Nem állunk meg Nikiék amerikai útjának követésében, már csak azért sem, mert egészen elképesztő szépségű tájra jutottak ismét, még akkor is, ha előzetesen már úgy tűnt, Utah-nál semmi sem lehet szebb. Nos, hogy szebb-e, azt mindenki döntse el magának!

„Vasárnap, azaz november 29-én, még világosban elértük aktuális honunkat, Dead Horse Ranch State Parkot. Remek pull-through (húzd át) lakókocsi helyeket foglaltunk magunknak pont egy héttel korábban, név szerint a Kilenceskét és Tizenhármaskát.

Teljes nyugalommal döcögünk be a parkba, amikor is szembesülünk a ténnyel, hogy egy úr már teljesen be- (akarom mondani ki)rendezkedett.

A szokásos minimum 35-40 perces (plusz-mínusz 2 óra) „leparkoláson” kívül helyén volt már a camping hintaszék, a kis asztalka terítővel, az esti tűznek való fa, az égőcske a trailert körülvevő fákon, kis szőnyeg a lépcső alatt estébé estébé.

Foglalást még egyszer alaposan leellenőriz, minden stimmel, miénk a 9. és 13. parkolóhely, tehát nincs mit tenni, szólni kell szegény figurának, hogy bocsika, de a rossz lyukba fészkelted be magad.

Szegény pacák egyre csak mondogatta, hogy amikor Ő megjött, még itt volt a park őre, s Ő mondta neki, hogy márpedig a 9. helyet nyugodtan belakhatja.

Kezdtem aggódni, hogy duplán adták véletlenül el ugyanazt a helyet, mindenesetre siettem a vendéglátóhoz (ők általában nyugdíjas párok, azok, akik konkrétan itt laknak a parkban szintén egy lakókocsiban, s ha bármilyen gikszer van, őt-őket lehet keresni).

Kiderült a turpisság, a park bejáratánál ücsörgő portás véletlenül rossz számot mondott a szóbanforgó úrnak, aki szintén nem vette a fáradtságot és nem nézett utána a saját foglalásán szereplő parkolási hely számának, így került az általunk foglalt helyek egyikére.

Ancsiék nem bánták, s egy éjszakára beálltak egy másik szabad helyre, ahonnan másnap reggel át kellett állniuk az eredetileg foglalt Kilenceskére, ily módon megkegyelmezve Mr. Rossz Helyre Befészkelőnek, aki, mint utóbb kiderült csak egyetlen éjszakára foglalt szállást amúgy is.

Elkényeztetve

Kezdeti izgalmakat le is öblítettük egy kis savignon blanc-nal, és mi is ki-befészkeltük magunkat. Csak nyugalmi állapotomban vettem észre, hogy wow, ez semmi extra, sőt.

Se csodató, se csoda kopár sziklás táj, se kaktusz, se semmi... csak egy szimpla, sima fákkal körbevett szép rendezett kemping. Ráadásul state parkokhoz képest roppant sűrű.

És akkor itt jön be, hogy sajnos már túl magas az elvárás, el vagyunk kényeztetve, de rendesen. Aki Utah közeli állapotból érkezik egy teljesen hétköznapi helyre, annak fájdalmasan feltűnik a hiány, a csodálat hiánya.

És aki szuper state parkokban szállt meg eddig, ahol minden egyes helyhez egy konkrét saját erdő is tartozott, mert oly óriási területen helyezkedett el az egész kemping, annak a tény, hogy konkrétan át tudja lógatni a saját marshmallowját a szomszéd tűzébe, az biza zavaró tud lenni. Szóval szumma szummárum, megint drága Hofinknak van igaza, hogy nem a zsemle kicsi...

Az indiánok lakhelye

Hétfőn pihenőnap volt, ami a kirándulásokat illeti. Egyéb háztáji teendőket láttunk el, mint főzés, bevásárlás, stb., majd este hamburgersütés tűzön.

Kedden megnéztük itt a közelben lévő indiánok által magasan a sziklafalba vájt lakóhely-romokat. Sajnos 1961 óta senkit nem engednek fel már a konkrét szintekre, igy csak alulról tudtuk megcsodálni, és elképzelni, hogyan is éltek itt a Sinagua indiánok sok száz évvel ezelőtt.

Szerdán elugrottunk a Metor Crater Natural Landmark-hoz, ahova napra pontosan 50 000 évvel ezelőtt csapódott be egy óriási meteor. Érdekes volt, de akar ki is hagytam volna, pláne, hogy pont 10 C-kal volt kevesebb ott.

Elveszve

Csütörtökön nyilalt belénk a felismerés, hogy tejóég, hiszen még nem is néztük meg Sedonát és az ő vörös sziklás birodalmát. A kempingünk kb. fél óra autóútra volt Sedonától. Munka után tehát irány a Red Rock State Park. S ezzel elvesztem...

Meseország kellős közepébe cseppentünk. Hihetetlen gyönyörű túra útvonalon jutottunk el az Ördög konyhájához (Devil's Kitchen), majd a Seven Sacred Poolhoz.

Tényleg mindenhol vörös kopár sziklák ágaskodtak, az út pedig, ahol kirándultunk, olyan növényzettel kápráztatott el minket, mintha az egy ember alkotta tökéletes véget nem érő sziklakert lenne... pedig nem az!

Este, miután hazaértünk, gyorsan el is döntöttük, hogy maradunk még pár napig bámészkodni!

Tökéletes döntés volt! Csodás utakon barangoltunk, például felmásztunk a Devil's Bridge nevű természetes hídhoz. Lélegzetelállító volt, főleg, mikor ember kivitte a két fiunkat a hídra... Gondolom sejthető, hogy a fotót csukott szemmel készítettem.

Helykeresés

Egyetlen dolog, ami beárnyékolta klassz napjainkat, a végeláthatatlan kempinghely-keresés volt. Eldöntöttük, hogy körülménytől függően, de szeretnénk az év hátralévő részében egy helyben a popónkon maradni.

Ennek fényében elővettük a campendium.com-ot és beütöttük a dátumjainkat! Ha találat nem is, de a felismerés azonnal jött, hogy az ilyesfajta döntéseket az okosok/tapasztaltak már kb. júniusban meghozták, majd lefoglalták. Tehát nagyjából sehol nem volt már hely. Azért persze mi nem adjuk fel ilyen könnyen.

Aztán végül útrakeltünk. Ezúttal jó sok mázlit is csomagoltunk, szükségünk lesz rá. Miért? Big Bend of the Colorado State Recreation, ahova épp tartunk 65 mérföld/óra sebességgel, full hookup-al és sok szeretettel várja a kedves kempingezni vágyókat, csak épp érkezési sorrendben.

Magyarul nem lehet foglalni helyet, de hát kérem bátraké a szerencse vagy mi van, neeem?!

Wish us luck!”

Sok szerencsét hát, akit pedig további kalandok is érdekelnek Amerikából, látogasson el Niki blogjára!

Barangold be a világot a Határátkelővel! 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

(Nyitókép: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.