Minden országban akadnak idegesítő dolgok, ami persze nem azt jelenti, hogy az ember ne szeretne ott élni, csak hát a hétköznapokhoz ezek is hozzátartoznak. Most a Törökországban élő Mercedes szedte össze azt a hat dolgot, ami őt a legjobban zavarja.

Téged mely dolgok idegesítenek azon a helyen, ahol élsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

A kép illusztráció

„1. A szabályok teljes ignorálása

Törökországban valahogy mindenki elvárja, hogy a szabályok hozzá és az ő kívánalmaihoz igazodjanak.

Ha nem igazodnak, akkor írják át, csinálják máshogy, tegyenek kivételt, oldják meg, és közben a többségben fel sem merül, hogy talán egyszer-egyszer neki kellene a törvényekhez, szabályokhoz igazodnia, legalább minimálisan, hanem szívesebben veri a tam-tamot az adott hivatalban vagy bárhol másutt felháborodva, aminek az eredménye az, hogy standard szabályok alapján működő dolgok, amiknek mindenhol egyformának kellene lennie városról-városra változnak, teljesen összezavarva mindenkit.

Mivel emiatt hiába nézed meg, hogy mi kell az adott ügyintézéshez, mire odajutsz ott helyben kiderül, hogy az nem is kellett volna, hanem helyette egy másik dolog kell, de csak neked, csak most, ha elmész ide meg oda, akkor gyorsan megoldják egy teljesen másik papírral, amiről fogalmad sincs, hogy hogyan működik és konkrétan mire való. És ez mindenhol így működik bármit is próbálnál elintézni.

2. A kapcsolatrendszer

Törökországban lényegében minden az ismeretségen múlik. A munkakereséstől kezdve bármilyen ügy megoldásáig. Ha nincs ismeretség, akkor a legtöbb ügy, megoldandó feladat vagy kétszer drágábban (ha külföldi vagy, akkor eleve háromszor drágábban) vagy kétszer lassabban vagy soha nem fog elkészülni.

3. Az állandó lesben álló eladók

Ez a negatív vélemény főképp a saját megszokásomból fakad, mivel én a kedves, magyarországi H&M-es eladókon szocializálódtam (és társaikon), tisztelet a kivételnek, aki személyes sértésnek veszi, ha hozzá mersz szólni, sőt mi több, horrorok horrorja, még munkavégzésre kívánod őt ösztökölni egy-egy kéréseddel, így a törökországi kollégáik által tanúsított buzgalmat egyszerűen nem tudom hová tenni, sőt már-már zavaró.

Itt, ahogy belépsz az üzletbe rögtön jön valaki, aki mindenáron segíteni akar neked, meg akarja tudakolni, hogy pontosan mit akarsz, milyen méretet hordasz, és miért azt, és hogyan segíthetne ebben. És mindezt egy levegővel.

Európai távolságtartásom, aki magában, csendben szeretne nézelődni, dönteni, majd próbálgatni, nem tud erre mit reagálni. Bár, ez csak számomra negatív igazából, hiszen a török hölgyek többsége, ahogy látom, mindig vígan lófrál legalább egy eladóval, akivel épp a huszonharmadik felpróbált szoknyát beszéli meg.

Ugyanez igaz a drogériákra is. Hiába nézelődsz csendben, nyugodtan, valamelyik eladó úgyis eléd ugrik majd, hogy elmesélje, hogy miben segítene, miért, és mit kellene használnod.

Számomra ez túl sok, de a török vásárlóknak ez működik, mert valahogy sokkal jobban igénylik a kontaktot az eladókkal, mint például én. Sokkal, sokkal jobban.

Rengetegszer látok embereket, amint leemelnek valamit a polcról, ahol nagy fekete számokkal, betűkkel szerepel, hogy mi az, és mennyibe kerül, majd gyorsan keresnek egy lesben álló eladót csak azért, hogy megkérdezzék, hogy mi az, amit levettek a polcról, és mennyibe kerül. Számomra értelmezhetetlen.

4. A „modernség”

Szóval, ez lehet, hogy kizárólag az én megfigyelésem, mert úgy vélem, hogy ez a témakör sokban függ attól, hogy alapvetően milyen országrészen élsz, milyen emberek között, de én alapvetően ezt a jelenséget általában szoktam látni, és hallottam már többektől változatos országrészekről.

Ez pedig nem más, mint amikor arról beszélnek, hogy „ők nem arabok, ők nagyon modernek, ő náluk minden úgy van, mint Európában”, ami kijelentéssel még nem is lenne semmi baj, de eleve mit jelent az, hogy valaki modern, és mit jelent az, hogy „olyan, mint Európában” (hol van ez az „Európában”)?

Ezek eleve egyrészt teljesen megfoghatatlan fogalmak, másrészt pedig alapvetően Törökországban az emberek egyáltalán nem nyitottak a saját szokásaikon, megszokott kis dolgaikon kívül bármi másra (ismét tisztelet a kivételnek, aki hosszabb ideje itt van, tudja, miről beszélek).

Szóval, amikor meg ezen kijelentések ellenére szembekerülnek valamivel, ami esetleg más, és „európai” (jelentsen ez akármit is), akkor a legtöbben visszavonulót fújnak. Szóval, a többség megfigyeléseim szerint mindig kevésbe lesz „modern” mint, amit állítani próbál magáról. Ismét jelentsen ez a modernség akármit is.

5. Európa idealizálása

Rengetegszer hallottam már olyan állításokat „Európáról” (így egyben, nincs különbség francia és bosnyák között, semmi), hogy vagy csak felhúztam rajta a szemöldökömet vagy képzeletben a falnak mentem (illetve eme skála két pontja között további reakciók is megfigyelhetők).

Alapvetően sokak fejében él az, hogy Európa valamiféle utópia, és meglepődnél, mert sokaknak ez az utópia képzet nem kizárólag az anyagi dolgokban nyilvánul meg, hanem olyan kijelentésekben, miszerint ő még sosem hallott olyat, hogy egy európai férfi megcsalja a feleségét, mert azok ott nem ilyenek, ilyeneket csak a török férfiak csinálnak.

Az európai férfi becsülettel áll a felesége mellett (de természetesen rögtön ezután a mondat után lazán következhet valami olyasmi, amivel arra utalnak, hogy „Európában” micsoda erkölcsi fertőben élnek az emberek - a kettő nem zárja ki egymást. Nem ám!).

Hát, erre csak annyit tudtam mondani, hogy jó neked, én már hallottam. És szerintem nem én vagyok az egyetlen magyar, aki hallott már valaha ilyen sztorit a dicső Európából.

6. Külföldi nők utálata

Mondjuk itt alapból egyfajta fenntartással kezelik a külföldieket (ugye, minden modernség ellenére sokakban él az a kép, hogy külföldön mindenféle téves erkölcsök uralkodnak, és nekik erre nincs szükségük, ők tisztességes polgárok), de valamiért a külföldi nők felé sokak (különösen török nők) szinte már zsigeri utálattal viseltetnek, és szentül meg vannak győződve róla, (tisztelet a kivételnek, mint mindig), hogy a külföldi nők (így egyben, mindenki kivétel nélkül) nyilván nagy hangsúlyt helyeznek az életükben a szexualitásra.

Értsd, ő nekik van idejük egész nap a férjet várni valami szépben, és mindig készek és azonnal kaphatóak a hancúrozásra. És természetesen ezzel vannak szembeállítva a magasztos török anyák, hölgyek, akiknek nincs idejük ilyen holmi paráználkodásra (házasság előtt meg aztán végképp nincsen), mert hát, ők böreket sütnek, gyereket nevelnek (ezek a gyerekek nyilván akkor jöttek össze, amikor még volt idejük így a házasságkötés és a börek sütés közti holtidőben), lakást takarítanak, ezerféle házimunkával foglalatoskodnak, így ők kifáradnak estére.

Nem úgy, mint a külföldi hölgyek (remélem, mindenki magára ismert, és többet a seprűt se fogja meg... Ha épp takarítasz, tedd le, nem kell azt neked. Irány felkapni a szatén hálóinget!), akik még akkor se csinálnak semmit, ha gyerekük lesz, mert hát, ők hallották, hogy Külföldön (érted, „Európában”) hagyják sírni a gyereket (érted, igazából, ha csinálnál valamit, gyereket nevelnél, te akkor se csinálsz semmit, kész, el van döntve), de bezzeg, ők lelkiismeretesek, és ilyesmit sose követnének el.

Borzasztó életszerűtlen elképzeléseik vannak néha a külföldiekről, ami eleinte mulattató, de hosszú távon nagyon fárasztó. És sosincs vége.”

Ha szívesen olvasnál további törökországi különlegességekről vagy csak a hétköznapokról, látogass el Mercedes oldalára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.