőt 80 felett is "élni" és élvezni az életet.

dikusz. 2021.03.20. 08:17:13

@Nagy kámpics: Júniusban töltöm a 66-ot.
Idén Montenegró volt tervbe véve, ősszel. Ha megtartják, mennék.
Azért vannak még tervbe vett utak, amik elérhetőek számomra, de Peru, a szomszéd országok túrázós útjai már kimaradnak. A Tátrában, a Biharban jártam, mindegyikben többször is, van mire emlékezni.
Az összes szomszédnál jártam már buszos úton. Ami -ha a nyugdíjas klub indítja jövőre a tavaly elmaradt utat- tervezve van, és a keretbe belefér, az Toscana lenne.
De nekem tökéletesen megfelelnének az itthoni Kék-túrázós utak is.

dikusz. 2021.03.20. 08:35:40

@Arthamyr: Én rendetlen nyugdíjas vagyok...:)))
40 (ami 43 volt) év munkaviszony után 2012-ben mentem nyugdíjba. Muszáj volt, mert ha nem megyek, akkor elküldenek, ahogy azt megtették sok kollégámmal, ha volt okuk rá, ha nem...

A kor tényleg nem számít, a fentebb említett baráti pár férfi tagja 70 múlt, a hölgy 60+ os volt akkor, amikor feljutottak a Toubkal-ra minden gond nélkül. A hölgy még most is (83 évesen) igen aktív, bírja (bár ő azt mondja nem) a nehezebb gyaloglós túrákat.

Arthamyr 2021.03.20. 10:42:44

@dikusz.: @Nagy kámpics: Az határeset a bővenre. :) De lényegtelen, az egészség fontos. Van, aki 86 évesen is nagyon jól bírja:
www.reuters.com/article/us-japan-ironman-oldest-interview-idUSKBN25N0JX

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2021.03.20. 20:09:34

Magam 2002-ben jártam itt, az árak akkor is ennyiek volt kb.
Annyi volt más, hgy a taxival kötelező alkudni és annó max 5 sol volt a városon belül bárhová. Az 50USD nagyon gáz.
Az teljesen igaz, hogy Aug... Calientes.. (nem emlékszem a helyesírásra) rohadt drága, de bőven le lehet járni cusco-ból is egy nap alatt. a vonat (ha nem a panorámással megy az ember akkor is kb 100 usd/fő, ezt jó előre lefoglalni. A buszra csak sorba kellett álni. Odefenn a romoknál, meg sorba kellett álni , ha elérte a bennlévők száma a limitet, csak akkor engedtek be, amikor kijött valaki.
Egyébként nagyon szép hely a kötelező fotók megvoltak.
Gratula a posztért!

Nekünk általános tapasztalat volt, hogy a vendéglői kaja mindíg megfo.atott bennünket. Egyedül Cuzco főterén volt egy jó kajálda, ahol kérésre másnapra tengerimalacot rendeltem sülve. Érdekesek a kajálási szokások. (a főtemplomban a freskón is
kukoricát eszik Jézus), Nazca-ban a piacon 1.5 sol - ért olyan csípős pacallevest ettem,hogy azóta sem ettem ilyen finomat!
Az inca cola (el sabor del peru ha jólemlékszem, a tutifrutti ízével felejthetetlen volt)
Igazán nagy élmény volt annó Puno-ból a Titicaca tó partjáról átvonatozni Cuzcoba, na akkor üvegpanoráma kabinos jegyet vettünk. (a tibeti vonatig az volt a világ legmagasabban halladó vasútvonala (kb 500 km).
Nem tudom a posztoló járt -e ezen a vonaton, és megvan e most, de az nagy élmény volt!
Gratula az útért,köszi a posztért!

gigabursch 2021.03.20. 20:09:54

Volt írásuk.
Csak a derék(?) hódító felszámolták.
1) csomó írás
2) pálmalevelek

Göntér László 2021.03.20. 20:10:00

Ha valaki megosztja velem a tapasztalatait, azzal én is gazdagabb leszek. Ha én osztom meg másokkal a tapasztalataimat, akkor azzal másokat is gazdagabbá teszek. Sajnálom, de nem gazdagíthatok másokat.

horrorpornó bábszínház 2021.03.21. 11:59:50

Igazából ez a magyar hódítás egyik ősi helyszíne, a rendes neve Matyó Pityu, csak a spanyoloknak nem megy a ty hang kiejtése, ezért a saját hangkészletükből aggattak rá egy nevet, miután a matyóbaba-árus mezőkövesdi hódítók, mikor már sem matyó baba, sem matyó mintás szmokkolt mellény nem kelt eléggé, mert már mindenkinek volt, elhagyták a helyet, és a név már csak az indiánok nyelvén élt tovább.
A mezőkövesdi matyóktól kapták a nevüket a környéken élő kecsua = kell csuha? - a mezőkövesdi tájszólásban itt alig hallható az l) és ajmara (áll má rá!) indiánok is.
Bár senki nem tudja, de a Nazca-vonalak is ősi matyó minták, amelyek Magyarországon már feledésbe mentek. Azokat nagyjából 1000 évvel ezelőtt Nagyon Kiss Jankó Bori néni a saját lábával tapodta a Nazca-fennsík vörös porába, hogy aztán ezt hímezze az új Matyó Pityu-i indánmatyó blúzokra.

horrorpornó bábszínház 2021.03.21. 11:59:50

"az építkezéshez szükséges kő helyben rendelkezésre állt"

Jaja, ebből az időből származik az ősi kecsua vicc is:
Odamegy a munkafelügyelő a kőtörő ingyánokhoz:
- Ingyánok, van egy jó meg egy rossz hírem, melyikkel kezdjem?
- Hát főnök, kezdd a rosszal.
- Holnaptól 2 órával tovább kell követ törni, hogy Matyó Pityu határdőre elkészüljön, mert Tállai András már kissé ideges, menne haza Mezőkövesdre, meg akar még ott venni egy utcát.
- Bassza meg, a..k.. it mi gondolunk! És mi a jó hír?
- Kő van elég.

Tállai azóta meg is vette az utcát Mezőkövesden. Aki nem hiszi, járjon utána.

SzZoole 2021.03.21. 12:18:50

@horrorpornó bábszínház: abban nyilván igaza van, hogy egy magyarországi kisnyögdijas nehezen tudná megfinanszírozni a macsupicsuhoz való lejutást és az ott eltöltött egy hetet, de a kommentem nem ehhez szólt!

A mások zsebében való turkálásához fűződöt, többnyire mindig ezt csinálja.

horrorpornó bábszínház 2021.03.21. 12:41:24

@SzZoole:
Nem ismerem sem őt, sem téged, de te támadtad le egy ártatlan beszólás miatt elég tapló módon, ráadásul úgy, hogy még igaza is van.

horrorpornó bábszínház 2021.03.21. 12:41:40

@SzZoole:
Igen, tudjuk, és te a saját elképzeléseddel ellentétben a hülye vagy, aki okoskodik.

A számítógép-képernyő előtti játék és farokverés, amit te művelsz, valójában nem számít élettapasztalatnak, nem tudom, mondta-e már valaki.

@dikusz.:
Alaszka helyett próbáld meg Alacskát. Kivisz a BKV. :-)
Montenegrót pedig szerintem még pár évig megtartják. :-)

@Arthamyr:
Igen, a magyar hegyek is tele vannak 70-80 feletti túrázókkal.
Ja, nem.
Én ezért nem is értem, miért akarnak az emberek 100-120 évig élni. Mert ha ebből 90 évig lennél 25-30 éves, az rendben. De sajnos, ebből ami a 70 felett van, akkor már inkább csak öreg vagy. És ezzel senkit nem akarok megbántani, aki elmúlt már 70, csak van egy csomó ilyen ismerősöm, és látom.

@Walter_Dornberger:
Valószínűleg aguas. Feltételezve, hogy tudnak ott spanyolul.
Meg persze Cuzco, ami európai spanyol kiejtéssel nem más, mint a Cusco, de dél-amerikai spanyollal ugyanaz.

@gigabursch:
A csomóírás (kipu) nem írás volt, hanem számolás.

Arthamyr 2021.03.21. 12:51:12

@horrorpornó bábszínház: Nem kell értened, és élned sem 100-120 évig. Sőt, felőlem aztán a 70-et elérve is leteheted a lantot, vagy akár most is...

SzZoole 2021.03.21. 12:58:09

@horrorpornó bábszínház: “ Nem ismerem sem őt, sem téged”

“ Igen, tudjuk, és te a saját elképzeléseddel ellentétben a hülye vagy, aki okoskodik.

A számítógép-képernyő előtti játék és farokverés, amit te művelsz, valójában nem számít élettapasztalatnak, nem tudom, mondta-e már valaki.”

Na most akkor ismersz vagy nem, döntsd el végre..........

SzZoole 2021.03.21. 13:06:23

@horrorpornó bábszínház: “ A számítógép-képernyő előtti játék és farokverés, amit te művelsz, valójában nem számít élettapasztalatnak, nem tudom, mondta-e már valaki.”

Ránéztem az adatlapodra, 10+ blogon fosod a szót és osztod az észt, én meg csak ezen egyen, akkor ki az okoskodó fotelforradalmár aki a faszát veri a képernyő előtt? :-)))))
Hahahahahahaha

dikusz. 2021.03.21. 14:42:53

@horrorpornó bábszínház: Van olyan ismerősöm, aki azon a lakótelepen lakott, úgyhogy voltam Alacskán.:)

A magyar hegyek valóban tele vannak 70-80 feletti túrázókkal.

horrorpornó bábszínház 2021.03.21. 16:28:26

@Arthamyr:
Ja, nem is szeretnék 100 vagy több évig élni.

Arthamyr 2021.03.21. 17:20:56

@horrorpornó bábszínház: Ezzel semmi gond nincsen, mivel nem kötelező, a nem teljesítésével nem okozol kárt senkinek, és még ha kötelező is lenne, elég problémásan lehetne erre valakit rákényszeríteni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása