Az ír posta kifejezetten megbízható, általában problémamentesen szállít – éppen ezért meglepő az, amikor nem így van. Miként lesz ebből ingyen porszívó? Na, ez egy kifejezetten jó kérdés.
A kép illusztráció
A posta haldoklása Magyarországon nem számít rendkívüli eseménynek az Írországban élő Liping szerint, aki úgy tapasztalta, hogy Írország ellenben más. Elvileg és általában – kivéve, amikor nem.
„Itt az Anpost kifejezetten megbízható, precíz és gyors. Elég sok cucc érkezett hozzánk általuk, nincs velük probléma. Békeidőben legalábbis. Most azonban a lezárás miatt állítólag sosem tapasztalt mennyiségű forgalom zúdult a nyakukba, ami alatt megadták magukat.
A tengerimalacok máskor 2-3 nap alatt kézbesített szénája két hét alatt ért ide, a nyomonkövetés tanúsága alapján ebből egy hetet a feladás helyszínén, Wicklowban töltött el.
Amikor végül útjára bocsátották, az athloni depóban is pihent még két napot. Szerencsére nem várjuk meg soha, hogy fogytán legyen az ellátmány, így ebből nem lett baj.
Rendeltünk azonban egy porszívót is. A lockdown nem befolyásolta az időzítést, csak így volt kényelmesebb. A csomag az Amazontól jött, s elvileg alig néhány nap alatti teljesítést ígért.
Ebből végül 9 nap után sem lett semmi, viszont megnyílt a pénzvisszafizetés lehetősége, amivel éltünk is. Ekkor már tudtunk a posta állapotáról, így sejtettem, hogy nem veszett el, csak valamiért 6 nappal a nekik való átadás után sem sikerült megjeleníteni a postai nyomkövető rendszerben.
A pénz visszajött, majd tegnap az értesítés is, hogy a készülék Dublinban van, s 3 nap alatt kézbesítik. Közben már Athlonig jutott. Egy ismerős házaspár hölgy tagja hasonlóképp lett gazdagabb egy ingyen csizmával. (...)
Miután a porszívó kínkeservesen felbukkant Dublinban, útnak indult Athlone felé. Ez egy tipikus pontja minden felénk tartó küldeménynek, van egy mail center a városban.
Kicsit álldogált is, majd elindult Castlerea felé, ami egyébként útba is esik, de sosem állt meg semmink náluk. Ezúttal igen. Négy napot volt Castlerea-ban, majd elküldték az ellentétes irányba, Portlaoise felé.
Mint kiderült, ott is van egy mail center. Portlaoise-ből visszakerült Dublinba, majd Athlone-on át végül tegnap megjött Castlebarba hozzánk.
A magyarázat szerint tévedésből került Castlerea-ba, de onnan nem tudták átirányítani felénk, így ment vissza a fővárosba.”
Aki nem tudta követni a porszívó kissé kalandos útját, az az eredeti posztban megnézheti térképen is.
Argentin városnézés: csalódás a köbön
Argentína nem a városairól híres (kivéve talán egy-két nagyvárost) és ez nem véletlen. Ha egy településnek van is gyarmati múltja, a természet elintézte, hogy abból mára ne maradjon semmi, ha pedig nincs, akkor az utókor nem igen törődött a településképpel. A Mirador csapata három napot töltött városnézéssel a Rio Diamante völgyében és saját bevallásuk szerint régen unatkoztak ennyire.
„Nem lehet, hogy a Rio Diamante völgye ennyire érdektelen legyen! (…) A völgy utolsó települése, a San Rafaeltől két és fél órára fekvő General Alvear az egyik cél.
A 30 000-es város nevét a könnyen megjegyezhető Carlos Antonio del Santo Ángel Guardián de Alvear y Balbastróról kapta, aki a függetlenségi háborúk egyik neves tábornoka volt.
Sok kötődése nincs a városhoz, lévén az a függetlenségi háborúk idején nem is létezett. Alveart 1914-ben alapították ugyanazzal a céllal, mint Goudge faluját: az idénymunkások lakhelyéül. (...)
Hiába a 30 000 lakó, Alvear alvó mezőváros maradt, ahol a világon semmi nincsen. A főtéren felállított turisztikai irodában sem tudnak sok jóval kecsegtetni. Van ugyan egy két bodega, ami előzetes foglalás esetén megnyitja kapuit nagyobb társaságok előtt, de ennél többről nem tudnak beszámolni a meglepett alkalmazottak.
Visszafelé a busz megáll Real de Padréban, Villa Atuelben és Salto de las Rosasban, de ez a három település még Goudge-nál és General Alvearnál is érdektelenebb.
Nincs miért San Rafaelben maradnunk, irány San Luis. Az ám, csakhogy buszok nem indulnak napközben, csak éjszaka. Ezt a távot végigstoppolni Barangóval merészség volna, úgyhogy feladva azon tervünket, hogy éjjel nem utazunk, buszra pattanunk.
A délután hat órakor induló Buenos Aires-i járatra váltunk jegyet, és ha minden jól megy, éjjel 11-re megérkezünk San Luisba. Ezúttal foglalunk szállást, nem akarunk éjszaka hoteleket nézegetni egy alvó gyerekkel a vállunkon.
A naplemente az egyetlen fel nem keresett San Rafael környéki településen, Monte Cománban ér minket. Itt ácsorog a busz úgy húsz percet, de ez is bőven sok a falura: itt sincs semmi érdekes a magunkfajta utazónak.
Monte Comán után visszatér a szublimált nagy semmi. Nagyjából 150 kilométert teszünk meg kanyar nélkül, olyan, mintha vonaton ülnénk. Az egyetlen település, amit érintünk, Beazley, bár az is inkább csak tanyabokor, mint falu.
A pusztahangulatot mi sem jellemzi jobban, hogy Beazleyből tisztán látszanak a 70 kilométerre északra fekvő Desaguadero fényei. Desaguadero egy ötszáz fős falu. (...)
San Luis főtere talán az egyetlen argentin nagyvárosi tér, amit nem San Martínnak dedikáltak. A plaza Juan Pascual Pringles szabadságharcosról kapta a nevét, annak ellenére, hogy a nemzeti hősnek nem volt kötődése a városhoz. Amúgy a mendozai Plaza Italia után ez a főtér tetszik nekem a legjobban.
A városépítés csodája a New York Casino. Ritka ízléstelen komplexum alig két sarokra a központtól. Ilyen az, amikor pár négyzetméterbe bele akarsz zsúfolni mindent, amit egy országról gyerekkori olvasmányélmények alapján elképzelsz. (...)
A város sétálóutcája azonban kellemes meglepetés. A burkolat nem töredezett és az itteni éttermekben legalább kapható más is, mint milanesa.
Sokan gondolják a borok és marhahúsok miatt, hogy az argentin gasztronómia világszínvonalú, de ki kell mindenkit ábrándítsak: ennél unalmasabb konyha nem sok van a világon. Még Costa Ricában is nagyobb élvezet beülni egy gallo pintóra, mint Argentínában bármire.
Mendozában és San Rafaelben semmi mást nem lehetett enni, mint gyorsfagyasztott milanésát és tésztát, amire rá sem tudunk már nézni. San Luis szerencsére más.
Vannak olyan kiskocsmák, amik ebédidőben ételt is kínálnak. Utoljára talán Patagóniában futottunk bele az argentin lencsefőzelékbe, vagyis guiso de lentejába, valamint a locróba, a sertéshúsos kukoricapörköltbe.
Az elmúlt pár nap kirándulásai elég unalmasra sikerültek. Argentína ezen részére senki ne jöjjön várost nézni, mert csalódni fog.”
A teljes posztot képekkel (amik azért egész érdekesek) itt találjátok.
Holland édesség kisokos Sinterklaas előtt
A Sinterklaas, azaz a holland Mikulás közeledtét mi sem jelzi jobban, hogy a holland boltokban és pékségekben elkezdik a legkülönfélébb „pepernoten” süteményeket árulni. A holland édességek rengetegében a Hollandokk igazít el minket.
„A pepernotent a holland-magyar szótár mézeskalács-süteménynek fordítja, de még a közel 400.000 címszavas WNT (Woordenboek der Nederlandsche Taal) sem ennyire magabiztos e kérdésben…. (...)
A pepernoot tehát még abból az időből való, amikor minden fűszert pepernek neveztek, és a nyúlósabb tésztájú, kis kockasütik tartoznak ide. Fűszere az ánizs, főbb összetevői pedig a rozsliszt és a méz.
A kruidnoot pedig ropogós, kerek, és lehet benne gyömbér, kardamom, fehérbors, de mindenképp mézeskalács-illatú fahéj-szegfűszeg kombinációval készül, valamint jobban is hasonlít a mogyoróra, ha már erről nevezték el.
A boltokban kapható ünnepi édességek azért nagyjából következetesen vannak felcímkézve, ha esetleg valaki mégis elbizonytalanodna az elnevezést illetően...
Szóval, amit ma a népszerűbb pepernoten névvel illetünk, az sokszor valójában kruidennoot, de mivel a régi süti unalmasabb és ízetlenebb, ezért manapság a kis kerek sütik terjedtek el. Ma már lehet ezerfélét, gin-tonikos, almatortás, pisztáciás változatot, hagyományos - és fehércsokisat is venni.
A Sinterklaas bevonulásakor a szerecsennek öltözött Fekete Péterek osztogatják a pepernoot-ot, közben úgy szórják a földre, mint ahogy a magokat vetéskor szokás, azaz az ünnepben a termékenység szimbóluma is megjelenik.
Régen a gyerekeknek össze kellett szedniük a szétszórt süteményeket, ez is a Mikulás-meglepetés része volt. Ezen kívül a pepernoot állítólag a pénisz szinonimája is, így máris érthetőbb, miért olyan vigyorral tanították annak idején, hogy „ik snap er geen pepernoten van”, amikor egy kukkot sem értettem a dologból...
Aki érzékeny a fűszerekre, az tartsa észben, hogy felnőtteknek napi 100-120 grammnál több pepernotent semmiképp sem érdemes fogyasztani, legalábbis kismamáknak tényleg nem, mert a sok fahéj kumarint tartalmaz, az pedig véralvadásgátló hatású. (...)
Idén a pepernoot földről evése és a látványos Sinterklaas-bevonulás is átalakult… Ebben az évben a hajón, tevén vagy hintóban történő bevonulás helyett spanyolországi videóüzenettel és más hasonló kreatív alternatívákkal készültek az intézmények.
A TV- közvetítés szerint például a Sinterklaas „titkos helyre érkezett”, és a fogadás helyszínén a másfél méteres távolságot is be kellett tartani, de különben nagyon vidám volt a hangulat.”
A teljes posztot itt találjátok.
Barangold be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek