Zoltán története inkább csak egy pillanatkép, annak viszont kifejezetten fontos. Már csak azért is, mert (miként ő is fogalmaz) sokszor megkapják a határátkelők, hogy új otthonukban mindig kívülállók maradnak. Vajon tényleg?
„Ha annyi ezresem lenne, ahányszor megkaptam, hogy „te ott Ausländer maradsz, soha nem fogadnak be”, Kósa Lajoshoz hasonlóan a Safra Sarazin ügyfele lennék.
Mi a befogadás?
Mikor érzed, hogy számítasz?
Három éve vagyunk itt, családostul. Ja nem, kettő és fél.
Én egy évvel előbb jöttem, szálláscsinálónak, rettegve a hideg svájciaktól.
Az első napon otthonabbul éreztem magam, mint a saját hazámban.
Az a segítség, az az össznépi összefogás, ami fogadott, az elképzelhetetlen volt számomra. Az általános iskola igazgatójától, a nevelési hivatal dolgozóján keresztül, a speciális iskolákig mindenki maximumot adott. Szívvel lélekkel segítettek, mindenben.
Ma azonban más történt.
Anyósom, a feleségem édesanyja, a gyerekeim nagymamájának a halálhíre természetesen eljutott a fiam iskolájába is, hiszen temetésre készülünk, Magyarországra.
Egy szál fehér rózsa, egy kártya részvétnyilvánítással, a pedagógusok aláírásával.
Vajon befogadtak?
A „hideg” svájciak?
Ha nem, nagyjából az sem érdekel, ha ilyen nem befogadottnak lenni, akkor is tetszik.”
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek