Noha a sokat emlegetett (a Határátkelő kezdeti időszakában voltaképpen szimbólummá emelkedett) édesség nem létszükséglet, azért egy idő után mégis csak tud hiányozni, csakúgy, mint az otthoni illatok és persze sok minden(ki) más – derül ki Boglárka írásából.
„Na, meg az abonett. Fura dolgok ezek. Számos írást olvastam már, elsősorban itt a Határátkelőn, hogy mi minden hiányozhat Magyarországról, ha az ember külföldre költözik.
Őszintén bevallom, volt, hogy mosolyogtam vagy kétkedéssel fogadtam, hogy miért lehet kardinális kérdés például egy ilyen desszert elérhetősége. Most már kezdem kapizsgálni.
Mi bizonyos szempontból nehezített körülmények között költöztünk, a koronavírus-járvány idején. Pedig nem vagyunk messze, mindössze Csehországig jöttünk, ahonnan akár egy hétvégére haza lehetne ugrani. De ez az időszak, határzárral fűszerezve, no meg karanténnal vagy 1-2 teszttel, ezt nem teszi lehetővé.
Egyszerűen egy hosszabb – mondjuk téli – szünetnél rövidebb időre nem éri meg hazamenni.
Mert ha viszünk is magunkkal negatív tesztet, mire a másikat otthon megcsináltatjuk, és megérkezik az eredménye, az legjobb esetben is legalább három nap, de ha nem készül el időben, akkor még több. Így arról nem is beszélve, hogy egy családnak egy vagyon, nemhogy egy hétvége, de egy hét sem biztos, hogy időben megérős.
Nem életbevágó, de hiányzik
De térjünk vissza az Abonettre és a Túró Rudira. Szóval bár térben közel vagyunk, az itteni boltokban nincsen ez az oly sokat emlegetett és sokak által kedvelt édesség. (Előre leszögezném, hogy magyar bolt után még nem kutattam, mert annyira azért nem sürgős.)
És bár van sok másféle desszert lehetőség, és mindenféle kenyérpótlékok is – rizsből, kukoricából készült extrudált dolgok, de éppen a fehér csomagolópapíros, kukoricás abonett, na, olyan nincs.
És még nem is olyan nagyon régen érkeztünk, hogy ezeknek az élelmiszereknek a hiánya kardinális kérdéssé váljon. Hiszen van egy csomó más dolog, amit meg lehet kóstolni, és nincs arról szó, hogy erre ne lennénk nyitottak. Mégis, amikor az ember kinyitja a hűtőt, úgy jól esne valamikor a délután folyamán megenni egy rudit.
Illatok otthon és itthon
Persze nem nehéz kikövetkeztetni, hogy alighanem ez is a honvágy egy formája, hogy az ember azokra az ismert dolgokra, ízekre vágyik, amiket otthon megszokott, amikhez helyzeteket, emlékeket köthet.
Ilyen akár egy-egy megszokott illat is, ami hiányzik, más az illata az itteni szobának, mint az otthoninak volt, pedig ugyanúgy mi lakunk benne, ugyanazt a mosószert, parfümöt stb. használjuk.
De érdekes pillanat volt az is, amikor a lányom megjegyezte, hogy milyen jó az erdőben sétálni, mert annak itt is, otthon is ugyanolyan illata van. Meg hogy egy környéknek, amin éppen áthaladunk, milyen magyarországi párhuzamai vannak.
Szóval mi még csak nagyon a kezdeti szakaszában vagyunk az elszakadásnak, a család tagjai mind másként élik meg és viselik ezt az időszakot, de nagyon érdekes látni és átélni, hogy mennyire hullámzó tud lenni.
Mi sem megyünk, család sem jön
A járvány pedig azzal is tovább nehezíti a helyzetet, persze nem csak ebben a helyzetben, hogy abszolút nem teszi lehetővé az előre tervezést.
Hiszen nem tudjuk, hogy mi lesz a helyzet a hónap végén vagy két hónap múlva, így csak reménykedhetünk abban, hogy a karácsonyi hazalátogatás terveit nem fogja keresztülhúzni a vírus. (Ahogy most kinéz, nem gondolom, hogy radikális javulás elé nézünk, vagy hogy varázsütésre egyszer csak eltűnik a járvány.)
Nem tudnak látogatóba jönni a családtagok, barátok, pedig hát ugye olyan közel vagyunk…, de hát ők sem szeretnének 10 nap karantént vagy tesztet csináltatni hazatérés után.
Meg jelenleg itt még egy fokkal rosszabb a helyzet, egekben a napi fertőzésszámok, úgyhogy ez sem egy igazán csábító faktor, bármilyen klassz is lenne szétnézni itt szinte turisták nélkül.
Járványos hétköznapok
Mindezeken túl a helyzet az itteni szocializációt is megnehezíti, mert bár az ember egy-két emberrel még éppen találkozhat, de a középiskolákat éppen most zárták be két hétre, ami nagy kérdés, hogy valóban két hétig tart-e majd, meg a szülők itt sem mehettek már eddig sem az iskola területére, ha csak nem volt előre egyeztetett dolguk bent. Így a többi szülővel való esetleges szocializációs lehetőség például szinte kiesett.
A gyerekekről már nem is beszélve, akiknek az iskolakezdés óta éppen csak kialakuló kapcsolatainak sem tesz éppen jót a hirtelen online térbe költözés.
Persze ők részint eleve is ott élnek, tehát végül is nem nagy változás, de azért azokat a kapcsolatokat sem árt élőben megalapozni, hogy legyen egy dobbantó, ahonnan el lehet indulni.
Izzadni lehet, énekelni nem
És az ember nem járványhelyzetben fog kipróbálni, szintén a társadalmi élet felpezsdítése érdekében, valamilyen új sportot vagy hobbit. Bár itt egyébként az edzőtermek meg az uszodák például nyitva tarthatnak, ami szerintem éppenséggel furcsa, miközben az énekléssel járó órákat, darabokat, eseményeket megtiltják. Izzadni, lihegni elvileg lehet egymás mellett.
Szóval a járvány nem könnyíti meg a beilleszkedést sem, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy akárhogy szeretnéd is, egyelőre nincs hazamenet, úgyhogy honvágy ide vagy oda, egyelőre maradni kell. De nézzük a jó oldalát, elbúcsúzni sem kell ismét.
(Friss hír: Csehországból már egy negatív teszttel is mentesülni lehet a karanténkötelezettség alól.)
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek