oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. október 15. 06:30,  Határátkelős nyálcsorgatások 81 komment

2020. október 15. 06:30 Határátkelő

Határátkelős nyálcsorgatások

Az embernek az étkezési szokásaival, a gyerekként megszokott ízekkel nehéz szakítani – sokszor keressük azokat az ételeket, hangulatokat, melyek meghatározták fiatalkorunkat. Ez talán még fokozottabban érvényes külföldön, ahol az ízek az otthonra is emlékeztetnek minket.

rudi_kulfoldi.jpg

Más kérdés, hogy az, ami az emlékeinkben él, mennyire igaz, mennyire szépíti meg az azóta eltelt idő. Ennek egyik klasszikus példája a Túró Rudi, aminek kapcsán nemrég Boglárka írt egy posztot, és amiről érdekes (és szerteágazó) beszélgetés alakult ki a Határátkelő Fb-oldalán.

Mi a helyzet a Túró Rudival?

Az Egyesült Királyságban élő Hajnalka (akinek a nyitóképet is köszönhetjük) például azt írta, hogy neki nyolc év után semmi sem hiányzik, ami magyar, mindent megkapnak, amire szükségük van, és nem ragaszkodnak a magyar márkákhoz.

„Ha vettünk is csalódtunk. Egyébként sem a pöttyös az igazi! Ezt nem győztem a fiataloknak is mondani, amíg a Bőrgyógyászati Klinikán dolgoztam” – viccelt.

Mindenesetre elég komoly „minőségellenőrzési vita” alakult ki ennek kapcsán. Krisztián szerint például a mai Túró Rudi gejl és fos, egyébként is a Leith Walkon található lengyel boltban van eredeti (és finom) orosz.

András a saját márkás rudik mellette tette le a voksot, mondván, közülük több sokkal finomabb is, mint a pöttyös, nemcsak jelentősen olcsóbb. Angela pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rudit otthon is meg lehet csinálni, már egész jó receptek vannak.

Botond azt írta, neki egyáltalán nem hiányzik, sosem szerette: „Nem tudom, miért van oda mindenki érte”. Ibolya is azon a véleményen volt, hogy senkinek sem hiányzik a Túró Rudi.

„Először is lehet kapni a magyar boltokban! Másodszor hiába lett ’hungarikum’, a más nemzetiségűek nem csorgatják a nyálukat érte. Harmadszor ez már rég nem a klasszikus Rudi, csak valami kutyulék” - fogalmazott.

Anitának sem hiányzik a rudi, „de tegnap este egy hónap otthonlét után kinyitottam a hűtőt és kerestem. De hát ez nem anyu hűtője”.

Erzsébet egy trükköt is elárult, merthogy a rudi szerinte télen jól szállítható és a mélyhűtőben sokáig eláll.

Péter egyszerűen csak „cukor vacaknak” minősítette az édességet, mondván, egy 30g-os pöttyös Túró Rudiban 11g a cukor és a bevonat is gáz, mely nem valódi csokoládé, hanem „kakaós étbevonómassza”, ami a csokoládé gyengébb minőségű helyettesítő terméke, melyben a kakaóvajat a lényegesen olcsóbb hidrogénezett növényi zsírral helyettesítik.

Na jó, de akkor mi hiányzik?

Renátának például a tarhonya és a Nógrádi ropi hiányzik. „Mondjuk nekem gyerekkoromban a ropi volt a kedvenc ételem, anyukám még Olaszországba és Spanyolországba is küldött utánam” - írta.

Gabriellának a magyar cukrászdák hiányoznak, Sándornak már azok sem, mióta az év sütijében hosszú hajszálat talált, a kókuszgolyó savanyú volt, a torta tésztája száraz, mindez egy hírös cukrászdában.

Jánosnak az első pár évben ugyan hiányzott a rudi, ma már nem. „Olyasmik hiányoznak, amiknek vagy az alapanyagait nem tudom beszerezni, vagy az enyémnél komolyabb konyhai felkészültséget igényelne. Szóval most gesztenyepüré meg lecsó után csorog a nyálam...”

Mondjuk nincs könnyű helyzetben, hiszen Dubaiban él, Angliában és Lengyelországban a beszerzés neki sem okozott komolyabb gondot, hiszen voltak megfelelő boltok, vagy ha úgy alakult, akkor éttermek.

A Németországban élő Marcsi arra hívta fel a figyelmet, a Lidlben, Kauflandban szentesi magyar TV-paprikát tudnak venni, ráadásul a paradicsom is finom ott (igaz, nekik a kertben terem igazi bioparadicsom).

A Hollandiában élő Lillának időnként inkább a kakaós csiga, a kőrözött, a tepertő, vagy a csalamádé hiányzik olykor. „Megcsinálhatnám vagy vehetnék, de inkább otthon eszem ezeket” – tett hozzá.

Josénak néha hiányzik a feeling meg az íze, „persze ilyenkor benyomok valami francia sütit, Paris-Brest pl. és minden ok”.

A Németországban élő Kati szerint akinek a magyar konyha hiányzik, az menjen ki a konyhába és főzzön. „Sokan írják, máshol nem lesz olyan a marhapörkölt. Hát nem tudom... Én Egyiptomban, Svájcban és Ausztriában is ugyanolyan marhapörköltet tudok csinálni, mint Magyarországon” – mesélte.

Éva Írországból arra panaszkodott, hogy náluk a hagyma például édes és a boltban kapható pirospaprika sem ugyanolyan. „Nem riadok vissza semmitől, de nehéz magyarosat főzni. Az első itt főzött gulyáslevesem olyan édes lett, hogy csak néztünk... Úgyhogy nem ilyen egyszerű a leányzó fekvése” – vélekedett.

Helgának Kanadában élve inkább hiányoznak a termálfürdők, mint a Túró Rudi (amit állítása szerint egyébként ott is lehet kapni).

Az Egyesült Királyságban élő Réka csak Magyarországon eszik magyar kaját (évente egyszer, de akkor a látogatás idején minden nap), egyébként nem jár magyar vagy lengyel boltba sem.

„Nekem Magyarország hiányzik”

Ádám ironizált egyet: „nekem nem hiányzik csak a lecsó, meg a rendszeresen küldött konzultációs ív”, míg Anikó leginkább a családját hiányolja.

A Németországban élő János már-már filozofikus magaslatokba emelkedve annyit írt: „Nekem inkább az hiányzik, hogy Németországban minket emberszámba vegyenek. Ja, hogy itt szerinted megbecsülnek? Akkor tanuld meg jobban a német nyelvet és rájössz!”.

Olivér egész kis listát írt: „A sárga csekkek, kátyús-életveszélyes utak, ideges alkesz csalódott emberek. Meg a pénztelenség. Szúnyogoktól, bogaraktól hemzsegő erdők, kilátástalanság, jövőkép nélküliség, helyben járás. Ezek nagyon. Ja, nem. Amúgy semmi.”

A legszebb végszót alighanem az Angliában élő Gyöngyi adta meg: „Nekem Magyarország hiányzik. Jó lenne haza menni és otthon élni. Kár hogy nincs lehetőség rá.”

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Prága, Csehország �: Judit #csehország #czechrepublic #prága #prague

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: gasztronómia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3916239448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2020.10.15. 08:17:53

Jó lenne haza menni és otthon élni. Kár hogy nincs lehetőség rá.” Csak nem tolószékes?

deppate frog 2020.10.15. 09:00:36

Én arra panaszkodom, hogy a média meg akar gyözni arról, hogy Corona=világégés. Hiányzik a normális világ és a pozitív jövökép.

tsabus UAE 2020.10.15. 09:00:42

Europaban nem volt tul sok gondunk, maximum macerasabb volt nemely alapanyag beszerzese. Itt, ahol most lakunk, elegge eros lett a gasztro honvagy. Gesztenyepuret akarok lecsoval es kakaos kalaccsal ! :-)

Arthamyr 2020.10.15. 09:13:42

@tsabus UAE: Az első kettőt összekevered, és a harmadikat eszed hozzá kenyérrel? :D

Platonica 2020.10.15. 09:49:22

@deppate frog: es ezen semmilyen hataratkeles nem segit. Se oda, se vissza.

Herr Géza 2020.10.15. 09:59:56

“ A Németországban élő János már-már filozofikus magaslatokba emelkedve annyit írt: „Nekem inkább az hiányzik, hogy Németországban minket emberszámba vegyenek. Ja, hogy itt szerinted megbecsülnek? Akkor tanuld meg jobban a német nyelvet és rájössz!”.”

Akkor én is már-már filozófikus magaslatokba emelkednék: az utolsó mondat inkább úgy szólhatna, hogy “tanuld meg legalább #kicsitkezdőhaladó szinten a német nyelvet és akkor emberszámba vesznek”. Ha mégsem, akkor a hiba benned van.

Csodabogár 2020.10.15. 10:48:40

@deppate frog: Már sokat gondolkoztam, hogy hova lehetne a vírus elől disszidálni, de még nem jutottam eredményre.:-(

Amúgy nekem Magyarországon a normális sajtótermékek hiányoznak.

Platonica 2020.10.15. 11:11:31

@Csodabogár: "Már sokat gondolkoztam, hogy hova lehetne a vírus elől disszidálni, de még nem jutottam eredményre.:-("

Nem is igen fogsz.

"Amúgy nekem Magyarországon a normális sajtótermékek hiányoznak."

Mint pl?

dikusz. 2020.10.15. 11:28:15

Olivérnek nem hiányoznak a "szúnyogoktól, bogaraktól hemzsegő erdők"... Hát, ezen kiakadtam, mint a sezlonrugó :))))

Hol van olyan erdő a világon, ahol nincsenek szúnyogok és bogarak? Olivér talált-e ilyet? Mert ha talált azt igazán megírhatta volna merre van.

Azt meg nem is tudtam, hogy az eredeti túrórudi orosz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.15. 11:41:06

@dikusz.: hogyhogy nem tudtad? Mindenki tudja! Cyrok neven ismert.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.15. 11:45:01

Nekem sok minden hianyzik, es a gyerekeimnek is, akik imadjaka magyar izeket. Mindig hozunk ki pirospaprikat es delikatot pl, de itt nagyon nehez zuzat, hurkat kolbaszt, jo minosegu es finom fustolt kolbaszt szerezni, vagy gesztenyepuret. A lidlbol van a fenti termek, nem olyan reg k-europai napok voltak, jol le is lettek rabolva a boltok, csutortokon kezd az akcio, hetvegen mar nem nagyn volt semmi. Hianyzik meg a tv paprika, a trappista sajt, a kifli, a kakaos csiga. Illetve minden torta itt iszonyat edes,a cukormented dolgok kimerulnek kb szensavas italokban. Nem tudok pl diabos sutit sem venni.

fhdgy 2020.10.15. 11:53:43

@Herr Géza: Maximálisan egyetértek! A németek nagyon értékelik, ha valaki egy kicsit is beszél németül, de már az is sokat nyom a latba, hogy látják az igyekezetet.

Sokszor leírtam már itt, de megismétlem: nekem soha nem volt problémám a majdnem hét év alatt, amíg Németországban éltem azért, mert "Ausländer" vagyok.

fhdgy 2020.10.15. 11:59:26

Egy embernek sokkal könnyebb "átprogramozni" az agyát, mint a gyomrát. Időigényes folyamat.

Nekem kellett pl. kb. három év, mire felfedeztem, hogy mennyi finom bajor kaja van.

Az elején főzicskéltem hétvégeken magamnak. Egy idő után már nem volt rá szükség.

dikusz. 2020.10.15. 13:13:40

@tildy[UK]: @Platonica: Esküszöm most hallok róla először. Egy világ dőlt össze bennem!:)))

A végén még kiderül, hogy a somlói galuska sem magyar édesség...

fhdgy 2020.10.15. 13:21:15

@dikusz.: Hogy lenne a somlói magyar?

Az osztrákok Schomlauer Nockerln-nek hívják! -:)

dikusz. 2020.10.15. 13:23:12

@tildy[UK]: Ha legközelebb hazajöttök, próbáljátok ki a Geszti Esztit, biztos ismered.
Ritkán jutok hozzá, mert csak a Pennyben kapható, az meg nincs Dél-Budán.

Herr Géza 2020.10.15. 14:19:01

@tildy[UK]: Ne tégy tönkre: a Vegeta “delikát”, mint magyar íz ???? Eltekintenék a Vegeta történetétől (ld. Podravka, Hrvatska...), de a megboldogult nagymamám szerint, aki Vegetát használ a konyhában, az jó ember nem lehet... :) A véleményét fenntartom.

Trappista sajt? A nosztalgiát értem, de annyi millió sokkal sajtabb sajt van a világon....

A többihez innen nem tudok hozzászólni (de pl. TV paprika, zuza, kolbász, sőt “rendes túró” is itt folyamatosan van). Na persze hurka, meg a klasszikusan nosztalgikus foszlós kifli nincs. Igaz ez utóbbit már otthon se könnyű megtalálni.

De van annyi más, ami meg otthon nincs.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.15. 14:49:19

@Herr Géza: nem vegeta. Delikát ételízesítő , csak és kizárólag . Nem szeretem a vegetát. Próbáltam már lengyelt, masfelet, szoba sem jöhet más, csakis delikat . Hoztam most is egy kilóval .

És igen , trappista. Nekem nem jön be a cheddar, csak a Leicestert szeretem az itteniek közül . A Gouda meg Edami meg a jó , de néha nagyon hiányzik egy jó kos füstölt trappista .

És akkor meg a kaukázusi kefirt nem is említettem . Meg hogy a kedvenc rakott krumplimba nincs jóféle krumpli, mert kb mind édes , és szétesik . Tejfölből meg elmegy a lengyel , de ha van magyar, az mindent visz

Platonica 2020.10.15. 14:50:27

Kicsi off, bocsanat. Azt hittem, az eddigi tulkapasokat nem lehet uberelni...
www.dailymail.co.uk/femail/article-8834045/Women-France-felt-like-suffocating-forced-wear-face-masks-childbirth.html

Ez tenyleg igaz lehet??

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.15. 14:50:30

@fhdgy: Ez is annyira vicces, hogy a német konyhának ugye nem nagyon van külföldön hagyománya, én meg oda meg vissza vagyok érte.

Hari Seldon 2 2020.10.15. 14:58:00

@Herr Géza:
A trappista valami ementáli féle volt?

London2009 2020.10.15. 15:15:01

@Herr Géza: kivetelesen maximalisan egyetertunk.
@tildy[UK]: ezek kozul egyedul a TV paprika ami eszembe szokott jutni, de az iden egesz szep termesem lett a kertben.
Zuza meg kifli, no ez soha eszembe nem jutna. A trappista sajtnal meg szazszor, sot ezerszer jobb sajtok vannak. Hurkabol eleg egy evben egyszer enni amikor hazamegyek, amig otthon eltem sem ettunk gyakrabban. Kakaos csigat nem szeretem, delikatot nem hasznalok.
Egy kis hazi tejfolt befottes uvegbol szivesen ennek, de azt sem ettem gyakran otthon sem. Nem is tudom, jo kis fustolt szalonna, kolbasz, no az hianyozna, de mindig hozok, igy nem hianyzik. Illetve orulok ha elfogy mert legalabb nem hizlalom vele magam. :D

dikusz. 2020.10.15. 15:39:23

@fhdgy: Attól még magyar. Minden szakácskönyvben a recept leírásánál szerepel, hogy kinek a "találmánya".
Van, aki arra hivatkozik (ez a szakácskönyv van meg nekem), hogy a Gundel főpincére, Gollerits Károly ötlete alapján készült, van aki szerint Szőcs Béla cukrászmester az ötletadó, és van aki azt állítja, ők ketten együtt hozták össze ezt a finomságot.
Nálunk sok évig ez volt a karácsonyi sütemény a bejgli helyett.
Az 1958-as világkiállításon ráadásul szakmai díjat nyert.

translate.google.com/translate?hl=hu&sl=de&u=https://ungarnheute.hu/news/koch-etwas-ungarisches-somlauer-nockerl-somloi-galuska-rezept-95971/&prev=search&pto=aue

zilakavehaz.hu/blog/somloi-galuska-tortenete/

SzZoole 2020.10.15. 15:52:26

@London2009: előkerültél?:-))

Egyetértünk, a trappista sajt egy kupac szar az itteniekhez képest :-)

A disznóságok is hasonlóak nálunk, ami hiányzik(vagyis nem hiányzik) az a házi szalonna/ kolbászok, az egy szavamba kerül és egy hét múlva már hozza is a futár/postás:-))

Volt az az idén egy jópár nyárson sült szalonna party házi palinka kostólással egybekötve :-)))

Ami meg nekem hiányzik az a világhírű jófajta magyar p..a:-)))

London2009 2020.10.15. 16:11:29

@SzZoole: elo : ) Ez az elso munkahetem, meg nem sok minden dolgom akadt. :D
Probalok gondolkozni, hogy mi hianyzik, marming igy etel szempontjabol. De semmi. Tenyleg csak ezek a disznosagok, de azok meg szerencser ha nagyon szeretnem elerhetoek.

SzZoole 2020.10.15. 16:16:35

@London2009: nekem még ami hiányzik az a jó kis KGST piacos susogós adidas meg a zizegös nike mackónadrág, itt csak azt az egyszerű szürke mackónadrágat lehet venni :-)))

Herr Géza 2020.10.15. 16:42:13

@Hari Seldon 2: Nem, az hungarian “unikum”, azaz csakis a magyarok ismerik, szerintük világhírű....
Amúgy meg a “futottak még” kategória. Btw., én is imádtam ifjonckoromban, persze nem tudtam, hogy van még más is.

Herr Géza 2020.10.15. 16:47:22

@London2009: “kivetelesen maximalisan egyetertunk”
Vau, meg vagyok hatódva. :)))

SzZoole 2020.10.15. 17:06:44

@Herr Géza: whoa, azért nehogy sírva fakadj :-))

2020.10.15. 17:09:36

@Herr Géza: @Hari Seldon 2:

"A trappista valami ementáli féle volt?"

A wikipedia szerint francia eredetű, és az eredetijét ma is gyártják port-salut meg saint-paulin néven.

Ha esetleg megkóstoljátok, beszámolót pls.

Egyébként a trappista szerintem is elég nagy hulladék, de énnekem szokott hiányozni, ha hosszú ideig nem jutok hozzá (pedig amúgy sok meg többféle sajtot szoktam zabálni, amik "rendes" sajtok).

--

Szerintem egyébként ez a mit lehet vagy nem lehet beszerezni kérdés magától a várostól legalább annyira függ, mint az országtól. Óriásvárosokban, egy csomó kelet-európai bevándorlóval nyilván könnyebb a dolog, de ha mondjuk a fordítottját elképzeljük, hogy az ember (például) nagykanizsán durianre vágyik vagy mangóra ragacsos rizzsel, vagy bármi originál mexikói vagy kínai kajára akkor máris bajba sodorta magát.

(Illetve, nem ismerem nagykanizsát, lehet, hogy ott minden van. Ebben az esetben kéretik behelyettesíteni kazincbarcikával vagy cserszegtomajjal. Értitek.)

Ugyanígy, ha egy nagykanizsa-szerű/-szintű helyen laksz akárhol, ahol amúgy nem eszik a magyar kolbászt meg a kiflit meg a trappistát, akkor kész, meg is vagy, a kolbásznak lehet integetni pápá. Sajnabajna ez ilyen, nekem mindig minden hiányzik mindenhol.

Csodabogár 2020.10.15. 17:29:18

@Platonica: Neue Zürcher Zeitunk. Süddeutsche Zeitung, Die Zeit és így tovább.
Az utóbbi most, talán szorgos felháborodásom eredményeként, ismét kapható, hetilap.

Platonica 2020.10.15. 17:31:58

@Nagy kámpics: Port salut az egyik kedvenc sajtom. Nem tudom, mennyire autentikus az itteni, de nekem izlik.
www.waitrose.com/ecom/products/port-salut/041222-20392-20393

sörm 2020.10.15. 17:34:14

Gesztenyepürével van mindig tele a bőrönd. Szerencsére közös szenvedélyünk a férjemmel, az esküvői tortánk legnagyobb emelete is gesztenyés volt. A második emelet meggyes-mákos: mák is mindig jön, bár itt is lehet kapni, de olyan egyszerű az otthon kapható darált. Levelestészta is jön általában, a fagyasztóban sokáig eláll és gyorsan lehet fantasztikus rétest rittyenteni belőle vendégeknek. Eddig mindig siker volt. Fűszerek: Erdélyből jönni szokott a borş, amivel a csorbát savanyítjuk. Egy ideig hoztam tárkonyos ecetet is ugyanazon célra, azt most már megcsinálom magamnak. Halászlékocka, paprika, két klasszikus. Sokáig cipeltük a kovászos ubit és savanyú káposztát ami nevetséges... szerencsére mostanra a férjem már művészi szintre emelte mindkettő készítését. Nem tudom mikor lehet menni megint de teljesen ki vagyunk fogyva mindenből. Hülye vírus.

Csodabogár 2020.10.15. 17:39:02

@dikusz.: Még soha nem nyomoztam a somlói eredete után. Számomra az nem jelent semmit, hogy az osztrákoknál is lehet kapni. Ez a monarchia maradványa és kész. Nálunk is van császármorzsa, pedig az állítólag valódi osztrák találmány.

Ellenben a turó rudiról én is tudtam, hogy orosz. lehet, hogy már ezért se ettem soha.

2020.10.15. 18:22:06

@Platonica:

" Port salut az egyik kedvenc sajtom"

No, és mennyire hasonlít a magyar trappistára ízben, állagban? :)

SzZoole 2020.10.15. 18:40:42

@Nagy kámpics: bár nem engem kérdeztél, de had’ mondjam el, hogy semmiben sem hasonlít egymásra a két termék.

Az eredeti állaga kicsit krémesebb/ puhább és nem nyikorog a fogad alatt rágás közben mint a gumi :-)

Platonica 2020.10.15. 18:42:31

@Nagy kámpics: Oszinten szolva nem tudom, regen ettem trappistat. Allagra jobban emlekszem, a port salut lagyabb, kremesebb, mint a trappista, es nincsenek benne lyukak.

Egyebkent erdekes, most talaltam ezt, Mo-ot is emliti:
Trappist cheese, also known as monastic or monk cheese, can be found in cultures where monks live or did live at one time.
Trappist cheese is said to have originated in 18th-century France with the Roman Catholic monks of the Notre Dame de Port du Salut abbey. The recipe found its way to Hungary through the Bosnian monastery of Mariastern, and then to other parts of Europe and the United States. The original French recipe is still manufactured in France under the names of Port Salut or Saint-Paulin.

Platonica 2020.10.15. 19:35:32

@SzZoole: Tenyleg nyikorog! Total elfelejtettem, pedig ezt pont szerettem benne hehe.

SzZoole 2020.10.15. 20:06:47

@Platonica: ha nosztalgiázni szeretnél, akkor keres otthon rubber band-et és kezd el rágcsálni, tisztára mint a trappista sajt :-)))

Platonica 2020.10.15. 20:17:10

@SzZoole: Meghagyom a macskanknak, o szokta:-p

SzZoole 2020.10.15. 20:35:41

@Platonica: érdekes mert a mi macskánk is szeret játszani vele :-)

A macska neve Luna, és tudod miért, mert lunatic a lelkem :-))

2020.10.15. 20:42:40

@SzZoole:

"és nem nyikorog a fogad alatt"

Haha, tényleg nyikorog. És az olcsóbb az tök olyan, hogy ha leejted, visszapattan a padlóról.

Érdekes egyébként, még amikor legutóbb mo-on laktunk egy ideig, elmentem a kisboltba, mondtam a néninek, hogy ajánljon nekem egy trappistát (arra lettem volna kíváncsi, hogy melyik ehető), és ő abszolút a leges legolcsóbbat ajánlotta. Le volt árazva valami 900 ft/kilóra. (2016-ban. Vagy 2015-ben, nem emlékszem.)

És akkor azon morfondíroztam, hogy az lehet, hogy az átlagos magyar vásárló _tényleg_ ennyire árérzékeny?

Tudom, tudom, nem lehet mindenki annyira sikeres és nagypénzű, mint én, de én teljesen fel voltam készülve lélekben, hogy akár 1100 forintot is adnék érte, vagy egye fene, 1200-at is.
De hogy a tök legolcsóbbat ajánlani... meh.

Mindegy, hazavittem, elrágtam, még élek.

dikusz. 2020.10.15. 21:07:34

@Csodabogár: A hozzászólásomban azért említettem a somlóit, mert először az jutott eszembe, mint magyar desszert. Mint írtam, sok évig az volt nálunk a karácsonyi édesség a bejgli helyett, a férjem nagyon szerette.
A receptet pedig a Helikon Kiadó (színvonalas, és igényes külsejű könyveket ad ki - meg is kérték az árát, minimum a kétszeresébe került a többi könyvnek) "Kis magyar szakácskönyv - Gundel Károly" első kiadásából vettem. Eredeti recept mindegyik, és a különlegesebb receptek elé leírják, hogy ki készítette el az adott ételt, desszertet először. Ahányszor sütöttem, annyiszor el is olvastam a süti történetét, már kívülről tudom. Egyedül arra emlékeztem rosszul, hogy melyik szálló főpincére gondolta ki, és kizárólag ezért néztem utána.

kardio1 2020.10.15. 22:11:25

@Nagy kámpics: a trappista valóban a port-salut leszármazottja, de az előbbi sokkal finomabb, ízben nem hasonlitanak.

Csodabogár 2020.10.15. 23:02:00

@Nagy kámpics: Itthon ez jellemző, mindig mindenhol a legolcsóbbat ajálngatják. Ezen én már többször kiakadtam, mert hagyják már, hogy akkor spóroljak mikor kedvem tartja.

Egyébként a két emlegetett sajt, szerintem se ízben se küllemben nem hasonlít egymásra.

Csodabogár 2020.10.15. 23:04:07

@dikusz.: Ilyen storyzós szakácskönyvem nincs, de biztos érdekes és el is hiszem. Végül is a dobos torta is eredeti magyar találmány.

dikusz. 2020.10.15. 23:21:29

@Csodabogár: Az nem jutott eszembe, pedig azt még szeretem is. Más tortafélét nemigen eszem.:)))

Arthamyr 2020.10.16. 09:14:55

@SzZoole: @Platonica: @Nagy kámpics: Ez a nyikorgás sose tűnt fel, majd letesztelem. :)

Mielőtt elköltöztem Magyarországról, én szerettem a trappista sajtot, és gyerekkoromban is messze abból ettem a legtöbbet. Mondjuk akkoriban azért messze nem volt akkora sajtválaszték (és annyira nem is voltunk eleresztve, hogy az egzotikusabb sajtokat is megvehessük), a trappistán kívül kb. csak medvesajtot és karaván sajtot ettem, másra nem is emlékszem. Ez valamikor 90-es években végén kezdett változni, amikor már jobban hozzá lehetett jutni más sajtokhoz is, de azért a trappista is megmaradt, és egy darabig még abból ettem a legtöbbet.
Aztán a kintlét alatt teljesen leszoktam róla, és most már a visszaköltözés után sem szoktam itthon enni, mert minden felhasználási célra találok megfelelőbb sajtot. Vendégségben megeszem, különösebb bajom nincs vele, de ha van választási lehetőség, nem azt fogom választani.

arncht 2020.10.16. 09:32:03

Becs nincs messze szerencsere... de becsben is megtalaltam azokat a kedvenceket, amik mar innen hianyoznanak (kezdve az igazan jo napolitana pizzaval). Par eve meg mindig bevasaroltunk, amikor jottunk vissza, most mar ezt sem csinaljuk.

Reszemrol ha hazamegyek, akkor mindig szertartasosan felkeresek par helyet, mar amelyik meg letezik, es ugyanazt adja. Akinek magyarorszag hianyzik, az altalaban nem a mai dolgokat keresi, hanem azokat, amik akkor voltak jellemzoek, amikor elment. Amig idoutazas nem lehetseges, sajnos ez azt jelenti, hogy az a magyarorszag szep lassan szertefoszlik, es max az emlekeinkben marad meg. Az uj magyarorszag az uj dolgaival sajnos epp oly idegen, mintha egy harmadik orszagba mennek. Igy maradnak a tajak, tradicionalis dolgok, csalad.

arncht 2020.10.16. 09:35:41

@fhdgy: a porkoltet meg gulaschnak, amit szinten szeretnek sajatnak beallitani :) de a somloi az magyar, meg ha ismerik is, en is ettem mas neven is.

fhdgy 2020.10.16. 09:52:26

@arncht: Ott volt a -:)

Szóval, nem gondoltam komolyan.

Aztán most komolyan elgondolkodtam, hogy mit is nevezhetünk magyar kajának!

Szerintem a pörköltet minden magyar annak tartja.

Szerintem nagyon sokan elhinnék, hogy már Vereckénél is azt ettünk.

De mit ér az a pörkölt, amiben se paprika, se paradicsom sincs.

Pedig a paprika is, a paradicsom is Amerikából származik, tehát Kolumbusz előtt szó sem lehetett arról, hogy ilyenekkel főzzünk.

Ja, és kellettek hozzájuk a törökök is.

Lehet, hogy csak a nyereg alatt puhított hús az igazi magyar kaja.

Ja, lehet, hogy az sem. Olyat is olvastam, hogy a nyers húst azért raktuk a nyereg alá, mert a szegény lónak feltörte a hátát a nyereg és így gyógyították.

Ha egyre komolyabban elgondolkodom, akkor egyre komolyabban megkavarodom. -:(

arncht 2020.10.16. 10:11:46

@fhdgy: tradicionalis magyar etel = 19-20. szazadi magyar konyha, de ez igy van mindenutt a vilagon. Elotte nem foglalkoztak nagyon ennek a rogzitesevel, es nem is nagyon volt olyan reteg, akiknek erre penze volt. A tobbseg rem egyszeru dolgokat evett, aminek nagy reszet ma mar meg sem ennek.

A globalizacio elotti utolso allapotokat rogzitettek az elet minden teren, ez alapjan mondjak vmire, hogy magyar etel, zene, nepviselet, stb. Es nem is tudom, hogy lesz e lehetoseg ezt felulbiralni valaha, egyszeruen nem lesz meg egy ilyen valtas jo esellyel. Szvsz evszazadokon keresztul fenn fog maradni, hogy mi a gulyas leves, pedig elotte par szaz evvel valoszinuleg azt sem tudtak volna mi az, es teljesen mas volt a repertoar az elerheto alapanyagok miatt.

fhdgy 2020.10.16. 10:26:46

@arncht: Igazad van, a leírtakkal összességében nem tudok vitatkozni.

Egy dolgon próbálok csak "megkavarodni": a gulyás meg az évszázadokig.

Ma már egyre több országban tilos az állatokat a prémjükért tartani.

Ha így folytatjuk, akkor nem sokára a húsukért is az lesz.

Milyen lesz a leves gulyás nélkül ( már ma se nagyon van ) és főleg milyen lesz hús nélkül???

A hús is az a kategória lesz, hogy "aminek nagy részét maJD mar meg sem ennék"?

arncht 2020.10.16. 10:59:01

@fhdgy: erdekes gondolkodas az allatvedok reszerol, mert a vadon elo allatok eletteret elvesszuk, ezeknek sok eselye nincs - gyk 10000 eve a foldi elet egyik legnagyobb kihalasi esemenyen ulunk, hasonlon, mint amikor kihaltak a dinoszauruszok.

ugyanakkor az altalunk husert, premert, stb tartott allatok faji szinten a legsikeresebb fajok koze tartoznak a foldon :)

ha az ember komolyan gondolna a termeszetvedelmet, es nem csak a sajat szorakoztatasara tartana fenn fajokat, akkor hagyni kellene a termeszetet elni, es nekunk minel kisebb reszre visszahuzodni. a termeszetet nem kell megmenteni, csak elni kell hagyni, megoldja o a sajat problemait magatol. de attol tartok ez mar csak akkor fog megtortenni, ha kihal az emberiseg.

fhdgy 2020.10.16. 11:43:26

@arncht: Lehet, hogy az emberiség vége az lesz, hogy egy nagyobb, rosszabb "állat" lép a helyébe.

arncht 2020.10.16. 11:48:28

@fhdgy: en valoszinubbnek tartok vmilyen betegseget, vagy a kornyezet elhetetlenne valasat :)

fhdgy 2020.10.16. 12:29:20

@arncht: Én olyan betegséget nem tudom elképzelni, hogy az egész emberiség vesztét okozná. Végszükség esetén szigetek is el lehetne szigetelni, ami elégséges lehetne a "génbank" megőrzésére.

A környezet ellehetetlenülése kihozná az emberből a még nagyobb állatot.

ekat 2020.10.16. 14:27:36

@Herr Géza:
Én még hozzátenném, hogy az sem árt, ha polgári értékrendje van, vagy gyorsan magáévá teszi :), mivel ott az a sztenderd. Az itt elterjedt adócsaló-ügyeskedő-gyűlölködő-irigy hozzáállás arrafele nem erény.
Persze nyilván Németországban is vannak ilyenek is, csak arányaiban jóval kevesebben.

ekat 2020.10.16. 14:27:41

@Csodabogár: Akkor másfele járunk, mert nekem a legdrágábbat szokták ajánlani. :D Ami üzleti szempontból érthetőbb is.
A számomra teljesen ízetlen (vagy íztelen?) trappistáról viszont az első percben, ahogy lehetett, áttértem másra, év(tized?)ek óta Gouda-t, cheddar-t vagy Mimolette-et eszünk, bár most Monterey Jack van itthon.

Örömhernyó 2020.10.16. 14:27:55

Ázsiban élve kezdetben hiányoztak a magyar kaják. Kezdetben próbálkoztam magyarosan főzni, nem magamnak, hanem a helyi páromnak és családjának akartam megmutatni a magyarízeket. Aztán felfedeztem, hogy itt mi a jó és átszoktam. Olyan helyen élek, ahol jobb, fejlettebb az ételkultúra, mint Magyarországon. Csak hát teljesen mások az alapanyagok, konyhatechnológia, ízek.
Akinek a Túró Rudi meg a lecsó hiányzik azoknak annyit tudom mondani, hogy itt Ázsia keleti részén egy liter tej is 800 forintnyi helyi pénzbe kerül. Tehát nem hogy Túró Rudi, de a tej is luxustermék.
Egyszer láttunk a helyi párommal Pick szalámit egy luxusélelmiszereket árusító boltban. Pick Góliát szalámi volt a neve, szeletelt, vámuumcsomagolt. Sápadt, paprikától mentes, horror áron árult rettenet volt (utánanéztem később interneten, ez Magyarországon a Pick szalámik legalja, de itt Ázsiában ezt aranyáron forgalmazzák). A párom meg akarta venni, hogy felvidítson, de mondtam neki, hogy ezért pénzt ne adjon ki, mert köze nincs a jobb magyar szalámikhoz. Miért a fost exportálják külföldre?
A spanyol chorizo viszont elég jól helyettesíti a magyar szárazkolbászt.

Ha hazamegyek, akkor meg majd az ázsiai ízek és alapanyagok fognak hiányozni. Marhahús, halak, tengeri herkentyűk, ezerféle leveles zöldség.

odamondó 2020.10.16. 14:28:03

Most többé kevésbé Mo.-n élek.

Na most hiányzik minden. Például az, hogy ha elmész a boltba lehessen 1 helyről normálisan bevásárolni. Képtelenség. Itthon egy szupermarket az egy komédia.

pkovaks 2020.10.16. 14:28:09

Magyar tejföl, magyar felvagottak, retesek, fustölt husaruk, bontott liba...Eszakon a skandinavoknal hianyoljuk ezeket...Idönkent fel-fel bukkan valami ezek közul de az sem az igazi, inkabb gyenge utanzatok...es nem allandoan kaphatoak.

masada 2020.10.16. 14:28:12

Mindent el lehet készíteni a konyhában és sokkal finomabb mint a bolti

arncht 2020.10.16. 15:51:08

@Örömhernyó: mi is ezt vesszuk, mint "parasztkolbasz" :D

élhetetlen 2020.10.16. 19:50:37

@tildy[UK]: Biztosan elég elfoglalt vagy, de azért bíztatnálak. Az unokahúgom Manchesterben él, és harminc éves koráig nem sok köze volt a konyhához. Tavaly férjhez ment, és úgy döntöttek, főzni fognak. Kezdetben itthonról kérte a töltött paprika receptjét, (tv paprikát ezek szerint kapott), panaszkodott, hogy nincs főzőtök, mondtam, vegyen nagy cukkinit, az is ugyanolyan, az idén már a 20.szülinapját ünneplő unokatesójának aranygaluskát csinált. Csak a kifli és a kakaó csiga hiányából gondoltam (lehet, hogy rosszul), hogy nem szoktál kelt tésztát készíteni, mert abból mindkettőt lehet, és még sok mást is. Liszt és porélesztő ott is van. Nem bonyolult, és, ha az első nem sikerül, majd sikerül a harmadik. Hét végén sütsz egy nagy adagot, (egyik héten kiflit, a másikon csigát), aztán kisebb csomagokban mehet a fagyasztóba, van mit kiszedegetni. Ha grill alatt, vagy sütőben átmelegíted, még ropogós is lesz. Mégegyszer, bocs, ha mellé nyúltam. P.s. Az itthoni kész süteményeket sem tudom megenni, nekem ezek is túl édesek.

élhetetlen 2020.10.16. 20:09:17

@Csodabogár: Ötlet. Bérelj egy fűthető erdei házikót, ahol van fúrt kútból víz, egy áramfejlesztő, fűtési lehetőség, és gps kordinátára házhoz rendelés. Rakják le az árut 20 méterre a házadtól, és védve vagy. Vagy az egyszerűbb, maradj, ahol vagy, ne engedj be senki, és ne menj ki, és házhoz rendelés. Működik, nálam csak az van, hogy be kell hívnom az áruszállítót, hogy rakja fel a cuccot a konyhapultra, mert nem tudom felszedni a földről.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.16. 20:39:57

@élhetetlen: en nem szoktam, de a ferjem isteni kakaos csigat csinal. Meg zsomlet.
Meg langost, meg fankot. A kelt tesztak az o reszortja.

A kiflire meg gyurnia kell. Jo lenne ha mehetne a fagyasztoba, de rettenetesen kicsi a fagyasztonk, hely meg nem nagyon van.
Amugy rahibaztal, eleg elfoglalt vagzok, felvettem a tanarszakot, meg dec vegen jon a 3 kislurko.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.16. 20:41:38

@Örömhernyó: Dehogy helyettesiti a chorizo. Pfejj. Nagyon rossz ize van egy jofele otthoni futstolt kolbaszhoz kepest. Mondjuk nagyon jo helyrol szerzik be odahaza anyuek.

élhetetlen 2020.10.16. 20:46:13

@tildy[UK]: És átvertél, mert nem is hiányzik a kakaós csiga, mert van! (mosoly)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.16. 20:49:12

@ekat: Na en nem. Egyszeruen nem talalok vagy csak nehezen mas, izben hozza hasonlito es allagu sajtot. Van egy kis sos meg savos ize, amit hianyolok. De mint irtam en a tejfolre is finnyas vagyok, nekem az a savanykas iz kell, az a szetmallo allag a szamban, amit megszoktam.
Most talan talaltam egyet, ami igencsak hasonlit az altalam kedvelt trappistara : Morski

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.17. 01:21:01

@élhetetlen: hat ha a ferjem csinal. De most mar hetek ota ugyeletes, en meg diaboskent nem ehetem amugy sem. A gyerekek imadjak.

marczy 2020.10.17. 08:24:55

Alapvetően az osztrák és német kaják egy jó részét gond nélkül beveszi az én magyar gyomrom.
Bécsben is pontosan tudom, hol tudom magam degeszre enni, ha kell, de a minőségre adni is van mód. Bár a Nordsee multi, többféle halat ettem már náluk is.
De hollandnak nem lennék jó, meg franciának sem, mert ik hou niet van kaas. Előbbi kár, mert alapvetően egy élhető ország, a nyelv sem megtanulhatatlanul nehéz.
Viszont a halat és a kacsát is nagyon szeretem, ezekből bisz gromoboj tudnám tömni magam Skandináviában, ill. Franciaországban is. Ja, pekingi kacsát Hollandiában ettem életemben először egy ottani kínai étteremben.

Hórukk 2020.10.17. 08:25:14

Nekem a kertem végéből egy stadion hiányzik. A gyerekek pedig szívesen eljátszanának egy kisvonattal. Nosztalgiával gondolok egy diplomataútlevélre is, amikor éppen gombfocizok.

Örömhernyó 2020.10.17. 17:55:09

@tildy[UK]: Hát nem tudom milyen chorizot veszel, de itt Ázsiában a magyar szárazkolbászhoz elég hasonló chorizot találtam, vettem is három csomaggal. Egy 100 grammos csomag "csak" ezer forintnyi pénzbe került. Aki ilyen messze Európától európai ízeket, alapanyagokat kar, azt nagyon megkopasztják. Úgyhogy inkább átszoktam a helyi ételekre.

Az, hogy a szüleid hol szerzik be Magyarországon, az egy dolog. Én a bolti magyar parasztkolbászt meg a külföldi bolti chorizot hasonlítottam össze. Magyarországon volt ismerősöm, akitől vaddisznó-kolbászt szereztem néha. Nyilván nem azt a nagyon speciális kolbit helyettesítő terméket keresem külföldön élve, mert olyat sose találnék.
A bolti magyar parasztkolbászt (nem a legalja minőség) a bolti spanyol chorizo számomra elég jól helyettesíti.
Magyarországon van egy boltban többféle szárazkolbász. Itt Ázsiában meg egyszer találtam egy kilónként 10ezerbe kerülő chorizot. Azóta se.

@arncht: ugyehogyugye! a chorizo az emigránsok parasztkolbásza

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.18. 00:30:12

@Örömhernyó: Hat pedig... Nem eleg fuszeres, nem eleg sos, es tul sok a spanyol chorizoban a zsirdarab. Vettem egyszer-ketszer, hat inkabb akkor nem eszek kolbaszt ha csak az van.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.10.18. 00:31:45

@Örömhernyó: Egyebkent szulok is oltban szerzik be.Husboltban, de nagyon jot talaltak, nem egyszer volt, hogy a csalad tobbi tagjanak az orszagon belul is vittuk. Sot itt a ferj perui munkatarsai is elismeroen csettintett ra, mikor vitt be. (Hozzal meg, felkialtassal)

solar flare 2020.10.19. 11:47:36

@Örömhernyó:

"Akinek a Túró Rudi meg a lecsó hiányzik"

Az már kiderült, hogy a Túró Rudi annyira autentikusan magyar, hogy valójában orosz (sőt, szovjet).

A lecsó meg gagyi rác kaja, nem tudom, miért vannak oda érte a magyarok, és miért gondolják nemzeti ételnek...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása